Heves Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-16 / 39. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. február 16., kedd Látószög Kalapot Kupának! Emelem kalapom Kupa Mihály előtt! Nem a nevével is fémjelzett, ismert pénzügyi program tetszik, vagy éppenséggel magával az ex-miniszterrel szimpatizálok különösebben, inkább az államférfi őszintesége ragad nagyobb tiszteletre. A nemrég még két, aztán egy héten belül sem Ígért, majd hirt len mégis nehány nap alatt megkezdett — egyébként pedig talán már fél esztendeje országosan találgatott, ismert — miniszterelnöki kormányátalalutás során ugyanis a politikus, gazdasági szakember a legnagyobb nyilvánosság számára megvallotta, hogy más tárca vezetését nem vállalja, mert ahhoz nem ért. Hosszú évtizedek alatt nem volt példa ilyesmire! A felkínált bársonyszék még minden kiválasztott szívét igen-igen megdobogtatta, s akit bele szántak, alig várta, hogy elfoglalhassa. Nemcsak az „átkos, régi rendszerben” lett volna szí >- katlan, hanem ebben a mostani újban, másban is egyedüli, hogy a szerencse emberének eszébe jut szerényebb, szűkösebb körű felkészültsége. Az egyéb irányú munkához, felad i tokhoz szükséges kevesebb ismerete, a korábbitól éltéi ö posztra való alkalmatlansága a magasabb vagy alacsonyabb szinteken. Jól emlékszem az „univerzális emberek”lenti és fenti határtalan vállalkozó kedvére, túlon-túli magabiztosságára, amellyel úgyszólván bármilyen előléptetést, helycserét szinte gondolkodás nélkül elfogadtak. Ha a párt úgy kívánta, vagy kívánja, nincs, nem lehet ellenvetés — tartották, s tartják rendületlenül. így lehetett a csak „kopogó” suszterból is — mondjuk — mezőgazdasági szövetkezet elnöke, vagy éppenséggel élelmiszeripari vállalat igazgatója. Majd a jobb, a szebb, a tisztességesebb időkben is az új „káder” egymás után a legkülönfélébb szakterületek első számú tudora, a kellő korábbi, itteni gyakorlat nélkül. Szemük sem rebbent s rebben egy-egy áthelyezésnél. Nem pirultak, pirulnak az egymást követő próbálgatások miatt Emelt fővel váltogatják irodáikat még mindig, ha bizonyos i s hogy onnan kinézik őket. Nos, Kupa úr, a volt pénzügyminiszter — legalábbis most — nem követte az átkos és bizony nevetséges vagy inkább bosszantó gyakorlatot! Kerek-perec kijelentette ország-világ előtt, hogy tőle bizony idegen a javasolt közlekedési tárca, korántsem mestere annak. Másrészt pedig annál jobban szereti a barátját, mintsem annak a székébe üljön. Egyszóval, neki a legkevésbé sem mindegy, hogy mivel foglalkozik. Pártfegyc- lem ide, kabinetfegyelem oda, csakis azt hajlandó csinálni amihez ért. Vagy, ami tanult. S — hogy a címadó ruházati kelléknél maradjunk — vette a kalapját. Megeshet, hogy politikai indíttatása is van a hirtelen bu csónak, vagy talán bizonyosan. Hiszen a politikus — ország- gyűlési képviselő — bejelentette még: frakciót is cserél a parlamentben. Ám ez utóbbi sem csorbíthatja az írás elején em legetett tiszteletemet. Sok rossz emléket feledtet velem a nyílt, egyenes beszéd. Az, hogy még miniszter is akadhat, aki nem ért mindenhez, vagy — hátha így van — sokmindenhez. Netalán a szakmáján kívül semmihez sem. Már úgy, különösebben. Egyszersmind némi reményt is kelt bennem a nyüt őszink vallomás. Talán akadnak majd, legalább ezután lesznek többen is, akiket az idézett kijelentés jobb belátásra bír fenn és lenn. S előbb vagy utóbb tényleg mindenki csak azt csinál|.i ebben az országban, amihez igazából vagy leginkább ért. Amiért a legnagyobb elismerést kaphatja nagyban és kicsiben. Gyóni Gyula Amit az abortusztörvényről tudni kell (U/2.) 4. Hol végzik el a műtétet? Külön miniszteri rendelet szabályozza, hogy a megszakításokat mely kórházakban, illetve klinikákon lehet elvégezni. A12. hétig gyakorlatilag minden olyan szülészeti-nőgyógyászati osztályon vállalják a terhesség-megszakítást, ahol erre komplikáció esetén is adottak a szakmai és technikai feltételek. A 12. hetet meghaladó terhesség csak a megyei kórházak szülészeti-nőgyógyászati osztályain, az orvostudományi egyetemek és az Or- vostovábbképzö Egyetem szülészeti és nőgyógyászati klinikáin, valamint az Országos Szülészeti és Nőgyógyászati Intézet áItal kijelölt intézetekben szakítható meg. A magzatnál felmerülő egészségi rendellenességek szakmai felülvizsgálatára öt egészségügyi intézmény jogosult: Budapesten az Orvostovábbképző Egyetem, illetve a SOTE I-es Számú Szülészeti-Nőgyógyászati Klinikája, Szegeden a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Orvosi Biológiai Intézete, Debrecenben a női-, míg Pécsett a női- illetve a gyermekklinika. A terhesség-megszakítás elvégzésére, illetve az abban való közreműködésre — az állapotos nő életét veszélyeztető ok kivételével — az orvos és egészségügyi szakdolgozó nem kötelezhető. A törvény egyértelműen rendelkezik, hogy minden szülészeti-nőgyógyászati osztályon — függetlenül attól, hogy állami vagy ön- kormányzati tulajdonban van-e — gondoskodni kell legalább egy terhesség-megszakítást végző csoport működéséről. 5. Kinek ingyenes a terhesgondozás? Mi a gondozás célja és formája? Az itthon élő magyar állampolgárok és házastársaik térítés- mentesen vehetik igénybe a terhesgondozást. Ebből a szempontból a külszolgálat, a tartós külföldi kiküldetés szintén magyarországi tartózkodásnak számít. A nálunk tartózkodó külföldiek közül az érvényes letelepedési engedéllyel rendelkezők ugyancsak ingyen vehetnek részt a terhesgondozáson. Az ingyenesség csak azoknak nem biztosított, akik hosszú ideje külföldön élnek, magyar állampolgárságukat megtartották ugyan, de semmilyen hivatalos kapcsolatuk nincs az óhazával. A Családvédelmi Szolgálatnál a védőnő állítja ki a terhesgondozási könyvecskét, s ő az, aki a szülésig figyelemmel kíséri a kismama körülményeit. A védőnő, ha indokoltnak tartja, maga is fordulhat a terhes nő szociális gondjainak enyhítéséért az illető munkahelyéhez vagy valamelyik érdekképviseleti szervhez. A terhesgondozási könyvecskével kell felkeresni a háziorvost, illetve a szabadon választható szülész-nőgyógyászt. Az orvosok az érintettek számától függően hetente tártnak terhes-tanácsadást, és szükség esetén betegállományba veszik a kismamát. Ezeken az általában háziorvosok által tartott beszélgetéseken az anyák és gyermekük egészségének megőrzésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról lesz szó. Egyebek között a helyes táplálkozásról, adott esetben a diétáról, a magzatot károsító élvezeti cikkek, főleg a dohányzás és az alkohol romboló hatásáról is tájékoztatják a kismamát. 6. Kinek jár a várandóssági pótlék, hogyan kell igényelni? Az állapotos asszonynak terhessége 13. hetétől a családi pótlékkal azonos összegű várandós- sági pótlék jár. Az ennek folyósítására jogosító igazolást a terhesgondozást végző szülész-nőgyógyász állítja ki. Ha a kismama munkahelyén működik tb-kifi- zetőhely, ott vagy a területileg illetékes társadalombiztosítási igazgatóságon kell leadni az igénylést. Ha nincs kifizető hely, akkor kizárólag a területi igazgatóságokra adható be az igénylés. A pótlékot munkahelyi kifizetése esetén a tárgyhónapra járó munkabérrel együtt utalják ki. Ha a pénzt a társadalombiztosítási igzgatóságtól kapják, akkor a tárgyhónapot követő hónap utolsó napjáig esedékes a kifizetés. Ikerbabák esetén a terhesség ideje alatt egy gyermek után, majd a szülést követően a 12. hétig visszamenően egy összegben folyósítják a várandóssági pótlékot, amely a családi pótlékhoz hasonlóan adómentes jövedelemnek számít. 7. Mit mond a törvény a szexuális felvilágosításról? A jogszabály rendelkezése szerint az általános- és középiskolákban tanítani fogják az egészségre ártalmatlan születésszabályozási módszereket. Ennek keretét egy új tantárgy, az egészségtan adja majd. Az oktatás tartalmáról és egyéb kérdésekről a közeljövőben döntenek a népjóléti és a közoktatási tárca szakemberei. Az elgondolások szerint a nemzeti alaptantervben is szereplő új tantárgy nem csupán a szexuális felvilágosítás, hanem az egészségnevelés számos más, fontos kérdésével is foglalkozik majd. Nagy hangsúlyt helyez a felelősségteljes párválasztásra, a nem kívánt terhesség megelőzésére csakúgy, mint a csecsemők ápolására és a gyermeknevelés legfontosabb tudnivalóira. (Ferenczy Europress) Üj kiállítás a Hatvani Galériában A napokban nyílt meg, s március 14-ig láthatják az érdeklődők Balog Kálmán szobrász és Borics József festő, grafikus kiállítását a Hatvani Galériában, Mindkét művész-tanár megyénkben él, s első ízben jelentkeztek önálló kiállítással. Ki szereti a magyar filmet? Hiányoztak a nagy öregek. Tavaly még jó volt látni, ahogy Szabó István megérkezik a megnyitóra, s tudni, hogy Jancsó Miklós „Isten hátrafelé megy,” Makk Károly „Magyar rekviem” című alkotása is ott szerepel az elkészült filmek listáján. Szabó most Lipcsében operát rendez, Jancsó és Makk Károly nem jelentkezett új alkotással. A filmszemle nagy esemény. Azok is beülnek ilyenkor a moziba, akik máskor talán nem, az érintettek pedig szinte kötelezőnek tartják a megjelenést. Persze, mint a legtöbb „művészszakmában” itt is sok a sallang, a máz, a póz, beszélgetni akkor is „megéri” valakivel, ha különben utáljuk, vagy nem tartjuk valami sokra. Egyesek megtisztelték a „nagyérdeműt”, és a bemutató után megköszönték a tapsot a színpadon, másoknak ez nem volt fontos. A közönségnek vagy maguknak? E fejezet előtt nem árt idézni Szabó Istvánnak a tavalyi egri filmes nyári egyetem megnyitóján elhangzott gondolatait: „Azt hiszem, nagyon fontos, hogy megbecsüljük a nézőinket, nemcsak azért, mert kevesebben vannak. Az egyik legnagyobb problémája az európai filmnek, hogy elfelejtett odafigyelni a közönségre, s az alkotók egyre inkább önmaguknak készítettek filmet. Kollégák — egymásnak. Egyre kevesebb szerepet kapott az, hogy vajon a közönség érti-e, mit mond az európai film, vagy egyáltalán érdeklődik-e aziránt...” Nem szabadna persze éles határt vonni közönség- és művészfilm között: a katagóriák ugyanis csak arra jók, hogy kirekesszenek. Ha ez ilyen, akkor nem lehet másféle — és ez nem igaz. Jó példa erre a 24. Magyar Filmszemle több darabja is. Nem véletlen, hogy Koltai Róbert „Sose halunk meg” című alkotása már januártól szinte telt ház előtt megy a mozikban, eddig csaknem százezren látták. Abban a magyar valóságban, ahol egy- egy honi film pár ezres nézőszámot ér el, „pestiesen szólva”: ez nem semmi. Magától értetődő, hogy ez a film megnyerte a Pesti Műsor által kiírt, „a várható legnépszerűbb film” diját is. Bár az ítéletalkotás szubjektív — mi más is lenne? — az értékes, ugyanakkor befogadható filmek között e sorok írója többeknek is drukkol a sikerért. Sopsits Árpádnak például, aki a „Céllövölde” után a „Video-blues”-zal jelentkezett. E film említésénél nem feledkezhetünk meg a hajdan Egerben is méltán szeretett Epres Attila színészi játékáról, s csak sajnálni lehet, hogy a zsűri nem díjazta azt. Kedves, érthető az „Anna filmje”, az Esterházy- rajongóknak külön is az. Megint csak a szubjektív kesergés: Rácz- keveiAnna — ha a szakmai bírálóknak nem is — nekünk tetszeni fog. Szőke Miklós „Citromdisznója” az intellektuális humor — ha egyáltalán van ilyen, s ez nemcsak egy újabb kirekesztés — meghökkentő képi kivitelezésével vonzhat sokakat a moziba, s akik most megszeretik ezt a sajátos nyelvet, talán megnézik — visszamenőleg — a „Vattatyúkot” meg az „Európa kempinget”, Szőke másik két filmjét is. „El kell mesélni egy történetet” Hiányoznak az elmesélhető történetek. Ez volt az egyik fontos mondat azon a vitán, beszélgetésen, amelyet a Béke Radis- son Szállóban tartottak a filmes események félidejében. Az eszmecserére kiszemelt hely tömve volt külföldi kritikusokkal, magyar rendezőkkel és filmmel foglalkozó szakemberekkel: mozisokkal, propagandistákkal, újságírókkal. Öt filmkritikus — Báron György, Bikácsy Gergely, Bakács Tibor Settenkedő, Gelencsér Gábor és Turcsányi Sándor — vállalkozott arra, hogy elmélkedik a fiatal magyar film helyzetéről. Hogy nagyot mentettek a téma kiválasztásával, az már az első mondatokból kiderült. A kitűzött cél helyett ugyanis azt fejtegették, miért nem igazán filmszemle ez a mostani. Bikácsy szerint rendetlen, félig elkészült filmeket neveztek az alkotók, egyedül Szabó Ildikó „Gyerekgyilkosságok” című műve érdemli meg, hogy a „nézhető” jelzővel illessék. Később Bikácsy helyesbített, s Koltay Róberttá mintegy elnézést kérve kifejtette: természetesen az előzetesen még be nem mutatott filmekről beszélt. Bakács Tibor Settenkedő arról szólt, hogy a rendezők egyforma filmes szimbólumokat használnak, és a lét gazdagságából mintegy kiszakítva magukat, ezoterikusak maradnak. Üdítő kivétel ez alól Szőke Miklós, de hol a többi filmrendező, akik például a saját szomszédjukban tudnának forgatni? A legtöbb rendező képtelen arra, hogy elmesélhető történetből befogadható filmet csináljon. Gelencsér szerint élesen kettéválnak a közönség- és az úgynevezett kísérleti filmek. Izgalmas jelenet következett a filmkritikusi elmélkedések után. Szabó Ildikó filmrendező pende- rült a mikrofon elé, és nagyjából a következőket vágta a kritikusok szemébe: (a káromkodásokat kihagytam... D.J.) — Ez egy remek alkalom: elmondhatjuk, hogy végre akasztják a hóhért. Az a baj, hogy nektek semmi közötök a magyar filmhez, azt se tudjátok, mit kritizáltok. Utoljára Bíró Yvett elemzéseit volt érdemes elolvasni, emlékszem, hogy rohantunk megvenni az újságot, amiben ő írt. Ti viszont itt az előbb, ha akarjátok tudni, rendkívül hatástalanok voltatok. Állati sokat lehet ártani a magyar filmnek. Használni viszont nagyon nehéz... Szabó Ildikó mondatai valószínűleg teljesen eltérítették a beszélgetést a kitűzött irányvonalától. Innentől kezdve bizonyos rendezők azért álltak fel, hogy mellette voksoljanak, mások pedig azért, hogy megvédjék a kritikusokat. Halk mellékzön- ge volt csupán néhány fiatal filmes véleménye, akik többek között azt elemezték: miért nehéz szűkös anyagiak mellett, bürokratikusán működő stúdiókban álmokat megvalósítani. Szirtes András ugyan nem szólt hozzá a vitához, ám filmjét, a „Sade márki életét” sokan hozták példá- ként. Ebben a formájában, ahogyan néhány millióból elkészült, csupán „etűdként” funkcionál. Ha Szirtes nem esik áldozatául a pénztelenségnek, a film valóban film lehetett volna, és ez talán másokra is érvényes. A fiatal magyar film meg valahol, hátul a sarokban szomorúan „szögezte le”: megint nem érte — csupán róla — szól a harang. S bizonyára várnia kell még a szebb időkre, amikor a pénzhaj- hászás, rossz körülmények, bel- teijesség után végre oda kerül, ahova való. A közönség elé. A közönség pedig örömmel fogadja majd „őt”, mint valami újra felfedezett varázslatosságot, hogy lám-lám, itt van, és mi ugyanúgy rajonghatunk érte, mint egyszer, régen, hajdanában. És akkor talán nem kell majd Bacsó Péternek — mint a mostani művében — becsempésznie a vászonra egy szendvics-öregembert, táblával a nyakában, s rajta a felirattal: „Nézzen néha magyar filmet is...” Doros Judit Kritikusok... ...és rendezők: a filmről
