Heves Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-13-15 / 61. szám

HÍRLAP, 1993. március 13-15., szombat-hétfő ÜNNEPKÖSZÖNTŐ 7.

csatáréi

4gyúfoglalás vagy veszteség egyik észről sem történt.

Első nagyszerű csata, mellyre etilig különválva működött, különféle tadseregeink külön osztályai egyesítenek, s az ellenség megtanulha- á, hogy hadsereggel van dolga, nelly az igaz ügynek szent lelkeselése mellett bizalommal szeretett vezéreinek intéseire fegyelmes

renddel ügyel, s melly minden talpalatnyi tért csak drága vér árán engedne oda.

Az ellenség összpontosítá legfőbb erejét, s egy talpalatnyi tért nyerni annyira nem vala képes, hogy az általa is elhagyott harcztér- vonalon a nagy ütközet utáni reggel, febr. 28-kán seregeink 10.000 emberrel megerősödve, már ismét jókedvvel s bátran készen állottak, óhajtva várva kétnapi ütközet után az új csatát.

Február 27-ke bizalommal töltheti el még a kétkedők keblét is.

Dembinszki altábornagyot egy kartácsdarab nyakszirten sújtá; de ez nem akadályozá őt, hogy az ütközet végig a legveszélyesebb helyeken megmaradna, csak lovat kell változtatnia, mivel lovát egy golyó megsértő.

A kéz-viadalban seregeink mindenütt győztesek voltak. Az irtózatos ágyútűz által itt-ott pillanatnyira megzavarodott csapatok egy biztató szóra rendbe állottak vissza, s szuronyt szegezve rohanták meg újra meg újra az ellenséget. — Febr. 27- ke szívemelő dicsőség napja volt a magyar szabadság védseregeinek. A személes vitézség nagyszerű jelenetei, mellyekben e nap tábornokainktól kezdve, le a közvitézek bátor tömegéig olly gazdag volt, — későbben adatnak át a hálás közönség méltányló tudomásának.

Kelt febr. 28-kán, 1849.

a honvédelmi bizottmány

nevében

Kossuth Lajos elnök

Közlöny, március 2.

(Közli Gracza Gy.

i. m. IV. k. 111. 1.)

Megjelent külön röplapként is, együtt Kossuth márc. 7-i, a Közlöny részére írt tudósításával.

Imi Bizottmánynak

Eger, 1849. március 31.)

um április 6-án kelt rendeletének almazványa a nagyváradi ruhatár ancsnokságának, hogy a nadrág- cehérneműkészlet egy részét küldje

a táborba Vukovics kormánybiztoshoz.

Klapka tábornoki kinevezése a Közlöny Apr. 8-i számában jelent meg.

Kossuth Lajos szónokol

Ezerötszáz órás beszéd a szabadságért

Nem is olyan régen még úgy tűnt, Kossuthtal kapcsolatban minden olyan egyszerű és világos. Aztán mikor olvasgat az ember egyet s mást, és elindul, hogy a kormányzó útját bebarangolja, de legalábbis kis töredékén lépdeljen, akkor jön rá: kicsit ma- szatos ez a történelmi képeskönyv. Amerikai útjaim során tapasztaltam a legnagyobb ellentmondásokat, melyek „az óriási tehetségű zsenivel, lelkes hazafi”-val kapcsolatban felmerültek. Ekkor értettem meg, hogy Kossuth amerikai útjának olyan különleges irodalma van, mely még ma is íródik. Talán nem ártalmas, ha forradalmi jelszavak görgetése helyett csendesen belelapozok a dokumentációba.

Egyes szerzők azt állítják, Kossuth úgy érkezett Amerikába, hogy végleg lemond politikai szándékáról, hátat fordít Európának, és egy texasi ajándékbirtokon gazdálkodva, nyárspolgári megelégedettségben éli le életét. Ezért nagy csalódást okozott amerikai politikuskörökben, amikor visszatérési szándékát bejelentette. Úgy vélték a kormányzás emberei, Kossuth félrevezette őket azzal, hogy elhallgatta tervét, miszerint hajója hamarosan visszafordul. Pedig a száműzött kormányzó sohasem állította, hogy végleg kint akar maradni. Éppen ellenkezőleg: az eltiport szabadságharc válaszát készítette elő egy újabb felkelés szervezésével. Tervei megvalósításához az amerikai nép erkölcsi és anyagi támogatása elengedhetetlen volt. Ezért utazott 1851.

A kikötő, ahol a magyar szabadságharc vezére partra szállt

december 4-én a Humboldt gőzös fedélzetén New Yorkba, ahol 300 ezer ember a szabadságharc bajnokát ünnepelte személyében.

A Szabadság-szobor árnyékában meghúzódó ’48-asok igen

e

rorsan csalódtak vezérükben.

k ugyanitt tőle várták sorsuk jobbra fordulását, mire Kossuth nyíltan megmondta nekik, hogy nem segíthet rajtuk, mert minden pénzét fegyvervásárlásra

kell fordítania. Őszinte szavai nagy csalódást váltottak ki az emigránsokból, akik napi gondjaik mellett nem tudták magukénak elfogadni a kormányzó nagyszabású külpolitikai elképzelését.

Az ’51-es év utolsó napja előtt óriási tervekkel Washington felé veszik útjukat. Erről Kossuthnéa következőket írta: „...itt az emberek nagyon keveset tudnak Hazánk ügyeiről. Nekem kevés reményem van, hogy ott sokat csináltunk; igen új még az amerikaiakkal azon gondolat, Európa ügyeibe avatkozni.”

Ezek után egy hónappal Hajnik Pál ezeket jegyezte le: „Az öreg úr rosszkedvű, mert nincs elegendő pénz, s mellette egészen kimerítve a sok beszédek által. ”

Az egykori titkár, László Károly az amerikai kudarcért közvetlen környezetét okolja: feleségét, valamint a Pulszky házaspárt teszi felelőssé.

Kossuth nyílt sisakkal indult harcba az Egyesült Államok izolációs politikája ellen, hangosan sürgette beavatkozását a magyar ügyekbe. Keserűen nyugtázta, hogy a washingtoni kormánytól nem várhat támogatást. Ezért a közvélemény megnyerését tűzte ki célul, hogy rajtuk keresztül gyakoroljon nyomást az ország vezetőire. Fél év alatt 600 beszédet mondott angolul és németül. Egy-egy szónoklat 2-3 óráig tartott. New Yorktól New Orleans- ig bejárta a keleti partot, az anyagi siker azonban elmaradt. A várt egymillió dollár helyett csak 100 ezret tudott összegyűjteni. A pénz nagy részén fegyvert vásárolt és lőszergyárat alapított, amelyben 300 magyar emigráns dolgozott. A fegyvert és lőszert később raktározási díj fejében elzálogosították. így Kossuth amerikai útjának anyagi haszna nyomtalanul eltűnt.

Ő maga Smith álnévre kiállított útlevéllel, az Afrika nevű gőzösön hagyta el Amerikát.

Sziki Károly

Emlékhelyek, szobrok nyomában

Hősöket takarnak a honvédsírok is

A történelem viharai időnként elsöprik az emlékműveket. Előfordul, hogy egy-egy új politikai korszakban ferde szemmel tekintenek azokra az emlékhelyekre, amelyeket az előző korban állítottak fel, s ilyenkor megesik, hogy ágyút öntenek a szobrokból... Mi lett az 1848-49-es forradalom szobraival, emlékműveivel? Méltóképpen ápoljuk-e a ’48-as forradalmárok és szabadságharcosok, honvédok emlékhelyeit, sírjait? — érdeklődtünk Ráday Mihálytól, múltunk tárgyi emlékeinek avatott védelmezőjétől.

— A kérdés eléggé összetett, hiszen voltak olyan idők, amikor a „nemzeti nekibuzdulások” — mondja -, főleg a március 15- éhez fűződő megemlékezések nem voltak mindig kívánatosak. Ezzel együtt közelmúlt történelmünkben ez volt az egyetlen olyan korszak, amely mindig kiállta az idők próbáját, és ennek tiszteletét mindig bátran vállalhattuk. A tv-műsorokban igyekeztünk minél több, még fellelhető emlékhelyet megmutatni. Idén az emigrációba kényszerült szabadságharcosok törökországi

ó körül. A harangot is félre- m, hogy senki ne hiányozzék, agamra vettem egy díszes hon- tillát, oldalamra kötöttem a

)t, amellyel a bandérium veze- negajándékozott. Azután föl- m a templom elé állított asz- és így fordultam a néphez: ereim! Magyarok! félrevert harangok ma egy égő g veszedelmét kongatják. Órások vad csordái rohanták meg lkat. Ezer meg ezer kés irányul izet szívének. El szeretnék tö- a magyart a föld színéről.

Próbálta azt már velünk török, tatár, német, csakhogy a magyar nemzet ilyenkor fölkelt, mint a ha- ragvó oroszlán, és megsemmisítette az ellenségeit.

Apáink hősi vére csörgedez bennünk. Vajon összetett kezekkel nézzük-e országunk égését? Vajon süket fülekkel hallgassuk-e, hogyan kiáltoznak asszonyaink és gyermekeink a gyilkosok kardjai alatt?

Azt akarjuk-e, hogy rabláncra verjék kezeinket, és a házunk falára üszőkkel írják: gyáva volt a magyar, és megérdemelte, hogy eltöröltessék a föld színéről?

Fegyverben van már az egész nemzet. Csak a mi zászlónk nem lengedez még a haza védőinek táborában. Aki férfi és magyar, velem jön Kossuth zászlaja alá. Velem jön, és én előttetek járok mindenütt, és ha kell, esküszöm itt, az Isten házának kapuja előtt, hogy véremet ontom szeretett hazámért!”

— Elmegyünk! — kiáltották a férfiak.

A zene megzendült. A Rákóczi- induló hangjai mellett osztották szét a piros sipkákat. S másnap reggel kétszázharmincan indultunk a tábor felé.

Bizony, nehéz szívvel történt a válásom szép kis fiatal feleségemtől. Az apósom velem jött. Az anyósom pedig feleségemhez költözött.

Mit írjak a nagy nehéz időkről? Küzdöttem én is, mint minden becsületes magyar. Tizenhat csatában láthattak, de ugyanannyi sebforradás vonala ma is a testemen.

Az apósom mellettem hullott el a móri csatában.

Vértől harmatos, galambősz fejét a mellemen nyugtatva adta ki lelkét.

— Meghalok — búcsúzott tőlem. — Isten akarata, hogy meghaljak a hazámért.

Ez volt az utolsó szava, s örökségül nekem hagyta az anyósomat.

sírjait, Görgey tábornok születési és halálozási helyét szeretnénk bemutatni. A kegyelet, a hála lerovására nemcsak az országosan ismert szabadságharcos emlékhelyek méltóak, hanem a honvédsírok is. Tekintet nélkül arra, hogy az obeliszk alatt hősi halott, vértanú, száműzött vagy emigrációba kényszerült pihen, netán olyan, akinek megadatott a békés, tisztes öregség. Ilyen sír nagyon sok van temetőinkben. Az iskolák, az önkormányzatok nagy szolgálatot tehetnek nemzeti tudatunk erősítésért, ha ápolják, gondozzák ezeket a kevésbé ismert kegyeleti helyeket.

— Néhány évvel ezelőtt bejelentették, hogy Budapesten felállítják az 1848-asforradalom „ országos” emlékművét. Úgy volt, hogy az lesz egyben az aradi vértanúk kegyeleti helye is. Azóta nem hallani a megvalósulásról. Miért?

— Aradon jó helyen van az emlékmű! A vértanúk emléke előtt kivégzésük helyén lehet a legméltóbban tisztelegni. Az ott nyugvó tábornokok sírját nemcsak március 15-én és október 6-án lehet meglátogatni. Margo- nyán helyezték örök nyugalomra Dessewffy Arisztidet, Elemérben van Kiss Ernő kriptája, jó lenne, ha az országhatárainkon túl nyugvó vértanúink sírjáról sohasem hiányozna a virág! A Budára tervezett emlékművel kapcsolatban több kifogás merült fel: egyrészt a kijelölt Szent György tér műemléki szempontok miatt nem alkalmas a kegyeleti hely kialakítására, másrészt nem messze onnan, a Dísz téren áll a ’48-as névtelen hősök emlékműve.

— Mikor állították fel az első szabadságharcos emlékműveket?

— Nagyjából az 1860-as években, de valójában az 1867- es kiegyezést követően emelték a legtöbbet. Minden város, község igyekezett méltóan megemlékezni szabadságharcosairól. A mai határainkon kívül eső területeken sajnos több emlékmű elpusztult, ami egyben arra is utal, hogy Közép-Európában nem mindenütt tekintik magukénak a szabadságért vívott harc, a Petőfi által versben is megörökített világszabadság eszméjét.

Katona Tamás bízik a levéltárak megnyitásában

1848 még ismeretlen dokumentumai Moszkvában?

Apáink életében 1945 jelentette a reményt, nagyapáink őszirózsával a sapkájukon meneteltek, dédapáink Deákot hallgatták, ükapaink talán Petőfivel no- rozgattak a Pilvaxban. Milyen változást hozott a magyar történelemben a csaknem másfél évszázaddal ezelőtti március? Vajon ennyi idő elteltével tudunk-e mindent az akkori eseményekről?—kérdeztük dr. Katona Tamás történészt, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárát.

— 1848-ban született meg az európai, a korszerű, a polgári Magyarország — hangsúlyozza. — A honfoglalás, a kereszténység felvétele óta ekkora változás nem ment végbe a magyar társadalomban, mint akkor. Egyik napról a másikra egy feudális országból a kontinens legdemokratikusabb országává lettünk. A fiatalok forradalma volt 1848, azoké a fiataloké, akik mindenre gondoltak, s nemcsak az események szellemi vezetéséhez értettek, hanem ha kellett, beálltak harcolni vagy ágyút tölteni. Az a sokat idézett 12 pont annyira ösz- szefoglalta a kor (és sok szemÍ

iontból a mi korunknak is) leg- ontosabb kérdéseit, hogy ma sem kellene újrafogalmazni. Mást ne mondjak, azóta ha a sajtószabadságot megsérti valaki, a nemzet önkéntelenül az első

vezéri zsenialitását növeljük. Olyan személyek voltak mindannyian, akiket nyugodtan lehet

pontragondol: „ KIvánjuk a sajtó szabadság ' sét”.

ságát, a cenzúra eltörlé— Hogyan látja a történész a forradalom egyes vezetőinek személyét, szerepét? Kossuthét, Petőfiét, Széchenyiét, Görgeyét, Deákét?

— Jellegzetesen magyar előítélet, és történelmietlen nézőpont, hogy valakit csak mások rovására tudunk szeretni. Azt gondoljuk, hogy Kossuth nagyobb lesz attól (nagyon alacsony ember volt az életben), ha Görgeyt megpróbáljuk beletaposni a földbe, vagy hogy Kossuth lebecsülésével Görgey hadkoromban megtanultam: nem hatásvadászat, nem valamiféle tudománytalan felületesség, ha a történelmet nem a számok és tények csontvázává silányítva tanítjuk. A fontos és látszólag lényegtelen dolgok együtt teszik a történelmet érdekessé.

— Vajon eleget tudunk-e a szabadságharc eseményeiről? Nemrégiben vetették a történészek szemére: a bécsi levéltárakban olyan ’48-as dokumentumok is vannak, amelyekhez még hozzá sem nyúltak.

— Szépen hangzik, de természetesen nem igaz. Moszkvában viszont annál több, számunkra fontos irat van. Most talán az ottani levéltárak is megnyílnak a hadtörténész kutatók előtt. 1848 szeptemberétől a szabadságharc háború volt, ahol a katonák játszották a főszerepet, és nem a politikusok. A hadtörténelem biztosan nem olyan izgalmas, mint az ideológiatörténet, ugyanakkor valamire megtanítja művelőit: csak akkor tudnak helyesen ítélni, ha mind a két fél véleményét ismerik. Egyelőre nagyon kevés olyan nyomtatott forrás van, amiből az oroszok 1848-as magyarországi szerepét meg lehetne ítélni. Hallatlanul izgalmas téma, miként látták az orosz generálisok, vagy éppen a fiatal hadnagyok azt az országot, ahová vezényelték őket. Úgy érzem, a moszkvai levéltárak anyagának megismerésével fontos tényeket tudunk hozzátenni a szabadságharc katonai történetéhez.

— Mikorra válhat teljessé mindaz, amit 1848-49-ről tudnunk kell?

— Hála Istennek, soha! Borzasztó lenne az élet, ha egy-egy történelmi korszakot ki lehetne pipálni, mondván, erről már mindent tudunk.

(FEB)

Budavár visszavételének korabeli ábrázolása