Heves Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 100-124. szám)
1993-05-13 / 110. szám
HÍRLAP, 1993. május 13., csütörtök (NEM) CSAK FIATALOKNAK 7. Az Eged ifjú kutatói Környezetvédők az egri Keri-körben Az alábbi cikket a Heves Megyei Hírlap Klub diákújság- író-kurzusa egyik tagjának tollából közöljük, aki az egri Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola tanulója. * Iskolánkban az 1992-es tanévtől környezetvédelmi csoport működik. Vezetője és ösz- szetartója Matúzné Nagy Ildikó tanárnő. A kis közösség célja, hogy felfedezzük, óvjuk, védjük a lakóhelyünk környékén lévő értékes természetvédelmi kincseket. Ez a lelkes gárda „Keri-kör (Kerecsensólyom)” néven működik. Csatlakoztunk a Heves Megyei Környezetvédők Szövetségéhez, ahonnan sok hasznos tanácsot, ötletet kaptunk. A szakkör minden tagja részt vesz a Kitaibel Pál biológiai tanulmányi versenyen. Ezenkívül több környezetvédelmi pályázatot készítettek a diákok, akik már az előző évben is tevékenyen dolgoztak. Kiemelkedő helyezések születtek az alábbi pályázatokon: „Miért nem szoktam rá a dohányzásra?”, „Hogyan előzzük meg a gyermekbaleseteket?”, avagy „Környzetvéde- lem a lakóhelyünk körzetében.” Ezeket az elemző munkákat értékes jutalmakkal honorálták a pályázat bírálói. A nyertes tanulók közül néhány: Okváth Anett, Czene Boglárka, Eperjesi Hajnalka, Tóth Andrea, Tóth Adrienn, Kiss Virág, Csabai Bernadett, Varga Zsolt, Dezső Judit. Az idei tanévben a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium pályázatot hirdetett a természetvédelmi oltalom alatt nem álló területek értékeinek feltárására. A „Keri-kör” ezen a pályázaton is részt vett: egy kis gondolkodás után a választás a Kis-Eged hegyre esett. Sok ember észre sem veszi ezt a páratlan természeti kincset, amely számos értékes növény- és állatfajt rejt magában. Mind a Nagy-, mind a Kis-Egeden megtalálhatók a csodálatos mangrove-erdők. A Kis-Egeden — mint csapatunk felkutatta — három feltáratlan barlang van, amelyet denevérek laknak. Azt szeretnénk elérni, hogy ezt a területet tájvédelmi körzetté nyilvánítsák, továbbá, hogy az emberek jobban odafigyeljenek rá: ne tépjék le a védett növényeket, ne fogdossák össze a bogarakat és az apróbb vadakat. Dezső Judit Dzsesszfesztivál New Orleansben New Orleanst tartják Amerikában a dzsessz fővárosának, és a déli nagyváros igyekszik is megfelelni ennek az előkelő címnek. Míg máshol a kocsmákban, éttermekben általában gépzene szól, addig ott számtalan élő zenekar nyomja a sör mellé / hajnalig a bluest, a dixielandet, a swinget. De ez még mind nem elég: májusonként többnapos fesztivált rendeznek a lóverseny pályán, ahová a hatalmas ország minden részéből érkeznek zenekarok és nézők. Az idén hét színpadon egyszerre szólt a zene, így ki-ki kedvére válogathatott a műfajok köpf zött. Sokan táncra is perdültek a tüzesebb ritmu- S| sokra, melyeknek itt, a Mississippi folyó deltájának édes-sós habjaiban ringott a bölcsője. (Fotó: Koncz János) Mit ér a HŐK? Egri diákszínjátszók Atellana mozgásszínház A városban a mai napig egyedülálló műfajt képvisel az Atella- Hö-csoport: a hagyományos, prózai színjátszás helyett a ze- nés-táncos-pantomimes mozgásszínházat. Jól hangzó nevüket a Nápoly melletti Atella városától kölcsönözték, ahol az olasz vásári komédia, a „comme- dia dell’arte” színjátszás született. A csoport vezetője Gerják István, aki 1979-től Egerben több helyen, például az Ifjúsági Házban és a Megyei Művelődési Központban tanított pantomimet, kontakt-táncot, Graham- és egyéb mozgástechnikákat. Egyébként civilben az Egri KözA „közgés” diáknapokon láttam őket. Megfogott a zenéjük, ezért is kerestem fel Egerben Szívós Győzőgitárost, hogy megtudjak tőle mindent, ami a zenekarral kapcsolatos. — A múlt nyár végén jöttem össze a másik gitárossal, Zakar Attilával, s együtt alapítottuk a zenekart. Aztán jöttek a többiek is, a dobos: Udvarhelyi Csaba, az énekes: Hunyadi Péter. Állandó basszusgitárosunk nincs, éppen olyan ember után kutatunk, aki beillene a képbe... Szóval, amikor a mag már együtt volt, elkezdtünk játszogatni. Az alapokat Attilával hoztuk össze, nagyjából közös volt az érdeklődésünk, közösek voltak az elképzeléseink is. — Miként választottátok a „DEJA VU”nevet? — Na, ez egy jó kérdés... Tulajdonképpen sokat keresgéltünk, de semmi normálisát nem találtunk. Ennek megtetszett a hangzása, meg aztán van valami jelentése is, tehát ez maradt... — Milyen kategáriába sorolod a zenéteket? — Szerintem ez rockzene. A métáitól távol van, inkább átlagos rock. — Gondolom, ilyen zenét is hallgattok. — Vegyesen mindent. Az gazdasági Szakközépiskolában számítástechnikát oktat, és B-kategóriás színházi rendező. Az iskola tornatermében tartja foglalkozásait az 1984-től Atellana néven működő csoport (az érdeklődők kedvéért: csütörtökön 19-20.30-ig és vasárnap 18-20 óráig). A csaknem tízéves működésük alatt négyszer nyertek országos diáknapokon arany minősítést, 1992-ben pedig a Magyar Televízió MOST című műsorában szerepeltek. 1989- ben a németországi Siegenben, az Európa-táborban léptek fel nagy sikerrel, és ott kerültek kapcsolatba számos külföldi csoegész zenekar — és ebben szerencsénk van — inkább a régi vonalat szereti, de nyitottak vagyunk minden műfaj iránt. Attila főleg Black Sabbath-ot, Deep Purple-1, Iron Maiden-t hallgatott régebben, vagy magyar rockzenét. Én inkább a régi magyar rockzenekarokat szeretem, de hallgatok mást is. Ez például — mutat a magnóra —, ami most szól, régi Mötley Crüe, nem tudom, ismered-e? Peti szintén a régi vonalon mozog: Led Zeppelin, Rolling Stones, és persze szereti a Metallicát is, a dobosunk pedig főleg az újabb magyar csapatokat... A basszusgitáros, ő meg... azt hiszem, a keményebb vonalat szereti, mint a Megadeth meg ilyenek. Zenénk végül is azokból a hatásokból áll össze, amelyek ilyen együttesek révén érnek bennünket. — Vannak-e fellépési lehetőségeitek? — Nem szoktunk rendszeresen koncerteket adni. Nézd, ez az anyag még nincs annyira készen, hogy előjöhessünk vele, ennek ellenére két hét alatt zsinórban három koncertet is adtunk. Igazából azért álltunk köporttal, így belgákkal, olaszokkal, németekkel. Velük azóta is leveleznek: 1990 augusztusában vendégszerepeit is Egerben az egyik olasz művészegyüttes, majd ’90 szeptemberében az Atellana látogatott el Nápolyba. 1991-ben létrejött támogatásukra az Atellana Alapítvány, amely produkciójuk színvonalának emelésére és Eger kulturális életének támogatására szolgál. Nagy sikerrel, állandó résztvevőként szerepel a jelenleg 11 fős csoport az évente megrendezésre kerülő arlói Suvadás Fesztiválon. A Budapesti Kreatív Mozgászönség elé, mert kíváncsiak voltunk, hogyan fogadnak minket. — Eredeti ötletnek tartom, hogy a szövegeket fénymásolt formában osztogattátok a koncert elején.... — Szerintem ez érthető dolog. Egy amatőr koncerten nem lehet túl jól hallani a szövegeket, nem lehet érteni, miről szólnak a nóták. Persze próbálunk úgy szólni, hogy az emberek ne csak egy kásás hangorkánt halljanak. Mondjuk ebben van segítőnk is, Attila bátyja, Zakar Csaba, aki tudja, mikor mit kell csinálni koncertek előtt, koncertek után. Szóval, ő nagy segítség. — Hány számot játszotok általában? — Jelen pillanatban hét saját és öt vagy hat feldolgozás van a repertoárunkban. Például P. Box, Black Sabbath, meg ilyenek. Szeretnénk minél többet játszani, de most keríteni kell egy basszusgitárost, meg az énekes is probléma: ha ésetleg elmegy, akkor valószínűleg nekem kell énekelnem, de mindenképpen sokat vesztenénk vele. — Ha jól tudom, Attilával ketten írjátok a számokat... — Az alapot mi hozzuk össze, stúdióval és a Petőfi Csarnokkal való jó kapcsolataik révén neves magyar és külföldi táncszínházak, együttesek fellépéseit szervezik Egerben. 1993 nyarán szeretnék vendégül látni a dán Kőbalett, a svájci DA MOTUS, a nápolyi Le Nuvola és a L’ Asso- ciazione Culturale Masquerale együtteseket. Sajátosan kifejező, a maga nemében elbűvölő, lebilincselő műfajt művelnek ők né- hányan, olyan színvonalon, amely elismerést érdemel. Gerják István már részesült ebben, hiszen 1992 augusztusában munkásságáért nívódijjal tüntették ki. Nyilas Annamária s aztán a próbákon még mindenki tesz hozzá egy keveset, s végül összeáll az egész. — S a szövegek? — Azokat általában én írom. Régebben ez is problémát jelentett, mert úgy nem tudok szöveget írni, hogy „na, most leülök, és írok egy óriási szöveget, ha bele- döglök is”, ez így nem megy. Általában úgy volt, hogy esténként jöttem hazafelé, s útközben jutottak eszembe szövegek, szövegrészek, amiket aztán nehéz volt hazáig megjegyezni. — Miről szólnak ezek? — Mindig olyan dolgokról írok, ami engem érdekel, de úgy, hogy mindenki saját maga tudja értelmezni, s még a sokadik olvasáskor is valami újat nyújtson. — Demot készítettetek már? — Na, az még odébb van! Egyszer biztosan készítünk majd, ha úgy érezzük, hogy megérett az egész anyag... Először is rengeteget kell próbálnunk. Most hetente három alkalommal jövünk össze, két-három órás próbák vannak, de ehhez otthon még mindenkinek játszogatnia kell... Én úgy érzem, van bennem annyi töltés, hogy tudok újat adni, s addig minden oké, de ha ez az érzés kifogy, akkor ideje lesz abbahagyni. Én ezt csak érzéssel tudom csinálni, kényszerből nem... Szilvás Gergely Tavaly októberben alakult meg az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Hallgatói Önkormányzata, röviden a HŐK. A kilenctagú testület néhány hete már saját irodával és telefonvonallal is rendelkezik a Líceum épületében. Ennél fontosabb azonban, hogy most már ténylegesen van hová fordulniuk a hallgatóknak, ha gondjuk, problémájuk van. S ebből akad bőven, az irodához ugyanis naponta négy-öt levél érkezik. Nem csoda hát, ha Szabó Ádám másodéves történelem-művelődés- szervezés szakos „HÖK-tag” azt állítja, hogy az önkormányzat bizony sokat dolgozik. Bár ennek — s ez már nemcsak az ő véleménye — látszatja nem sok van... — Rengeteg támadás éri az önkormányzatot — mondja a testület tagja. — Azt hánytorgat- ják föl nekünk, hogy nem teszünk semmit, pedig csupán arról van szó, hogy a tevékenységünk nem látványos. Bármikor be lehet jönni az irodába, s meg lehet nézni, hogy milyen ügyekkel foglalkozunk. De azt hiszem, erre már nem sokan lennének hajlandók, hiszen a diáktársainkat nem sok minden érdekli... Zömüknek az a legfontosabb, hogy minél kevesebb tanulással valamilyen diplomát szerezzenek. Szóval, nagyon kevesen állnak mögöttünk, igen nagy az érdektelenség... — Melyek azok a legfontosabb kérdések, amelyekkel mostanában foglalkoztok? — A közelmúltban megkeresett bennünket néhány angol szakos hallgató azzal kapcsolatban, hogy sok minden nincsen rendben a tanszéken. Ezért a napokban egy fórumot rendeztünk ott, nyíltan megvitattuk a problémákat, s így valóban több visz- szásságra fény derült. De szeretnénk megváltoztatni a jelenlegi jegyzeteladási rendszert is, már több elképzelésünk van, a legjobbat tárjuk majd a nyilvánosság elé. — Milyen viszonyban vagytok a tanárokkal, illetve a főiskola vezetőségével? — Több vezetővel állandó a kapcsolatunk, de akad olyan is, aki egyáltalán nem veszi komolyan a tevékenységünket. A szenátusban viszont meghallgatják a véleményünket, s úgy érzem, számítanak is ránk... Horváth Tibort, a tanulmányi osztály vezetőjét is megkérdeztük: mi a véleménye a hallgatói önkormányzatról? — Úgy látom, egy olyan testületjött létre, amellyel nagyon korrekt módon lehet együttműködni — mondja az osztályvezető. — Az önkormányzatnak minden egyes tagja lelkiismeretesen és diplomatikusan közvetíti hozzánk a hallgatók problémáit. Egyébként nagyon fontosnak tartom a hallgatói önkormányzat megalakulását, s minden szempontból igényt tartok a közreműködésükre. Már több alkalommal kértem konkrét segítséget tőlük, a tanulmányi bizottságba is ők javasoltak tagokat. Lényees a szerepük a szenátusban is, iszen a legtöbb kérdésben állást foglalnak. S mivel a szenátust egyharmad arányban a hallgatók alkotják, fontos a véleményük egy-egy vitás kérdés eldöntésében... — Elhangzott a hallgatók képviselői részéről, hogy egyes diákok s tanárok nem nagyon veszik őket komolyan. Ön szerint mi lehet ennek az oka? — Véleményem szerint a diákok egy része nem érzi elég fontosnak még a tanulást, így vagy szülői ráhatás miatt járnak a főiskolára, vagy csupán a diploma megszerzését tartják célnak. Ez egyfajta értékvesztési probléma lehet. S hogy a tanárok közül egyesek miért nem értékelik okét...? Talán azért, mert évekkel ezelőtt működtek hasonló diák- szervezetek, amelyek lejáratták magukat, vagyis olyan erőszakosan léptek föl, hogy bizonyos ellenállás alakult ki köztük és az intézmény tanárai, vezetői között. — Ezek tükrében miként látja ön a diáktestület jövőjét? Talán ugyanúgy elhal ez is, mintázok a korábbi kezdeményezések...? — Ha valóban el tudják majd látni a hallgatói érdekképviseletet, s egy olyan programot készítenek maguknak, ami elfogadható, s egyben végrehajtható, akkor továbbra is igen nagy szükség lesz a hallgatói képviselőkre. S így a jövőben változhat a róluk eddig kialakult kép is... (kácsor) DEJAYU — egy felejthetetlen érzés —
