Heves Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-25 / 70. szám

4. HORIZONT ______ HÍRLAP, 1993. március 25., csütörtök H avi horoszkóp KOS Latin neve: Aries. Időtartama: március 21-től április 20-ig (a tavasz első hónapja). Szimbóluma: a kos szarva. Alapeleme: Tűz (meleg és száraz). Alaptulajdonsága: kardinális (fő). Neme: férfias. Uralkodó bolygója: Mars (a hadisten). Férne: vas, acél. Szerencseszáma: 7, 47, 87. Szerencseköve: ametiszt, gyémánt. Szerencseszíne: világospiros (feszültség). Szerencsés helyei: gyárak, stadionok. Szerencsenapja: kedd. Peches napja: péntek. Jóskártyája a Tarot-bői: a IV. lap, a Császár (akarat, uralkodási vágy, előrelátás). Kos-növények: hagyma, fokhagyma, koriander, bors stb. Kos-állatok: kos, io, farkas, kutya, tigris, kakas, kígyó stb. Kos-országok: NSZK, Albánia, Anglia, Ausztrália, Dánia, Franciaország, Japán, Svédország, Szíria, Venezuela stb. Kos-városok: Berlin, Bergamo, Birmingham, Firenze, Marseille, Nápolv, Verona, Utrecht stb. A Kos éjjeli vagy Hold-jel Temperamentuma: kolerikus. A jel pszichoszomatikus gyengéi: a fej (szemek), máj, keringési zavarok. Híres Kosok: Bartók Béla, Charles Baudlaire, Jean-Paul Bel­mondo, Otto von Bismarck, Casanova, Charlie Chaplin, Erich von Danikén, Max Emst, Vincent van Gogh, Makszim Gorkij, Francis­co Goya, Arturo Toscanini, Perter Ustinov stb. Pszichikai jellemzői: akarat, dinamika, tevékenység, érzelem­gazdagság, agresszió, kiszámíthatatlanság, önfejűseg. Milyen is egy Kos? „Fejjel megy a falnak, mint a kos!” A közmondás jellemzi a Kos jel egész lényegét. A Kos so­hasem néz hátra, nem törődik a következményekkel, leszegett fejjel megy előre. Fáradhatatlan és megtörhetetlen, s főként opti­mista; ha elbukik, nem rostád magába, hanem azonnal bele­kezd valami új dologba, nem a múlt érdekli, hanem a jövő. Jö­vőorientált, szinte csak akkor omlik össze (rövid időre), ha a jövőképe bizonytalan. A kos a „motor”. Azt a szót, hogy „lehetetlen”, nem ismeri, a mertéfcletességet nem neki talál­ták ki, rámenős, harcias, mozga­tó, kitűnő szervező és vezető, fel­lépése imponáló, akarata hatá­rozott; fizikailag és szellemileg is a tettek embere. Számára egy­szerűen nem képzelhető el ke- resztülvihetetlen dolog, ha kell, átmegy mindenen és mindenkin. Egy szimpatikus buldózer. Az őstűz. Nem véletlenül tűzjel, és nem véletlenül uralkodik e jelen Mars, a hadisten. A Kos szereti a rendet, és van önfegyelme. Ugyanakkor nagy benne az érvé­nyesülési vágy is: a mindenáron való uralkodási hajlam, a paran- csolási vágy. Sokszor szeretni is erőszakkal szereti családtagjait, munkatársait, barátait, hiszen a tapasztalata már megmutatta, hogy ő úgyis mindent tud (előre és jobban), nem érdemes tehát a többieknek holmi kísérletezéssel időt pazarolniuk, egyszerűbb, ha rá hallgatnak, és engedelmes­kednek. Ezt többnyire el is érik, hiszen hatalmas a vonzerejük, meg tudják babonázni a többie­ket, a társasági életben kelleme­sek, segítőkészek és nagyvonalú­ak, a komolyság és a vidámság szerencsésen keveredik bennük. A Kosok szeretik a regényes, kalandos dolgokat, a természe­tet, a sportot, általában szívósak, jó felépítésűek, ellenállóak. Joggal kérdezhetjük: ennek a jelnek nincsenek hibái? Persze hogy vannak! Először is szeszé­lyes. Mivel hihetetlen mennyisé­gű energiát kölcsönzött neki a ta­vaszi nap (olyan, mint egy ener­giaközpont), képes egyszerre rengeteg dologba belevágni. El­vára, hogy barátai vagy partnere ugyanolyan ritmusban eljen, lé­legezzen, gondolkodjék, mint ő. Ha ezt nem kapja meg, akkor először rabszolgahajcsárrá válik, később amennyire lelkesedett, olyan hamar megunja az ügyet, vagy magát az embert. Termé­szetéből fakad makacssága, tü­relmetlensége, dacossága, sőt zsarnokságra való hajlama. A sors különös iróniája, hogy ez a keményfejű, határozott es okos jel tulajdonképpen becsü­letes nagy gyerek marad egész életében. Naiv és romantikus. Talán ebben rejlik legnagyobb ellentmondása (hiszen ezeket a tulajdonságait hibának tekinteni balgaság volna.) A Kos rossz em­berismerő, hiszékeny, és maga csodálkozik a legjobban, amikor nagyvonalúságával, szeretetével visszaélnek. Ilyenkor megvadul, ellenkező végletbe esik. A Kos mint mindenben, a sze­relmi életben is egyenesen tör célja felé. Erre a típusra jellemző „a szerelem első látásra’’. Olyan, mint a tűz és a tavasz: nehezen tudja gátak közé szorítani ösztö­neit. Mivel nagyon határozottak az elképzelései a partnerviszony­ról, módfelett önálló, ugyanak­kor szinte csillapíthatatlanul vá­gyik a változatosságra, az állan­dóságot nem bíiia, a házasságot nem neki találták ki. Független­ségi vágya és roppant tempera­mentuma úgyis ellentmond a kö­töttségek iránti toleranciájának; a szerelemben az érzékiséget ke­resi. Ő a szerelemben is irányíta­ni akar, s mivel majdnem minden más jelnél erősebb, partnere vagy alkalmazkodik és beletörő­dik helyzetébe, vagy menekül. A Kos ilyenkor úgy érzi, hogy be­csaptak, és nem viszonoztak ér­zelmeit, kihasználták. Ilyenkor magába zárkózik. Aztán kezdődik minden elöl­ről, ahogy tavasszal: tavasszal té­li álmából felébred a föld, az em­ber megtelik új erővel, a Kos fel­rázza álmából az emberiséget. Üj fémpénzek kerülnek forgalomba A jövő hét elején forgalomba kerül az új egy-, két- és húszforintos, június 21-én pedig az 5, 10, 50 és 100-as címletű fémpénz... Az új papír fizetőeszközök kibocsátására csak megfelelő nyomdai fejlesztések után, mintegy másfél év múlva kerülhet sor — je­lentette be zalaegerszegi sajtótájékoztatóján Bőd Péter Ákos, az MNB elnöke. Az új, réz- nikkel-cink ötvözetű váltópénzeket — ame­lyek esztétikusabbak, kisebbek és nehezeb­bek elődeiknél — be is mutatta az újságírók­nak. Kérdésekre válaszolva a jegybank elnöke úgy vélte: a sokk állapotán túllepett gazdasá­gunkban teljesen megváltoztak a megtakarí­tási, beruházási és készletgazdálkodási szo­kások, viszonyok, amelyeket gyorsabban kell követnie a bankéletnek. Mindenekelőtt vállalkozás- és gazdaság- élénkülést ösztönző, olcsóbb és hatékonyabb szolgáltatásokkal, rugalmasabb hitelpoliti­kával. Bőd Péter Ákos sikeresnek ítélte az el­múlt hét végi romániai tárgyalásait, s el­mondta: a Budapest Bank és a Kereskedelmi és Hitelbank egy-egy pénzintézetet alapít déli szomszédunknál, egy román bank pedig ha­zánkban. Dijak és alkotások Befejeződött a 16 ország rész­vételével megrendezett Buda­pesti Nemzetközi Katonafilm­fesztivál. Dokumentumfilm ka­tegóriában dijat nyert a Szabad­ság tengere című holland, a Nyi­tott kapuk című portugál, az Erődharc című osztrák és a Szo­lidaritás egy nemzettel című spa­nyol film. A Magyar Televízió intendánsa különdijban részesí­tette A mi nagybácsink című ko­reai filmet. Az oktatófilm kate­góriában a zsűri egy összevont dijat adott ki a svájci program ké­szítőinek. A legjobb dokumen­tumfilm diját a zsűri a Hatan a fellegekben című lengyel film­nek ítélte. Az MTV intendánsá­nak diját a Modénai Katonai Akadémia című alkotása nyerte. A nemzetközi zsűri különdiját az Ebben a csodálatos pillanatban című cseh film kapta meg. Tenor a katedrán A „Mosoly országa” mellől Lee Myeong Jae oktat az Esz- terházy Károly Tanárképző Fő­iskolán. Harminckét éves, 1992- ben végzett a Zeneakadémián, tenorista, magánénekes. Akik a szakmát ismerik, kellőképpen értékelik azt a tényt, hogy ez a számunkra kimondhatatlan ne­vű dél-koreai fiatalember Szik- lay Erikánál végzett. Akiről a le­xikon feljegyzi, hogy nemcsak Bartók Húsz magyar népdalát énekelte lemezre, 1957-60 kö­zött Maleczky Oszkár tanítvá­nyaként képezte magát, sokáig működött az Országos Filhar­mónia szólistájaként, majd a Ze­neakadémia egyetemi tanára­ként adja tovább mindazt, amit a daléneklés itt, nálunk európai ranggal kitermelt. Nemrég a főiskola zenetan­székén Szepesi Györgynéúgy ta­lálta, be kellene mutatni ezt a te­noristát a szakmán túl, az egri ze­neértők egy tágasabb körének, hogy ezt a kedves egyéniséget, ezt a távolról jött művészt a Ba­rokk város közönsége is megis­merje, befogadja. Evégből egy hatvanperces műsort is összeállí­tott a dalnoknak, akit Marik Er­zsébet zongoraművész-tanár, a mindig is es minden pódiumra lépő társának értő segítője, köz­reműködője kísért. Művész és rendezők egyetér­tettek abban, hogy Lee Myeong Jae dalokat fog énekelni. Bemu­tatkozásul Cho Du Nam két szer­zeményét adta elő. A hangvétel, a dallam nekünk — a mai közna­pi zenei ízlés és gyakorlat szerint — idegen, és mégis akadt benne olyan elem, amit nem is igen kell „honosítani”: a dallamok lejté­sében van valami, ami esetleg emlékeztet a mi ázsiai múltunk­ra. (Vagy csak mi képzeljük bele ebbe a két dalba mindazt, amit a mi származásunk kapcsán egé­szen a sumér eredetekig nyúlva igyekeznek a botcsinálta tudó­sok belénk szuggerálni. Vagy a tudományban semmi nem lehe­tetlen?) Kodály egyik népdalfeldolgo­zása után (Arról alul) egy Weö­res Sándor-versre írt Farkas Fe- renc- kompozíciót adott elő, mindenáron törekedve arra, hogy azt a hangsúlyi rendet be­tartsa, amit a mi nyelvünk meg­kíván. (Nagy dolgokban akarni is elég!) A fülbemászó, de nem könnyű Dowland-szám után Mozartot szólaltatta meg. Nyelvi ismereteink okából mondhatjuk, hogy ez a német szöveg sem anyanyelvi szinten jött elő, de az énekesi produkcióból az alábbi jóslat olvasható ki: ez a pályája elején álló, jó adottságokkal ren­delkező koreai énekes — nem­csak a diploma árnyékában — si­kerre számíthat. Rokonszenves jelenség, megmarad orgánumá­nak határain belül, nincsenek olyan törekvései — még? —, hogy a hatás keltését előbbreva- lónak tartaná, mint azt a köteles­ségét, hogy a zeneszerző által le­írt élményt örökítse át hallgató­ságára. Míg hallgattam a tiszta és erőteljes tenorhangot, belekép­zeltem őt a Lehár-operettbe, a Mosoly országába, hiszen ez a romlatlan fiatalember még iga­zán hihet a szerelemben. Táplál­ta is képzelgésemet az a csaknem egyoldalúra sikeredett beszélge­tés is, amit Szepesi Györgynével folytatott a művész. Egy-két sza­vas — ott is csak egy-ket szótago­sak jutottak inkább az eszébe —, rövid, de nyílt arccal előadott vá­laszai nem pótoltak ugyan egy mélyenszántó szakmai érteke­zést, de arról tájékoztattak: ez az ember tudja, mire áldozott életé­ből három évet, hogy itt, a Zene- akadémián tanulja meg azt, ami­nek kamatait máshol akarja be­szedni. Most itt tanít. Medídig? (farkas) HANG-KÉP Filmpremierek Ünnepi hétköznapok Az utóbbi esztendőkben — mintegy fél évtizede — elszok­tunk a töprengésre, elgondolko­dásra késztető, humánus töltésű témamegközelítéstől, illetve stí­lustól. Mindez nem véletlen, hiszen a politika porondján tündöklő, zö­mében tiszaviráglétű figurák rendszerint felhúzzák magukat általában a fröcskölődés, a vag- dalkózás legmagasabb szintjére, s innen szajkózzák magyarkodó, frázis-szósszal fogyaszthatatlan- ná „fűszerezett”, ellenségképet szuggeráló szólamaikat. Épp ezért hatott üdítőként — szerencsére már nem először — az egyébként szavatoltan unal­mas Vasárnapi Újság legutóbbi „számában” az MDF-es Fur- mann Imre legfrissebb jegyzete. Nem tudom, mi köze ennek a hangvételnek a párt irányváltá­sához, az eddig nem létező lakos­sági párbeszéd rajtjához. Melles­leg nem is érdekes, sokkal fonto­sabb az, hogy végre akad valaki, aki leszáll a vélt pulpitusról, ér­zelmi, illetve lelki közösséget vállal velünk, megérti gondjain­kat, s ezek ismeretében megszív­lelendő, ráadásul nagyon is praktikus gyakorlati tanácsokat ad ahhoz, hogy miként formál­hatnánk elviselhetőbbé, netán ünnepivé hétköznapjainkat. Tisztában van a bajokkal, a gondokkal, valószínűleg emiatt lemond a fellengzős kinyilatkoz­tatásokról, az álbölcsesség sza­kadozott sztaniolpapíijába cso­magolt üres fordulatokról. Ehelyett jobbik énünk ébre- dezését szorgalmazza. Teszi ezt úgy, hogy nem marad adós az ér­vekkel, a meggyőző tények felso­rakoztatásával sem. Jelzi páldául azt, hogy örven­dezhetnénk mások sikereinek, gratulálhatnánk eredményeik­hez, hiszen az az elégedettség ránk is visszasugározna. Persze csak akkor, ha kivonulnánk óva­tosságból emelt bástyáink mö­gül, s törődéssel, empátiával kö­zelítenénk a másikhoz. Régóta vártuk ezt a sallang­mentes feltárulkozást. Annál is inkább, mert aki számunkra kí­nálja, mégiscsak a közélet berke­iben mozog, felkelti bennünk azt a reményt, hogy errefelé is létez­het oldódás, s esetleg — ha nem is azonnal — továbbgyűrűző ve­retes emberség. Igaz, egy fecske nem csinál nyarat. De hát ott, abban a tá­borban bizonyára jó néhány akad. Csak ne sokáig vesztegelje­nek... Európai értékek Szenvedünk az amerikai tu­catfilmek dömpingjétől, azok fojtogató jellegtelenségétől. Eb­ből következően szomjúhozzuk más nációk alkotásait. Szerencsére az elmúlt hét vé­gén nem kellett csalódnunk. Szombaton este — a kettes csatornán — tekinthettük meg az olasz cégjelzésű A polip második blokkját, amely — egyébként sejtettük — éppoly remekbe si­keredett volt, mint az első rész. Ismételten elbűvölt mindnyájun­kat a valóságból fakadó, lendü­letesen bonyolított, minden tö­mörítőeszközt felhasználó cse­lekmény, a figurák hús-vér volta, precíz mintázása. Megint hang­súlyozzuk: ügyetlenkedő honi rendezőink, illetve tébláboló szí­nészeink beiratkozhatnának eh­hez a stábhoz. Amolyan elemi is­kolai szintű tanfolyamra. Felüdülésünkre ízelítőt kap­hattunk a francia szellemesség­ből is. A Zsaroló zsaruk bűbájo­sán szőtt eseményfonalával meg­nevettetett valamennyiünket, s arra emlékeztetett, hogy esendő- ek vagyunk, néha túlzottan is megalkuszunk önérdekeink ma­radéktalan érvényesüléséért. Az angol Dominique a sziget- ország légkörét varázsolta elénk. Kísértethistóriának indult, bár már a rajtkor éreztük, hogy a hát- borzongató motívumok mögött rafináltan előkészített bűntény rejlik, s ennek lesznek áldozatai a szereplők. Mindez a végén ki is derült, mégsem háborgott senki, hiszen azt kapta, amit remélt: háborí­tatlan, idegzsongító, szellem- pezsdítő pihenést, vagyis azt, ami mostanság hiánycikk. íme a lehetőségek! Hasznos lenne az európai országok ter­méséből tallózni, mert csak ek­képp alkothatnánk — igaz, jóko­ra késéssel — képet arról, hogy mire is képes nemcsak az USA, hanem az öreg kontinens film­ipara is. Ugye, nem túlzott kívánság? Pécsi István EGY ASSZONY ILLATA Frank Slade alezredes (A1 Pa­cino) áll a történet középpontjá­ban. Egykor hadsegéd volt a vak, hirtelen haragú, de költői véná­val rendelkező férfi. Charlie ösz­töndíjas növendék egy híres kol­légiumban, s jelentkezik az alez­redes apróhirdetésére, aki gon­dozót és kísérőt keres maga mel­lé. Tragikusan mulatságos New York-i kalandjuk mindkettőjü­ket örökre megváltoztatja. Fe­lejthetetlen, vidám és tragikus perceket töltenek együtt, kiél­vezve mindazt a szépet és jót, amit egy gondtalan víkend nyújt­hat. A legjobb helyen laknak, re­mek éttermekben étkeznek, s közben megismerik egymást... A film három Golden Globe-díjat kapott, négy kategóriában pedig Oscarra van jelölve (többek kö­zött legjobb film, illetve legjobb férfi főszereplő kategóriában A1 Pacino). A nagy hatású történe­tet az egri Uránia mozi mutatja be. SZERELMI BŰNTÉNYEK Dana (Sean Young) helyettes államügyész Atlantában. Nem az íróasztal mögött üldögél, ha­nem maga ered a bűnözők nyo­mába. Leginkább a szexuális bűncselekmények érdeklik. Tel­jes céltudatossággal nyomoz egy látszólag rendkívüli esetben, amely a végletes erotika és a sze­xuális kényszer közötti senki földjén játszódik. Richard (Pat­rick Bergin) fényképész azok kö­zé tartozott, akik fotós trükkök­kel szedik fel a nőket... Áldozatai tehetetlennek, megbecstelení- tettnek érzik magukat, mégis, mintha megigézték volna őket... Dana is beveti magát, és potenci­ális áldozattá válik. A férfi átlát rajta, de foglyul ejti a nő eredeti­sége. Az erotikus thrillert az egri Prizma mozi nézői tekinthetik meg. A1 Pacino az Egy asszony illata című filmben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents