Heves Megyei Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-99. szám)

1993-04-10-12 / 84. szám

8

HÉTVÉGI MAGAZIN

HÍRLAP, 1993. április 10—12., szombat—hétfő

A hindu nacionalizmust nehéz lesz megállítani

Naraszimha Rao indiai miniszterelnöknek óriási nehézségei lesznek a hindu nacionalizmus visszaszorításában, miután múlt év december 6-án hindu szélsőségesek lerombolták az ajodhjai muzulmán mecsetet, így vélekedik Girilal Jain, a Times of India című lap volt szerkesztője a közelmúltban megjelent elemzésében.

Indiában, amely egyébként is a lángoló szenvedélyek hazája, az utóbbi években különösen népszerűvé vált a Hindu Rástra (Hindu Uralom) eszméje. A nacionalisták olyan mértékben felkorbácsolták a hindu öntudatot, amilyenre a hindu nép történetében mindeddig nem volt példa — írja Jain.

A templomrombolást végrehajtó hindu fanatikusok azt állítják, hogy az észak-indiai városban a XVI. században felépült mecset a hinduizmus harcosának, Ráma királynak a szülőhelyén állott, ezért a helyén Rámatemplomot kell emelni. Jellemző a hindu nacionalizmus harciasságára az, amit egy magát megnevezni nem akaró indiai üzletember mondott: „Ha a muzulmánoknak, a zsidóknak, a keresztényeknek és a buddhistáknak saját államuk van, akkor miért ne jöhetne létre a Hindu Rástra?” Hozzáfűzte: „A Nyugatnak üdvözölnie kellene a mi harcunkat. Mindenki tudja, mi is, hogy a világméretű harc az iszlám fundamentalizmus ellen irányul. India ebben a harcban az élen jár.”

Naraszimha Rao felvette a harcot az ilyenfajta gondolkodással, és több olyan szervezetet is betiltott, amelyek döntő mértékben hozzájárultak a hindu nacionalizmus szításához, illetve vezető szerepet játszottak a mecsetrombolás előkészítésében.

A kormányfő szavai szerint pártja, a Kongresszus Párt és a többi, a világi India mellett elkötelezett csoport következő feladata az lesz, hogy megtanítsák az embereket az etnikai-vallási szembenállás leküzdésére.

A miniszterelnök által elkezdett harcra nézve baljós eredménnyel zárait egy, a közelmúltban India öt nagyvárosában végzett 1000 fős közvélemény-kutatás. A megkérdezettek csaknem egyharmada ugyanis helyeselte a muzulmán mecset lerombolását. A közvélemény-kutatást végző intézet vezetője kijelentette: ez nagyon riasztó kép a 770 millió hindu és 100 millió muzulmán lakosú Indiában.

A hindu szélsőségeseket tömörítő Bháratíja Dzsanata Párt (BJP) úgy lett az 1991-es választásokon az ország második legnagyobb pártja, hogy a szavazatok 22 százalékára tett szert a szent hely körüli vitának köszönhetően. A BJP népszerűsége akkor szökött a magasba, amikor 1990 októberében először történt kísérlet az ajodhjai mecset lerombolására, és a kérdés az indiai szekularizmus és a hindu nacionalizmus közötti harc középpontjába került.

Prem Sankar Dzsa korábbi

lapszerkesztő és kormánytisztviselő véleménye szerint Naraszimha Rao kampánya kudarcba fog fulladni. Mint kifejtette, a hindu nacionalizmus a városiasodásnak és az iparosodásnak, valamint annak a terméke, hogy a helyi hagyományok helyét a nagy nemzeti hagyományok foglalják el. Ez utóbbi törvényszerű folyamat minden iparosodó országban, és nem lehet a visszájára fordítani. Mint ahogy azt sem lehet megállítani, hogy a falusi lakosság a városokba áramolják, és hogy a városi eszmék a falvakba szivárogjanak.

Dzsa szerint a Kongresszus Párt és a világi erők nem lesznek képesek igazi alternatívát nyújtani, amihez az emberek kötődhetnének az indiai nacionalizmusai szemben. Véleménye szerint a mai indiai folyamatok párhuzamba állíthatók az egykori németországi nácizmus felemelkedésével. Ott egy fiatalságközpontú, felfokozott nemzeti öndicsőítés létezett, amelyet az erőszak kísért útján, és amely egy kisebbségi csoport ellen irányult. Ma a hindu nacionalisták hasonló szenvedélyek rabjai.

A Rao-kormány egyik, nevének elhallgatását kérő minisztere nemrégiben hangot adott kétségeinek a központi vezetés által megkezdett szekularista kampány sikerét illetően: „Nehéznek ígérkezik elmagyarázni az embereknek — a vallás érzelmekre ható vonzásával szemben — egy olyan homályos eszmét, mint a szekularizmus”.

Az 1992-es esztendő unalmasai

A királyi családok tagjai nyerték el „az 1992-es év legunalmasabb személyiségei” aligha megtisztelő címet, megelőzve Woody Allent és a novemberi amerikai elnökválasztás két jelöltjét, Jerry Brownt és Ross Perot-t. A „hivatalos” sorrendet a közelmúltban tette közzé „Az Unalom Intézete” (The Boring Institute).

„A királyi klánok, amelyeket Diana és Károly, Fergie és András képviselnek, de mindazok, akik az év folyamán a Buckingham Palotában teáztak, mindenki másnál többet szerepeltek a laf

)ok családi krónikáiban” — vé- ekedett az 55 éves író-újságíró Alan Caraba, „az unalom szakértője”, aki 1984-ben alapította az intézetet.

A második helyre került Woody Allen „új filmjét a kritika szereti, de a színész-producer rajongóijobban örülnének, ha Allen jobb forgatókönyvet írna a saját magánéletéről” — így Ca- ruba. Ismeretes, hogy Woody Allen szalagcímekkel szerepelt a lapokban, különösen azután, hogy kitudódott: viszonyt folytatott volt élettársa, Mia Farrow egyik fogadott leányával.

A demokrata párti elnökjelöltségre sikertelenül pályázó Jerry Brown „mindenkit idegesít”, a november 3-i elnökválasztáson független jelöltként indult Ross Perot-nak pedig „egyénisége és pénztárcája éppen olyan nagy, mint Texas állam”.

Az „év unalmasa” cím 1991- es nyertese, Madonna ezúttal az utolsó, a tizedik helyre került azzal a minősítéssel, hogy ő „a közönségesség királynője”.

Az osztrák gyerekszobák új kedvence

A játékboltok kirakatában ott vannak persze a hagyományos macik, olyan kedvelt plüssállatok, mint a kutya, az elefánt és a cica — de a boltosok, akik a mai divatot merik követni, már nem őket teszik a díszhelyre. A mai gyerek nem maciért nyúzza a szülőt: legalábbis Ausztriában az új kedvenc a dinoszaurusz, „akit” lehet dino-nak becézni. Lassan-lassan felismerik a kereskedők, hogy érdemes nagyobb befektetésekbe is fogni, és plüss- ből gyárttatni az évmilliókkal ezelőtt kipusztult őshüllők pici pontos másait. Egyelőre inkább gumiból, műanyagból készülnek, igaz, azért fellelhető az „igényesebb!)” áru is, s mivel ritka és divatos, derekas árat fizetnek érte a szülők. A divat nem most terjedt el, már vagy két éve megfigyelhető, hogy a gyerekszobák egyre inkább benépesülnek a sikkesnek éppen nem mondható őslényekkel. Az ilyen divatok azonban nem mindig bizonyulnak tartósnak — ezzel is magyarázható, hogy a játékgyártók olyan nehezen álltak át. Az idei karácsony azonban bizonyítja: ez nemcsak afféle szalmaláng, hanem tartós vonzalom. S ha már így van, nem árt egy kis reklámmal besegíteni. A könyvesboltok polcain megannyi, kicsiknek és nagyobbaknak szóló kötet, amely az ősállatok szomorú történetéről szól, képekkel, tudományosan, avagy népszerűbben. Ugyanez rajzfilmekben videokazettán is kapható. Az újságok vasárnapi gyermekmellékletei is a legkülönfélébb formákban szórakoztatják a kicsinyeket a dinoszauruszok kalandjaival: van mese, „igaz” történet, képregény. És akiknek felkeltették az érdeklődését, azok ismeretterjesztő előadásokon is csillapíthatják kíváncsiságukat.

A kampányt derekas felmérések előzték meg. A közvélemény-kutatások és a gyermekpszichológusok arra voltak kíváncsiak, vajon hogyan lopták be magukat a bumfordi állatkák a gyerekek szívébe. A salzburgi egyetem gyermekpszichológusai 800 — hat és 16 év közötti — gyereknél érdeklődtek. Kiderült,

hogy a dinoszaurusz valóban minden második gyerekszobában jelen van — játékfigura, valamilyen társasjáték, könyv, kép vagy film formájában. S hogy miért? A gyerekek lenyűgözőnek találják az őskornak ezt az üzenetét, tetszik nekik, hogy a dinoszaurusz nagyobb és erősebb lehetett, mint apuka, hogy a mai felnőttek is kénytelenek lennének fejet hajtani előttük. S van még egy, a tanulmányban megemlített szempont, amely aligha származhat gyerektől, sokkal inkább a felmerést készítők sugall- hatták. „Dino” puszta látványa figyelmeztet, hogy az ilyen nagy és erős lény is kipusztulhat. Tehát az ember sem sebezhetet- len...

Megvételre kínált cári rendeletek

Lapjelentések szerint az orosz rendőrség a közelmúltban letartóztatott egy katonatisztet, aki lopott levéltári anyagot — I. Sándor cár által aláírt és pecsétjével ellátott rendeleteket — próbált eladni. A rendőrség azt követően vette őrizetbe Alekszej Ivanov századost, miután a lopott anyag potenciális vevője telefonon felhívta a Központi Állami Levéltárt, hogy meggyőződjék az okmányok eredetiségéről.

Az okmányokat egy Jelena Dubrovszkaja nevű diáklány lopta el 1979-ben, aki a Leningrádi Állami Egyetem mikrofilm-laboratóriumában dolgozott. Az anyagot éveken át lakásán tartotta elrejtve, míg végül megkérte férjét, hogy próbálja azt barátja, Ivanov kapitány révén értékesíteni.

A gyűjtemény 66 rendeletből áll, mindegyiken az egykor Napóleon ellen hadat viselő és a Szent

Szövetség létrehozásában jelentős szerepet játszó I. Sándor cár pecsétje és alaírása látható.

Ivanov kapitányt Kalinyingrádban tartóztatta le a rendőrség, amikor megpróbálta 50.000 dollárért eladni az okmányokat. Állami vagyon eltulajdonítása címén emeltek vádat ellene, valamint Dubrovszkaja és annak férje ellen.

Ugyancsak lapjelentések adták hírül, hogy a moszkvai rendőrség egy nagy értékű jáspiskő váza után kutat, amelyet az Orosz Állami Könyvtárból loptak el. A vázát (az anarchisták által meggyilkolt) II. Sándor cár ajándékozta a könyvtárnak. Súlya egy tonna, értékét több millió rubelre becsülik. Eltűnését akkor fedezték fel, amikor múzeumi fényképészek felvételeket akartak róla készíteni. Egyébként öt éve nem volt látható a váza, mert falemezekkel vették körül, hogy megvédjék az épületben elkezdett tatarozási munkák idejére.

Nagy Heródes palotája

Párolt

lisztkukac

fokhagymamártásban?

Pulyka kerüljön-e karácsonykor az ünnepi asztalra, vagy tálán kék pisztráng? Az igazi ínyencek csak megmosolyogják ezt — legalábbis San Franciscóban. Ok ugyanis másmilyen ételekkel kedveskednek szeretteiknek: főtt tücskökkel, fokhagymában párolt lisztkukacokkal vagy — főleg gyermekeknek — csokoládéba mártott sáskákkal.

A kaliforniai városban legkevesebb háromezren hódolnak ilyen különcségeknek. Ennyien fogadják el ugyanis évente a városi állatkert rovarházának meghívását, hogy legújabb recepteket kapjanak, és azon nyomban a helyszínen megkóstoljanak mindent, ami csúszik, mászik vagy ugrál. Mivel az ínyencek tábora egyre nő, Norman Gershenz, az állatkert tanácsadója külön szakácskönyvet állított össze a részükre.

Aki azonban azt gondolná, hogy ezek a különös ízlésű ínyencek odahaza legyekre vagy rovarokra vadászva szerzik meg eledelüket, az alaposan téved. A legtöbben az előétel „alapanyagát” — mert aligha nevezhető többnek előételnél az, amit a rovarokból készítenek — farmokról szerzik be, amelyek rovarok tenyésztésére szakosodtak.

Minthogy Mexikóban és az ázsiai országokban az ehhez hasonló ételek már szinte mindennaposak, a San Franciscó-i ínyencek remélik, hogy kedvenc ételeik hamarosan ott szerepelnek majd az átlagos vendéglők étlapján is.

Nagy Heródes, aki palotákat épített sziklacsúcsokon és hegyek belsejében, épített egyet a Földközi-tengerbe nyúló homokkő zátonyra is. Erre találtak bizonyítékot ásatásaik során a Pennsylvania Egyetem régészei, megcáfolva azt a teóriát, hogy a ceasarai tengerparton halpiac és közfürdő volt.

Kathryn Gleason, akihez Barbara Burrell, a Cincinnati Egyetem régésze és Ehud Netzer, a Héber Egyetem munkatársa is csatlakozott, feltárt egy mozaiklapokkal borított ebédlőt, egy szökőkutat és Heródes korabeli cserépedények maradványait a

sziklába épített palota romjai közt.

A régészek Nagy Heródesre jellemzőnek tartják, hogy nagyszerű palotát építtetett csaknem a tengerbe zuhanó sziklán. A király ugyanis előszeretettel fitogtatta politikai hatalmát olyan paloták építésével, amelyek azt a benyomást keltették, hogy kihívják maguk ellen a természetet.

Nagy Heródes Krisztus előtt 37-től haláláig, Krisztus előtt 4-ig uralkodott Júdeábán. Ő volt az, aki elrendelte a két évnél fiatalabb fiúgyermekek megöleté- sét attól való félelmében, hogy megszületett a próféták által megjósolt Megváltó. Ugyancsak

ő ítélte halálra 10 feleségének egyikét és három gyermekét, amiért azok állítólag összeesküdtek ellene.

Caesareát Krisztus előtt 22- ben építtette, Augustus római császár iránti tisztelete jeléül. A város a XIII. században teljesen elnéptelenedett.

A palota romjait elsőnek Netzer tárta fel 1976-ban. Ellentétben vele, más régészek azonban azt állították, hogy közfürdő vagy halpiac romjaira bukkantak. Nem tudtak elképzelni ugyanis, hogy Nagy Heródes, aki nem bízott meg a tömegekben, ennyire közel építtette volna palotáját egy amfiteátrumhoz.

Merre vezet a „kínai tít”?

Már több mint három év eltelt a kelet-európai földindulás óta, de még semmi jele annak, hogy a kommunista vezetésű rendszerek széthullásának folyamata átterjedne az ázsiai szocializmus fellegvárára, Kútára. Az immár egyetlen kommunista vezetésű nagyhatalom vezetői ezt a reformjaikból származó gazdasági sikerekkel magyarázzák. Kína gazdasági sikersorozatának nyilvánvalóan jelentős szerepe van a rendszer stabilitásában, de köny- nyen belátható, hogy nem lehet annak kizárólagos oka, hiszen a gazdaságilag sokkal kevésbé sikeres Vietnam, sőt a kifejezetten sikertelen Laosz és Észak-Korea kommunista egyeduralomra épülő rendszere sem mutatja ösz- szeomlás jeleit.

Egyelőre a gazdasági tényezőknél maradva megállapítható, hogy a hetvenes évek végén kezdett reformok Kína számára korábban ismeretlen bőséget teremtettek, hosszú történelme folyamán az ország most először képes kielégítően élelmezni és ruházni teljes lakosságát. (Kína persze, gazdasági sikerei ellenére is még viszonylag szegény, fejlődő ország.)

Bár a „kínai sajátosságokkal épített szocializmusban” sokkal szélesebb és mélyebb a szakadék a leggazdagabbak és a legszegényebbek között, mint számos kapitalista országban, mégis elmondható, hogy a reform a lakosság minden rétegének létkörülményeit elég számottevően javította.

Ez elsősorban a falusi reformnak köszönhető, noha a világ sokkal jobban felfigyelt a különleges gazdasági övezetek már- már nyugatias csillogására. Ez annyiban érthető is, hogy az utóbbiak sokkal feltűnőbbek, és maguk a kínaiak is szívesebben teszik azokat kirakatba.

Ám az élvonalbeli civilizáció különleges övezetei csupán parányi szigetek a hatalmas ázsiai országban, míg a falusi reform a kínai lakosság mintegy nyolcvan százalékát kitevő parasztság létviszonyain és termelői alapállásán változtatott, és egyedülálló struktúrát teremtett Kína falusi társadalmában.

A reform szülte új struktúra, a „családi szerződéses felelősségi rendszer” lényege az, hogy a parasztcsaládok egyénileg gazdálkodnak olyan parcellákon, amelyek nem képezik tulajdonukat, csak bérleményüket, s munkájuk gyümölcsének egy részével szabadon rendelkezhetnek.

A föld tulajdonosa a szövetkezet; tulajdonjoga abban fejeződik ki, hogy a parasztcsaládoktól bérleti dijat szed be a parcellákért. A családi parcella a szövetkezet hozzájárulásával örökölhető ugyan, de el nem adható, területe vásárlásokkal nem bővíthető. A szövetkezetnek járó bérleti díj és az állami adó kifizetése után megmaradó haszon a gazdálkodó családot illeti, terményeit szabadpiacon értékesítheti a gazda.

A szövetkezet kommunális kiadásokat fedez a befolyt bérleti dijak egy részéből, jó része azonban a szövetkezeti bürokrácia különvagyonává válik.

Amiből az rendszerint ipari vagy kereskedelmi vállalkozásokba fog. A megművelt földterület kilencvenkilenc százalékára teljed ki a családi szerződéses rendszer, tehát nagytáblás földművelés gyakorlatilag nem létezik Kínában. Ez a rendszer tartósítja ugyan a kezdetleges munkaeszközök és művelési eljárások alkalmazását, bevezetése (a nyolcvanas évek elején) mégis óriási fejlődést eredményezett a kínai falu életében, mert termelőmunkájában érdekeltté tette a korábban érdektelen parasztságot. Olyan vidékeken, ahol a kedvező természeti adottságok jó piaci lehetőségekkel párosultak (például a délkelet-kínai Ku- angtung tartományban), számottevő tőkék halmozódtak fel egyes parasztgazdák kezén.

Ezek a tőkék azonban egyelőre vagy holt tőkék maradnak, pámacihában őrzötten, vagy ki- áramlanak a mezőgazdaságból, mivel földmagántulajdon híján

nemigen lehet mibe fektetni. A tőkefelhalmozás mégis ad némi esélyt a felemelkedésre a módosabb parasztcsaládoknak: ezek gyakorta úgy kamatoztatják tőkéjüket, hogy „létszámfeletti” gyerekeiket (a fölös családi munkaerőt) szárnyra bocsátják az ösz- szekuporgatott tőkével, menjenek fel valamelyik nagyvárosba, és fogjanak kereskedelmi vagy szolgáltatói kisvállalkozásba.

A kínaiak zöme (a fiatal nemzedéket leszámítva) még élénken emlékezhet a „kulturális forradalom” idején elszenvedett mérhetetlen nyomorúságára, így a mai viszonylagos jólét és az abból fakadó elégedettség kétségtelenül hozzájárul a rendszer stabilitásához.

Nem hagyhatók figyelmen kívül a gazdaságon kívüli tényezők sem. Kiemelendő ezek közül a reformok végrehajtásának körültekintő módja. Falun a reformok úgy teremtettek termelői érdekeltséget, hogy csak meglazították, de nem feszítették szét az ősi, ázsiai típusú földközösség kereteit.

Ez a faluközösség volt a maga mozdulatlanságával, elmaradottságával és manipulálhatóságával az erősen központosított bürokratikus hatalmi gépezet uralmának záloga a kínai történelem sok-sok évszázadán keresztül. Mai, meglazított és korszerűsített, de alapjaiban megőrzött változatában is a hatalmi gépezet uralmának elsőrendű társadalmi bázisa. Egy magas rangú kínai tisztségviselő így fogalmazta meg ezt az összefüggést: „Amíg a paraszt jóllakik, addig mozgolódhatnak a városokban a diákok, nincs mitől tartanunk, mert a hadsereg zömmel parasztfiúkból áll”.

Az a réteg, amely a dolgok logikájánál fogva leginkább érdekelt lehetne a rendszer bomlasz- tásában (tehát a vagyonos vállalkozói réteg), döntő többségében rendszerhű, politikailag konzervatív. Ez a paradoxon abban leli magyarázatát, hogy a hatalom osztogatta és osztogatja kiváltságként a vállalkozás lehetőségét kiválasztott keveseknek az ipar, a kereskedelem és a szolgáltatások szférájában. Ebből adódóan a vállalkozói réteg ezer szállal kötődik a hatalmi bürokráciához, összefonódik azzal, az újgazdag vállalkozók tekintélyes hányada pedig egyenesen & funkcionáriusok rokonságához tartozik.

További fontos tényezőként kell figyelembe venni a kínai közgondolkodás történelmi tradícióit, a konfuciánus erkölcsök évezredes, máig is szinte töretlen uralmát. Az állampolgárok helyett gondolkodó és döntéseket hozó, csalhatatlan hatalom eszményét Kínában nem kell erőnek erejével sulykolni az emberekbe; a felsőbbség iránti feltétlen tisztelet és engedelmesség nemzedékről nemzedékre öröklődő, ma is elevenen ható erkölcsi parancs az ázsiai országban.

Végül megkockáztatható az az állítás is, hogy a nemzetközi helyzet is kedvez rövid távon a kínai rendszer stabilitásának. A fejlett Nyugat számára a Szovjetunió és a szocialista világrend- szer korábban hőn óhajtott ösz- szeomlása örömünnepből számos tekintetben rémálommá vált, mert ellenőrizhetetlennek, szabályozhatatlannak tűnnek a bomlás által felszabadított erők, és megállíthatatlannak az általa elindított lavinák. (Gazdasági csődök, nemzetiségi háborúk, új szélsőségek elhatalmasodása, stb.)

Pekingben akkreditált nyugati diplomaták egyre többször utalnak rá háttérbeszélgetésekben, hogy kormányaik nem érdekeltek a jelenlegi kínai rendszer ösz- szeomlásában, mert úgy vélik, hogy még egy soknemzetiségű óriásbirodalom bomlástermékeit most nem tudná elviselni a világ.

Rövid távon a jelek a kínai rendszer stabilitására vallanak. Hosszabb távon azonban Kínának számos olyan súlyos kihívással kell szembenéznie, amely megrendítheti a Kommunista Párt egyeduralmát.