Heves Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-18 / 41. szám
4 HORIZONT HÍRLAP, 1993. február 18., csütörtök Ezt így kell csinálni... •A Movendo — fesztiválkórus A Movendo megmérettette magát, és súlyosnak találtatott: megkapta a zsűritől a fesztiválfokozatot. A hír jóformán ennyi lenne, ha nem lettünk volna jelen azon a hangversenyen, amelyet ez alkalomból szerveztek meg az Egri Szimfonikus Zenekartagja- iból alakult kamaraegyüttessel közösen, hogy a jórészt barokk szerzőktől származó, és a műfaj értékrendje szerint is komoly feladatot jelentő számokkal bizonyítsanak a Movendo énekesei szakmai szintjükről. Ismeijük azokat a körülményeket, amelyek évekkel ezelőtt a kórus létrejötténél adottak voltak: szívességi albérletben kezdték, mint a mai fiatalok a házasságot általában. Vass Márta karnagynak és hűséges társainak mindez nem jelentett akadályt, és ahogyan azt egy facér jogász az alapító okiratban megfogalmazta, megindították közös munkát. Fellépések sorakoztak egymás után, egy-egy nagyobb produkcióban társszereplőként is részt vettek. Az utóbbi években már a határokon tűi is hívták őket: nem kimerészkedtek, jó hírük és értékes repertoárjuk előttük haladt ajánlólevélként. A fesztivál-szintes műsorban kilenc darab hangzott el kilenc szerzőtől. S ha a kezdő számot — Bach kórusát — és a befejező számot — Vivaldi Credóját — említem, máris nyilvánvaló, hogy a széles ívelésű skálán mozgalmas harmóniákat átfogó kompozíciók jelentették az alapot a zsűri döntéséhez. Az egyre fejlődő és személyi összetételében is gyarapodó énekkarnak a gondja, de szándéka is — gondoljuk, sok döntést közösen hoznak a siker érdekében —, hogy az egyes kórusszámok lélektani anyagát is mérlegelik, megvizsgálják: mi tartozhat össze, meddig lehet elmerészkedni a magaslatok felé. Vigyázni kell netán azért is, mert nem vállalkozhat egy ilyen együttes — létszáma miatt sem — korlátozott hatásfokú fellépésre. Ez a kamaraegyüttesből félprofivá átváltó dalostársulat a minősítés alkalmával éppen azzal lepte meg barátait, azaz a közönséget, hogy Vivaldi Credóját nemcsak magabiztosan adta elő, a fortissimókat, a hit bizonyságát meggyőző erővel nyilvánította ki; sőt párja is akadt ennek a lelkesítőén hatásos műnek, éppen Bruckner Virga Jessé-jé- ben. A két muzsika gyökereiben más, mégis rokonította az itáliai szerzőt a német zenésszel az a magától értetődő hit és fényesség, amely az ember pontos és fontos helyét kijelöli a világban: a lélek rendjét harsogja-bizo- nyítja mindkét mű, és ezek között a vallomásszerű kompozíciók között az áhítat melegével bújt meg Mozart Ave veruma, Pulene Salve Reginája, Scarlatti esdeklő imája, a Miserere mei, Deus, Bach finom szellőutánzata, az Air, vagy Purcell lendületes dallamkezelése. Csembalón Marik Erzsébet működött közre. Színezte a hangulati hatást a szimfonikusok által előadott Corelli-concerto grosso, amelyben Radnódi Tibor, Szarvasné Búzás Márta és Mészárosáé Kiss Katalin szólót játszottak. Ma már nem tűnik külön dicséretnek, de beszámolónknak lényeges eleme: az elhangzó művek valahol mindig érintették a liturgiát. Szükség van arra, hogy jó példával elöl járjanak abban a lelki újjáépítési munkában, aminek a jelentőségét még csak kevesen fogják fel elgondolkodtató és elengedhetetlen szükségszerűségnek. Ezért is gratulálnánk elsősorban Vass Mártáéknak, mert kvalitásaikat korábban is ismertük és elismertük. Ezt így kell csinálni...! Farkas András Filmpremierek Éjféli bunyó Egy autókat árusító szélhámos áll a történet középpontjában. El is ítélik, s megkezdi börtönbüntetését... Az itt eltöltött idő gyümölcsözőnek bizonyul a számára. A kényszerű pihenőt információszerzésre használja fel. Amikor szabadlábra kerül, már tudja, mi az a pénzes vállalkozás, amivel felvirágoztathatja saját jövőjét... A trükk, amivel a temérdek pénzt reméli megszerezni, nem egyéb, mint egy éjféli bokszmeccs, amelyen egy bizonyos Honey Roynak 24 óra alatt tíz ellenféllel kell megküzdenie. Mindegyiket gyors egymásutánban ki kell ütnie. Természetesen ezekre a mérkőzésekre komoly pénzekkel fogadást kötnek... Ennek a bizonyos Honeynek tudnia kell, melyik lesz az az ellenfél, aki majd őt üti ki. A remek színészi alakításokban gazdag filmet a profi boksz szerelmesei fogadják örömmel. Az izgalmas történetet az egri Uránia mozi mutatja be. Puszta acél Az öldöklő háborúk után, időtlen korban játszódik a kalandfilm cselekménye. A világ nagy része homoksivatag. Nomad, a veterán kardforgató — Patrick Swayze — Meridián völgyébe tart, hogy bosszút álljon mestere gyilkosain. A sivatag közepén egy farmra vetődik, ahol a civilizáció kezdeti fokán élnek az emberek, féltékenyen őrizve titkos kincsüket, a föld mélyén megbúvó patakot. Véres harcokban kell győzedelmeskednie Damnillal, a zsarnokkal szemben. A filmet a gyöngyösi Puskin mozi tűzte műsorára. Éjféli bunyó HANG-KÉP Harsány hírverés Túlzás nélkül állítom, hogy a Szombat délelőtt gondosan szerkesztett, színvonalas programokkal lepi meg az érdeklődő hallgatókat. A legutóbbi jelentkezésre különösképp vártam, hiszen előzetesként beharangozták, hogy szó lesz — többek között — a grafológia szenzációs titkairól. Sajnos, hittem a hírverésnek. Izgatottan vártam a bejátszást, s aztán jókorát csalódtam. Meginterjúvolták a grafológusok kamarájának egyik vezetőjét, aki készségesen válaszolga- tott a kérdésekre. Megtudhattuk azt, amivel mindenki tisztában van, ha csak egy kicsit is fejlődőképes. Nincs abban semmi különös, hogy Nyugaton hosszú évtizedek óta a hétköznapok gyakorlatában is hasznosítható ez az ismeretrendszer, hiszen aki megszerezte a megfelelő jártasságot, kellő elemzés után nagy biztonsággal határozhatja meg azt, hogy ki a rest, a hanyag, a könnyelmű, a hazudozó, a szélhámos, a tisztességes, az igyekvő. Az efféle teendők rutinfeladatok a felkészültek számára. Ezért bizony felesleges volt a csinnadratta, még akkor is, ha a riporternek nóvumnak tűntek ezek az információk. Ha alaposabban tájékozódik, akkor nincs rácsodálkozás. Bosszúságról azonban gondoskodott, mivel nem replikázott, nem kérdőjelezte meg a honi elképzeléseket. Még rágondolni is rossz arra, hogy a munkahelyek irányítói készpénznek vegyék azokat az analíziseket, amelyet az országszerte gomba módra szaporodó, s különböző társulásokba verődött áltudorok produkálnak. Hadd hangsúlyozzuk: az ilyesféle munkálkodáshoz némi adottság, érzék, s tengernyi képzési óra szükségeltetik. A hozzáértők köntösét csak az öltheti magára, aki évtizedeket áldozott erre a felelősségteljes hobbira. Ennek kiemelése elmaradt, azaz háborítatlanul buijánozhat a tévhit, hatványozódhat az önámító és a másokat becsapó szemfényvesztők regimentje. Ez akkor is elkeserítő, ha egy átmeneti korban rehabilitálódott tan lombosodásának velejárója. Vitathatatlanul kárunkra válva. Szerény oázis A korábbi filmszűke után hála Istennek elérkezett a bőség periódusa. Ez akkor is reménykeltő, ha senyvedünk a garantáltan egy kaptafára formált amerikai fér- celményektől, azok ötlettelenségétől. Egészségesen elégedetlenek lévén, máris keressük a kiutat, amely természetesen létezik. Jelezzük csak az egyik irányt! Mindjárt példaként említem a február 14-én este vetített Amióta rózsa nyílik című francia cégjelzésű munkát. Kilencven percig élvezhettük a frappáns forgatókönyv nyomán kerekdeddé, lendületes tempójúvá fabrikált cselekményt. A siker másik összetevője az, hogy a dirigensi szerepet ugyanaz — Yves Amoureux — vállalta, aki az épkézláb sztorit szülte, azaz remekül nyomaté- kolta a lényeget, s háttérbe szorított minden mellékes motívumot. A két szálon bonyolódó történet megbabonázott bennünket, s az az ügyesség is, ahogy a részek szerves egésszé ötvöződtek. A nem sablonos szerelmi etűdsor érzelmeinkre hatott, a krimi, illetve a horrorvonulat pedig a fantáziánkat pergette meg. Céltalan folytatni, hiszen aki látta e figyelemre méltó művet, csak megerősítheti az előbbieket. Inkább egy javaslattal rukkolnák ki. Azok a nem éppen szuperesztéta vásárlók ne csak az Amerikai Egyesült Államokra kacsintgassanak, próbálkozzanak másutt is, mert az egyhangú kínálat csömört okoz, s arra emlékezteti a nézőket, hogy nálunk csak végletek léteznek, hogy a hajdani szovjet gügyeségeket jenki ször- nyelményekre cseréljük. Higgyék el: van középút is. Ráadásul könnyen meglelhető. Persze csak akkor, ha valaki szellemileg se iöksüket... Pécsi István Egri bemutató: Tévedések vígjátéka A felcserélhetoség bohózata Egy színháznak nem lehet nem játszani Shakespeare-t. Az angol drámaíró-zseni örök kihívás minden színész és rendező számára, mert még a látszólag legegyszerűbb drámája is teli van talánnyal. Ugyanis szabadon szövi történetei szálait, nem kötik holmi földhözragadt szempontok. Bármi megtörténhet nála, amit a színpad hitelesíteni tud. Márpedig a világot jelentő deszkákon minden képtelenség valósággá nemesülhet, ha valódi emberi érzelem és indulat áll mögötte. A Tévedések vígjátéka az egyik legkorábbi drámája, mégis hallatlan vakmerőséggel nyúlt régi darabokhoz, s formálta azokat a saját arculatára. Ebben a komédiában egy több ezer éves témát dolgozott föl nagy elődei, Menandrosz és Plautus nyomán. Azóta is sokszor feltűnt ez a téma, mert az összetéveszthetőség, s az ebből számlázó félreértések sorozata hálás alapanyag. A külső és belső hasonlóság leginkább az ikrekre jellemző, s különösen akkor érdekes a helyzet, ha eltérő körülmények között nevelődtek, nem tudva egymásról, aztán mégis egymás mellé sodorja őket a sors. Á tudomány is igazolja azt, hogy ilyen esetben kísérteties azonosságok jöhetnek létre, hiába a sok száz kilométer távolság, vagy az eltérő kulturális hatás. A Tévedések vígjátékában Shakespeare megkettőzi az ikerárt, s ezzel a képtelenségig fo- ozza a furcsa helyzeteket. Nemcsak az úrfiak, hanem szolgáik is egymás tükörképei. így nem csoda, ha lépten-nyomon összetévesztik őket még azok is, akik a legközelebb állnak hozzájuk. Ráadásul olyan városok lakói, amelyek perben-haragban állnak egymással: feje elvesztésével fizet az, aki a másik településről oda vetődik, s nem tudja Kiváltani magát. Az a hasonlóság, amely már-már az azonossággal ér föl, kétségbe vonja ezt az esztelen gyűlöletet. Mi szükség volna két máshol élő embert törvények szigorával elválasztani, ha ennyire egymás tükörképei? Még a herceg eltökéltsége is elfogy, amikor ennyi „véletlennel” találkozik. Éppen ez az, amely Shakespeare darabjában tragikai, sőt némi továbbgondolással filozófiai távlatokat nyit meg. A fergeteges komédia elején az iker úrfiak apját halálra ítélik, mert nem képes a váltságdíjat kifizetni. S a forgatag közepén koldul, próbálja összegyűjteni életének arát. S ez a veszély leselkedik arra a testvérre is, aki idegen földről vetődött erre a vidékre. Tudós irodalmárok szerint a drámabeli Ephesus voltaképpen maga a Shakespeare-korabeli Anglia, ahol a jezsuiták feje fölött lebegett így a pallos. S a drámaíró maga is katolikus érzelmű volt, s így mutatta ki, hogy az üldözöttekkel rokonszenvez. Hogy voltaképpen így volt-e vagy sem, az nem a mai nézőre tartozik, mert a darabnak önmagáért kell beszélnie. Ám az egri színpadon igazolást nyer ez az elmélet, mert a mű színei fölragyognak, s teljes pompájában latható a shakespeare-i kaval- kád. A rendező, Gáli László nemcsak hogy elfogadja ezt a bolondos világot, de még tovább is yorsítja a tempót. így a mű játé- osságából sok esetben már bur- leszkbe hajló kavargás válik. Nagyon hasonlatosan ahhoz, amelyben ma élünk, mert ha nem is történik velünk lépten- nyomon valami sorsfordító, mégis azt érezhetjük, hogy az el- viselhetetlenségig felgyorsul minden. Ez a fura, mégis a mai ember számára oly otthonos közeg megfelelő háttér a darab alap- konfliktusához: fölcserélhetőség komédiája ez. S a véletlennek elkeresztelt sors bárkit olyan helyzetbe hozhat — akár a gének játéka, akár a körülmények alakulása miatt —, hogy idegen emberek bőrébe kényszerül, vagy ellenkezőleg: az ő életét „bérelik ki” mások. Ennek az életérzésnek a megjelenítése itt valóságos cirkuszi mutatvány, amelyhez jó helyszínt jelent Kasner Péter díszlete. A figurák egy jelentős része mintha porondról lépett volna színpadra: bohócok és artisták tagolják — nagy könnyedséggel, mozgékonysággal — a különböző színeket, biztosítják a cselekmény folyamatosságát, hogy egy percre se lankadjon a figyeíem. Gáli László minden évadban megrendez egy-egy Shakes- peare-darabot. A gondolatok uralják a bemutatóit: olykor még a látványról is lemond, hogy a mondanivaló ne szenvedjen csorbát. Szereplőit ezért nagyon gyakran fehérbe vagy pasztellszínekbe öltözteti, s így nem alakítja hangsúlyossá fizikai létüket. A Tévedések vígjátékában viszont megélénkül a színpad, lángoló vörösben, mélybarnában vagy sápadt feketében (Szabó Ágnes jelmezei) jelennek meg a szereplők. A mozgalmasság és a látvány egységes képpé áll össze: plakátszerűen jeleníti meg azt az egyszerű igazságot, amely azért válik bonyolulttá, mert oly gyakran hajlandók vagyunk róla megfeledkezni. A rendező most nem a részletek felé fordul, hogy azok gazdagságából fejtse ki — barokkos módon — a lenyűgöző egészet, hanem a maga egyszerűségében tárja fel a mondanivalót, amelynek elemeit, szépségét érzékelteti. Gáli alaposan ismeri „csapatát”, s az alkati tulajdonságokra építve kitűnő összjatékot alakít ki. A két Antipholus, Fésűs Tamás, illetve Tunyogi Péter külsőre nemigen hasonlít egymásra. Indulataik is eltérőek, de nem is kísérlik meg azt, hogy mímeljék egymást. Az öltözékük azonos, s ez még inkább aláhúzza a mondandót: külső szempontok alapján ítélik meg az embereket, pusztán a ruha is elég az összeté- vesztéshez. Tunyogi a szelídebb, az ámuldozóbb alkat, így illik rá sűs Tamás erőteljessege,viszont megfelel az ephesusi fivér sértett önérzetének. Apjukat, Aegeont Réti Árpád jeleníti meg, aki a maga elgyötörtségével, fájdalmával kitűnően elíenpontozza a mulattató kavalkádot. A szolga ikerpár figurái is „testre szabottak’, Sziki Károly gyorsabb észjárású, mozgékonyabb, míg Balogh A ridrás lomhább típus. Sziki a darab egyik kellemes meglepetése, még ebben a nagy tempóban is képes újabb és újabb poénokat kidolgozni, s bravúrosan megvalósítani. Rövid jelenetben, de emlékezetesen lepett színre Bakody József. Nemcsak az öreg kalmár sorsa tragikus színezetű, de fölsejlik az ephesusi Antiholus és felesége közötti konfliktus is. Radó Denise pontosan tálja elénk a férjét szerető, de életet pokollá tévő asszony alakját. Luciánál, a húgát Moravek Krisztina játssza, már-már idillivé formálva a férfit teljesen megérteni kész nő képét. Hozzájuk képest lényegesen vér- mesebb Deák Éva kurtizánja, aki lángoló vörösben a női határozottság és bujaság megtestesítője. A fejedelmi pökhendiség és az értelmetlen törvények letéteményese Kelemen Csaba, aki Ephesus hercegeként vonul végig a színpadon. Kisebb szerepeiben jó csapatmunkát végeznek a többiek is: Fehér István, Pálfi Zoltán, Horváth Ferenc, Rékai Nándor, Bókái Mária, Berzéki Krisztina, Kancsár József es Pis- tyúr Attila. Ismét dicsérettel lehet említeni a színházi stúdiósokat, akik Karsai János irányításával bravúros mozgással teszik teljessé az előadást. Rendhagyó színházi élmény a Tévedések vígjátéka. Hűséges a műhöz az előadás, mert minden értelmet nyer benne, amiért megszülethetett, mégis friss és önálló szemléletű, mert van mit mondania korunknak is. Ebben a nagy felfordulásban csak a „kosztüm” számít: fölcserélhe- tők a szerepek, válthatók az álarcok. Már csak ezért sem érdemes gyűlölködni, embertelen törvényeket hozni. S ha ennyi sem elég? Ott van ráadásul a színes, teljes élet, amely megszépíti ragyogásával az egész, félreértésekkel teli világot. Gábor László A syracusai Antipholus és Pro- inio, a szolgája (Tunyogi Péter és Sziki Károly) A két Anthipolus és a kurtizán (Fésűs Tamás, Deák Éva, Tunyogi Péter, mellettük Moravek Krisztina és Pálfi Zoltán)
