Heves Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-25 / 70. szám

Előlegre 20 százalékos kedvezmény Fontos szabályok a helyi iparűzési adózásról Az egri közgyűlés az idei esz­tendőtől az iparűzési adóval kapcsolatos rendeletét átdolgoz­ta. Ennek értelmében a város te­rületén valamennyi, vállalkozás keretében működő gazdasági te­vékenység iparűzési adókötele­zettség alá tartozik, függetlenül attól, hogy azt magán- vagy jogi személy végzi. A rendelkezés ki­terjed azokra is, akik Egerben csak telephellyel, fiókkal vagy részleggel rendelkeznek. Rájuk akkor is vonatkozik minden, ha más önkormányzatnak fizetnek adót, tehát a választott megosz­tás alapján arányosan köteles az egrieknek is leróni a penzumot. Természetesen ugyanazon adó­alap után csak egyszer, de a meg­felelő önkormányzatnál kell adózni. Az éves bevallásnál ezekre külön ki kell térni. Változott az adóalap megíté­lése és az adó mértéke is az előző évhez képest. Az idén, egyéb törvényekhez igazodva, az adó alapja a nettó árbevétel, csök­kentve az eladott áru beszerzési és az alvállalkozói teljesítések ér­tékével. (1991. XVIII. tv. 2. sz. mell. 10. pont) Az eladott áruk beszerzési értéke nem azonos az anyagköltséggel, hanem a válto­zatlan formában eladott anya­gok, áruk, illetve az áruk leltáro­zási (hiányainak, többleteinek) beszerzési értéke. Az adó mértéke pedig keres­kedelmi értékesítés esetén az adóalap 8, míg egyéb értékesí­tésnél az adóalap 4 ezreléke (ke­reskedelmi értékesítés megítélé­se a szolgáltatási termékjegyzék alapján történik, SZTJ-507- 508). Mindkét tevékenység vég­zése esetén arányosítással törté­nik az adó (előleg) megállapítá­sa. Akkor, ha a korrigált nettó ár­bevétel a bevallási időszakra vo­natkozóan a 300.000 forintot nem haladja meg, úgy adófizeté­si kötelezettség nincs, ám mint adóalanyoknak, a bejelentkezési lapot akkor is el kell készíteni. Természetesen, ha az említett ösz- szeget valaki túllépi, az egész ár­bevétel adókötelessé válik. Amennyiben a vállalkozás több önkormányzat illetékességi területén is rendelkezik telephely- lyel, úgy az árbevételét az adózó­nak kell megosztani, s ezt az első befizetés időpontjáig be kell je­lentenie. A megosztás módját a tevékenységre leginkább jellem­ző módon (pl. árbevétel) kell el­végezni. Az adóelőleg és a végle­ges adó kiszámításának módját azonosan kell alkalmazni, és az adóéven belül sem lehet attól el­térni. Az 1993. éves adóelőleg összegét a múlt évi bevallás, illet­ve a bejelentésben szereplő vé­lelmezett adóalap figyelembevé­telével állapítják meg. Adóévben kezdő és nem mentes vállalkozó­nak a bejelentésében a vélelme­zett adóalapot is jelentenie kell. A vállalkozónak az iparűzési előleget önadózás formájában, december 20-ig, a várható éves fizetendő adó 90 százalékára ki kell egészítenie. Kezdő vállalkozó a kezdés évében és az azt követő évben mentesül az iparűzési adó megfi­zetése alól, összeghatártól füg­getlenül. E rendelet értelmében kezdő vállalkozónak minősül 1992. január 1-jét követően, aki első ízben kapott vállalkozói iga­zolványt az önkormányzattól, il­letve az APEH-től első ízben ka­pott adószámot, valamint ha a vállalkozás saját befektetéséből (tőkéje és apportja) a hazai ma­gántőke aránya az 50 százalékot meghaladja. Nem minősül kezdő vállalkozónak az átalakulással létrejött jogutód gazdasági társa­ság (szövetkezet.! Az az adózó, aki az éves adóe­lőlegét legkésőbb március 31-ig egy összegben befizeti, a máso­dik féléves részt 20 százalékos mértékkel csökkentve fizetheti, ám a végleges adószámításnál az emelt értéket kell beszámítani. Megszűnés esetén, könyvve­zetési módtól függően, a külön jogszabályban előirt záró- és va­gyonmérleg elkészítésének idő­pontjától számított 30 napon be­lül kell a záró adóbevallást elké­szíteni. Csődeljárás során, tartozás esetén az egyezségi tárgyalásról az önkormányzati adóhatóságot is értesíteni szükséges. Az adóbevallási kötelezettsé­get 1993-től a jelenleg hatályos jogszabályok alapján 1994. má­jus 31-ig kell teljesíteni. Az 1992. évről az adózás rendjéről szóló tv. értelmében 1993. február 28. és május 31-ig (két esetben is) adóbevallást kellett, illetve kell készíteni, a számviteli törvény­ben foglaltak miatt. A második adóbevallást változatlan adatok esetén is meg kell tenni. A helyi iparűzési adót az Eger megyei jogú város önkormány­zata egyenesadó-beszedesi számlájára (725-379845-0859) kell teljesíteni, feltüntetve az át­utalási megbízáson az összeg rendeltetését. Késedelmes fizetés esetén pótlékot kell leróni az általáno­san érvényes jegybanki alapka­mat mértekétől függően. HÍRLAP, 1993. március 25., csütörtök A Mátyás király úti szalonban az Opel választékát mutatják be (Fotó: Gál Gábor) Új utakon az Autókomplex Az egri Autókomplex a moto­rizáció minőségi változásának folyamatában továbbra is meg­határozó szerepet kíván betölte­ni a régióban. A korábban jel­lemző kezdeményezőkészség, az új ismeretek iránti fogékonyság napjainkban is fellelhető. Nem feledkezve meg a hagyo­mányos típusok karbantartásá­ról, javításáról, már az új márka- kereskedések, képviseletek is je­len vannak. Két telephelyükön jól sáfárkodtak az adottságaik­kal. A Mátyás király úti üzemük­ben szembetűnő változásokat ta­pasztal már a külső szemlélő is. A GM hirdetményeinek megfe­lelően került sor az arculatválto­zásra, ami igazodik az Opel mél­tó megjelenítéséhez. Az impo­záns autószalon elkészült, meg­tekinthető benne az Opel széles választéka, személygépkocsik, haszonjárművek. A cég vezetése az új Corsa, a 4 ajtós Astra és Frontera bemutatásakor, április második felében kívánja ünne­pélyesen is megnyitni a szalont. Ugyanilyen fontos lépés lesz a bemutatóteremhez kapcsolódó szerviz további korszerűsítése, amely hamarosan elkezdődik, és várhatóan az év második felében befejeződik. Javítják a tárgyi hátteret új technikai berendezé­sekkel. Újszerűek a GM rend­szeréhez kapcsolódó számítógé­pes alkatrészrendelések, -érté­kesítések, mellyel a lakossági igényeket is gyorsan ki tudják elégíteni. Nagy hangsúlyt fektetnek a felkészült szerelőgárda biztosítá­sára. GM-oktatóbázison a tevé­kenységhez kapcsolódó több­szintű speciális képzések folya­Röviden Magyar nap a Grazi Tavaszi Vásáron Az 1993. május 1-9. közötti Grazi Tavaszi Vásár keretében május 3-án, a magyar nap alkal­mából üzletember-találkozó ke­rül megszervezésre. A találkozón elsősorban szlo­vén, horvát, olasz, osztrák és ma­gyar üzletemberek részvétele várható. A minőség szerepe A tavalyi három sikeres veze­tőképző tanfolyam után „A mi­nőségi vezetésért alapítvány, Gyöngyös” ezúttal az alapítvány céljával, nevével igazán össze­függő tanfolyam szervezésére vállalkozik „Management — Motiváció — Minőség” címmel. Az előadások során egy Ja­pánban, az Egyesült Államok­ban és Nyugat-Európában egyre népszerűbb vállalati filozófiát is­merhetnek meg, a Totál Quality Managementet, amely a sikeres versenyzéshez szükséges minő­ség fontosságára összpontosít, a globális gazdaság szélesebb ösz- szefüggéseinek figyelembevéte­lével. Az előadásokat a State Uni­versity of New York professzora tartja. Az előadásról érdeklődni le­het: Magánvállalkozásokat Fej­lesztő Központ 1041 Budapest, Vörösmarty tér 1. Tel: 117-51-85 ÉMGK Heves Megyei Képvi­selet 3300 Eger, Kossuth L. u. 9. Tel: 36/312-989 Polgármesteri Hivatal 3200 Gyöngyös, Fő tér 13. Tel: 37/13-050 matosan biztosítják az elvárt színvonalú szakmai munkát. A Külsősor úti telepünkön a kialakított szalonban és a szer­vizben kapott teret a Mercedes, Mazda és a Lada, és itt található az alkatrész-nagykereskedelmi raktáráruházunk is. Mintegy 40 millió Ft készletértékben megta­lálható a Mercedes, Mazda és a Lada, valamint a Trabant-, Wartburg-felszerelések, -alkat­részek is. A régióban csak itt kapható a Castrol teljes választéka, a tér­ségben a legkedvezőbb áron kí­nálják. Papp István igazgató külön ki­tért a Ladákra, amelyek ismét hódítanak a hazai piacon. Nép­szerűségük elsősorban a kedvező árakban és megbízhatóságukban rejlik. Minden típus katalizáto­ros, 5 sebességes változatban ke­rül forgalomba. A szalon ékessége a Magyar- országon egyre népszerűbb Mazda-család, amely tetszetős külsejével, műszaki megoldásai­val, igényes felszereltségével, és nem utolsósorban a kategóriá­ban versenyképes árával hívja fel magára a figyelmet. Haszonjár­művei — mind a zárt, mind a nyi­tott — rövid idő alatt a vállalko­zók kedvence lett. A Mercedessel közösen kiala­kított szerviz valóban minden igényt kielégít, amelyet a Merce- des-tulajdonosok egyre növekvő számban igénybe vesznek. A kft. vezetése egy belvárosi szalon kialakításával szeretné kí­nálati feltételeit biztosítani. Az önkormányzat által, a Telekessy úti volt pártgarázs hasznosításá­val biztosított a pályázat elnyeré­se. Következő lépés a privatizáció befejezése lesz, mint azt Papp István igazgató hangsúlyozta, a menedzsment és a dolgozók szű- kebb köre szeretné megvásárolni a cég még állami tulajdonban maradt részét úgy, hogy a kft. 100 százalékos magántulajdon­ba kerüljön. Hiszen a tulajdonviszonyok rendeződése újabb lendületet adhat a vállalkozási kedvnek. Napról napra Az APEH megyei igazgatóságain lehet reklamálni Az adófolyószámla-reklamá­ciókkal 1993-tól az alsófokú adóhatóságok foglalkoznak. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal tájékoztatása szerint ez azt jelenti, hogy az APEH hatás­körébe tartozó adókra vonatko­zóan mind a tárgyévet, de az azt megelőző éveket érintő észrevé­telekkel is az APEH megyei, il­letve fővárosi igazgatóságait kell felkeresniük az érintetteknek. (MTI) Kentucky Fried és Pizza Hut Győrben A főváros után Győrben nyí­lik meg az első vidéki Kentucky Fried Chicken és Pizza Hut étte­rem. A választás azért esett a Rá- ba-parti városra, mert a gyorsét­termi hálózatokat hazánkban ki­építő Hemingway Holding AG- nek a Kisalföld központjában már van érdekeltsége: a Gastron Rt.-bői 51 százalékot birtokol. A kialakítandó éttermek dolgában a Gastron egyezkedett a városi önkormányzattal, végül 15 mil­lió forint plusz 25 százalék áfáért lakottan megvásárolta a belváro­si sétálóutcában lévő Korzó ét­termet. Az átépítésre, a berende­zésre, a sajátos technológiák te­lepítésére másfél millió dollárt kell költeni. Az éttermek egy he­lyen lesznek, építészeti megol­dással különítik el őket. VG Dán segítség a magyar gazdaság átalakításához Dánia kormánya 100 millió korona támogatást nyújt a ma­gyar gazdaság átalakításához. A koppenhágai kabinet az anyagi­ak mellett a dán vállalkozásélén­kítés tapasztalatainak átadásával is segíteni kíván, s ezzel a feladat­tal az aarhusi AOF Felnőttokta­tási Intézményt, valamint az EDUCAT konzulens céget bízta meg. Mindezt Max Madxen és Poul Jappensen, az érintett cé­gek megbízottai jelentették be Nyíregyházán. (MTI) Ha külföldön já­runk, alaposan meg­gondoljuk, mire költ- sük el a valutánkat. Persze előfordulhat, hogy haza kell telefo­nálnunk: megtudni, hogy van a család, vagy — ha üzleti úton vagyunk — megbe­szélni cégünkkel a leg­fontosabb teendőket. Ha mindezért nem akarunk azonnal valu­tában fizetni, akkor nincs más dolgunk, mint igénybe venni a Magyar Távközlési Rt. Hungary Direct szol­gáltatását, amely le­hetővé teszi számunk­ra, hogy a külföldről Magyarországgal folytatott beszélgetés díját csak utólag, fo­rintban egyenlítsük ki. Ha a MATÁV RT. vala­mely Ügyfélszolgálati Irodájában már meg­kaptuk a Hungary Di­rect (a továbbiakban: HD) beszélgetéshez szükséges Hívókár­tyát, akkor a világ szá­mos országából hív­hatjuk föl hazánkat, sőt még telefax-üze­netet is küldhetünk az itthoniaknak. Ho­gyan? Minden ország, amellyel HD kapcso­latban állunk — s ezeknek száma folya­matosan növekszik, jelenleg 23 országgal kötöttünk szerződést — rendelkezik egy olyan hívószámmal, amely egyedül Ma­gyarországot jelenti. Ez a szám fölhívható bármely utcai fülké­ből, szállodai szobá­ból, vagy postahiva­talból. Vannak orszá­gok, amelyeknek nyil­vánosfülkéiből csak a helyi beszélgetési díj bedobása fejében hív­ható a HD-szám, má­sutt még pénzsem kell hozzá. Ha viszont szállodából telefoná­lunk haza, akkor a ho­telközpont fölszámol­hatja a kezelői díjat. Nyelvi nehézségekkel nem kell számolnunk; hazánk Hungary Di­rect számának tárcsá­zása után ugyanis ter­mészetesen anyanyel­vűnkön szólal meg a központos: „Halló, itt Magyarország”! Ezek után közöljük a Hívó­kártyán feltüntetett azonosító számokat (pontosan 19 számot kell bemondanunk), amit pillanatokon be­lül ellenőriz a számító­gép: érvényes-e Hívó­kártyánk beszélgetés kezdeményezése. Ha minden rendben van, már kapcsolják is a kért állomást. A be­szélgetés díját ugyan­csak a számítógép pontos időmérése alapján terhelik rá a következő havi tele­fonszámlánkra. Ugye, milyen egyszerű? (X)

Next

/
Thumbnails
Contents