Heves Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-13-15 / 61. szám
6 ÜNNEPKÖSZÖNTŐ HÍRLAP, 1993. március 13—15., szombat—hétfő A szabadság szerelme Metszet a honvédek hősi h Tudósítás a kapói (Debrecen, 1849. febn Különös szeglete a világnak ez a Kárpát-medence. Hogy menynyire különös, az fogja fel csak igazán, akinek az jutott ki a sorstól, hogy itt éljen. Nem biztos, hogy szerencsés élete lesz, az viszont garantált, hogy nem unatkozik. Kínában az ellenségek azzal átkozzák meg egymást, hogy „élj érdekes időkben”. Nos, felénk folyton érdekes idők vannak: népek keverednek (ami önmagában szórakoztató, ha nem erőszakkal csinálják, ráadásul még egészséges isi, nagy tolvajok és elvetélt zsenik születnek lépten- nyomon, és hogy meglegyen a kellő csatazaj is e kavargó élet- hez-halálhoz, többnyire folyik itt vagy a közelben kisebb-nagyobb háború. Érthetetlen gondolkodás- móddal megvert idealista emberek lakják e vidéket, akiket különféle okoknál fogva rendszeresen megpróbálnak erősebb hatalmak leigázni (kész átjáróház az egész környék, hajói meggondoljuk}, és akik tűrnek, tűrnek, de a vege mégis mindig az, hogy fellázadnak, és olyan, gazdasági szempontból például érthetetlen jelszavakat kiáltoznak, mint „szabadság, szerelem, e kettő kell nekem”. Ráadásul efféle ködös ideákért még életüket is képesek kockára tenni, miközben a mondott helynél kellemesebb régióiban a világnak arra koncentrálnak az egyszerű polgárok, hogy minél kerekebbre duzzasz- szák a családi pénzeszsákot. Jó pár háborút kell visszaszámolni ahhoz, hogy eljussunk a legnagyobb ilyen eseményhez, amelyet közönségesen 1848-as forradalomnak és szabadság- harcnak hívnak. Sok csodálatos dolog történt akkoriban, hűen feljegyezték a képírók s a krónikák. Eleinte még vidáman ment minden: trikolórok lobogtak a szélben, szavalatok, lelkesült beszédek hangzottak el országgyűlésben és köztereken — legalábbis ha hihetünk a toliforgatóknak, akikben azért nem kell mindig száz százalékig bízni, mert egy kerek sztori kedvéért még a valóságon is képesek igazítani itt-ott. No, nem sokat, csak annyit, hogy hitelesebbnek tűnjön. Pedig józan ésszel már ez a lelkesedés is gyanús, hiszen ugyan kiben-miben bízhattak volna ezek a szabadságéhes (micsoda megfoghatatlan, elvont fogalom) magyarok, ha jobban belegondolnak a helyzetükbe? De ha az ember szerelmes, se lát, se hall, nem is mérlegel, itt, a Kárpátok tövében pedig folyton szerelmesek a szabadságba az emberek. Olyan szerelmesek, s olyan vad idealisták, hogy kitartanak mellette ágyútűzben, vértől sáros csatamezőkön, jéghideg erdőkben bujkálva, vert kutyaként menekülve hátrafelé, akasztófa alatt állva, sőt akasztófán lógva is. S így lesznek a bukottakból hősök, akiket örökre megőriz az ugyancsak javíthatatlanul idealista utódok emlékezete. (Hja, kérem, nem esik messze az alma a fájától.) S ha mindezt valaki pénzeslá- dikáján ülve valahol a biztonságos messziségben emez ékes példából meg nem érti, hiába magyaráznánk neki: úgy kell az embernek a szerelem, s a népeknek a szabadság, mint egy falat kenyér. Sőt, katonasírok sora mutatja, hogy olykor az életünknél is jobban. Ilyen egyszerű ez. Ilyen bonyolult. Koncz János Kossuth levele feleségéhez Egerből Kedves A ngyalom! Egerből írok, s nemcsak ez, hanem Gyöngyös is tisztán a mienk. Isten jó időt is adott. — Táboraink egymás között, s mindnyájan velem belső szíves jó egyetértésben vannak, s reményem van, hogy minden jól fog menni. Az önbizalom a seregben, nagy erő. Ez pedig ollyan van, hogy egy ember sem kételkedik a győzelem felett. Egyről biztosíthatlak, arról, hogy seregeink többé a Tisza háta mögé nem retirálnak. Mai és holnapi mozdulatainkkal egy jókora cselt vetünk az ellenségnek. Azt hiszem, kedden ütközetre kénysze- ríthetjük, ütközet után értea megyek. Eger nagyon kedves hely, gyönyörű vidék, nagyszerű emlékezetek, lelkesült nép. Én pedig az érseki palais-ban úgy lakom, mint egy király. A szakács elho- zatala nagyon okos gondolat volt; nagy táblákat adok, de nem hinnéd, minő hatályos alkalom ez a kölcsönös ismeretségre és bizalomra. Ha Pestet hirtelen be nem ve- hetnők, ha túl a Dunáról kellene bemennünk, ide hozlak Egerbe, ideiglenes szállásul, hol szintolly biztosan, mint Debreczenben, hozzám közelebb leszesz. Gondolhatod, hogy a híres egri asszonyok nem hagytak koszorúk nélkül. Lábaidhoz teszem le, éltem angyala. Kammermeyer küldjön ismét egy pár hordó jó bort, ha van még. Küldje Egerbe, s ha itt nem találna, Gyöngyösre. Ha te s gyermekeim itt volnátok, olly boldognak érezném magamat, hogy no. Egészséges és jókedvű vagyok. Bár ti is akkint volnátok. Csókollak forró szerelmem csókjaival. Eger, mart. 31. 1849. hű Lajosod D embinszki altábomagynak már több napok előtt kijelentett azon combinatióját, hogy az ellenség Eger vidékén fog akarni előnyomulni, a történtek tökéletesen igazolták. Az ellenség nagy erőt vont össze a Tárná völgyén, s eldöntő csatára látszott készülni. Dembinszki fővezér a csatát február 27-én szándékozott elfogadni. Azonban már febr. 26-án, midőn még Görgey tábornok hadosztályai a harcztérre nem érkezhettek, s jóformán csak Klapka ezredes hadosztálya foglalta el harcállomását, délután két órakor a csata irtózatos ágyútűzzel megkezdetett, s a három mérföldnyi (kompolt-kápolna-ver- peléti) vonalon mindenütt kifejlődvén, szakadatlanul tartott mindaddig, míg a sötétség a csatának véget nem vetett. E napon hazánk ellenségei minden ponton hátranyomattak, s vitéz seregeink megtarták harczállomásukat. Több ízben kézviadalra került a dolog, huszáraink két század dsidást a szó szoros értelmében összevagdaltak. Február 28-án jókor reggel a nagyszerű ütközet újra kezdődött, Windischgra:tz maga vezérlett, Schlick, Sultzig serege is támadólag vonult Verpelét felé. Vitéz seregeink nyolcz óra hosszat állták s viszonozták, hol védőleg, hol támadólag az iszonyatos tüzet, anélkül, hogy az ellenségnek a harcztérből egy talpalatnyit engedtek volna. Délután 3 óra tájban a fővezér Kápolna helységét két ízben ostromlá, s győzedelmesen be is vette, ekkor midőn a győzelmet már csak aratni kellett volna, a Zanini olasz zászlóalj, melly a közös nyomás keserves érzeténél s a közös szabadságszeretetnél fogva igazságos harczunkbani részvétre méltatva volt, az ostrommal bevett faluban rút árulással átment hazánk s hazájuk ellenségeihez. Ezen árulás, de kivált a kétnapi csatázásban kifáradt seregeknek múlhatatlanul szükséges percznyi pihenés tekintete, a csatát félbesza- kíták, az ellenség is egészen kimerülve lehetett, mert a tüzelést mindkét részről mintegy elvágták. Seregeink a csatatértől egyórányira foglaltak helyet a kerecsend- maklári vonalon. A főhadiszállás Makiárra tétetett, seregeink legszebb rendben foglalták el é sukat. Az ellenség nem mert nyomulni. S 28-kán reggel seregeink csőt kaptak ismét előre a ko kápolna-verpeléti vonalon ál venni. Az ellenség Tófalut, Ká Kált meggyújtotta. Az ütközet nagyszerű Március idusa Cifraszűr gallérhímzése az 1870-es évekből, Nagyszalontáról Ünnepeinket sokszor távoli időkből, elődeinktől örököltük, kevés azok száma, amelyeket magunk teremtettünk meg. Ezekhez tartozik 1848 március tizenötödike, vagy ahogyan a római kalendárium megjelölte ezt a napot, március idusa. A szabadságharc, a dicsőséges forradalom emlékének megünneplése és Kossuth Lajos kultusza csak a kiegyezés, 1867 után alakulhatott ki, azelőtt, a Bach- korszakban a függetlenségre törekvő nemzeti érzés minden megnyilvánulása szigorúan tiltott volt. A mai társadalomnak csak idősebb nemzedékei emlékeznek a nagy lelkesedéssel megünnepelt márciusi megemlékezésekre, amikor Eger apraja- nagyja összegyűlt a Dobó téren, nemzetiszínű zászlók lobogása alatt, fúvószenekarok játéka mellett hallgatta meg az ott elhangzó szavalatokat, szónoklatokat. Az elmúlt évtizedekben az ünneplés alábbhagyott, más események kerültek előtérbe, de most újraéled a kultusz, mert állam és nép együttesen ezt kívánja. Természetes, hogy a forradalom és szabadságharc eszméi és eseményei az irodalomban, a sajtóban oly nagy publicitást kaptak, és nem is szándékozunk most a megszokott módon visz- szaemlékezni. Nézőpontunk alulról irányul ezekre az emlékekre, úgy, ahogyan őket a nép látja, látta és emlékezetében zárta. A néprajztudomány és ezen belül a folklór régóta igyekszik a népköltészeti, zenei és prózai hagyományokat felkutatni, gyűjteni, bár az első 1850-es kísérletezést Bach miniszter és rendőrsége leállította. A százéves évforduló előtt, 1947-ben azonban nagyszabású kutatás indult el, amely (e sorok írójának részvételével) tájunkra is kiteijedt. Az értékes, ma már alig gyűjthető adatokat, leírásokat eddig még nem dolgozták fel, de most néhányat emlékezetemből idézek fel. A szabadságharc emlékeinek egy része népünknél folklorizá- lódott, tehát dalok és mondák, elbeszélések formájában élt sokáig, talán még a mai napig is. E szellemi termékek, népköltészeti alkotások révén az események szinte teljes sora követhető, a politikai és katonai vezetők személye is megismerhető, bár a személyes tapasztalatok és érzelmek hatása alatt szubjektív beállításban. És ez az egyéni látásmód teszi értékessé, az írott történelem leírásaitól elütően mássá a népi tudásnak és emlékezetnek e szép elemeit. A népköltészet mintegy 600 alkotását jelentik a szabadság- harc katonanótái, amelyek országszerte a katonaélet önként vállalása, mert korábban „kötéllel fogták” és kényszerrel toborozták az újoncokat, de most „a zászló alá magam csaptam fel”, dalolja a honvéd, és így tovább: „Most szép lenni katonának / Négy esztendő nem a világ, / Éljen a magyar szabadság, / Éljen a nemzet!” Egyes dalok megemlítik a jelentősebb csaták, ütközetek helyét, Budavára ostromát, Világost, de a következő szövegből Kápolna sem marad ki: „Pákozd alatt kezdtem ontani a véremet,/ Isaszegnél érte golyó kezemet,/ Kápolnánál vesztettem el lábamat,/ Világosnál szentnél szen- tebb hazámat!” — idézi Katona Imre, a műfaj jeles kutatója. A szabadságharc vezérei között Kossuth neve szerepel a legtöbbször, és mindig a megbecsülés, a szeretet érzelmével: „Kossuth Lajos édesapám,/ Felesége édesanyám./ Én vagyok az igaz fia,/ Magyarország katonája.” Görgey megítélése már nem ilyen egyértelmű. Inkább árulónak tartják, de mások jó hadvezérnek, és megbecsülik. Ez utóbbira példa az 1947-ben Verpelé- ten gyűjtött Czipó nevű gazda esete, akiről azt hallottam, hogy Görgeyvel harcolt, és élete végéig hű maradt hozzá: időnként bort, vadnyulat küldött neki ajándékba. Falvainkban a szabadságharc emléke úgy maradt meg, hogy a harcok közvetlenül érintették a települést, vagy a közelben folytak le. Az emlékek megmaradásának másik lehetősége az, hogy valamelyik ős maga is honvéd volt, harcolt, és élményeit továbbadta utódainak. Kömlőn több családban emlékeznek arra, hogy közülük valaki részt vett a harcokban, például Bartus Antal a sebesülteket hordta a kötözőhelyre. Ő egyébként 94 éves korában halt meg, s úgy emlegették, mint a környék aggastyánját. Ugyancsak Kömlőn maradt meg annak az emléke, hogy a kápolnai csatához kiegyenesített kaszákat hoztak Egerből, azzal küzdöttek a honvédnak állt parasztok. Az egyik negyvennyolcas honvéd fia, Kiss-Éinom János pedig a múlt század végén minden március idusán ünneplőbe öltözött, és körüljárva a falut, minden sarkon megállt, s elszavalta a Nemzeti dalt. Amikor egyesek gúnyolták ezért, azzal vágott vissza: Majd meglátjátok, ünnep lesz még március tizenötödike, majd nem nevettek akkor! És igaza lett, bár jött egy időszak, amikor tiltották az ünneplést. Az emigrációba szorult magyarok azonban megtartották, a kanadaiak legnagyobb ünnepüknek tekintették. Delhi városkában, a dohányvidéken, a Hungarian Hall, a Magyar Ház szavalatokkal, énekléssel, díszbeszéddel, majd ünnepi vacsora mellett áldozott a forradalom emlékének. Kossuth személye, alakja nemcsak itt, hanem a világ minden magyarok lakta táján úgy jelent meg, mint hőse, mint jelképe az elnyomatás elleni küzdelemnek. Bakó Ferenc A honvédelmi bizottmánynak. Tisztelettel jelentem, hogy Egerben vagyok: — táborunk pedig Hort s illetőleg Hatvan közeiétől Halmásig áll. Tegnap este mind itt nálam voltak a vezérek (Vettert kivéve, ki betegen fekszik Füreden) — megállapítottuk a munkálati terveket. A legszívesebb egyetértésről, s összhangzásról tudósíthatom a bizottmányt, s él lelkemben a biztos remény, hogy a jövő hét első napjai, különösen kedd, amilly nagy, szintolly kedvező történeteknek napjai lesznek. Kettőre van szükség. Pénz és ruházat, különösen lábbeli, nadrág, fehérnemű a seregnek. Mindkettőt kérek küldetni, ide Vukovicshoz. Én majd rendelkezem a kiadások iránt. Eger nagyon fontos stratégiai pont. Csak egy htja van: mintegy 1500 ölnyi utat kell csináltatni Apátfalva felé. Ez szükséges azért is, mert Felső-Ma- gyarország csak ezen út által lesz biztosítható mind azon esetben, ha az ellenség Pestet veendi fő pontul, mind azon esetben, ha Pestről erőt küld felfelé (mint most küldött 8000 embert Losonczra, Benyiczky által cselbe vontatva s elbolondítva), mind ha Epetjes felől még valami ellenség törne be — mert akkor ezen át segedelA Hóim mével akár Miskolcz, akár Kassa Losoncz felé hétnapi marschot rünk, s mindig hamarább lehetüi ahol kell, mint az ellenség. Én utat megcsináltatom, ha 100.01 rintba kerül is. Egyébkint biztoss kintetében akár ma is ide jöhetn mány és országgyűlés. Hogy szel lyen volna, mint Debrecenbe igaz. Pénzt Vukovicshoz kérek mit Klapkát múlhatatlanul szűk tábornokká nevezni. Eger, mart 31. 1849. Kossuth Lajos s Az OHB 1849:5218 sz.s.k. ered. O. Lt. Hadügymin. 1849:8538. A bizottmány Kossuth levelét t 3-án azzal az utasítással tette át a ügyminisztériumhoz, „ hogy amt re a körülmények engedik, a tábc mára szükséges ruhaneműket f nosan küldje". (OHB 1849:521, A tisztázat mellett a Hadügym M ikor híre kelt, hogy Jellasics átlépte a határt a rablóseregével, és asszonyokat, gyermekeket öldösnek a katonái, a vér a fejembe tolult, és felkiáltottam. — El kell mennem! — Hová? — kérdezte a papom. — Hová? Oda, ahová a kötelességem hí. Minden magyarnak, akinek ép a keze, fegyvert kell ragadnia, és addig ne aludjék párnán senki, míg a magyart gyilkolják. Magammal viszem az egész falut. — És a tanítás? — Csak nem gondolja, plébános úr, hogy én az ábécét az égő ország világítása mellett tanítgatom? A leckét az ellenségnek adjuk karddal és ágyúval. Az iskola a csatatér. Ott van maga az Isten is a megtámadott nemzet élete fölött. Önnek is ott a helye. Ön is erős ember és magyar ember. Elsápadt. — Nem, én nem mehetek — szólott a fejét rázogatva —, én nem hagyhatom itt a falut. A betegi nek és haldoklóknak szükségük hét rám, és a templom a vigaszta helye. Gárdonyi Géza: A Iá ( Azután, hogy tovább beszélg tünk, felajánlotta, hogy ha a hál rú a télen is tartana, ő a hazáért ki tanítani az iskolában. A faluba toborzó huszárok j tek. Kitűztem zászlójukat a temple ajtaja elé, és megkértem őket, he addig ne táncolgassanak, míg nem beszéltem a falu népével. A nép hamar összesereglett
