Heves Megyei Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-99. szám)

1993-04-16 / 88. szám

HÍRLAP, 1993. április 16., péntek ;-----------­M EGYEI KÖRKÉP 3 Farkas Bertalan Hevesen Ma délután Hevesen — a Mó­ricz Zsigmond Városi Művelő­dési Központban — kerül sor ar­ra a találkozóra, amelynek ven­dége Farkas Bertalan kutató űr­hajós lesz. Az érdeklődőket 15 órára várják a szervezők. Tölgyessy Péter Balatonban Április 19-én a szabaddemok­raták országgyűlési képviselője, Tölgyessy Péter tart lakossági fó­rumot Balatonban, a helyi mű­velődési házban este 6 órától. Előadásának címe: „A változta­tás esélyei”. Szavalóverseny Terpesen A szajlai és a terpesi általános iskola, valamint a helyi SZDSZ- csoport közreműködésével sza­valóversenyt rendeznek vasár­nap délután 4 órakor a terpesi művelődési házban. A gyerekek három korcsoportban vetélked­nek, a zsűri munkájában pedig — többek között — részt vesz az eg­ri Gárdonyi Géza Színház két színésze: Réti Árpádé sAlbó Er­zsébet is. Finn kórus Egerben Április 18-án este 6 órakor az egri Forrás Gyermek-Szabad­időközpontban lép fel a Canzo- na nevű kórus, amely Finnor­szágból érkezett. A huszonhét tagú kart Antty Yrjöla vezényli, zongorán kísér Yukka Ritakorpi. A kórus finn népdalfeldolgozá­sokból állította össze műsorát. Az eseményt egyébként Agya- gási Dezső, az egri polgármesteri hivatal művelődési irodájának munkatársa nyitja meg. Új köntösben a Poroszlói Újság Színes bontóval, finomabb papíron jelent meg a Poroszlói Újság legfrissebb — azaz áprilisi — száma. A község és körzeté­nek lapjában ismét számos írás foglalkozik a helytörténet kérdé­seivel, így a református egyház- község 400 éves históriájával, vagy a téesz-szervezés ötvenes évekbeli eseményeivel. Termé­szetesen nem marad ki a jelen sem: szó esik a földárverésről, a márciusban lezajlott ünnepsé­gekről, valamint a labdarúgócsa- pat helyzetéről. Yöröskeresztes rendezvények Az elkövetkezendő napokban több olyan esemény is lesz, ame­lyet a Magyar Vöröskereszt He­ves megyei szervezetei rendez­nek. így legközelebb Egerben lesz elsősegélynyújtó verseny, amelyet az egészségügyi szakkö­zépiskolában rendeznek meg áp­rilis 19-én 14 órától. Véradóna­pot terveznek ezenkívül ma Be­senyőtelken. Megjelent a Ráció Megjelent a Ráció, a Liga Pe­dagógusok Demokratikus Szak- szervezetének lapja. Ebben cikk található az idén májusban meg­rendezendő úgynevezett közal­kalmazotti tanácsi választások­kal kapcsolatos tudnivalókról, a közalkalmazotti törvényről és a különböző munkaidő-kedvez­ményekről. A lap az Érdek- egyeztetés című rovatban beszá­mol a nemrégiben lezajlott okta­tási érdekegyeztető fórumról, valamint a nyolcvanéves Főváro­si Pedagógiai Intézetről. Az új­ság összeállítást jelentetett meg abból az alkalomból, hogy az Al­kotmánybíróság ítélete alapján az államnak vallási kérdésekben semlegesnek kell maradnia. Gyökerek A hatvani Ady Endre Könyv­tár és Közösségi Ház Gyökerek című sorozatának következő ta­lálkozója szombaton délelőtt 10 órakor lesz. A pedagógusoknak Kóka Rozália népművész a népi mesemondás pedagógiai alkal­mazhatóságáról tart előadást. Egerben és Visontán A török energiaügyi miniszter látogatása Éhségsztrájk Sírokban Mikola József már egy napja nem eszik Ersin Farayiali török energia­ügyi miniszter és kísérete — ma­gyarországi látogatásának része­ként — tegnap megyénkkel is­merkedett. A program Egerben kezdődött, ahol a történelmi bel­város nevezetességeit tekintették meg: ellátogattak az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolára, megnézték a bazilikát. A program Visontán, a Mátrai Erőmű Részvénytársaságnál folytatódott, ahol a vendégeket Valaska József vezérigazgató fo­gadta. Ersin Farayiali és kísérete elsőként egy videofilmét tekin­tett meg az erőműről és bányá­ról, majd üzemlátogatáson vet­tek részt, így a helyszínen is be­nyomást szerezhettek a hazai, lignitre alapozott villamosener­Mint ismeretes, május 21-éré tűzték ki a társadalombiztosítási képviselők megválasztásának napját. Az egri polgármesteri hi­vatal elkészítette a választók nyilvántartását, amelyet április 16. és 26. között megtekinthet­nek a városháza első emeletének 62-es helyiségében, félfogadási napokon. A nyilvántartásba felvették azokat a választópolgárokat, akiknek állandó — ennek hiá­nyában ideigelenes — lakhelye Egerben van, s legkésőbb a vá­A megye négy városában ka­tegóriánkénti elődöntő, hosszú és izgalmas felkészülési időszak előzte meg a „Ki mit tud?” me­gyei döntőjét, melyet e hét vé­gén, szombaton rendeznek meg Egerben. Mint köztudott, az elmúlt esz­tendőben a Művelődési Minisz­térium, a Magyar Televízió sok más társadalmi szervezettel, in­tézménnyel karöltve ismét meg­hirdette a fiatalok országos te­hetségkutató versenyét. Szigorú szűrővizsgák után negyvenhá­rom szólista és együttes lép a pó­diumra a hét végén. A vers- és prózamondók, színjátszók, nép­táncosok, a klasszikus zene és modem tánc művelői a Megyei Művelődési Központban, a pop­gia-termelésről. Az erőmű-láto­gatás során megtekintették az 5-ös számú, 200 megawattos blokkot, ahol élénk érdeklődést mutatott az energiaügyi minisz­ter és a kíséretében lévő Sedat Yildiz, a török villamos művek vezérigazgatója a környezetvé­delmi adatok és a nemrég felsze­relt mérőrendszerek iránt. Az erőmű megtekintését bányaláto­gatás követte: a vendégeket leg­inkább a rekultiváció érdekelte. A helyszínen, a keleti 1-es há­nyóterületen és a nyugati bánya már rekultivált részén Breuer Já­nos bányaigazgató, vezérigazga­tó-helyettes kalauzolta a vendé­geket, akik a kora esti órában visz- szautaztak Budapestre. (korcsog) lasztás napján betöltik 18. életé­vüket, avagy házasságkötés foly­tán nagykorúvá váltak. A hivatal április 16. és 26. között minden választónak megküldi a névjegy­zékbe történő felvételről szóló értesítést. Azt kérik, hogy ezt a papírt őrizzék meg, s szavazás­kor a személyi igazolvánnyal együtt vigyék magukkal. Ha a családban van olyan személy, aki nem kapta meg ezt a bizonyos ér­tesítést, ám választójogosultság­gal rendelkezik, az keresse fel a polgármesteri hivatalt. rock kategória képviselői az Ifjú­sági Házban versengenek egy­mással délelőtt 10 órától. A „Ki mit tud?” megyei zsűri­je avatott szakemberekből áll: Aldobolyi Nagy György zene­szerző, Auer Pál koreográfus, Farkas Piroska, a megyei önkor­mányzati hivatal főtanácsosa, Szögi Csaba koreográfus, és a Magyar Televízió képviseletében Gál Mihály bírálja majd el: kik lesznek azok, akik megyénket az országos elődöntőkön, s végül a televízió képernyőjén képvise­lik. Egyébként valamennyi ver­senyző és résztvevő emléklapot, jutalmat kap a várhatóan szom­bat délután 5-kor tartandó ered­ményhirdetésen. (Folytatás az 1. oldalról) — Én már három éve kopla­lok, nem szoktam reggelizni, úgyhogy jól bírom. Bár voltak a szívemmel problémák, úgyhogy igazából erről nem tudok nyilat­kozni. Másfél, két hét talán. Éj­jel-nappal. Az éjszakát pihenés­sel töltöm bent a portásoknál. Van nálam olvasnivaló, rostos lé... Szilágyi Ernőt szintén megke­restük — ezt Mikola úgy kom­mentálta: nem történt meg a rendszerváltás az agyunkban —, aki nem kívánt nyilatkozni, mindössze annyit mondott el, nem foglalkozik az egésszel, a transzparenseket sem olvasta, és esze ágában sincsen távozni. — Mikola úr a vállalat vezető­inek tegnapelőtt jelentette be az éhségsztrájkot — mondta Ke­mény Kocsárd, a fémművek ve­zérigazgatója. — Akkor szavai­ból még nem derült ki, hogy pon­tosan mit is akar, de az világossá vált, hogy ez egy egyéni kezde­ményezés. Bemutatta az igazo­lást, hogy használhatja a terüle­tet, ám a jelszavakat én is csak ma reggel ismertem meg, amikor bejöttem dolgozni. A demonst­rációnak van egy nagyon súlyos személyi vonatkozása. Szilágyi úr ellen valóban volt régebben egy bejelentése, ami után a ko­rábbi vezetés Szilágyit elbocsá­totta. Akkor az elsőfokú eljárás az amnesztia miatt megszűnt el­lene. Emiatt még nem kell visz- szavenni, azonban később a bí­Kerékpáros­vetélkedő Az egészségügyi világnaphoz kapcsolódva a „Biztonságos és egészséges életért, környeze­tért!” címmel szabadtéri prog­ramra várják az egri családokat és gyerekeket holnap 9-től 12 óráig (esőnap: április 24.) az Ér­sekkertben. Lesz kerékpárosfu­tam, egészségügyi és környezet­védelmi vetélkedő, aszfaltrajz- verseny, biztonságtechnikai be­mutató és gyógynövénytea-kós- toló is. Az sem baj, ha valakinek nincs kerékpárja, mert a rende­zőség — az ÁNTSZ egészségvé­delmi osztálya, a gyógyszertári központ, a környezetvédelmi szövetség megyei szervezete, va­lamint a Heves Megyei Rendőr­főkapitányság baleset-megelő­zési bizottsága — díjtalanul köl­csönöz biciklit. A Tejipari Vállalatéi, a Sütker Kft. mindezeken túl termékeik­kel várja a családokat. A Miskolci Rádióban Az ön­kormányzatokról róság másodfokon jogerősen ki­mondta: alaptalannak bizonyul­tak a vádak. Amint én ezt a dön­tést kézhez kaptam, természete­sen visszahelyeztem munkakö­rébe Szilágyit, s a bérkiesését megfizettük. Szóba került, hogy esetleg korkedvezménnyel nyugdíjba megy, ám a vállalat a jelenlegi helyzetében ezt nem engedheti meg magának. Ha jogállam van, akkor ennek így kellett történnie. A másik dolog­ról annyit tudok mondani: való igaz, hogy a gyárnak szüksége lenne az ötszázmillióra, s erről éppen most folynak a tárgyalá­sok, azonban azt hiszem, nem ez a célravezető módszer. — Valószínűleg már július­ban új helyre települ át a lengyel­piac— tudtuk meg Sós Istvántól, az egri Városgondozás Kft. ügy­vezető igazgatójától. Ez az el­képzelés egyébként már hóna­pokkal ezelőtt ismert volt, hiszen — az igazgató szerint — a jelenle­gi tihaméri piac egyrészt baleset- veszélyes a közeli vasúti sínek miatt, másrészt nagyban csúfítja a városképet. Ezért a közelmúlt­ban az említett cég azzal a javas­lattal fordult dr. Ringelhann György polgármesterhez, hogy a piacot a régi városi kertészet Kis- tályai úti telepére kellene költöz­tetni, amely néhány éve a Város- gondozás Kft. tulajdonában van. A közművesített — és korlátla­nul bővíthető — új használtcikk­(Fotó: Perl Márton) — Bizonyítékaim vannak — jelenti ki Mikola József a gyárka­puban. — De csak tologatják az ügyet. A vezérigazgató meg örül, hogy egymást maijuk, lekötjük az energiáinkat. De egyedül én vagyok az, aki nála is keményebb ebben a gyárban, őt is merem kritizálni. — Ön most szabadságon van, merthogy nem a gyáron belül sztrájkol. — Nekem most nem jár bér, de nem vagyok szabadságon. Nincs szükségem erre az egyheti vagy kétheti pénzre. Az éhségsztrájk első 24 órája ma reggel hat órakor járt le. Kovács Attila piac messze kerülne így a város­tól, ám mégsem annyira, hogy ne lehetne könnyűszerrel eljutni oda. Már elkészült az engedélye­zési terv is, amely tartalmazza a piachoz vezető utak forgalom- technikai leírását, valamint a bel­ső tér, a placcok, asztalok, ven­déglátóipari egységek elhelyezé­sét. A piac abban a rendszerben üzemelne, amelyet a városházán mintegy két hete kifüggesztett, s a piacok és vásárok rendjét sza­bályozó rendelettervezet előír a helypénzekkel, parkolási dijak­kal kapcsolatban. A piac kialakí­tását a kft. magára vállalta, a cég szakemberei jelenleg a pénzügyi fedezet előteremtésén fáradoz­nak. (kzs) Május 21.: tb-választás Minden választó értesítést kap „Ki mit tud?” — megyei döntő Talán már idén nyáron Elköltözik a lengyelpiac Füzesabonyban és Abasáron Gyermekszínj átszók fesztiválja Április 17-én a füzesabonyi városi művelődési központban kez­dődnek, s a következő szombaton Abasáron folytatódnak a II. Weö­res Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztivál megyei minősítő bemutatói. A füzesabonyi találkozón az A ndornaktályai Színjátszókor, az Eg­ri Varázskor, a Besenyőtelki Gyermekszínpad, az egri Csibészke Színpad, a siroki PaffIrodalmi Színpad, asiroki3. osztályosok és a fü­zesabonyi Gyermekszínjátszó Stúdió tagjai lépnek fel. Egy hét múlva pedig 13 produkciót élvezhet a közönség, és minősíthet majd a zsűri, melynek tagja Baranyi Gizella, a Magyar Drámapedagógiai Társa­ság tagja, dr. Gábor László, a Heves Megyei Hírlap szerkesztője és Fehér István, az egri Gárdonyi Géza Színház művésze lesz. A legjobb ifjú színjátszók a Debrecenben megrendezendő döntőn mutatkozhatnak be az ország minden részéről érkező „kollégáikkal”. Miből gazdálkodik Tiszaúj vá­ros, Gyöngyös és Bátonyterenye önkormányzata? Lesz-e elegen­dő pénz az intézmények működ­tetésére, fejlesztésekre, beruhá­zásokra, a szociális támogatá­sokra ? Miként kívánják kezelni a munkanélküliséget, milyen reá­lis lehetőségei vannak az új mun­kahely teremtésének? — többek között ezekről a kérdésekről lesz szó a Miskolci Rádió hétfő reg­geli műsorában, melynek vende­gei: Farkas Zoltán, Tiszaúj város, Keresztes György, Gyöngyös, és Nagy Mihály, Bátonyterenye polgármestere. A három város első számú ve­zetői szívesen válaszolnak a hall­gatók e témával kapcsolatos kér­déseire. A műsor telefonszáma 345-510, a körzetszám 46-os, hívható az adás idején, tehát hét­főn reggel 6 órától 8 óráig. Világítástechnika, felsőfokon Tegnap délelőtt az egri Pre­sent Trade Rt. szervezésében be­mutatóval egybekötött tájékoz­tatót tartott a kereskedelmi szak- középiskolában a budapesti Dent Trade Kft. A társaság két éve kizárólagos joggal forgal­mazza itthon a német Merten és az RZB cég világítástechnikai berendezéseit. Mint azt a kft. vezetője el­mondta, a paletta olyan színes — kapcsolók, konnektorok, lámpa­testek jelentik a kínálatot —, hogy végre a belsőépítészeknek sem kell megalkudniuk, mert színben és formában gazdag vá­lasztékot nyújtanak. Emellett mozgásérzékelő berendezések­kel is kereskednek, amelyek bár nem riasztóként működnek, hasznosak lehetnek úgy a családi házak, mint a középületek, üze­mek biztonságának megőrzése terén. A tervek szerint a tegnap bemutatott világítástechnikai eszközök árusítását a közeljö­vőben megkezdi a Present Trade Rt. Öt megye érdekelt a Tisza-tó Heves környékén (Folytatás az 1. oldalról) A vázolt elképzeléseiket véle­ményezte Heves, Jász-Nagykun- Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemp- lén, Hajdú-Bihar, valamint Bé­kés megye önkormányzata is. A hatásvizsgálat során sokféle ér­dekellentétből adódó feszültsé­get igyekeztek feloldani. A vizs­gálat kiterjedt a térség gazdasági hasznosítására, mindenekelőtt az öntözésre, a halgazdaságra, a mezőgazdaságra és erdőgazda­• •• w« ^1 jovojeben Ságra, az iparivíz-hasznosításra és a hajózásra. Nem kevésbé az üdülésre és az idegenforgalomra is. A döntés előkészítéséhez az anyag tehát összeállt, s a kor­mány elé kerül a véglegesítés után. Az előadó a továbbiakban ar­ra is utalt, hogy javaslataikat ta­nulmányban foglalták össze, amely szervesen kapcsolódik az Országgyűlés, illetve a kormány által korábban úgynevezett Al­föld-program kidolgozásához. Ez a keleti országrész gazdasági, környezetvédelmi komplex programját jelenti. Hangoztatta, hogy a tárcaközi munkabizottság elképzeléseivel — ezt az elmúlt két év során alakította ki — igyekszik hozzájárulni a leendő kormányprogram megvalósítá­sához. Ahhoz, hogy a Tisza-tó— mint fontos tájegység — hosszú távon is megmaradjon. Mentusz Károly Lakástüzek — idős embereknél A hevesi tűzoltóság információi szerint a környéken továbbra is sok — ám szerencsére csak kisebb — tűzeset történik a lakóházakban. Az ok elsősorban a tüzelő- és fűtőberendezések szabálytalan haszná­lata. Nemrégiben Tarnabodon egy villanyberendezésre helyezett ágy­nemű gyulladt meg, Hevesvezekényben és Tarnazsadányban pedig a szilárd tüzelésű kazán okozott bajt. A statisztikák egyébként azt mu­tatják, hogy ilyen tűz zömmel az idős, magatehetetlen emberek laká­sában keletkezik. Ezért aztán fontos lenne, hogy az őket gondozók hívják fel a figyelmüket a fenyegető veszélyekre, az észlelt hibákat pe­dig jelezzék a tűzoltóság szakértőinek.

Next

/
Thumbnails
Contents