Heves Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)
1992-11-16 / 270. szám
A TISZA-TÓ HASZNOSÍTÁSA, AVAGY: A FŐ CÉL AZ IDEGENFORGALOM (5. oldal) s HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, MEGYEI 1992. NOVEMBER 16., HÉTFŐ HÍRLAP LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA III. ÉVFOLYAM 270. SZÁM ÁRA: 13,80 FORINT KIÁLLÍTÁS VÁSÁR az egri tanárképző főiskolán! Lapozzon a 3. oldalra! Pro Scientia-érmesek konferenciája A Pro Scientia-érmesek első konferenciája kezdődik ma Budapesten. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács kezdeményezésére és a Magyar Tudományos Akadémia védnökségével megrendezendő tanácskozáson 58 — Pro Seientia aranyéremben részesült — fiatal tudományos előadása hangzik el. A kitüntetést 1988-ban alapította az Országos Tudományos Diákköri Tanács a tanulmányaikat is kiemelkedően végző tehetséges fiatalok számára. Balatoni hajózási mérleg Hárommillió utas, félmillió gépjármű — ez a mérlege az idei balatoni hajózási idénynek. Ez jelentős szám, ám e forgalom önmagában mégsem lenne elégséges az idén először állami támogatás nélkül maradt — s így 30 millió forinttól eleső — Balatoni Hajózási Rt. eredményes működéséhez. Kivált nem, ha figyelembe vesszük, hogy 7 százalékkal csökkent az utasforgalom. Eredményességük részben a hajózástól független kereskedelmi tevékenységüknek köszönhető: kempinget nyitottak, mólókat építettek. Görögországban — piacot látva Szabó Iván ipari és kereskedelmi miniszter hazaérkezett az EMSU (Középvállalkozások Európai Szövetsége) konferenciájáról, amelyet a görög fővárosban rendeztek. A tárca vezetője kinntartózkodása során konkrét tárgyalásokat folytatott a magyar ipar lehetőségeiről a görög piacon. Szabó Iván elmondta: szó esett tößb száz Ikarus autóbusz perspektivikus megrendeléséről, továbbá a görög vasűtfejlesztési programhoz illeszkedve vasúti berendezések szállításáról. Jó esélyei vannak az idegenforgalom fejlesztésének is — tekintettel az évi 250-300 ezer turistára, aki megfordul Görögországban, és ugyanennyi Magyarországon. Itt még vegyes vállalatok alapítása is szóba jöhet — mondta Szabó Iván. Gázmérgezés Tiszalök külterületén négy személy halt meg egy hétvégi házban gázmérgezés következtében, pénteken este 10 és szombat délelőtt 10 óra között. A ház tulajdonosa — egy 43 éves her- nádkaki lakos — pb gázkészülékkel fűtött, s annak üzemzavara okozta a balesetet. akár zenélt, akár verset mondott — a nézőtérről áradó figyelem és szeretet magáért beszélt, és átlendítette a szereplőket a kezdeti zavarokon. Felvételünk a fesztivál egy jellegzetes pillanatát ábrázolja. (Fotó: Gál Gábor) Az SZDSZ küldöttgyűlése Győznf tudni kell! — Egy demokráciában elfogadhatatlan, hogy a kormány uszítson a demokrácia ellen — jelentette ki az SZDSZ küldött- gyűlésén tegnap elmondott zárszavában a szabaddemokraták új elnöke, Pető Iván. Hozzátette azt is, hogy ez a mostani kabinet gőgös, arrogáns, hivalkodik a hatalmával, s mivel nem tudja megoldani a problémákat, ellenségképet keres. — Az SZDSZ-ben nem történt rendszerváltás — utalt a választásra, amelynek eredményét pénteken éjjel hirdették ki, s akkor derült ki, hogy a 46 esztendős politikus (a küldöttek kétharmadának szavazatát megszerezve) alaposan megelőzte ve- télytarsát, az elnöki posztot eleddig betöltő Tölgyessy Pétert. — Most el kell felejtenünk, hogy eddig veszekedtünk — fejtegette a győzelem eufóriájában Pető Iván, majd rögvest össze is foglalta programja lényegét: — A sikeres SZDSZ sikeres Magyarországot is jelent! — Veszíteni tudni kell — búslakodott a pulpitusról lefelé ballagva Tölgyessy Péter, akit szemmel láthatóan alaposan megviPető: miniszterelnökjelölt? Arra a kérdésre, hogy mostantól tekinthető-e ő az SZDSZ miniszterelnök-jelöltjének. Pető Iván kifejtette: másfél évvel a választások előtt még egyik párt sem nevezte meg kormányfő-jelöltjét. ám a pártok első emberei jó eséllyel számíthatnak erre a tisztségre. Elnökként Pető Iván személyesíti meg a nyilvánosság előtt az SZDS2-t, és így valószínűleg ő lesz a következő választásokon a párt listavezetője. A listavezetőkből pedig a választási győzelem után akár miniszterelnök is lehet. seltek a lezajlott események. A volt elnök hívei körébe vonult vissza, s aki ott hallgatózott, megtudhatta, Tölgyessy úgy véli, az általa képviselt irányvonal követői közül csak őt választják meg ügyvivőnek. (Folytatás a 2. oldalon)) Liberális Fórum Alapítvány „Húzódjanak beljebb” Elnökként, nemcsak hivatali tiszténél fogva, hanem belső meggyőződése alapján is az MDF mindhárom szellemi áramlatát önmagáénak vallotta Antall József miniszterelnök, az MDF elnöke a Liberális Fórum Alapítvány szombati konferenciáján elmondott beszédében. Többször hangsúlyozta: a nemzeti liberalizmust, a népi-nemzeti, valamint a kereszténydemokrata eszmeiséget az MDF egyenrangú alapelemeinek tekinti. Mint fogalmazott: a három eszmei áramlat megadja az egyensúlyt a szintézist. A nemzeti liberálisok feladatának tartja, hogy kidolgozzák műhelyeikben azon program alapelemeit, amelyek segítségével meg lehet alkotni a modern Magyarországot. Régi tapasztalatnak nevezte ugyanakkor, hogy ha a liberálisok a szélre sodródnak, akkor az a bukásukat jelenti. Ezért felszólította őket, ne a politikai szélre sodródjanak, ne Don Quijote-harcot folytassanak, hanem húzódjanak beljebb, a középre. Antall József kijelentette: az MDF fő ereje középen van, s az MDF- nek egységben kell maradnia. Ha ezt az egységet nem tudja megteremteni, akkor Magyarországon a stabilizáció veszélybe kerül, politikai eredményei megsemmisülhetnek. Ezt követően a miniszterelnök arról szólt, hogy megvan a veszélye a baloldali fordulatnak, és van jobboldali veszély is. Antall József beszédében határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a kormánykoalíció az 1994-es választások elhalasztására törekedne. (MTI) A kisajátításról — módosítva Házi Jogtanácsadó A Házi Jogtanácsadó novemberi száma fő témaként a csődtörvény végrehajtásának kérdéseivel, valamint a törvény hatályba lépése óta kihirdetett, a csőd- és a felszámolási eljárásokhoz szorosan kapcsolódó egyéb jogszabályokkal foglalkozik. Választ ad a gyakorlatban legtöbbször felmerülő olyan kérdésekre, mint például hogyan szerezhető tudomás valamely gazdálkodó szervezet elleni csődeljárás, illetve felszámolás megindulásáról, és melyek a csődtörvényhez kapcsolódó büntetőjogi intézkedések. A kiadvány ismerteti továbbá a kisajátításról szóló módosított jogszabályokat, valamint az új Munka Törvénykönyvnek az üzemi tanácsokról rendelkező szabályait. Talán megmarad Hó a Kékesen Öt centiméteres hó esett szombaton reggel hazánk legmagasabb hegycsúcsán, a Kékesen. Síeléssel szerencsére senki nem próbálkozott, hiszen a vékony hóréteg nem takarta megfelelően a talajt, emiatt a pálya meglehetősen rossz volt. A hőmérséklet sem kedvezett a novemberi hónak: egész nap 2 Celsius fok körül maradt, emiatt a hó puhává, latyakossá vált, legfeljebb hógolyózásra volt alkalmas. A felhőzet alapján még további hózáporok várhatók, és a hőmérséklet előre jelzett lehűlésével talán megmarad az ilyenkor már szokásos hó a Kékesen. Az idén egyébként a szokásos időben, október 23-án jelent meg az első hó a Mátrában. Amerikai szakértő a bősi gátról Sandra Postel, a washingtoni World- watch Intézet alelnö- ke, az ismert kutató most közzé tett, nagy érdeklődést keltő könyvéből kitűnik, hogy a világ mind több részén van, vagy fenyeget hamarosan súlyos vízhiány: Afrika és a Közel-Kelet államai mellett Európában Belgium, Magyarország és Hollandia szerepel a 26, összesen 232 millió lakosú ország listáján, amelyek máris ivóvízben szegények. Postel rámutatott, hogy ismeretei szerint a bosi vízlépcső nemcsak értékes termőterületet és védelmet igénylő tájakat pusztít el, hanem veszélyezteti Magyarország ivó- vízkészleteit is. A közös folyók vizének hasznosítása kérdésében egyébként nemcsak Szlovákia és Magyarország került szembe egymással: hasonló vita van például a Gangesz miatt India és Banglades, a Colorado miatt Mexikó és az USA, a Mekong körül Thaiföld és Vietnam között. Össztűz alatt Füzesabony polgármestere Bombariadó és sikeres szópárbaj Tüzesnek ígérkezett a baljós péntek tizenharmadika Füzesabonyban, hiszen lapunk munkatársai ezen a napon vették „össztűz" alá a város polgármesterét, dr. Pásztor Józsefet. Ám ugyanezen a napon fenyegették bombával ismeretlen tettesek a városi könyvtár épületét is. Míg a polgármester a művelődési központban a kérdésekre válaszolt, addig a tűzszerész osztag a — mint kiderült — nem létező bomba robbanását hárította el. Sokan voltak kíváncsiak erre a kérdés-felelekre, megtelt a nagyterem. Most dr. Gábor László szerkesztő és Kovács Attila űjságíró kérdéseiből, s a polgármester válaszaiból adunk közre egy csokrot. Ön a Halak jegyében szüle- elmondta, hogy Csehszlovákiáiéit, .V a horoszkópja szerint a mai nap alapvetően kedvező változásokat hozhat az életében. Számít ilyenekre? — A mai fórumon talán jobban betekintést kaphat a lakosság az önkormányzat működésébe, a hivatal életébe, s nagyon remélem, hogy a rólam közszájon forgó pletykák végül is alaptalannak bizonyulnak. A továbbiakban ezekről a pletykákról is szó esett. A riporterek kérdésére Pásztor József ban született, s 1972-ben került Magyarországra, a budapesti orvostudományi egyetemre. Az első híresztelést rögtön cáfolni volt kénytelen a polgármester, kijelentette, hogy sohasem volt tagja a Csehszlovák Kommunista Pártnak, de egyéb politikai múlttal sem rendelkezik. — Akkor viszont mi motiválta Önt arra, hogy a rendszerváltás után politizáljon, hogy közszereplést vállaljon?... (Folytatás a 3. oldalon) Az új polgármester: Zsíros István Bizakodó választás Boldogon A rendszerváltást követően Kepes János, a hatvani termelő- szövetkezet pénzgazdálkodási szakembere került a három és félezer lakosú Boldog község polgármesteri székébe. Nem is okozott csalódást, ezért keltett általános meghökkenést, amikor néhány hónappal ezelőtt lemondott tisztéről, s a községháza gondjainak java Zsíros István alpolgármesterre hárult. Kepes János utódlása azonban megoldódott tegnap a Boldogon kiírt helyközi választás során, amelyen lapunk is képviseltette magát, kíváncsian, hogy urnákhoz járul-e a település 2.396 jogosult lakosának legalább kétötöde, plusz egy fő, ami a polgármesterré választás alapvető kritériuma. Utunkat a község utcáin élénk forgalom kísérte, egymást érték az ünneplőbe öltözött kisebb-nagyobb csoportok, amelyek a három választási körzet hivatalos helyiségébe tartottak. A községházán a választási bizottság titkárával, Bálint Sándornéval is volt alkalmunk szótváltani. Elmondotta, hogy minden előkészület a törvényesség legszigorúbb rendelkezései szerint zajlott le, s így lesz ez este hat után is, amikor megkezdődik a kopogtatócédulák ellenében kiosztott szavazólapok össze- számlálása, mely eldönti: Zsíros István alpolgármester vagy Cserkúti István extanácselnök ke- rül-e Boldog polgármesteri székébe. Szóvátettük a választási bizottság előtt egyesek panaszát, miszerint a járóképtelenek, betegek otthonába nem küldenek ki szavazólapot, illetve urnát. A választási bizottság titkára közölte: aki értesítést küldött beteg állapotáról a községházára, mindazoknak kiküldték a szavazólapot. A katolikus templom melletti hármas választókörzetben Ivanics János bizottsági elnökkel ugyanakkor a nagy érdeklődés hátteréről beszélgettünk. Szerinte a községben elkezdődött kommunális beruházások megnyerték a lakosság rokonszenvét, s nem szeretnék a választópolgárok, ha olyan polgármester kerülne Boldog élére, aki nem lép fel kellő eréllyel a csatornázás, a telefonhálózat, a gázprogram mielőbbi megvalósítása végett, vagy elereszti füle mellett a felmerülő szociális problémákat. Tanai Ferencnél Rákóczi utca 56. alól érkezett déltájban a művelődési házba, ahol az egyes körzet lakói voksoltak, Józsa Péter pedig a Béke utca 23-ból. Egymástól függetlenül tudakoltuk, kire adták voksukat. Tanai- né minden óckodás nélkül vágta rá: ő Zsíros-párti, bízik a fiatal jelöltben, hogy a mai munkanélküli világban teremt valamilyen megélhetési lehetőséget neki és családjának. Józsa Péter ugyanekkor a nagy közigazgatási tapasztalattal bíró Cserkúti Istvánt támogatta, aki tizenhárom évnyi tanácselnöksége idején elindította Boldogot a fejlődés útján, s aki már akkor is jó kapcsolatot teremtett a katolikus egyházzal. Déltájban nagy lökést adott a választásnak az a tény is, hogy mise végeztével a templomból kitóduló polgárok jórészben a három választási irodát célozták meg. De nem haltak ki az utcák kora délután sem, a községháza előtt pedig kis csoportok várakoztak a hat órakor berekesztett választás eredményére, amelyről lapunk este nyolc óra után értesült. Eszerint a boldogiak többsége Zsíros Istvánban bízik, őt látja szívesebben a település polgármesteri székében. Moldvay Győző Fergeteges hangulatú fesztivált rendeztek a hét végén Egerben, a Megyei Művelődési Központban. A programnak hivatalosan cigány kulturális találkozó volt a neve, ám az oldott, vidám légkör feledtetett a résztvevőkkel protokollt, elvárást. Itt mindenkinek ugyanúgy tapsoltak, akár énekelt,