Heves Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-14 / 294. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1992. december 14., hétfő Pihentető téli séta Mátraházán (Fotó: Szántó György) Mindent a nyereségért Kedvezményes lesz-e még az üdülés? Eddig, ha en üdülni akartam, bementem a szakszervezethez, es igyekeztem kikunyerálni egy beutalót. De az is előfordult, hogy az illetékes ügyintéző körbejárta a munkahelyeket, és szinte könyör- gött azért, hogy valaki végre menjen már el — áprilisban — legalább egy hétre a Balaton mellé. Mindez már a műlté. És mi van most? — Megalakult a Magyar Nemzeti üdülési Alapítvány, amely létrehozott egy vagyonkezelő kft. -t. Innentől kezdve magyarázta el a változás lényegét Magyart Géza, a Mátra-Bükk Vidéki Üdülési és Szanatóriumi Igazgatóság vezetője. Ilyen fogalmak hangzottak el, hogy kuratórium, tulajdonosi jog, vagyonkezelés, egyszemélyes kft., szállodaszerű működtetés, nyereség, és így tovább. Azt gondolom, hogy mindez kevésbé érdekli azokat, akik beutalóval akarnak kedvezményesen üdülni itt vagy ott. Őket főként a mindennapi gyakorlat kérdései foglalkoztathatják. Mondhatom úgy is: a lebonyolítás módja. — A munkavállaló ebben az évben még az eddigi beutalási rendszer szerint veheti igénybe a kedvezményes üdülést— mondta az igazgató. — Jövőre azonban már egészen más lesz a gyakorlat: válogathat az ország üdülői között. Hogy melyiket választja egy hétre, az attól függ, mennyi a pénze. Az üdülőket különböző kategóriába osztottuk, attól függően, hogy milyen szolgáltatást tudnak nyújtani a vendégnek. Ezért a napi térítési dijak is eltérnek egymástól. — Hol van itt a kedvezmény? — A bonban, amit a munkáltatótól kérhet. Ezt a bont a munkáltató megveszi ott, ahol lebonyolítják az ügyletet. De ő csak előlegezi a bőn értékét, mivel azt a munkavállalóval később kifizetteti. — Még mindig nem értem: mi ebben a kedvezmény? — Mondom. Ha egy bonnak mondjuk háromezer forint az értéke, akkor ezért az összegért dupla értékű szolgáltatást kap a munkavállaló az üdülőben. — Mit kell ez alatt érteni? — A szállodaszerű üzemeltetés részleteit. A szoba egynapi térítési dija meghatározott. De igénybe veheti ezt az üdülni vágyó csupán reggelivel vagy félpanzióval, illetve teljes ellátással. Ezek árai más és más összegűek. — Ez rendben van, de miért kell nekem akkor „egyenmenüt” fogyasztanom? — Egyáltalán nem kell. A reggeli is svédasztalról történik. Tehát válogathat a vendég, mit óhajt fogyasztani. Az ebéd és a vacsora étlap szerint rendelhető. Azt eszik és azt iszik, amihez kedve van. — Mi történik, ha az előre befizetett keretet túlkölti? — Akkor a különbözetet ki kell egyenlítenie a saját pénztárcájából. — No de az ismert éttermi árak nem túl kecsegtetőek... — Ezért törekszünk arra, hogy mindenki a pénztárcájának megfelelő ételek között választhasson. Ha valakinek mondjuk krumplis tésztára telik csak, akkor azt fogyaszthassa el az étteremben ülve, és ne a sarki bódéban kelljen lángost ebédelnie. Vagy: ne kelljen tíz deka parize- rért kimennie a legközelebbi élelmiszerboltba, és ne kelljen azt a szobájába „felcsempésznie” a zsebében. — Mindez nagyon jól hangzik. És mennyi támogatást kapnak ehhez az egyes üdülők? — Miután a terv az, hogy kft.- ket hozzunk létre, ebből az is következik, hogy minden üdülőnek a nyereségre kell törekednie. Hogy ezt milyen üzleti módszerekkel és gyakorlattal éri el, az ő dolga. — És ha ráfizetéses lesz? — Akkor annak a működését nem lehet fenntartani. Visszatérve a támogatásra... A támogatást nem az üdültető kapja, hanem az üdülő, az üdülést igénybe vevő személy. Azzal jut ez kifejezésre, hogy az általa megvásárolt bonnak az üdülőben, a fizetéskor már dupla értéke lesz. — Hogyan tudják fenntartani így az épületeket? — Ahogy szokás mondani: a fenntartási költségeket ki kell gazdálkodni. Itt jutott eszembe a mátraházi Hotel Ózon. Júniusban nyílt meg. Teljesen szállodaszerűen működik. Van 88 ágyas, három- csillagos része, és van 20 ágyas, kétcsillagos része. Mire elkészült, 140 millióba került. — Hogyan sikerült ennyi pénzt összeszedni erre az egyetlen új szállodára? — Kaptunk hozzá támogatást is és kamatmentes kölcsönt, a szálloda részben önállóan működik. Az igazgatóság szervezetéből nem szakadt ki. Ez a szálló azért érdemel itt és most említést, mert jól példázza az új gyakorlatot: a vállalkozói szellemet és készséget. Ahhoz, hogy az üdültetési létesítmények el tudják-látni a feladatukat, vendégeket tudjanak fogadni, azoknak civilizált környezetet és pihenési lehetőséget adjanak, gazdálkodniuk kell. Ennek a gazdálkodásnak pedig csak az lehet a célja, hogy nyereséget hozzanak. Az új működési szabályzat szerint a legkülönbözőbb kereskedelmi, vendéglátó és szolgáltató tevékenységet fejthetik ki. Ha ezt sikerrel teszik, akkor tudnak alkalmazottakat is fizetni, tudnak karbantartást végezni, de ha nem... Akkor jön, jöhet a privatizáció, az értékesítés. — Ez a „kalmárszellem” nem árt meg az üdültetés szándékának? — Annyi biztos, hogy az üdülővezetők tevékenységét nem teszi könnyebbé. De az új üzemeltetési módot tudomásul kell vennie mindenkinek, aki ezen a területen dolgozik. Annyit azonban látnunk kell, hogy az új központi irányító szerv, az alapítvány és annak kuratóriuma az államtól olyan feladatot kapott, hogy legyen a szociális háló egy láncszeme. G. Molnár Ferenc ’96-os Expo Jövőre előzetes „rendezvényév” Új kihívást jelent szukebb hazánk számára az 1996. évi Budapesti Világkiállítás, mely nem csupán egy kiemelkedő rendezvénysorozat, hanem messze azon túl, hazánk gazdasági s részben politikai jövőjének is fontos tényezője. Jól látja a megyei önkormányzati hivatal, hogy a világkiállítás megrendezésének előkészítése tudatos, folyamatos és egymásra épülő, tevékeny sorozatot igényel. így a világkiállításra való felkészülés jegyében már 1993-ban kiállítások, nemzetközi tanácskozások, folklór- és egyéb kulturális programok tartásával, valamint sportrendezvényekkel számol, amelyek „bevezethetik” itt a nagy esemény 180 napját. A programokat májustól szeptemberig bezárólag tervezik. A központi rendezvény az egri árukiállítás és vásár lesz. Az eseménysorozat nyitóprogramjaként a Közép-európai barokk városok éve 1993-as programja szerepel, az idei folytatásaként. Az árukiállítást és vásárt a megye az Észak-magyarországi Gazdasági Kamarával és az egri polgár- mesteri hivatallal együttműködve dolgozza ki. Gazdag programot ígérnek a szeptemberi gyöngyösi szüreti napok”, s az országos borkiállítás, melyet folklórrendezvények is színesítenek. Júniusban a hatvani napok” keretében vasúttör- téneti kiállítást rendeznek. Méltán érdekességeket kínál majd a lipicai lovasfesztivál, melynek fő attrakciója lehet a nemzetközi négyesfogat-hajtó verseny. Július végére, augusztus elejére tervezik a Tisza-tónál a tiszai vízikarnevált, s „Nagy keleti kaland” címmel földön, vízen és a levegőben tíznapos látványos esemény is szerepel a programban. A motorcsónak-versennyel kapcsolatban már késésben vagyunk: ebben Szeged már korábban megelőzött bennünket. A továbbiakban az egyik legvonzóbb rendezvénynek ígérkezik a palóc napok Párádon es Parádsasváron. Ebben a községben tervezik a Kár- át-medence országaiban mű- ödő üveggyárak üvegfúvóinak versenyét. Az egri Ifjúsági Ház kísérleti galériájában egyre-másra lépnek be műveikkel, vagy csak a műveket megígérő vázlataikkal, apróbb-nagyobb igényű rajzaikkal azok a fiatalok, akik indíttatást éreznek arra, hogy kiterítsék a lelkűket, belső világukat, gondolataikat, érzéseiket, szenvedélyeiket. Némelyek ezt érett formában, határozott színekben, sőt már magában a témaválasztásban bizonyos szélsőségig eljutva teszik, mintha azt gondolnák: arra a nemzedékre, amely most itt, ezen a tájon tapossa a sarat, rúgja a port, csakis a végleteket érintő nyelvezettel lehet rászólni, velük szót váltani. Antall Violetta inkább tanulmányszerű rajzokkal végzi feladatát; ez a munka akár elindítója is lehet egy képzelt-vágyott szakmai karriernek. Részleteket dolgoz fel egy-egy általa látott emberi testből, amikor csak a vonalak érdeklik. Ám amikor a test elkezd viselkedni az ő iránymutatása szerint, például a nő felhúzott lábbal elhever előttünk, nekünk lábbal, és „kurc”-ba dobja magát, ott éppen az előttünk magasodó bal láb „pozíciója”, vonalrendje lóg ki az egyébként ritmusában és anatómiai rendjében is elfogadható képletből. Expresszív hatásokra is gondol, amikor az ecsettel bánik, sőt a hangos színeket még megtoldja a geometrikus formák beiktatásával. Úgy érezzük, nem mindig gondolja végig, s kellő alapossággal nem mindig vizsgálja még át a részleteket, amelyek esetleg megzavarják, megzavarhatják az egész munka harmóniáját. Grodvalt Ottónál éppen az a fegyelmezettség — csaknem megkockáztatjuk a túlzást —, az a szigorú rend, a logikának az a magától értetődő közreműködése az érdekes, ami elsősorban grafikáin vehetők észre, azoknál követhetünk figyelemmel. Előszeretettel építi be mondanivalóját az egyközpontú körök hálójá(Fotó: Jakab László) ba, hogy aztán annál világosabban kifessék: akárhová teszek akármit, akármit is akarok kifejezni akármivel, folyton és újból belebonyolódom olyan összefüggésrendszerekbe, amik akaratomon kívül vagy annak ellenére értelmezik mindazt, amit lejegy- zek. Átértelmezik, megváltoztathatják mindazt, amivel foglalkozom, amiről eddig azt hittem, hogy csak az enyém. A látvány elindít valahová, ez a friss fegyelem és zárkózottság minket is felzárkóztat az alkotáshoz, a rajzoló kéz gazdájához. Aki tudja, hogy a tőle elváló mű üzenetté lényegül át. Aki felfogja, annak gazdagodás, aki meg csak úgy nézi, mint a vonalak rendjét, játékát, az meg érezze azt, hogy ez a „ G. O. ” most elszórakoztatta, soha nem is tudja, miért így nyújtózkodnak a széles törzsű fa ágai? Mit kutatnak itt, a körök szabályai közt? (farkas) Sztárcsinálás és perifériára szorítás Tarnamérai beszélgetés Fekete Judit restaurátorral Aki Tarnamérán átrobog, s nem áll meg a Holt- Tárná hídján álló Nepomuki Szent János szobránál, vagy kifogásokat keres arra, hogy ma miért nem járta körbe a község római katolikus templomát, és nem dugta be fejét az ugyancsak barokk stílusú Al- mássy-kastélyba, úgy érzi az ősi település határát elhagyva: „rosz- szuldöntöttem a rövid, barátságtalan vágtában, de holnap eljövök újra, az ősparkfáinak árnyékában a régmúlt fényeit idézni”. Amikor másodszor is errefelé vezetett utam, november végén, olyan volt minden, mint a török időkben. Teljesen elnéptelenedett a község. A kastély körül csend, a sötétítő felhőfüggöny mögül kitekint a nap, száraz levelek horkannak a cipőtalp alatt. Őr nem vigyázza az ajtókat, a pincében gyönyörű boltívek tövében kovácsoltvas kerítések társaságában akár napokat is el- tölthetne a fáradt vándor. A központi fűtéssel kibélelt zugokban bátran lehetne perelni a történelemmel... Ám a fenti termekből valami nesz, apró kopácsolás hangja ereszkedik le a vastag falakon. Valaki dolgozik... A magányos hölgy nagyon megijedt, amikor óvatosan rányitottam az ajtót. — Fekete Judit restaurátor vagyok — kezdte —, s nagyon sok rosszat és érdekeset tudnék mondani a művészetvezető maffiákról, de nem mondok, mert írásos bizonyítékaim nincsenek, a sajtóperektől pedig félek. Megállapodtunk abban, amíg kibujkálok valahogyan e kastélyból, és hozok a kocsimból papírt és tollat, átgondolja, mit mondhat felelősen, felnőtt ember módjára, főiskola után 12 évvel itt, a tarnamérai kastélyban. Abban a teremben folytatjuk, ahol az utolsó feltárás is elkezdődött, s ha minden jól megy, januárban már ezt is láthatjuk — teljes díszében. — Ez itt a női budoár — int körbe. — Pályázat útján kaptam lehetőséget arra, hogy e kicsiny terem restaurálását elvégezhetem, s így én fejezhetem be azt a több éves feltárási munkálatot, mely minden gyötrelme ellenére gyönyörű eredményt hozott, és esztétikai élményt szerez mindazoknak, akik eljönnek, mert kíváncsiak az Almássy-kastély eredeti formájára. Gyötrelmekről beszéltem, ami alatt természetesen nem a munkával kapcsolatos megpróbáltatásokra gondolok, hanem az „utakra”, a hepehupás utakra, melyek a szerszámok felvételéhez vezetnek, s végeredményként megtehetjük az első vonásokat egy brutálisan leva- kolt-meszelt fal feltárására. Manapság ugyanis a visszaélésekben ött tartunk, hogy ha például 5-6 hónapig tart egy munkafolyamat, legalább ugyanannyi időt emészt fel a szerződéskötés is, amely megelőzi az indulást. A baj ott kezdődik, hogy a munkaelosztás egy kis létszámú központi maffia kezében van: Pontosabban egy-két ember birtokában. ők döntik el, kinek milyen munkát adjanak, és ők bírálnak, zsűriznek. Közülük az egyik például biológus, de rajta áll, hogy képességemnek megfelelő munkát kapok-e Pest közelében, vagy évtizedeken át vándorcigány módjára élek, mint teszem azt, most is itt, Tarnamérán. Albérletben élek a süteményes Ilonka néninél. Kölcsönösen kedveljük egymást, de szeretnék a saját konyhámban és szobámban kinyújtózni végre... Az emberi tisztességgel és a szakmai becsülettel való visszaélés akkor kezdődött, amikor a Művészeti Alap munkaelosztó bizottsága megszűnt. A pénz- és feladatkiadás baráti szálak függvénye lett. Ha bárki úgy gondolja, hogy a sértett ember beszél belőlem, kérem, nézzen utána annak a zabolátlan gőgnek és etikátlan törtetésnek, mely e kastély nagytermének restaurálása körül folyt. Abból is kiderül, hogy milyen irdatlan manipulációra képes néhány helyzetbe hozott vezér. Pályázatot természetesen nem írnak ki, mert ily módon kiderülne: a feladatok java részét mindig ugyanazok kapják...! Talán panaszdélelőttnek tűnik ez most, de szeretném, ha tudnák a hasonló cipőben járó emberek, hogy szó nélkül nem hagyjuk e szégyent, ugyanis a jelenség országos. Ezért leveleket írunk fontos helyekre, munkánk becsületének érdekében kihallgatásokat, pártatlan zsűrizéseket kérünk, és bízunk, reménykedünk abban, hogy a nagy pénzre és erkölcsi rombolásra játszó maffiák zsarolásának egyszer megálljt parancsolnak a tiszta akaratúak. Most még nagyon erőteljesen működik a sztárcsinálás és perifériára szorítás mechanizmusa, amelyben nem lehet mérce a valós értékek tiszta arca. Összekeverhetők és kiönt- hetők vagyunk egyszerre. Mint ez a festék is, melyet a falra felviszek, de már azzal a hittel, hogy olyan lenyomatot képezek, melynek csodájára évtizedekig járnak majd a Holt-Tarna-par- ton élő tanúk, kik megelőlegezett bizalommal adják át a pillanatot a jövő gyermekeinek, kicsi unokáiknak. Sziki Károly Két fiatal képzőiniívpc^ Fekete Judit: ’’...csodájára évtizedekig járhatnak majd’’
