Heves Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-05-06 / 287. szám
HÍRLAP, 1992. december 5—6., szombat-vasárnap Ausztria: A vendégmunkásoknak befellegzett? Hivatalosan igyekeznek nem sokat beszélni róla, de azért akiket illet, azok nagyon jól tudják: az egy év múlva életbe lépő új tartózkodási törvény szinte lehetetlenné teszi újabb vendégmunkások ausztriai munkavállalását. Nem mintha a cél valami egyéb lenne. A vendégmunkás, csakúgy, mint Nyugat-Európa annyi más országában, felesleges nyűg, lakást akar, gyermekének óvodát, iskolát, puszta jelenlétével feszültségeket szít a lakosság körében, s sokan azt is kétlik, gazdasági szerepük mennyiben előnyös. Mindenesetre munkavállalási engedélyüket már a tartózkodási rendelkezés hatályba lépése előtt, 1993. január 1-jétől újraszabályozzák. Eddig ugyanis nem kötődött a munkavállalás szigorúan a tartózkodási engedélyhez, vagyis megelőzhette azt. A menetrend többnyire az volt, hogy a munkaadó, aki igényt tartott a külföldi munkájára, beadta a papírokat, és az engedély többnyire meg is érkezett. Az idénymunkaerőt foglalkoztatók már most panaszkodnak: több a visszautasítás, mint valaha. Jövő évtől azonban osztrák cég be sem nyújthat ilyen igényt, ha az érintettnek nincs már meg a tartózkodási engedélye. (Külföldi cégek ausztriai leányvállalataira más szabályok vonatkoznak, ők nem állanak az osztrák hatóságokkal semmilyen kapcsolatban). A tartózkodási engedélyért sem lehet ezután Ausztriában folyamodni. Jó előre, már a kiutazás előtt kell az illető országban az osztrák külképviselethez fordulni. S mivel a feltételek között szerepel a lakás és a megélhetés reményének igazolása (talán elég itt a szóbeli megállapodás egy leendő munkaadóval) — a kör szinte bezárul. Kivétel minden esetben, ha az illető hiányszakmában rendelkezik képesítéssel, például ha Bécsben akar dolgozni, és ápoló, akkor van reménye az engedély megszerzésére. Hogy mégis hányán lehetnek majd azok a szerencsések, akik részesülnek a bebocsáttatásban, azt évről évre megszabják. Mivel az új rendelkezés nem vonatkozik azokra, akik már Ausztriában élnek és ott dolgoznak, az ő számukat „csak” a keretmegállapításnál veszik figyelembe. Úgy mondják, a munkaerőigény, a lakáslehetőség, az óvodai-iskolai férőhelyek száma határozza majd meg az évenkénti döntést, és mivel az összlétszám tartományokra oszlik, nagy súlya lesz ezeknek a helyi mérlegeléseknek. Összességében az irányelv, hogy a foglalkoztatottak 10 százalékánál nem lehet több a külföldi. Az idegenforgalom, amely megbénul az idénymunkások nélkül, elért valamennyi kedvezményt, így a szállodákban, vendéglőkben főszezonban néhány hónapig foglalkoztatottaknál tesznek kivételt. Senki nem látja, hogyan működik majd a gyakorlatban a korlátozás, ám bizonyos: ezt a kálváriát csak a legel- szántabbak járják végig. Az évek óta Ausztriában élő vendégmunkások legnagyobb százaléka egy nemrégiben készült kimutatás szerint az egykori Jugoszláviából jött: 49,4 százalék. A törökök aránya 20,6 százalék, 5 százalék német, 4,1 százalék lengyel, 3,8 százalék csehszlovák, 3,7 százalék magyar és 3,4 százalék román dolgozik Ausztriában. A fennmaradó tíz százalék a világ megannyi országából érkezett. Kiállítás elkobzott műkincsekből A közelmúltban egy moszkvai galériában kiállítás nyílt orosz műkincsekből, amelyekben egyetlen dolog közös, nevezetesen, hogy csempészek megpróbálták őket kijuttatni az országból, de rajtavesztettek. A „Visszaszerzett javak” névvel nyílt kiállítás bemutatta a vámhatóságok által az elmúlt 15 évben elkobzott műkincseket. Külön érdekessége volt a kiállításnak, hogy a bemutatott tárgyak — festmények, ikonok, ékszerek, könyvek, fegyverek és órák — a volt KGB trezorjaiból kerültek a galériába. A legtöbb műtárgyat tárgyi bizonyítékként mutatták be csempészek pereben. A kiállrtás bezárása után a műkincseket visszaadták az ország legrangosabb moszkvai és szentpétervári múzeumainak és galériainak. A kiállítás kapcsán moszkvai hivatalos körökben sajnálattal állapították meg, hogy rohamosan nő a csempészés Oroszországban, és az orosz műalkotások a harmadik helyen allnak keresettség esjövedel- mezőség tekintetében a csempészáruk között, a fegyverek es a drog után. „Az orosz kultúra a mi egyetlen konvertibilis valutánk” — hangoztatta Tatjana Nyikitina kulturális miniszterhelyettes azon a sajtó- ertekezleten, amelyen a kiállítás megrendezését bejelentette. Egy XIX. századi orosz ikonért Európában 30-70.000 dollárt is elkérnek. Neves XX. századi orosz festők képeiért nyugati árveréseken akár egymillió dollárt is megadnak. Tatjana Nyikitina elmondta, hogy az elmúlt öt év alatt folyamatosan nőtt a műkincslopások száma — az 1987. évi 146 esettel szemben 1991-ben már 2545-öt fedeztek fel, és természetesen nem lehet tudni, hogy hány csempésznek sikerült átjutnia a határokon. Gyakoriak az olyan esetek, amikor múzeumi őrök lopnak el műtárgyakat, és helyükbe hamisítványokat tesznek. Az eredeti aztán busás összeg fejeben csempészeknél köt ki. „Itt, Moszkvában a műkincsek kijuttatása a legbiztosabban a diplomáciai képviselőkön keresztül történik” — nyilatkozta Alekszan- der Dukhanyin, a biztonsági minisztérium csempészetelhárító csoportjának munkatársa. Elmondta, hogy egyes afrikai országok nagy- követségének, továbbá a francia, a lengyel és az amerikai nagykövetségnek alkalmazottait rajtakapták, amint felbecsülhetetlen értékű műkincseket próbáltak kicsempészni az országból. Diplomáciai mentességük révén nem indult ellenük bűnvádi eljárás, de a műkincseket az orosz hatóságok elkobozták. Szervezett bűnbandak akár 10.000 dollárt is fizetnek diplomatáknak, hogy egy bőröndnyi csempészárut átvigyenek a határon — írta a Moszkovszkije Novosztyi című hetilap. Egy 1953-as szovjet törvény ugyanis mentesíti a diplomatákat a vámellenőrzés alól. Ezenkívül a vámtörvények homályossága is segíti a csempészeket. „Még mindig nem tudjuk, hogy mit szabad kivinni az országból, és mit nem” — panaszolta Lidija Jovleva, a moszkvai Tretyakov Képtár munkatársa, ahol a kiállítás helyet kapott. Egyes tárgyakat, mint például ikonokat, nagy számban árulnak az utcai bolhapiacokon. Ezek egy része hamisítvány, de más részük valódi műkincs. A valódi műtárgyat, még ha legálisan vásárolták is, nem lehet legálisan kivinni az országból. UFO-Iesen A Vénusz, a bolygók királynője, ismét látható A Vénusz fázisai. A Földhöz közel vékony sarlónak látszik. Napnyugta után délnyugati irányban egy fényes, fehér csillagot fedezhetünk fel az égbolton. Valójában nem csillagot látunk, hanem Naprendszerünk hozzánk legközelebbi bolygóját, a Vénuszt. Fényessége lassan növekszik, így nem kell csodálkozni, hogy az égbolt égitestjeit nem ismerők gyakran nézik azonosí- tatlan objektumnak. A bolygó sokáig titokzatos világ maradt, így nem véletlen, hogy a fantasztikus képzelgések buja növényzettel és színes állatvilággal népesítették be. A tudomány közvetett utakat keresett a bolygó felszínének megismeréséhez. Radarhullámokat küldtek a bolygó irányába, és azok visszaverődéséből igyekeztek feltárni a felszín alakzatait. A Vénusz rejtélyeinek megfejtésében döntő szerepet játszottak a szovjet Venyera-űr- szondák. A Venyera-4 mintegy 350 millió kilométer megtétele után, 1967 októberében érte el a bolygót. A szondáról levált leszállóegység mélyen behatolt a Vénusz légkörébe, és az első értékelhető adatokat szolgáltatta. Később a sorozat újabb tagjai lehetővé tették a felszín viszonyainak alaposabb megismerését. A bolygó felszínén 500 Celsi- us-fokos hőmérséklet uralkodik, a légnyomás körülbelül kilenc- venszerese a földinek. A légkör 96 százalékát szén-dioxid alkotjaEbben a pokoli világban elektromos kisüléseket is észleltek a műszerek. A napfény legnagyobb részét a sűrű felhőzet elnyeli, így lejjebb ereszkedve egyre vörösebb lesz a megvilágítás. A felhőkből hulló különös csapadék kénsavcseppeket és porszemeket tartalmaz, de előfordulhat benne víz is. A felszínt porréteg fedi, a látótávolság néhány kilométer. Az itt uralkodó mostoha viszonyokért elsősorban a légkör magas szén-dioxid-tartalma a felelős. A felhőtakaró által átengedett napsugárzás nagy része a talajt felmelegíti. A talaj a felvett hőt infravörös sugárzás formájában sugározza ki. A légkör viszont — az üvegházak ablakaihoz hasonlóan — elnyeli a talaj hősugárzását, és ezzel akadályozza a hőenergia megszökését. A bolygó felszínét néhányszor már a Földről is megpróbálták radarral letapogatni. Az első, részletes térképek azonban csak az 1978-as esztendőt követően készülhettek el. Míg a Venyerák képei csak néhány kilométeres felbontással készültek, addig a bolygót fényképező Magellán-szonda százméteres részleteket is meg tudott különböztetni. A képeken — nagy törésvonalak mentén — hegységek húzódnak. Legmagasabbra, 11,8 km-re a Maxwell-hegység csúcsai emelkednek. A Vénusz felszínének alig egyharmada hegyvidék, a többi terület síkság. A radarmérések hatalmas pajzsvulkánokat is kimutattak. Az úgynevezett Béta területen elhelyezkedő, kupolaszerű képződmény minden bizonnyal egy vénuszbeli tűzhányó. Találtak olyan gyűrűs krátereket is, amelyek meteorbecsapódásra emlékeztetnek. A felszínt sok más vulkán, kiterjedt lávafolyamok és gyűrt hegységek kusza szövedéke borítja. Megállapítható tehát, hogy a Vénusz világa rendkívül mozgalmas világ. Belseje a Földéhez hasonló, olvadt állagú. Mit láthatunk a Földről? A kérdés időszerű, mert ezekben a hónapokban az égbolt egyik fényes égitestje. Népiesen Esthajnalcsillagnak nevezik, mert — a Naphoz képest elfoglalt helyzetétől függően — hol esti, hol pedig hajnali csillagként láthatjuk az égen. Az ókorban még úgy vélték, hogy két csillagot látnak, az egyiket a Nap keleti, a másikat a Nap nyugati oldalán. Már Galilei észrevette távcsövével, hogy a Holdhoz hasonló fázisokat mutat, hol sarló alakú, hol pedig „kigömbölyödik”. Minthogy a Vénusz közelebb kering a Naphoz, mint a Föld, így bolygónk soha nem kerülhet a Vénusz és a Nap közé. Amikor a Vénusz a Nap irányában tartózkodik, ugyanaz a jelenség figyelhető meg, mint újholdkor. A Vénusz sötét, a Nap által meg nem világított oldalát fordítja felénk. Amikor a Vénusz a Nap irányában, de annak átellenes oldalán helyezkedik el, akkor a nagyobb távolság miatt sokkal kisebbnek látjuk, alakja viszont ilyenkor kerek, mert éppen a megvilágított oldalát fordítja felénk. Ez utóbbi helyzetét az úgynevezett felső együttállásnak nevezzük. Ezt követően a bolygó lassan távolodni látszik a Naptól, és az esti égboltra vándorol. Alkonycsillagként a Nap után nyugszik a nyugati-délnyugati láthatáron, mégpedig fokozatosan messzebb kerülve a Naptól — egészen addig, amíg körülbelül 48 fokos távolságban látszik attól. Ilyenkor — távcsővel szemlélve — csak a bolygókorong felét látjuk. Hogyan lehet az, hogy amikor a bolygó a legfényesebb, akkor csak sarló alakú, amikor viszont felénk fordítja a Nap által megvilágított oldalát, sokkal halványabb? Mi lehet az oka vajon ennek az ellentmondásnak? A magyarázat a következő: Amikor a Vénuszt sarló alakúnak látjuk — a Földtől való távolsága kisebb lévén —, látszólagos fényessége nagyobb. A kisebb távolság bőven ellensúlyozza azt a tényt, hogy a bolygó megvilágított félgömbjéből csupán egy keskeny sarlót látunk. A mai, civilizált embernek nincs sok ideje az élet rohanó forgatagában, hogy figyelmét a csillagos égbolt felé fordítsa. De ha tehetjük, mégis vegyünk a kezünkbe távcsövet, s meglátjuk, hogy a Vénusz nem cáfolja meg a vele kapcsolatosan megfogalmazódott reményeinket. Tündöklésével még mindig igyekszik elhitetni, hogy a Föld bolygótestvére... V. Tana Judit Az emberiség első képe egy másik bolygó felszínéről (A Venyera-9 felvétele) A Vénusz (A Mariner-10 felvétele). Ezen a képen látták először a légköri cirkuláció részleteit
