Heves Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-05-06 / 287. szám

8. HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP, 1992. december 5—6., szombat—vasárnap

India

a világ legnépesebb országa lesz?

India a következő évszázad elejére népességét tekintve, úgy tűnik, megelőzi Kínát. A világon minden öt gyermek közül jelenleg egy Indiában születik. — Demográfiai szempontból India a világ legkritikusabb országává válhat — mutat rá a washingtoni székhelyű „Demográfiai Válságbizottság” jelentése. Viszonylag fiatal lakosságával és egyre növekvő számú, szülőképes korba jutó asszonyával India lakossága könnyen elérheti a kétmilliárdot is, mielőtt stabilizálódna. India becsült lakossága ma 883 millió, amely évente mintegy két százalékkal nő. Ez konkrét számokkal kifejezve talán még megdöbbentőbb, az éves növekedés csaknem két Magyarországnyi: 17 millió.

A 60 oldalas jelentésből kitűnik, hogy a Gandhik országában még mindig a sterilizáció a születésszabályozás legelterjedtebb módja. Mivel a kormány tisztségviselőit csak akkor jutalmazzák, ha az elért sterilizálási arányszámok megfelelnek az előírtaknak, ezért a hatóságoknak nem áll érdekében a fogamzásgátlás egyéb módszereinek elterjesztése. Ennek eredménye, hogy míg Kínában már a párok 72 százaléka védekezik a nem kívánt terhesség ellen, ez az arány Indiában csupán 45 százalék.

Bár India a fejlődő világban az elsők között próbálta meg a családokat az alacsonyabb gyerekszámra rákényszeríteni, a nagy család vállalásán alapuló hagyományok még mindig erősen tartják magukat. Sok indiai házaspár addig nem is hagyja abba a „családtervezést”, ameddig legalább két fiú utód nem született. A hagyományok szerint ugyanis a férfiak magasabbrendűek a nőknél.

Bár a kormány kampánya nyomán a korábbi átlag hat gyerek helyett az indiai asszonyok „csupán” négyet szülnek, ezzel még így is jóval meghaladják a

hasonló kínai mutatót, amely 2,5 gyereket jelez.

Indiában mintegy 17 év óta ösztönzik a fogamzásgátlás eszközeként a sterilizálást. Indira Gandhi idején, 1975-ös bevezetését követően az elvégzett sterilizációk száma egy év alatt megháromszorozódott, 8,3 millióra nőtt. Az ennek nyomán fellépő tiltakozási hullám vezetett egyebek között ahhoz, hogy Indira Gandhinak 1977-ben távoznia kellett a hatalomból.

Radzsiv Gandhi, e téren legalábbis tanulva anyja példájából, a művi meddővé tétel helyett más védekezési módok elterjesztését szorgalmazta. A jelenlegi miniszterelnök, Naraszimha Rao maga is szeretné a hangsúlyt a sterilizációról inkább a tabletták és az óvszer elterjesztésére helyezni.

Az óvszerrel történő védekezés egyébként annál is inkább kívánatos lenne az indiaiak számára, mert a vallási konzervativizmus ellenére az AIDS terjedése ott is felgyorsult. Jelenleg több mint nyolcezer fertőzöttet és 231 beteget tartanak számon, főként Bombay és Madras környékén.

Ami sajátos a probléma indiai kezelésében, az az, hogy az indiai kasztrendszer tagozódásának megfelelően a fertőzöttekből kezd kialakulni az „érinthetetlenek” új rétege. A HlV-fertőzöt- tek kezelésére sem az orvosok, sem az egészséges társadalom nincs felkészülve, így a legősibb módszerhez fordulnak: egyszerűen kiközösítik, vagy elkülönített orvosi intézményekbe zárják őket.

Csakúgy, mint a leprások vagy az alacsony kasztbeliek esetében évszázadok óta, ma a HÍV-fertőzöttekkel szemben is működésbe lép az elkülönítés mechanizmusa. A fertőzött „érinthetetlenekkel” kapcsolatban borzalmas történetek keringenek: börtönbe zárják, vagy rosszabb esetben nyilvánosan meglincselik őket.

A kényelmetlen hazatérő

Ezzel a címmel ismertette nemrégiben a Frankfurter Allgemeine Zeitung azt a kétrészes portrét, amelyet a moszkvai televízió a hazatérni készülő Alek- szander Szolzsenyicinről sugárzott, és amelyben az író beszélgetőpartnere lelkes híve és tanítványa, Szatniszlav Govoruscsin filmrendező volt.

Szolzsenyicin nem hagyott kétséget az iránt — írja bevezetőül a FÁZ —, hogy a hatalom új oroszországi birtokosai által szorgalmazott társadalmi változásokat úttévesztésnek tartja. Oroszországban jelenleg egyáltalán nincs demokrácia — hangoztatta az író —, csak „piszkos korcs-szülemény”: az országban a vezető tisztségeket a bűnözéshez közel álló „pénzügyi cápák” és a régi nómenklatúra tagjainak szövetsége ragadta magához, mégpedig az új cégére mögött cseppet sem változott és a hatalmától meg nem fosztott KGB védőszárnyai alatt. Ha nem fékezik meg ezeket az erőket, akkor Oroszország nem hetven éven át fog tengődni, mint a szovjet hatalom alatt tette, hanem százhetven éven át.

Oroszország történelmi szerencsétlenségének legfőbb okát Szolzsenyicin abban látja, hogy urai a XVIII. század óta — ostobán — külső, és nem belső célok elérésére vették igénybe a nép legjobb erőit — a világforradalom céljaira ebben az évszázadban, előzőleg pedig szükségtelen katonai akciókra Európában. A szovjet rendszer bukása ugyan egyrészt megkésve következett be, de másrészt túlságosan is

f

yorsan, mert a legtöbb embert észületlenül érte. A totális rendszert lassan, lépésről lépésre kellett volna lebontani, hogy a társadalom ne temetkezzen annak romjai alá — ismételte meg az író az „Oroszország kiútja a válságból” című tanulmányában részletesen kifejtett gondolatot.

Most ellenben — folytatta Szolzsenyicin — bekövetkezett az, amitol mindig is tartott: nem

történt más, mint lehullottak a bilincsek, megismétlődött a „februári forradalom”, amely a hajdani állam épületével együtt lerombolta a társadalmi alapokat is, és az országot prédául dobta oda a káosznak, az anarchiának és a törvénytelenségnek. Mint ahogyan semmilyen társadalmi változást, úgy a demokráciát sem keltheti eletre néhány fővárosi politikus, hanem annak apránként kell kifejlődnie a sima talajon.

Szolzsenyicin ugyan a beszélgetés során egyetlen politikust sem nevezett meg — mutat rá a FÁZ —, szavai mégis erőteljes támadásnak tekinthetők a jelenlegi orosz vezetés ellen. A hazatérés gondolatával foglalkozó író a nemzeti beállítottságú ellenzék mérsékelt szárnya számára ugyanolyan szent, mint a demokraták szemében Szaharov volt. Érthető tehát, hogy az Oroszországban tért nyerő nemzeti-konzervatív politikai áramlatok mindent elkövetnek, hogy ezt az embert megnyerjék szövetségesnek.

Az író szavain mindvégig áhítattal csüngő Govoruscsin csak egyetlen pontban mondott ellent Szolzsenyicinnek — amikor az követelte: mindenkinek be kell ismernie bűnösségét, aki a szovjet hatalom szolgálatában hazudott, és kompromisszumokat kötött a lelkiismeretével, mert ellenkező esetben cinizmusra ítélik az ifjú nemzedéket, és a társadalom belső tartás nélkül marad, miként a „belülről rothadó fa”. A filmrendező itt azzal érvelt, hogy Szolzsenyicin lehetetlent kíván honfitársaitól, és felidézi a „boszorkányüldözés” veszélyét.

Mindazoknak az oroszországi politikai erőknek, amelyek keresik a szövetséget a hazatérni óhajtó íróval, úgy látszik, idejében át kell gondolniok, hogy miként tudják megzabolázni a kényelmetlen különcöt — vélekedik a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Brit királyok — történelem a lepedőn

A közelmúltban a Scotland Yard különleges osztaga vizsgálta, nem követett-e el bűncselekményt Cyril Reenan 70 éves nyugdíjas banktisztviselő, amikor a kertjében meredező, tízméteres antenna segítségével 1989. december 31-én lehallgatta és magnóra vette, majd eljuttatta a pletykasajtónak két szerető szív telefonbeszélgetését.

Brit királyfigyelő újságírók szerint ez is arra utal, hogy a felvételen szereplő hölgy valóban Diana hercegnő, Károly herceg trónörökös felesége, amint a lapok azt kifejezetten gyanították. Soha el nem múló szerelméről biztosított beszélgetőpartnerének kiléte egyelőre nem ismeretes, csak az biztos, hogy az illető nem Károly herceg.

Kérdés, hogy Fergie hercegnő, II. Erzsébet királynő másik, válófélben lévő menyének félmeztelen riviérai fürdőzése után ez az újabb botrány mennyire rázta meg a brit monarchiát. Nagy-Britanniában az íratlan alkotmány egyik alapelve, hogy az uralkodócsaládnak tiszteletre méltónak kell lennie.

A királyi főkhöz tartozó testek magaviseletét igen jól ismerő brit történészek szerint azonban csak a távolsági rádióvétel, meg a teleobjektív és a pletykasajtó újdonság, ám a brit uralkodók sohasem az erkölcs, hanem inkább a lepedő bajnokai voltak — csak a ködös Albionban kevésbé váltak ismertté a hálószobatitkok, mint a napfényes francia udvarban.

II. Károlyt (1630-1685) az angolok tisztelték, mert mindig szép szeretői voltak. I. Györgyöt (1660-1727) azonban nem kedvelték, mert rettenetes nőszemélyeket választott ágyasul. A gonosz német Platen grófnőn apjával osztozott, de nem vetette meg a grófnő viszolyogtató nővérét, Leonorét sem. Amikor Angliában tartózkodott, ez a király hol a csontváz Ermengarde Melusine von Schulenbourgot, közkeletű csúfnevén a „májusfát”, hol pedig a kövér Charlotte Sophia von Kielmansegget, népszerű becenevén az „elefántot” ölelgette. Korabeli krónikások szerint e hölgyek azért kaptak nemesi címet, hogy a trón szebb kortársaikat is bátorítsa a prüdé- ria levetkőzésére...

E király utóda, az ugyancsak a hannoveri házból származó II. György angol király a suffolki Earl Meyet, Henrietta Howar- dot tette kedvesévé. Nagyanyja szerint ez jó választás volt, mert a hölgytől legalább angolul tanulhatott a király. De nem sokat gyakorolt. Következő szeretőjéről, bizonyos Madame Walmo- denról tulajdon feleségének is lelkendezve írt leveleket. Caroline királyné alattvalói hűséggel válaszolt: „Ha a király boldog, én is örülök.”

III. György (1738-1820) alatt azután minden gátlás megszűnt. A király fivérei és nővérei kitettek magukért. Edward Augustus yorki herceg öt herceg- és grófnő szerelmén kívül utcalányok szolgáltatásait is igénybe vette, de fizetni nem szeretett. A hírhedt Kitty Fisher a szokásos száz guinea helyett csak ötvenet kért a hercegtől egy éjszakáért, s számláját tapintatosan egy lepénybe sütötte, de a herceg az egészet megette reggelire. Egy másik fivér, Henry Frederick cumber- landi herceg volt az első, akit bepereltek házasságtörésért. Kicsapongásai nyomán hozták azt a törvényt Angliában, hogy királyi családtag csak az uralkodó engedélyével házasodhat. 111. György nővérét, Caroline Matildát egy időre börtönbe vetették, mert házasságtörő viszonyt folytatott orvosával. Ebből majdnem angol-dán háború lett, mert Caroline Matilda közben dán királynő volt.

III. György gyermekei sem törték meg a hagyományt. A király 12 élő leszármazottja közül az 1810-es évek végén egyiknek sem volt olyan törvényes utóda, aki utánuk örökölhette volna a trónt. Ők voltak Viktória királynő nagybátyjai, s Wellington herceg a „kormány nyakán lógó átkozott malomköveknek” nevezte őket. Az akkori cumberlandi herceg vérfertőző kapcsolatot tartott a nővérével, felesége pedig állítólag megölte egy korábbi férjét.

Clarence hercegének tíz törvénytelen gyermeke volt egy színésznőtől. Végül a kenti herceget kényszerítették, hogy 27 év után szakítson szeretőjével, és megnősüljön. így ő végre törvényes gyermeket nemzett, akinek kedvéért összesen hat királyi fattyút hagytak ki a trónutódlásból.

Ez a gyermek volt a későbbi

Viktória királynő (1819-1901). Ő szerencsésen ment férjhez, s uralkodása alatt ismét becsülete lett a polgári erkölcsnek Nagy- Britanniában, attól fogva ügyeltek a tiszteletreméltóságnak legalább a látszatára. (Bár máig tartja magát a gyanú, hogy a múlt század végi, soha ki nem nyomozott londoni „hasfelmetsző Jack”, számos prostituált gyilkosa, a királyi család valamelyik tagja volt.)

VII. Edward (1841-1910) uralkodása alatt azután ismét romlásnak indultak az udvar erkölcsei.

Az ellencsapás jele volt, hogy VIII. Edwardnak (1894-1972), főleg anyja követelésére, 1936- ban néhány hónapos uralkodás után le kellett mondania öccse, VI. György javára a trónról, különben nem vehette volna feleségül szerelmét, az amerikai Wallis Simpsont. E kapcsolat könnyez- tetően romantikus volt ugyan, de Mary anyakirályné mégis meg- botránkozott, mert Mrs. Simpson elvált asszony volt, és persze, közrendű.

VI. György (1895-1952) és felesége, a közszeretetnek örvendő, most 92 éves Erzsébet anyakirályné feddhetetlen házasságban élt, amiként a mostani brit uralkodó, II. Erzsébet (1926-) is a férjével, Fülöp herceggel. II. Erzsébetnek nem szokása nyilatkozni, de a királyfigyelő újságírók biztosra veszik, hogy időnként ráncolja a szemöldökét menyei miatt.

(Charles Gattey: Farmer

George’s black sheep című könyve alapján.)

Biztonság

és egészség

A világ egyik legbiztonságosabb országának tartják Japánt. Ritkán fordulnak elő bűntettek — mégis felfutó keresletnek örvendenek a különböző biztonsági berendezések. Ennek részben az a magyarázata, hogy a „high- tech” jóvoltából a biztonsági rendszerekhez ma már a legváltozatosabb szolgáltatások, köztük például sürgős orvosi segítséghívás is kapcsolható.

Az újabb lakásbiztonsági berendezések betörésre, tűzre, gázszivárgásra jeleznek a helyi ellenőrző központban, és riasztják a szolgálatban lévő biztonsági embereket. Ma már közel ötvenezer háztartás állt rá arra, hogy havi csaknem négyezer forintnak megfelelő díjazás ellenében szavatoltassa a biztonságát. Maholnap általánossá válhat a korszerű technikára épülő biztonsági szolgáltatás — a berendezéseket már a beköltözéskor beszerelik a lakásba, ugyanúgy, mint a telefont. A bérlőnek nincs más dolga, mint szerződni a kívánt szolgáltatásra: az újabb biztonsági készülékek szenzorai ugyanis ötféle riasztásra állíthatók át, vagyis a vevő választhat, mi ellen kíván védelemhez jutni.

Az újabb biztonsági rendszerekhez — főleg az idősebbekre gondolva — kapcsoltak orvosi, illetve mentőszolgáltatást. Ha a kliens a kezében lévő távirányítón nem a „betörés” gombot nyomja meg, hanem történetesen sürgősen orvosra van szüksége, a segítség néhány percen belül megérkezik. A Secom nevű biztonsági rendszer továbbfejlesztett változatának már semmi köze sincsen eredeti funkciójához, a lakás biztonságához. Olyan on-line rendszer ez, amely a vizeletvizsgálat, a vérnyomás, a szívműködés otthon mért adatait továbbítja az egészségügyi központba, lerövidítve az orvosi beavatkozás idejét.

Ezeket a korszerű, többfunkciós biztonsági berendezéseket Japánban eredetileg a tehetős háztartásokra gondolva fejlesztették ki. Kiderült azonban, hogy a havi néhány ezer forintnak megfelelő szolgáltatás igénybevétele nem jelent nagy megterhelést a szigetországban, így fokozatosan tömegméretűvé válhat a használatuk, miközben egyre változatosabbak a kínált szolgáltatások, élesebb az ajánlatokat tévő cégek közti verseny.

A Niot>e-rejtély

Hatvan évvel ezelőtt süllyedt el a Niobe, a német haditengerészet büszke vitorlás iskolahajója. A katasztrófa mindmáig rejtély, és továbbra is foglalkoztatja a tengerhajózási szakértőket — írja a DPA német hírügynökség.

— Mindmáig érthetetlennek találják, miként süllyedhetett el a vitorlás nyáron, a viszonylag nyugodt Keleti-tengeren, látótávolságban a szárazföldtől, egy előrejelzett viharban. A hajót tapasztalt kapitány irányította, mégis négy tiszt, valamint 65 altiszt es kadett veszett a tengerbe.

Claus Korth, az egyik matróz, aki túlélte a katasztrófát, most elmondta: Heinrich Ruhfus kapitány, látva, hogy vihar közeledik, bevonatta a felső vitorlákat. Ezután azonban minden villámgyorsan történt. Hirtelen egy hatalmas erejű széllökés úgy kapott a vitorlákba, mintha hatalmas kődarabokat hajítottak volna reájuk. A széllökés teljesen oldalra fordította a hajót. A 90 fokos dőlés következtében a fedélzeti nyilasokon víz zúdult be, és a hajó három perc alatt elsüllyedt. A Niobe belsejében a kadettek éppen előadást hallgattak. Drámai események játszódtak le. A víztömeg olyan erővel tört rájuk, hogy az életükért kétségbeesetten küzdőknek semmi esélyük sem maradt. Csupán azok menekültek meg, akik a fedélzeten tartózkodtak. Ruhfus kapitány a hadbíróság előtt elmondta: mindaddig igyekezett parancsokat adni a mentésre, amíg egy hatalmas hullám le nem sodorta a fedélzetről, és a víz alá nem nyomta őt is. — Amikor a felszínre bukkantam, már semmit sem láttam a hajóból — mondta.

Egy tűzoltóhajó és a Theresia L. M. Russ nevű gőzös személyzete szemtanúja volt a tragédiának. Negyven hajótöröttet sikerült kimenteniük. A 650 tonnás, 4 árbocos Niobe, amelyet Dániában építettek, 29 méter mélyre süllyedt a tengerfenékre.

A hadbíróság megállapította ugyan, hogy Ruhfus kapitányt felelősség terheli, mert nem vontak be minden vitorlát, s a fedélzeten nem zártak le minden nyílást, mégis felmentette őt. A Niobe „felsőbb hatalmak” áldozata lett — hangzott az ítéletben.

A 42 méter hosszú és 9,20 méter széles hajót később kiemelték, és Kielbe szállították. Ott temették el az áldozatokat is.

Autólopás helyett autórablás Amerikában

A „gyilkosság fővárosaként” emlegetett Washington sok mindent megért lakosait is megrázta a bűnügyi krónikák közelmúltbeli híre: egy fiatalasszonyt autórablók tartóztattak fel, amikor reggel bölcsődébe vitte a kislányát. Az anyát kidobták a kocsiból, de az, a biztonsági övön lógva, kívülről kétségbeesetten kapaszkodott az ajtóba, nem akarta otthagyni a gyerekét. A BMW elrablói azonban gázt adtak. A szerencsétlen anyát egy ideig magukkal vonszolták, annak ösz- szeroncsolódott holttestét később az út közepén találták meg. A két fiatal, szmes bőrű gazember ezután a kétéves gyereket dobta ki az autóból. Történetesen a védőüléssel együtt, így a kicsi túlélte a szörnyű merényletet.

Az Egyesült Államokban 1991-ben kb. 1,5 millió autót loptak el, 55 százalékkal többet, mint még 8 évvel korábban. A kár évente eléri a 8 milliárd dollárt, ez teszi ki csaknem a felét a lopásokból eredő teljes kárnak. Az ijesztő számok mögött többek között az rejlik, hogy a törvény (akárcsak még Magyarországon) viszonylag igen enyhén bünteti a „gépjármű jogtalan használatát”. És a tömeges, ennél súlyosabb bűnözés közepette az autótolvajok többségét soha meg nem találják. Az elítéltek közül sem kerülnek sokan börtönbe — kell a hely a „nehézfiúknak”.

A helyzet most alighanem változik, mivel lopás helyett egyre

több a fegyveres autórablás. A bűnözőknek, vagy akár a nagyvárosi gettókban csak „kalandra” vágyó tizenéveseknek így egyszerűbb, hiszen nem kell lakatokkal, riasztókkal bajlódniuk: a parkolóban, a garázsban vagy az utcán, a pirosnál, egyszerűen revolvert vesznek elő. A tulajdonos rémülten menekül, s a merénylő máris messze jár a kocsival. Természetesen a drága sportautók, az európai luxuskocsik a keresettek. Kedvelt módszer az is, hogy hátulról koccannak a kiszemelt kocsival: amint annak vezetője kiszáll, hogy utánanézzen, mi történt, máris fegyverrel szólítják fel a gyalogos távozásra. Washingtonban idén eddig 245 autórablás volt, 5 esetben a tulajdonost meggyilkolták.

A rendőrség becslései szerint évente mintegy 200.000 lopottrabolt autót hamis papírokkal külföldre visznek: Mexikóba, más latin-amerikai országokba, vagy a Közel-Keletre, Európába, Afrikába. Sok ezer kocsi a hazai feketeműhelyekben köt ki, szétszedik, s alkatrészként értékesítik.

A hatóságok — akárcsak Magyarországon — meglehetősen tehetetlenül állnak, miután a megelőzésben, a nyomozásban még súlyosabb bűncselekményekre kell összpontosítaniuk. Washingtonban mindenesetre működik már különleges egység, amelynek tagjai válogatott luxuskocsikban furikáznak, persze, megfelelő kísérettel, hogy

elfoghassák a rablókat. Az autóklub kezdeményezte, hogy — a törvényt módosítva — 20 ev börtön legyen a legalacsonyabb büntetés a fegyveres autórablásért.

A rabláshullám, nem meglepően, nagy üzletet jelent a legújabb védekezési technikát forgalmazó cégeknek. Az egyiknél rejtett kapcsolót hoz működésbe az illetéktelen vezető, aminek következtében a kocsi motorja néhány perc után leáll. Egy másiknál országos hálózatba lehet csatlakozni, s az ellopott kocsit műholdról sugárzott jel állítja le.

Akiknek nincs több száz dollárjuk az ilyen védekezésre, azoknak a washingtoni rendőrség az alábbi, talán Budapesten is hasznosítható tanácsokat adja:

— ne parkoljunk félreeső, sötét helyeken, különösen késő éjjel;

— menet közben zárjuk belülről az ajtókat, tartsuk zárva az ablakokat. (Az utóbbit tavasztól őszig mindenesetre csak az amerikai, légkondicionált kocsikban fogadhatjuk meg);

— piros lámpához közeledve tartsunk annyi távolságot, hogy támadás esetén még más irányba fordulva menekülhessünk;

— ha parkolt kocsink felé közeledve, ott valakit lopakodni látunk, ne menjünk oda, hanem hívjuk a rendőrséget;

— ha a kocsi kulcsát követelik, adjuk oda. Az életünk mégiscsak fontosabb...

BOLDOG KARÁCSONYT A CENTR