Heves Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-06 / 4. szám

4.

HORIZONT

HÍRLAP, 1993. január 6., szerda

Hogyan nevel a művész?

r~m • g í/i

Zenei szabacbskolaban/

Csak tapogatódzom újra meg újra, hogyan is kell értelmeznem ezt a vállalkozást, amit Fellegi Ádám, ez a kitűnő zongoraművész a a televízióban is, no meg a koncerttermekben, Pesten és Egerben is rendszeresített? Kitalálta — nyilván belső kényszerei hatására —, hogy neki nemcsak a műveket kell megszólaltatnia, hanem rá kell mutatnia, itt-ott keményen rá kell böknie azokra a tudnivalókra is, amik az egykor volt siker, a lassan feledésbe merülő emberi tünemény megértését, egyáltalán a művek megközelítését lehetővé teszik.

Itt van például Liszt, akitől most a h-moll szonáta is elhangzott, meg a Villa da Este szökő- kútjai, a Dante olvasása közben, a Genfi harangokéi a II, Magyar rapszódia mellett és után a Szerelmi álmok címet viselő lelki fuvallat, és kérdezzük ismételten: ennyi minden így együtt, egy emberben, egy agyban, egy szív-, ben ? Miközben tudjuk, hogy ka- tekizmusszerűen forgatta Dan- tét, sőt azt is tudjuk, hogy Goethe nyomán, indíttatása folytán kezdett el foglalkozni „csere-lé- lekre várva” Fausttal is, hátha megismerkedne azzal a Margittal, akit az igazi férfi halála napjáig, olthatatlan vágyódással igyekszik megtalálni?

Az elmúlt időszakban úgy belelendült Liszté,gyéni életének és jellemi alkatának hangversenyelőző elemzésébe Fellegi Ádám, hogy attól tartottam, az előadás helyett is ez folyik tovább. Pedig most ezt szerettem volna tovább hallgatni. Mert megállapításai, érvei úgy kígyóztak elmémbe, olyan megvesztegető logikával, okfejtéssel, következetességgel, mintha most és végérvényesen egy arcképet rajzolna elibém azzal a szándékkal, hogy ne ragaszkodjam korábbi nézeteimhez, ne

Egy egri fizikus emlékezete

A napokban dr. Mátrai Tiborra, az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola volt tanszék- vezető főiskolai tanárára emlékezett a fizikai tanszék, és az emlékét kegyelettel őrző meghívottak. 1963-ban jött meghívott tanárként Egerbe, és nyugdíjba vonulásáig —13 éven át — vezette a tanszéket és fejtette ki világszerte elismert tudományos tevékenységét. Joggal lehet büszke Eger városa e páratlan értékű kutatóra, aki úgy az elméleti, mint a kísérleti fizikában egyaránt járatos volt és alkotott maradandót; aki a francia tudományos akadémia titkárával — de Broglie neves fizikussal — levelezett, és akinek újszerű tudományos elgondolásaira az egész világ fizikustársadalma reflektált.

— A tanszék volt az élete — mondja a fizikai tanszék jelenlegi tanszékvezető főiskolai tanára, dr. Patkó György. — A tanszéknek élnie kell — ez volt a jelszava, mint ahogy ma is ezt valljuk. Élő fizikát kell adnunk a hallgatóinknak, a leendő tanárok kezébe.

A Mátrai-iskolának köszönhető, hogy hét oktató doktorált, s jelenleg két kandidátus és két doktor tevékenykedik a tanszéken, és ezáltal Észak-Magyaror- szágon a tanszék szakmai műhely- lyé formálódott.

Egykori tanítványok, s a jelenlegi oktatók és műszaki munkatársak emlékeznek:

— Kiváló érzéke volt a dolgok gyökeréhez nyúlni. Matematikai felkészültsége a témák kidolgozásához a lehetőségek széles spektrumát nyújtotta. Csak úgy sziporkázott a variációkban. Á fizika problematikus területein számos izgalmas, alapjaiban újrafogalmazó tézisei voltak.

— Bármikor találkoztunk, nem ment el mellettem szó nélkül, megkérdezte, hogy vagyok, és érdekelték a szakmai dolgokon kívül a személyes dolgaim is. Doktori dolgozatomat vezette immár nyugdíjaskorában. Ha szakmai hibákat észlelt, nem lekezelte, hanem belemélyedt a részletek megmagyarázásába. Ha egy vizsgakérdésre nem tudtam válaszolni, addig nem engedett el, amíg meg nem értette.

— Az én tetszésemet elsősorban mint ember nyerte meg. Évente egyszer behívott a munkaszobájába, érdeklődött, mivel foglalkozom. Úgy érzem, családias légkört tudott kialakítani. Bizalom áradt egész lényéből.

— Éjjel-nappal kísérleteztünk, nem számított, hogy munkaidő van-e, vagy sem. Csinálni kellett mindent, és valóban, minden laborban ma is ott vannak az eszközeink. Volt egy tábla az ajtaján: „Ez nem dohányzó, nem eszpresszó, hanem munkahely”. A másik oldalán: „Munkám van, elmélyedni kívánok. Kérem, ne zavarjanak”.

— Milyen érzés volt vele dolgozni? Nagyszerű. Volt úgy, hogy pár nap múlva jött, hogy nem volt jó az elképzelés, de máris újabbakkal sziporkázott.

— 1200 nappalis diplomázott, és 800 levelező a tanszékünkön. Zömmel irányítása alatt, vagy szellemi hagyatéka fényében vitték tovább a stafétát.

Az ünnepi ülésszakon hazai és határontúli fizikusok tartottak értekezéseket, és Mátrai tanár úr emlékének magas tudományos szinten adóztak.

Dr. Szőcs Géza

Átadták

a „Nemzeti és etnikai kisebbségekért” pályázat díjait

Az idén középiskolásoknak is meghirdetik

Megtartották a Parlamentben a nemzeti és etnikai kisebbségek történelmi, művelődéstörténeti, valamint szellemi és tárgyi emlékeinek megőrzésére vonatkozó tevékenységekre kiírt pályázat eredményhirdetését és díjkiosztó ünnepségét.

A magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Alapítvány által 1992-ben kiírt pályázat dijait 29 — fennállásának jubileumát ünneplő — hagyomány- őrző nemzetiségi együttes, 21 nemzetiségi származású képzőművész és 26, nemzetiségi lapoknál dolgozó újságíró vehette át.

Báthory János, az alapítvány kuratóriumának titkára az eseményt követően elmondta: az alapítványt 1990-ben a Németh- kormányhozta létre 20 millió forintos összeggel. Jelenleg az állami alapítvány tőkéje mintegy

100 millió forint. Az alapító okirat szerint fő feladatuk a kisebbségek önazonosságának megőrzésére, fejlődésére és megerősítésére irányuló tevékenységek támogatása.

A pályázatokkal is ösztönözni kívánják a kisebbségek lakta települések népességmegtartó erejének fokozására való törekvéseket, az anyaországgal való kapcsolattartást, továbbá a magyarság és a kisebbségek békés együttélését elősegítő programokat.

Az alapítvány ösztöndíjrendszert is működtet. 1992-ben 63 cigány származású főiskolai hallgatónak nyújtottak anyagi segítséget tanulmányaikhoz. Szándékaik szerint ebben az évben ezt a fajta támogatást szeretnék kiterjeszteni a középiskolai diákokra is.

csak azt a leszűrt képet őrizzem Lisztről, amit a zenéjéből kiolvastam, van itt más és figyelemre méltóbb is. Úgy vegyük tudomásul őt is, mint minden élő embert, hibáival, adottságaival, kísértetiesen szuggesztív erejével és azzal a mágiával együtt is, amit a lélek lobbanthat fel magának, másoknak is egy adott pillanatban.

Fellegi Ádám a „h-moll szonáta” konok pokoljárásától indulva kereste a kulcsot Liszthez. Nyilvánosan, nyilvánvalóan abból a célból, hogy szoktasson minket a nehezebb feladatokra. Mert alkalmasint könnyebb odafektetni a fülünket — és néha szívünket, agyunkat — a harmóniához, hogy megsimogassa csalódó és hinni kész érzékszerveinket, mint utánamenni a művésznek azon az úton, ahol ő is megszenvedte a magáét. Fellegi — az az érzésünk — szabadiskolát nyitott, példát adott más művészeknek, más szellemi vezetni-alkal- masaknak is, hogyan kell és lehet, illik és szabad, milyen szellemi tőkével ildomos odaállni a többiek elé. Nem példaképpen, csak annyiért, hogy figyelmeztesse a kortársakat: ne legyünk olyan nagyra ezzel a gőgös és szenvedéseiben is olyan megalázóan eltévelyedő XX. századdal. Vegyük csak számba, milyen csörömpölés zajlik most a zene helyett, milyen öldöklések folynak a szeretet helyett, a humánum nevében — és akkor összevethetjük a jelent a múltból visz- szaköszönőkkel. Most éppen Liszttel. Aki másképp volt magyar, mint ahogyan azt ma itt, tele szájjal hirdetik. Többek között. Még akkor is, ha nem a „II. Magyar rapszódia” a világtörténelmi tudat legfelső foka.

Farkas András

„Hőseinkért, mártírj ainkér t”

Egy jeles szobrász hatvani példája

Lapunkban hírül adtuk már, hogy az elmúlt év derekán az MDF hatvani szervezete alapítványt létesített „Hőseinkért, mártírjainkért” címmel. Ennek legfőbb célja, hogy méltó emléket állítson a II. világháborúban elesettek, illetve az 1956-os forradalom mártírjai tiszteletére. A Kereskedelmi és Hitelbank helyi fiókjánál nyitott 353-11-339-es folyószámlára már gyűlnek a befizetések, de ennél is nagyszerűbb eredmény talán, hogy az emlékmű megformálását, művészi kivitelezését egy kitűnő magyar szobrászművész, Mosoni Kligl Sándor minden honorárium nélkül magára vállalta. Vagyis az alapítvány kuratóriumának immár leginkább arra kell törekednie, hogy az emlékműhöz szükséges anyag fedezetét biztosítsa a számlaszámra befolyó összegből.

A fent emh'tett szobrász neve egyébként nem ismeretlen a hatvaniak, gyöngyösiek előtt. A Hatvani Galéria kibontakozása idején önálló tárlattal mutatkozott be az intézmény falai között, akárcsak Gyöngyösön, s azóta is visszatérő szereplője az országos portré-biennáléknak. Mosoni Kligl Sándor egyébként a napokban is ellátogatott Hatvanba,

hogy segítsen az alapítvány létrehívóinak a szobor legalkalmasabb felállítási helyének kiválasztásában, illetve javaslatot adjon a helyi önkormányzatnak. Beszélgetésünk során arról is nyilatkozott, hogy elsődlegesen nem a város iránt érzett szimpátiája nyomán vállalta az emlékmű megmintázását. Sokkal inkább az a kegyelet, amit a frontokon elesett világháborús áldozatok, illetve 1956 mártírjai iránt érez.

Mit tegyünk mindehhez? Úgy vélem, a szobrászművész emberien nagyszerű gesztusa arra ösztönzi a hatvani családokat, hogy megtakarított pénzükből pár száz forintot mind többen befizessenek a hitelbanknál nyitott számlaszámra. Erre szolgáló csekklapot bárki kap a pénzintézetnél, de hozzájuthat a szükséges felvilágosításhoz az MDF Grassalkovich utca 13. alatti helyiségében is. Befejezésül csak annyit: az emlékmű kuratóriumának tagjai — Nánási István, Szinyei András, dr. Molnár Lajos, Csajkás László, Pálos Frigyes, dr. Pénzes István és Silkó Miklós — elsők között voltak a támogatók sorában, tehát van példa, amit a helybéli családok velünk együtt követhetnek.

(moldvay)

Grand Canyon

v

_______________________J

A

mi az európaiaknak — de nekem mindenesetre — Párizs, az Eif- fel-torony teteje, szavakat, mondatokat elakasztó gyönyörűség, távlat és porszem-érzés, az úgy tűnik, Amerikában a Grand Canyon. Legalábbis a hasonló című filmből ez derül ki: itt, csupán ebben a magasságban jöhet rá az ember, mennyire magányos, mégis a másikra utalt, s micsoda mértékben nincs köze az egészhez: a világhoz, a létezéshez, a változáshoz. Tehát, hogy mennyire nem rajta múlnak a dolgok.

Kivételesen üdítő darabja az amerikai álomgyárnak ez a film. Ügy is lehetne fogalmazni, annyira nem durva, hogy szinte már finom, a jellemek kidolgozottak, a történet hihető. Mert ha nem élünk is a világ egyik legnagyobb városában, azért azt át tudjuk élni, mit jelent a nagyváros, mint érzés. Izgalmas pontja a filmnek, amikor a főszereplő az autójával kora este lerobban a városban, és a motor leállásának pillanatában arcán a félelem jele. Ő tudja, mi történhet vele — és mi is tudjuk, rajta keresztül.

Ha lehetne tömöríteni a „lényeget”, mondhatnánk, arról szól a film, hogy a fenyegető és emberidegen nagyvárosban a végén kiderül: csak a kapcsolat, ami számít igazából, nem is a barátság, mert az már nagy szó, vagy a szerelem... Inkább csak egy mondat, amit figyelem fon körbe, egy kérdés, amire igenis várják a választ.

Megfelelő érzelmi biztonság híján még a látszólag kiegyensúlyozottak is veszélybe kerülhetnek, mert mindenekelőtt olyan alapvető kérdéseket kell tisztázniuk, hogy mivégre jöttek a világra, s vajon van-e értelme a létüknek akkor, amikor a világ rideg és kegyetlen. A példában a „kegyetlen világ” igen egyszerű szimbólummal fejeződik ki: a nagyvárossal.

Hőseink végtére is eljutnak odáig, hogy megtalálják a nyugalmukat — még ha az igen viszonylagos nyugalom is —, s hogy megértsék: ezt az érzést nem készen kapják, szupermarketben „gasztrofolként”, s már a megszerzése is kincs, de csupán „alap” a megtartás gyötrő folyamatához. A filmet élvező néző csak azt fájlalja — egy kicsit —, hogy a legislegislegvégét már megint — hangyányit — elmézezték, csöpög, kár érte, annyira kellemes, már-már franciás ízű volt a szánk eladdig, jobb lett volna a Grand Canyont nem megmutatni, nem srófolni a közönséget egy csodálatos hegylánc tényleges szépségével. Mert olykor elég, ha tudjuk, hogy jó helyen vagyunk, és valóban fogják a kezünket. Nem kell azt még meg is nézni, kinyitni a szemünket, lefényképezni a pillanatot — mert az már behatárol, elront, megmásít, és megfoszt bennünket az álmok igazától.

Doros Judit

Hogyan gazdálkodjon a család?

3. Variációk kezdőknek

Koncertre készülve...

„Oldani

a feszültséget az emberekben"

Kalmár Gyula egri zenetanár arról ismert a városban, hogy minden évben vállalkozik szólókoncertre, s azt többnyire egy- egy zeneszerző munkásságának szenteli. Az egri műsorfüzetben január 26-ára hirdetik önálló zongorahangversenyét, amely a Megyei Művelődési Központban lesz. Bizonyára már az „utolsó simításoknál” tart a felkészülésben.

— Hányadik alkalommal vállalkozott szólókoncertre?

— Ha jól számolom, ez a tizenegyedik. Ám tizennégy éve, mióta csak Egerben tanítok, rendszeresen fellépek kollégáimmal együtt.

— Az egyéni szereplés mégis más... Nagyobb a felelősség, s ha jól tudom, műsorait is önállóan szerkeszti.

— Lényegesnek tartom a művek sorrendjét, hangulati egységét. Valóban, korábban arra is vállalkoztam, hogy egy-egy szerző műveiből válogassak. Így „került terítékre” Chopin, Liszt, Mozart és Beethoven... Ezúttal három szerző darabjaiból válogattam. Nem az a célom, hogy egy szerzőt mutassak be, hanem olyan hangulatot szeretnék teremteni, ami egy kicsit oldja azt a feszültséget, ami most az emberekben van. Chopin-nel megalapozom, majd Liszt-művek következnek, s egy komolyobb Be- ethoven-szonátával zárom a programot... (j.i.)

A közösen készített családi terv előnye, hogy a család jövedelmét az együtt meghatározott céloknak megfelelően használja fel és osztja szét. A tervet ugyan a szülők állítják össze, de ha a gyerekek már nagyobbak, és a zsebpénz miatt ők is érdekeltek a költségvetésben, számukra is hasznos lehet a közösen készített program.

A „háztartáspénz-központú” gazdálkodás esetén a szülők abban állapodnak meg, hogy a jövedelem milyen hányadát fordítják a különböző kiadásokra. A kiporciózott kosztpénzzel általában csak az asszonyok gazdálkodnak: ők döntenek arról, hogy mit eszik a család, és a hozzávalókat is ők vásárolják meg. Az állandó kiadásokkal ilyenkor általában más, a férj vagy a nagymamafoglalkozik.

Egyszerűbb a helyzet, ha a családnak van lakossági folyószámlája, mert a pénzintézet a megbízások alapján kifizeti a közüzemi számlákat és a hitel- törlesztéseket is, lényegében leveszi a család válláról az állandó pénzátutalások terhét. A rezsi- költségek kiegyenlítése után megmaradó pénzről azonban nem döntenek helyettünk. Jó tanács: az ilyen „lazább” gazdálkodás esetén is érdemes a már mindenütt kötelező blokkokat, számlákat megőrizni, és havonta könyvelni a kiadásokat, mert különben nem ellenőrizhető, hogy a bevételek miként tartanak lépést a kiadásokkal. Ha elmarad az összesítés, könnyen előfordulhat, hogy a következő hónap vége előtt elfogy a kosztpénz.

Az így gazdálkodó családok tagjainak általában zsebpénzük van, amit saját elhatározásuk szerint osztanak be. Ha valaki ebből a „különkeretből” a háztartásnak vásárol, azt minden esetben visszakapja a közös pénztárcából.

Hátránya ennek a költségvetési formának, hogy nem tervezik előre a megtakarítások hasznosítását. Ennek ellenére, ha jól határoznak a háztartási pénz összegéről, a család nem kerül zavarba, sőt: gyarapodhat is. A megfigyelések szerint ezt a módszert azokban a családokban kedvelik, ahol nemcsak a rendszeres jövedelemre lehet számítani, hanem egyéb bevételre is, például prémiumra, találmányi díjra, honoráriumra. A különjövedel- mekből telik beruházásra, általában ebből veszik meg a tartós fogyasztási cikkeket.

A „jövedelem-újrafelosztó” módszert alkalmazók, közös megállapodás alapján, fizetésük bizonyos részét maguknál tartják, a többit viszont beteszik a közösbe, amiből minden adódó költséget kifizetnek. Kis létszámú, 2-3 tagú famíliáknál vagy nagyobb jövedelműeknél vált be ez a forma. Nem jellemző rájuk a tudatos tervezés, a jövedelemfelhasználás szerkezete változhat, ezért könnyen pénzzavarba kerülhetnek. A nagyvonalú gazdálkodásnak „köszönhetően” a viszonylag magas jövedelműekkel is megtörténhet, hogy a fizetés utáni napokban színházba járnak, előkelő étteremben vacsoráznak, a hónap végén pedig tejre, kenyérre, cigarettára sem futja. A háztartásközgazdászok a fiatal házasokat óva intik ettől a „demokratikus” módszertől, kezdetben nekik elég azt is megszokni, hogy az én pénzem a miénk is. A családi béke megőrzése érdekében jobb, ha még az esküvő előtt megállapodnak, hogy háztartási tanulónaplót vezetnek. Sok-sok veszekedést meg lehet előzni, le lehet állítani tényekkel, vagyis a blokkokkal, a számlákkal és a kiadott pénz ösz- szesítésével.

Az „egyszemélyes gazdálkodásban” többnyire az édesanya a pénzügyminiszter. Közösen készített költségvetés hiányában a családtagoknak fogalmuk sincs az árakról, egyszerűen unják a drágulásokat ismétlő panaszáradatot. Az egyszemélyes „diktatúrában” az is gyakori, hogy a feleség szabja meg a férj zsebpénzét is, sőt esetleg naponta adagolva adja át: „Itt van, fiam, cigarettára, újságra, sörre!” Pénzügyi szempontból eredményes lehet ez a forma, de nem biztos, hogy erősíti a házastársi köteléket. Megalázó, amikor a férj a legjobb barátját nem tudja visszahívni egy fröccsre, az asz- szonytól minden fillért kiszámolva kapó férjek szánalomra méltóak. Lázadásuk, kitörési kísérletük váratlan, ám annál veszélyesebb lehet.

Bizonyíthatóan sokkal köny- nyebben boldogulnak azok a családok, ahol közösen tervezik a kiadásokat, beleértve a ruházkodási költségeket is, és mindenkinek van szavazati joga a költség- vetés elkészítésében. - óma - (Ferenczy-E uropress)