Heves Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-23-24 / 19. szám
8. HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP, 1993. január 23-24., szombat—vasárnap Ötven éve történt Magyar tragédia a Don mentén Magyar katonák vonulnak a keleti frontra Vjekoslav Majer (horvát) Csendes ének Békesség ring űjra bennem, csendes minden, mint erdőn, ha hullik a makk, késő estben. Dragutin Tadijanovic (horvát) Kolostor Kolostor szürkéll lenn a folyónál Ódon, Elhagyott. Szögleteiben halk, hűvös árnyak. Ifjű lelkem bűsong, magányos. Csönd-árnyakkal telt kolostor a parton Ódon. Elhagyott. (1921) (Cseh Károly fordításai) Lőrinczy István Kertek egy csésze teában i a zöld vízben áznak a fák fehér cukor minden virág és az ösvény a kis kanál rajta billeg át a madár II fehér cukor minden virág a zöld vizen áznak a fák majd madár lesz a kis kanál és a csészéből messze száll Ötven esztendővel ezelőtt a 2. magyar hadsereg honvédéit nem csupán a mínusz harminc-negyven fokos orosz tél állította megoldhatatlan feladatok elé, hanem a többszörös szovjet túlerővel szemben, számukra a hadszíntéren — a fegyverek minden hófúvásánál kíméletlenebb viharában — is elérkezett a vég. A magyarság önszántából sohasem lett volna képes arra, hogy belépjen a második világégés harci cselekményeibe, a keleti front tragédiáinak legnagyobb osztaléka mégis nemzetünk fiainak jutott. A Don folyó keleti partján a 2. magyar hadsereg a szovjet Voronyezsi Front csapataival került szembe. A magyar-szovjet arcvonalon 1942. szeptember második fele óta nem folyt rendszeres harci tevékenység. A Vörös Hadserg vezérkara tudatában volt annak, hogy a Harmadik Birodalom szövetségében lévő ellenséges doni haderők harci értéke sokkal gyengébb mint a német hadosztályoké. Sztálingrádnál is a szovjet áttörés a román hadsereg ellenében valósult meg. A német déli arcvonalszakasz szétzúzásának folytatása érdekében a szovjet vezérkar úgy döntött, hogy most a magyar és az olasz csapatokra kíván megsemmisítő csapást mérni. A 2. magyar hadsereg elleni támadást legelőször 1942.november második felére tervezték, de végül elnapolták a hadműveletet. Majd Zsukov hadseregtábomok dolgozta ki a téli támadás irányelveit, s ezeket 1942. december 20-án Sztálin személyesen hagyta jóvá. A szovjetek elképzelése az volt, hogy a kétszázötven kilométer széles arcvonalon az ellenséges csoportosítás két szárnyra és középen mérik a fő csapást. Az úttörési szakaszt három helyen jelölték ki: a 2. magyar hadsereg arcvonalán az urivi, illetve a scsucsjei hídfők képezték a kiindulási körzeteket, míg a 8. olasz hadsereg ellen Katyemi- rovka volt a kiindulási pont. Horthy Miklós 1942. karácsonyának szentestéjén rádióüzenetet intézett a keleti fronton harcoló magyar honvédekhez. Ennek szövegéből kitűnik, hogy a kormányzó is ráérzett a katonák nehéz helyzetére, ám azt is tudta, Magyarország számára a háború folytatása elől nincs kitérőút, ezért a honvédekkel való lelki azonosuláson kívül nem sokat ígérhetett: „Honvédek! Kedves Fiaim!” Karácsony estéjén, a Megváltó születésének és a családnak ünnepén, szeretettel és elismeréssel gondolok reátok. Ti ma a messzi orosz tél hidegében ünnepeltek, de idehaza minden magyar tudja, hogy a templomokban csak azért zenghet a karácsonyi ének, mert ti áldozatos, küzdő lélekkel biztosítjátok az otthon nyugalmát. A ti itthonmaradt családotok körében is kigyul ma a fenyőkön a szeretet megelegítő fénye és a magar társadalom minden telhetőt elkövet, hogy karácsony estéjén egy kis öröm költözzék a ti otthonotokba. Valamennyien értetek imádkozunk és a hazának, a kereszténység ezeréves védőbástyájának igaz ügyéért. Lélekben veletek vagyok, és Isten áldását kérem harcoló honvédségünk minden tagjára!” (Új Magyarság, 1942. december 25. péntek, IX. évfolyam, 292. szám, 1. oldal). Az első szovjet támadás 1943.január 12-én a reggeli órákban indult meg az urivi híd- főtvédőIV. magyar hadtest ellen. Az első nap a támadók öt kilométer szélességében és hat kilométer mélységben nyomták be a magyar vonalakat; a következő nap pedig tíz kilométer szélességében teljesen áttörték a IV. hadtest arcvonalát. A scsucsjei magyar állások ellenjanuár 14-én kezdődött szovjet offenzíva. A magyar segítségére olasz csapatok indultak, ám minden erőfeszítés ellenére, másnap reggelre a 2. magyar hadsereg arcvonala több helyen reménytelenül át volt szakítva. Több hadosztály teljesen megsemmisült, rengeteg seregtest pedig harci értékét veszítette el. A német hadvezetés január 16-án — a szovjet támadások viszonzásául — német-magyar közös offenzív át rendelt el. Az I. magyar céloshadosztály Scsucsje irányában támadott, a Potudan folyónál és Ternovojénél pedig a németek próbáltak helytállni; de a szovjet túlerőt már nem lehetett megállítani. A kilátástalannak ítélt helyzetből a 2. magyar hadsereg kénytelen volt visszavonulni. Vitéz Jány Gusztáv vezérezredes, a 2. magyar hadsereg parancsnoka hivatalosan csak január 17-én adta ki a visszavonulási parancsot, de a seregtestek visszaözön- lése hamarább megkezdődött, így január 18-án — a III. hadtest kivételévi — már nem voltak magyar állások a Donnál. A parancsnokság az Oszol folyócska völgyét jelölte ki a 2. magyar hadsereg gyülekezési helyszínéül. A katonák kiéhezett, lerongyolódott és lelkileg megviselt állapotban voltak, s alig minden negyediknek volt fegyvere. Az első sikeres szovjet áttörést követő tizedik napon, 1943. január 24-én a 2. magyar hadsereg elvesztette fronthadsereg jellegét. Jány Gusztáv ezen a napon adta ki joggal hírhedtté vált hadseregparancsát, mely osztatlan felháborodást keltett mindenütt, hisz az sértő volt mind a honvédekre, mind a magyarságra nézve. Horthy Miklós személyes utasítására Vitéz Jány Gusztávnak 1943. március 12-én, majd április 4-én két újabb hadseregparanccsal kellett jóvá tennie ezt az ominózus januári parancsát. A 2. német hadseregnek alárendelt III. magyar hadtest 1943. január 27-28-án Kasztornoje közelében súlyos vereséget szenvedett, s szintén megkezdte a visz- szavonulást. Ekkor Stromm Marcel vezérőrnagy, a III.magyar hadtest parancsnoka azt az utasítást kapta a németektől, hogy hadtestével Tym felé északi irányban törjön ki a szovjet katlanból. A vezérőrnagy humánus okokból megtagadta a parancsot, és feloszlatta alakulatát. A feloszlatott III. magyar hadtest megmaradt katonáinak egy része, tisztjei vezetésével ki tudott jutni a szovjet gyűrűből; Stomm Marcell viszont huszonnégy társával (február 2-án) szovjet fogságba került. A történészek szerint a 2. magyar hadsereg teljes embervesztesége (a halottakkal, sebesültekkel, eltűntekkel és fogságba esettekkel együtt) százhúszezer fő, s ebből mintegy száezer honvéd az 1943-as csatában esett el. Horthy Miklós többször sürgette a 2. magyar hadsereg maradványainak mielőbbi haza- szállítását, végül 1943. március 31-én a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács is hasonló döntést hozott. Mindezek eredmnyeképpen a 2. magyar hadsereg megmaradt csapatainak katonái 1943. áprilisában tértek vissza Magyarországra. Jány Gusztáv és közvetlen munkatársainak különvona- ta 1943. május 1-jén érkezett meg a budapesti Keleti pályaudvarra. Hitler a Vaskereszt lovagkeresztjével tüntette ki Vitéz Jány Gusztávot; a külvilág előtt így próbálta leplezi a hadszíntéren elszenvedett vereséget. Magyari Barna — Majd, majd Ibrahim. Ha kék lesz Üskü Dara a Holdtól... Allah verje meg az átkozott perai és ga- lathai görögöket. Még a ciprusaikat is. Etesd, itasd a tevéidet. Neked itt egy korty sorbeth. Meglátod, milyenek a görög kalmárok. A kalmár görögök. Ne jussanak át az Alsirath völgyén. Gazdagok. Gyaurok. Én szegény vagyok. „Füstölőt, handzsárt, asztalkát...” Szétvertem a kezem Ibrahim. Én vagyok a legügyetlenebb a Bazárban. Kinevetnek. De Allah velem. Bár... csak három asszonyom van. Ám ha Ai- sát eladnád... Majd, majd Ibrahim. Ha gazdag leszek... ...Már nem jön senki. Hajolj közelebb: ha konganak a Beg- tas-üstök, Pera és Galatha megint... kigyullad. A janicsárok segítenek. Kapzsi görögök iszákja széthasasd. Majd, majd Ibrahim. Négy tevéd lehet, s nem kettő. Én mondom, Hasszán, a Bazárból... Görög iszák, ha meghasad: aranyak hullanak. Oszporák, pi- aszterek, zecchinók. Milyenek, Ibrahim? Ha kék lesz Üskü Dara a Holdtól: megmutatom, milyen az oszpora... Az Édesvizek felől jön. Ahogy innen látom, mindig... mindig meghasogatják a Nagy Oszporát a görög kutyák ciprusai... r *** — Látod, Ibrahim? Innen úgy szikrázik Üskü Dara, hogy próbált kalmár létemre hiszem... itt kapok egyiptomi szembetegséget, s nem Alexandriában. Fiam... Nem akarlak megbántani vallásodban, emberségedben. De ez a város valaha miénk volt, görögöké. No... ne pattogj, köté- lizmú tevehajcsár. Csak azt akartam mondani, hogy ezek a ciprusok... nemcsak árnyékot, illatos árnyékot ajándékoznak — törököknek is, Ibrahim — de... de ha Holdtölte van, az Édesvizek felől... ezt a pompás korongot, érmét... ezek a ciprusok simogatják feljebb, feljebb, Ciprusok. Látták Palailogosz császárt és Mahmud szultán janicsárjait, akik pirosra festették Bizánc ciszternáit... és mindörökre kioltották Második Róma gyertyáit a Hagia Sophiában. De ezt te nem érted, Ibrahim. Most erre nézz; látod? A Kapudzsi Effendi palotája előtt üvöltenek, táncolnak a Mevlevi-dervisek. És Begtaspapok borítják le üstjeiket, aztán sittyen a janicsárhandzsár. Pera és Galatha... Az én házamat már nem égethetik, Ibrahim. Már kétszer megtették. Antypas kalmár sokáig nem megy Alexandriába. De majd, majd Ibrahim. Ha gazdag leszek... Négy tevéd lehet, s nem kettő. Velem jössz Alexandriába. Nagy út, Ibrahim. Ám megfizetlek. Majd, majd Ibrahim: ha tüszőmben ötszáz olyan pompás oszpora feszül, mint a Kelő Hold, az Édesvizek felől... akkor, Ibrahim meglátod, ki is Antypas, a görög kalmár. Béke veled, fiam. Itt mindig megtalálsz. Megyek és imádkozom Leonidasz archidiakonus lelkének üdvösségéért, akit az előző Holdtöltekor levágott Azis ben Mohamed aga, mert némi pénze volt, s Krisztushoz imádkozott. Az én utolsó testvéremet... a kitűnő aga. Sokan mondják, hogy az apád, Ibrahim... No, mindegy. Majd, majd ha gazdag leszek megint: piasz- terek, oszporák, drachmák, dub- lonok... Oszporák, oszporák, fiam... akkorák, mint a Hold, az Édesvizek felől... Ibrahim... Béke veled. *** — Te vagy az, Ibrahim? Derék ember vagy, jámbor óriás. Nemcsak azért, mert igazhitű tisztességgel köszöntesz engem, szegény magamat, Amhátot, az egykori kádit. Saalem Aleikum, effendi... Gyere csak közelebb. A Kapudzsi Effendi palotája elé készülsz? Ne tedd, fiam. Azis ben Mohamed aga janicsárjai ott nem a Próféta nevében húznak handzsárt. Ülj le mellém, fiam, hogy... na, látod: így. A tamarisz- kusz alá. Most nézz le, amott Üskü Dara, még mindig fehér Allah dicsőséges Napjától. Ám az esti mosdához ezüstös, nagy hűvösséget küld Ő Nagy Kegyeimben az Édesvizek felől... A Holdat, Ibrahim. Ülj, fiam. És nézz! Csodát, szomorú csodát. Látod, hogy mit akarnak a Mevlevi-papok, Beg- tas-dervisek amott? S itt a Bazár, fehér Üskü Dara sem az esti szu- rát várja. Látod? Nyüzsögnek. Az aga könnyű zsákmányt Ígér. De üdvösséget, becsületes halált... nem. Melyik janicsár jut át az Alsirath hídján, ha fosztogatás közben éri a kemény görög pontos lövése, döfése...? Nem haragszom a görögökre. Régen... Allah, nayon régen... Igen, a budai vilajetben a Próféta, Musztafa padisah és Abdul-Rahman pasa nevében egy nehéz ítélet hirdetéséhez készülődtem. Egy gyaur bíró bizonyította, hogy Halil defterdár harmadszor követeli a ha- radzs megfizetését. Már kétszer megadták. Csak egyszer törvényes. Aztán... nem volt ítélet. Petneházy kapitány lovasai ránk estek. A szpáhik meghátráltak. Én, a kádi, egy tölcséres mordály egész töltését kaptam a lábamba. ...Májúd elmondom... máskor, az egészet, fiam. De tudd meg: egy galathai görög kalmár rejtett el szekerén. Elvitt az őrjöngő gyaur fegyveresek özött egy olejkárhoz. ...Csak béna, fecsegő vénember vagyok már, derék fiam. Allah bocsássa meg: néha gazdagnak álmodom magam. Velencei kalmár súlyos dublonjait szorongatom, szorongatom. Vagy fényes parókát markolok. Fényük... mint a Kelő Hold. ...Majd, majd, ha valóban... ha Allah engedi... megrakott karavánokat indítok észak felé. Ismerem a temesvári pasát. Rábízom az egészet egy ügyes görögre. De neked is veszek két tevét. S akkor már négy lesz, Ibrahim. Most el- bocsátlak. Ne menj gyújtogatni, fiam. Allah veled. *** Már ciprusok tarották a Holdat, és néptelen volt a hajóhíd. Antypas kalmár érte el legelőször, de Komisz Hasszán meghúzta zekéjét, s eléje került. Sánta Ámhát még elérte botjával. Hasszán csak emiatt nem döfött. Alig volt, de mégis szél; az Édesvizek felől. Megmozdult a hajóhíd. Lent millió darabokra tört a Hold. Komisz Hasszán megfogta jatagánját, mert le akarta szúrni a görögöt. Majd lába alá került valami, s hasraesett. Antypas felvett egy iszákot; nehéz volt. Arany és ezüstpénz hullott belőle. Dublonok, piaszterek és zacchinók. Aztán: oszporák. Mint a Kelő Hold, az Aranyszarv fölött. A görög belemarkolt. Testét elbontotta a verejték. A fejét rázta. — Ki gazdagsága lesz? No hát...? Komisz Hasszán üvöltött: „Mocskos gyaur...! Neked egy rongy, zöld rézkurust se! Pokol kutyája... Hányinger rángatta gyomrát; a híd korlátjára bukott. Háta mögött zizegett az arany, s a sánta kádi nehéz, hörgő lélegzése lihegett. ...Aztán nagyot ordított: „Nézzétek, Allah nyomorult férgei... ott... lenn... ott az arany! Már tele az öböl... A Prófétára... több, mint amennyit a Padisah valaha látott... a mienk! Ebből már neked is jut, te görög! Gyerünk... A csobbanást nem is hallották. Antypas a szemébe csörgő verejtéket törölgette. Ámhát alig kapott levegőt, s markában csodálatos oszporák görcsösültek. Mint a Kelő Hold az Édesvizek felől. Mikor a görög fekete árnyéka eltűnt a korlátról. Ámhát kádi is átdobta elkékült testét a híd másik oldalán. ...Aki lassan, nyugodtan visszarakta a nagy halom pénzt az iszákba, felegyenesedett. Megszívta tüdejét a lassan ébredő széllel. Perzselt szag Pera és Galatha felől... A Bazáré: nappali csengő lárma emléke... Üskü Darab lehelli, ciprusok és tamariszkuszok le- hellete frissíti — törököknek és görögöknek egyaránt... ...Egy „Insallah”-ra megállt Ibrahim, a tevehajcsár. Három oszporát a vízbe ejtett. Olyanok voltak, mint a Kelő Hold, az Édesvizek felől... Tóth Béla Török In memóriám Jókai Esti kérdésmese Valamikor, réges régen gyermekek voltunk mindannyian, G ondtalan mosolyú álindiánok, oldog rohanások, önfeledt mozdulatok. Nem kellett megszakítanunk semmit, sem pedig megszakadnunk, őszinték voltunk, reményteliek és végtelenek. Most fegyverek vagyunk saját kezünkben, saját magunk ellen, időzített bombák vagyunk mások kezében, tömegpusztítóak vagyunk a társadalom kezében. Ha kell, birkák vagyunk, ha kell, csirkék, és odatart] uk a nyakunk. Kutyák is vagyunk, és ugatunk, ahogy ugatnak mások, szép ruhások, jól fizetett érdekek, életek. Bolyongunk, mint egy hontalan (itt hontalan!?), egy nagy zsáknyi gonddal, felettünk s mellettünk sok fondorlattal, cselszövéssel, szép, kövér szavakkal. Csak cipelünk, fütyülünk erre, s arra, összehúzott szemekkel fif yelünk az ideges szélbe, port intenek felénk. Nehéz a terhűnk, de nem tehetjük le, mert ez a rész a miénk, és sok részből egész lesz egyszer, ha igaz az igaz. „Kell ez nagyon, igen, nagyon”. Nekünk nagyon, másnak... (rím következik). Kinek vagyunk felelősek, nekünk ki felelős? Amikor (réges- régen) gyermekek voltunk, máshogy tanították a felelősséget, valahogy másképp. Vagy csak én emlékszem rosszul már megint? Megesik, de nem csak velem, úgy látszik. Igen, sokan rosszul emlékeznek, vagy csak némák (vétkesek közt cinkos, aki néma), vagy pedig akolba tömörült, csöndes erődök, bevehetetlen luxusbörtönök, vagy könyvek nélküli könyvtárak talán? Hol a fehér ló? Hol van a vihartól megriadt, habos szájú, szabad, fehér ló, amely elrohan a vészből, nem hagyja magát villámok játéktüzének, a Halálnak? Ismerjük még ezt a lovat, ismerjük még az önálló gondolkodást, véleményalkotást, cselekvést? Vagy csak dolgokat ismerünk, különálló lényeges vagy lényegtelen dolgokat? Látjuk az összefüggéseket, a folyamatokat, a tények láncolatát, világos, logikus kapcsolatát? „Egy angyal ült tegnap a betonoszlopon, fánkot evett, s szemmel tartott, nem tehettem, amit akartam, nem mozdulhattam, szabadságom elszállt, mint a sült galamb ígérete. Az angyal ült, angyal volt, az tény, de mi voltam en?” Valamikor, réges-régen, amikor gyerekek voltunk, csak Szilveszterkor voltunk, lehettünk fenn ilyen sokáig. Ma már a kábulatba álmosltjuk magunkat egy nyugodt, élethelyzetektől, cselekvésektől mentes álom ígéretével az éjszaka szemhéjai möf ött. Menekülünk, rohanunk, ergetnek, és mi gyorsan szaladunk... Valamikor, réges-régen, amikor gyerekek voltunk, s nem ilyen felnőttforma, furcsa arcú, sirós-nevetős bohócok, már kisimult arccal, mélyen aludtunk... Sauf ért Attila István^ Rembrandt egy vén koldus énekel a mezőn rongyos köpenyén kék fényjátékok égnek szemében még felvillannak az éjjeli őrjáratok tompa fényei s megtörnek egy halott asszony rőt hajában... A vén koldus tovább bolyong a színek elkísérik sápadt önarcképek tüzes csendéletek száguldanak agyában közben este lesz elered az eső a vén koldus ott áll a halott tengerparton egyedül mint mindenki a világon ÖNNEK IS ÜZLET EZ A HÁZ, AZ EGRI CENTRUM ÁRUHÁZ!
