Heves Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-14 / 294. szám

HÍRLAP, 1992. december 14., hétfő MEGYEI KÖRKÉP 3. Gyermekhangverseny Horton Ma délután nemcsak értékes olvasnivalókkal várja a helybeli­eket Hort község könyvtára. Ez­úttal ugyanis, korábbi jó hagyo­mányokhoz híven, ismét gyer­mek hangversenyt rendeznek 4 órai kezdettel az intézmény falai között, s erre minden érdeklődőt szeretettel invitálnak. Képviselői fogadóóra Dr. Bánhidy Péter Eger város önkormányzatának képviselője december 16-án, szerdán dél­után 4 és 6 óra között tart képvi­selői fogadóórát a Telekessy út 2. szám alatti épületben. A válasz­tópolgárokat az első emelet 122- es irodájában várja képviselő. A minőségi tejtermelésért Hatvanban az Milk 60 Mező- gazdasági Szolgáltató Kft és a Hatvani Gazdakör szervezésé­ben december 16-án délután szakmai fórumot rendeznek a minőségi tejtermelés jegyében. A tanácskozáson először a MILK 60 Kft-t mutatja be Ho- mor László ügyvezető igazgató, majd BOS-Genetic tenyészbiká­inak legújabb eredményeit is­merteti dr. Monostori István te­nyésztési főmérnök. Ezt követő­en a minőségi tejtermelésről esik szó, majd a mastitis elleni küzde­lem legújabb eszkövével ismer­kedhetnek meg a résztvevők. Aranykapu Hatvanban is Hatvanban a Városi Művelő­dési Központban ősz óta műkö­dik a Pályakezdők Speciális Szakiskolája. A kurzuson részt­vevők a népi bőrműves, a virág­kötő és a lakástextil készítő szak­mák fortélyait sajátíthatják el a tanfolyam ideje alatt. Az első legszebb darabokból ma délelőtt 10 órakor nyílik vásárral egybe­kötött kiállítás, amelyet Szinyei András a város polgármestere nyit meg. A bemutatott dísz- és ajándéktárgyak egy héten ke­resztül tekinthetők meg. Dr. Sepsey Tamás Egerben Egerben december 16-án dél­után 5 órakor a megyeháza II. emeleti tanácstermébe várják dr. Sepsey Tamás címzetes államtit­kárt, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnökét, aki az ”életüktől és szabadságuk­tól politikai okokból jogtalanul megfosztottak” kárpótlásáról tart előadást. A rendezvényre várják a volt szovjet hadifoglyo­kat, a kitelepítetteket, a depor­táltakat és valamennyi érdeklő­dőt. Testületi ülés Lőrinciben Lőrinciben december 15-én, kedden délután 2 órától ülésezik a város képviselő-testületé. A ta­nácskozáson ezúttal a 93-as munkaterv összeállítása, vala­mint a hivatal ez évi tevékenysé­gének értékelése szerepel. Ezt követően a szervezeti és műkö­dési szabályzat módosításáról lesz szó. Bioenergiával gyógyítanak Az Egri Egészség-és Környe­zetvédő Egyesület december 16- án, szerdán délután négy órakor az Egri Dohánygyár kultúrter­mében tartja évzáró, s az új esz­tendőt terveit taglaló rendezvé­nyét. Ezután bioenergiával gyó­gyító extraszenszek mutatkoz­nak be, akikkel Pécsi István la­punk olvasószerkesztője készít nyilvános riportot. Dr. Larissza Tomilina szemorvosnő a látásja­vítás terén ért el eredményeket, Vlagyimir Viskovszíj masszázsz- szakember a tenyérlemzésben is jártas. Anatolíj Majevszkíj végül közös kezeléssel enyhíti a részt­vevők panaszait. Az egyesületi tagoknak és az üzemi dolgozók­nak ingyenes belépők a dr. Nagy János utcai portán vehetők át a program kezdetéig naponta reg­gel hattól este hat óráig. Tisztelgés a mártírok emléke előtt Jobb László, 1956-os városparancsnok, illetve Habis László és Katona Józsefné alpolgármesterek helyezték el a város nevében a megemlékezés virágait (Fotó: Gál Gábor) Harminchat esztendeje véres dráma történt Eger­ben. 1956 december 11-én és 12-én karhatalmista sor- tüzek 12 ártatlan ember életét oltották ki. Szomba­ton katonai tiszteletadás mellett emlékeztek a mártí­rokra. Dr. Isépy Tamás igazságügy-minisztériumi államtitkár idézte fel a tör­ténteket: emlékeztetett ar­ra, milyen körülmények között dördültek el az or­szág több pontján a sortü- zek. Szólt arról, hogy a kor­mány vállalja 1956 szelle­miségét, s nemzeti összefo­gásra buzdított. Ezután a kormány, s különböző szer­vezetek, intézmények, pár­tok képviselői koszorúkat helyeztek el a vérfürdő színhelvén. Újratemetés, újraavatás Hevesen Ismét áll a szovjet emlékmű A hevesi alsóvárosi temető­ben — szombat délután — az eső a jeles napokhoz méltóan sze­merkélt, ennek ellenére viszony­lag sokan jöttek el a II. világhá­borúban elesett szovjet katonák újratemetési ceremóniájára. Egyúttal felavatták azt az emlék­művet, amelyet az elmúlt évben bontottak le a város főterén, és amelyet most újból felállítottak, igaz, hogy új márványtáblával és immár ötágú csillag nélkül. Dr. Hegedűs György polgár- mester arról beszélt, hogy jó 40 évvel ezelőtt a háborúban renge­tegen haltak meg értelmetlenül, s most végre eljött az ideje annak, hogy az egykori ellenségek kezet nyújtsanak egymásnak, és közö­sen dolgozzanak egy békés Eu­rópáért. Hangsúlyozta, hogy mi magyarok csak akkor várhatjuk el azt, hogy például a Donnál magyar emlékművet állítsunk, ha mi is megadjuk a tisztességet az itt elhunyt katonáknak. Abiomov nagykövet kijelen­tette: hálás azért, amiért itt lehet ezen az ünnepségen, s örömmel fogadta a hírt, miszerint a város felállítja ezt az obeliszket. Mint mondta, ezek a katonák akkor tisztességes szándékkal jöttek ide, hogy a fasizmus ellen küzd­jenek. „Én úgy látom — mondta —, hogy a magyar-orosz kapcso­latok lassan emberi jellegűvé vál­nak, s ennek a viszonynak jó prespektívái lehetnek.” Biztosí­totta a jelenlévőket arról is, hogy Oroszországban is megadják a tiszteletet az ott elesett magyar katonáknak. Mindezek után Kádár Iván orosz ortodox parókus beszen­telte az újrahantolt négy orosz katona földi maradványait. Ezt követően a koporsót a sírba he­lyezték, majd a gyászzene kísére­tében koszorút helyezett el az emlékműnél a város polgármes­tere, az orosz nagykövet, több párt és társadalmi szervezet is. (havas) Jugoszlávia háborús békétlensége Ezzel a címmel közöljük mun­katársaink, Koncz János és Szán­tó György háromrészes soroza­tát, melynek első részét holnapi lapszámunkban olvashatják. Kollégáink két napot töltöttek a horvátországi Eszéken, illetve a boszniai fronton, ahol egy ma­gyar zsoldossal is találkoztak. Gépkocsijukat két találat érte, de szerencsére csalánba nem üt a mennykő, így ők maguk épség­ben hazatértek. Szántó György felvétele a horvátországi Vin- koveiban készült, melyet ke­mény tüzérségi tűz alatt tartottak a szerbek. Rengeteg épületet ért belövés, és a gránátok az autókat sem kímélték, mint ezt az egykor Land Rover névre hallgató aszt- „rakt formájú roncs is igazolja... Eltűnt lányokat keres a rendőrség A Gyöngyösi Rendőrkapitány­ság bűnügyi osztálya a lakosság se­gítségét kéri két eltűnt lány felkuta­tásában. Mint a hivatalos körözés­ből kiderül: december 7-én délután az egri Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Szakközépiskola kollégiumá­ból ismeretlen helyre távozott a 14 éves Fintor Erzsébet Krisztina Tudósítói tanfolyam Lapunk, a Heves Megyei Hír­lap életében fontos szerepet töl­tenek be a tudósítók. A különbö­ző településeken élő segítőink az újság „hajszálgyökereit” jelen­tik. Információik, híreik teszik élővé, mindennapivá a kapcsola­tot a megye minden helységével. Szombaton egy olyan tanfolya­mot kezdtünk el, amellyel még egységessebbé, szervezettebbé szeretnénk velük tenni a közös munkát. Három alkalommal be­szélgetünk velük a lapkészítés alapjairól, az újság szerkesztésé­ről, hogy aztán tudósítói igazol­ványt nyújthassunk át számuk­ra. (Fotó: Gál Gábor) Elszállt a hitelezők bizalma? (Folytatás az 1. oldalról) Viszont nem titkolják, a száz adminisztratív munkahely közül csak harmincra van szükségük és vállalják, a többieket átképzik, mondjuk szőlősgazdává, mert így több hasznot tudnak előte­remteni maguknak és a cégnek is. Terveikből az az egri önkor­mányzatot sem hagynák ki, az a törzstőkéből 5 %-kal részesülne, ami után osztalékot kapna, azt viszont kikötnék, hogy az össze­get a város kulturális- és sporté­letére kell fordítani. Nem csak a termelést, hanem a feldolgozást is megreformálná az Agriavin Konzorcium. Ez ke­mény befektetést igényel, amit külföldi tőke nélkül nem tudnak majd megvalósítani, hiszen 3-400 millió forintos rekonst­rukcióról lenne szó. Viszont arra vigyáznak majd, hogy a külhoni­ak részesedése ne haladja meg a 49 %-ot. Az Agriavin Konzorcium ké­szen áll arra, hogy megkösse a REORG-gal az adásvételi szer­ződést, hogy megvásárolja az Egervin egri részét. A gyöngyösi részlegre nem tartanak igényt, azt külön fogják majd értékesíte­ni. Most úgy látják, ennek leg­főbb akadálya az, hogy a hitele- zőktők még nem kaptak választ arra az ajánlatukra, hogy a szer­ződéskötés után két nappal kész­pénzben kifizetik minden köve­teléseiket. Az érintett szövetkezetek kö­zül néhányat megkérdeztünk, mik a szándékaik: elfogadják, vagy elvetik a konzorcium aján­latát? Cseh István, a szentistváni termelőszövetkezet elnöke: — Még nem tudom, hogy el­fogadjuk e a konzorcium ajánla­tát, a jövő csütörtökön lesz veze­tőségi ülés, majd ott talán eldől. Addig is meg kell néznünk kikkel állunk szemben, valóban tudnak e majd fizetni. Több versenyző és több variáció van, igaz, egyedül a konzorcium ígéri, hogy kész­pénzben mindent kifizet. Kiss Gyula, a monostorpályi szövetkezet elnöke: — Örömmel igent monda­nánk, ha lenne valami garancia a fizetésre. De mi egyelőre annyit tudunk, hogy a konzorcium elő­ször 30 %-át fizetné ki a 24 mil­lió forintos hitelünknek, a másik 30 %-át nyáron, a többit pedig év végén. De ha garanciával és azonnal fizetik az összesét, azon­nal igent mondunk. Tóth István, az Egri Csillagok Termelőszövetkezet elnöke: — Az Egervin 80 millió fo­rinttal tartozik nekünk, mi len­nénk a legboldogabbak, ha vala­ki ezt kifizetné nekünk. Nálunk csütörtökön volt vezetőségi ülés, ahol az a határozat született, csak akkor mindünk igent, ha a kon­zorcium letétbe helyezi ezt az ösz- szeget egy banknál. Az ugyanis még nem garancia, hogy ezt megígérik egy levélben. Sajnos már elszállt a bizalom, nem hi­szünk biankóknak, váltóknak és ígéreteknek, csak az a biztos, ha kezünkben a pénz. Ha nincs megegyezés a hitelezőkkel, nincs szerződés. Ha nincs szerződés, a hitelezők nem egyezkednek. Ez itt a huszonkettes és a privatizáció csapdája? Sárközi Judit (Gyöngyös, Varga L. ú. 15. II/12.). Személyleírása: 156-160 cm magas, kövérkés testalkatú, haja szőkés­barna, arca kerek, pirospozsgás, szeme kék, szemöldöke széles és ívelt, orra egyenes, álla gömbölyű. Különös ismertetőjele: orrhegyén egy „D” alakú himlőhely látható. Vélt ruházata: háromnegyedes, ka­pucnis, úgynevezett „pufi-dzseki”, világoskék, koptatott farmernad­rág, fekete félszárú csizma. Szintén keresi a rendőrség a 15 éves gyöngyöshalászi — Atkári ú. 54. — Borozván Barbarát, aki még november 20-án este 6 óra körül ment el otthonról, hogy cigarettát vásároljon. A tartózkodási helye azóta ismeretlen. Személyleírása: 156-160 cm magas, normál testal­katú, haja festett fekete színű, arca kerek, szeme zöld, álla hegyes. Kü­lönös ismeretetőjele: a jobb lábán, a comb külső részén egy körülbelül 6-8 cm átmérőjű, kör alakú anya­jegy látható. Vélt ruházata: basse- bol-dzseki, amelynek az eleje szür­ke ujjú, zöld színűek, kék farmer- nadrág és fekete, csattos velúr félci­pő. A rendőrség kéri, hogy aki látta őket vagy tud a jelenlegi tartózko­dási helyükről, értesítse a kapitány­ságot, illetve a legközelebbi rendőrt. Őralt egyszerű megoldás Ha az eljövendő évezredben egy hóbortos kutató a kileny­hoz érne, hát annál a résznél bizony megakadna: videóját, szá­mítógépét kikapcsolna,[Tényszűrős szemüvegét levenné, majd sétálna néhány kört a szobában.^---1----L—---------1 ----— A hóbortos kutató arra gondolja, hogy a kilencvenes évek elején talán-a televízió volt az egyetlen olyan intézmény, ahol pénzügyi szabálytalanságokat találtak. Nen> úgy mint a kormány által felügyelt ÄTlami Vagyonügynökségnél, ahöl - négy miljióéyt „adtak el” például egy hatvan szobás szállodát, hogy mást ne is említsünk. A kutató leendő értetlenségét per­sze mi 4 akjk ma élünk — maximálisan megértjük, ennyivel vagyunk könnyebb helyzetpenL—---1----j-----1—1—|----1-----1— H a viszont sallangmentesek akarunk lenni, ki kell mon- dauuiik a nagy probléma lényegét:'a kormány meg akarja sze­rezni a tévét, de fogalmazhatunk finomabban is, tudnillik, hogy érvényesíteni akarja a befolyását. Minden politikai erő ha'bár^^rmek módszercT k ü hinböző^leheU^Ennekmostari hazkutatásos, épületbe be nem engedéses "változatnak van egy kis hendikepje, dehát istenem..., minden kezdet nehéz, későhh majd csiszolódik a stílus. Hanem a Hankiss — mitagadás — be­iamilágrók^hhezlöiTmégaTöztá^aM^elnök^azzaf a^tm- dolkodó és mérlegelő moralizálásával, aki ahelyett, hogy a pár­tést automatikusan. A helyzet tehát tényleg feszült, lassan (de biztosan) az összes politikus kezdi elveszíteni jó/anságát, ez a hangulat pedig senkinek sem tesz jót. Tetejébe tényleg sok a tamponreklám is, s mindez tovább kuszálja az amúgyis kusza helyzetet.———[————t——f———-j-——[— Pedig, mint a legtöbb bonyolult szituációnak, ennek is egyszerű a megoldása. Azt mondanám annak, akinek volna séggel, meg ilyesfélékkel, adják oda a tévét a kormánynak, hadd érvényesüljön a befolyásuk. Jól járna a kormány, mert ér­vényesülne a hatásuk, s ugy anezért járna jól az ellenzék is. A köztársasági elnököt békén hagynák, Hankiss pedig elmehet­ne végre! tanítani.—i----1-----1----j----j----1---1-—j 1---------— C sak a jövő évezred hóbortos kutatója őrülne meg, mert végképp nein értené, azzal az elborult agyával, hogy akkor nil­minek foglalkozik ilyen baromságokkal?------------j————I————| Havas András——

Next

/
Thumbnails
Contents