Heves Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-29 / 305. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1992. december 29., kedd Látószög Honosodás Hallgatom a falugyűlés beszámolóját s hozzászólásait, köz- be-közbe pedig az arcokat is figyelem körülöttem. Meglepetve találkozik a tekintetem olyanokkal, akiket máshonnan ismerek, a szomszédos vagy éppen távolabbi településről. Meg is kérdem a mellettem lévőket, hogy ez vagy az mit keres itt, e fórumon, mi szél hozta ide a kései órákban. Egyszerű a válasz minden esetben: az illető is idevalósi már. Rövidebb-hosszabb ideje közéjük tartozik, csak a munkahelye maradt másutt. Kiváltképpen városi ismerősömre tér vissza újra meg újra a szemem. Nemcsak évtizedekig élt az aszfaltos, panelnegyedekkel divatosabbá formált korszerűbb, kényelmesebb világban, hanem ott is született, ami ősidők óta különbözött mostani lakhelyétől. Figyel minden szóra. Akaratlanul is bólint arra, ami igaz, s csóválja a fejét, ha valamit ellenére mondanak. Jómaga éppenséggel még nem túl régi ember a faluban, s bizonyos mértékben városi hivatala is visszafogja a határozottabb megnyilatkozástól. Nem nyújtja a kezét, nem áll ki a nyilvánosság elé. Megszólhatnák, félreérthetnék ha jelentkezne, beszélne. Talán fontoskodó szereplésnek is tekintenék. Neki pedig nincs szül e semmiféle ellenszenvre, ellenség helyett inkább ' arató vetne találni a szülőhelyével határos községben. Megvallom, tetszik az érdeklődése, sokkal inkább kedvemre való, mint a még ilyenkor is otthon maradó, például az, aki ugyan szintén másutt dolgozik napközben, de valójában már a gyermekkora ide köti, mégis jobbára csak aludni tér haza. Tisztelem a falusivá válni akaró városit, vagy a más községből ide szakadt társát, amiért nemcsak a helységben akar maradni, hanem az itteni közösséghez is szeretne tartozni. Úgy kíván itt lakni, hogy osztozzon a település gondjain is, nemcsak örömein. Érezni próbálja azt is, ami fáj, s gyógyítani a bajt. Ha nyilvános kiállással, szóval még nem is, későbbi csöndesebb véleménnyel, javaslattal, cselekvéssel majd mindenképpen. Az itteni, mostani „idegenről” meggyőződésem ugyanis, hogy látszólagos hallgatagságával is az aktívabbak közé sorolható már most. Van kedve, akarata tenni a faluért, s a kitartása sem hiányzik ehhez. Talán már legközelebb akár fel is áll ezért a székéből, a fórumon sem marad csöndben. Amit pedig majd mond, biztosan olyan lesz, hogy a tősgyökeres idevalósiak is magukénak érzik. Valahogy ilyenformán is teremnek, formálódnak a lokál- patrióták. Korántsem biztos, hogy csakis azé a település, aki döngeti a mellét, aki ott is született, s a helységben jutott öregkoráig. Válni is lehet helybelivé, ha úgy akarja az ember, s ezt akár annyira kimutathatja, amennyire sok „igazi gyökér” valójában képtelen. Legyenek hát, s minél többen helységeinknek ilyenféle utólagos kedvelői, szeretői, gazdái is. Példáik pedig ragadják magukkal azokat, akik csak hiszik, hogy többek, jobbak náluk, s úgy tartják, hogy a tett helyett a beszéd, az üres buzgalom is elég! G ' ' G 1* Mire jó egy közösség? „Egy korty mediterrán” A Gárdonyi Géza Színház öt dolgozója — meg egy hatodik — a címben szereplő kedves képzavarral hívott meg egy olyan kiállításra, amelynek a színházhoz, mint intézményhez csak annyi köze van, hogy a színész, a díszletfestő, a dekoratőr — másodállásban, amatőrként, a képzőművészetben is otthon találja magát. Magyarul: festegetnek, „szobo- rolnak”, a női kezek pedig ügyesen bánnak a fonallal. Egy korty mediterrán — elképzelem, hogy Demeter László, aki szemmel láthatólag nem tud betelni a folyton napfényben fürdő déli, a görög, a latin múlt varázsával, és mindazzal, amit ott a turista szeme-lelke befogadhat, nyomban ecset után is nyúlhat, hogy a hazahozott vázlatokat feldolgozhassa. Akkor érzi magát igazán jól és felszabadultan, európai és közép-európai magyarként, ha kibeszéli magából nagy látvány-örömeit és mámorát, amit a táj ébreszt benne. A Parthenon, az Erektheion, egyáltalán az Akropolisz, a Múzsák kertje, aztán a görög szigetormok templomai, maga a tenger — a csoda egy olyan embernek, aki a sivár földön, a porban poroszkálja le az életét, és nagy vizet, tengert látni — csak kiszabadul. A kék és fehér színekből összeálló déli világ díszletei között is — és mégis — csak ideha- zai magyar ez a Demeter László, mert barátságokat érzékeltet, nagy szenvedélyeket, emlékeket is, amikor portrét fest, amikor úgy érzi, meg kell örökíteni egy kívülről ránk szakadt lelkiállapotot. Majdnem ennyire — de egészen másképp — alázatos szolgája és tűrője a kinti hatásoknak Blaskó Balázs, mint festő és mint grafikus. Szakmai felkészültsége az első pillanatra nyilvánvalóvá teszi, hogy a papa, szelíd emlékű Blaskó János barátunk megtanította fiát a formák tiszteletére és szeretetére. Blaskó Balázs a Balatont tartja kitűnő gyakorlóterepnek — mint annyi magyar festő e században —, ahol a víztükör ezer sajátsága révén úgy ragyog- tatja fel a napot, a fényt, a remegésben is olyannyira megvesztegető természeti tüneményt, amikor ez a hatalmas és nekünk életet adó égitest elszórakoztat minket a pillanat fénybeli lebegtetésében. Blaskó Balázs ezt a benne mélyre fúródó tapasztalatot örökíti meg színben és grafikában egyaránt. Kis Miklós — kiállító barátaitól eltérően — belső elmélkedéseiből „építkezik”. Finom, barokk-sárga változatokból hozza létre azokat az alakjait, akiket a fantázia léptet elő a látható, az érzékelhető valóságba, hogy kifejezzék őt, aki töpreng, gyötrődik, viaskodik sorsának és állapotának nehéz gondjaival. Amikor a sakktábla mellé odaülteti a két tógás embert, és olyan arcot „kölcsönöz” nekik, amivel a tétet és a tét mögötti kínlódást meséli el, közli velünk, hogy nem a felszínt kell és lehet kutatnunk csupán. A nagy-nagy köznapi nyüzsgésben sem azt kell észrevennünk, ami a szenny, ami a tarkaság, ami ösztönös önfeledtség. Nem lehet, nem szabad üres lélekkel elmennünk nagyszerű pillanataink mellett: le kell jegyeznünk mindent, ami fontos lehet. Mikor? Ki tudja? Színei, a harmóniák keresése a színfoltok között, no meg ott, valahol a mélyben az összhang kívánása — íme, ez Kis Miklós. Hajói értettük őt. Numan István a képaláírás szerint is vállalja, hogy utánoz. Azzal, hogy ezt teszi, nem lenne különösebb bajunk, mert annyian teszik ezt anélkül, hogy bevallanák. Sőt ha rákérdeznek, sértődötten ki is kérik maguknak. Ha már példaképet választ, ha már az alkotás fegyelmét — ismerjük ezt az állapotot! — vállalja-gon- dolja végig, hogyan juthat el addig az őszinteségig, amikor önmagát, egyéniségét, érzelmi sajátját szeretné megosztani másokkal. Ezek az idegen forma mögötti szereplések — ezek a formák ugyan mit fejeznek ki? —, ezek a nagyon pontosra sikerült utánzatok csak kérdőjeleket hagynak a szemlélőben. És az alkotóban? Oláhné Él Zsuzsa fonalakból szerkesztett ízléses látványt. Boros József fafaragása — szekér ötös fogattal — éppen a megnyitóra futott be, jókor és sikerrel. A színház maga gyűjtőhelye minden művészetnek. Ge- sammtkinst — mondotta Wagner, talán ő először. Mi meg meg- toldjuk azzal, hogy a színház olyan műhely, ahol az emberek kiélhetik művészi törekvéseiket, miközben egymásra is hatnak. A készség és a lélek erejével. Ez így egészséges! Farkas András Egy év óta semmi Ki köszörüli ki a csorbát Gyöngyös Fő terén? Célozzuk meg a nagymamát! Piacelemzés, amerikai módra Ugye, láttak már csodálatos városrészeket szerte e kis hazában? Álltak már elámuló lélekkel egy-egy település újjávarázsolt épületei előtt? Nos, valami hasonló hangulat szállhatja meg az érdeklődőt Gyöngyös Fő terén is. Ahogy körbehordozza a tekintetét és megpihenteti azt egy-egy homlokzaton, meghökken, ha szemébe ötlik a 10-es számú palota. Hát ez mi? — kérdezi magában. Kibicsaklott kapu, szél rázta ablakszámyak, kitört üvegű ablakok... mintha vihar száguldott volna rajta végig. Több mint egy év óta ez a kép fogadja a nézelődőt. Vajon mi az oka ennek? A kérdést Eperjesi Lászlónak, a gyöngyösi önkormányzat főépítészének tettem fel. — Ezt a kérdést csak összefüggéseiben lehet jól megválaszolni — kezdte a tájékoztatást. — Maga az igény, hogy az egész tömb rehabilitációjával foglalkozni kell, már hosszú évekkel ezelőtt megfogalmazódott. A korabeli rendszerben már megkezdték a tervek elkészítését. De azok végrehajtásához már sem elegendő idő, sem elegendő pénz nem volt. A terv érvényes napjainkban is, de felülvizsgálata, korszerűsítése szükséges. A Fő tér 10-re vonatkozó terv is él ma is. Ennek értelmében a földszinten üzletek épülnek, az első emeleten különböző intézmények lennének, illetve még hét lakást is kialakítanának az épületben. — Miért állt le a terv megvalósítása? — A rehabilitáció egyik előfeltétele volt, hogy a Gelka-épületeket lebontják. De megmaradt az épületben a Totó-lottózó és az édességbolt is. A terv ezzel az állapottal nem számolt. A pillanatnyi jogi helyzet tehát eléggé bonyolult. Az is kérdés, hogy a volt lakásokat vissza kell-e helyezni az épületbe? — A munkákat egy esztendeig folytatták. Ebben az évben azonban szinte semmi sem történt. Miért? — Állagmegóvást végeztünk ugyan az épületen, de az a rehabilitáció szempontjából nem lényeges körülmény. — S vajon milyen károkat szenvedett az idei esztendő folyamán a ház? — Ezt meglehetősen nehéz megítélni. Úgy mondhatom, hogy az épületet teljes egészében szétszedték. A legnagyobb problémát a lépcsőház okozza, amit az udvari részben építettek. A korábbi bontások miatt az új lépcsőházban károk keletkeztek, mivel a bontásokat úgy hagyták. — Mi a reális lehetőség a felújítás folytatására? — Éddig is sok minden történt, de még sok minden fog történni addig, hogy az ügyben előbbre léphessünk. Pénzügyi, műszaki és jogi kérdések függvénye ez. — Meddig még? — Emlékeztetni szeretnék arra, hogy a Fő téri tömbbel évtizedekig senki sem foglalkozott. Tessék benézni az udvarokba. Fészerek és garázsok sorakoznak ott. A közművesítés sincs megoldva. A kép eléggé szomorú. Tehát olyan alapos tömbrehabilitációs tervet kell készíteni, ami minden részletre kiterjed. — Elég lesz ehhez az újabb évszázad? — Tekintettel arra is, hogy a belvárosi üzlethelyiségek iránt mindenütt nagy az érdeklődés, ez is feltétlenül sietteti a kérdés megoldását. — De ez csak egy része a problémák rendezésének. így van? — Mindenekelőtt azt kell látni, hogy mit lehet csinálni a Fő téri tömbbel. Minden egyebet ehhez a lehetőséghez kell hozzáigazítani. — Mikor kezdődnek el a tényleges tettek? — Nem mutatós lépés, de az idén is hatalmas összegeket költött az önkormányzat a tervekre. Amíg azok nincsenek meg, nem lehet tenni semmit. — Mennyi idő kell még a koncepció elkészítésére? — Szerintem egy negyedéven belül ennek meg kell lennie. — De ez még mindig csak tervjavaslat lesz? — Igen, amit majd különböző igényekkel fognak bombázni. — A megvalósításhoz elegendő-e az a pénz, amely az önkormányzat rendelkezésére áll? — Ha megfelelő tervek állnak rendelkezésre, akkor központi támogatásért lehet folyamodni. — Nem kell majd épületeket értékesíteni? — Nyilvánvaló, hogy a vállalkozási lehetőségeket is figyelembe kell venni. — Elképzelhető, hogy a rekonstrukció jö vőre folytatódik ? — Igen. Ezen belül is kiemelkedő helyet kap majd a Fő tér 10., mivel ez a legnagyobb feladat, és ez a létesítmény külsejében is figyelemre méltó. — Az is eszembe jut, hogy a kiesett egy év miatt is jelentős bevételtől maradt el az önkormányzat. Ez mellékes? — Nem mellékes, de pályáztatni is csak meglévő létesítményekre lehet. Ez az épület a tipikus példa arra, hogy a változás időszakában elkezdett építkezés milyen nehézségekkel került szembe az elmúlt években. — Hogyan tűri a lakosság azt a helyzetet, amely a Fő tér 10. kapcsán kialakult? — Állandóan foglalkoznak vele, és foglalkoztatják vele az önkormányzatot. — Nincs ennek az állapotnak felelőse? — Hogy konkrétan X személyt meg lehetne nevezni, ezt nem hiszem. — Testületre gondoltam. Nem volt ez megfontolatlan, elhamarkodott döntés? — Ez egy késve elkezdett törekvés volt. Egy évtizeddel hamarabb is el lehetett volna kezdeni. Úgy, ahogy több vidéki városban. De már akkor is az úgynevezett megyei „második” városok mindig a kevesebb pénzt kapták. — Jósolni mer? — Egy-két épület egészen biztosan elkészül majd egy-két esztendőn belül. Az egész tömb pedig...? Hát, úgy jó tíz évet meg lehet célozni vele. — Mit tehet ennek érdekében a város főépítésze? — Nagyon sokat, a szakmai lelkiismerete és a városhoz fűződő kötődései miatt is. G. Molnár Ferenc Van egy gyerekágy, átlagos, mint mindenütt a világon: rácsos az oldala, emelhető-süllyeszthe- tő a fekvőrésze, fából készült. Az USA-ban 90 dollárért juthatnak hozzá a gyereket váró szülők. Ott viszont már megszokott a piac- gazdálkodás, ezért jött az olasz Bellini cég, amely szintén „gyerekágyban utazik”. Ők hófehér, cirádás, baldachinos kiságyat ajánlanak a csecsemőknek a nyugodt, elégedett szuszogáshoz — potom 520 dollárért. Belliniék megőrültek? Kinek kell ez az ágy ennyiért, és egyébként is mi az, ami ennyivel többe kerül rajta? Belliniék nem őrültek meg, pontosan tudták, kik azok, akik vevők a csecsemőfekhelyre — a nagymamák. Ézért az sem véletlen, hogy legtöbb üzletük Floridában és New Yorkban található: az előző helyen él a legtöbb nyugdíjas, tehát a legtöbb nagymama, az utóbbi városba tömörült a legtöbb gazdag ember. Megcélozták hát őket. S így az üzletük virágzik. Ez azért lehetséges, mert a boltok nyitása előtt körültekintő piacelemzést végeztek. A fenti példa dr. William K. Holsteintől származik, aki az USA-ban a Magánvállalkozásokat Fejlesztő Központ igazgatója, és a New Yorfc-iegyetem profesz- szora volt. A minap pedig az Észak-magyarországi Gazdasági Kamara szervezésében az egri vállalkozóknak, tanároknak, diákoknak és érdeklődőknek tartott egynapos szemináriumot Piacelemzés és a kisvállalkozások megtervezése címmel. Elmondta, hogy Amerikában a gazdaság a kisvállalkozásokra épül, s úgy hiszi, Magyarországon is ez lehet a jövő útja. A hazai vállalkozók megtudhatták. miért is fontos a kisvállalkozás, hogyan kell azt megtervezni, felépíteni és működtetni. Milyen módszerek vannak az USA-ban a kisvállalkozások segítésére — bár azt hiszem, ezt nem a vállalkozóknak, hanem a „másik oldalnak” kellett volna meghallgatnia. Miért előnyös a versenyhelyzet kialakulása a piacon? A legfontosabbnak pedig a piacelemzés elkészítését tartja az amerikai professzor. Ez az életben maradás egyik kulcskérdése, ugyanis ismernie kell a vállalkozónak, kikből lesznek a vásárlói, milyen árat kell kalkulálnia a termékeinek, mit nyújt a konkurencia, és ezt menynyiért. Ha ez mind megvan, és még mindig úgy gondoljuk, akarjuk az üzletet, akkor jöhet az üzleti terv készítése, ami nélkül szintén nem vághatunk bele a „boltba”. És ha minden összeállt, s megnyitjuk AZ ÜZLETET, akkor kezdődik igazán a harc: talpon kell maradni! Ehhez egyetlen tanácsa van Holstein úrnak, nem az árat kell emelni, mert attól csak elpártolnak a vevők a konkurenciához. Mindig azt kell megnéznünk, hogyan csökkenthetjük a költséghányadot, hogy nyereségünk is maradjon, és vevőink se hagyjanak el bennünket. Ezt kell tennünk alapszinten. Később megkereshetjük azt a pluszt, amiért még hajlandók a vásárlók valami oknál fogva többet áldozni, s azokat, akik kinyitják érte a pénztárcájukat. Lásd a gyerekágy példáját! Ilyen egyszerű az üzlet — papíron és Amerikából nézve. (sárközi) Blaskó Balázs: Napélmény Oláhné Él Zsuzsa munkája
