Heves Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-26 / 48. szám
4. A TUDOMÁNY VILÁGA HÍRLAP, 1993. február 26., péntek Nemrég érdekes hír érkezett a tengerentúlról: William Lanouett, az amerikai törvényhozás energiaszakértője életrajzi dolgozatot írt Szilárd Leóról. Különös vállalkozásba fogott, és hosszas „nyomozómunka” után készítette el a hatszázoldalas könyvet. Szilárd Leó — ember a bomba mögött című műve a magyar származású fizikus születésének 95. évfordulójára látott napvilágot. Módszereit a halálos kór gyógyítására használta „A fizikának köszönhetem, hogy színes az életem...” Noha nem kapott Nobel-dijat, sőt az atombomba-programtól is eltiltották, mégis a modem fizika egyik óriásaként vonult be a tudománytörténetbe Szilárd Leó. Budapesten született 1898. február 11-én. Az első világháború alatt tiszti iskolába járt. 1918 után a budapesti, majd a berlini műegyetem hallgatója lett. Ott doktorált 1922-ben. Az akkori német fővárosban — Einstein, Max Plane, Schrödinger hatására — atomfizikával kezdett foglalkozni, és kutatásokat folytatott. 1928-ban magántanári minősítést szerzett, és egy ideig Albert Einstein munkatársa volt. Egy évvel később Berlinben írta az egyik legérdekesebb tudományos dolgozatát, amelynek különös címe volt: Entrópiacsökkentés termodinamikai rendszerben intelligens lény hatására. Ebben — korát messze megelőzve — vizsgálta és lényegében tisztázta az értelem információtermelő szerepének és a hőtan második fő tételének összefüggését. Ezt ma is az informatika és az agykutatás egyik kiindulópontjának tekintik. Berlinben egyébként több szabadalma is született. Az egyik például az Einsteinnel közösen kialakított új típusú hűtőszekrény, amelyben nem volt köny- nyen meghibásodó forgóalkatrész vagy dugattyú. Ezt ma is használják, miután — ezen az eleven — a folyékony fém elektromágneses továbbításával hűtik a tenyésztőreaktorokat. Német- országi fizikuskarrieijének a történelem vetett véget. A hitleri uralom elől előbb Bécsbe, majd hamarosan Londonba menekült. Erre így emlékezett Szilárd Leó: „ Gyermekkoromban két dolog érdekelt: a fizika és a politika, de soha nem gondoltam, hogy e két terület valaha is kapcsolatba kerülhet egymással. Valószínűleg politikai tájékozottságomnak köszönhetem, hogy életben maradtam. Ezért ismertem fel 1930-ban, hogy mi fog történni Németországban... A fizikának köszönhetem, hogy érdekes az életem...” Az angol fővárosban egy kórház fizikai osztályán helyezkedett el, és a radioaktivitás alkalmazásának lehetőségei érdekelték. 1934-ben a Királyi Tudományos Akadémián meghallgatta az angol Ernest Rutherfordelőadását, aki a radioaktivitással kapcsolatban az atommag hatalmas energiájáról beszélt. Egy kérdésre válaszolva hozzátette: aki az atomenergia gyakorlati felhasználásáról beszél, az holdkóros! Ez szöget ütött Szilárd Leó fejébe, és az előadásról hazafelé tartva azon töprengett, hogy az előbbi témát megvalósít- hatatlannak tartották. Később — különösen a tudósok körében — elterjedt a hír, hogy Szilárdot egy alkalommal séta közben megállította egy utcai piros lámpa, és állítólag akkor ötlött az eszébe a neutronok láncreakciója, mint az atomenergia kiszabadításának a lehetősége. Barátai szerint ebben biztosan volt szépítés, mert a tudóst arról ismertek, hogy sohasem állt meg a piros közlekedési lámpánál. Annyi azonban bizonyos, hogy hamarosan szabadalmat jelentett be az atomenergia felszabadítására, és nyolcezer fontot kért, hogy a periódusos rendszer elemeit felülvizsgálhassa. Arra volt kíváncsi, hogy melyiknél következik be egy neutron hatására olyan magreakció, amely két neutront termel. így ezek a magreakciók lavinaszerű áradatát idézhetik elő. Ám a kért pénzt a „holdkóros” nem kapta meg. A müncheni egyezmény hatására feladta angliai állását, majd a biztonságosabbnak vélt Egyesült Államokba ment. 1939 januárjában ott érte a maghasadás németországi felfedezésének híre. Szüntelen alkotóvágya arra ösztönözte, hogy New Yorkban, a Columbia Egyetemen végezzen méréseket. Bebizonyította a neutronhasadást az uránhasadásnál. Ezt a kísérletet — Szilárd unszolására — Chicagóban az olasz emigráns fizikus, Enrico Fermi szintén elvégezte. Később pedig tőlük függetlenül Párizsban Frederic Joliot-Curie is igazolta Szilárd Leó sejtéseit. A második világháborút megérezve, Szilárd meg akarta akadályozni e felismerés publikálását, de Curie ezt ellenezte. így a felfedezés 1939 őszén napvilágot látott. A tudós kezdettől fogva hitt a magfizikai láncreakció lehetőségében, de politikai érzékével felismerte annak katonai jelentőségét is. Nagy nehezen Fermit is meggyőzte erről, miközben azon fáradozott, hogy a politikusokat rábírja erre. Barátjához, a szintén magyar származású Wigner Jenőhöz fordult, aki ismerte Einsteint, és javasolta, hogy annak közvetítésével hívják fel Roosevelt amerikai elnök figyelmét a lehetőségre, illetve arra a veszélyre, amit az atombomba németek általi kifejlesztése az emberiségre hozhat. Teller Ede, a ma is Amerikában élő — ugyancsak magyar származású — fizikus hármójuk Einsteinnél tett látogatását így idézte fel: „Szilárd mindent tudott, csak egyet nem: autót vezetni... Ezért én voltam a sofőr...” Einstein, miután Szilárd Leó szavai alapján megértette a láncreakció fizikai lényegét — és mivel gyűlölte a nácizmust —, magáénak tekintette az ügyet. A levelet — amelyet vagy o, vagy Szilárd németül fogalmazott — Wigner angolra fordította. Einstein aláírta, és közvetítő segítsé- ével eljuttatta Roosevelt elnök- öz. Ennek hatására kezdődött meg a Manhattan-terv, vagyis az atombomba-kutatás. Ennek során a reaktortervezést Fermi és Szilárd végezte, a kémiai dolgokat Wigner, míg a matematikai számításokat Neumann János, több amerikai és más emigráns tudóssal közösen. Szilárd Leót mindvégig az atomenergia ellenőrzött felszabadítása erdekelte. 1940-ben írSzilárd Leó neve később nem szerepelt a Manhattan-project— az amerikai atomfegyver kifejlesztésének — hivatalos történetében. Leslie Groves tábornok, az említett program parancsnoka ugyanis Szilárdot fontoskodó- nak minősítette, sőt internálni akarta. ta le az urán-grafit reaktorrendszert, amelyet a háború alatt nem publikáltak. 1945 után ennek szabadalmát Fermi és Szilárd kapták meg, amelyet az Egyesült Államok vásárolt meg — jelképesen, egy dollárért. Közben, 1942. december 2-án a reaktort üzembe helyezték, amelyet két évvel később az atombomba megvalósítása követett. Ekkor Szilárd — másokkal együtt — megpróbált fellépni az ellen, hogy a bombát emberek ellen vessék be, miután akkor már Németország kapitulált. Erőfeszítésük azonban nem volt elegendő, s az atombombák százezrek életét oltották ki. Szilárd Leó 1943-ban amerikai állampolgár lett, és minden energiáját latba vetette a nukleáris fegyverkezési verseny megakadályozására. A második világháború után a biológiával kezdett foglalkozni, az élet alap- problémáira alkalmazta a fizika pontos módszereit. Mint egykoron Eötvös Lorándota geofizika, Szilárd Leót a biofizika atyjának tekintik. A radio-, a molekuláris és a mikrobiológia, továbbá az enzimszabályozas területét egéEbbéli meggyőződéséből következően el is távolította az atomfizika területéről... Amikor 1942 decemberében megadták a szabadalmat a világ első atomreaktorára, annak tulajdonosaként Enrico Fermit és társátjegyezték be. A társ Szilárd Leó volt... szítette ki újabb eredményekkel. Nevéhez fűződik a baktériumok szaporodásához szükséges feltételeket biztosító chemostát megépítése. 1942-től a chicagói Metal Laboratory vezető fizikusa volt, majd az amerikai város Sugárbiológiai és Biofizikai Intézetének professzoraként tanított. Később Dél-Kaliforniába ment. Ott egyik megszervezője lett a gyermekbénulás elleni szer felfedezéséről híres Salk professzor intézetének. Bár soha nem állt reflektorfényben, mégis briliáns ötletekkel segítette a kutatást. Amikor szervezetét megtámadta a rák, maga szervezte meg a radiológiai kezelést, számította a dózisokat. A halálos kórt is arra használta, hogy új gyógyászati eljárást dolgozzon ki: a rák ra- dioterápiáját. 1964. május 30-án hunyt el — 66 éves korában — az amerikai La Jollában. Zsenialitása ellenére sem szerették, sőt inkább mellőzték, ami összefüggött azzal, hogy sokat kötekedett barátaival, munkatársaival. Munkássága mégis maradandó érték a fizikában es a biológiában egyaránt. (mentusz) A szuperlények leszerelési módszere A fegyverkezési verseny megakadályozásáért Szilárd többször is hallatta szavát. Ajánlotta a szovjet és az amerikai tudósok együttműködését. Ez ügyben többször fordult Hruscsovhoz, a volt SZKP egykori első titkárához, és ravasz megoldásokat kínált. így született meg A delfinek hangja című írása. Ebben egy nemzetközi delfinkutató intézet tudósai megfejtik az intelligens állatok nyelvét, és tolmácsolják kormányaiknak a tőlük kapott meggyőző leszerelési javaslatokat. Csak amikor a szuperlények leszerelési módszere megvalósult, akkor derült ki a csalás: nem a delfinek, hanem az egymással szót értő tudósok dolgozták ki azt. A „szórakozott professzor” Amerikai életrajzírója, William Lanouett — aki Szilárd Leó több mint kétszáz kortársával beszélt — feljegyezte róla, hogy megtestesült „szórakozott professzor” volt. Szeretett sokáig aludni, majd naponta órákat töltött gondolkodással a fürdőkádban. Egyébként nem törődött különösebben a tisztasággal, sőt kedvét lelte abban, hogy embertársait megjelenésével, nem éppen vonzó fellépésével megbotránkoztassa. Ez is szerepet játszhatott abban, hogy még a legjobb barátja, az ugyancsak fizikus Wigner Jenő— aki ma már a 90. évében jár — „ülep”-ként jellemezte tudóstársát. Teller Ede és Neumann János társaságában együtt dolgoztak az atombombán. Nevét nem jegyezték... A Szahara titkai Csodálatos festmények a sziklafalakon Az emberiség már régen tudja, hogy a Szahara nem volt mindig száraz sivatag, mint ahogy az ma látható. A neve ellenére — a Szahara homoksíkságot jelent — ez a sivatag nem egészen volt síkság, mert található ott több hegylánc is, mint az Ahaggar és a Tassili hegység, és bő medencék, amelyek közül néhány a tengerszint alatt van. Akik repülőgéppel utaznak a Szahara felett, láthatnak sötét színű völgyeket, amelyek átszabdalják a nagy sivatagot. Még 1909-ben Cortier francia kapitány a Tassili-n-Azger hegyen talált barlangokat. Ebben a tartományban tuaregek laktak, akik ellenségei voltak a franciáknak. Különös megfig tett: okkervörös színű l rázolásra bukkant. Ez azért is nagyon érdekes volt, mert az emberek már találtak az Altamira- barlangban Spanyolországban ilyen rajzokat a jégkorszakból. 1912-ben Gardell hadnagy jelentette, hogy ő is látott az In Ez- zan szikláiban, a Tassili-hegység délkeleti részén nagyszámú rajzot. Látott fehér antilopot és teheneket, amelyeket bo tunikás ember kísért. Ettől az időtől számtalan közlés jelent meg. 1932-ben Duprez kapitány lepte meg közlésével a tudósokat: talált a Tassili középső részén olyan harckocsikat, amelyeket lovak húztak. A harckocsik létezéséről egyébként már Hérodotosz, a görög történész is írt. Az itt élő emberek Afrika vad népei voltak. A garamantok rabságban tartottáK a szomszédos nepeket. Igen ám, de Hérodotosz az V. évszázadban élt Krisztus előtt, a rajzok pedig sokkal régebbiek. Az emberek nagyon csodálkoztak a rejtélyen. Amikor Brenans hadnagy, aki tapasztalt régész volt, Tassili szikláin zsiráf, antilop, elefánt, tehén és rinocérosz rajzokat talált, bizonyossá vált, hogy ezekben a tartományokban korábban törzsek éltek, de kihaltak. Ezek nyomán indítottak expedíciókat, hogy átmásolják a sziklafestményeket és rajzokat kicsinyített formában. A régészeknek és a festőknek nagyon finom munkákat kellett végezniök. A második világháború miatt nem lehetett a tervet végrehajtani, sőt még újabb nehézségek adódtak. Brenans, aki az újabb expedíció vezetője lett volna, meghalt, helyére Henri Lhote állt. A csapatot a négy rajzolóból és egy filmesből állította össze. Az anyag készen állt 1956 januárjában. Nehéz utazás Repülőgéppel utaztak Zanet várába a Szaharába. Ott béreltek vezetőket, továbbá 35 tevét és sok bennszülöttet. Az egész rakomány súlya háromezer kiló volt. Sok élelem, sátor, rajzasztal tette ki a felszerelést. Mindezeket át kellett szállítani a Tassili magasfennsíkon. Az egész út nyolc napig tartott, de ezután kezdődtek csak a nehézségek. A keskeny úton a tevék a terhekkel nem tudtak átmenni, az embereknek kellett a hátukon cipelniük a csomagokat. Bizony, így kellett folytatni a nehéz utat. Megkezdték a táborban a munkát, ez borzalmas körülmények között nyolc hónapig tartott. A nyár nagyon meleg volt, a tél pedig nagyon hideg. Fújt a sivatagi szel, és gyakran ledöntötte a rajztáblákat. A víz nagyon kevés volt, és csak egynapi útra volt a forrás; inni még elég volt, de mosakodásra már nem jutott. Az Vandálbiztos fénysorompók Az elmúlt hetek tragikus vasúti balesetei ösztökélték arra Lit- win József miskolci iparművészt, hogy végre kellene egy olyan biztonságos, „vandalizmusálló” megoldás, ami nagy valószínűséggel kizárja a vasúti fénysorompók akkumulátorainak az ellopását. Találmányáról a minap tárgyalt a MÁV Távközlési Erősáramú Biztosítóberendezési Területi Főmérnökségével. A miskolci vasutasok a fűrésznek, feszítővasnak, kalapácsnak, drótvágó fogónak, s egyéb szerszáélelem főleg lisztből állt, hús kevés volt. A friss főzelék és gyümölcs már teljesen ismeretlen volt számukra, a helyzet tragikussá vált. A munka végére megérkezett a repülőgép, es ledobta az élelmet. A sziklák közötti táj csodálatos volt. A sok folyosó egy lerombolt város benyomását keltette, ahonnan a lakosoknak el kellett menekülniük. Az expedíció tagjai közül többen nem bírták ezt a kegyetlen életmódot, és 1956 decemberében elhagyták a Zaneti várat. A többiek folytatták a munkát, s tizennyolc hónap után, július 10-én az expedíció visszatért Párizsba. Itt folytatódott a leletmentés: 800 rajz, 1500 négyzetméter falfestmény volt a birtokukban. Egy tény: az Altamira (spanyol) és Cro-Magnon Dordony (francia) falfestményei a jégkorszakból származtak, és ezer évvel régebbiek, az expedíciónak azonban sikerült időrendbe rakni a nyolcezer éves korszakot. Tudták, hogy a víz hiánycikk volt, mégis egyik munkatárs lemosta a sziklat vízzel. Két zsák vizet hozott Abbarenből, s amint megtisztította: egy négy méter hosszú freskót talált. A régészek megállapították, hogy festése Krisztus előtt 8000 évvel történt. Valószínűleg ez a rajz a legrégibb... A régészek négy fő időszakot regisztráltak: az első a vadászok időszaka, amely 8000 évvel Krisztus előtt kezdődött. A második a pásztorkodás Krisztus előtt 5000 évvel. A harmadik a háborúk szakasza 1100 évvel Krisztus előtt. Végül pedig a tevék időszaka kezdődött a mi időszámításunk, tehát már az emberiség korszakában. moknak ellenálló berendezést használhatónak értékelték, vállalták a prototípus kivitelezését is. A tervező további szakmai részleteket — éppen a berendezés épségének megóvása érdekéKörülbelül 5000 évvel Krisztus előtt fejeződött be a vadászok időszaka. Ezt láttatják a festmények alatti rétegek. Ezután kezdődött a pásztorkodás. A tények ezt mutatják, mert a teheneket igen elegáns állatoknak festettek, gyönyörű szarvakkal, s ezek nagyon hasonlítanak az egyiptomi állatfigurákhoz. A rajzolom láthatunk gazellákat, zsiráfokat, vízilovakat és halakat. Ez a gazdag állatvilág azt sejteti, hogy sok volt a fű, és főként a víz. Ä legfontosabb talán a víz, mert a vízilovakról is sok rajz készült. A pásztorok vándoroltak: délről jöttek keletre. Érdekeség, hogy a rajzokon sok fiatal lányt is találunk, akik szép arcúak, és nagyon hasonlítanak az északi nílusiakhoz. A rajzokon láthatunk egyiptomi hajóikat is. Uj szakasz Kezdődött a Tessili- hegységben, de ez kevés ideig tartott, a mi időszámításunkig. Akkor kezdődött a tevék korszaka. Vajon a tevék megjelenése azt jelentette, hogy megkezdődött a Szahara elhomokosodása? De akkor az őstörténet már befejeződött, és mi még a történet kezdetén vagyunk... A falfestmények megmentésében és értékelésében Lhote expedíciójának nagy jelentősége van. Az akkori legújabb találgatásokra célozva, a Francia Tudományos Akadémia képviselője kijelentette, hogy amit az expedíció talált, sejteti: az első ember — az eddigi vélekedésekkel szemben — nem Kis-Ázsiában élt, hanem Közép-Afrikában. A Tassili- hegységben talált sziklafestések fellebbentették egy kicsit a fátylat a titokról, ami az emberi faj történelmét borította. Eszperantóból fordította: id. Zakar János ben — nem kívánt nyilvánosságra hozni, csupán annyit mondott el, hogy korábban Miskolcon „vandálbiztos” utcabútor-családot tervezett és készített, s ennek nyomán jutott el a megoldáshoz. Litwin József a vasútnak térítésmentesen ajánlotta fel a tervet. Olcsóbb Országgyűlés, módosított választási törvény Élénk érdeklődést keltett az a 15 pontból álló javaslatcsokor, amelyet a Szabad Demokraták Szövetsége a napokban hozott nyilvánosságra. Á választásokig hátralévő másfél év politikai csomagtervében a legnagyobb ellenzéki párt egyebek közt a választási törvény módosítását, a arlamentáris demokrácia gya- orlatának megújítását indítványozza. Az elgondolás részleteiről Magyar Bálintot, az SZDSZ országgyűlési képviselőjét, a javaslat egyik szellemi atyját kérdeztük. — A választási törvény „áramvonalasítása” során fontos követelménynek tartjuk, hogy — egyszerűen fogalmazva — Parlamentünk olcsóbb legyen. Emlékeztetőül: annak idején a 350- 400 képviselőből álló Ország- gyűlést 20 milliós lélekszámú országra „méretezték”. A mienkhez hasonló országokban általában 200-250-es létszámú parlamentek működnek. — Csökkenteni kívánják a választókerületek számát? — Szó sincs róla! Ezzel éppen az egyik fontos motívum, a szá- monkérhetőség elve sérülne, hiszen a helybeliek által mandátumhoz juttatott képviselő és a választók közvetlen kapcsolatának fontos része a rendszeres számadás, ha úgy tetszik, a képviselő „elszámoltatása”. Ezért mi a listás honatyák számát kívánjuk csökkenteni. — A Parlament tagjainak visz- szahívhatóságát is javasolják? — Nem, ezt áldemokratikus módszernek tartjuk, amit parlamenti demokráciákban sehol a világon nem alkalmaznak. Hiszen egyetlen ciklust nem lehetne végigvinni, mert az ellenzéki pártok állandóan a kormánypárti képviselők visszahívására szerveznék a lakosságot. — A választások lebonyolításában milyen változtatást tartanak célszerűnek? — Meggyőződésünk, hogy csökkenteni kell a szavazások érvényességére előírt részvételi arányt, sót ezt az előírást el is lehetne törölni. A jelenlegi helyzet visszatartja az embereket a voksolástól, főként a helyközi választásokon. Úgy gondolkodnak: minek menjünk el, úgysem lesz érvényes a szavazás... Ugyanakkor feltétlenül tartani kell azt a kötöttséget, hogy csak olyan pártok kerülhessenek be a Parlamentbe, amelyek elérik a 4 százalékot. El kell kerülni, hogy 10-15 párt legyen a Házban, és sok párt alkosson koalíciót. Látjuk, milyen nehéz három párttal is koalícióban kormányozni. — Időről időre fölvetődik a kétkamarás parlament visszaállításának gondolata. — Ennek szükségességében nem hiszünk. A felsőház funkcióját ellátja a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, s bizonyos értelemben az esetenként kétharmados többséget követelő törvényhozói gyakorlat. Sokkal lényegesebb, hogy a kívánatos, kisebb létszámú parlament szakmailag jobban előkészített ügyeket tárgyaljon, s nagyobb mértékben támaszkodjék az ország- gyűlési bizottságokra. — Végül is végeztek számításokat, hogy az önök javasolta Parlament mennyivel lenne olcsóbb? — A működés költségeit több tényező befolyásolja. Természetesen az is, hogy mekkora a képviselői létszám. De az is, hogy milyen a működés házszabályi kerete. Csak egy példa: az amerikai kongresszus 400 képviselője közül legalább 100 támogatását meg kell nyerni egy-egy önálló indítvány benyújtásához. Nálunk elegendő egyetlen képviselő ilyen kezdemenyezése, s máris beindul a gépezet: 800 példányban fénymásolják az indítványt, több bizottság megtárgyalja, hosszan érvelnek mellette és ellene, szavazunk róla... Rengeteg időt és pénzt takaríthatnánk meg ennek a gyakorlatnak a megváltoztatásával is. (FÉR)
