Heves Megyei Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-99. szám)
1993-04-24-25 / 95. szám
4 SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1993. április 24—25., szombat—vasárnap A családokról és a természetgyógyászatról Megkérdeztük dr. Surján László népjóléti minisztert A közelmúltban a társadalombiztosítás reformjáról tartott tájékoztatót dr. Surján László népjóléti miniszter Egerben az egészségügy dolgozói számára. A fórumot követő sajtótájékoztatón a politikust más aktuális témákról is faggattuk. — Miniszter úr! Évekkel ezelőtt Ön nyilatkozott lapunknak a Nagycsaládosok Országos Szövetsége elnökeként. Azóta sok esztendő eltelt, mint a nagycsaládosok érdekeinek szószólója, mennyire elégedett? — Ez egy elég nehéz kérdés. Kicsit én is azok közé tartozom, akik úgy gondolják, hogy a rendszerváltás kárvallottjai jelen pillanatban a gyerekeket nevelő családok. Az ország nem nézett még szembe azzal, hogy mindennapi gondjaink, bajaink mellett egy megoldatlan, égető — régies kifejezéssel élve — sorskérdése van. S most nekimegyünk egy olyan rendszernek, ami négyéves választási ciklusokban gondolkodik, s ennek veszélye, hogy valódi, hosszú távú problémákra a politika nem tud odafigyelni. — Miért? — Egy gyerek „átfutási ideje” politikai szempontból tizenkilenc év, vagy tizennyolc év és kilenc hónap. Most, az induláskor nagyon oda kellene figyelni arra a szemléletre, amely egy mondatban így jellemezhető: „Ja igen, mert a gyerek nem választó.” Ezt a problémát az országnak saját érdekében nagyon komolyan kezelni kell. S ezen a téren azt hiszem, most, az utolsó évben még nagyon sokat kell tennünk, legalább szemléletben. Ha eredményt akarok említeni e tekintetben, a várandóssági pótlék az valóban tett volt, nemcsak szó. S a nyugdíjrendszerben is megjelent néhány olyan elem, amelyben az anyaság összefüggésbe került a nyugdíjjal. Nyugaton ezt nagyon durván, nagyon materialistán úgy szokták megfogalmazni, hogy az illető „járulékfizetőt hozott létre”. Ez azt jelenti, hogy igenis a nyugdíjban joga van privilegizáltnak lenni annak, akinek gyereke van. A társadalom szempontjából „ha nem hozom létre” az utódgenerációt, akkor ártok. S ez természetesen független az egyéni szempontoktól, körülményektől, hiszen mindenkinek a magánügye, hogy szül-e gyereket, vagy nem. E téren nem büntetni kell, hanem jutalmazni, s erre a nyugdíjrendszer keretében van mód. A no szabad választása — A lakosság ma nagy ön fáradt, nagyon nehéz az anyagi helyzete, s nem tud sorskérdésekben gondolkodni. Mégis, történhet-e elmozdulás... ? — Abban elégedett lehetek, hogy a gyermektámogatási rendszerekben sikerült a gyes és a gyed mellett harmadikként bevinni a gyermeknevelési támogatást, ami eszköz a munkanélküliség kezelésére is. Nem olyan bőséges, hogy csak ez „visszaszívja” a munkából a nőket, de ez nem is lehet célunk. A nyugatiak azt mondják: az állam a szabad választás esélyét adja meg a nőnek, s ezért teremtse meg azokat az infrastruktúrákat, amelyek mellett a nő el tud menni dolgozni. Én is ezt mondom. Ez az új magyar állam a szabad választás esélyét adja meg, vagyis valamiképpen járuljon hozzá a család fenntartásához úgy, hogy ne anyagi indok kényszerítse a nőt, hanem a saját vágya. Menjen el dolgozni, ha ő tanár akar lenni, vagy más, mert az ő élete attól teljes. Ezt igenis segítse az állam. Ez nem szociálpolitikai kérdés: egy fizetésnek olyannak kell lennie, hogy abból egy négy-öt tagú család meg tudjon élni. Ez ilyen egyszerű, csak Magyarországon ez legalább tíz év. Új törvény a természet- gyógyászokról — Meg kell állítani a kuruzs- lást — mondotta népjóléti miniszterünk ezen a fórumon. — Kit tart ön kuruzslónak? — Azt, aki orvosi képesítés nélkül gyógyító tevékenységgel foglalkozik — szólt a határozott válasz. — Nem azt mondom, hogy nincs helye az orvoslásban a természetgyógyászat eredményeinek, hiszen rengeteg gyógyszer alapanyaga a természetből származik. De ezeket az eredményeket csak arra képzett egyének alkalmazhatják. A többit tűzzel- vassal irtani kell. Aki például mágneses vízzel kezeli az AIDS- es betegeket, s velük elhiteti, hogy ettől meggyógyulnak majd, az becsapja embertársait, s ez büntetendő cselekedet. Folyik is ellene az eljárás. Deasarlatánság megakadályozásához egy fegyelmezettebb országra lenne szükség. — Hivatalosan hogyan kívánnak fellépni ellenük? — Megszületett a természet- gyógyászatról szóló miniszteri rendelettervezet, amely néhány hónap múlva lép életbe. A széles körben — orvosokkal és természetgyógyászokkal is — egyeztetett leendő törvény lényege az, hogy természetgyógyász tevékenységet is csak orvosi képzettséggel lehet folytatni a jövőben. Ez az elméleti meghatározás, és ezen még lehet változtatni, ha a gyakorlat másként kívánja. Azt a részletet például még nem dolgoztuk ki, hogy orvos milyen feltételekkel alkalmazhat doktori diplomával nem rendelkező természetgyógyászt. — Mi történik majd a sok külföldi gyógyítóval, akik hazánkban fejtik ki tevékenységüket? — Ezek zömében orosz és kínai állampolgárok. Az utóbbiakról azt tudom mondani, hogy nemrég jártam Kínában, ahol aláírtunk egy megállapodást, miszerint csak a kínai egészségügyi minisztérium által hitelesített orvosi diplomát fogadunk el Magyarországon. Aki ilyet fel tud mutatni, az nálunk is gyógyíthat. (jámbor — sárközi) J \ A SIPOTÉKA KÖNYVESBOLTOK AJÁNLATA Donald F. Glut: A birodalom visszavág Dale Carnegie: Sikerkalauz 3. Antikváriumunk azonnali készpénzfizetéssel vásárol régi könyveket, könyvritkaságokat. Egyes kották 50 % engedménnyel kaphatók. SIPOTÉKA KÖNYVESBOLTOK Eger, Hatvani kapu tér 8. Tel: 316-998 Eger, Érsek utca 2. Tel: 323-393 Sipotéka Antikvárium Eger, Bajcsy-Zs. u. 2. Tel: 322-562. V. Fodor Gábor nem elnök Narancs és szigorú vonalak Fodor Gábor nem elnök. Ez a kijelentés, ha úgy tetszik, nem is csupán egy posztra vonatkozik, hanem arra a sajátos helyzetre, amelyet az ifjú politikus az átalakuló Fideszben betölt. Illetve nem tölt be. A sajtó az utóbbi hónapokban tele volt azokkal az elemzésekkel, amelyek Orbán Viktor, valamint az ő elgondolása közötti eltéréseket hangsúlyozták. A fő kérdés az, hogyan alakul át a Fiatal Demokraták Szövetsége, és hogy ez a változás miképpen érinti azt az imázst, azt a képet, amelyet megszoktunk, és amely az utóbbi időkben kétségtelenül sikeres is volt. Fodor Gáborral a múlt heti debreceni kongresszusukon beszélgettünk. A tavalyi Chartatüntetésen „egyedül” ballagott a Kossuth tér felé a megszólító hangokat, amelyek valóban az emberek problémáiról szólnak, s őket foglalkoztat— Azt mondják, legalábbis Nyugat-Európában, hogy a liberális pártoknak mindenképpen hátrányuk van a szigorú, konzervatív pártokkal szemben. Az ilyen állítások arra céloznak, hogy csakis fegyelmezett, hierarchikus szervezetek érhetnek el sikereket. Ebből a szempontból milyen párt a Fidesz, és hogy milyen lesz? — Most jelentős fordulóponthoz érkeztünk. Bevallom, nem tudom megmondani pontosan, milyen lesz a Fiatal Demokraták Szövetsége, ez mindannyiunk számára talány. Nem tudjuk, hogyan működik majd az új struktúra, s azt sem, hogy az új programunk milyen hatasú lesz. Csak az tudom elmondani, hogy én milyennek szeretném. Én azt szeretném, ha nagyon egyértelműek és határozottak lennénk, de mindezek mellett őriznénk továbbra is azt a sokszínűséget, ami az erőnket adja. Szerintcrp éppen ez adja a liberális pártök fo erejét. És nem az — mint például a konzervatív, vagy a kommunista pártok —, hogy összetartjuk a sorainkat. Az erős párt sok csatornával rendelkezik, olyanokkal, amelyek összekötik őt a társadalommal. Ezen keresztül pedig megtalálják azokat jak. A mai politika szerte Nyu- gat-Európában és a világon egyébként éppen arról szól, hogy az a blokklogika, amely a párto- sodásban is jelen volt, elmosódóban van, és a sok csatornán keresztül kommunikálni tudó szervezeteknek van jövője. S nem akkor leszünk erősek, ha a klasz- szikus értelemben vett pártfegyelemről gondolkodunk. — Azért Közép-Kelet-Euró- pában léteznek sajátosságok... — Természetesen igen, de az általam elmondott dolgoknak szerintem van realitása. A specialitások fennállnak, azok az évtizedek, amelyeket magunk mögött hagytunk, ma is hatnak. Emiatt tapasztalható egyfajta távolságtartás a politikától. Plusz a nagy gazdasági bajok, amelyeket örököltünk, es amelyek hatásaitól eleve szkeptikussá válnak az emberek. Ezek a csapdák nálunk nagyobbak, tehát mélyebb vermekbe lehet beleesni. — Sokan azt mondják, tapasztalható a Fideszben valamiféle szigorodás, elkomorodás. Ön szerint is így van ez? — Hát ha már csak erre a di- zájnra ránézünk, itt a kongresszuson, a transzparensekre, látjuk ezeket a szigorú, merőleges vonalakat... — Ez tudatos lehet? — Én csak azt tudom, hogy nekem ez nem nagyon tetszik. Mindez valószínűleg inkább tudat alatti. De az is lehet, hogy rosszul gondolom, és tudatos. Akkor is baj. Ám ha mégis tudat alatti, akkor a dolog jól mutatja azt, hogy nem szabad merevnek lennünk. A narancsszínt, a narancs szimbólumot is bátrabban használtam volna, hiszen ez a szín gyönyörű, meleg, puha, a nap színe. Itt nem latunk igazi narancsszíneket, csak ezeket a hideg formákat, s ez nem jó. — Ebben az esetleges szigorodásban — amely a narancstól a merőleges vonalakig halad, és amely persze tudat alatti — hogyan látja a saját szerepét? Ösz- szefügg-e mindez azzal, hogy ön a párton belül perifériára került? — Persze hogy összefügg. Én őrizni akarom azokat az elveket, amelyekkel rendelkezem, s amelyekért küzdeni is akarok, amíg látom értelmét. Nem tudom, mi lesz a végkifejlet, hogyan alakulnak maja a dolgok, bízom abban, hogy megtaláljuk az okos kompromisszumokat. — A közvélemény ön szerint hogyan fog reagálni ezekre a változásokra? Ez a kicsit szűzies és romantikus imázs, ami a Fidesznek eddig nyilván valóan az egyik fő erejét adta, nem hiányzik-e majd a jövőben? — Ennek nagyon nagy a rizikója. Ezért aztán úgy gondolom, hogy csak óvatosan és fokozatosan lehet megoldani ezeket a kérdéseket, mert nem lehet senki sem örök életében szűzies... — Miért ne lehetne? — Hát azért nem, mert legalábbis... Hát végül is igaza van, lehetne. Ez viszont irracionális elvárás lenne a Fidesszel szemben, nem tudjuk megőrizni az 1988-89-es képet, mert minden változik körülöttünk. Nem mindent kell azokból az időkből megőrizni, de az alapértékeket igen. Na most, azt látom, itt valami megbolydult, nem vagyunk biztosak abban, hogy mi van, nekem meggyőződésem, hogy a régi értékeket meg kell tartanunk, de egyben nyitottnak kell lennünk arra, hogy elmozduljunk a szakszerűség, a profizmus irányába. De nem úgy, hogy felszámolunk magunkban fontos dolgokat. Ezt az egyensúlyt kellene megtalálni. — Mindezek fényében — de általában is — a magyar politikai életben hogyan látja ön az erkölcs és politika viszonyát, és az ezzel kapcsolatos ellentmondásokat? — Én azt tartom tévedésnek, mikor arról beszélnek, hogy el kell választani a politikai és a hétköznapi erkölcsöt. Persze más területekről van szó. A politikában az ember jóval gyakrabban kerül olyan szélsőséges döntések elé, a privát életében pedig nem. Hogy egy példát mondjak: háborút indítani vagy befejezni. Ilyen volumenű, emberéleteket is érintő elhatározásokat a magánéletünkben nem hozunk. De a tartalma nem lehet más, ezt soha nem lehet elfelejtenünk. Soha nem szabad azt hinnie magáról egy politikusnak, hogy ő valamilyen más erkölcsi kategóriába tartozik. A magam részéről mindig törekedni fogok arra, hogy a Fidesz őrizze a tisztességét, szavahihetőségét. Ezt a közvélemény is elvária tőlünk különösen, hiszen velünk kapcsolatban több az illúzió, a vágykép is. Azt, hogy korrupt valaki egypártban, az egy felháborító és súlyos ügy. De ha a Fideszben teszi ezt valaki, az sokkal tragikusabb. Mi nem engedhetjük meg a legkisebb ilyen jellegű gyanút sem. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet köztünk ilyen — mert nem tudni, hogy a korhatár feloldása után kik fognak hozzánk belépni —, de ha kiderül, akkor nekünk azonnal lépnünk kell erre. Mindig az minősít egy pártot, hogy megpróbálnak-e eltussolni valamit, vagy mernek-e szembenézni a hibáikkal. Havas András Mit ér az ember, ha pályakezdő...? Egy tiszanánai levél nyomában Induljunk ki az egykori álmokból. — Voltak, persze hogy voltak álmaim... — a fiatalasszony sűrűn bólogat, szemközt ül velem, az asztal másik oldalán. A harmadik széket a félj húzza közelebb, kissé zavartan igazítja meg a szemüvegét, s hol egyikőnkre, hol másikunkra pillantgat. — Azaz, hogy voltak álmaink... — helyesbít erre Katóné Nagy Hajnalka. — S mi valósult meg ezekből? — Talán csak a férjemé, részben... — sóhajtja a választ. A jókora lakás kopott falai között szedett-vedett bútorok, szinte semmi sem a sajátjuk, egykét darab kivételével a tiszanánai református gyülekezet tagjai adogatták össze valamennyit. A férj ugyanis ennek a csak papíron nagy, 4-500 tagú — egyébként jó, na húszan-negyvenen látogatják váltakozó rendszerességgel Isten házát — közösségnek a segédlelkésze. Az ő révén Kerültek ide, lassan egy éve lesz, hogy lakják ezt a „szolgálati” hodályt. Fedél immár van a fejük felett, mutatnak körbe, s azt csak mellékesen teszik hozzá, hogy bizony fogvacogtató telük volt. A hideg is ide járt hálni éjszakánként... — ... Hát akkor beszélgessünk azokról az álmokról — veszem vissza a szót, hiszen ez az eredeti témánk. Ez nyomasztja most őket, a sorsnak az a fordulata, amely szertefoszlatta az egyetemi évek színes varázsgömbjét. — Amikor ’87-ben elkezdtem az egyetemet, biztos voltam abban, hogy biológusként fogok majd dolgozni — kanyarodik a múltba az asszonyka. — Minden reményem meg is volt rá, mert ritka „madárnak” számított akkoriban az ökológia szakot végző biológus, kis létszámú csoport is voltunk a debreceni évek alatt... Örök álmom volt, azért nem is végeztem mellette pedagógiai tanulmányokat, hogy a kutatómunkában mélyeanessek el. Pontosabban fogalmazva, ez az örök álmom, amelyből — most már egyre inkább latszik — aligha lesz valami... — Egyáltalán, hol valósulhatott volna meg? — Mondjuk valamelyik nemzeti parkban, netán a környezetvédelemben, a tisztítótelepekkel rendelkező vállalatoknál, esetleg téeszekben, a vízügynél. — A közelben folyik a Tisza, szinte karnyújtásnyira van a kiskörei vízlépcső... — Igen, igen... Két évfolyam- társamnak nyílt lehetősége csuán, nagy-nagy szerencsével, ogy a vízlépcsőnél dolgozhassanak. A többiek? Szinte alig tudok róluk valamit, de amint hallom, ők is többnyire a pályakezdők sajátos, mai kenyerét eszik, még városon is. Nincs ránk szükség sehol, ez a lényeg. Falun meg, mint itt is, inkább csodabogárként tartják számon a biológust, mint szóba jöhető munkaerőként. A szövetkezetben is örülnek, ha annak munkát tudnak adni, aki már évek, évtizedek óta ide kötődik szakemberként. — Maradt tehát a „ház asszonya” szerep, ha nem tévedek... — Végül is igen. Abból élünk, amit a féljem kap. S ez nem valami sok, havi 7-8 ezer körüli összegre rúg. Nemrég készítettem el a jövedelemadó-papírjait, a tavalyi évre mindössze 90 ezret tudtam „összehozni” ösztöndíjjal, hitoktatással, lelkészi fizetéssel együtt... Hát, ez van... Hat ez. Ebben a kurta mondatban napok, hetek, évek töprengései sűrűsödnek, s a fájdalmas felismerése annak, ami végül is levélírásra késztette Katóné Nagy Hajnalkát. Hogy teljesen elbizonytalanodott, egyedül maradt a problémájával, miszerint: még egy-két ev, s ha nem kap állást, alkotási lehetőséget a szakmájában, akkor elveszett az a kemény öt éve, amit a híres univerzitás falai között töltött. Persze érzi, tudja, hogy a falutól — s most nem Tiszananára érti csak, hanem úgy általában — nem remélhet nagy jövőt. A távoli város meg... — Mindent vállalnék, bejárást, az utazás törődéseit, talán még az alacsonyabb bért is, ha lenne hol — bizonygatja. — Ha lenne hol, mert hiába írom a pályázatokat a fehér holló ritkaságé hirdetésekre, vagy nem jön válasz, vagy ha jön is, elutasító. Örök vesztes vagyok... — ...Szóval, megírta felháborodott levelét egy újságcikk miatt. — Tollat kellett fognom, amikor arról olvastam, hogy az APEH megyei igazgatója egy odavetett félmondatában a „társadalom hasznos tagjává” fogadott... — Nocsak...! — Már hogyne, amikor kiderült rólam, s számos kezdő, munkanélküli pályatársamról, hogy mi is kötelezettek vagyunk az adóbevallásra, „feledekenység” esetén jönnek majd a felszólítások, a büntetések, gondolom vagy 16 ezer forint. Ha egyáltalán ki tudom fizetni — keseredik neki, s ennek bizonyára oka van. — Arról van szó, hogy az itteni polgármesteri hivatal segíteni akart rajtam, beajánlottak Tenk- re, tanítani. Az örömöm azonban hamar ürömmé vált, mert — bár nem lévén képzett tanító — csak az alsó tagozatban, a 3. osztályban tudtak foglalkoztatni, amiért hálás is voltam. De rájöttem, lehet, hogy többet ártok, mint használok ezzel — miután semmi tapasztalatom nincs az oktatásban —, használni csak akkor tudtam volna, ha biológiát taníthatok. Szakosból viszont, mint mondani szokás, mindenütt Tiszát lehetne rekeszteni... A dolog lényege: tavaly egy hónapig dolgoztam, s ezzel azt értem el, hogy újabb három hónappal kitolódott a pályakezdési segélyfolyósításának a kezdete. Az első 5922 forintot most márciusban kaptam meg, az utolsót augusztusban kézbesítik, s ettől kezdve semmiféle további segélyre nem számíthatok. Nem leszek jogosult, még a betegbiztosítási kártyámat is vissza kell szolgáltatnom, Isten óvja hát az egészségemet... Isten óvja... Itt megakad a sajátos monológ. A fohászkodás pillanataira csend ül közénk. Aztán kiszakad még belőle egy rövid summázat. — A társadalom ezzel leveszi rólam a kezét, többé nem létezem a számára. Ha nincs az APEH fenyegető intelme, talán azt is mondhatnám: törvényen kívüli „lovaggá” váltam. Az sem vigasz, hogy nem egyetlenként ebben az országban, s nem egyedül pályakezdőként... A szoba kongó üressége elnyeli a szavakat. Összehajtjuk az asztalon heverő hirdetési újságokat, borítékba kerülnek az írógéppel kopogott levélsorok, egymásra nézünk, s széttárjuk a karjainkat, ennyi. Jó volt elbeszélni, megosztani valakivel ezt a gondot, a kilátástalanság egyre nehezedő terhét, mondják a házigazdák, s kikísérnek. A bejárati ajtó előtt hirtelen rám vicsorít egy dühös kutya, már-már belekap a lábamba. A félj hátraparancsolja az udvar vegébe, onnan acsarkodik. — A kölykei miatt. Meg van veszve értük... Szilvás István
