Heves Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-08 / 6. szám
4. A TUDOMÁNY VILÁGA HÍRLAP, 1993. január 8., péntek ~É Q Q O tavaszán, a Ma- lOOO gyár Tudományos Akadémia közgyűlésén figyelemfelkeltő előadást tartott Szily Kálmán nyelvészprofesz- szor, Magyar természettudósok száz évvel ezelőtt címmel. Ebben a később nyomtatásban is megjelent dolgozatában az elsők között emlékezett meg Born Ignácról, a neves geológusról, az ásványok nagy szakértőjéről, aki hírnevet szerzett hazánknak. Ebből tudjuk, hogy korának egyik legelső földtanosa, Európa leghíresebb tudóstársaságainak: a londoninak, a stockholminak, a müncheninek, a berlininek tagja volt. 1742. december 28-án született az akkori Szatmár megyében, Kapnikbányán, Máramaros és Erdély „összeszögellésében”. Egész életén át Erdélyt vallotta hazájának, ezért is nevezte az ottaniakat „kedves honfitársainak”. Nemesi család salja volt, apja bányatulajdonos, aki mindent elkövetett fia neveltetéséért. Első iskoláit Nag ■ «benben járta, majd 1755 tői ben tanult, és négy évvel később .. jezsuiták közé lépett. Ott viszont mindössze tizenhat hónapot töltött. 1760-ban végleg elhagyta a rendet, és Prágába ment, ahol jogász lett. Miután széles körű érdeklődéssel fordult kora dolgai iránt, mindinkább a természettudományok kötötték le a figyelmét. Sokat utazott, járt Németországba, Hollandiába, Franciaországba és Spanyolországba, ahol természettudományos, de legfőképpen a bányászati ismereteit gyarapította. Tapasztalatait német, angol és francia nyelven publikálta. Életének legnagyobb részét Prágában és Bécsben töltötte. Az előbbi városban a pénzverő és bányahivatal ülnöke, az utóbbi helyen mint a császári ásványtár rendezője és az udvari kamara tanácsosa dolgozott. Az osztrák fővárosban Mária Terézia 1776-ban megbízta a természetrajzi gyűjtemény megszervezésével. Később ennek laboratóriumában is sokat dolgozott. Közben bejárta az egész Magyarországot és Erdélyt, mindenütt kapcsolatokat szerzett. ÁsMindössze alig néhány napja — az óesztendő végén — emlékeztek meg tudományos körökben Born Ignácról. Kétszázötven éve született a kiváló műszaki szakember, korának világhírű tudósa, akit a bányászat, a földtan avatott értőjeként jegyeztek. Nevezetes egyénisége volt a természettudományok terjesztésének, és követelte azok kiterjedtebb iskolai oktatását is. Aktív munkásságához tartozott, hogy Erdélyben rendezte meg a világon ma is elsőként számon tartott nemzetközi tudóskongresszust. Az általa kidolgozott, úgynevezett foncsorozási eljárást pedig jelenleg is használják szerte a világon. Az érceket higannyal kezelte Megnyitotta Európa első modern vegyi üzemét ványtani utazásairól, gyűjtőút- jairól híres leveleiben számolt be egy német barátjának. Ezeket 1774-ben Frankfurtban és Lipcsében meg is jelentették. Később azután lefordították angolra, franciára és olaszra is. Két Selmecbányái tanár társaságában expedíciót szervezett annak érdekében, hogy feltérképezzék az akkori Lipót megye természetrajzi értékeit. Élénk érdeklődéssel fordult a nyersércek tanulmányozása felé. Kísérletekbe kezdett, és az érceket higannyal kezelte, vagyis úgynevezett amalgámozást végzett. Mindezt Selmecen folytatta, de fáradságos munkáját siker kísérte. Üj műveletet dolgozott ki a selmeci bányatermékeken. Különösen az arany- és ezüstérceket dolgozta fel higannyal, és ezáltal az általa kialakított foncsorozási mód tökéletesítésével tűnt ki egész Európában. Főként ezzel magyarázható, hogy a korabeli tudósok nagy érdeklődéssel fordultak hozzá szakmai kérdésekben, így tömegesen érkeztek Selmecbányára angolok, franciák, németek, spanyolok és dánok, hogy a Born- féle eljárást a helyszínen tanulmányozhassák. Jelenlétüket Born Ignác arra használta fel, hogy a Selmec melletti Szklenón 1786 szeptemberében összehívta az első nemzetközi természet- tudományos kongresszust. Egyben intemacionális bányászati és geológiai társaságot is alapított. Ennek tagjai között voltak korának legnevesebb szaktekintélyei, így Lavoisier, Guyton-Morveau, Klaproth, Gmelin, Gahn, Werner és Pallas. Tulajdonképpen Born Ignác volt a társaság lelke. Utasításai alapján 1785-ben Selmecbányán létesítették az első európai modern foncsorozóüze- met az arany-, az ezüst- és a rézércek gazdaságos kinyerésére. Korán — negyvenkilenc évesen —, 1791. július 24-én Bécsben bekövetkezett halála, valamint a francia forradalom hatása miatt csakhamar vége szakad nagy vállalkozásának. Ennek ellenére Selmecbánya híre messze földön elterjedt. 1794-ben például a francia konvent a kémiai tanításában a selmeci példát vette modellértékűnek. Bőm nagy érdemeit, amelyeket — az amalgámozó eljárásával és egyéb kohászati találmányaival — hazánknak tett, halála évében az akkori magyar ország- gyűlés is elismerte, és a nemesek sorába bejegyezte. Ugyanezt tették Erdélyben is. Born mint tudós szembefordult az alkímiával, és az említett levelei közül egyikben leszögezte: „Elfog jönni az időpont, amikor minden vegyésznek el kell ismernie, hogy az ő elemi földjei valóságos fém- meszek...” 1876-ban Bécsben jelent meg — huszonegy rézmetszettel illusztrálva, német nyelven — a foncsorozási módszer javítására kidolgozott eljárása. Ezt franciára is lefordították, és két évvel később szintén kiadták Ausztriában, valamint a svájci Bernben. Az ügyet mérlegelve II. József császár elrendelte, hogy Bőm Ignác módszerét a monarchia ösz- szes országában bevezessék és alkalmazzák. Tudományos munkásságára, szervező tevékenységére az utódok hálájaként tábla emlékeztet Szklenón, idézve az általa szervezett első nemzetközi természettudományi kongresszust. ércet egy Armenian Juon nevű román paraszt találta meg, majd — Born Ignác szerint — felkereste édesapját, és elbeszélte neki, hogy a nagyági erdőben egy ha- saaékból mindennap lángot látottfeltörni. Ebből Born apja arra következtetett, hogy azon a helyen érctelep lehet. így megkezdték az akna ásását. Ám évekig hiába kutatott — és már abba akarta hagyni —, amikor egy helyen gazdag fekete leveles ércre bukkant. Ezt kezdetben vascsillámnak tartotta, és csak a tűzpróba után látta, hogy az milyen gazdag aranyban. Ekkor bányatársasagot alapított, és hozzáláttak a kitermeléshez. Találkozott az urán felfedezőjével A kémia XVIII. századi történetének egyik jelentős alakja volt a német Martin Heinrich Klaproth, — akivel szintén találkozott a szkle- nói kongresszuson Born Ignác. Gyógyszerészsegédként ismerkedett meg a kémiával az idén 250 éve, 1743. december 1-jén született tudós. Tizenhat éves koráig a Harz-hegységbeli Wernigerodéban tanult, majd Berlinbe került, ahol a már akkor hírneves V. Rose gyógyszerész munkatársa, majd későbbi utóda lett. Jól felszerelt laboratóriumot hozott létre, ahol önálló kutatásokat folytatott. Hamarosan úgy ismerték, mint a legjobb elemző vegyészt. 1809-től az újonnan felállított berlini egyetem kémiaprofesszora lett. Komoly tudományos szakírói tevékenységet fejtett ki. 1789-ben a szurokércben felfedezte az uránt, majd 1803-ban a cériumot. ViRómai kori bányaművelésre bukkantak Szabadváry Ferenc és Szőkefalvi Nagy Zoltán könyvében egy másik elképzelésről is olvashatunk. Eszerint a már említett Armenian Juon egy ércdarabot talált, amelyet átadott az idős Bornnak, akinek akkoriban az erdélyi Csértésén voltak bányái. A körültekintő elemzés valóban aranyat mutatott ki. Az érc lelőhelyének közelében nyílást találtak, amely egy elhagyott bányába vezetett. Ott feltűnt, hogy valamikor vas eszközökkel dolgoztak, tehát feltehetően római kori művelés nyomaira bukkantak. Az említett helyen a bányászkodást az idős Born által alapított társulat 1747-ben újrakezdte. Hasonló jellegű érceket később Zalatna környékén, a Fáce- baji-hegységben is találtak. Az ezer hegy völgyében Látogatás egy zulu rezervátumban Nagyon szép volt a reggel — hiszen Natalban szelíd a klíma —, amikor néhány dél-afrikai barátunkkal gépkocsikon elhagytuk Durban városát. Azok az emberek, akik még nem j ártak Dél-Afrikában, el sem tudják képzelni, hogy milyen szép ez az ország, hát még milyen felmérhetetlenül gazdag. Durban után elhaladtunk több gyönyörű villasor mellett, mint Pinetown, Dru- mond, és már 600 méter magasban utaztunk. Itt már érezhető volt, hogy a hőmérséklet hidegebb, mint a tengerparton. Elhagytuk a főútvonalat, és rátértünk egy girbe-görbe útra, ami az ezer hegyek völgyébe vezetett. Egy kanyar után gyönyörű tájat pillantottunk meg, számtalan hegyecskével. A lejtőkön láttuk a négerek fehér kunyhóit. Itt alapították a zulu falvakat. Ebben a tartományban a fehéreknek tilos lakni, itt nincsenek fehér farmok, és nem űzhetik az ipart sem. A zuluk itt úgy élnek, mint valamikor őseik, vagy legalábbis azt a látszatot akarják kelteni a turistákban. A négerek ma is kunyhókban laknak, amit galy- lyakból fonnak. Falait félig száraz tehéntrágyával rakják ki, amit a nap teljesen kiszárít. Utána fehérre meszelik. A hegy lejtőjén a csoportosan álló kunyhók kedvező benyomást keltenek, miután a fehér szín jól mutat a kék és szürke színt játszó sziklák között. Nagyon híres ez a Nataliai- völgy Dél-Afrikában. Nemsokára elértük az első falut, és már előttünk is táncolt néhány fiatal zulu. Kiszálltunk az autóinkból, és jól megfigyeltük őket. Az emberek alig viseltek magukon valami ruhadarabot, nevető arccal, lelkesen táncoltak, amikor feléjük közeledtünk. Egyszerre csak abbamaradt a tánc, és a fiatalok pénzt kértek tőlünk. Szétosztottunk köztük néhány fillért, de akkor a kunyhókból sok-sok zulu futott felénk. Mi, hogy el ne veszítsük egész havi zsebpénzünket, újra beszálltunk az autókba, és gyorsan továbbutaztunk. Rövid idő után egy másik zulu faluba érkeztünk, ahol már újabb táncosok vártak bennünket. Sokat tanultunk az előbbi faluban, itt már nem álltunk meg. A táncosok azonban átlátták a taktikánkat, megharagudtak ránk, és sárral kezdték dobálni autóinkat. Teljes gázt adtunk a motoroknak, hogy az ablakok épek maradjanak. A négerek mérgesen kiabáltak utánunk, de veszély nélkül tovább tudtunk haladni. Saját nyelvük bantu származású, hasonló, mint a rokon Khosa és a Sotha. Dél-Afrikában ezeket a bantu nyelveket beszélik a legtöbben. Autóinkat leparkíroztuk, és gyalogosan sétáltunk át egy cserjésen. Mindenhol a „méhkunyhók” mellett, ahogy az emberek a zulu lakóhelyeket nevezik Natalban. Ott sok sovány tehenet és kecskét láttunk a kunyhók körül. A zulu asszonyok dolgoztak, ugyanis a férfiak egész nap henyélnek. Mutogatták, hogy ők alamizsnából élnek, táncolnak, vagy éppen ha- lászgatnak. Kevesen közülük a legközelebbi városban dolgoznak. Egyébként nagyon egyszerűen élnek, igénytelenek. Sok néger üveggolyót visel a nyakán. Ezek az úgynevezett szerzett amulettek. A fiatalok maguk készítik, és levélként küldik szerelmesüknek. A levél sok színes golyócskából áll. Mindegyik színnek megvan a jelentősége, ami hasonló az európai színek jelentőségéhez. Itt is a zöld szín a remény, a vörös az égő szerelem, a fehér az ártatlanság, a sárga a gyűlölet. Megtörtént, hogy az egyik zulu fiatal, aki a városi gyárban dolgozott, ezzel a kéréssel fordult a munkafőnökhöz: „Főnök úr, legyen szíves nekem szabadnapot adni, mert beteg az anyám. ” A munkafőnök jól ismerte őket, hiszen ő is tudott olvasni a zulu férfi nyakán lévő amulett-levélből. Rögtön rászólt a fiatalemberre: „Ne hazudj nekem, de menj haza azonnal, mert még elérheted szerelmedet. ’’Ugyanis az amulettgolyó közepén kék golyócska volt, és abból a munkafőnök a következőket olvasta ki: „Jöjj azonnal, mert máshoz megyek férjhez...!” A turisták részére a gyermekek árulják ezeket az üvegamuletteket. Ünnepeken gyönyörű széles és hosszú üveggyöngyöket hordanak. Ezek a gazdag díszítésű színes tárgyak vonzzák a turistákat. Egyébként egy kevés pénzt azzal is keresnek, hogy hagyják magukat lefényképezni. Egy kicsit elkalandoztam gondolatban, de most mi az ezer hegy völgyében vagyunk. Időközben visszatértünk autóinkhoz, és máris továbbindultunk a gát felé, ezt egy folyóból építették, és ebből vezették a vizet egy óriási medencébe. Itt tisztán tudják tartani a vizet Durban város lakói részére a nyári időre. Itt azonban most olyat láttunk, amit az ember tényleg ritkán lát: az óriási medence üres volt. Úgy vélem, hogy ez a látogatás nem adott teljes képes a zuluk egyszerű, primitív életéből, mégis következtetni tudunk, hogy ott, ahol a faji megkülönböztetés olyan nagy szerepet játszik, az őslakosság ma is teljes elnyo- mottságban él. Eszperantóból fordította: id. Zakar János Ne az ágyak száma után járjon pénz A tényleges gyógyítást támogassák Magyarországon mind többen és mind többször fordulnak orvoshoz. Tavaly minden polgárunk — beleértve a csecsemőket és az aggastyánokat is — átlagosan tizenötször járt orvosnál. A növekvő igények kielégítését viszont nehezítik a folyamatosan csökkenő anyagiak. Ezt erősítette meg nemrégiben a kórházszövetség is, amely mint érdekképviseleti szervezet, „szektorsemlegesen” működik. Az állami és önkormányzati irányítás alatt álló kórházakon kívül immár az egyházi tulajdonban lévő intézetek vezetőit is tömöríti, de remélik, hogy nemsokára a magánkórházak képviselői is tagjai lesznek a szövetségnek. Mint mondják, nem az a fontos, ki a tulajdonos — az ön- kormányzat, az egyház vagy magánszemély —, hanem a gyógyítás. A kezelt beteg után a magánkórházak is igényt tartanának a társadalombiztosítás támogatására. A működési feltételek finanszírozásában talán sikerül dűlőre jutni a tb-vel, viszont az amortizációs költségeket illetően még nem. Dr. Mikola István, a kórházszövetség elnöke — mint gyakorló kórházigazgató főorvos — szerint: a kevés pénz — és a még mindig fölösleges kiadások — teremtette ellentmondásos helyzetet csak a mostaninál racionálisabb finanszírozási rendszerrel lehetne enyhíteni. A terv, hogy nem a kórházakat kellene általában támogatni, hanem a betegek tényleges gyógyítása után járna „fejkvóta”, nem aratott osztatlan sikert. A gyakorlati megvalósítást hátráltathatja, hogy a belgyógyászati ágyak jelentős részén — a derűlátók 20, a pesszimisták szerint viszont akár 70 százalékán is — szociálisan rászorultak, inkább ápolásra, mint gyógyításra váró egyedülállók, idősek fekszenek. Amíg az ő elhelyezésüket nem oldják meg, addig nehezen kerülhet sor a kórházak mainál jóval racionálisabb kihasználására. Pedig egy- egy kórházi ágy napi költsége háromezer forint körül mozog, a szociális otthoni ellátás ennéljó- val kevesebbe kerül. Ha sikerült bevezetni az új, a tényleges teljesítményt finanszírozó rendszert, könnyen elképzelhető, hogy néhány kisebb kórház kénytelen lesz bezárni. Az viszont csaknem százszázalékos biztonsággal megjósolható, hogy egyes osztályok megszűnésére, az ágyak számának csökkenésére szinte mindenütt számítani lehet. Például a gyermekosztályok egy része — a jól szervezett védő-megelőző hálózatnak köszönhetően — már most kihasználatlanul működik. Az az intézmény viszont, ahol a betegeket valóban gyógyítják, és nemcsak ápolják, a tényleges kezelések, ráfordítások után a társadalom- biztosítástól kapott pénzből talpon marad. Nyilvánvalóan ilyen helyzet nem alakulhat ki a területi ellátási kötelezettséggel bíró fekvőbeteg-intézményekben. Míg az úgynevezett presztízs-kórházak — jó néhány kisebb településen építettek külön kórházat például a bányászoknak — a betegek számának tényleges csökkenése, és így a finanszírozási források elapadása miatt idővel megszűnEgy-egy kórházi ágy napi költsége háromezer forint (Hírlap — archív felv) A tűzpróba után meggyőződött az aranyról Az 1700-as évek közepén ismeretessé vált, hogy Erdélyben — Nagyág mellett — aranyércek vannak. Ezek jó ideig fejtörést okoztak sokaknak, mert a kohászati feldolgozás során kevesebb aranyat adtak, mint amennyit a próba alapján várhattak. Erre vonatkozóan érdekes utalást találunk Szabadváry Ferenc — Szőkefalvi Nagy Zoltán: A kémia története Magyarországon című könyvében, amely 1972- ben jelent meg Budapesten, az Akadémiai Kiadó gondozásában. Ebből tudjuk, hogy leírások szerint az említett erdélyi arany(mentusz) akkori nemet fővárosban. A mérleget a kutatás eszközévé tette Born Ignác nagy érdemeket szerzett abban, hogy korának kiváló francia kémikusa, Antoine Laurent Lavoisier tudományos nézeteit hazánkban elteijesztette. Szakmai kapcsolatban volt vele, hiszen Lavoisier is részt vett az erdélyi Szklenón 1786 szeptemberében rendezett első nemzetközi természettudományos kongresszuson. De ki is volt ő? A párizsi tudományos akadémia tagja, kora legelső tudósainak egyike, akit a modern kémia egyik megalapítójának tartanak. 1743-ban, 250 esztendeje született. Korán nagy vonzódást mutatott a vegyészet iránt. Ma is az elsők között tartják nyilván, aki meny- nyiségi módszereket alkalmazott a kémiai reakciók tanulmányozására. Jelentős érdeme volt abban, hogy a mérleget a vegyészeti kutatás nélkülözhetetlen eszközévé tette. 1772 és 1775 között kimutatta, hogy a levegő két gáznak: az oxigénnek és a nitrogénnek a keveréke. Az égés pedig nem más, mint oxidáció. Kifejtette, hogy milyen szerepe van az oxigénnek az állatok és a növények légzésében, és bebizonyította, hogy az utóbbi és a légzés azonos folyamatok. Miután kísérletei rendkívül költségesek voltak, az összegek megszerzésére adóbérlői hivatalt vállalt. Emiatt 1794-ben — 51 éves korában — lefejezték.
