Heves Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-26 / 48. szám
HÍRLAP, 1993. február 26., péntek MEGYEI KÖRKÉP 3. Országgyűlési képviselői fogadóóra Aktuális kérdésekről és a szociálpolitikáról beszél ma délután fél 6-kor Hevesen dr. Lukács Tamás országgyűlési képviselő. A kereszténydemokrata politikus találkozójára választóit a helyi művelődési házba invitálja. Önkormányzati ülés és közmeghallgatás Élénk volt a közélet tegnap Kisfüzesen. Délelőtt a helyi képviselő-testület tanácskozott nem kisebb horderejű témában, mint az idei költségvetés, s így természetesen szóba kerültek a fejlesztések is. Ma — jobbára ugyanezen témákkal kapcsolatban — közmeghallgatást is tartanak, amelyen a község polgárait a gázhálózat építéséről is tájékoztatják. Ötéves a Színműhely Ötödik születésnapját ünnepli szombaton az Egri Színműhely. A jubileum kapcsán örömmel tájékoztatta lapunkat Szabó János rendező arról, hogy a megyétől és a várostól olyan mértékű támogatást kaptak, amely lehetővé teszi a következő évad megalapozását. Ezen a napon délelőtt 11 órakor az emlékeket felelevenítő kiállítást nyitják meg, délután 2-kor ünnepi társulati ülést tartanak, majd este hétkor bemutatják Noell Cow- ward: Szénaláz című háromfel- vonásos vígjátékát. Háziorvosok vállalkozásban Hat háziorvossal kötött megállapodást az egri önkormányzat arról, hogy a szakemberek a jövőben vállalkozóként dolgoznak. így március elsejétől dr. Holló Margit, dr. Szemerkényi László, dr. Kalló János és dr. Udvar János már az új formában látják el tevékenységüket, míg április elsejétől dr. Szirmai László és dr. Nagy Mária házi gyermekorvos is magánvállalkozóként működik. A kultúra ma „A kultúra és a közművelődés helyzete ma Egerben” címmel tart előadást ma délután 5 órakor dr. Löffler Erzsébet tanácsnok, az egri önkormányzat kulturális bizottságának elnöke. A Károli Gáspár Egri Református Egyesület rendezvényét a főiskola második emeleti nyelvészeti nagyelőadójában tartják. Megjelent a FiatalO.K. Új diáklappal bővült Egerben az eddig is színes paletta. Ezúttal a Bornemissza Gergely Szakképzési Intézetben jelent meg újság, amelynek címe: „FiatalO.K.” Acz új, nyolcoldalas orgánumban bemutatják pedagógusaikat, írnak a közelmúlt fontosabb iskolai eseményeiről is, s felhívják a figyelmet a kábítószer-fogyasztás veszélyeire. Keresztény fiatalok a Felvidékről Negyvenöt kereszténydemokrata fiatal érkezett tegnap Egerbe a Felvidékről a Kereszténydemokrata Néppárt és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Unió meghívására. A szlovákiai magyar fiatalok tegnap délután a Széchenyi utcai közösségi házban hallgatták meg Mikolai Vince előadását. A teológiai főiskola tanára„A keresztény közéleti- ség” címmel osztotta meg gondolatait ifjú hallgatóságával. A csoport ma kora délután az IKU helyi tagjaival találkozik, s közösen töltik majd az időt. Vendégjáték Budapesten A fővárosba utazik március 2-án a Gárdonyi Géza Színház társulata: Szomory Dezső „Hagyd a nagypapát!” című művét adják elő a József Attila Színházban. A darabot decemberben mutatták be, s ez az első alkalom, hogy Budapesten is eljátsszák. A főbb szerepeket Csendes László, Bessenyei Zsófia, Dimanopulu Afrodité és Agárdy Ilona alakítja. Határeset Terpes és Szajla között A térkép szerint a terület Szajláé (Fotó: Gál Gábor) Munkaalkalmat akarnak Vállalkozók A Vállalkozók Pártja tegnap nagygyűlést rendezett Gyöngyösön, ahol a nagy érdeklődés egyik oka lehetett, hogy ezen a találkozón részt vett Z wack Péter pártelnök is. A megjelenteket Matus Miklós, a gyöngyösi ipartestület elnöke köszöntötte, majd átadta a szót a közismert magyar nagytőkésnek, aki mindjárt egy váratlan bejelentéssel kezdte: a Zwack helyi üzemében hétfőn tartanak munkásgyűlést, ahol az átszervezésről lesz szó, s ennek következményeként csökkentik a munkavállalói létszámot. Ez a körülmény azért teremt visszás helyzetet, mert a Vállalkozók Pártja tulajdonképpen fő célkitűzései között szerepelteti a munkahelyteremtő feladatát. Az elmúlt évek bebizonyították — Zwack Péter véleménye szerint —, hogy a mostani kormány fő feladatának nem a vállalkozások serkentését tekintette, ezért a gazdaság a mélypontra zuhant. Pedig a jó politikának az alapja a jó gazdaságpolitika. Pártja programjának középpontjába állította, hogy erősítse a kis- és középvállalkozásokat. Nem azt akarják, hogy minél nagygyűlése többen lépjenek be a pártjukba, hanem azt, hogy minél többen szimpatizáljanak velük, és a következő választáson rájuk szavazzanak, mint olyan szervezetre, amely mindenekelőtt a gazdasági élettel foglalkozik, a gazdaságot akarja életképessé tenni. Felszólalt a nagygyűlésen Morvái Ferenc, a Megamorv tulajdonosa, s ismertette a tervét: a gyöngyösi és a környékbeli vállalkozóknak egyelőre több mint húszmillió forint értékű munka- lehetőséget kínál azzal a megjegyzéssel, hogy ennek mértéke a következő években akár több száz millió forintra is emelkedhet. A gyűlésen megjelent vállalkozók kérdéseikben a részletek felől érdeklődtek. Illetve arra panaszkodtak, hogy milyen adóterhek és járulékfizetési kötelezettségek sújtják őket, veszik kedvüket. Sokat remélnek a most felkínált munkaalkalom valóra váltásától. Zwack Péter kijelentette: szeretné, ha a jövőben számon kérnék a kisvállalkozók, menynyit valósítottak meg a most elhangzott tervekből és ígéretekből. (Folytatás az 1. oldalról) Nem tesz másképpen Sály István terpesi polgármester sem, aki szerint fontos a probléma megértéséhez, hogy visszanyúljunk egy kicsit a múltba. Eszerint annak idején Szajla a Habsburgoknak adózott, Terpes pedig a törököknek. Később a mostani szajlai rész is — az ófalu kivételével — Terpeshez tartozott. így aztán hosszú ideje tart a vita, hogy ez a terület most kié. A vitatott tábla a polgármester szerint éppen úgy került legutóbbi helyére, mint ahogyan most eltávolították onnan: valaki kiemelte a régi helyéről, s máshová helyezte. — A terpesi lakosság akkor ezt tudomásul vette — mondja. — Már csak azért sem jelentett ez nagyobb gondot, mert közös tanács volt, s a terpesiek nagy önmérsékletről tettek tanúbizonyságot. — Ezek szerint most is ez jelentené a megoldást? — Nem hiszem, mert ezekben a testületekben mindig kevesebb volt a terpesi képviselő, így őket mindig le lehetett szavazni. Azonban azokat az embereket meg kellene kérdezni, akik a vitatott területen laknak, hogy ők népszavazással döntsék el, hová kívánnak tartozni. Erre a törvény lehetőséget ad. De szerintünk az is kitűnő megoldás lenne, ha a táblát visszahelyezhetnék az eredeti helyére. — A szajlai önkormányzattal folytattak a témáról tárgyalásokat? Elvégre a két községházát néhány száz méter választja el egymástól. — Ők bennünket ebben az ügyben hivatalosan nem kerestek meg, csak hallottuk, hogy ezt a közútnál kezdeményezik. Aztán egyszer arra lettünk figyelmesek, hogy a táblát kifűrészelték a helyéből. Akkor a közúti igazgatóság vissza próbálta helyezni, ám az egyik szajlai önkormányzati képviselő megfenyegette őket azzal, hogy meg fogják azt akadályozni. így került a tábla Egerbe... ...Ahol semmiféle funkciója nincsen, ugyanis a határvita — amely egyébként nem foglalkoztatja élénken a lakosságot — a megyeszékhelyre nem terjed ki. Az bizonyos: Égerben egyik községnek sincsenek területi követelései. A játszma jelenleg tehát függőben: megfigyelők szerint határvillongások ennek ellenére nem várhatóak. Kovács Attila (gmf) Tűzoltók dicsérete A Gyöngyöstarjáni Mátra Egyesült Mgtsz italpalackozó üzemében nemrégiben tűz pusztított. A jelentős kár elhárításában kiemelkedő munkát végzett Csombók Mihály tűzoltó hadnagy, a megyei parancsnokság dolgozója, és Szecskő László gyöngyösi tűzoltó főtörzsőrmester. Ezért okét Jókai Oszkár országos parancsnok dicséretben és jutalomban részesítette, csakúgy, mint a pörbölyi katasztrófánál helytálló tűzoltókat. Ifjúsági fórum — idősebbeknek A harmadik meghallgatas Egernek neve van a „szkínek” között Mint köztudott, az egri önkormányzat nemrég egy ad hoc bizottságot hozott létre abból a célból, hogy az kivizsgálja: valóban a skinhead-mozgalom bölcső- je-e Eger? A bizottság most megtartotta az újabb — sorrendben a harmadik — meghallgatást az ügyben. Ezúttal két meghívott jelent meg: Sneider Tamás, a Független Magyar Ifjúság megyei elnöke, valamint Kiss Balázs, a Nemzeti Ifjak Egyesületének szóvivője. Kérdésekre Sneider Tamás elmondta: a Független Magyar Ifjúság decemberben Budapesten alakult meg, s bejegyezték a Fővárosi Bíróságon. Egerben márciusban tartják az alakuló ülést, s később mint a kisgazdapárt ifjúsági tagozata működik. Arra a felvetésre, hogy vannak-e a szerA közeljövőben„felvételiz- hetnek” óvodába azok a kisgyermekek Egerben, akik augusztus 31-ig betöltik a harmadik életévüket. A végeredményről mindig az illetékes óvoda értesíti majd a szülőket, ám az már bizonyos, hogy a beírások március 1-jén, 2-án és 3-án délután 13- tól 18, míg 4-én és 5-én reggel vezetben skinheadek, esetleg ő maga bőrfejű-e, azt a választ adta: attól, hogy valaki nemzeti érzelmű, még nem skinhead. A bőrfejűek nem úgy fejezik ki politikai gondolataikat, mint az FMI tagjai, hanem erőszakos úton. Elhangzott az a kérdés is: mi az oka, hogy Egert a„ skinhead-mozgalom fellegváraként” emlegetik szerte az országban. Sneider szerint: a dolgot a sajtó, a politikusok fújták fel. Kétségtelen, tényleg voltak annak idején nagy verekedések a városban a„szkínek” és a cigányok között, s az is bizonyos: Egernek a bőrfe- jűek között neve van. Miután itt nem él nagy cigányság, nem kell a skinheadeknek attól félniük, hogy rájuk támadnak. Egyébként jó, ha ötven skinhead van a városban, s míg régebben tényleg létezett ez a jelenség, mára 8-tól délután 3 óráig tartanak. Kérik a szülőket, hogy a személyi igazolványukat vigyék magukkal, s egyúttal közzétette azt is az egri önkormányzat művelődési és sportirodája, hogy kivételes esetben — ha a férőhelyek száma engedi — felvehetőek azok is, akik december 31-ig lesznek háromévesek. mindez megváltozott. Megszűnt az, ami irritálta a bőrfejűeket: eltűntek a valutázó arabok, s a cif ányság,, nem megfelelően visel- edő” tagjai is. Egyszóval: sokkal nyugodtabban lehet közlekedni a városban, mint két-há- rom évvel ezelőtt. Kiss Balázs a Nemzeti Ifjak Egyesületéről kifejtette: azóta mossák össze a bőrfejűekkel, amióta az emlékzetes buszpályaudvari botránykor néhány gye- reknél„NIE-tagságit” találtak. Elmondása szerint: hozzájuk bárki mehet, őnem ítélkezik sen - ki felett, ám ha bebizonyosodik valakiről, hogy cigányokat vert, azt elküldik. A NIE egyébiránt — az FMI-vel ellentétben — nem politizál, hanem arra törekszik, hogy a fiatalok értelmesen, kulturáltan tölthessék el szabadidejüket. (rénes) Rendhagyó 101. születésnap Az egrieket invitálják... Ilyen talán csak a mesében van, egy igaz mesében... Kádár János Miklós Munkácsy-dijas festőművész és felesége — a tévé Reggel című műsorából ismerős jogász —, dr. Szűcs Andrea életkora együttesen 101 év. S mivel mindketten Eger szerelmesei, gondoltak egyet, s megkeresték a Szenátor-ház üzemeltetőit — Cseh Andrást és feleségét —, hogy adjanak otthont születés- napi összejövetelüknek. Mivel azonban a kis Dobó téri szálloda kicsi, így csak 10 + 1 képei állítanak ki ebből az alkalomból a művész alkotásaiból... ...És holnap egy nagy szüle- tésnapi„bulit” csapnak a szállóban, ahová eljön, s ahol koccint majd a„fél világ”: itt lesz egyebek között az angol és az osztrák nagykövet, a német ügyvédi kamara elnöke, számos festő, színész és rendező, vagyis a szimpatikus házaspár sok-sok barátja. A művész egyébként felhatalmazta tudósítónkat, hogy tolmácsolja meghívását az egrieknek is: aki a hét végén arra jár, s kíváncsi a kiállított képekre, valamint erre a rendhagyó születésnapibulira, azt szívesen vendégül látja egy pohár pezsgőre. (Folytatás az 1. oldalról) — Nem vagyok ellentmondásos egyéniség, nagyon is következetes vagyok — mondta Torán még azon az eseményen, ol az egyik gárdonyis diákigazgató-jelölt kampányműsorában vett részt. (A Hírlap érdeklődésére Gonda Gábor, a meghívó elmondta: nem azért invitálták ide Torgyán Józsefet, mert szimpatizálnak politikájával, hanem mert „cirkuszt” akartak.) Az elnöktől megtudhattuk azt is, hogy „istenverte rossz gyerek volt” annak idején, például a háború alatt dinamittömböket rob- bantgatott kisfiúként, s ő volt a baráti társaság vezetője is. Később azonban változott a helyzet, pompás tanulónak bizonyult, olyannyira, hogy mások helyett is vállalta pénzért a disz- szertációjuk elkészítését, s még ma is olyannyira szellemi ereje teljében van, hogy a kisgazda- párt elméleti folyóiratát csak ő írja, s két-három óra alatt magnóba diktálja az összes cikket. — Végig kell járnom az országot, minta hittérítőknek—jelentette ki már a hívei előtt, ahol a keresztény-nemzeti egység létrejöttét szorgalmazta. Énnek kapcsán szólt a nemrégiben zászlót bontott Magyar {//alapítványról is. Elmondta, véleménye szerint az MDF-tagság jelentős része a kisgazdákkal szimpatizál, ám ezt még nem vállalja nyíltan, de már eljutott oda, hogy csatlakozzon a Magyar Úthoz. Ezzel a mozgalommal azonban csak akkor tudnak együttműködni, ha azok Tornyán óhaja szerint végre elhatárolódnak a kormánytól, amelyikben a kisgazda-elnök véleménye szerint neki azért nem volt szerepe, mert túlságosan is szembenállt a kommunistákkal, nem úgy, mint az MDF csúcsvezetősége. Torgyán szólt még arról is, mennyire fontos a családi háttér, hiszen anélkül ő sem tudná elviselni azokat a támadásokat, amelyek a Parlamentben érik. így például amikor felszólal, elmondása szerint már megtörtént, hogy ököllel ütötték, bekiabáltak: „te hájas disznó, szétverem a pofádat”, s más alkalommal is több ízben ugattak, illetve nyerítettek képviselőtársai. — Régebben a kommunizmusba próbáltak bennünket eljuttatni, most pedig Európába — mondta summázatként. — A hatalom azonban nem veszi figyelembe, hogy mi itt éltünk mindig is Európa közepén, bennünket nem kell oda elvinni, nekünk a jólétet kell megteremteni, hogy ne legyen különbség a főváros és a vidék, a nyugati és a keleti országrész között. (kova) Ön ma már 12000forintot nyert! A tökéletes azonosítás miatt közöljük a nyertes betegbiztosítási kártya számának vonalkód alatti tizenkét számjegyét. Ma az nyert, akinek a számsora megegyezik a fentiekkel! Amennyiben nem jelentkezik este 8 óráig személyesen vagy telefonon a kiadónkban, akkor a nyereményösszeg a másnapi nyertes javára többszöröződik. Címünk: Heves Megyei Hírlap Eger, Barkóczy út 7. Tel.: 36/413-644 36/410-880 RENAULT TOP-CAR KFT. Eger, Deák F. u. 64. Tel.: 36/313-808 „SHICK-R” KFT. Gyöngyös, Róbert Károly u. 2/4. Tel.: 37/13-188 HEVES HÍRLAP Munkaügyi szakértők Angliából Lesz-e regionális Az Egyesült Királyság Munkaügyi Minisztériumának szakértői — Leigh Lewis, Susan McLaren, Reg Panes Alison Lys — Magyarországra látogattak, és a hivatalos programba Heves megyét is beiktatták. Egerbe — a Heves Megyei Munkaügyi Központba — azért érkeztek tegnap, hogy megvizsgálják : mely földrajzi-gazdasági környezet alkalmas arra, ahol regionális fejlesztést valósítsanak meg. Annak a megyének, ahol leginkább megvannak ennek a feltételei, módszertani segítséget központ? nyújtanak. Tehát nem pénz áramlik majd hozzánk, hanem a tervek megvalósítását gyorsítják szakmai tanácsaikkal. Megyénkén kívül Bács-Kiskunba is elutaznak, s majd csak utána döntenek arról, hogy a regionális központ a két megye közül hol valósuljon meg. A vendégek első benyomása, hogy ebben a régióban már az önkormányzatok is kialakítottak területfejlesztési elképzeléseiket, mint ahogy a köztársasági megbízott itteni hivatalának e régiót érintő tervei is napirenden vannak. Március első napjaiban Felvételi az óvodákba