Heves Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-31 / 75. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. március 31., szerda Beteljesedik-e a jóslat? A ’4 8-ások floridai utódai Aki meghallja e szót: „Florida”, Amerika és talán a világ legnépszerűbb üdülőhelyére, Miami Be- ach-re gondol, s eszébe sem jut magyar közössé­geket keresni a félsziget déli csücskén. Nyaralni szeretne akár télen is, és a pálmafák alatt üldögél­ve a morajló, végtelen óceán mögött a Bahamákat kutatni, korallt, kagylót, csigát szedni a párás ég alatt. Ha fürge motorcsónakok mögött gembliző hajókat, hatalmas uszályokat lát, alig gondol a ki­vándorló hajókra, amelyek Törökországból me­nekítették e tájra is évtizedeken át az 1848-as for­radalmárokat. Bodor László tiszteletes a békéért kiált... A z internált magyarok sza­badulásuk után, a bukást követő évben Bostontól Key Westig kutatták a keleti par­tokat, hogy új hazát találjanak, vagy erőt gyűjtsenek, és vissza­foglalják a régit. Szerencsejáték volt ez akkor is, és az most is, ki­kötőkből kifutó és megérkező hajókon. Most ott, a végtelen kö­zelségben aki az élet könnyű le­hetőségét látja a part melletti zu­hanyokban, kéznyújtásnyira a citromtól, narancstól és kókusz­diótól, aligha elmélkedik magyar kolóniákról és megtartó, éltető egyházakról. Pedig léteznek szép számmal, és micsoda történelme van ennek a 145 évnek... Pár hónappal a világosi fegy­verletétel után hatalmas ember­áradat indult meg az Egyesült Ál­lamokba. Jelentős magyar kö­zösségek alakultak, több közü­lük várossá nőtt ki — New Buda, New Arad—, s a politikai és kul­turális rendezvények helyét Kos­suth kávéháznak, Kossuth-ház- nak hívták. Ezek közül az egyik legjelentősebb és legerősebb ko­lónia Miamiban található. Évti­zedeken át összefogó, megtartó erővel bírt az az épület, mely mé­retes felírással messziről tudatja az arra kocsizó bevándorlóval és őslakóval: „Hungarian House.” Tekintélyt parancsoló ház ez. Minden, dolláijáért rohanó amerikaiban megfogalmazza bi­zonyára azt a kérdést: kik élnek itt, a repülőtértől és a hajókikötő­től egy lépésnyire, a mindig vilá­gos ég alatt, ahol piros-fehér- zöld zászló lobog a csúcsokon. Bizonyára nem értik e pátoszt az errefelé száguldó latin-amerikai­ak sem, de azt mondják, ha a hő­sökről esik szó, mindig szívesen ülnek le egy asztalhoz a fehér eu­rópaiakkal. Az Amerikába szakadt mene­kültek múltja és jelene sűrűsödik itt össze, hol egyedüli kétség csak a jövő útjában van. Mert e csak­nem másfél évszázados töretlen lendületet, a megmaradásért, együvé tartozásért hívott harcot senki nem vitatja, csak a tovább­lépésben szakadt szét az egység, s az itt működő Kossuth-klub éppen Kossuthot igazolja, ami­kor is az egykor lelkes forradal­már a menekültek jövőjéről szóló elképzelésekben kezdettől elle­nezte a magyarok áttelepítését Amerikába. És mégis... Az Erdélyből, Fel­vidékről, Kárpátaljáról, Délvi­dékről és az anyaországból ide érkezők dacolnak azóta is a jós­lattal, hogy elemeire hull szét az emigráció. Kulturális rendezvé­nyekkel, saját egyházzal, saját pappal bizonyították, hogy távol a hazától, a lobogó nemzetiszínű zászló alatt, Himnuszt énekelve együtt maradnak. Csak a rombolók száma nőtt meg a közelben, akik két centért is elárulják papjukat, ha kell, bi­liárdasztalra cserélik a színpa­dot, Nagy Imre képét leparan­csolják a falról. Életre kapnak az egykori nagybirtokosok, és szi­gonyaikkal papokat, kultúrem- bereket céloznak meg. Kiválnak a „szegény egyházból”, ügyvé­deket „vásárolnak”, megalakít­ják a dollármilliomos aggok kö­rét, és együttes támadást indíta­nak minden ellen, ami a refor­mátus egyház köré szerveződik. A bárókból, kommunista bírók­ból, kalandorokból összeállt „aggastyánhadnak” hiába mu­tatnak példát a reformer fiatalok azzal, hogy új házat emelnek a „sztálinbarokk” épület mellett, gyönyörű pódiumtermet, ahová betérhet minden Magyarország­ról érkező. Hiába! Az egykori aradi pap, Bodor László feláll a szószékre, békéért kiált, de hangját elnyomja a kardcsörte- tők hada. A tiszteletes úr parókiája erős vár, fiatal harcosok védik. Csak ki ne dőljenek, s az oszlopok áll­janak addig, míg a vének tanácsa feloszlik. Különben leszakad a mázsás mennybolt, s a beku­kucskáló ég röhögő sakálok gaj­dolásától szégyenkezik majd. Az ünnep perceiben mindig feléled a remény, hittel telve vá­rakozunk. Talán győz a józan ész, és Kossuth unokái nem en­gednek a jóslatnak... Sziki Károly Lőrinciben — Móricz Zsigmondról Rendhagyó „Ki mit tud?” Áprilisban gazdag, érdekes programokkal várja a lőrinci Magvető Könyvtár az olvasókat, kicsiket és nagyokat egyaránt. Elsején délután fél öt órakor a nyugdíjasok klubja tartja követ­kező foglalkozását, ezt követően „A magyar ipar és magyar áruk védelmében” címmel dr. Takács Ilona pszichológus, újságíró, a Heti Magyarország munkatársa tart előadást. Április 15-én délután fél öt órakor „A gyógyító akupresszú- ra” című tanfolyam foglalkozá­sát vezeti Fűrész János termé­szetgyógyász. Már megkezdték a felkészülést a gyerekek a 20-án délután 3 órakor kezdődő Ki mit tud?-ra, ezúttal Móricz Zsig- mond élete, munkássága lesz a téma. A rendezvényt Sellei Zol­tán előadóművész vezeti. A programok sorában április­ban folytatódik „A gyógyító akupresszúra” kurzus, összejö­vetelt tart az irodalmi szakkör, s Kertész Lilla előadóművész rendhagyó angolórát tart a selypi és a lőrinci általános iskolások­nak a könyvtárban. Hétfőnként és szerdánként pedig délutánon­ként gépjárművezető-képző tan­folyamot tartanak. Gyógyítás természetes eszközökkel Hatvanban, a Városi Művelő­dési Házban e hónap végétől dr. Bikov Borisz és dr. Ogoljuk Le- onyűf orvosok várják a gyógyulni vágyó betegeket. A szakembe­rek Voll- és íriszdiagnosztikával állapítják meg a betegséget, majd különböző természetes eszközökkel, így fito- és manuál- terápiával, valamint homeopáti­ával kezelik a rászorulókat. Szá­mítanak azoknak a jelentkezésé­re is, akik fogyni szeretnének, il­letve a dohányzásról kívánnak leszokni. Számukra akupunktú- rás kezelést ajánlanak. A rendelés szombatonként 8-20 óráig tart az intézményben, ahol előzetesen is jelentkezhet­nek az érdeklődők Miklós Ani­kónál, a 42-383-as telefonszá­mon. Jubileumi játszadozás Mi is van a Szénalázban? Ötéves egri fennállását ün­nepli ebben az évben az Egri Színműhely, ez a kedves-bohó- kás gondolkodású amatőr társu­lat. Most éppen Noel Coward- nak, a nálunk fel-feltűnő angol­szász színpadi szerzőnek a da­rabját vették elő, a „Szénaláz”- at, hogy felhívják magukra a fi­gyelmet. Sikerült. Mint minden igazi jó kamara­darab, ez a — színlap szerint — „fergeteges vígjáték” egy bolon­dos családról szól. A papa író, a mama színésznő, a fiú fest, a lány meg még olyan fiatal, hogy csak ő tudja, mit is kellene magával kezdenie. Miért, miért nem, ezek négyen annyira önállóak, talán a mama és a papa csak önmagával törődő viselkedése okán, hogy mindenki — egymástól függetle­nül — meghív valakit. így a négy, egymásnak mégiscsak valahogy ismerős családtag négy, egymás­nak is ismeretlen személyt hoz olyan helyzetbe, amikor a ven­dég magával is, de a többiekkel is a nulláról kezd. Már ami a kap­csolatteremtést illeti. A lakás be­osztása, a kert és az ötlet együtt adják a keretet, amiben el lehet bolondozni akár órákig, hiszen nyolc személy — a kilencedik a végszavakra érkező szobalány — indokolt és indokolhatatlan lé­péseket tesz, tehet egymás ellen, egymás irányába. Mint a rossz sakkjátékos, aki nem ismeri fel ellenfele lépéseit. De itt az első pillanatokban nem is lehet tudni, ki kivel és főképp miért is fog ját­szani. Nem is fontos. Az ösztö­nök, a vonzódások és taszítások évezredes receptje szerint itt is, mint mindenütt a világban — minden lehetséges. A meghívó és a meghívott személy párba állá­sa, majd a párok osztódása vég­bemegy, míg a végén, a pergő váltások után a számla kiegyenlí­tődik, nullára fut, azaz az eredeti állapotra. Miért jó egy ilyen előadást vé­gignézni? Ha az amatőrök olda­láról nézem, igencsak hasznos, mert kiderül, mennyi humorér­zék szorult egy olyan fiatalba, aki szeret játszani. A humorérzéken túl tudja-e, akaija-e vállalni azt a kitárulkozást, amelyet itt jófor­mán minden szerep megkíván: hogy — tudniillik — itt ész nincs, csak a társadalmi konvenció ke­reteit használják a játékosok a mondatok mögött, valójában a legősibb forma, az ösztönök nyelve, hanghordozása itt a té­ma. Ha két test egymás mellett, „helyzetben van”, akkor a do­lognak meg kell történnie. Vagy meg lehet történnie. Azért az író tudja, meddig mehet el — saját érdekében is —, és ott és akkor fogja meg a kakaskodást, a nők áldozattá válását, amikor még tovább lehet és kell gömbölyíteni a léggömb felhívását. Coward a nők barátja. Itt is ők szabják meg az események fa­zonját. Jordán Mária játssza az anyát. A legösszetettebb szerep, kidolgozandó monológjai mint­egy megalapozzák azt az utat, amelyen a többinek haladnia kell. Némi túlmozgás zavaija azt a szöveget és hatását, amivel „fö­léje kell játszania” az egész ban­dának. Kármán Krisztina nya­kigláb bakfist jelenít meg, és fi-, gurája ott a legjobb, amikor hí­ven engedelmeskedik a rendező játékmesteri utasításának. Myra alakja arra van kidolgozva, hogy jól végszavazhassanak megjele­nésére, ezt Kovács Katalin kellő fegyelemmel el is intézi nekünk. Jackie a. Judit áItal adott világban csak epizód, és mégis rá emlék­szünk leginkább, mert a neki írt mondatokat Vincze Nóra jó lej­tésben ejti el, gesztusaival felve­zeti azokat, női ösztöneivel és félszegségével együtt is. Kapjuk az egyéniséget. Clara szolgálót Kiss Ágnes szenvedi nekünk vé­gig­Ungvári Tamásnak a karakte­rében van a nyugalom, és ez jól jön ehhez a Dávid-féle figurához is. Gere Zoltán „Simonja” heb- rencs, de szerettük volna, ha több fegyelemmel hadarja el a neki szánt szöveget; a néző nem bánja, ha érti a poént. Herczeg Lajos „Sandy Tyrell”-je jó, né­mely résznél nem ártana a vég­tagjait megolajozni. Zsiga Ferenc fontos helyzetekben pontosan lép, szándékát és zavarait értjük. Szabó János rendezői gondos­sága elsősorban a tempó diktálá- sában érezhető. Nem tudni, mennyi a játékban a társai privát egyéniségéből átjövő elem, és hol kezdődik a rendezői erőfe­szítés, amikor is egybe akarja ol­vasztani a tarka színeket egyet­len montázzsá. Öt év után „ez az eredmény nem semmi” — mondaná a pesti vigéc, aki beesik egy ilyen elő­adásra. S ha hozzávesszük, hogy mindezt létrehozták egy jól pros­peráló színház árnyékában, életerőt bizonyít. És közönség­gel, telt házzal és vastapssal... Farkas András Jordán Mária, Gere Zoltán, Vincze Nóra és (takarásban) Herczeg Lajos az egyik jelenetben K ét ember barátságáról szól ez a történet, s azonkívül persze még sok egyébről. Például asszonyokról, akik vérmérsékle­tük és alakjuk, arcuk tekintetében igencsak különböznek egymástól — mégis: asszonyok, és ez a szó azonossá teszi valameny- nyiüket. Ahogyan Ál Pacino — a filmbéli ezredes — fogalmaz: lehet az egyiknek olyan lába, mint egy karcsú görög oszlopfő, a másiknak meg olyan, mint egy konyhaasztalé — a lényeg a lábuk között találha­tó. És aztán szól még a film a gyepes oktatási módszerekről, s ezzel rögtön ellentétben a New York-i Waldorf Astoria szállóról — meg mindenről, ami ehhez kapcsolódik: szabadság, élvezetek, pazar pompa, kényelem. Jó, hogy mindeközben nem kell azonnal amerikaivá is vedlenünk, hogy megértsük a problémákat vagy éppen az élvezeteket. Mert a zsemlyét úgy megszagolni, olyan beleélősen, mohón bármelyikünk meg tudja, aki konyít valamit is az élet finom dolgaihoz. Az asszo­nyokkal való bánásmód már nem ennyire közös ügy, ahhoz csak né- hányan értenek igazán — az ezredes például vakon, piásan is ezek kö­zé tartozik. De mégis... a barátság. Egy fiatal kölyök, akinek az ártatlansága és a becsületessége az egyetlen gazdagsága — merthogy amúgy szegény —, és egy sokat próbált, megkeseredett katonatiszt: látszólag ég és föld. Mit adhatnak ezek egymásnak? És persze azonnal tudjuk is a választ, mert a valódi vonzalom, a megértés nem kortól, tapasztalattól vagy egyéb prózai dolgoktól függ. Hogy mitől, azt konkrétan magam sem tudom, legfeljebb sejtem. Megvillan a másikban valami, ami ne­künk majdnemhogy fáj. Émberként látjuk, nem a foglalkozása, a ne­me, vagy épp a pillanatnyi viselkedési normái szerint. Persze, még ez a jó film sem nélkülözi azt a pátoszt, amelyet az amerikai filmek magukon viselnek. Hogy a kisember legyőzi a hatal­mat, hagyományt, s eközben meg is dicsőül. Hogy az igazságért har­colni kell, akkor is, ha az a göröngyösebbik utat jelenti. De hát... ettől olyan jó kijönni a moziból, látni, hogy mindenki boldog, sugároznak a tekintetek, hogy lám, lám, sikerülhet ez, csak akarni kell. Igen, ezért az illúzióért feledi el az ember számos előítéletét az amerikai filmek­kel szemben. Hogy — lehet győzni... Még ha ez az érzés másnap reggel el is múlik, valamiért. Doros Judit Hány autó után adóztak Egerben? Kis község is lehet gazdag „Hogyan gazdálkodtak a megválasztásuk óta eltelt időben az önkormányzatok?” — erre a kérdésre keresték a választ az el­múlt hónapokban az Állami Számvevőszék szakemberei. Több mint száz településen tar­tottak átfogó vizsgálatot: a kép­viselő-testületek gazdálkodásá­nak törvényességét és a központi költségvetésről juttatott támoga­tások felhasználását ellenőriz­ték. További kilencszáz önkor­mányzatnál pedig egy-egy rész- témaban folytattak vizsgalatot. Dömötör Gyula szamvevő- igazgató elmondta: a több mint száz önkormányzat egészét átvi­lágító törvényességi vizsgálatso­rozat összegzése még nem ké­szült el, így csak a tapasztalatok részleteiről tud előzetesen beszá­molni. Annyi azonban bizonyos, hogy nem a település nagyságá­tól, az ott dolgozó szakapparátus létszámától függ, miként gazdál­kodnak az önkormányzatok. A vizsgálatot végző számvevők ta- asztalata szerint a kistelepülése- en, ahol még háromszázan sem laknak, jobban érződik a gazda „gondossága”, mint a nagyobb, szakemberekkel bővebben ellá­tott városokban. Minél kisebb egy közösség, annál jobban szá­mon tudja kérni a képviselő-tes­tülettől: megtettek-e mindent a település gyarapodásáért? Á lélekszám után a központi költségvetésből kapott „fejkvó­tán”, a személyi jövedelem- és a gépjárműadó visszatérítésén kí­vül sokféle céltámogatást kér­hetnek a képviselő-testületek. Ezek a pályázatok nyilvánosak, a szemfülesek élnek vele, a ke­vésbé mozgékonyak pedig pa­naszkodnak: nem telik többre. Tapasztalatlanság, bizonytalan­ság éppúgy hátráltatta egyes ön- kormányzatok munkáját, mint a hatályos jogszabályok nem meg­felelő ismerete. Például Egerben is számoltak tavaly a gépjármű­adóból származó bevétellel. Elő­zetesen két helyről is adatot kér­tek az egriek tulajdonában lévő járművekről: az egyik informá­ció szerint 27 ezer, míg a másik szerint 17 ezer a számuk. Tényle­gesen azonban még ez utóbbinál is jóval kevesebb, összesen csak 13 ezer autó adójának a felét tudta felhasználni az önkor­mányzat, ez pedig jóval keve­sebb volt a költségvetésben fel­tüntetettnél. Nem minden településen ké­szült el az önkormányzat tulaj­donában lévő vagyon összesíté­se. Sárospatakon a számvevők jelzése alapján már intézkedtek: vagyonkezelő iroda tartja nyil­ván a város tulajdonában lévő épületeket, köztük a sok értékes műemléket. A Tolna megyei Sárszentlőrincen a számlaveze­tésben találtak hiányosságokat a számvevők, észrevételüket kö­vetően a polgármesteri hivatal­ban az előírásoknak megfelelően szabályozták a ki- és befizetések rendjét. Egy Somogy megyei kis­település, Lulla gazdasági hely­zete annyira „stabil”, hogy fej­lesztésekre is telik a falu pénzé­ből. Ibafa polgármesteri hivata­lában ketten dolgoznak. Az egyik hivatalnok a pénzügyi, a másik a hatósági feladatokat in­tézi. A pipamúzeumáról híres, 249 lelket számláló falunak nem várt pénzt találtak az ellenőrzés során: a számvevők kiderítették, hogy az előírtnál kevesebb pénzt kaptak a központi támogatásból. Az „elfelejtett” 45 ezer forintot az Állami Szám vevőszék javasla- tára pótlólag megkérték. Szabó Margit (Ferenczy-Europress)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents