Heves Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-13-15 / 61. szám
14. HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP, 1993. március 13—15., szombat—hétfő Tóth-Máthé Miklós: A tenyér Újságírás és nacionalizmus — tol Horga tok életveszélyben — Az egy patkány —jelenti ki Borenyák, amikor az egyik ismert politikus kerül szóba. — Tíz évig egy munkahelyen dolgoztunk, még az ántivilágban. Úgy ismerem, mint a tenyeremet! A társaságban többen is felfigyelnek erre a sűrített jellemzésre, mert a politikust tisztességesnek tartják. Mind megnyilatkozásaiban, mind emberségében, hiszen nemcsak Borenyák, de ők is ismerik személyesen. Vitába azonban senki sem száll az elhangzottakkal. Másra terelődik a szó. Alig egy fél óra múltán Balázs Miska mintegy mellékesen megkérdezi Borenyáktól: — Hány vonal van a tenyereden? A bal tenyeredre lennék kíváncsi. — Viccelsz? — Nem. Nagyon komolyan érdekelne. — De hát ez marhaság! — Borenyák segélykérőén néz a többiekre, és közben odapillant a tenyerére is. — Mit tudom én, hány vonal van ezen! Sok. — Mégis, ügy hozzávetőlegesen... De nagyon kérlek, ne puskázz... Fejből sorold! — Minek? — Ne törődj vele. Valami eszembe jutott ezzel kapcsolatban. — És ehhez az én tenyerem szükséges? — Kizárólag. „Valami jó hecc lesz — gondolja Borenyák. — Miskának vannak ilyen képtelen ötletei.” — Válj csak... — tűnődik el —, van ugye az életvonal, a szívvonal, meg a fejvonal... Erre a háromra emlékszem... Aztán ott vannak még a kisebbek... — Bizony, ott vannak... Megemlítenél azokból is néhányat... — Nem vagyok tenyéijós! — Nem is kell, hogy az légy. Egyszerűen arra vagyok kíváncsi, hogy jól ismered-e a tenyeredet. Borenyák a tenyerét bámulja. Tele kisebb-nagyobb vonallal, rovátkával, mintha valaki összevissza jegyezgetett volna egy darab bőrfelületen. Mennyi ismeretlen rajzolat, jel, mint egy megfejtésre váró titkosírásban! — Mi lesz? — sürgetik most már mások is. — Beszélj a tenyeredről. Számolj be róla. — Hagyjatok... — legyint Borenyák —, ne molesztáljatok már ezzel... Inkább beismerem, hogy olyan ez a tenyér, mintha most látnám először... Pedig elég régóta élünk már együtt... Miért? Ti nem így vagytok ezzel? — De igen... — mondja Balázs Miska —, ezzel, öregem, mindnyájan így vagyunk. A csupán tavaly és csak az egykori Jugoszlávia és Törökország területén 60 újságíró erőszakos halála bizonyítja, hogy a nacionalista lázongások, a háborús káosz nemcsak az objektív tájékoztatást, hanem magát az újságírók életét is fenyegeti — nyilatkozta Jens Linde, a Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) elnöke. Az IFJ-nek mintegy 300 ezer tagja van világszerte. Linde nyilatkozata a Ljubljanában délszláv és több európai országbeli újságírónak, az Európa Parlament, az UNESCO, a Vöröskereszt és más humanitárius szervezetek képviselőinek részvételével megtartott tanácskozáson hangzott el. A találkozót a Kiadók Nemzetközi Szervezete szponzorálta. A „Nacionalizmus — a független újságírás válsága” elnevezésű kerekasztal-beszélgetés alkalmával a zágrábi Ivan Zvonimir Cicák szabadúszó újságíró elmondta, hogy Horvátországban és más, „újszülött” köztársaságokban nem az igazi, vérbeli nacionalisták, vagy a keményvonalas, ortodox kommunisták létezése a nagy gond, hanem a politikai köpönyegforgatóké, akik most éppen radikális sovinisztákként viselkednek. — A hozzájuk hasonlók veszélyeztetik a horvátországi demokrácia álmát és a független újságírást — hangsúlyozta. A horvátországi újságíró-szövetség elnöke, Ante Gavranovic pedig elmondta, hogy országának vezető elitje az „autokratikus véleménynyilvánítást” választotta, és a napilapok privatizációja „megmaradt egyféle államosításnál és a kiadói tevékenység fölött gyakorolt teljes ellenőrzésnél”. — Még nem jelentek meg az új, demokratikus szerkezetek, hogy a régi, kommunista struktúrák helyébe lépjenek. Egyféle légüres térben élünk, amelyben a sovinizmus és a szabadságjogok szűkítése a növekvő szegénységei párosul, miközben „az állítólagos demokrácia bolsevik szindrómáktól hemzseg”. A Borba című belgrádi napilap szerkesztője, Gordana Logar szerint a szerbiai független sajtótermékek egyre súlyosabb helyzetbe kerülnek, amióta a nem szerb újságírók és a független lapok mind gyakrabban fenyegetések célpontjai az intolerancia sűrűsödő légkörében. Az újságírónő szerint további gondok forrása a papír és más nyomdai anyagok hiánya, ami a Jugoszlávia elleni ENSZ-embargó egyik következménye. — Ez tönkretesz minket, és arra késztet, hogy állandóan gazdag nagybácsik után nézzünk — nyilatkozta a Borba szerkesztője. Üttorlasz — elefántokból A gyermekpornó elleni harc Ausztriában A sokféle szégyenteljes dolog között élenjár a gyermekpornográfia. Márpedig dívik, legalábbis Ausztriában gyakran derül fény egy- egy esetre, amikor valaki abból szerez busás hasznot, hogy a mit sem sejtő gyerekeket szexfilmekben szerepelteti, majd a videókat forgalmazza, eladja, válogatott körben bemutatja. Minden eset felháborodást kelt, és azt a gyanút, hogy ez csak a jéghegy csúcsa. A rendőrség közbelép, aztán a bíróság — megfelelő törvénykezés hiányában — megtorpan. Ezen próbáltak segíteni, s az illetékes miniszterek — a családvédelmi, a közoktatási és az igazságügyi — előterjesztették az új törvény- tervezetet. Ez nem jelenti azt, hogy lezárult a vita arról, valójában mit és kit kell elsősorban büntetni. Éppen az igazságügyiek — élükön a miniszterrel — vélekednek úgy, hogy ebben az esetben nem a betű szerinti bírósági ítélet a legeredményesebb módszer. Sokkal fontosabb lenne, ha maga a társadalom törvényen kívül helyezné azokat, akiknek közük van a gyermekpornó terjesztéséhez. A másik végletet azok képezik, akik a legszigorúbb büntetést kívánják kiróni mindenkire, aki bármilyen kapcsolatba hozható akár a gyanúval is. Ők úgy vélik, le kell sújtani azokra, akik gyártják, forgalmazzák, árulják, kölcsönzik a gyerekpomót, de azok sem úszhatják meg, akik vevők a dologra. Ez utóbbi ötletet az új törvényjavaslat annyiban veszi át, hogy a magán-csereberét is büntetni rendeli. Pedig az előzetes vitában elhangzott az az érv, hogy ha bűncselekménynek minősül a gyerekpornó puszta birtoklása, akkor milyen nyomon induljanak az igazi bűnösök, a gyártók és forgalmazók kézre kerítésére. Mégis — úgy tűnik — felülkerekedett az az elmélet, hogy jobb lesújtani, elrettenteni. Hogy kinek van igaza, azt egyelőre még csak találgatni lehet: a törvénytervezetet még nem fogadták el, ha megszavazzák, utána is kell egy idő, amíg életbe lép, hatása pedig még annál is később jelentkezik... Havanna, a 400 éves főváros Útbaigazítás autósoknak A lettországi és a törökországi autóutak a legveszélyesebbek közt vannak a világon, jóllehet, Indiában halnak meg a legtöbben az utakon — tűnik ki abból a statisztikából, amelyet egy magántársaság, a genfi székhelyű International Road Federation a közelmúltban közzétett. Hongkongban a legzsúfoltabbak az utak, és Kuvaitban van a legtöbb személyautó családonként. Az autópályák építése terén Mexikó és Spanyolország áll az első helyen — az előbbi 1930, az utóbbi pedig 965 kilométerrel növelte első osztályú autópályáinak hosszát 1989-1990-ben. Ezzel szemben az Egyesült Államokban és Kanadában stagnált az autópályák építésére fordított beruházás. Az International Road Federation útépítéssel és utak karbantartásával foglalkozó cégek szövetsége, amely szorgalmazza a kormányoknál az utak javítását. Közzétett 193 oldalas jelentése az 1991-es adatokon alapszik, amelyeket tagjaitól és kormányoktól kapott. Wim Westerhuis, az IRF vezér- igazgatója sajtóértekezletén elmondotta, hogy a közúti forgalom Európában előreláthatóan 40 százalékkal növekszik a következő évtizedben. A növekedés ennél valamivel kisebb lesz Észak-Amerikában, ellenben nagyobb a gyorsan iparosodó ázsiai országokban, mint amilyen például Thaiföld. A statisztikák szerint a legkevésbé valószínű, hogy az elszegényedett albánok autóval rendelkezzenek. Albániában ma minden 50 családban csak egy gépkocsi van, a gazdag Kuvaitban viszont 2,1, sőt Izlandon 1,9, az Egyesült Államokban pedig 1,8. Az autók számának növekedése százalékban a legnagyobb Törökországban, ahol számuk 1987 és 1991 között 54 százalékkal növekedett. Lengyelországban a kapitalizmusra való áttérés eredményeként 43 százalékkal nőtt a magántulajdonban levő autók száma. Sajnos azonban sok török az életével fizetett az új szerzeményért. 1991-ben az országban minden megtett 60 millió mérföldre 24 halálos baleset jutott, Lettországban még ennél is több, 25. Összehasonlításképpen: az Egyesült Államokban ez az arány 1,3 volt. (Ez azonban még így is 44.500 halálos balesetet jelentett az amerikai utakon 1990- ben.) Indiában 56.500 ember halt meg közúti balesetben. Az IRF megállapításai szerint sokszor inkább a tapasztalatlan vezetők és a rossz minőségű utak okozták a halálos baleseteket, mint a gyorshajtás, különösen Kelet-Európábán. Westerhuis szerint az országonként eltérő útjelző táblák is hozzájárultak a balesetekhez. Az autópályákat például kék tábla jelzi Franciaországban és több más országban, viszont Svájcban és Olaszországban ez a szín másodosztályú utat jelez. Vad elefántok a közelmúltban úttorlaszokat képeztek India északkeleti részének főútvonalain. A gépkocsivezetők ezért arra kényszerültek, hogy banánnal „vesztegessék meg” az állatokat, s így tereljék el azokat az útjukból. Asszám államban például nap mint nap fennakadást okoznak az agyarasok azon az autópályán, amely a szomszédos teatermesztő vidékről vezet Nagaland államba, 400 kilométerre északkeletre Calcuttától. A legutóbbi időkben már út menti árusok ütötték fel tanyájukat, és fürtszámra adják el a banánt a bosszankodó gépkocsivezetőknek. Az elefántok megjelenésének az az oka, hogy az erdőségekben „A mi — gránátvetővel is felszerelhető — géppisztolyainkkal biztosan célba talál. A Föld számtalan pontján bevált már, próbálja ki Ón is” — hirdeti méltán világhírű Kalasnyikov géppisztolyait a tulai fegyvergyár a Krasznaja Zvezda című lapban. A sajátos és helyi viszonylatban is mindenképpen új reklám külön kiemeli, hogy a gránát- és géppisztolytűzzel szinte egy időben lehet megsemmisíteni az ellenséget. Még az sem akadály, ha a célpont kerítés mögött, mélyedésben vagy egy épület falai között húzódik meg, a gránátvető elől nem menekülhet. Az áru „szinte minden igényt” kielégít: a háborús filmekből jól ismert Kalasnyikov csöve alá könnyen felerősíthető a 40 milliméteres repeszgránát, amelynek lőtávolsága 400 méter, tűzgyorBorisz Jelcin orosz elnök szinte habzsolja a lapokat: minden reggel átfutja a haladó szellemiségű újságokat, de a Pravda esetében megelégszik egy rövid pillantással — majd más, akár konzervatív lapok után nyúl. Az AFP francia hírügynökség nem valamiféle titkos forrást, hanem magát az elnöki szóvivőt idézte. — Borisz Jelcint igen érdekli, mit ír a sajtó. Minden reggel asztalára tesszük a lapokat, amelyeket ő akkor is igyekszik átfutni, ha nagyon zsúfolt programja van — nyilatkozta a szóvivő. Borisz Jelcin kedvenc lapjai a haladó Izvesztyija és a Komszo- molszkaja Pravda, valamint a népszerű Moszkovszkij Kom- szomolec. Azelőtt az elnök úgy olvasta a Pravdát, mint mindenki más, de mostanság alig vet rá egy pillantást. — Egyszer meglátta az ultraegyre-másra létesülnek lakott települések. Mint K. K. Barua, Asszám állam főerdésze elmondta a UPI amerikai hírügynökség tudósítójának, az emberek elűzték az állatokat természetes lakhelyükről. Mialatt a dzsungel összezsugorodik, Asszam elefántjai a vadállatokat védő indiai törvény oltalma alatt folytonosan szaporodnak. Az olajban gazdag állam elefántjainak számát jelenleg 6000-re becsülik. Barua hangoztatta, hogy az erdős területek csökkenése és az elefántok számának növekedése sok emberéletbe került, s a teaültetvények is kárt szenvednek. Csupán tavaly 30 falusi lakost öltek meg az elefántok. Az állam kormánya ezért felsasága pedig 4-5 lövés percenként. A hirdetés nem részletezi ugyan, hogy kik és milyen feltételek között vásárolhatják meg a játékszernek igazán nem nevezhető alkalmatosságot. Az élet minden területét behálózó bűn- szövetkezetek azonban a reklám nélkül is tisztában voltak és vannak a lőfegyverek minden „előnyös” tulajdonságával. Az alvilág mind gyorsabb ütemű növekedése nyomán Oroszország- szerte rengeteg fegyver van már ma is magánkézben, talán mondani sem kell, hogy illegálisan. Egy nemrégiben közzétett rendőrségi jelentés szerint csak Moszkvában naponta 5-6 lőfegyvert (pisztolyt, géppisztolyt) koboznak el a rendőrök a nyakon csípett bűnözőktől, de előfordult olyan nap is, amikor 29 darabot „gyűjtöttek be”. konzervatív Gyeny (Nap) című lapot, s utána azt kérte, hogy soha többé ne tegyük eléje — mondotta a szóvivő, aki hozzátette, hogy az elnök szerint az orosz sajtó objektiven és átfogóan tájékoztat. Jelcin igyekszik megtekinteni a tévéhíradókat, és személyes kapcsolatot tartani a nagy napilapok főszerkesztőivel. Rendelkezésére állnak az államapparátus által készített sajtószemlék, elemzések, miniszteri és nagyköveti jelentések. Hetente egyszer a külföldi felderítés vezetőjével találkozik, és rendszeresen tárgyal annak Oroszország különböző térségeiben dolgozó képviselőivel. — Ez lehetővé teszi, hogy teljesebb képet kapjon mindenről, hiszen megtörténhet, hogy a megválasztott területi vezetők hiányosan tájékoztatják. kérte a szövetségi kormányt, hogy enyhítsen az elefántfogási tilalmon. Időközben azt tervezik, hogy alacsony feszültségű elektromos kerítéssel veszik körül a falvakat és a teaültetvényeket. Az indiai környezetvédelmi minisztérium ugyanis egyelőre nem szándékozik megváltoztatni azt a törvényt, amely tiltja az elefántok rabul ejtését. Hiába a törvény, a bosszúra éhes falusiak — akiknek termését az ormányosok elpusztították — és a vadorzók vadásznak az elefántokra. A környezetvédők a rezervátumok kiterjesztését és védelmét szeretnék, a helyi lakosok azonban — akik közül egyre többen esnek a megvadult állatok áldozatául — követelik, hogy joguk legyen megölni a támadó elefántokat. Mostantól azonban fegyverkezhet a másik oldal is: a közbiztonság nagymértékű romlása nemrégiben arra késztette Borisz Jelcin orosz elnököt, hogy úgymond életük és vagyonuk védelmére a földművesek részére engedélyezze fegyverek beszerzését és tartását. Az elnöki rendelet lehetővé tette mindenki számára, hogy gázpisztolyt és gázspray-t vásároljon, hogy így védekezzen a mind kihívóbban viselkedő bűnözőkkel szemben. Ha így megy tovább, Oroszország hovatovább felzárkózik az Egyesült Államok mellé, és maga is biztosítani fogja a szovjet érában oly gyakorta pellengérre állított, a szocializmus humanista elveivel szöges ellentétben álló szabad fegyverviselés jogát. Akkor pedig már a tulai fegyvergyár reklámjai is „célba találhatnak”... Naponta mintegy 2500-3000 levelet kap. Ezeket az illetékes szolgálatokhoz továbbítják, de az elnök ragaszkodik ahhoz, hogy a nagyobb problémákról tájékoztassák. A szóvivő elmondta, hogy Jelcin nem akar abba a hibába esni, mint elődei közül sokan, vagyis hogy teljesen megbízik környezetében, és megszüntet minden kapcsolatot a közvéleménnyel. Borisz Jelcin reggel fél kilenc és kilenc között érkezik hivatalába, és napi 12 órát dolgozik, a nehezebb, netán válságos helyzetekben ennél többet is — húzta alá a szóvivő. Az elnök gyors olvasási képességének, kitűnő emlékezőtehetségének köszönhetően jelentős mennyiségű információ befogadására képes, és valószínűleg Jelcin Oroszország legjobban értesült embere — tette hozzá. Szerényen, díszes külsőségektől mentesen, a jelenlegi nehéz körülményekhez igazodva emlékeztek meg arról, hogy 400 éve lett Havanna Kuba fővárosa. Valóban nehéz lett volna ünneplő ruhába öltöztetni a települést: a valaha fényűző nagyváros — legalábbis egyes negyedeit tekintve — most romokban hever. Havannát 1519-ben alapították a szigetre érkezett spanyol hódítók, s 1592-ben nyilvánították a gyarmat székhelyévé. Híres óvárosa máig is számos épület- együttest őriz a múlt századokból: katedrálisa, barokk vagy kolóniái stílusú palotái, régi lakóházai fel-felvillantják az egykori pompát. Az elnöki palota, a washingtoni mintájára épült Capitolium, vagy a National Szálló tömbje pedig a legutóbbi száz év világvárosi fejlődésére emlékeztet. A régi városrész mintegy 700 műemlékének legalább egy részét igyekszik is restaurálni, épségben tartani a városvezetés, bár itt is érhetik meglepetések a turistát, ha a bédekkerben nem szereplő utcácskákba téved. Az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította az óvárost, s anyagi támogatásával folynak a tatarozások. A szomszédos központi negyed azonban már takargatni sem tudja azokat a sebeket, amelyek a mai Havanna csaknem minden pontján fellelhetők. Háborús képekre emlékeztető romos házak, bezárt üzletek, piszok. „Nincs építőanyag, festék, cement a házak felújításához” — sajnálkozott a polgármester, de hozzátehetjük: nem jut energia az életveszélyessé vált épületek lebontására sem. Tavaly tavasz- szal például egy háromnapos trópusi felhőszakadás nyomán három épület egyszerűen össze- roskadt, szerencsére már nem laktak bennük. A legtöbb házban azonban — akármennyire is alkalmatlan rá — laknak, s gyakran több generáció együtt, mert a több mint kétmillióssá duzzadt főváros súlyos lakáshiánnyal küzd. A korábbi húszezer helyett az utóbbi esztendőkben a gazdasági válság már csak évi mintegy 2500 lakás építését teszi lehetővé. A mai Havanna városképét a sorok határozzák meg. Sorok a buszmegállókban, az alkatrész- és üzemanyaghiány miatt a végletekig megritkított járatokra várva, sorok a benzinkutak előtt, amikor üzemanyag érkezik, s a még meglévő kevés magánautós végre beválthatja benzinjegyét, és zöldségre, gyümölcsre váró asszonyok sokasága a piacokon. Ezúttal valóban nem tarthatott fényes születésnapot a kubai főváros. Már csak azért sem, mert az energiahiány még a belső városrészek utcáiról is száműzte a közvilágítást... Fegyvertulaj donosok kerestetnek Jelcin habzsolja a sajtót, kivéve a Pravdát
