Heves Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-19 / 42. szám
4. A TUDOMÁNY VILÁGA HÍRLAP, 1993. február 19., péntek Alig három napja volt száz esztendeje, hogy 1893. február 16-án világszenzációt kürtőitek szét. Puskás Tivadar jóvoltából megszületett a Telefonhírmondó. Ez a híradástechnika fontos találmánya volt, amely tulajdonképpen a vezetékes rádió őse. Egy központi stúdióból közvetített híreket, zenés és prózai műsorokat az előfizetőknek. A rádiótól csupán abban tért el, hogy az egész napos műsort — a telefonhálózathoz hasonlóan — kábelen továbbították az egyes állomásokra. A Telefonhírmondó szervezete és műsora később a modern rádióadók mintájául szolgált. Puskás Tivadar azonban mindössze egy hónappal élte túl találmányának diadalát, miután 1893. március 16-án elhunyt. Erről — talán az élet furcsasága folytán — éppen a Telefonhírmondón keresztül értesült először ország-világ. A rádió előfutára volt A „szóval elbeszélt újság” köszöntötte az előfizetőt A múlt század második felében az idő és a gyorsaság központi kérdése lett a gazdasági életnek. Ez a gyakorlati követelmény hozta létre a távírót, majd a telefont is. Az utóbbi fejlesztésének történetében egy magyar név tündökölt: Puskás Tivadaré, a telefon- központ feltalálójáé. Pesten született a forradalom és a szabadságharc előtt négy évvel, 1844. szeptember 17-én. Első iskoláit a mai Deák téren kezdte, ahol már érdeklődéssel fordult a műszaki ismeretek felé. A humán tárgyak mellett köny- nyedén tanulta a matematikát és a fizikát is. Zeneileg szintén tehetséges volt, és szívesen sportolt. A bécsi műegyetemen folytatta tanulmányait, de kényszerű okokból hamarosan félbe kellett szakítania azokat. Terveit és tanulmányait ugyanis pénztelen helyzete akadályozta. Családja időközben tönkrement, és any- nyira elszegényedett, hogy nem tudták taníttatni. így az ifjú Puskás Tivadar, aki akkoriban a mérnöki diplomáról álmodozott, állásért kilincselt. Órákat, sokszor napokat töltött a közhivatalokban. Közben úgy tartotta fenn magát, hogy jómódban élő, de rosz- szul tanuló diákokat oktatott. Mindössze huszonkét éves volt, amikor apja meghalt. Akkor nyomban Pestre ment. Angolul és franciául tanult, miközben családjának biztatására külföldön próbálkozott. Angliába indult, ahol németórákat adott, és tökéletesítette nyelvtudását. Ezután rövid bécsi tartózkodás következett, majd hajóra szállt, és Amerikába ment. Colorado államban földet vásárolt, de hamarosan mindenéből kifosztották, és 1876-ban csalódottan tért visz- sza Európába. Még amerikai tartózkodása alatt megismerkedett a vezetékes távíróval, és már akkor felötlött benne, hogy valamely központi hely alkalmas lehetne több érdekelt fél összekapcsolására. Ezáltal a kapcsolat lényegesen bővíthető lenne. A központ gondolata találmánnyá érett Puskás Tivadarban, és azt Londonban kívánta értékesíteni. Ám akkor ott nem sikerült, de nem sokkal később Brüsszelben már igen. A telefonközpont létesítésének elképzelése gyorsan terjedt, és ezzel Puskás Tivadar elindulhatott a hírnév, valamint a gazdagodás útján. Kiutazott Amerikába, és Bostonban, majd New Yorkban találkozott a már akkor hírneves Edisonnal és Bell-lel. Az előbbi a szénmikrofonnal továbbfejlesztette a telefont, és ezzel az átvitel minősége lényegesen javult. Edison értékelte Puskás tudását, és a munkatársává fogadta. Két esztendőn át együtt dolgoztak az amerikai feltaláló laboratóriumában. 1877-ben Edison — mint a közvetlen megbízottját — Európába küldte. Először Londonba ment a találmány értékesítésére, de amikor ez nem sikerült, akkor áttette székhelyét Párizsba, ahol 1878-ban bemutatta Edison fonográfját. Puskás neve fogalommá vált a francia fővárosban. Különlegességnek számított, hogy villamos hajtású fi- ákeren járt, bár ezt a járművet a benzinmotor hamarosan háttérbe szorította. A telefon-ügy Párizsban is nehezen haladt előre, de ez a körülmény Puskást nem kedvetlenítette el, mert meggyőződése volt, hogy ez a találmány nagyra hivatott. Személyesen foglalkozott egy központ létrehozásával, amely 1879-ben meg is nyílt. Vállalkozása jól jövedelmezett, és a létesítésének jogát Európa valamennyi államának eladta, Franciaország és Magyarország kivételével. Ekkor Puskás magához hívatta öccsét, Ferencet, hogy a telefonszolgálat szervezését és igazgatását megismertesse vele. Ennek nyomán a hazai telefonhálózat létesítését és fejlesztését az 1884-ben bekövetkezett haláláig Puskás Ferenc irányította. Nem sokkal ez előtt a vállalatot átírták Puskás Tivadar nevére. Ezután Párizsban a villamos világítással is foglalkozott, de a legnagyobb szenzációnak egy másik találmánya számított. Ennek segítségével a francia főváros operájának előadásait vezetéken közvetítették 1881-ben. Puskás — a párizsi sikerek nyomán — a közvetítést Pesten is meg akarta oldani, de terve akkor nem valósult meg. Ekkor Abrudbányán bányát vásárolt, de ez a vállalkozása nem járt sikerrel, és a hazai telefonvállalat egy részét is eladta. Ezután a Szamos völgyében, Zsibó környékén olajbányászatot kezdett. Bár biztató nyomokat is talált, de a drága mélyfúrások nem hoztak kellő eredményt. Családja ezután Grazba költözött, ám ő maga Pesten maradt. 1887-ben újra a telefonüzlettel foglalkozott. Abban az évben a telefonhálózat állami tulajdonba került, de azt Puskás Tivadar bérbe vette. Ám ez a törekvése sem járt sikerrel, mert amikor 1890-ben a bérlő vállalat jogviszonyát újra rendezték, a társaság névsorában Puskás neve már nem szerepelt. Két évvel később a Pesti Hírlap egyik száma arról tudósított, hogy a fővárosban is bemutatták a dalműtelefont. 1892. február 14-én a Bánk bán előadását ezzel közvetítették az Operaházból a Pesti Vigadóba. 1893. február 16-án pedig megjelent a világ első „telefonújságja ”. Erről másnap a Pesti Hírlap hosszú cikkben számolt be. Többek között ezeket írta: „ Telefon Hírmondó. Ez a címe annak a világcsodának, amely tegnap és ma Budapestet csakugyan Európa első városává tette... A szóval elbeszélt újság” Puskás Tivadar találmánya, aki ezt Budapesten léptette először életbe, s nemsokára Bécsbe és a többi európai városokba megy megcsinálni... Reggel kilenctől este kilencig folyton beszél,, valaki valahonnan ”, igen erős és igen tiszta hangon mindenféle újságokat... például Montevideóban az elnök békés beszédet tartott... Plovdivban a bolgárok igen örvendeznek... A Csap utcában egy cseléd marólúgot i vott... ” Puskás kezdeményezésére már akkor stúdiót is létesítettek a budapesti Magyar utcában, és onnan történt az első közvetítés. Érdekességnek számított, hogy 1894-ben már hétszáz előfizetője volt a „hangos újságnak”. A hírolvasót azután áthelyezték az Erzsébet körútra, majd 1894- ben a Rákóczi út 22. alatti házban működött, amely később a Magyar Rádió első stúdiója lett. Puskás agyonhajszolt, elgyötört szervezete azonban nem bírta a sok megpróbáltatást, és 1893. március 16-án — mindösz- sze 48 éves korában — Budapesten elhunyt. Ezt a szomorú hírt először a Telefonhírmondó közölte hallgatóival aznap reggel: „Puskás Tivadar, a TelefonhírHa fellapozzuk a Pesti Hírlap 1879. július 17-i számát, abban érdekes tudósítást olvashatunk. A sorokból kitűnt, hogy bárki megtekintheti és meghallgathatja Budapesten az évszázad csodáját: a telefont. Ezt a készüléket Puskás Tivadar öccse, Ferenc hozta magával Párizsból. De az angolok sem tétlenkedtek, miután 1879 augusztusában Londonban megnyílt az első nyilvános telefonközpont. A krónikák szerint természemondó megteremtője, ma reggel fél kilenc órakor életének negyvennyolcadik évében meghalt...” A Telefonhírmondó vezetését akkor Popper István mérnök vette át, amely egészen 1944-ig működött az irányításával. Edison még lázasan alkotott, Bell kedvenc találmányaival foglalatoskodott, de a náluk fiatalabb Puskás Tivadarnak már nem adatott meg, hogy nevét megismerje a világ. Eltűnt a telefon tökéletesítésének megannyi névtelen alkotója között. Alkotó, szervező, kiváló műszaki-gazdasági szakember volt, aki szívesen kísérletezett. Az akkori idők technikai lehetőségeit jól ismerte és alkalmazta vállalkozásaiban. (mentusz) tesen Amerika haladt az élen, hiszen lendületben volt az egész gazdasági gépezete. 1880-ban például már ötvenezer amerikainak volt telefonja. Puskás Ferenc nehezebb akadályokkal küzdött Magyarországon, de szívós kitartással szervezte a telefonközpont ügyét. így végül is 1881. május elsején Budapest volt a világon a negyedik főváros, ahol telefonközpont kezdte meg működését. Berlin csak utána lépett a sorba. A nagy találkozás Puskás Tivadar — mint már írtuk — áthajózott Amerikába, hogy elképzeléseit Thomas Alva Edisonnal ismertesse. Mindezt szenvedélyesen fejtette ki előtte. A nagy feltalálónak megtetszett a nem mindennapi képességű magyar, és hosszabb ideig együtt is dolgoztak. Erről egyébként az amerikai feltaláld így nyilatkozott: „ Én a magam részéről kezdetben nem láttam egyebet a telefonban, mint valami újabb rádiófélét, amelynek révén egyik állomásról a másikra híreket lehet továbbítani. Amerikában a telefon eredetileg csak arra lett volna hivatva, hogy pótolja azokat a távírókészülékeket, amelyek a tőzsdei érdekek miatt bizonyos számra csökkentek. Puskás volt az, aki kifejtette azt a tervet, hogy a telefont a nagy nyilvánosság részére is hozzáférhetővé kell tennünk. Olyan központot tervezett, amelybe tetszés szerinti számú előfizető kapcsolható be, és amelynél a beszélgetéseket a telefonközpont alkalmazottai irányíthatnák. Az„A” nevű előfizető tehát nem csupán a „B” nevűvel beszélhessen — mint eddig, közös vonalon hanem „A” éppen úgy érintkezhessen B-vel, mint C, D stb. nevű előfizetővel. A telefonbeszélgetések irányítása Puskás Tivadar ideája volt. Ez körülbelül 1877-ben történt...” Budapesten az „évszázad csodája” A macska, mint fotómodell A négylábú fotómodellek a legtöbb nobbifotós számára kimeríthetetlen témául szolgálnak. A macska, önállóságra való hajlamával, szabályszerű kihívást jelent az ambiciózus fényképésznek. A „barátságos arcot kérek” felhívás nem valószínű, hogy különösebb benyomást tesz szobatigrisünkre. Kutyák esetében több sikerrel járhatunk, hiszen fényképezés közben különféle pózokban szívesen csillogtatják „színészi” képességeiket — a macskák korántsem. Ha portrékat szeretnénk készíteni macskánkról — és ugyan melyik fényképezőgéppel rendelkező macs- kabarátnak ne lenne ez az óhaja —, úgy nem csupán technikára, hanem taktikára van szükségünk. Amíg macskánk kölyökkor- ban van, tartsuk állandó készenlétben gépünket, mert a macskabébik gyorsan felnőtté válnak, és a macskaélet első hónapjainak bája visszahozhatatlan. Minél meglepetésszerűbben kapjuk le a kis koboldot, annál sikerültebb lesz a kép. Á fiatal macskák rendkívül kíváncsiak, a rájuk szegeződő kamera szinte mágikusán vonzza őket. Macskaperspektívából remek új játéknak vélik a hason csúszó gazdi kezében lévő tárgyat, és szinte rátapadnak dorombolva, kurrogva, addig pofozgatják, amíg a fotós legnagyobb bánatára a nagy felvételből mindössze egy bajuszka kerül megörökítésre. Tereljük el a figyelmét! A legkönnyebben kertben, szabad terepen fotózhatunk macskákat, ahol minden fűszálacskát érdeklődve vizsgálgat- hat, madarak röptét figyelheti, így a ráirányuló kameráról elterelődik a figyelme. Mire vigyázzunk felvétel közben? Hasznosabb kissé elmosódott hátteret választani, mivel vakító napfényben, különösen fekete-fehér képeken kemény kontrasztok és nemkívánatos árnyékok alakulhatnak ki. A legideálisabb a macskát fán, szem- magasságban „lekapni”. Ilyenkor vigyáznunk kell, hogy a fa ágai ne vessenek árnyékot. Az oda nem illő minta teljesen elronthatja a kompozíciót, és fotónk targya, a macska, úgy eltűnik benne, mint egy képrejtvény. Lakásban történő fényképezésnél fontos, hogy a macskát elfoglaljuk valamivel. Miközben kedvenc játékszerét, pamutgombolyagot, gumiegérkét pofozgat, kitűnő „bohócos” felvételeket készíthetünk róla. Ha eredeti macskafotót szeretnénk készíteni, használjunk teleobjektívet, amelyet „rejtett kameraként” használva nemcsak bájos pillanatfelvételeket készíthetünk, hanem olyan elbűvölő részleteket is fotózhatunk, mint például a macskánk kifürkészhetetlen szemei. Apropó, szemek: amikor villanófénnyel dolgozunk — márpedig szobában készülő fényké- eknél szükséges, mivel a macs- a a hosszú exponálási időt aligha fogja békés nyugalomban kivárni —, soha ne közeledjünk a macskához szemtől szembe. Eltekintve attól, hogy a legtöbb macska idegesen reagál a szemből jövő hirtelen felvillanásra, a szemei reflektorként verik vissza a fényt, így pillantása a fényképen termeszetellenes, kimeredt lesz. Hivatásos fotográfusok ismerik ezt a problémát emberekről készített portréknál is. Mindezek elkerülése végett a legegyszerűbb eljárás, ha profilból fényképezzük a macskát, így az oldalról jövő fényforrás vagy villanófény éppenséggel segít a nemkívánatos reflexek elkerüléseben. Vigyázzunk arra is, hogy az újszülött kismacska éppen nyiladozó szemei rendkívül érzékenyek, ezért ebben a stádiumban ne készítsünk villanófényes felvételeket. Különleges probléma állatfotózásnál a háttér. Pillanatfelvételeknél előfordul, hogy a macska szinte beleolvad a színes, virágos tapéta mintájába, vagy bútorláb, háztartási eszköz és egyéb, oda nem illő foglalja el a kép fő motívumának helyét. Ha már megnyomtuk a kioldógombot, mielőtt a hibára rájöttünk volna, talán megmenthetjük a képet, ha a kívánt részt kivágjuk belőle. Tanácsok szuperfotók készítéséhez: ha dokumentum jellegű képsorozatra van szükségünk macskánkról, akkor nem elég várni az adódó pillanatokra, hanem „forgatókönyvvel” kell felkészülni a fotózáshoz. A macskáról készült jó portré bemutatja az állat tulajdonságait, személyiségét, jó vagy rossz kedvét, egyszóval olyannak láttatja, amilyen a valóságban. Némelyik macska kimondottan arrogánsán tekint ránk a képről, mások mókásan, megint mások gyengéden, mint az angyalkák. Vannak tipikus mozgások és reakciók, amelyek többé vagy kevésbé minden macskára jellemzőek. A mód, ahogyan mosakodnak, ásítoz- nak, fület vakarnak, nyújtózkodnak — mind-mind tipikus macskatulajdonságok. A pénz történetéből Az ember életében a legnagyobb játékos a sors. Tényleg így van, hiszen ki gondolta volna több ezer évvel ezelőtt, hogy pénzzel mindent meg lehet vásárolni. Manapság az emberek alig tudják elképzelni életüket pénz nélkül. Bárhová bemehetünk, ha nincs pénzünk, akkor nem tudunk vásárolni semmit, és üres kézzel vagyunk kénytelenek kijönni az áruházból, étteremből... Valójában tehát az emberi társadalom pénz nélkül olyan, mint a félszárnyú madár, amelyik reülne, de nem tud. Egy azonban iztos, az emberi társadalom kezdetben nem ismerte ezt a fizetőeszközt. Az emberek anélkül éltek, hogy ismerték volna a énzt áldását és átkát. Kezdeten az ember mindent megtermelt magának, amire szüksége volt. Nemsokára azonban, már az emberi élet kezdetén, a legkorábbi időkben az embereknek különböző képességeik voltak: az egyik kitűnő vadász volt, a másik pedig elsőrendű fazekas. Egy család élt tehát egy területen, például, ahol sok kovakő volt található, ami alkalmas volt munkaeszköznek, de alkalmas volt arra, hogy harcászati eszközt készítsenek belőle. Az egyik őscsaládnak hiányzott a kovakő, de bőségesen volt sójuk, vagy agyagjuk a fazék készítéséhez. Ez a hasznos tény eredményezte a munka megosztását. Kezdetben tehát megindult az áruk cseréje az emberek között. Ez a dolog azonban nem volt ilyen egyszerű. Ugyanis, ha az egyik embernek volt egy tehene, meg kellett keresni azt az embert, aki a tehénért kecskét akart cserélni. Egy tehénért három kecskét. Valójában tehát hosszú utat kellett ezért a cseréért bejárnia. A fazekas el akarta adni az elkészített fazekát, neki olyan embert kellett keresnie, akinek arra volt szüksége. Most látjuk tehát tisztán és világosan, hogy az árucseréhez szükséges volt valamilyen Ez sem újdonság: egyre több hamis pénz kerül forgalomba. íme, mutatóba néhány dollár... (Fotó: Gál Gábor) eszköz, ami bármire cserélhető. Megjelennek tehát a különböző pénzféleségek. Most nézzük meg a helyzetet közelebbről. Itt van egy kőkorong a Karolina-szigetekről, halak Alaszkáról, kakaóbab Mexikóból, rizs Indiából. Akkor az emberek a kagylót használták, mint „közvetitoeszközt”, amit mindenre el lehetett cserélni. Aztánjött a „robbanás”: a fémek felfedezése ugyanis forradalmat hozott. Különösen fontos fém volt az arany és az ezüst. Ezeknek a fémeknek a Nap és a Hold adott varázslatos érteket. Babilóniában úgy tudták, hogy a Nap és a Hold isteni égitest. Á viszonyításhoz szükséges volt fí: 13,4), hogy az arany volt a Nap éve, az ezüst pedig a Hold hónapja. Tehát így differenciáltak. A pénznek Babilóniában szent jellege volt. A számítási szisztéma itt 12 részre oszlott, majd utána ezt a szisztémát Franciaországban Nagy Károly király vezette be. Ő eldöntötte, hogy tizenkét ezüstözött dénár egy sout ért (5 centimes francia pénz). Hasonló szisztémát használtak A ngliában is, ahol 12 pen- niért adtak ejgy fontot. Az első pénzecskék Líbiában jelentek meg, mintegy 2600 évvel ezelőtt. Ezekbe az érmecs- kékbe belevésték az általuk elképzelt Isten képét, majd ezeket a nyakukban hordták. Szerintük ugyanis a pénz Isten származása volt... Nemsokára az ősgörögök adtak ki pénzeket a líbiai példák szerint. Innen került aztan Rómába. Ezután jött a nagy fordulat: az első papírpénzt Kínában adták ki, még a X. században. így tehát a ma már természetes fizetőeszköz története meglehetősen kalandos volt. Manapság nagyon sok ember gyűjt pénzérmékét, ugyanúgy, mint mások postabélyegeket. Valójában sok emberben felébred az érdeklődés az éremgyűjtés iránt, mert ez egy igazán szép és rendkívül fontos tudományos munka, s időtöltés is. Ebben csak nyerni lehet: a gyűjtés csak eredményes lehet, és csak hasznot hozhat az embernek. A haszonért pedig mindig érdemes dolgozni... Eszperantóból fordította: id. Zakar János Egy „profi” a kamera előtt
