Heves Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)

1992-11-18 / 272. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1992, november 1$., szerda Politikai helyzetértékelés Marosvásárhelyről Romániában a mozdulatlanságra szavaztak „Isten előbb Vásárhelyt teremtette, és csak aztán a többi települést” — állítják a maros­vásárhelyiek, utalva arra, hogy a Mindenható előszeretettel használja kísérleti terepnek a székelyföldi várost. így fordulhatott elő, hogy Európában szinte elsőként itt erősítette meg 1570-ben az erdélyi országgyűlés a különböző vallások szabad gyakorlásáról szóló rendel­kezéseket, de négy évszázaddal később, az európai civilizáció „teljében” törvényen kívüli állapot uralta az utcákat, felajzott tömeg garázdálkodott. Ezek után kevéssé kell csodál­kozni azon, hogy az indulatos szélsőségeket és a politikai józanságot egyaránt magáénak mondható Vásárhelyen rendezte be főhadiszállását a liberális szellemiségű Pro Liga szer­vezet, amely a napokban nemzetközi konferenciát rendezett. Az eseményen — ahol ott volt lapunk munkatársa is — elsősorban romániai választásokról, s annak következménye­iről esett szó. A romániai sajtó a baloldal győzelmeként értékelte a történ­teket, mások a centralizált nem­zetállam örömünnepének titu­lálták az Iliescu és a Nemzeti De­mokratikus Megmentési Front diadalát. Az utóbbi véleményt természetesen az ellenzékbe szo­rultak fogalmazták meg, hozzá­téve még azt is, hogy az átvedlett ex-pártaktivista maffiózók ural­mának legitimálásával Románi­ában alul maradt a másság, az et­nikai, politikai és vallási eltérés. A győztesek Iliescuék alig több mint 30 százalékos győzelme a felületes szemlélő számára inkább ha­nyatlásnak tűnhet a ’90-es vá­lasztások eredményeihez képest, amikor az Iliescu-Roman közös Front 66 százalékot ért el. Mégis a mostani, számtanilag szeré­nyebb eredmények biztosabb alapot szolgáltatnak a teljhata­lom kialakításához. A győzelem valójában három társadalmi ré­teg szavazatainak köszönhető. Az első a volt aktivisták, titkos­ügynökök, hivatalnokok rétege. A második a Ceausescu által a városokba, ipari központokba telepített félparasztok, félprole­tárok tömege, amely identitásza­varral küszködik, gyökértelen, komformista emberek alkotják, akik könnyen befolyásolhatóak, hallgatnak az előítéletekre. A harmadik réteg a falun élő, kis igényű kolhozparasztság. E két utóbbi társadalmi csoport még mindig a „csak rosszabb ne le­gyen!” bűvkörében él, minden változást eleve elutasít. Megerő­síti ezt az állítást az, hogy Iliescu­ék kampánya jórészt a vidékre korlátozódott, s ahol 1989 de­cemberében alig, vagy nem ro­pogtak a fegyverek — ott gon­dolkodás nélkül az NDMF-re voksoltak. A lehetséges koalíció Mivel a törvényhozásban megszerzett helyek száma kevés az abszolút többséghez, a Front­nak szüksége van szövetségesek­re a kormányalakításhoz. Ehhez a Román Nemzeti Egységpárt, a Nagy-Románia Párt, a Szocialis­ta Munkapárt és a Demokratikus Agrárpárt jöhet szóba. Ezek a politikai tömörülések meg­egyeznek abban, hogy céljuk az egységes, központosított es erős nemzeti államhatalom megte­remtése. Amiben különböznek, az a stílus. Iliescu nacionalizmu­sa visszafogottabb, ő elvben nem Nyugat-ellenes, ellenben szerin­te a Nyugat Románia-ellenes. A Nagy-Románia Párt már nyíltab­ban fogalmaz, elutasítja a refor­mokat, mivel azok nemzetelle­nesek, s szorgalmazza egy román­ellenes tevékenységet kivizsgáló bizottság felállítását. Vélemé­nyük szerint ugyanis szaporodik az ősellenség: a magyar cigá­nyok, a zsidók, az emberjogi li­gák és Amerika. A Román Nem­zeti Egységpárt magyargyűlölete hol durvább, hol visszafogot­tabb. A kommunista párt jog­utódja, a Szocialista Munkapárt nacionalizmusa méltán veteked­het az előbb említett pártokéval. Adódik a kérdés: Iliescu vál- lalja-e a koalíciót ezekkel a szél­sőséges erőkkel, amelyek egyéb­ként nyíltan támogatták kampá­nyát. A politikus nemrégiben ki­fejezte azon óhaját, hogy egysé­ges nemzeti kormányt szeretne, amelyben minden parlamenti párt részt venne. Nos, ez már biz­tos, hogy nem valósulhat meg, hiszen a Demokratikus Konven­ció visszautasította az elnök ajánlatát. Könnyen lehet, hogy a Petre Roman vezette Front sem lesz hajlandó koalícióra lépni a kormánnyal, így az NDMF előtt két lehetőség nyílik: felállítanak egy javarészt technokratákból álló pártsemleges kormányt, vagy kénytelenek vállalni a koa­líciót természetes szövetségese­ikkel. A vesztesek A végső, hivatalos eredmé­nyek szerint a Demokratikus Konvenció az RMDSZ és az NDMF szavazataival együtt is kisebbségbe került. A hármas koalíció lehetősége eleve kizárt volt, de mostanra a választáso­kon még egységet mutató DK is felbomlott, ellenzéki egység he­lyett külön frakciót alkot majd minden párt. A képviselőházban 81 szék közül 41 a Parasztpárt- nak, 13 a Polgári Szövetség Párt­jának, 11 a Nemzeti Liberális Párt Fiatal Szárnyának, 10 a Szo­ciáldemokrata Pártnak, 4 az Ökológus Pártnak, 2 a Nemzeti Liberális Pártnak jutott. A vesz­tesek sorába kerültek a liberáli­sok, akiknek helyzetértékelése szerint a legnagyobb gondot az okozta, hogy az aktív, becsületes értelmiségi, vagy jó politikai ér­zékkel megáldott politikusok közül eleve siralmasan kevés ke­rült fel a DK listáira. A választá­sok pozitív eredményeként könyvelhető el viszont a Nemzeti Liberális Párt csúfos bukása — állították —, amely elvben lehe­tővé teszi az igazi liberálisok cso­portosulását. Mindez azonban csak lehetőség, hiszen aki köze­lebbről ismeri azokat, akik egy li­berális párt kulcsfigurái lehet­nek, vagyis a parlament két libe­rális frakciójának tagjait, az jog­gal lehet szkeptikus. Ha nem má­sért, hát azért, mert egy részük gyanús karrierista, a többiekről pedig alig lehet tudni valamit. Márpedig jó ok van arra, hogy tartani kelljen az ismeretlenek­től, hiszen az elmúlt két és fél év alatt az ellenzéknek volt alkalma a szereplésre. így gyanítható, hogy az újak középszerűek. Az RMDSZ A romániai magyarok szövet­sége elvben sikereket mondhat magáénak, mivel növelte parla­menti képviselőinek számát. Na­gyobb aggodalomra ad viszont okot, hogy az eddigi vezetők, Domokos Géza és Szőcs Géza visszavonulásával nem csilla­podtak az ellentétek, mi több, erősödik a széthúzás. A szakér­tők mégsem tartanak szakadás­tól, mivel az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy az erős nacio­nalista nyomásra elsimultak a nézetkülönbségek — lásd az Er­dély elnevezés használata —, leg­alábbis a szövetség kifelé irányu­ló kommunikációja ezt támasz­totta alá. Ami a parlamenti együttműködést illeti, valószínű­leg tudomásul kell venni, hogy a kapcsolatfelvétel inkább az egyének, mintsem a pártok szint­jén valósítható meg. Ezért úgy tűnik, a legkitanultabb politiku­soknak is nehéz lesz igazi ered­ményt felmutatniuk. Molnár Zsolt T iszte és alcíme szerint egy horrorparódiát láthat a moziközön­ség, és ebből legalább két dolog következik: a horror meg a paródia. E kettő ötvözete ezúttal jól sikerült, az öklende­zés úgymond nevetésbe fulladt, s néha a kacaj megfagyott — bor- zongva mulattunk, ha lehet ezt így fogalmazni. A fotografált képen túli „élvezetet” persze az az intellektuális öröm is fokozta, hogy az ember rá-ráismert a kifigurázott filmes mo­tívumokra. Olykor magát a történetet, máskor egy-egy elemét állítot­ták pellengérre az alkotók, s noha számos jelet felismertünk — az Ómentől a Szörnyecskéken át a Nyolcadik utasig—, nem feledkezhe­tünk meg egy emberről, vagy talán kettőről, de a kettőből az egyik mindenképp halványabb, az is lehet, hogy pusztán belemagyarázás. Némi túlzással azt lehetne állítani, hogy a Hullajó valamiféle mo­dern tisztelgés Hitchcock mester előtt. Vállalva ennek a következte­tésnek a szubjektív elemeit, mindenekelőtt azt kell tisztázni: cseppet sem azért, amiért első látásra talán nyilvánvalónak tűnne. Tehát nem azért, mert a filmből kisüvít a „ Pszicho ”. Úgy néz ki a ház, olyan lép­cső vezet fel, a kés ugyanaz a nagy pengéjű, félreismerhetetlen, s a fő­hős arcában is van valami hasonlóság Anthony Perkinsével. Ezek el­sődleges utalások, úgy is mondhatni, semmi nehézséget nem okoz a felismerésük. Hanem, mert a vérzuhatag, az emberi testek roncsolt halma, az un­dorító zombik, ragyák, gennyek, nyálak és taknyok, ezernyi belsősé­gek bombája közepette az ember egyszer csak azon veszi észre magát: nem ezek izgatják, nem ezektől izzad a tenyere, még ha közben mu­lattatják is. A belső..., azt nem lehet feledni, a pszichónkban, a freudi rétegekben elásott szörnyűségek — vagy akár csak egyetlen szörnyű­ség —, ami nyomaszt, átformálja a személyiségünket. Egy bizonyos dolog akaratunk ellenére változtathatja meg az életünket — ha a hor­ror voltaképpen kiszolgáltatottsága a gyengébbnek, akkor ez a mi horrorunk az élettel szemben. A másik, a halványabb motívum csupán annyi, amennyiben egy Fellini-nőalak suhan — vagy inkább törtet — át a filmen, az eldefor­mált anya, a bekebelező kebleivel és hangsúlyos fenekével. A gnóm anya — vagy gnóm nő —, mint „túláradó-elnyomó”, persze számos más alkotónak is alakja, úgyhogy ez az utalás lehet merő véletlen is. És persze ne felejtsük el: a film mindezek ellenére paródia. Doros Judit Mit, hogyan használjon a pedagógus? A kincset éró információ Agria Media ’92 címmel kon­ferenciával egybekötött kiállítást rendeznek Egerben, az Eszter- házy Károly Tanárképző Főisko­lán, november 19-21. között. A program lényege, hogy az érdek­lődő szakembereket megismer­tesse az információtechnika és oktatástechnológia legújabb vív­mányaival, módszereivel. A főis­kola illetékes tanszékvezetőjétől, dr. Kis-Tóth Lajostól kaptunk bővebb tájékoztatást az ese­ményről. — Az intézményünk, vala­mint a Lyceum Pro Scientiis Ala­pítvány mellett a Magyar Didac- ta Szövetség neve fémjelzi még ezt a programot. Ez utóbbiról tudni kell, hogy az idén alakult meg, és célja, hogy nyomon kö­vesse, illetve bemutassa az okta­tásban végbement változásokat. Az új technikák elsősorban a tan­eszközpiacot érintik, így a szö­vetség megpróbál kapcsolatot teremteni a felhasználók — tehát az iskolák, tanárok —, valamint a gyártók között. — Miért pont Egerben rende­zik a konferenciát? — Mondhatnám, hogy a biza­lom részben a főiskola oktatás­technológiai és informatikai tan-1 székének szól, de ez túl nagyké-. pűen hangzana, másrészt arról is ^ szó van, hogy mi vállaltuk az ese-j mépysorozat bonyolítását- Két- , évenként nemzetközi találkozó­kat rendeznek e témakörben, a köztes években pedig úgy tűnik, elindulhat egy egri sorozat, ami persze az egész régiót érinti. He­ves mellett Nógrád, Borsod és Szolnok megye közoktatásában dolgozó szakemberek vesznek részt az előadásokon, tájékozta­tókon. Egyébiránt beadtunk egy pályázatot a megyei önkormány­zathoz, mert csatlakozni kívá­nunk az Expo kínálatához. An­nál is inkább, mert a világkiállítás szlogenjében szerepel az infor­matika, az információtechnika is. A kezdeményezésünk jó fo­gadtatásra talált. — Felsorolna néhányat a té­mák közül? — Ha végigolvassa a progra­munkat, láthatja, hogy közel húsz szakmai előadás lesz a há­rom nap alatt, ezekből nem lenne érdemes kiemelni néhányat. Lé­nyeg, hogy az Agria Media ’92 keretében bemutatkoznak majd a modern oktatás információ- technikai és oktatástechnológiai eszközei, anyagai, konzultációt biztosítunk a szakembereknek, sőt üzletkötésre is nyílik lehető­ség. A kiállításon nemcsak ma­gyar, hanem külföldi érdekeltsé­gű cégek is bemutatkoznak, s úgy véljük, egy ilyen rendezvény ke­retében jóval gördülékenyebben találhatnak egymásra a különbö­ző érdekek, s azok képviselői. t * i (4orps) Papír és művészet De mit mondanak a japánok? Nemzetközi papírművészeti kiállítást rendezett a Papírmen­tők és Papírművészek Nemzet­közi Szövetsége és a Mint alapít­vány Budapesten, négy helyszí­nen: a Budapesti Szépművészeti Múzeumban, a Budapesti Törté­neti Múzeum Király-pincéjében, a Magyar Mezőgazdasági Múze­umban (Vajdahunyadvár) és a Képzőművészeti Főiskola Bar- csay Termében. A helyszínek is rangot adtak ennek a szerteága­zó, sok eszmét és gyakorlatot be­fogadó nemzetközi anyagnak. A sajtó érdeklődését már az év tavaszán felhívták erre a nagyvo­nalú rendezvényre. Akkor úgy tervezték, még több helyszínen szerepelnek majd ezek a művek, amiknek együttes megjelenését kereken húsz szponzor tette le­hetővé. Az elképzelés és a nem­zetközi mezőny egyébként indo­kolta — a művek is rászolgáltak erre —, hogy a kiállítás fővédnö­ke Göncz Árpád, a Magyar Köz­társaság elnöke legyen. Az író­elnök nemes elfogultsággal szólt a papírról. De mit mondanak a japánok? Akik ezer évekkel előttünk állomásoztak már a pa­pírnál a kínaiakkal együtt, míg mi csak a Gutenberg-galaxisban fedeztük fel igazán, vagy csak csak átvettük a technika kény­szere folytán ezt a találmányt? Kyoko Ibe, a Japán Papír Aka­démia (!) igazgatója bevezetőjé­ben értékelt is: „A művész mély felelősséggel viseltetik minden iránt, amit végez, és az anyagók irájit, amelyekhez njiúl. Számod esetben észrevehető a mívesség az anyagok nagyon korrekt, profi kiválasztásában is. Ez a munka­erkölcs teljesen új.” A japán tu­dós és művész a szakember sze­mével tartott szemlét az összete­relt anyag felett, és honi tapasz­talatai alapján is méltatta a mun­kaerkölcsöt, amely a papírművé­szeknél felfedezhető. Látván a négy helyszín sokrétű anyagát, minden fenntartás nélkül igazat kell adnunk Kyoko Ibének, mert itt minden alkotás mögött azok a filozófiai mélységekig is lenyúló érvek, alapozások húzódnak, amikről a kiállítás katalógusában ars poetica-szerűen tesznek val­lomást az egyes művészek. Nézzük most ezt az újat, a pa­pírművészetnek ezt a sűrített be­mutatkozását. Azt jelesen, hogy itt a papír nem a megszokott sze­repkörben lép elénk. Itt nem ír­nak a papírra, illetve nem első­sorban arra használják a papírt, hogy írjanak rá, bár sokan ezt is megteszik, de valahogyan más­képp, mint eddig. A papír, mint anyag, abban az oldott, mond­hatnánk „megdolgozatlan” álla­potában jut el a művészhez, ami­kor még mentőjével kiemeli „a masszát” a teknőből, és azt tesz vele, képzelete és eszméje sze­rint, amit elgondolt, amit megra­gadott képzeletével. A Mező- gazdasági Múzeumban láttuk is a művészt, iparművészt, szitájával miként emeli ki és teszi filclapok közé a képlékeny anyagot, hogy aztán majd tervei szerint juttassa azt végső formájába. Ezért lehet lelkesedni. No meg azért is, hogy a képlé­keny halmazból lehet szobrot csinálni, amforákat, fazekakat, figurákat kiképezni, ilyen-olyan vastagszerű „lemezeket” kihoz­ni, amelyeket nagyméretű köny­vekké, fóliánsokat megszégyení­tő méretűvé lehet szerkeszteni, rákottázva ezt-azt. Vannak, akik a japáni házak mintájára építenek kompozíciót, adják is neki a címet (Átjáró), de nem kell belépnünk ebbe a le­begni látszó építménybe, hogy észrevegyük: a kétlépésnyi átjá­róból nem vezet tovább az út, mert megállít a két karcsú lám­paoszlop, azokon túl pedig a pa­pírból készült fehér fal. Elgon­dolkodtunk Th. Weber „Távo­zott, és mégsem érkezett meg” című munkáján, Romvári János Kozmogónikus maszkján, Vales- quez („A következő Ikarusz el­bukott”) művén. És mégis az tet­szik inkább az európai nézőnek, ha a papíron, mint valami titok­zatos jóslat, ábrák jelennek meg, idézve a lélek egyik darabját, amit kaptunk valahonnan, hasz­nos működtetésre: itt Mészáros Géza EU-jára, vagy Hegla Schröder kompozíciójára gon­dolok. A legnagyobb hatású lát­vány mégis Kyoko Ibe Installáci­ója a ’90-es Éxpóhoz. Egyesek úgy gondolják, hogy a nyomtatott irodalomnak-tudo- mánynak, a szöveggel való szel­lemi építkezésnek vége, mert jött az elektronika. íme most, mintha végszóra érkezett volna, feltűnt a művészek agya-keze nyomán egy műfaj, egy új alkotási rend, a papírral, a papírból, a papírért csinálni falami mást, valami új­szerűt, mást, mint eddig. t t J ~Fhrka'i András ^

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents