Heves Megyei Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-99. szám)
1993-04-17-18 / 89. szám
HÍRLAP, 1993. április 17-18., szombat-vasárnap HATVAN ÉS KÖRZETE 5. Szövetkezeti részközgyűlés A hatvani Mező Imre Lakásépítő és -fenntartó Szövetkezet a napokban tartotta részközgyűlését, amelyen az elmúlt évi gazdálkodást, az 1993-as fizetési kötelezettséget, s az aktuális problémákat ismertették a lakókkal. Az érintettek többsége a vízórák mielőbbi felszerelését szorgalmazta, s erre olyan ígéretet kaptak, hogy a következő hónapokban folytatják majd ez a munkát. A felszerelés pontos időpontjáról, a lakások sorrendjéről még nem tudták érdemben tájékoztatni a lakókat. Elsöáldozás és bérmálkozás Vasárnap délelőtt fél 9 órakor a lőrinci katolikus templomban az elsőáldozók vonulnak oltár elé. Délután 4 órakor Keszthelyi Ferenc megyés főpásztor a bérmálás szentségét szolgáltatja azok részére, akik legalább az általános iskola 7. osztályába járnak, hitük ismeretében járatosak, és vallásos életükkel tanúskodnak hitük valóságáról. Kézművestanfolyam A Heves Megyei Pedagógiai Intézet szervezésében a hatvani Balassi Bálint utcai óvodában a környék óvónőinek részvételével kézművestanfolyamot szerveztek, amely május végéig tart. A kurzuson mintegy húsz óvónő vesz rcfszt Kasza József né vezetésével. A tanfolyam végeztével a pedagógusok saját óvodájukban hasznosítják a tanultakat. Véradó-találkozó Horton Már többéves hagyomány, hogy a hatvani és a környékbeli vöröskeresztes alapszervezetek rendszeresen véradó-találkozót szerveznek. így került sor a közelmúltban Horton egy ilyen találkozóra, amelyen Juhász Gábor, a Vöröskereszt hatvani vezetőségének titkára harmincöt önkéntes donornak adott át kitüntetést. Az ünnepségen mintegy százan vettek részt; a találkozót közös vacsora és bál zárta. Vetélkedő a lőrinci könyvtárban Április 20-án délután 3 órakor a lőrinci Magvető Könyvtárban Móricz Zsigmond életéről, munkásságáról rendeznek vetélkedőt az általános iskolások számára. A rendhagyó „Ki mit tud?” anyagát összeállította és vezeti: Sellei Zoltán előadóművész. Vers- és prózamondó verseny A napokban rendezték meg a hatvani Ady Endre Városi Könyvtár és Közösségi Házban a városi és környékbeli általános iskolások részvételével a Kazinczy szépkiejtési versenyt. Április 19-én délután 2 órakor az ötödik-hatodik osztályosok vers- és prózamondó versenyére kerül sor, április 20-án, kedden pedig az alsó tagozatosok mesemondó versenyét rendezik meg. Másnap az alsósok versmondásban mérik össze tudásukat, tehetségüket. A vetélkedőkön mintegy 120 gyerek vesz részt, s a legjobbak értékes jutalomban részesülnek. Evangelizáció A hatvani református templomban április 28. és 30. között, mindennap délután 6 órától levetítik Billy Graham márciusban elmondott „A reménység üzenete Európának” című igehirdetéseit. A felvételek a németországi Essenben készültek. A nagyméretű videovetítés technikai feltételeit hazánkban a Mission IVor/ííbiztosítja. A vetítéseket követően lehetőség nyílik a lelkigondozói kérdések megbeszélésére is. Május elején kezdődhet a vezetéképítés Zagyvaszántón borítékot bontottak... Megújuló oktatásügyünk Hatvani randevú Tolnai Gyulánéval Krácser Nándor (balra) munkatársával a fogadóállomás villámhárítójának elemeit készíti Körbeautózzuk a falut Tiszó- czi Istvánnal, hogy lássam: itt minden a gázvezetés jegyében zajlik. A napokban megalakult Gázépítő Közösség intézőbizottságának elnöke először az ötezer köbméteres fogadóállomást mutatja meg, ez mindennek a „kezdete”. — Először az iskola kap majd gázt, s innen „szolgálják ki” a lakosságot az korábbinál olcsóbb energiával — mondja. Az éppen néptelen iskolaudvaron apró vasbakon hajlítják az acéllapokat. Krácser Nándor — az apci Almási József vállalkozó alkalmazottja — megmutatja az egyes darabokat, ezek a fogadó- állomáshoz szükséges villámhárító elemei lesznek. Odalenn a pincében is motoszkálnak még, ellenőrzik a nyomásszabályzót... — Május elejétől lesz itt a nagy munka... — utal az elkövetkezendő időszakra a gáztársulat képviselője. — Minden engedélyünk megvan már, lehet indítani a hálózatfektetést. Úgy számolunk, hogy három hónap alatt elkészülnek az építők a gerincvezetékkel, s júliustól az egyes porták tulajdonosai is megkezdhetik a rákötést. — Milyen az érdeklődés? — Előzetesen 550 jelentkező volt, 40 ezer forinttal járulnak hozzá családonként a közös költségekhez. Az anyagi terhek köny- nyítéséhez tartozik, hogy a helyi takarékszövetkezet elengedi a hitel után felszámítható egy százalék kezelési költséget, s ez nem kis összeg az ittenieknek... Egyébként a lakossági bekötéseken túl igényelte a gázt az önkormányzat, amely az intézményeibe vezetteti be. Hsonlóképpen tesz az áfész, valamint a Meteor Szövetkezet. Most már csak az Eternit szolgálati lakásaival van gondunk, a cég még nem döntött, hogy mi lesz a 27 otthon sorsa... A beszélgetést később Oldal Alfréd polgármesterrel folytatjuk, aki örömmel újságolja, hogy a legutóbbi falugyűlésen — ezt egyébként két részben tartották meg, a település egy-egy pontján — a lakosság jól fogadta a gázprogram megvalósulását. — A nagyobb feladat azonban a 20 ezer köbméteres fogadóállomás megépítése lesz — folytatja a polgármester. — Ezt Vasárnap délután bérmálás lesz Lőrinciben. A Keszthelyi Ferenc megyéspüspök által celebrált szentmise egyben a település eddigi esperesének, Baro- tai Endrének az utolsó hivatalos „fellépése” a városban. Barotai atya — vagy ahogyan mindenki ismeri és szólítja: Bandi atya — pontosan tíz esztendeje került ide. Nem volt idegen számára a hely, hiszen azelőtt is gyakorta járt át a szomszédos Herédről helyettesíteni, kisegíteni. Amikor aztán Géczy László halálával megüresedett az esperesi szék, és az ő neve is felvetődött, mint lehetséges utódé, a hivatalos vezetés nem támogatta. — Az már igaz, hogy mindig fekete báránynak számítottam — mondta mostani beszélgetésünkkor jellegzetes mosolya kíséretében. — Közöltem a főnökeimmel, hogy az esperesi címre nem tartok igényt, csak a plébániára, az itteni közösségre, melyet már ismertem és megszerettem. így is lett, később aztán a rendszerváltás meghozta az esperesi címet is. — Ügy tudom, hagyományosan keresztény családból származik... — ...A szüleim tiszta, vallásos életet éltek. Heten voltunk testvérek. Az otthonról hozott szellemnek köszönhetően hárman a papi hivatást választottuk. Édesanyám soha nem vállalt állást, hogy a gyermekeinek élhessen. Gyakran a Nagy vásártelepre jártam zsákolni: a keresetem a családi kasszába vándorolt, ebből további hat Heves megyei — Apc, Rózsaszentmárton, Szűcsi, Gyöngyöspata, Heréd és Nagy- kökényes —, valamint kilenc nógrádi településsel közösen valósítjuk meg. A tervezésével az Olajtervetbíztuk meg, 1,2 millióba kerül a rajzasztalon való előkészítése, maga a fogadóállomás pedig 35 milliót emészt fel. Mi ezekre a feladatokra már kaptunk 700 ezer forint térségi fejlesztési támogatást a megyei ön- kormányzattól. Ezzel azonban nem fejeződik be a gyarapodás Zagyvaszántón. A falugyűlésen erről is szó esett, teszi hozzá Oldal Alfréd, s felidézi: az óvatosabbak még rá is kérdeztek, nem markolunk-e nagyot ilyen hirtelen... ? Való igaz, rég nem látott fejlődésnek indult a település manapság. — Vegyük számba akkor... — ajánlja a polgármester. — Ott van a Móricz Zsigmond utca: úgy tervezzük, hogy csaknem egy kilométer hosszan egy négy méter széles aszfaltborítást kap. Tervezzük a közvilágítás korszerűsítését is, 1,8 milliót szánunk rá, hogy mintegy 220 oszlopon energiatakarékosra cseréljük a régi égőket. Az idén mintegy 60- 80 kerül majd fel a 15 wattos világítótestekből... Vagy egy másik elképzelés: szeretnénk felújítani a hatvan gyermeket ellátó és gondozó óvodánkat, az iskolaudvarra pedig egy 24x42-es bitumenes pályát álmodtunk, erre pályázaton nyertünk 200 ezer forintot. taníttattak. A Wekerle-telepen éltünk, amely — többek között — arról is nevezetes, hogy mintegy harminc papot adott az egyháznak, köztük a hatvani prépost urat is. — Nem lehetett könnyű abban az időben ezt a pályát választani... — A Rákosi-rendszerben semmi sem volt könnyű: ’59-ben felszenteltek, majd áthelyezések sora következett. Több-kevesebb időt töltöttem a legkülönfélébb helyeken, a kígyóspusztai tanyától Kecskemétig, Hódmezővásárhelyig. Időközben Nóg- rád megyéből kitiltott az állam, így „ismerve el” munkásságomat. — Tíz esztendő után most Mendére, Pest megyébe kerül. Mi indokolta ezt a döntést? — Az átszervezés, az egyház a munka felhalmozódása miatti gondokat így tudja megoldani: a legfontosabb, hogy gondoskodjunk a hívekről. A főnökeim ezt a lépést látták a legcélszerűbbnek, és én mindig engedelmeskedtem püspökeimnek. — Az itt végzett munkája milyen eredményeket hozott? — A Szentlélek segítségének köszönhetően bőven van miről beszámolnom. Kezdetben kilenc elsőáldozónk és tizenkét bérmál- kozónk volt. Ez a szám jelenleg ötvenkettő, illetve negyvenhárom. Sikerült bevezetni az iskolai hitoktatást, bár ez a tantárgy még mindig rendkívülinek számít, és áldozathozatalt kíván mind a szülő, mind a gyerek részéről. Az — Mondják a helybeliek, régi gond itt a belvíz... Sok kárt okozott már. — Ezt is meg kívánjuk előzni, méghozzá úgy, hogy kitisztíttat- juk az árokrendszert, rendbe hozatjuk az áthidalókat, s megmé- lyíttetjük majd a Zagyvához közeli területeken a vízfogadókat. Nem keveset, mintegy 400 ezer forintot szánunk erre is. Segítené a megoldást az is, ha meg tudnánk valósítani a szennyvízhálózatot. Az az elképzelés, hogy Lőrincivel közösen építenénk ki: ott lenne a tisztítómű, erre csatlakoznának a mi vezetékeink. A tervezése hárommillióba kerül, de megérné, mert 17 kilométer hosszan hálózná be a települést, s ehhez is pályázatot nyújtunk be jövőre... Néhány napra rá, hogy minderről szót ejtettünk, sor került Zagyvaszántón egy borítékbontásra: tíz kivitelező jelentkezett ugyanis az említett lakossági hálózat megépítésére. Abban a bizonyos borítékban ugyancsak eltérő árajánlatok voltak: a két „szélső” között 13 millió volt a különbség. Végül is két cég kivitelezési költségvetése maradt fenn a „hálón”, az egyik 20,5 millió, a másik 23,7 millió forintra taksálta munkája árát. Az ön- kormányzat úgy véli, hogy a végső döntésre egy további — napokon belül lezajló — vizsgálódás után kerülhet majd sor. önkormányzatnak és az igazgatóknak köszönhetően osztályfőnöki óra címén erkölcstant is taníthattam az iskolákban. Egyre több pedagógus rendezi kapcsolatát Istennel. Óriási eredmény az is, hogy a szülők rendbe hozzák házasságukat, sok a felnőtt keresztelkedő, remek az ifjúsági közösség. S ne feledkezzünk meg az erdélyi és a kárpátaljai kapcsolatokról sem... — Érték kudarcok is? — Sajnos, ilyen is akadt. Az egyik legnagyobb az volt, hogy a petőfibányai önkormányzat néhány tagjának akadékoskodása miatt az ottani templom építése nem valósulhatott meg, noha kaptunk külföldi támogatást, és hivatalos szakértői engedélyekkel is rendelkeztünk. Remélem, az utódomnak több szerencséje lesz. — Tudja már, ki követi önt? — Hétfőtől egy fiatal, agilis ember veszi át a helyemet, aki kartali születésű, a neve Kará- csondi Mihály... Nehéz erről beszélni, mert végül is nehéz szívvel megyek el, mivel rengeteg barátot szereztem, ám a szemem előtt már az új feladatok lebegnek. Itt adatott meg az a szerencse, hogy láthattam, amint a félelem lassan feloldódott az emberekben, s amit eddig visszafojtottak bennük, azt már meg merik vallani. Ahogy az írás mondja: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, mert a lélek fölött nincs hatalmuk”. Ez Isten örök igazsága... Tari Ottó A Ratkó József utcai általános iskolában négy esztendeje folyik már a Tolnai Gyuláné-féle, felfedező programozású oktatási módszer. Ennek a titkát maga a névadó árulja el. — Módszerem lényege a gyermekkorra, a mozgásra, a játékra, s közvetlenül az óvodára épült. Sok benne a zene, s ritmikával történik a hangok összevonása, mely idáig a legnehezebb és legtöbb kellemetlen emléket okozta a kisgyermekeknek — fejtegeti Tolnai Gyuláné, aki voltaképpen az egesz metódus kidolgozója, alkotója, tankönyveinek írója, s aki maga is negyven éven át tanította a kisiskolásokat. A Ratkó utcai iskolában szerzett tapasztalatairól egyébként így fogalmazott: — Elégedett vagyok az itt tanító kollegák munkájával azért is, mert az én módszeremhez nemcsak tanítói képesítésre, kimondottan értelemre van szükség, hanem szívre, lélekre, amit úgy neveznék, hogy a gyermekek iránti szeretet. Módszerem lényege tehát abban rejlik, hogy a gyerekek soha nem lépik át félve az iskola küszöbét, mert ott minden úgy történik, amiként ők álmaikban, vágyaikban elképzelték. Azaz: varázslatos gyermekkort kell biztosítani gyermekeinknek, s itt dől el, az első osztályban, hogy egy életre megszeretik, vagy megutálják az iskolát, a tanulást. Ebben lettek igazi partnereim a Ratkó utcai általános iskola nevelői, akik közül ketten — Braun Jánosnéés Nagy Jenőné— felkérésemre már a tudományos munkásságomban is közreműködnek. Ennek javára írható, hogy megbízásom nyomán elkészítették a hazai és a nemzetközi elismerést kiváltó programokhoz kapcsolt első és második osztályos matematikalogikai tanmenetet, melynek országos visszhangja is nagyon jó. Egyébként ehhez hasonló munkára most ismét felkértem az említett kolléganőket. A téma kapcsán az alábbiakban fejtette ki véleményét, tapasztalatait a Ratkó utcai általános iskola igazgatója, Kovács János: — Örömmel forgattam én is iskolánk két pedagógusának munkáját, akik közül Braun Jánosáén közeljövőben Heves megyei szakértője lesz a TolnaiMai szemmel nézve senki sem csodálkozna azon, ha Révész Lajos szándékosan akart volna fogságba esni 1942-ben, a Don partján. Erről azonban szó sem volt. Az elinduláskor Doktay Gyula volt a századparancsnokuk. Amikor elrendeltek a tífusz elleni oltást, maga Doktay adta be az injekciót. Ragaszkodott hozzá, hogy a tűt csak egyszer szabad használni. Nagyon jólesett a munkaszolgálatosoknak a törődés... Tőle a hatvani -Sárvári Lajos vette át a parancsnokságot, aki iskolatársa volt Révész Lajosnak. Ő is emberséges volt: gondosan ügyelt arra, hogy a munkaszolgalatosok rendesen megkapják az ennivalót. Az utóda, Rákóci Ferenc annál komi- szabb volt. Eltűrte, hogy a keretlegények verjék a munkaszolgálatosokat, pedig jogász volt civilben, a Pestvidéki Törvényszéken dolgozott a bevonulása előtt. Ez a tiszt nemcsak az ennivalót, még a vizet is sajnálta a szerencsétlenektől. Az volt a mondása: „Először igyon a ló, aztán a ló, és csak aztán a zsidó.” Előfordult, hogy valamiért megtizedelték a századot, és hogy ne legyenek kétségeik a sorsukat illetően, nyíltan kimondták nekik: „Magukat azért hozták ki, hogy itt elpusztuljanak.” A Don közelében földi aknákat kellett felszedniök, de minden műszer nélkül. — Ráment az első húsz munkaszolgálatos az aknamezőre, robbantak az aknák. Jöhettek a következők, mi mentünk tovább. Visszatartottak közülünk hatot, azok temették a halottakat. Mi pedig vonultunk tovább Priezsgyia felé. Ott volt egy géppuskás század, azok mellé osztottak be minket. Nekik kellett hordanunk a lőszert, és ásni a fedezékeket. Egy héten át még elláttak bennünket élelemmel, de akkor megkezdődött az oroszok támadása: ágyúval lőtték az utat is, a konyhások nem tudták hozni az élelmet. Kénytelenek volTolnai Gyuláné: „...a gyerekek soha nem lépik át félve az iskola küszöbét” programnak. Nagy megtiszteltetés továbbá, hogy Tolnainé szándéka szerint iskolánkat jelölték ki a megye alapintézményévé. S reményünk, hogy javaslatára nemcsak hazai, hanem nemzetközi csoportok fogadását is tervezhetjük, illetve lebonyolíthatjuk itt. Találkozásunk, beszélgetésünk során meggyőzött bennünket Tolnai Gyuláné, hogy a programozás létfontosságú képesség- fejlesztő munka. Nélküle a következő évtizedekben el sem képzelhető az iskolai oktatás, amely végeredményben játékos köntösben kerül a gyermekek birtokába, s a helyesírást, a számítógépes gondolkodást segíti elő. A módszer kapcsán azt is meg kell jegyeznünk, hogy a tanítását segítő tankönyvcsaládok immár másodszor nyerték meg a „legszebb magyar tankönyvcsalád” első diját. Végezetül tegyünk említést arról is, hogy a Tolnai-módszer határainkon túl is meghonosodott. Tanítanak vele Erdélyben, Szlovákia és Kárpátalja egész magyar lakta vidékén. A módszer bemutatkozott Amerikában, Angliában, Hollandiában, Japánban is, a közelmúltban pedig megrendelés érkezett Edmonton-Dortmund államból, ahol egy világhírű katolikus iskola indul e magyar módszerrel, mely alkalmas minden idegen nyelv tanítására, sőt az angolra, németre már kidolgozott anyag áll a gyermekek rendelkezésere. Moldvay Győző tunk az orosz lakosságtól koldulni. Házról házra jártunk, hátha tudnak valahol adni egy kevés ennivalót. Nekik is kevés volt, de amijük volt, abból adtak. így éltünk négy-öt napon át, amikor fogságba estünk... Ki kellett mennünk a Don partjára géppuskaállást készíteni. Az egyik csoport fenn dolgozott a magas parton, mi pedig lejjebb az alsó részen. Éjszaka volt, de olyan világos, hogy dolgozni lehetett. Öten ástuk az állást, amikor egyszer csak lövöldözés támadt, megrohantak bennünket az oroszok. Ötünk közül ketten azonnal meghaltak. Azt a zűrzavarban nem tudtuk megállapítani, hogy az oroszok lőtték-e le őket, vagy fentről a magyarok. Hármónkat az oroszok megragadtak, betuszkoltak egy csónakba, és vittek át a túlsó partra. Közben a lövöldözés folytatódott, rakéták röpködtek a magasban. Ott maradt halva Schweitzer Árpád és, Sonnenfeld Sándor. A másik három hatvani munkaszolgálatos élve került fogságba, de nem sokáig örülhettek annak, hogy megszabadultak a munkaszolgálattól. Az első na- okban az arcvonalbeli szovjet atonák ellátták őket bőven ennivalóval, miután meg tudták értetni, hogy a fasiszták üldözöttéi voltak. Két nap múlva azonban mögöttes területre vitték őket, ahol úgy bántak velük, mint a többi fogollyal. Bindfeld Imre bele is halt a nélkülözésbe, Szemere Endre viszont már 1945- ben hazatérhetett. Révész Lajosnak azonban még további két évig kellett várnia a szabadulásra, mert közben súlyosan megbetegedett, munkaképtelenné vált, s csak 1947 augusztusában térhetett haza. Hogy milyen súlyos nélkülözéseket kellett elszenvednie, az elképzelhető abból, hogy amikor bevonult, hatvannyolc, amikor hazatért, negyvenöt kiló volt a testsúlya. Németi Gábor (szilvás) Búcsú Lőrincitől Bandi atya utolsó miséje Múltidéző Fogságba esés a Don partján
