Heves Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-22 / 67. szám

2. VILÁGTÜKÖR - HIRDETÉS HÍRLAP, 1993. március 22., hétfő 7 2 tonna élelmiszer Srebrenicába Delors nem győzte meg Clintont Az amerikai elnökkel a minap folytatott megbeszélése után Jacques Delors, az Európai Kö­zösségek elnöke nyugtalanságá­nak adott hangot amiatt, hogy továbbra sem hárult el egy keres­kedelmi háború lehetősége az USA és az Európai Gazdasági Közösség között. Delors felhívta Clinton elnök figyelmét arra, hogy a Közös Piaccal szemben tervezett megszorító amerikai intézkedések kedvezőtlen hatá­sát gyakorolnának, és a protekci­onizmus híveinek kedveznének. Mint mondta, Clinton meghall­gatta érvelését, aztán tovább be­szélgettek. Az AFP megjegyez­te: Delors nyilvánvalóan nem tudta megggyőzni Clintont. Az ellenzék meglepődött A lengyel parlamenti ellenzé­ket láthatólag meglepte, hogy si­került leszavazni a szejmben a kormány általános privatizációs törvényjavaslatát. Leszek Moc- zulski, a Független Lengyelor­szág Konföderációja (KPN) ve­zetője annak a véleményének adott hangot, hogy a szavazás eredménye a kormánykoalíció szétesését bizonyítja. Mint mon­dotta, ennek ellenére reméli, hogy Hanna Suchocka kormá­nya április második feléig fenn­marad. Slawomir Siwek, az Egyetértés Centrum (PC) párt alelnöke elismerte, hogy győzel­mük megdöbbentette okét, de ha az események így alakultak, „most már jobb volna, ha ez a kormány lemondana”. Kormányhivatalok — szuperkomputerekkel A japán kormányhivatalok megketszerezik a birtokukban lévő szuperkomputerek számát, hogy ezzel is lökést adjanak az infrastrukturális fejlesztésnek. A kormány számítógép-vásárlása egyik fontos eleme lesz az ápri­lisban jóváhagyandó pótköltség­vetésnek — ezzel kívánják moz­gásba hozni a pangó gazdaságot. Korábban az építkezések, utak és hidak építése állt az infrast- ruktürális fejlesztés középpont­jában, ezek helyébe lép az infor­mációs korszakban a szuperszá­mítógép — írta a Jomiuri Simbun. 72 tonna élelmet és körülbelül másfél tonna gyógyszert, gyó­gyászati segédeszközt dobtak le szombatra virradóra az amerikai szállítógépek Kelet-Bosznia, pontosabban Srebrenica fölött. A légihíd három hete létesült, megnyitása óta ez volt a legna­gyobb, Kelet-Bosznia fölött le­eresztett élelmiszermennyiség, s a megszakítás nélkül folyó éjsza­kai akciókban most vett részt először egyszerre kilenc szállító­gép. A gépek ezüttal is épségben érkeztek vissza frankfurti légibá­zisukra. Srebrenicába ősz óta szárazföldön most jutott el első ízben segélyszállítmány, ám sza­kemberek úgy vélekednek, hogy a kelet-boszniai muzulmán enk- lávékbe bejuttatott élelem még mindig csak csepp a tengerben. A kelet-boszniai akciók első szá­mú mozgatója, az ENSZ mene­A Trud című moszkvai napi­lap szerint egy grúz férfi 1987- ben le akarta lom Gorbacsovot, a volt SZKP volt főtitkárát. A férfi a grúziai Kutaisziból érkezett Moszkvába azzal a szándékkal, hogy május 1-jén, amikor a főtit­kár és kísérete nyilvánosan mu­tatkozik a Vörös téren, lelövi Gorbacsovot. Nem tudott azon­ban elég közel férkőzni a Lenin kültügyi főbiztossága sürgette: még több küldeményt dobjanak le a levegőből, s vegyék fontolóra a napközbeni repüléseket is. A német légierő a maga részé­ről valószínűleg e héten kapcso­lódik be a szállításokba, ami a boszniai szerbek éles tiltakozását váltotta ki. A boszniai ENSZ- parancsnoksághoz, valamint az Európában állomásozó amerikai erők főparancsnokságához inté­zett tiltakozásukban leszögez­ték: ahhoz, hogy újabb ország csatlakozzon a légihídhoz, szük­séges az úgynevezett boszniai Szerb Köztársaság kormányá­nak jóváhagyása. „Emellett a né­met légierő jelenléte ezen a vidé­ken gyanakvást és elkeseredést szülhet a lakosság körében, ami­nek mély történelmi okai van­nak” — írták a boszniai szerbek tiltakozó jegyzékükben. Mauzóleum mellvédjén felsora­kozott vezető politikusokhoz. Az ünnepség végeztével mégis­csak elsütötte pisztolyát, és meg­sebesített egy járókelőt. A rend­őrök ekkor fogták le. A merény­lőről később megállapították, hogy elmebeteg, es egy elme­gyógyintézetbe zárták — úja a Trud szombati száma a KGB do­kumentumaira hivatkozva. Elnöki kormányzás Oroszországban Az orosz elnök április 25-re rendeletileg népszavazást írt ki, és bejelentette, hogy addig köz­vetlen elnöki kormányzást vezet be Oroszországban — jelentették a hírügynökségek. Attali cáfol Az Európai Újjáépítési és Fej­lesztési Bank (EBRD) egyik szó­vivője cáfolta, hogy a bank elnö­ke felvetette volna Oroszország külföldi adósságának elengedé­sét — jelentette a Reuter szom­baton. A szóvivő szerint Jacques At­tali „nem Oroszországra cél­zott”, arról azonban nem adott felvilágosítást, hogy akkor kire vonatkozott a kijelentés. Attali elnök az Agefi francia üzleti lap pénteki számában megjelent inteijújában a hírügy­nökségek szerint azt javasolta, hogy a hitelezők az utolsó centig töröljék el Oroszország külföldi adósságát, és ugyanúgy nulláz­zák le a számlát, mint tették a Weimari Köztársaság idején és az 1945-ös Németország eseté­ben. Attali ezen kívül olyan átfo­gó közös piacot javasolt, amely­ben Oroszország, valamint a ke­let-európai államok is helyet foglalhatnának. Volt-e merénylet Gorbacsov ellen? Az OKP VB ülése A népképviselői kongresszus kedvező értékelése Egészében véve kedvezően értékelte a nemrég lezajlott nép- képviselői kongresszus eredmé­nyeit az Orosz Kommunista Párt Központi Végrehajtó Bizottsá­gának szombati ülése, amely bel­politikai és szervezeti kérdéseket is megvitatott. A Postfactum független moszkvai híriroda jelentése sze­rint a testület 150 tagja a kong­resszus mérlegét megvonva, eredményként könyvelte el a ta­nácsi rendszer megőrzését, az al­kotmányba ütköző törekvések elhárítását. Részletesen elemezték a mély gazdasági válság okait, és ajánlá­sokat dolgoztak ki, amelyek a dolgozók érdekvédelmét, a kommunisták lehetséges szövet­ségeseinek felkutatását állították előtérbe. Az ülésen elhangzott, hogy a párt számít a hazafias ér­zelmű vállakozók támogatására. HUSVET AZ EGRI {p gOMUS-ban! — DECR0-FL0R import ÖNTAPADÓS MŰANYAG PADLÓ ES FALBURKOLÓ, MOZAIKLAP könnyen kezelhető, korszerű, tartós, HÁZILAG LERAKHATÓ! — JUH SZŐR összekötő kis és nagy ebédlő szőnyegek, falvédők. —180 és 200 cm széles import sötétítő függönyök. — 200 cm széles olasz filc padlószőnyegek. — Modern mintás BELGA összekötő, ebédlő, kör és nyolcszögletű szőnyegek. — ISMÉT ÉRKEZETT SOKFÉLE SZÍNBEN 200 cm széles nyugati imp. PVC padlóburkoló 870 Ft/fm-es REKLÁMÁRON! TEKINTSE MEG BÚTOR OSZTÁLYUNKAT IS! Divatos ülő- és fekhelyes kárpitos garnitúrák, szekrénysorok, étkezők, szóló bútorok nagy választékban! HÚSVÉTRA ÚJ ÁRU, ÚJ LEHETŐSÉG, HOGY ÚJJÁVARÁZSOLJA OTTHONÁT! Tel.: 312-833 Menekültek az ENSZ-konvojon Mintegy hétszáz civil van a Srebrenicából távozó ENSZ-konvoj te­herautóin, köztük száz sebesült — közölte egy ENSZ-tiszt, aki az osz­loppal tart. A 18 teherautó és egy kanadai mentő élelmet és gyógy­szert vitt a kelet-boszniai városba, ahonnan menekültekkel zsúfoltan indult vissza. — Amikor a kórházból evakuálni kezdtük a súlyos sebesülteket, mindenki megpróbált felkapaszkodni a járművekre. Nem mondhat­tunk nemet a hozzátartozóknak, akik elszakadtak volna tőlük. Ösz- szesen 684-en vannak — mesélte el a Reutemak egy belga kapi­tány. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk GALYÓ BÉLA temetésén megjelentek, és részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család EGER 3300 EGER. TŰZOLTÓ TÉR 3. TELEFON: 36-15097 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagyapánk TÖRÖK KÁLMÁN életének 64. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 1993. március 26-án 15 órakor az egri Kisasszony temetőben lesz. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY JÓZSEF 1993. március 15-én 50 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 1993. március 25-én 11.30 órakor az egri Hatvani temetőben lesz. A gyászoló család Szomorúan közöljük, hogy KLÁRI NÉNI Seres Klára nyugdíjas ápolónő hosszú szenvedés után, életének 85. évében meghalt. Március 24-én 15.30 órakor az egri Hatvani temető ravatalozójában történő beszentelés után a volt Gröber temetőben (kegyeleti temetőben) helyezzük örök nyugalomra. Gyászolják Dobrovits Mária és Dudás Sándor KÖZÜ LETEK, VISZONTELADÓK, DISZKONTÁRUHÁZAK RENDKÍVÜLI ÁRENGEDMÉNY AKCIÓ március l-től-31-ig Kínálatunkból: ÁFA-s nker.ár Szalvéta Éttermi 8001 100,40 Ft/csg Szalvéta Hangulat 29x29 17,90 Ft/csg Szalvéta Mintás 29x29 12,40 Ft/csg Szalvéta Fehér 34x34 14,90 Ft/csg Szalvéta Mintás 34x34 1730 Ft/csg Szalvéta Koktél 34x34 22,90 Ft/csg Szalvéta Lilla 40x40 29,30 Ft/csg Szalvéta Orchidea 34x34 1760 Ft/csg Szalvéta Fehér 29x29 100 db 40,60 Ft/csg Szalvéta Húsvéti imp. 33,10 Ft/csg Papírzsebkendő 10 I 5,50 Ft/csg Papírzsebkendő 100 I 51,00 Ft/csg Szilvia kéztörlő 1 tek. 50,90 Ft/tek Szilvia kéztörlő 2 tek. 72,80 Ft/tek Eü. papír Creptó 4 tek. 48,40 Ft/csg Eü. papír Creptó 8 tek. 93,50 Ft/csg Eü. papír Creptó 2 tek. 24,60 Ft/csg Lerakatunkban várjuk szíves megrendelésüket. PIÉRT 62. sz. lerakat Andomaktálya, Tufa-telep A A SZEZON NÁLUNK KEZDŐDIK! ÉPÍTKEZÉSHEZ, BŐVÍTÉSHEZ, FELÚJÍTÁSHOZ, KORSZERŰSÍTÉSHEZ Építőanyagot Faárukat Épület­és lakásfelszerelési cikkeket AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI TÜZÉP telepeiről: „...ott, ahol a fecske száll!” TELEPENKÉNT más-más cikkekből különféle engedmények. Mielőtt bármibe fogna, keresse fel bemutatóinkat is: FÉSZEK áruház Miskolc, Vágóhíd u. 9. ADRIA lakáskerámia Sárospatak, Kossuth u. 32. Lakásfelszerelés bemutató Szerencs, Kossuth u. 2. PALETTA lakáskerámia Eger, Kistályai u. Bemutatóterem Mezőkövesd, Széchenyi u. 1. Bemutatóterem Kazincbarcika, Marx K. u. Bemutatóterem Salgótarján, Baglyasi u. 3. ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI TÜZÉP V

Next

/
Thumbnails
Contents