Heves Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-27-28 / 49. szám
HÍRLAP, 1993. február 27—28., szombat—vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 11 Olasz konyha Főtt tészták Háromszínű tészta Elkészítési ideje: 55 perc. Hozzávalók (4 személyre): 35 dkg széles metélt (fehér és zöld vegyesen), egy fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 15 dkg borjúhús, 5 dkg mortadella, 1 dl száraz fehérbor, 1 evőkanál liszt, 2 evőkanál olaj, 1 merőkanál húsleves, 2 evőkanál reszelt parme- zán, 5 dkg ementáli sajt, 1 tojás- sárgája, 2 evőkanál vaj, só és bors ízlés szerint. Az előkészítés során a hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, a hagymát kockára vágjuk, a fokhagymát áttörjük. A morta- dellát ledaráljuk, az ementáli sajtot lereszeljük. Két evőkanál vajat és két evőkanál olajat együtt felhevítünk, megpirítjuk benne a hagymát és a fokhagymát. Belekeverjük a darált húst és a darált mortadel- lát. Néhány perc párolás után megszórjuk a liszttel, és felengedjük a borral. ízlés szerint sóval és borssal fűszerezzük. Amikor a levét elfőtte, meglocsoljuk egy merőkanál meleg húslevessel. Lassú tűzön 20 percig pároljuk. Ha közben túlságosan elfőné a levét, meleg húslevessel pótoljuk. Enyhén sós vízben a tésztát addig főzzük, amíg „fogkemény” lesz. Leszűrjük, rátesszük egy diónyi vaj és a tojássárga keverékére. A kétféle reszelt sajtot összekeverjük. A húsos ragut a tésztára öntjük, és a tetejére szórjuk a reszelt sajtot. Melegen tálaljuk. Makaróni csőben sütve Elkészítési ideje: 1 óra 15 perc. Hozávalók (4 személyre): 30 dkg csőtészta, 10 dkg mortadella, 10 dkg főtt sonka, 15 dkg darált sertéshús, 2 dl száraz fehérbor, 2 dl tejszín, 1 evőkanál reszelt parmezán, 5 evőkanál vaj, 3 evőkanál olaj, só és bors ízlés szerint. Előkészítés: A mortadellát és a főtt sonkát együtt ledaráljuk, és a darált hússal összekeverjük. Elkészítés: 2 evőkanál vajat és 2 evőkanál olajat együtt felmelegítünk, és beleöntjük a húspépet. Ot perc párolás után felöntjük a borral, majd időnként megkeverve addig főzzük, amíg besűrűsödik. Akkor beleöntjük a tejszínt, ízlés szerint sóval és borssal ízesítjük, és kis lángon addig főzzük, míg krémszerű nem lesz. Közben enyhén sós vizet forralunk, a tésztát „fogkeményre” főzzük. Leszűrjük, ráteszünk 2 evőkanál vajat, négy evőkanál reszelt parmezánt és a mártás felét. Összekeverjük, kivajazott tűzálló tálba tesszük, és leöntjük a maradék mártással, meg a maradék parmezánnal. Egy evőkanál vajat teszünk a tetejére, és előmelegített sütőben, 220 Celsius- fokon 20 percig sütjük. Sült tészták és pizzák Variációk pizzára Elkészítési ideje: 3 óra (+ 1 éjszaka pihentetési idő). Hozzávalók (4 személyre): 30 dkg liszt, 2 és fél dkg élesztő, 2 és fél evőkanál olaj, 1 mokkáskanál só. Az előkészítéskor előző este a lisztet a dagasztótálba tesszük, közepébe beleöntjük a langyos, sós vízben felfuttatott élesztőt. Jól összedolgozzuk, a tálat letakarjuk, és másnapig pihentetjük. A következő napon körülbelül 1-1,5 dl langyos vízzel az egészet összedolgozzuk úgy, hogy közben 2 evőkanál olajat is a tésztához adagolunk. Az így nyert lágy, nem ragacsos tésztát öklünkkel addig dagasztjuk, amíg leválik a kezünkről. Letakarjuk, és addig pihentetjük, amíg a duplájára nem nő. Annyi cipót formálunk belőle, ahány pizzát akarunk sütni. Pihentetjük fél órát, majd nyújtófával különböző alakúra nyújtjuk. Tetejét bekenjük olajjal, és különböző ragut kenünk rá. A sütőben 15 perc alatt szép pirosra sütjük. A raguk készítésénél bátran kísérletezhetünk, használhatjuk fantáziánkat. Firenzei pizza: a tésztát vágott paradicsommal, kockára vágott sonkával, sóval, borssal, rezedával és reszelt sajttal szórjuk meg. Szicíliai pizza: a tésztára vágott paradicsomot, kolbászt, apróra vágott olívát, reszelt sajtot és csipetnyi rezedafüvet szórunk. Kolbászos batyu Elkészítési ideje: 1 óra. Hozzávalók (4 személyre): 1 doboz mélyhűtött leveles tészta (50 dkg), 10 dkg füstölt kolbász, 10 dkg gépsonka, 20 dkg tehéntúró, 1 tojás, 2 evőkanál olaj, fél mokkáskanálnyi őrölt szerecsendió, só és bors ízlés szerint. Az előkészítés során a leveles tésztát szobahőmérsékleten felengedjük, a kolbászt lebőrözzük, karikára vágjuk. A sonkát vékonyra csíkozzuk. A kolbászkarikákat kevés olajon — állandó keverés közben — két-három percig pirítjuk. A túrót egy villával összetörjük, hozzákeverjük a csíkokra vágott sonkát és a kolbászt. Hozzáöntjük a kolbász sütőlevét, majd a tojással, kevés sóval, őrölt szerecsendióval simára keverjük. A kinyújtott tésztát négy darab, egyenként 10x10 cm-es kockára vágjuk. A tölteléket négy egyenlő részre osztjuk, és a tészta közepére helyezzük. A sarkok felől összefogjuk, és megvajazott sütőlemezre helyezzük. Előmelegített sütőben 200 Celsius-fokon (gázsütő 3-as fokozat) körülbelül 20 percig sütjük. Kissé kihűtve tálaljuk. Diplomás utcaseprő Paduában utcaseprői állást kapni körülbelül olyan nehéz, mint felvételt nyerni Münchenben az Állami Színiakadémiára, vagy Brémában a Lufthansa pilótaképző iskolájába — írta a DPA német hírügynökség tudósítója. Tavaly októberben például ebben az észak-olaszországi egyetemi városban 1300 fiatal pályázott az egyetlen utcaseprői állásra, köztük 40 százalék nő, a legtöbben főiskolai végzettséggel. Nem könnyebb azonban Firenzében városi kertészi, vagy Rómában minisztériumi gépkocsivezetői beosztást kapni, bármit, amit csak pályázat útján lehet elnyerni. Rengeteg olasz fiatal keres munkát. A 2,7 millió olasz munkanélkülinek 71 százaléka 30 éven aluli. A római központi statisztikai hivatal adatai szerint a munkanélküli fiatalok 44 százaléka főiskolát végzett. Minden harmadik már több mint két éve keres munkát. Különösen súlyos a helyzet Dél-Olaszor- szágban, ahol a munkanélküliek aránya megközelíti a 20 százalékot. 1984-ben az állam hozott egy intézkedést, amelynek értelmében a vállalatok szakképzési programját támogatásban részesítik. Ez azonban nem sokat változtatott a helyzeten. Dél-Olaszor- szágban még az erre irányuló szerződések tizedré- szét sem írták alá, mert hiányzik az ipari infrastruktúra. A munkához jutás nehézségei miatt a túlzsúfolt egyetemek sok diákja már hallgató korában jelentkezik a munkaügyi hivataloknál. így diplomájuk elnyerése után részt vehetnek a pályázaton, amelynek kiírása kötelező minden közszolgálati állás elnyeréséhez. A pályázóknak különféle írásbeli feladatokat kell megoldaniok, algebrától a honismeretekig. Beszélgetésre a pályázókkal nem kerül sor, így akaiják elkerülni a protekcionizmust. — Ennek ellenére — véli a 22 esztendős Andrea Napoli, egy szociológia-hallgató — csak az jut álláshoz, akinek összeköttetései vannak. Évekig kell várni, míg az ember munkához jut — mondja. S a vizsga után egy évig is eltart, amíg valaki megtudja, elnyerte-e a munkát. Ha nem kap értesítést, úgy jár, mint az az 1299 paduai fiatal, aki — az egyetlen szerencsés pályázóval szemben — nem lehet utcaseprő Paduában. Csecsenföldi bélyegdiplomácia? Öt bélyegből álló sorozatot bocsátottak ki a közelmúltban Csecsenföldön, amelyben a legnagyobb névértékkel a Dzsohar Dudajev elnök képmásával díszített példányok bírnak. — Vajon ez a harmadik világból már ismert, függetlenségüket ily módon is hangsúlyozni kívánó kis államok „bólyegdiplomáciájá- nak” a kezdeteWók? J4 tette fel,a kérdést a sajátos jelenség kapcsán a Moszkovszkije Novosztyi című hetilap. Amíg a bélyeggyűjtők az újdonságok után vetik magukat, nem ártana, ha a politikusok egy kicsit elgondolkodnának. Bélyegek kibocsátása nem egy összeütközéshez, sőt háborúhoz is vezetett már. Diplomáciai bonyodalmak keletkeztek például Lengyelország és az NSZK, Nagy- Britannia és Venezuela között, mert az egyik országban megjelentetett bélyegek vitás kérdésekben foglaltak egyértelmű, a másik fél számára sértő álláspontot. Emberek tízezrei haltak meg a chilei-paraguayi háborúban, amely amiatt tört ki, hogy mindkét országban a vitatott területeket sajátként feltüntető bélyegek kerültek forgalomba — emlékeztetett a keserű történelmi példákra a lap. — Mit szólna például a spanyol posta, ha Baszkföld önálló postai bélyegeket jelentetne meg? — tette fel a kérdést a Moszkovszkije Novosztyi, utalva arra, hogy a Csecsen Köztársaság, noha függetlenségét kikiáltotta, Oroszország elválaszthatatlan része. A spanyolok a sajátos „szeparatista jelképet” minden bizonnyal csak cirkalmas papírfecniknek minősítenék, és bezúznák. Ha ez így megy tovább, akkor a csecsen példa nyomán akár már holnap megjelenhetnek a „Fjodorov kormányzó — a Ku- ril-szigetek védője” és más, hasonló feliratú, az önállóságot vagy éppen a'nemzeti függetlenséget jelképező bélyegek, és egyiken sem szerepel majd az „Oroszország” felirat — tűnődött a Moszkovszkije Novosztyi. Rekviem egy lefejezett királyért Világrengető események kivételével aligha fordul elő, hogy a két népszerű francia politikai hetilap, a Le Nouvel Óbservateur és a L’Express nemcsak ugyanazt a témát vigye címoldalara, hanem szó szerint azonos címet is adjon neki. Nemrégiben mégis megtörtént, s korántsem „világ- esemény” kapcsán. „Meg kellett-e ölni XVI. Lajost?” — kérdezte egybehangzóan címoldalán a két hetilap, hosszú cikkeket szentelve a kérdés megválaszolásának. Ez a kérdés pontosan 200 éve nyugtalanítja a franciákat. 1792. január 21-én délelőtt 10 óra 22 perc volt, amikor Sanson polgártárs, a hóhér magasba emelte a levágott fejet — ezt Guillotine doktor találmánya választotta el a törzstől az előtte és utána is sok nevet viselt, ma azonban Concorde néven ismert párizsi téren, s a bicentenárium kapcsán ismét sokan feszegették, szükség volt-e erre. Könyvek, tanulmányok láttak már napvilágot, külön társaság alakult a megemlékezésre, heves vita dúlt arról, hogy mit szabad s mit nem megtenniük azoknak, akik ma is tiltakoznak a két évszázados ítélet ellen. Még Párizs érsekének is állást kellett foglalnia arról, lehet-e megemlékezni a kivégzett királyról Párizs főszékesegyházában, a Notre Dame- bazihkában. (Áz érsek válasza egyébként elutasító volt — így csak a francia királyok temetkezési helyén, a Párizs melletti Saint-Denis bazilikájában s egy kisebb párizsi templomban volt gyászmise — illetve azon a helyen, ahol XVI. Lajost és feleségét, a később kivégzett Marie Antoinette-et eltemették.) Ki tudja, hányadszor az elmúlt években, most ismét „megszavaztatták” a franciákat arról, hogy helyes volt-e az ítélet. Mint annyiszor, a válasz most is egyértelmű volt a kérdésre, a közvélemény-kutatásban resztvettek alig kilenc százaléka mondotta, hogy a királlyal végezni kellett. Érdekesség azonban, hogy több mint egyharmaduk úgy vélte: ha nem is helyesli az ítéletet, az akkor, a forradalom harmadik évében „politikai szükségszerűség” volt a republikánusok számára. S ez abban az országban jelent lényeges véleményt, ahol — egy másik közvélemény-kutatás adatai szerint — a lakosság csaknem egyötöde szívesen látna ma is monarchiát, persze, csak valahogy úgy, ahogy az az Európai Közösség országaiban él tovább. Lajos király annak idején méltósággal ment a vérpadra. A konventben megtartott eljárás során is kiállt amellett, hogy nincs miért bűnhődnie, s magatartása, meg ügyvédeinek, mindenekelőtt Malesherbesnek bátor kiállása sokakat megingatott: a forradalom törvényhozó testületé, amely ez alkalommal bíróságként ténykedett, csak minimális többséggel határozta el a kivégzést — még Robespierre is ingadozott. Egy évszázaddal később a francia haladó szocialista mozgalom nagy alakja, a merénylet áldozatául esett Jean Ja- ures „védőbeszédet” írt a király mellett, maga sem helyeselvén a kivégzést. Napjaink megemlékező cikkeinek jó része sem küldené Lajost a guillotine alá — de nem is ítéli el azokat, akik így tettek, bár bőségesen helyt ad az ilyen véleményeknek is. De a történészek jó része ma is úgy látja, ahogy a mai franciák jelentős része: ekkor már az események menete egyre inkább felgyorsult, s a választás lehetősége a minimumra csökkent, a halálos ítélet „politikai szükségszerűség” volt. A monarchia, s foként a Capet család mai hívei, akik egy 18 éves ifjút, Lajos-Alfonz Anjou-Bour- bon herceget tartják a nem létező francia trón egyetlen jogos örökösének (mert igénylő más is akad), az évfordulón mindenesetre elzarándokoltak arra a helyre, ahol két évszázaddal ezelőtt a vérpad állt. Tüntetniük, megemlékező gyűlést tartaniuk — a párizsi rendorprefektúra és a republikánus városi adminisztráció határozata alapján — tilos volt, nem tarthattak előző este yertyás felvonulást sem, de el- elyezhették virágaikat ott, ahol annak idején Sanson mester emelte magasra az egykori XVI. Lajos király, akkor már Capet Lajos polgár — két évszázaddal később hetilapok címoldalán szereplő — fejet. Az olasz bőrfeiűek Vicenzában a közelmúltban egy tucatnyi bőrfejű kövekkel és gyújtópalackokkal támadt egy színesbőrűek lakta telepre. Csúnyán helybenhagytak négy ott lakó nigériait. Fel akarták gyújtani házaikat. „Rohadt színesek! Takarodjatok Olaszországból!” — ordítozták. A bántalmazottakat nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel ápolták kórházban. A támadók közül a rendőrség hetet letartóztatott, és vád alá helyezett súlyos testi sértésért, magánlaksértésért és garázdaságért. Mindez csak halvány es elszi- etelt mása ugyan a német skin- ead bandák áltál vívott gerillaháborúnak, egyszerre ráirányította azonban a figyelmet a jelenségre Olaszországban is. Á bőr- fejűek szervezkedése már jó ideje tart itt is. Történtek provokációk a zsidó hitközség ellen Rómában, más városokban. Megvertek színes bőrű bevándorlókat több helyen. A vicenzai banda feje, a 28 éves Piero Puschiavo büszkén közölte a rendőrökkel, hogy „a fajok tisztaságát és a politikai rendszert illetően ugyanazokat az elveket és értékeket vallja, mint a nemzeti szocializmus”. — „Na igen, fasiszták vagyunk” — vetette oda kihívóan. Nem azokról a „szalonképes” újfasisztákról van szó, akik képviselőket küldenek a parlamentbe, az elnöki rendszer és Itália egysége mellett törnek lándzsát, és nemrégiben felvonultak a „Dúcét” éltetve a római Piazza Venezián a híres erkély alatt. Nem. Ézek a fiatalok kopaszra borotválják fejüket, vasláncokat és fekete bőrruhát hordanak, és belekötnek mindenkibe, aki nem ért velük egyet, és nem tér ki útjukból. „Mintegy ezren lehetnek az egész országban” — mondja róluk a politikai rendőrség (Digos) illetékese, ők feltérképeztek a működő bandákat, csoportokat. Milánóban, Veneto tartományban, Szardínián és Rómában szerveződtek eddig nagyobb létszámmal ilyen nyíltan fajgyűlölő csoportok. „Túl sok az arab, néf er és cigány. Pusztuljanak, ki ell nyírni őket” — hangoztatják egyre nyíltabban és kihívóbban. Szerencsére a lakosság többsége elítéli őket. A vicenzai eset nyomán a római belügyminisztérium felszólította az összes helyi rendőrkapitányságot, hogy tartsák szemmel ezeket a bandákat, és lehetőleg előzzék meg fellépésüket. „Nem szeretnénk, ha nálunk is olyasmi venné kezdetét, mint Rostockban” — mondja a belügyi vezető, aki a körüzenetet kibocsátotta. A politikai rendőrség begyűjtötte a skinheadek röplapjait, ideológiai képüket megrajzoló különböző dokumentumait. Ami kiderül belőlük: a náci jelszavakat, jelvényeket majmolják, nincs egyetlen új vagy önálló találmányuk. Ám egyre nyíltabban és merészebben lépnek fel. Kapcsolatokat keresnek a német, francia és más külföldi, hasonló csoportokkal. Ők azok, akik a labdarúgó-stadionokban rendszerint kirobbantják a verekedéseket, bedobják a fajgyűlölő jelszavakat, elszábadítják az indulatokat. Ők firkálják tele a falakat zsidógyűlölo írásokkal (legutóbb például a tel-avivi kosárlabdacsapat milánói szereplésekor). És ok verik félholtra az arab es néger bevándorlókat. Cagliariban egy marokkóit nemregiben alig lehetett megmenteni, mégsem tett feljelentést bántalmazói ellen, mert félt a megtorlástól. A rendőrség arra biztatja az érintetteket, hogy jelentsenek minden esetet. Ha megtörténik a feljelentés, ők felkutatják a tetteseket, és nem marad el a felelősségre vonás — mondja. A tapasztalat azonban, hogy a színesbőrűek nem nagyon bíznak ebben, és az esetek 50 százaléka ismeretlen marad feljelentés hiányában. Mindennap bekopogunk Önhöz!
