Heves Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-06 / 4. szám

HÍRLAP, 1993. január 6., szerda

NEM(CSAK) FIATALOKNAK

7.

S

tephenről azt hihetné bárki az első pillantásra, hogy diák. Persze, ez nagy tévedés lenne, mert Stephen — teljes nevén Stephen Culp — már kinőtt az iskolapadból, és valójában tanár, méghozzá igen komoly megbízatással: a Békehadtest önkénteseként Egerben, a Közgazda- sági Szakközépiskolában tanítja a fiatalságot angolul.

Nem ilyen egyszerű ez, helyesbít rögtön, hiszen miközben tanít, tanul is, és ez legalább olyan fontos. Gondolatokat, nézeteket cserél, álláspontokat vitat meg a diákjaival, és ő is legalább annyit alakul, mint ők, miközben nemcsak megértik, de egy kicsit meg is tapasztalják mindannyian, hogy tényleg egy világban élünk.

S hogy miként került eme világnak e kétségkívül érdekes, bár olykor teljesen érthetetlen és mindenkor igen fárasztó sarkára az USA Alabama államából Stephen? Nemcsak a tanítást szereti, hanem a kalandot is, és ügy gondolta, hogy a távoli és „odaát” kevéssé ismert Magyar- ország kínál egy-két különleges élményt. Mióta itt van, számos sztereotípiával leszámolt már, de legalább ennyi munkát ad neki az, hogy a magyarokból is gyom- lálgassa a hasonló tévképzete- ket. A legrosszabb filmek nyomán itt sokan azt hiszik, hogy Amerika egyenlő a cowboy okkal, a McDonald’s-szel, a bűnözéssel és a rappel — mondja panaszosan —, pedig a valóságnak ott is ezer arca van, ha nem több.

A látottak alapján nyugodtan megkockáztathatjuk, hogy a suÁgyban, mesék közt

Nem hiszed el, de mégis: ügy alakult az életem, hogy mesekönyveket olvasok. Felnőtt fejjel ez nem gyerekjáték, mondaná barátom, aki imádja a paradoxonokat. A magam részéről a dolog úgy fest, hogy reggel mindig egy jó darabig nezek ki az ablakon. Nézem, ahogyan lehullanak az utolsó falevelek, és némán mocorognak a meztelen faágak a hideg teli szélben. Aztán néhány fahasábot dobok a tűzre, és most jön a nap fénypontja: tíz óra körül visszabújok az ágyba, magam mellé készítek három-négy mesekönyvet, és elkezdek olvasni.

Általában naponta érkezik egykét barátom összefagyva, jumbó- sapkában. Hogy dél körül ágyban találnak, az már — szerencsére — természetes nekik. Hogy mese- könyvekkel, azon már meresztge- tik kicsit a szemüket. Az ágyra, melyben én továbbra is fekszem a mesekönyvekkel. Kimennek, behozzák a szekrényből a pálinkát. Töltenek, iszunk, köhecselnek. Dicsérik a pálinkámat. Figyelem őket az ágyból. Gesztikulálnak, bólogatnak összevissza. Fölállnak, próbálnak sétálni a szobában, de a szoba kicsi, így rögtön nekimennek a falnak, visszaülnek, és kérdeznek, mikor voltam kinn az ágyból utoljára, tudom-e, hogy milyen hideg van kinn, mikor voltam vásárolni, tisztában vagyok-e a legújabb politikai fejleményekkel, jarok-e néha a természetbe, sikerült-e már elpasszolnom régi, kedves, megunt barátnőmet valamelyik barátomnak?

Lassanként rájövök, hogy kérdéseik egyetlen pofonegyszerű dolgot próbálnak körbetapogatni. Azt, hogy normális vagyok-e még. Nem csoda, ha ezen gondolkodnak, hisz itt látnak délben az ágyban a mesekönyveimmel. Kérdéseikre adott nyílt és becsületes válaszaimból látják, hogy nem hibbantam meg. Ilyenkor jön el az a tragikus pillanat, amikor kezdik igazából nem érteni a helyzetet. Inkább feltekerik sáljaikat, kabátot és jumbósapkát vesznek, és elmennek.

Gyorsan megebédelek, megint rakok a tűzre, és fekszem vissza mesekönyveim közé. Mintha tetszene a barátaim aggódása, az érdeklődés. Annyit beszélnek mostanság a közömbösségről, és tessék! Mióta fekszem és meséket olvasok, minden áldott nap jön valaki diszkréten ellenőrizni, hogy normális vagyok-e még? Kivonulásom a társadalomból (ami persze látszólagos) rögtön ráébresztett arra, hogy tartozom valahová. Vannak fazonok, akik egyszerűen kíváncsiak rám.

Természetesen nem titkolt célom, hogy minél több mesekönyv fogyjon hazánkban. Valóban érdemes felnőtteknek is vásárolni néhányat. Bebújni velük az ágyba, és kontrollálni emberi kapcsolatainkat. Néhány nap múlva kiderül, mennyire vagyunlc egyedül a világban... Karácsondi Imre

Zizi Magazin

Gyermekújság, sok-sok képpel

Ellentmondásos dolog, hogy a gyermekek szeretik az újságokat és a könyveket, de igazából nem kedvelik az olvasást. Ezért aztán kevés olyan lap van, amely megnyeri a tetszésüket. A képregényekbe is bele lehet unni, meg aztán az is problémát jelent, ha egy lap merő szövegtenger.

A maga módján az Egerben készülő Zizi Magazin próbálja megoldani ezt a dilemmát, mert elsősorban a látvánnyal, az érdekes néznivalókkal igyekszik meghódítani közönségét. Ráadásul rengeteg benne a különböző olyan feladvány, amely „bekapcsolja” a lapkészítésbe a gyerekeket, sok a kifestő, a színező, a rejtvény, a kivágnivaló.

Tudatos szerkesztési elveket takar ez a törekvés, mert a lap eddigi három számában folyamatosan találkozhattunk ilyen megoldásokkal. Csak a kis olvasókon lehet lemérni, hogy menynyire szeretik az ilyesmit: ha a kezükbe kapják a lapot, azonnal színes ceruzáért, ollóért nyúlnak.

Érdekes olvasnivalót is kínálnak a Zizi szerkesztői, sok a mese, a vers, az ismeretterjesztő írás a magazinban. Talán csak azt lehet fölhánytorgatni, hogy esetleges az összeállítás: akad olyan téma, amely bővebb kifejtést igényelne, máshol pedig indokolatlannak látszik a nagyobb terjedelem.

Azt mindenképpen el kell mondani ezzel kapcsolatban, hogy lapszámról lapszámra jobbak azok az anyagok, amelyek ezeken a hasábokon napvilágot látnak. Ráadásul helyi szerzőket igyekeznek megnyerni a szerkesztők, akik a nehéz anyagi körülmények között is szíwel-lé- lekkel dolgoznak.

Mindebből egy olyan újság kerekedik ki, amely magán viseli a gyermekbetegségeket, de tudatos szerkesztéssel, világos koncepcióval sikeres lehet. Nem ez az első gyermeklap-indítási kísérlet Egerben, úgy látszik, akadnak olyan szerzők, akik nemcsak jó vállalkozást, de szórakozást, küldetést is látnak ezekben a próbálkozásokban. S mi lesz a jövője? Majd elválik. Mindenesetre a város életében betöltött szerepe, a legutóbbi Pingvin-karácsony rendezése azt sejteti, hogy nagy az érdeklődés az ilyen kezdeményezések iránt. , , ,

(g- t )

Michael Jackson szeretné meggyógyítani

Stephen akár diák is lehetne...

libán Stephen jól érzi magát. Szinte kézzelfogható az a szeretet, amely körülveszi, az az igyekezet, mellyel a kollégák és a diákok igyekeznek vele elfeledtetni, hogy pár ezer kilométerre innen van az otthona, a Nagy Víz túloldalán. A tanítás módja itt némiképpen eltér az otthon megszokottól, hiszen Magyarországon sokkal több a tantárgy, nagyobb a teher a diákok vállán. Néha már az a baj, hogy a gyerekek túl csendesek, nem eléggé kezdeményezők, nem eléggé önállóak. Nagyon tehetségesek, akik képesek angolul gondolkodni, de nem eléggé nyitottak olykor. Próbáld újra, újra és újra, noszogatja ilyenkor őket Stephen, aki elég fiatal ahhoz, hogy átérezze mind a tanár, mind a diák helyzetét. A kollégákat egyenesen csodálja: nagyon keményen dolgoznak — mondja —, és amikor itt befejezték, várja otthon őket a házimunka, a család. FantasztiA békehadtest katonája Egerben

Stephen tanul és tanít

Egy 67 tagú gyerekkórussal együtt Michael Jackson a remény üzenetét küldi a szarajevói gyerekeknek. Megalapította a Világ Gyógyulásáért Alapítványt, és mint ennek a feje, légihídon életmentő csomagokat küld Szarajevóba, gyógyszerrel, ruházattal, takarókkal és cipőkkel.

*

(FEB-fotó)

Egy pillanat a Thanksgiving party műsorából: az „indiánok”

kus, hogy bírják ezt a kettős terhelést! Sőt, emellett még pluszmunkákra is futja az energiákból, például annak a Thanksgiving partynak a megszervezésére, melynek Stephen még mindig a hatása alatt áll.

A Thanksgiving, azaz a hálaadás november végi ünnepe tartalmában megfelel a mi karácsonyunknak: ilyenkor az emberek megpróbálják félretenni ellentéteiket, és úgy szeretni egymást, ahogyan az év többi napján is kellene. Nos, Stephen és diákjai a kollégák segítségével egy ilyen hálaadásnapi ünnepséget szerveztek, ahol nemcsak egymás szórakoztatásáról és megajándékozásáról gondoskodtak, de ruhaneműt is gyűjtöttek a náluk

szegényebbeknek, az elosztást a SZETA-ra bízva. Rendkívül bensőséges, érzelmekkel teli délután volt ez — emlékezik Stephen —, megmutatta, hogy milyen fantasztikus segítőkészség és egymás iránti érzékenység van ebben a népben.

Részben az ünnepnap, részben a diákság Amerika iránti érdeklődése érlelt meg egy tervet Stephenben és két tanártársában, a Dobó-gimnáziumban tanító Natalie Heinsben, és a Hunyadi János Á Italános Iskolában tanító Jeffrey Gressettben. Harminchat diákot szeretnének kivinni a tavaszi szünetben az Államokba, annak is a fővárosába, Washingtonba, hogy ott családoknál lakva ismerkedjenek egy

kicsit az American Way of Life- fal, az amerikai életmóddal. Az anyagi helyzet beszűkíti az ember lehetőségeit — ráncolja a homlokát Stephen. — A lehető legkedvezőbb megoldásokat keressük, de így is nagy terhet ró majd ez az út a diákok szüleire. Ezért most támogatókat keresünk, hogy minél kevesebből meg lehessen oldani a kéthetes kinttartózkodást. Azért viselem ennyire a szívemen ezt a vállalkozást, mert én saját példámból is tudom, hogy a személyes tapasztalást semmi sem pótolhatja, és különösen fiatal korban számítanak sokat az ilyen élmények. Remélem, sikerül végigvinni ezt az ötletet, ha már belevágtunk, és nem nélkülünk száll fel az a tavaszi gép Ferihegyről...

Koncz János

*

(Megadjuk a Közgazdasági Szakoktatásért Alapítvány számlaszámát, hátha olyan köz- intézménynél, alapítványnál

vagy vállalkozásnál is olvassák lapunkat, ahol van keret, lehetőség a közgázos diákok útjának támogatására: OKHB

Eger, 35011345. Az iskola köszönettel fogadja a legapróbb segítséget is, a befizetett összegek az adóalapból leírhatók.)

Az ember (ha jól emlékszem, már bölcsődés korától) vagy szerelmes, vagy az szeretne lenni. Mondjuk, néha jólesik egy kis szünet, de azért a szerelem éppúgy hozzánk tartozik, mint a kezünk vagy a lábunk, és elvesztése éppoly fájdalmas lehet, mint e végtagoké. (Szerencse, hogy könnyebben pótolható.)

Csoda-e hát, ha az érzelmek bűvészei, a költők igen sokat foglalkoztak-foglalkoznak e témával? Valljuk be őszintén: a poéták egyszerűen nem bírnak magukkal, ha e nemes érzésről van szó. Verset írnak, ha megkívánnak valakit, verset, ha megkapják, verset, ha kirúgják a (már nem olyan) kedvest, vagy ők rúgattatnak ki. De a leghosz- szabb verseket mindenképpen akkor írják, amikor reménytelenül szerelmesek — valami oknál fogva ez a legtermékenyebb költészeti állapot.

Mivel a szerkesztő éppen nem szerelmes (ma délelőtt legalábbis), mások verseivel vigasztalja magát, és igen sok szépet talált közöttük. Miért ne olvasnánk

ezentúl együtt ezeket? Máris indul új sorozatunk, melyet csak kétfajta olvasónak ajánlunk: aki szerelmes, és aki nem. Örömmel vennénk, ha ki-ki beküldené a saját kedvenc szerelmes versét, ezzel is segítve, hogy ez a sorozat minél sokszínűbb legyen! Az első poéma megírására Shakespeare urat kértük fel, aki filozofikus távlatból közelített a témához. íme...

William Shakespeare: XV. Szonett

Ha meggondolom, hogy csak egy rövid Percig teljes mind, ami nő s virágzik,

S e roppant színpad csak olyat mutat,

Amit titkos csillag-parancs irányít;

Ha látom, egy az ember s a növény,

Egyazon ég húzza föl s rontja le:

Friss nedvben ragyog, lankad, túl delén,

S kopik daliás emlékezete - A múlás eszméje mindig elő- Ragyogtatja legdúsabb tavaszod,

Melyben küzd már a romlás s az idő,

Hogy mocskos éjbe fojtsa szép napod;

S küzdve az idővel, mely elragad,

Mert szeretlek, én feltámasztalak.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Mi tagadás, a múltkori John Lennon-négysorossaligencsak feladta Dave a leckét, de hát ilyen is kell néha. Verset fordítani (márpedig egy dalszöveg, az majdnem vers) nem könnyű dolog, még akkor sem, ha nem rímesen kell megalkotni a magyar változatot, „csak” szöveghűen. Különösen nehéz a feladat, ha egy hosszabb szövegből kiragadott részletről van szó, mint ebben az esetben is.

Bizony, csak néhány bátortalan megfejtést kaptunk, és szinte mindenki a „fuckin’ peasants” fordításán bukott el. Ezt bizony nem szó szerint kell magyarra ültetni, hanem inkább a szöveg értelméhez igazítva...

A legjobb fordítást ezúttal — Feldebrőről — Doktor Ferencnétől kaptuk, s a következőképpen szól:

„Elkábítanak téged vallással, szexszel, tévével

és te azt képzeled, hogy milyen okos, osztály nélküli és szabad

vagy.

Pedig, ahogy elnézem, ugyanaz a büdös paraszt maradsz.

A munkásosztály hősének lenni, az már valami.”

Némi töprengés után szerkesztőségünkben is született egy Koch- Koncz féle változat, amiről nem állítjuk, hogy maga a tökély, de valami ilyesmit szerettünk volna kapni a játékosoktól:

„ Vallással, szexszel és tévével kábítanak, és azt hiszed, okos, független és szabad vagy.

Pedig csak egy nyomorult senki, akárhogy is nézem A munkásosztály hőse: ez valami, ez érdem. ”

*

A mostani feladványunk ismét könnyebb: egy kedves anekdota, íme! „In the United States, we always say that people from Texas think they have the biggest and best things in their state. Down- Easters, people from Maine, have a very dry sense of humor. Here's what happens when they get together:

A Texan is talking to a Down-Easter. The Texan says, „I can drive and drive all day, and I still won’t reach the end of my land.” The Down-Easter says „Yes, 1 had a car like that once too. I sold it."

Dave nagyon boldog és sikeres új évet kíván minden olvasónknak, a megfejtéseket pedig január 14-ig kéri a szerkesztőség címére.

Szerelem

versei