Heves Megyei Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-99. szám)
1993-04-17-18 / 89. szám
4. SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1993. április 17-18., szombat-vasárnap Orvosolhatóak-e a megyei kórház „betegségei"? Dr. Ertsey Csaba igazgató-főorvos diagnózisa a gazdálkodásukat. Elegendő-e ez a hiány pótlására? — Intézkedéseink közül csak ez az egyik. Például az energia- gazdálkodásban is tettünk lépéseket. Felkértük az osztályainkat, hogy kerüljék el a pazarlást. Ügyeljenek, hogy ne legyenek csepegő vízcsapok, s egyáltalán: mindenre jobban figyeljenek oda. Érezzék saját magukénak a kórházat, mintha a saját lakásukról lenne szó. A betegek étkezésében keletkezett hárommilliós többletköltséget új piacok, beszerzési források feltárásával próbáljuk ellensúlyozni. Korlátozni kellett a különböző kiküldetéseket is, a szakképesítést nem nyújtó tanfolyamokhoz, tudományos rendezvényekhez — az előbb említett nehézségek miatt — támogatást adni csak korlátozottan tudunk. Természetes, hogy a kor színvonalán úgy lehet eleget tenni a követelményeknek, ha minél nagyobb számban képezzük tovább orvosainkat, ápolónőinket. De van egy ésszerű határ, amelyet a költségvetés szab meg. Azt kellett bevezetnünk, hogy egy szakmai rendezvényre egy osztályról csak egy ember utazzon el. Elsősorban azok vegyenek részt a nem képesítést nyújtó tanfolyamokon, konferenciákon, akik ott előadóként szerepelnek. — Ezek szerint azt a taktikát alkalmazzák, hogy mindenben igyekeznek megszorítani a nadrágszíjat, de kerülik az igazán radikális megoldásokat. De az egyik legnagyobb kiadást minden esetben a személyi költségek jelentik. Ezeket nem kell megnyirbálniuk? Kevés jót lehet hallani manapság az egészségügyi intézményekről. Ha megszólal egy' vezető vagy egy beosztott, panaszon kívül nem lehet mást tőle hallani. Mintha beteg lenne az egész ágazat, s a diagnózis a krónikus pénzhiány. A megyei kórház háza táján eddig csönd volt, nem adtak hangot ilyen gondoknak. De hogyan is birkóznak meg azokkal a problémákkal, amelyek ugyanúgy sújtják, mint a többi hasonló intézetet? Erről kérdeztük dr. Ertsey Csaba igazgató főorvost. — Mennyire stabil a megyei kórház gazdálkodása? — Annyira, mint az egész magyar gazdaságé — mondja —, hiszen annak egy kis egysége. Azzal a pénzzel gazdálkodhat, amelyet a társadalombiztosítás nyújt a működéséhez. Ebben az esztendőben az ország egészségügyi intézményeire 129,6 milliárd forint jut. Ez valamivel több, mint tavaly, mert az elmúlt évben néhány új műszer és létesítmény lépett működésbe, s ezek költségeit is be kellett építeni. Nem azt jelenti tehát, hogy több pénzzel rendelkeznénk, az eddigi növekedési automatizmusok megszűntek. Két éve még tíz százalékkal többet szántak a dologi kiadásokra, s húsz százalékkal nagyobb összeget a személyiekre. Ez a növekmény már tavaly a felére csökkent, az idén pedig teljesen megszűnt. Ebből következik a legnagyobb gondunk, a folyamatosan emelkedő élelmiszer-, energia-, gyógyszer-, kötszer- és vegyszerárak, és utazási költségek követésére nincs fedezetünk. Annyi a pénzünk, mint 1992- ben. — Ez annál is kevesebbre elég, mert még nem is említette az inflációt, illetve a kétkulcsos áfát. Mit jelentenek ezek az intézmény számára? — Ezek már hiányt okoznak. Az egészségügyben évtizedek óta működik egy figyelőrendszer, amely vizsgálja az árak alakulását. E területen nagyobb az emelkedés, mint máshol: 1992- ben a Népjóléti Minisztérium 43 százalékos inflációt jelzett, míg az összességében 22-23 százalékos volt. A terhet tovább növeli az 1992 őszén elfogadott áfatörvény. Amikor megismertük, kiszámoltuk, hogy kórházunk számára mekkora többletkiadással jár: a tavaly októberi állás szerint 21,9 millió forintot jelentett. Erre sem kaptumk semmifajta fedezetet. Hozzá kell tennem, hogy a tulajdonos megyei önkormányzat költségvetésében is hiány keletkezett. A működtetőnk ugyan a társadalombiztosítás, de a a felújításokhoz eddig a megye nyújtott segítséget. Az erre szánt mintegy 19 millió forintot már Dr. Ertsey Csaba: — Az kérdés, hogy az év utolsó hónapjaira meg tudjuk-e őrizni stabilitásunkat zárolni kényszerültek. Ez is súlyosan érinti intézményünket. — Mégis, milyen módon próbálják betömni ezeket a réseket? Gondoltak-e már arra, hogy kényszerűségből valamilyen módon lejjebb adják az ellátás színvonalát? — A betegellátás rovására mindez nem mehet. Hogy megőrizzük egyensúlyunkat, már 1992 áprilisában kiadtunk egy takarékossági intézkedést, amely minden területet érint. Ebből a legfontosabb a gyógyszergazdálkodás, azon belül az egyre drágább antibiotikumok kérdése volt. Sikerült elérni, hogy ezen a téren az elmúlt esztendőben nem volt hiányunk: betegeink minden medicinából megkapták a kezelésükhöz szükséges mennyiséget és minőséget. Más kérdés azonban, hogy hazánkban kialakult egy rossz szokás: az intézménybe kerülők sokszor egy egész listával jelentkeznek az osztályos orvosoknál, s kérik, hogy ezeket a készítményeket bent is folyamatosan kaphassák. Ezek között sok olyan „divatos” gyógyszer található, amely az elmúlt 5-10 évben került forgalomba, s azóta be is bizonyult, hogy hatástalan. Nálunk csak olyan gyógyszer adható, amely a beteg gyógyulásához szükséges. Ebből néha keletkezik feszültség a beteg és az orvos között, de bízom abban, hogy munkatársaimnak elhiszik: nem ártani, hanem gyógyítani akarunk, ezért figyelembe kell venni a mellék- és kölcsönhatásokat is. — Olyan nagynak látszik a probléma, hogy ez az egy intézkedés nem hozhatja egyenesbe Nincs „sorban állás”, nem kell várni a műtétekre — A kórház vezetőségének 1991-től az a célkitűzése, hogy lehetőség szerint tömeges elbocsátásra ne kerüljön sor, illetve csak akkor küldjünk el valakit, ha valamilyen feladat megszűnik. Eddig ilyesmire, nem is kényszerültünk. Az ágyszám- csökkentés miatt indokolt ugyan a létszámleépítés, de ezt úgy valósítottuk meg, hogy nyugdíjaztuk a korhatárt elért dolgozóinkat. Ezt a problémát így próbáljuk kezelni a jövőben is. A béremeléshez szükséges összeget nem kaptuk meg. A központi költség- vetésben 10 milliárd forintot különítettek el ilyen célokra, amelynek egy része az egészségügyet illeti meg. Ennek a felosztásáról már tárgyalnak. Hoyy ebből mennyi jut az egészségügyi dolgozok béremelésére, az majd kiderül. Az elmúlt évben ki tudtuk adni a 13. havi fizetést, de ebben van egy alapvető ellentmondás. A Parlament megszavazott egy törvényt, amely alapjában jó, hiszen biztonságot nyújt előmenetel, illetmény és besorolás szempontjából. De 1992-ben, s az idén sem tudtak ehhez pénzt biztosítani. A Magyar Kórház Szövetség rendkívüli közgyűlésén tárgyalta a közalkalmazotti törvényből fakadó nehézségeket. Közismert, hogy a kormány e törvény módosítását kívánja az Országgyűlésnek benyújtani: a 13. havi fizetés, s a különböző pótlékok, s az 1994. január 1-jé- től kötelező besorolások megváltoztatását kérik. A közgyűlésünk azzal fordult a Népjóléti Minisztériumhoz, hogy támogassa a törvénytervezet benyújtását, s egy forrást is megjelölt, amelyből biztosítani lehetne az egészség- ügyi ágazat ilyenfajta többletkiadásainak fedezését. Ez azoknak az élvezeti cikkeknek az adója volna, amelyeknek káros következményeit úgyis az egészségügynek kell viselnie. A szeszes italok, illetve a cigaretta adóztatása szolgáltatná a szükséges ösz- szeget. — A mondottak alapján úgy tűnik, bizakodó. A megyei kórház tehát megbirkózik ezekkel a nehézségekkel? Nincs szükség tehát arra, hogy a betegek várjanak műtétekre, vagy sorban álljanak kórházi ágyakért? — Jelenleg ilyen gondjaink nincsenek. Az elmúlt év statisztikai adataiból kiindulva elmondhatom, hogy ilyenfajta sorbanál- lás idén sem lesz. Országszerte csökken a kórházi ágyat igénybe vevő betegek száma. Az új elveknek megfelelően az alap- és szakellátás arra törekszik, hogy megfelelően ellássa a rászorulókat, s lehetőleg ne küldje tovább. Ez már érzékelhetőve is válik, kevesebb ággyal el tudjuk látni a feladatainkat. Ezért még tovább kívánjuk csökkenteni bizonyos osztályok nagyságát. A megyei közgyűléshez beterjesztettem egy javaslatot, mely szerint az idén 188-cal kevesebb lenne az ágyszámunk, amelyet az előző időszakban 159-cel már csökkentettünk. Most szeptembertől bevezetik a teljesítményarányos finanszírozást, mind a járó-, mind a fekvőbeteg-ellátásban. Annyit erről el kell mondanom, hogy ez nem jelent többletforrást. Lényegében ugyanannak a pénzösszegnek a felhasználását jelenti, illetve 15 százalékkal többet különített el az állami költségvetés a járóbetegek kezelésére. Nehéz helyzetbe kerülnek a kórházak olyan szemszögből, hogy a pontszámok alapján történő értékelésnél nem lesz mód arra, hogy szociális indokból tartsanak bent ápoltakat. — Milyenek a kilátásaik tehát erre az esztendőre? — Az elmúlt évet jól zártuk, bizonyos tételeket sikerült erre az esztendőre is beszerezni. Mindezzel együtt az említett nehézségek komoly formában vetik fel a kérdést: az év utolsó hónapjaiban meg tudjuk-e őrizni anyagi stabilitásunkat? Bízom abban, hogy ésszerű gazdálkodással, takarékoskodással megtarthatjuk az egyensúlyt. Gábor László Szükség van-e a védőnőkre? Mert ők állandóan emberközelben vannak... Szükség van-e ma védőnőkre? S ha igen, mennyiben változott a szerepük? Nemrégiben országos szakmai tanácskozást tartottak Egerben mintegy hétszázan. Az egészségvédelem, a mentálhygiéne, a fiatalok fogamzásgátlása, az ifjúkori terhességmegszakítás, a pályakezdők sorsa foglalkoztatta a konferencia résztvevőit. A tapasztalt előadók egyike dr. Szél Eva, a Szegedi Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karának főigazgató professzora, aki több évtizede irányítja a védőnőképzést, s folyamatosan kapcsolatot tart egykori tanítványaival. — Szükség van-e ma a hagyományos értelemben vett védőnői munkára? — Bár a televízió, a sajtó ma egyre nagyobb részt vállal az egészségnevelésben, ez azonban nem pótolja a személyes kapcsolatot. A védőnő egyik feladata tehát az, hogy terjessze az új ismereteket, s megerősítse a családokban azokat, amelyek már gyakorlattá váltak. Másrészt: az emberek gyakran félreértik az információkat, ezért az is a védőnő dolga, hogy helyretegye a félreértéseket. — Az elmúlt két évtizedben alkalma volt követni a szakma változásait. Miben váltózóna védőnői szerepkör? — Korábban sokkal inkább bekapcsolódtak a közvetlen gyógyítómunkába. Úgy gondolom, ma a védőnő egyértelműen a prevenció szakembere. Ebben a pillanatban a társadalombiztosítás reformja bizonytalanságban hagyta a szakmát, hiszen a tb ma a gyógyítást finaszírozza. Remélem, az illetékesek hamar rá fognak jönni, hogy a megelőzést is támogatni kell. — Valószínű, hallott már a japán gyakorlatról: ott ugyanis az orvosnak az egészségért fizetnek. — Ezt így konkrétan nem ismerem, de egy másik ottani példával én is szolgálhatok. Egy konferencián japán kollégám mutatott egy demográfiai táblázatot, amely azt bizonyította: az ő halálozási mutatóik a hetvenes évekig olyan emelkedést mutattak, mint a mieink, s aztán ez hirtelen megállt. Kérdeztem tőle, milyen egészségügyi átszervezést végeztek, mire azt válaszolta: „Asszonyom, mi nem az egészségügyet-reformáltuk meg, hanem az oktatást.” —- Úgy érti, az alapképzést? — Igen, az iskolai oktatást. A mi tanrendünkben ebben apilla- natban nincs benne az egészséges életmódra nevelés. Ha megnézi a jelenleg érvényes tantervi utasítást, az elején arra van utalás, hogy „a célunk művelt, egészséges ember nevelése”. Ez eddig is benne volt, de nem szervezetten, ezért úgy gondolom, e téren van tennivalónk, s az egészségvédelemnek elsősorban a védőnők a tanítói, a közkatonái. — A prevenció, a megelőzés terén milyen szerepek várnak ma a védőnőkre? — A leírt szerepük nem változott annyira, mint az életben valójában. Ma elfogadják őket az iskolákban, de ezért harcolniuk kellett. Nagyon nagy feladatuk van a családvédelemben, mert ők valóban és teljesen emberközelben vannak. Igen jónak tartom, hogy önálló tanácsadást tartanak ma már, megkereshetik őket a kismamák, a fiatalok, az egyes családtagok... Ha egy kislánynak bizalmas problémája van — s ez gyakori eset —, megkeresi az iskolavédőnőt. Az orvoshoz nem megy el, mert fél, a szülőhöz sem mindig — sajnos, nálunk még a családok nevelési kultúrája nagyon alacsony szintű —, a tanárához sem, mert függ tőle, de felkeresheti a védőnőt. Nagyon örültem, amikor a tanácskozáson azt hallottam, hogy több városban megszervezték a gyermek-nőgyógyaszatot, ahová ok kísérik el a kislányokat. — Ma Magyarországon egyre több a szociálisan lesüllyedt, krízishelyzetben lévő család. Gondozásuk megint csak óriási feladat... — Ezt azért nem említettem a szerepváltozás kapcsán, mert amikor sok-sok esztendővel ezelőtt Magyarországon létrejött a hálózat, egyértelműen benne volt a feladatkörben a szociális munka. Azzal a különbséggel, hogy akkor az érdekérvényesítési nehézségekkel küzdő embereken nem tudtak segíteni. Ma erre számos lehetőségük van. — A legfrissebb kormányzati, minisztériumi rendelkezések mennyiben változtatják meg tevékenységük hátterét? — A magzatvédelmi törvényt nagyon időszerűnek és humánusnak tartom, hiszen a védőnők egyértelműen az Életet támogatják. A családvédelmi hálózat eredményeként van idő, hely, lehetőség meghallgatni azokat a nőket, akik nem akarják megtartani a terhességüket. Azt mondják, akik a hálózatban dolgoznak, hogy többnyire nem is kell sokat beszélniük, csak azt mondani: „...foglaljon helyet, mondja el a gondját.” Sokszor már az elegendő, hogy kibeszélheti magát, s gyakran megesik: akkor jön rá, mégis szeretné vállalni a gyermeket. Mindez két hónap tapasztalata után is látszik. — Ön egy védőnőképző intézmény vezetője. Miként a környezet, a körülmények, az oktatás irányai is sokat változtak. Nép- szerű-e ma ez a pálya ? Kiket várnak ide? — Amikor két évtizeddel ezelőtt az intézmény élére kerültem — korábban gyerekgyógyászként dolgoztam —, akkor még a védőnőképzés kétéves volt, majd 1975-ben főiskolává váltunk. Ennek az előzővel szemben az volt az óriási előnye, hogy nemcsak gyakorlati alapozást adtunk, volt lehetőségünk a „miért”-et is azonnal megtanítani. Nagy örömünkre — egy fél évvel ezelőtt — a képzési időt a minisztérium négy évre emelte, s ennek megfelelően kidolgoztuk az oktatási programunkat is. Míg korábban Budapesten és Szegeden volt védőnőképzés, ma már több helyen is van az országban, így Miskolcon, Nyíregyházán, Kaposvárott és Szombathelyen is. A négy év csodálatos lehetőséget nyújt nekünk: megtartjuk a hároméves alapképzést, s a negyedik esztendőben a különféle szakterületekre készítünk fel. Nem azt mondom, hogy szakosodó, de orientáló jelleggel: például a családvédelem, az iskolaegészségügy területére. Reményeink szerint ez szervesen beilleszkedik majd a posztgraduális képzésbe is. Sok jelentkezőnk van, még fiúk is. Egyre többen és egyre nagyobb hivatástudattal jönnek, s figyelembe véve az ország lakosságának egészségi állapotát, a munkájukra egyre nagyobb szükség is lesz a közeljövőben. Jámbor Ildikó J A SIPOTEKA X X könyvesboltok ajánlata: Danielle Steel: Palomínó Frank Herbert: A Dűne gyermekei Dr. A. Lang: Az aláírás grafológiája A világ száz csodája Jókai-sorozat 19. kötet Antikváriumunk azonnali készpénzfizetéssel vásárol régi könyveket, könyvritkaságokat. SIPOTÉKA KÖNYVESBOLTOK: Eger, Hatvani kapu tér 8. Tel.: 316-998 Eger, Érsek utca 2. Tel.: 323-393 SIPOTÉKA ANTIKVÁRIUM Eger, Bajcsy-Zs. u. 2. Tel.: 322-562 /
