Heves Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-04 / 53. szám
8. HÍRLAP, 1993. március 4., csütörtök • • Üzen a szerkesztő K. Gy. Ezt írja: „Egerben, a székesegyházjobb sarka és a mai buszállomás között állt az érseki palota kertjének nyugati kerítése. Ezt a körülbelül négy méter magas kőfalat a „szovjet emlékmű” építésekor lebontották, illetve beljebb építették fel. Gyermekkoromban sokat játszottam ezen a téren, amely a Törvényház és a fent említett fal között terült el. Akkor itt hatalmas fákat és sűrű bokrokat lehetett látni. Bár ötven év eltelt, máig sem felejtettem el, hogy az említett kerítés középső szakaszában, a befalazott kapunyílásban egy emléktábla arról beszélt, hogy 1919-ben a kommunisták ezen a helyen végeztek ki egy gépkocsi- vezetőt. A vésett betűkre igen, a névre már nem emlékszem. Ha már mindez így eszembe jutott, a kérdésem az lenne: mi történt akkor a falnál, a táblával megjelölt helyen? Kit és miért állítottak falhoz 1919-ben? És a dörrenés behallatszott-e a Törvényházba, bántotta-e esetleg valakinek a fülét? A lövöldözök akkor hogyan lettek elbírálva? És kik is voltak ők? Emlékezetes esemény lehetett, ha az áldozat márványtáblát kapott...” Ennyi a levél, több kérdőjellel lezárva. A nemrégiben érkezett olvasói töprengésre még nem tudunk minden irányban eligazító és kielégítő választ adni. Persze, azért akadnak a városban szorgalmas helytörténészek, akik majd rendre válaszolnak az egykori gyerek, a ma már jóval a hatvanon tűli K. Gy. által feltett kérdésekre... (Teljes cím és telefonszám a szerkesztőségben.) Több oknál fogva is érdemes foglalkozni ezzel a néhány, jól megírt mondattal. Itt egy egri városlakó emlékezete elevenedik meg, akinek játékos emlékei mögött ott magasodik az a bizonyos fal, amit mar régen lebontottak. Ennek az építménynek a sorsa nemcsak abban állott, hogy az érseki palota kertjét szegélyezze, köze volt annak a X VIIF századból visszamaradt Hatvani kapuhoz is. Az óvárost körülvevő falak nyomvonala itt húzódott, a Városfal utcában még látható a folytatása. A kivégzés helye, módja, szereplői arra utalnak, hogy a nyilvános elrettentés szándéka vezette azokat, akik ezt a szomorú megtorlást kigondolták. Bizonyára ismét kutathatóvá válnak az események, az adatok, amelyek tanulságul szolgálhatnak — ilyen vagy olyan előjellel — ezeknek vagy amazoknak, de leginkább nekünk, gondolkodó túlélőknek. Mert ebben a levélben az a rokonszenves, hogy a kisfiús emlék felébredését meséli el a gazdája. A fal, a márvány, a márványba vésett betűk beszélnek. Akkor talán a gyerekész fel sem fogta, mit takar a „kivégzés” szó, amelynek az eredményeképpen juthatott odáig néhány felelős személy a hatalomból, hogy ezt — mármint a kivégzést — meg- cselekedhette. A levélíró igazságérzete is rátapint azoknak a személyére, akik akkor a Törvényházban ültek-ülhettek: mit gondoltak, mit cselekedtek, gondolhattak-cse- lekedhettek azok a bírák, akik a törvény szövegét ugyan megtanulták, de — fordulván a hatalom iránya — az a kérdés, mit is tettek. Milyen is lehetett egy ilyen, nyilvános emberölés visszhangja a szakemberekben, az egyszerű állampolgárokban, valamint a frissen szerzett jogok birtokosaiban, ahogyan a lehetőséggel és a joggal éltek-élhettek? Hogyan dolgozta fel a lelkiismeretük később ezt az eseményt? Megrendítő, hogy hányféleképpen lehet erre az alapjában véve egyszerű kérdésre megszövegezni a feleletet. Mi magunk elgondolkozunk azon, hogy az a bizonyos kisfiú, aki ott játszott azon a téren, megkérte-e a szüleit, vagy valamelyik rokonát, ugyan, mondanák már el, miért is fordulnak néha így a tennivalók. Hogyan megy az, amikor lőfegyverrel, kötéllel, vagy egyszerűen fejszével írnak ítefetet? Mint Erdélyben is történt Nagy- és Szárazajtán 1944-ben, a falu szeme láttára, kivezényelt közönség előtt...? Hogyan kell ezt feldolgozni magunkban? Testünk-lelkünk harmóniája Normális dolog ez? Sok tényezőtől függ, hogy milyen emberi viselkedést, reakciót tekintünk normálisnak. Mi a normális? Nehéz ezt megítélni felnőttek esetében is, de még nehezebb a kisgyermekeknél. Ők időnként olyan bizarr dolgokat produkálnak, olyan heves megnyilvánulásaik vannak, hogy felnőtt szemmel nézve valóban megvillan az az érzés, gondolat, hogy „normális ez még?” Mindez arról jutott eszembe, hogy nemrégiben anyukák — akiknek 2,5-3 éves gyermekeik vannak — elmondták, hogy a kicsik viselkedésében jelentős változást tapasztaltak. Az addig kedves, jól irányítható, kezelhető csöppség most ellenkezik. Akaratos, és ha nem úgy van, ahogy ő elképzeli, akkor sír, üt- rúg, agresszív, „hisztizik”. Semmi dolgokért is földre dobja magát, nem vesz levegőt — ilyen és ehhez hasonló akciókkal rémíti a szülőt. A korábbi, kellemes viszonyt most sok konfliktus akasztja meg. Feszültség, ütközés, kölcsönös bosszúságok tarkítják a kapcsolatot. Sok szülő éli meg ilyenhor, hogy tehetetlen. Önmagában keresi a hibát: „mit rontottam el, hogy így megváltozott?” Nem akar a kicsivel porolni, mégis azt veszi észre, hogy már megint szólnia kell, korlátozni, tiltani. Heves jelenetek játszódhatnak le közöttük, amitől szenved a szülő, de — jól láthatóan — a f yerek is. Gyakran — a témával apcsolatos — házastársi viták is tarkítják a képet: „mert te mindent megengedsz neki, tessék, ez a vége!” A kölcsönös vádaskodás és önvád helyett — ami úgysem old meg semmit — érdemes megnézni, mi áll e jelenség hátterében. Ha ezt tudjuk, talán könnyebb megérteni vagy kezelni a helyzetet. A kisgyermek „lázadó” viselkedése mögött egy fejlődési folyamat húzódik meg. Ráeszmél, hogy ő önálló lény! Csecsemőként ilyen érzése nem volt. Beleolvadt a világba, nem különült el, nem volt „önmagáról tudása”. Lassan (2,5-3 évesen) összegyűjtött annyi, saját magára vonatkozó élményt, tapasztalatot, amivel már az „én” határait meghúzhatta. Személyisége érésnek indul. Az érés feszültséggel jár, ami kínos, amitől szabadulni kell. Gyakorlással képes csökkenteni a feszültséget, ezáltal megkönnyebbül, örömöt él át. Mivel a gyermek örömkereső lény, az öröm megszerzéséért újra es újra működteti az éppen megérő funkcióit, készségéit — miközben azok begyakorlódnak, automati- zálódnak. így van ez például a hangadásnál, a járásnál stb. így működik ez az „én” érésénél is. Gyakorlással oldani kell az érés okozta feszültséget. Az „érí’-t úgy lehet gyakorolni, hogy: „én” csinálom. Amíg a járást gyakorolta, elfogadó, ölelő karok várták, amikor viszont az „érí’-t gyakorolja, sorozatosan szembe találja magát korlátokkal, szigorúsággal... Mi az oka, hogy ebben az esetben nem vagyunk olyan elfogadók, nem örülünk úgy próbálkozásainak? Gyakorló szülők tudják csak igazán: hány életveszélyes helyzet, eszköz van, amit a gyerek szeretne kipróbálni; mennyi civilizációs szabály van, amit meg kell tanulnia, hogy közösségben élni tudjon majd. Nem születik ezek tudásával, mindezt meg kell tanulnia, azaz be kell szabályozódnia. Ám ő ettől kezdetben csak azt érzi, hogy nem szabad, tilos. Kudarcok, korlátok... Sokszor kudarcot vall, és dühbejön attól is, hogy szeretne valamit megcsinálni, de képessége ehhez még csekély. Csődöt mondhat azért is, mert a szülő többet vár el tőle, mint amire képes lenne. Sorozatban éli meg, hogy elképzelései, vágyai meghiúsulnak. Az elakadásnak, kudarcnak természetes velejárója az agresszió, ami megjelenhet viselkedésében. Mivel könnyíthetjük meg a helyzetét? Ne állítsunk szabályokat, korlátokat — hisz ez nyűg neki! Ez nem lenne jó. A szabályok, korlátok eligazítanak, védenek, biztonságot adnak. Védik a gyermeket, de védik a leendő közösséget is, amelyben majd élnie kell. Ahogy nem jó a teljes szabálynélküliség, az sem jó, ha túl sok van belőle. Még a jól alkalmazkodó gyerek is „megbokrosodik” a sok tiltástól. Ebben az esetben is az „arany középút” a helyes. Meg kell találni egy egyensúlyi állapotot, amelyben megvan a szülő által felállított szabályoknak, elvárásoknak való megfelelés, de — természetesen — megvan a gyermek saját akaratának, döntésének is a helye... Bimbó Zoltánná Köszönetnyilvánítások Édesanyánk, Ács Gézáné már több mint öt hónapja a Markhot Ferenc megyei kórház krónikus belgyógyászati osztályának betege. Higiénikus, tiszta környezetben, gondos ellátásban részesül. A közelmúltban lezajlott súlyos tüdőgyulladásából a gondos kezelés és ápolás következtében kigyógyult. Köszönet ezért azoknak, akik nap mint nap fáradhatatlanul helytálltak a gyógyítómunkában, s akik megértő, segítőkész magatartásukkal hozzájárulnak betegeik lelki nyugalmának, békéjének erősödéséhez... Simon Józsefné, Vincze Zoltánná (Eger) A Heves Megyei GYIVI Átmeneti Otthonában élő lányok nevében szeretnék köszönetét mondani Lukácsné Bokros Erikának, a Boszorkány fodrászüzlet vezetőjének, ugyanis mindenki tetszését elnyerték az általa készített divatos frizurák. S külön köszönetét mondunk azért, hogy a munkáért pénzt nem fogadtak el... Köszönettel: az átmeneti otthon lányai Az indokolatlan félelmek eloszlatásáért Néhány pontosítás gázügyben... Az 1993. február 8-án a Heves Megyei Hírlapban megjelent „Felelőtlen emberek ígérték a gázt?” című írásban megfogalmazott kijelentések a gázfogyasztókban indokolatlan félelmet kelthettek, így a tárgyszerű és megnyugtató tájékoztatás érdekében fontosnak tartom az alábbiak közlését... Éger-Felnémet gázellátó rendszere (településen kívül és belül) a ma ismert legkorszerűbb csőből, a kemény polietilén alapanyagú műanyag gázcsőből épült. A településen kívül megépült nyolc bar üzemnyomású gázvezeték 10 bar nyomásra lett méretezve és engedélyezve — a biztonság érdekében. Ennek a gázvezetéknek a szabványban előírt nyomáspróbája 15 bar, s a kivitelező, a Cirkobau február 4-én sikeresen át is adta. Félrevezető és félelemkeltő lehet a cikkben megfogalmazott Cirkobau-nyilatkozat, miszerint a 15 baros nyomáspróba 10 esztendővel csökkenti a gázvezeték élettartamát. A nyomáspróba minden csővezetéki rendszernél kötelező, s a rendszer szilárdságát és tömörségét hivatott vizsgálni és minősíteni. A műanyag vezeték élettartamát a tartósan fenntartott üzemnyomás határozza meg (jelen esetben a 8 bar), nem pedig a nyomáspróba értéke... Örömmel adhatok hírt arról, hogy a kivitelező, a Cirkobau 1993. február 9-én az utolsó dokumentációs hiányt is pótolta, így a Kerületi Bányaműszaki Felügyelőség kiadhatta a gázvezetékre a használatbavételi engedélyt. Az Éger-Felnémet településen belüli rendszert a Tigáz már bekapcsolta a hálózatba, és február 15-től folyamatosan zajlik a lakók gázkészülékeinek beüzemelése. Remélem, a hosszú várakozást követően a gázszolgáltatás beindítása minden fogyasztó megelégedését elnyeri majd... Molnár Attila Tigáz Miskolci Üzemigazgatóságának vezetője Orvosbál Az idén ismét megrendezték az egri Fiúra Szállóban a jótékonysági orvosbált, amelynek tiszta bevételét a Medicaritas Alapítvány vagyonának gyarapítására használják fel. A gazdag szórakoztató program éjfélkor tombolasorsolással folytatódott. Ennek keretében Kovács Rezső (képünkön jobbról) jelképes örökös tagságot nyert a Trade World Clubtól. Válaszol az illetékes Nem lopott — félreértés történt A Heves Megyei Hírlap február 4-i számában Keserű bébiital címmel megjelent írásra, azaz Simon Mihályné egri olvasó panaszára az alábbiakat közöljük... A Katona téri ABC a város egyik legnagyobb forgalmú üzlete, amelyet ilyenkor, télen igen sokan keresnek fel vásárlás céljából. A gazdag áruválaszték és a vásárlók jelentős száma miatt nehéz figyelemmel kísérni a szabályosvásárlásokat. Ezen túlmenően van az üzletnek olyan része is, amely kedvelt helye azoknak, akik fizetés nélkül akarják az árut kivinni az üzletből. Sajnos, ezek az „árubeszerzők” gyakran keresik fel az áruházát, amelyet bizonyít az a tény, hogy évente 1500-2000 között van a felderített lopások száma, az ellopott áruk értéke pedig 500-800 ezer forint között mozog. Úgy gondolom, ilyen körülmények között érthető, hogy a dolgozók figyelemmel kísérik a vásárlást. Amint azt a kedves vásárló az írásában is elismerte, 10-12 percet töltött el annál a polcnál, amelyet nem tudnak figyelemmel kísérni. így történt, hogy a pénztártól való távozás után a két áruházi dolgozó megkérte őt, szíveskedjen megmutatni a táskáját. A kedves vásárlótól ezúton kérek elnézést, mert az eljárás vele szemben valóban szabálytalan volt, mivel az ilyen átvizsgálást az irodában kell végrehajtani. Azt hiszem, az is kellemetlen lett volna, ha az üzleten keresztül visszakísérjük az irodába. Kedves vásárlónk! Ezúton én is tanúsítom, hogy Ön NEM lopott, csupán sajnálatos félreértés történt. Az eset kapcsán újból felhívtam a dolgozók figyelmét az udvariasságra és a szabályok betartására. Hossó Antal üzletvezető Suzuki-sztori A reklámok azt sugallták, hogy ez lesz az a márka, amelynek forgalmazói legjobban figyelembe veszik a hazai igényeket. „A mi autónk... — harsogta a rádió, a televízió. Úgy tűnt, hogy ezzel új korszak kezdődik a magyar autózásban. Ám nem ilyen egyszerű a váltás, legalábbis ez derül ki abból a történetből, amelyet dr. Halmos Bála, a megyei kórház osztályvezető főorvosa mesél el arról, hogy miért nem jutott Suzukihoz. Még az elmúlt év novemberében fizetett be egy fehér Sedanra a pásztói Euro-Autó Kft.-nél. Abban reménykedett, hogy úgy 10-15 nap múlva hozzá is jut autójához. A kereskedővel nem is volt baj, az megtette, ami tőle telt. Ám a szállítás egyre késett, a határidő eltolódott december első hetére, december közepére, végére, majd január elejére. Közben január elsejétől az autó ára is fölment, míg a befizetéskor 998 ezer forintba került, addig az új évben már egymillió 135 ezerre tartották. Maga is próbálkozott azzal, hogy megsürgesse a szállítást, s csak annyira jutott, hogy megtudta: néhány Sadan volt az országban (ezt még most az esztergomi gyárban nem gyártják), s azokat a cég a partnereinek adta át, nem gondolva arra, hogy többen is befizettek már ezekre. December közepén leírta sérelmeit, beleértve azt is, hogy a befizetett pénzt kamatok nélkül tartja magánál a cég, s az ilyen módszerek a valamikori, monopolhelyzetben lévő Merkúrra emlékeztetnek, bár utóbb e vállalat is fizetett kamatot. Kérte az ügy kivizsgálását, s azt, hogy juttassák el hozzá a már kifizetett gépkocsit. A konkrét problémát föltáró levelére — s kérdésére — a következő választ kapta: „Örömmel olvastuk sorait, miszerint a Suzuki-használók népes táborába kíván lépni. Óriási az érdeklődés az általunk forgalmazott modellek iránt, mind a hazai gyártást, mind az importot illetően. Három-négyszeres a rendelésállomány, amelyet egyes típusoknál nyilvántartunk, ennyi gépkocsit az idén sajnos, nem tudunk biztosítani. Úgy gondolom, hogy Ön sok társával együtt tudatosan választotta ezt a kényelmes és takarékos autót, s meggyőződésem, hogy ez a rövid várakozás a sok év kellemes használat nyitánya lesz, amely el fogja feledtetni Önnel e rövid várakozást. Szíves megértését kö- szönön, s remélem, hogy rövidesen a Suzuki-tulajdonosok népes táborában üdvözölhetjük.” íme, a Magyar Suzuki Rt. kereskedelmi osztályvezetőjének levele, amelyet méltán illeszthetünk a magyar bürokrácia gyöngyszemei közé. S mindezt azok után, hogy a vásárló a kocsi teljes vételárát befizette, s semmiféle visszaigazolást, szerződést sem kapott ennek fejében, de még egy ígéretet sem, hogy esetleg ekkor vagy akkor hozzájuthat pénze fejében az autóhoz. A vásárló joggal érezhette magát többszörösen becsapottnak, így aztán nem csoda, ha visszakérte pénzét, s másik márkát vásárolt. De kérdés az, kinek jó ez, s hogy valóban a mi autónk-e a Suzuki? Olyan szempontból már túlságosan is a miénk, hogy minden rossz kereskedelmi szokásunkat magára vette... Várták, várták az alkatrészt... Tisztelt Szerkesztőség! Van Egerben, a Hajdú-hegyen egy Honda-szaküzlet. 1992 augusztusának végén megrendeltem ott egy kuplungkart a fiam MB 80-as Hondájához. Az üzlet személyzete 500 forint előleget kért, emellett 2-3 héten belüli szállítást ígért. Hat (!!!) hét után érdeklődtem, vajon megjött-e már az általam kért alkatrész. Erre azt kérdezték, hogy milyen alkatrészt is keresek, s hogy hol van az erről szóló megrendelőpapír. Ezt követően az eladó úr durván, arrogánsán közölte velem, hogy nincs alkatrész, várjak a soromra, majd megjön. Á február is elérkezett, és se pénz, se alkatrész. A motor azóta áll, a fiam nem tudja használni. Kérdem tisztelettel, a Honda — egy komoly cég — alkalmazhat-e egy ilyen arrogáns, tiszteletlen eladót, s megengedhet-e magának egy ilyen kínos szituációt?! Kovács József Eger
