Heves Megyei Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-99. szám)
1993-04-16 / 88. szám
2. HÍRLAP, 1993. április 16. péntek A módosított személyi jövedelemadó hátterében Elvetette az Országgyűlés azt a koalíciós képviselők által benyújtott törvényjavaslatot, amely a várandóssági pótlék adómentessége mellett el szerette volna érni az átmeneti és temetési segély, a lakásfenntartási támogatás, valamint a munkanélküliek jövedelempótló támogatásának adómentességét, s a nyugdíjhoz hasonló rendelkezéseket kívánt kiterjeszteni a gyermeknevelési támogatásra és az ápolási díjra. Ezzel kapcsolatban mondta Szabó Iván pénzügyminiszter, hogy életbelépése esetén a vállalatok ezentúl előreláthatóan nem fizetést, csak lakásfenntartási támogatást fizetnének alkalmazottaiknak. Komor Sándor (MDF) a költségvetési bizottság nevében elmondta: azért készítették törvényjavaslatukat, hogy a várandóssági pótlékra vonatkozó indítványt „megmentsék” képviselőtársaik javaslatából. A pénzügyminiszter által is támogatott költségvetési bizottsági módosító indítványt némi módosításokkal, de ellenszavazat nélkül fogadta el az Országgyűlés. A várandóssági pótlék adózási szempontból családi pótléknak minősül, így az után nem kell személyi jövedelemadót fizetni. Az elfogadott módosítás értelmében a magánszemélyek — törvény, kormányrendelet vagy .államközi megállapodás alapján kapott — vissza nem térítendő támogatásaikból eszközölt kiadásaikat költségként számolhatják el. Ennek egyetlen feltétele az, hogy a támogatást a meghatározott célnak megfelelően használják fel. Ez a szabály már az 1992-ben kapott és felhasznált támogatásokra is vonatkozik. (MTI) A feketéknek csak álom marad a fokvárosi felhőkarcoló ti az az érvelés, hogy bár legendás hősüket egy fehér ember gyilkolta meg, fehér volt az a nő is, aki szemtanúként a rendőrséget a forró nyomra vezette. — Ha mégsem egy kommunizmustól rettegő lengyel emigráns magányos akciójáról lenne szó, milyen erőknek állhatott érdekében az utóbbi időben kifejezetten mérsékelt és békepárti Ha- ni meggyilkolása? — Minden olyan erőnek, mely az utóbbi hetekben újabb lendületet kapott, a többpárti tárgyalási folyamat megzavarását, az első általános, feketéket is magában foglaló választások késleltetését, a demokratikus átalakulás békés útjának aláakná- zását tekinti céljának. Ilyen erők pedig léteznek, mind a politikai skála jobb és bal szélén, mind a színskála fehér és fekete tartományában. S mivel ezek léteznek, ezért mondtam, hogy a politikai gyilkosság — mellyel egyébként népek szebb jövőjét még soha nem alapozták meg — következményei egyelőre belát- hatatlanok. A legfőbb politikai erők mindenesetre a tárgyalások folytatása mellett tettek hitet. Reméljük, hogy a hétfői temetési szertartás után ez továbbra is reális alternatíva marad, s a gyász jegyében máris országszerte zajló szervezett tüntetések, munka- beszüntetések, s a nem kizárható spontán megmozdulások nem vezetnek olyan összecsapásokhoz, atrocitásokhoz, melyek a tárgyalások helyett a faji, a törzsi és politikai háború veszélyét hozzák közelebb. Kép és szöveg: Szántó György * * * Cape Town környékén mintegy kétmillió szegény él úgynevezett bádogvárosokban, elviselhetetlen körülmények között fekete tömegekből — minden politikai erő igyekezni fog saját céljai szerint beállítani. Örvendetes, hogy maga az ANC és a kommunista párt is józanságra, nyugalomra szólítja fel követőit, de nincs garancia arra, hogy ez a felszólítás az indulatos tömegeknél meghallgatásra talál. N — Van a kormánynak eszköze arra, hogy fenntartsa a rendet, és megakadályozza egy esetleges fehérek elleni megtorlási hullám kibontakozását? — A kormánynak ilyen eszköze a rendőrség és a katonaság, de a legjobb eszköz a politikai megegyezésen alapuló közös fellépés az ellenzéki szervezetekkel a tömegek nyugalomra intésében, a politikai tárgyalások sikeres folytatásában. Ha ugyanis nem marad más, mint a rend- fenntartó erők bevetése, az óhatatlanul újabb sérelmekhez, s a tömegek nyugtalanságának fokozódásához vezet. A finoman elővárosoknak nevezett fekete nyomornegyedekben élő milliók többségét nem biztos, hogy lehűMint a hírügynökségek jelentették, a Dél-afrikai Köztársaságban április 10-én meggyilkolták Chris Hani-t, a Dél-afrikai Kommunista Párt főtitkárát, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) befolyásos vezetőjét, a radikális fekete fiatalság bálványát, aki hosszú ideig az ANC fegyveres katonai szárnyának parancsnoka volt. A rendőrség szemtanú bejelentése alapján szinte perceken belül letartóztatta a merénylettel gyanúsított férfit, aki 40 éves, lengyel, és 1981-ben vándorolt ki Lengyelországból. A merénylet nyomán az ország több pontján zavargások törtek ki, fehéreket támadtak és gyilkoltak meg, s félő, hogy a feszültség tovább nő. Munkatársunk, aki nemrég járt a távoli, gyönyörű, de rendkívüli ellentmondásokkal és súlyos problémákkal terhelt országban, a távolból kért interjút Mohai Lászlótól, aki jelenleg Fokvárosban főkonzulként képviseli hazánkat, de közel két éven át ő vezette Pretoriában a magyar nagykövetséget. — Mohai úr, több mint kétéves helyszíni tapasztalatai alapján hogyan látja a merénylet hátterét és lehetséges következményeit? — A háttér homályos, a következmények beláthatatlanok. A háttérben éppúgy állhat egy gondosan előkészített politikai provokáció, mint esetleg egy kelet-európai emigráns azon félelemből eredő tette, hogy ismét egy kommunista országban találja magát. A következmények szempontjából pedig majdnem mindegy, mi állt a háttérben, hisz félő, hogy a merényletet — amely hatalmas dühöt váltott ki a JUBILEUMI AKCIÓ! JUBILEUMI AKCIÓ! JUBILEUMI AKCIÓ! JUBILEUMI AKCIÓ! present _ ^ TRADE 3 eves l a PRESENT TRADE RT. A születésnapját ünneplő RT. április 19—24-ig minden boltjára kiterjedő árengedményes akciót szervez az alábbi napokon és üzletekben. Az árengedmény mértéke minden árunál 10 %. Április 19-20. Hétfő-kedd Április 21 -22. Szerda-csütörtök Április 23-24. Péntek-szombat ZANUSSI-LEHEL MINTABOLT Eger, Deák F. u. 49. Tel.: (36) 311-494 PRESENT MŰSZAKI BOLT Eger, Kallómalom u. 88. VAS-MŰSZAKI BOLT Eger, Hadnagy úti Szolg.-ház Tel.: (36) 312-636 VASUDVAR Eger, Nagyváradi út 18. Tel.: (36) 324-606 DEPÓ ÁRUHÁZ Eger, Nagyváradi út 17. Tel.: (36) 324-600 Nyitva: 8.00-16.30-ig Nyitva: 10.00-18.00-ig Nyitva: 8.00-16.30-ig Nyitva: 7.30-16.00-ig Nyitva: 7.30-16.00-ig Viszonteladóknak további kedvezmény. Egyes cikkek 20—30 % engedménnyel 300 Ft készpénzes vásárlás felett a nyereményszelvény felhasználható. A sorsolás időpontja: április 24. szombat de. 9-től, műsorral egybekötve. Nyeremények: színes TV mikrohullámú sütő porszívó és olajsütő kétkazettás magnó és egyéb értékes nyeremények. SZERETETTEL VÁRJUK BOLTJAINKBAN ÉS SZOMBATON DÉLELŐTT A SORSOLÁSON ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! Hétfőn temetik a meggyilkolt fekete vezetőt Dél-Afrika két arca Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk NAGY JÁNOSNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk MLINKÓ LÁSZLÓ temetésén részt vettek, és mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család ( Köszönetét mondunk ^ mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, akik KISS JENŐ temetésén részt vettek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család