Heves Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-22 / 67. szám
3. HÍRLAP, 1993. március 22., hétfő MEGYEI KÖRKÉP A Zizi a Katedráiban Ismételtek a Rimamente Tsz-ben A privatizációról — vállalkozóknak Na, ki van a csomagban...? (Fotó: Gál Gábor) Látványos műsort rendezett vasárnap kis olvasói számára Egerben a Zizi gyermekújság szerkesztősége. A Katedrái Stúdió színültig telt apróságokkal, akik a többi között Tartsa Sándor electric-boogie táncosnak, Szemerey László bűvésznek is tapsolhattak, s — ezúttal műsorvezetőként — Szandit is láthatták. A produkciót a Magyar Televízió rögzítette. Akik helyszűke miatt kint rekedtek, majd a képernyőn láthatják viszont szerencsésebb társaikat. (Folytatás az 1. oldalról) A tagság kezdeményezésére december 7-én a vezetőség ülést tartott, és úgy döntött, hogy a rendkívüli közgyűlést december 21-ére összehívja. A vagyon elvi felosztásának kidolgozásával egy bizottságot bíztak meg, de az ezt a munkát nem végezte el. A téesz elnöke a meghívókat nem küldte el a tagoknak, s ezt az ellenőrző bizottságának elnökével is közölte. Az ellenőrző bizottság a közgyűlést másnap kilenc órára összehívta, mert a tagok ilyen kérését a vezetőség végülis elvetette. A közgyűlés végül — vitáktól sem mentesen — lezajlott. Leváltották az elnököt, a vezetőséget és újakat választottak helyükbe. Az új elnök Mracskó László lett, aki azóta kivált a szövetkezetből, helyére Szerencsi Endrét nevezték ki ideiglenes jelleggel. A téesz aztán jogutód nélkül megszűnt, átalakult, s ekkor lépett hivatalába Fari József. A decemberi közgyűlés határozatát Nagy János leváltott elnök megfellebbezte, kérte megsemmisítését, és új közgyűlés összehívását a Cégbíróságtól. A vizsgálatok után derült az„Szorosabbra kell húzni a derékszíját” Makiáron a gázprogram a legfontosabb Tanácskoztak a független ifjak — Vélhetően a beköszöntött tavasz az oka annak, hogy ilyen kevesen vagyunk — mondta beköszöntőjében szombaton délután az egri városházán Sneider Tamás, a Független Magyar Ifjúság elnevezésű szervezet megyei elnöke. Az egri tagság egy része ugyanis nem jelent meg az eseményen. Az egybegyűltek ennek ellenére vitát nyitottak, s szavaztak is az alapszabályról, amely többek között leszögezi, hogy az élet minden területén biztosítani kell a magyar fiatalság gazdasági, kultúrális és erkölcsi felemelkedését. Vitát mindössze az a pasz- szus váltott ki, amely kimondja, hogy külföldről idetelepültek is tagjai lehetnek-e a szervezetnek, s végülis úgy döntöttek, hogy igen. A rövid esemény második felében megválasztották a vezetőséget, akik egyelőre egy hónapra kaptak mandátumot, s ennek letelte után a tagság ismét dönt arról, hogy megfeleltek-e az elvárásoknak. Elnöknek megválasztották Vida Attilát, alelnöknek Fluczkó Tamást, Urbán Gábort pedig titkárnak. Az eseményen részt vett a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt helyi képviselője is, aki a párt további támogatásáról biztosította a fiatalokat. Szó esett arról, hogy a jövőben a Független Magyar Ifjúság — amelynek vidéken Egerben a legnagyobb a szervezettsége — a.kisgazdapárt ifjúsági szervezeteként működik majd. f RK, ROBIX, ^ VIKING rotációs kapák 10-40 % engedménnyel! STIHL motorfűrészek minden típusa most kedvezményes áron. Használt motorfűrészt beszámítunk. STIHL Szaküzlet és Szerviz Eger, Hadnagy u. 1. I 06-36/318-212 J Makiár község önkormányzata a napokban falugyűlést rendezett a település művelődési házában, amelyen részt vett Hevesi László, Nagytálya polgármestere, és Elek István, a körzet országgyűlési képviselője is. Elöljáróban Ujj István polgármester tájékoztatóját hallgathatták meg az érdeklődők az 1992-es évi költségvetés végrehajtásáról. A polgármester többek között elmondta, hogy az önkormányzat a múlt évben nem terhelte túl különadókkal a lakosságot, és mintegy 5 milliós megtakarítással zárhatta az évet. Ujj István a továbbiakban az ’93-as évi költségtervezet elemzésére tért rá. Elmondta, hogy a község ebben az évben kb. 43 millió forinttal gazdálkodhat. Azonban — mint fogalmazott — „szorosabbra kell húzni a derékszíját, hiszen 1993- ban Makiár számára a gázprogram mielőbbi megvalósítása a legfontosabb...”. Ezek után személyi változásokról esett szó, ugyanis a község három önkormányzati képviselője a közelmúltban lemondott a mandátumáról. Kelemen László és Hágen László nem indokolták meg döntésüket, míg Molnár Tamás lakhelyváltozásra hivatkozott. A polgármester sajnálatát fejezte ki a helyi politikusok távozása miatt, majd elmondta, hogy a listáról helyükre Kovácsáé Farkas Zsuzsa, Molnár József né és Skovrán Sándor került. A későbbiekben az Egészség- ügyi és Szociális Bizottság elnökének, Hortobágyi Tamásnénak a beszámolója következett a bizottság elmúlt évi munkájáról, majd Molnár Attila tájékoztatta a megjelenteket a makiári telefonbekötések ezévi alakulásáról. Utolsó napirendi pontként Ujj István ismertette a gázprogrammal kapcsolatos tudnivalókat. A fórum végén a lakosság részéről hozzászólások, észrevételek hangzottak el. K. Zs. Már hűsvétra készültek Szombaton és vasárnap tojásfestő bemutatót és kiállítást rendeztek Szilvásváradon, az „Erdész-házban”. Az érdeklődők megismerkedhettek a hímes tojások titkaival, elsajátíthatták a szép minták elkészítésének módját. (Fotó: Szántó György) tán ki, hogy ebben a formában a rendkívüli közgyűlés összehívása valóban szabálytalan volt, mert az érvényben lévő rendelkezések szerint, ha a vezetőség a közgyűlés összehívására vonatkozó kötelezettségét nem teljesíti, akkor az összehívásról az állami törvényességi felügyeletet gyakorló szerv (Cégbíróság) intézkedik. Tehát nem a téesz ellenőrző bizottsága. A bírósági döntésben viszont azt is leírták, hogy a vezetőség nem tett eleget kötelezettségének, ezért miatta nem kerülhetett sor a közgyűlésre. Sőt, ”a megismételt eljárásban a bíróság azt is szem előtt tartotta, hogy a szövetkezet tagságának a vezetésben a bizalom megrendült, a törvényadta jogával kívánt élni akkor, amikor bizalmatlansági indítványt tett és a szövetkezet vezetése bizalmát az új elnökre és új vezetésre bízta. Figyelemmel továbbá arra, hogy a szövetkezet vezetősége már nem volt képes feladatát ellátni, s hogy a szövetkezet tagságának lehetősége legyen a szabályosan összehívott közgyűlésen akaratát érvényesíMárcius 25-én, csütörtökön délután 4 órakor — az Egri Dohánygyár kultúrtermében — két neves természetgyógyász feltalálóval ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Dr. Duschanek Valéria agrármérnök, az élelmiszerbiokémia szakembere bemutatja „csókálló” fokhagymáját, beszél fogyókúrás tippjeiről, a gyógynövények felhasználásáról. Vida Edit — többek között — agykontrollal, reflexológiával, bio- energiával, reikivel foglalkozik, te ni. ” Ezt a közgyűlést a Cégbíróság rendelte el, a Legfelsőbb Bíróság jóváhagyásával. A beszámolóból még az is idekívánkozik, hogy a volt téeszel- nök kétmillió forint kártérítési igényt jelentett be kamataival együtt, és a benyújtott bizalmatlansági indítványban a megjelölt témák közül több még most is a bíróságon van. Tehát nincs vége az ügynek. A közgyűlés ezt követően titkos szavazással ismét leváltotta Nagy Jánost és a vezetést is. Az utóbbi ügyben kétszer kellett szavazni, mert az elsőnél kiderült, hogy egy név nem került fel a listára, sőt a hiányos névsor is pontatlan volt. Hosszú időt vett igénybe az újabb, immár szabályos szavazás lefolytatása, és a régi-új vezetőség megválasztási procedúrájának a lebonyolítása. Minden a régi formában zajlott le. A tagság türelmére, az ügy fontosságának megértésére jellemző volt, hogy a jelenlévők — két-három embertől eltekintve — végig a gyűlésen maradtak, pedig soká hangozhatott el a zárszó. Fazekas István emellett hatásos az érszűkület, valamint a lábszárfekély elleni kenőcse is. Velük — az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület szervezésében — Pécsi István, lapunk olvasószerkesztője készít nyilvános riportot. Az üzemi dolgozók, illetve az egyesületi tagok a program kezdetéig naponta reggel 6-tól este 6-ig vehetik át ingyenes belépőiket a dr. Nagy János utca felőli portán. Ma délután fél hattól a hatvani Városi Művelődési Központban Tarsoly Csaba, a Qaestor Pénzügyi Tanácsadó Rt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Keresztény Vállalkozói Kamara szakértője tart előadást a privatizációról, hitelfelvételről, adózásról, befektetésekről, értékpapírokról. A találkozóra a város es környéke iparosait, kereskedőit, vállalkozóit váiják. Zenés társasjáték Gyöngyösön Március 24-én, szerdán délelőtt 10 és délután fél 3 órakor Gyöngyösön, a Mátra Művelődési Központban zenés társasjátékra invitálják a gyerekeket a £ZI labor együttes vezetésével. A műsor vendégművésze Anita, a műsorvezető Janicsák István lesz. A Zsolnai-módszerről Holnap délután fél 2 órakor az egri 9-es számú Általános Iskolában nyílt tam'tási napot tartanak a leendő első osztályos tanulók szülei szüleinek, akik az intézmény Zsolnai-módszerét — az értékközvetítő és képességfejlesztő programot — ismerhetik meg. Az iskola egyébként az ének-zene tagozatos felvételi meghallgatást ma és holnap délután 2-től 5 óráig tartja. Polgári védelmi kiállítás Az elmúlt napokban polgári védelmi kiállítást rendeztek Hatvanban, a Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnáziumban, valamint a 213-as számú Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola aulájában. A két iskolában minntegy félezren tekintették meg a kiállítást, s nagy volt az érdeklődés a számítógépes játékok, egyéni védőeszközök és mérőműszerek iránt is. Nyílt nap Hatvanban A hatvani Városi Művelődési Központ Pályakezdők Speciális Szakiskolája ma délelőtt 10 órától 12 óráig nyílt napot rendez, melyre minden érdeklődőt várnak. A speciális szakiskola egyébként az 1993/94-es tanévben két kurzust indít: könyvkötői és kereskedői szakon. A két éves képzésre olyan fiatalok jelentkezhetnek, akik befejezték általános iskolai tanulmányaikat, vagy már érettségivel is rendelkeznek. In memóriám Ratkó József Március 24-én, szerdán délután 6 órakor Egerben, a Megyei Művelődési Központ dísztermében In memóriám Ratkó József címmel irodalmi emlékműsort rendeznek az Irodalmi Vándortársulat előadásában. Az első rész címe: „Az ének megmarad”, a második részben pedig drámakeresztmetszetet lathatnak az érdeklődők a „Segítsd a királyt!” című műből. Közreműködnek a Gyöngyösi Zeneiskola tanárai, szerkesztő-rendező Szívós József. Az Apolló Moziban A hatvani Narancs Klub Egyesület filmklub-sorozatában a Zagyva-parti város Apolló Mozijában március 25-én, csütörtökön délután fél 4 órakor a „Szerelem első vérig” című filmet tűzi műsorra. Bevezetőt mond Monori Zoltán, a TIT hatvani egyesületének titkára. Képviselői fogadóóra Király József, Eger város ön- kormányzatának képviselője március 24-én, szerdán Képviselői fogadóórát tart a Deák Ferenc ut 5.1. számú épület I. emeletén lévő Fidesz irodában. A választópolgárok délután 4 és 6 óra között kereshetik fel ügyes-bajos dolgaikkal. F öldtulajdonosok figyelmébe Vhtevpup: : : Tavaszi szél — Csúsztatás. Erős csúsztatás — mondta szombaton reggel Tnörcosan a takarója alatt E. L. középosztálybeli egri polgár. ban is elront egy szómbatot, hát még mikór a rádió már Izórán reggel csúsztat, azt mondja, hogy aznap vau a napéjegyenlőség. — Csúsztatás — mormogta tovább, mint egy barátságtalan és fáradt medve. — Semmiféle egyenlőség nincsen, semmi nem éjszaka. Megint hazudnak. — Ne háborodj már fel ezen — kérte asszonya békéltetőén -+, így mondják, hát így mondják, nincsen ebben Semmi rossz. Mit számit kilenc perc? teménv — dúdolta E. L. s kezdte kapisgálni, hogy mi az a csúsZtollial^fa^n^osKee^ebad3^11 ^a^zn^*a’ poMtikusofc- csúsztatás, valami vágy igaz vagy nem, az igazságnak nincsen középfoka, és egyáltalán ki csjísztiat, útit és hová. — | A kilenc perc. Az a csúsztatás — bökte ki móst és nekiinéppen, sTő azt utálta. A politikai kampányokat azért, mert olyankor nem lehet elolvasni az újságokat, centizóek, mindenígy aztán egészen elképesztő ökörségeket osztanak meg a jelöltek a derék és jobb sorsra érdemes olvasóval. Most viszont - tavaszkampány kezdődött éppen. A médiák pillanatról-pillá- natra^es^zogezté^ ^gsck^irlzr^ évszaka,^tej>a gólyát, ahógyakin hazaszáll délről, s elfoglalja fészkét a pará- di villanypózna tetején. ; j f | ___—JSemJeszek szerelmes — gondolta F. t., mert ilyen.nonek onformista alkat vólt, valahányszor az nem járt semmiféle köMajd ősszel, meg télen, keszty űben, forralt bor áiellétt. Most semmiképpen. ami jelzi, hogy valamit ő is megérzett ebből a tavaszból, na nmfn^iti és, hát a^,|ho^ka^|fa^^í|j^^“|ój^izzad^ia^A íem^abll’c^zte^m^cl^tavasz^ ^o{qg°ettő?nem'l«liefelAmikor aztán a nagytemplom oldalhajója mellett meglátta a akkor^végjrép^elvigyi^ ipinde^^új&^ ^ és ráyigyiorgptt a ministránsfiúra. s még akkor is csak nevetett, amikor a fiú ettől megijédt, s gyorsan abbahagyta a füstölő pörgetését. j- Kovács Attila ( Feltaláló természetgyógyászok r EGERBEN TŐKÉS IMPORTRUHA-VÁSÁR az Eszterházy tér 1. sz. alatt és a Technika Házában, Klapka u. 1. sz. alatt március 22-23-án, HÉTFŐN és KEDDEN 8.00-18.00 óráig k550.-Ft/kg ÁROM!!!^ Jlúiuéti neMáwumelíékLei Várjuk azok jelentkezését, akik komolyan hisznek a reklám hatékonyságában. Olvasóinknak húsvét előtti koncentrált árukínálattal, információkkal segítünk az - «« m ünnepi bevásárlásban! április 1-jén Jelentkezni 1993. március 22-25. között a 36/410-880-as telefonon, a 36/412-333-as faxon, vagy személyesen Eger, Baikóczy u. 7. sz. alatt, a hirdetésfelvételen leadhatják megrendeléseiket / A Földművelődésügyi Minisztérium és a Heves Megyei Földművelési Hivatal felhívja a részarány-tulajdonosok figyelmét, hogy részarány tulajdonuk kiadásával kapcsolatos igényeikkel közvetlenül a földkiadó bizottsághoz forduljanak, az 1993. évi II. törvény értelmében ugyanis minden más fórum és szervezet illetéktelen a földkiadásokkal kapcsolatos egyedi igények egyeztetésére és kielégítésére. Utólagos panaszok, jogviták rendezese is ebben a szabályozott keretben lehet csak eredményes.