Heves Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)
1992-11-16 / 270. szám
2. VILÁGTÜKÖR - HIRDETÉS HÍRLAP, 1992. november 16., hétfő Állami támogatások Németországban az idén ösz- szesen 136 milliárd márkányi állami támogatást kap a mezőgazdaság és az ipar, 18 milliáradal többet, mint 1991 folyamán — állapítja meg a berlini DIW gazdasági kutatóintézet. A tanulmány — a Reuter ismertetése alapján — emlékeztet arra, hogy Helmut Kohl kancellár és koalíciója az 1982-es hivatalba lépéskor azt ígérte: csökkenteni fogja a szubvenciókat. A DIW szerint ezt nem sikerült betartani, s vajmi csekély megtakarítási eredmény született. Fellendülés Kelet-Európábán? A bécsi gazdaságkutató intézet tanulmánya szerint a keleti országok, amelyek az előző évben súlyos recessziót éltek át, 1993-tól jelentősebb fellendülésre számíthatnak. Ám a kutatók megjegyzik, hogy ez nem vonatkozik Délkelet-Európára és a Szovjetunió utódállamaira, ahol a recesszió folytatódásával, sőt, elmélyülésével kell számolni. Orosz fenyegetés Az orosz kormány azzal fenyegette meg a balti köztársaságokat, hogy ha nem egyeznek bele a területükön állomásozó orosz katonaság finanszírozásának új tervezetébe, akkor Moszkva leállítja irányukban a földgázszállítást — jelentette az ITAR-TASZSZ. A tervezet szerint az orosz gázért Észtország és Lettország részben saját nemzeti pénzével fizet, s hamarosan Litvánia is. A pénznek a balti államokban lévő orosz bankok fiókjaihoz kell megérkezni, s abból az ottani orosz katonaság vehet fel összegeket. Oroszország emellett további pénzzel támof atná a Baltikumban állomásozó atonaságát, rubelt utalna az ottani orosz bankfiókokhoz. Az ITAR-TASZSZ szerint Oroszország megszünteti földgázszállításait, ha a balti köztársaságok nem fogadják el az orosz bank átutalásait. Megállapodás várható Az Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) főtitkára szerint egy hónapon belül megállapodás várható a GATT jelenleg zajló, UruS Forduló néven ismert vi- reskedelmi tárgyalássorozatán. A The New York Times című vezető amerikai napilap szerint Arthur Dunkel kijelentette: a folyamat már elérte mélypontját, s megvan az esélye annak, hogy a forduló menetét a következő hetekben teljes sebességre gyorsítsák. Dunkel arra a meggyőződésére alapozza derűlátását, hogy Németország az év végéig megállapodásra kíván jutni a világkereskedelem libera- lizáládáról évek óta folyó tárgyalásokon, s Franciaország is kész enyhíteni eddigi, merev álláspontján. Dubcek temetése Szűrös Mátyás megbeszélései Szűrös Mátyás, az Országgyűlés alelnöke, aki szombaton az Alexander Dubcek pozsonyi temetésén részt vevő magyar küldöttséget vezette, a gyászszertartás után több jeles politikussal folytatott megbeszélést. *Ez a szomorú esemény számos közvetlen és hasznos megbeszélésre adott alkalmat. A csehszlovák politikusok közül Jozef Moravcík szövetségi külügyminiszterrel és Milan Knazko szlovák külügyminiszter urakkal találkoztam, akikkel tartalmas eszmecserét folytattunk az országainkat érintő kérdésekről. Alkalmam volt beszélgetni Václav Havel ürral, de találkoztam Peter Weissel, a szlovák parlament alelnökével, a Demolcrati- kus Baloldal Pártjának elnökével, a külföldi politikusok közül pedig Rita Süssmuth asszonnyal és Heinz Fischer úrral, a német, illetve az osztrák parlament elnökével. Úgy gondolom, hogy ezek a nem hivatalos találkozások igen hasznosak tudnak lenni, amit ma ismételten tapasztalhattam” — nyilatkozta Szűrös Mátyás. Dubcek temetésén a Szlovák Szociáldemokrata Párt meghívására részt vett Szekeres Imre, az MSZP ügyvezető alelnöke, aki Craxival, az Olasz Szocialista Párt főtitkárával és Weissel, a Demokratikus Baloldal Pártja elnökével találkozott, és részt vett Szűrös Mátyás Knazkóval folytatott megbeszélésén. Szekeres Imre azt mondta, hogy a szlovák külügyminiszter megerősítette: a szlovák fél kész elfogadni az EK szakmai bizottságának Bősről kialakított álláspontját, és hangsúlyozta, hogy „Szlovákia a bősi örökség kezelésében, illetve az ezt érintő kérdések megoldásában érdekelt.” (MTI) Gorbacsov-sugánit Mihail Gorbacsovról nevezték el a csecsen főváros egyik sugárút- ját. A grozniji városi elöljárósóg szorgalmazására az utóbbi időben f yakorlattá vált az utcanevek megváltoztatása. A korábbi, a szovjet orszakból fennmaradt elnevezéseket kiemelkedő csecsen közéleti és vallási személyiségek nevével cserélik fel. Gorbacsov azonban több szempontból is kivétel: elsősorban azért, mert a csecsen nemzet nagy fiainak egyik csoportjába sem sorolható, lévén születése óta orosz nemzetiségű. Másrészt azért, mert eleddig ő az egyetlen ma is élő személyiség, akiről Groznijban utcát neveztek el. (Gorbacsov mellesleg a Csecsenfölddel határos oroszországi sztavropoli határterületről származik.) Az utcaelnevezés a Gorbacsov iránti rokonszen- ven túl nyilván egyfajta Moszkvának címzett fricskaként is felfogható, hiszen közismert, hogy az orosz vezetés nem túlzottan lelkesedik az egykori szovjet államfőért. Csakúgy, mint a grozniji vezetés a moszkvai vezetőkért. ó Szölőoltvány-árusítáf Egerben, a Szőlészeti Kutató Állomás kőlyuktetői pincéjében. Csemege- és borszőlőfajták, nagy választékban. Nyitva: hétfőtől péntekig 7—15 óráig. ’----------------7T--------------'l K árpótlási jegyet vásárolok. Fizetés azonnal, napi árfolyam szerint. Cím: Szabó István Eger, Almagyar u. 7. ^ V ^ Köszönetünket fejezzük ki a MEDIATOR GMK-nak férjem, ill. édesapánk elhunytával kapcsolatban, őszinte segítségükért. SCHRAMMEL CSALÁD Az Egri Dohánygyár Kft. nyugdíjastalálkozót rendez / Mély fájdalommal Á tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy FORGÓ JÁNOS MÁV-nyugdíjas életének 79. évében váratlanul elhunyt. Temetése 1992. november 17-én, 11.30-kor az egri Hatvani temetőben lesz. A gyászoló család 1992. november 20-án 15 órai kezdettel az Egri Dohánygyár Kft. kultúrtermében, melyre ezúton is szeretettel meghívja minden nyugdíjas dolgozóját. A MEGVALÓSÍTÁS Egy probléma megoldása sokszor gondot okozhat ÖNNEK Ha kérdéses honnan vásároljon korszerű irodatechnikai berendezéseket, ne gondolkozzon. Mire van szüksége ? Telefonra ? Telefaxra ? írógépre ? Másológépre ? Számítógépre ? Irodabútorra ? ... a válasz ADOTT! »"llaöt---------3 300 Egei, Törvényház u. 3. Tel /Fax (36) 321-770 ........... I RODATECHNIKA í :: i í J • • Ünnepeltek a Habsburgok Európa arisztokráciája adott egymásnak randevút Innsbruckban Habsburg Ottó 80. születésnapjának hétvégi ünnepségein. A nyitórendezveny az Inn parti város Grand Hoteljében tartott szombati zártkörű fogadás volt, amelyen csak családtagok vettek részt. A Mária Terézia által építetted: Hofburg barokk termeiben rendezett fejedelmi vacsorán 460 vendég ült asztalhoz, a 160 Habsburgon kívül csaknem valamennyi európai főrangú család képviseltette magát, köztük több uralkodóház trónörökös hercege. Jelen volt a bolgár és a román ex-király is. Klestil szövetségi elnök, az egyetlen osztrák politikus, aki részvételét jelezte, végül is időegyeztetési nehézségekre hivatkozva kimentette magát. Az osztrák hatóságok rendkívüli biztonsági intézkedéseket tettek, a születésnapi ünnepség zavartalanságáról különleges rendőri egységek gondoskodnak. Habsburg Otto születésnapjának ünneplése vasárnap isten- tisztelettel folytatódott, majd ismét fogadás volt a Hofburgban, amelyen közéleti személyiségek is részt vettek. Délután diszpará- dét tartottak az ünnepelt tiszteletére. Az ünnepség következő fordulóját e héten Mariazellben és Kismartonban tartják. A tulajdonképpeni születésnap — november 20. — szokásos munkanap lesz Habsburg Otto számára: az Európa Parlamentben, ahol a CSU színeiben Bajorországot képviseli, részt vesz a bizottsági üléseken. Apritógépgyár RT. Gépészeti Részegységgyártó Dívizó HATVAN gépiparban szerzett minőség-ellenőrzési gyakorlattal és minimum középfokú szakirányú végzettséggel rendelkező minőségellenőrt keres felvételre. Jelentkezés: Takács Zoltán divízióigazgatónál. Cím: Hatvan, Mészáros L. út. Tel: 11-075 X J ' Közületek, vállalkozók, figyelmébe! Az Eger East-West nyomtványboltjában Eger, Szvorényi út 2. Telefon: 36/313-104 Minden hivatalos nyomtatványát beszerezheti nálunk MÉG MINDÉG A LEGOLCSÓBBAN! Időt, pénzt takarít meg, ha nálunk vásárol. Az SZDSZ küldöttgyűlése Győzni tudni kell! (Folytatás az 1. oldalról) — Támogatni fogom a demokratikus döntést, és ezt kérem a tagságtól is — nyilatkozta a Heves Megyei Hírlapnak néhány perccel később a vesztes, noha a korábbi érdeklődéseket — nem csupán lapunk részéről, hanem másoktól is — elhárította. Nem lett igaza, hiszen amikor szombaton közzétették a tíz új ügyvivő nevét, közöttük megtalálható volt Béki Gabrielláé is, aki közismerten a Tölgy essy- irányvonal híve. A hírek szerint nem áll ettől távol Mécs Imre sem, akit szintén beválasztottak a testületbe. Visszatért a „kemény mag” is, amelynek képviselői közül többen a legutóbbi, hasonló eseményen látványosan nem vállaltak pozíciót. Most viszont igen, így a további nyolc ügyvivő: Wekler Ferenc, Hack Péter, Tardos Márton, Dörnbach Alajos, Szent-Iványi István, Magyar Bálint, Soós Károly Attila és — természetesen — bekerült ebbe a testületbe (méghozzá a legtöbb szavazattal) Töl- gyessy Péter is. Pető szerint ez kiváló összetételű testület, amely biztosítja a szakszerű vezetést. Az új elnök egyébként — a küldöttgyűlés értékeléseként — elmondta, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége a két és fél nap alatt bebizonyíÜJ! ÚJ! VIRÁG-, AJÁNDÉK JÁTÉK- DISZKONT nyílik november 17-én ERZSÉBET-re, KATALIN-ra vágott és cserepes VIRÁG. NYITVA: hétfőtől péntekig 10-19 h-ig, szombat, vasárnap 9-13 h-ig. EGER, SZÉNÁSKERT új! EJT 1. új! J Pető Iván: — A sikeres SZDSZ sikeres Magyarországot is jelent! tóttá, mekkora politikai erő ez a konszolidált, békés párt. Fordulópontnak nevezte az eseményt, amelyet „végre tartalmas munka töltött ki, nem a veszekedés”. Kiemelte még, hogy az országban az SZDSZ nélkül nincsen reális alternatívája a mostani koalíciós kabinetnek, s ez a gondolat mintegy nmeit Tamás Gáspár Miklós pénteken elhangzott kijelentésére, ugyanis a politikus azt mondta: „a választásokon meg kell szüntetni a jelenlegi kormány országlását”. Kovács Attila A NIKE egri mintaboltja fiatal eladókat keres azonnali felvételre. Idegen nyelvet beszélők előnyben. Jelentekezni lehet: a(39)41-403-as telefonon. KERESKEDŐK, VISZONTELADÓK, FIGYELEM! Elegancia a zsákból? ZZ NÍVÓKER KFT. KERESKEDŐI-! ÁZ Extra minőségű holland, német olcsó ruházat nyugati meghatározó cégektől! Minőségek: ORL-NRL, HON, VUF-z Német KG. Célraválogatott ruházat, minden szállítmánynál. ÚJ összetételben! Kedvezményekkel együtt. A LEGJOBB ÁR! Nagykereskedelmi raktárak: Debrecen, Tengerész u.1/a. Tel.: 52/68-066 Hódmezővásárhely, Földdeáki országút. Tel.: 62/342-121 iskolc, Martin-Telep, Latinca S. u. 7. Tel.: 46/380-042 Budapest, X. kér. Halom u. 42. Tel.: 1/157-1466 Kaposvár, központi raktár, Dombóvári u. 1. Tel.: 82/19- 687. ÚJDONSÁG! >. BŐRÁRU nagy választékban, “ fehér, | fekete, barna box. ° Egészbőrök, hulladékbőrök, lack, sevró és ruházati bőrök. A BŐRÖK csak a kaposvári központi raktárban kaphatók. Bennünk nem fog csalódni! RÉGIÓ PRESS'