Heves Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)

1992-10-07 / 237. szám

HÍRLAP, 1992. október 7., szerda MEGYEI KÖRKÉP 3. (Fotó: Szántó György) Várhatóan jövő év márciusára teljesíteni tudja vállalt feladatát az Ericson cég és alvállalkozója, a Fázis Rt. Mint Nagy vári Pétertől, a Heves Megyei Távközlési Üzem vezetőjétől megtudtuk: Gyöngyösés Hatvan, valamint harmincnyolc kisebb település telefonrendszeré­nek korszerűsítését oldja meg ez a kétmilliárd forintos beruházás. A digitális központ a gyors kapcsolás mellett egyéb szolgáltatásokra is képes lesz, például az automata ébresztést is megoldja azok számára, akik ezt igénylik. Képünkön: a készülő gyöngyösi telefonközpont. A Heves Kereskedőház Kft. Számvetés a szakképzésről Hogyan válaszoljunk a kihívásokra? Az egri Gárdonyi Géza Szín­házban került sor arra a konfe­renciára, amelyet a Munkaügyi Minisztérium és a Nemzeti Szak­képzési Intézet szervezett a szak­képzés témakörében. A házigaz­da, dr. Vass Géza, Heves megye főjegyzője nyitotta meg a tanács­kozást, aki arról beszélt, milyen feltételek és lehetőségek kínál­koznak Heves megyében a szak­képzésre. Ezután dr. Benedek András, a Munkaügyi Miniszté­rium helyettes államtitkára tar­tott előadást a gazdasági kihívá­sok és a szakképzés témaköré­ben. Elmondta, hogy előkészítik a szakképzési törvényt, s megvan a remény arra, hogy 1993 szep­temberében már tisztább jogi ke­ret álljon rendelkezésre. A meg­változott környezetben új körül­mények között kell válaszolni a gazdasági kihívásokra, tehát alapvetően meg kell változtatni az eddigi szerkezetet. Szólt a rö­vid távú válságjelenségekről, ar­ról, hogy Magyarország piacá­nak 60 százalékát elveszítette, majd a hosszabb távú kihívások­kal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság átalaku­lása és a privatizáció progresszív hatásokat indíthat el. Ezután az előadó a különböző szakképzési modellekről beszélt. A tisztán piaci és a tervgazdaság talaján álló változatok mellett egy harmadikat lenne célszerű kialakítani nálunk: ennek lénye­ge, hogy államilag támogatott szakképzési rendszerben érvé­nyesüljenek a piaci hatások, ám a kereteket és normákat továbbra is az állam határozná meg. Ez a változat felelne meg egyébként a legjobban az európai gyakorlat­nak is. Szólt arról is, hogy a gaz­daság a jövőben egyre aktívab­ban fogja kivenni a részét a szak­képzés feladataiból: igaz, hogy a 14-18 éves korosztályú elsősor­ban az iskolákban képeznék, ám az utána következő időszakban a cégek saját igényeik alapján tanítanák ki leendő dolgozói­kat. A konferencia dr. Szűcs Pál minisztériumi főosztályvezető A szakképzés és a gazdaság nem­zetközi összefüggései című elő­adásával folytatódott, délután pedig a Magyar Gazdasági Ka­mara, az IPOSZ, valamint a Vál­lalkozók Országos Szövetségé­nek a szakképzésben betöltött feladatairól hallhattak a résztve­vők. Kiegyenlítette a számlát A Hírlap szeptember 30-i szá­mában közöltünk egy írást „A megyei tb-adósság: közel egy- milliárd!” címmel. A cikkben a járulékügyi vezető, Kecső János­áé nyilatkozott munkatársunk­nak, miszerint a Heves Kereske­dőház Kft. tartozása 4,23 — 8,62 millió forint között van. A közölt adatokra Godó Pálné, a Heves Kereskedőház Kft. ügyvezető igazgatója levélben a következő­ket válaszolta: „Tudomásunk Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség teg­nap és ma számos helyen tartott — tart — akciószerű ellenőrzése­ket az építéskivitelezési munka­helyeken. A területi felügyelősé­gek dolga, hogy saját régióikban ezeket elvégezzék. A Heves me­gyei térségben mintegy harminc munkahelyet vizsgálnak meg a szakemberek, Tiszanánától kezdve Gyöngyösön át Hatva­nig, Egerig. van arról, hogy az adatok a júni­us 30-i állapotot tükrözik. Az új­ságcikk azonban három hónap­pal később jelent meg. Jóllehet, június 30-án valóban volt tarto­zásunk, azonban azt teljes egé­szében kiegyenlítettük. A fentiekre tekintettel, sérel­mes számunkra, hogy a nagy adósok között szerepelünk. A cikk az üzleti életben hírnevünk, megbízhatóságunk és a rólunk alkotott kép lerontását jelenti.” Amint dr. Göcző Géza megyei felügyelőtől megtudtuk, a kétna­pos ellenőrzés-sorozatra azért van szükség, mert az építési munkahelyeken évente 5000 embert ér baleset, s ezek közül negyven halállal végződik. Ugyan pusztán statisztikai adat, ám mindenesetre megdöbbentő tény: az építkezéseken hatszor gyakoribb a halálos baleset, mint egyéb munkahelyeken. November 3-án Köz­meghallgatás Egerben Ismét lakossági fórumra — közmeghallgatásra — in­vitálják a város polgárait a megyeszékhelyen. Eger Me­gyei Jogú Város Önkor­mányzata legközelebb no­vember 3-án tart ilyen ren­dezvényt, amelyen minden érdeklődő helybeli elmond­hatja a közérdekű javaslata­it, illetve észrevételeit. A közmeghallgatást — amelyen a város vezetői vá­laszolnak majd a felvetett kérdésekre, problémákra — délután 4 órakor tartják a városháza dísztermében. Mentőöv (Folytatás az 1. oldalról) — A pénzügyi nehézségek mérséklésére a kedvezményeket a szövetkezetek, az állami gazda­ságok és a magántermelők egya­ránt igénybe vehetik. Amennyi­ben a termelő a gabonafélék, a cukorrépa, a burgonya és az ola­jos növények betakarításához tá­mogatásra kényszerül, akkor va­lamelyik felvásárló céghez for­duljon. Az említett termények át­vételéhez ugyanis csak ők kap­hatnak tíz százalékkal alacso­nyabb kamatozású hitelt. A fel­vásárló akkor juthat ehhez a ka­matkedvezményhez, ha a ter­ményre kötött szerződés időpont­jától számított egy hónapon belül a termelőnek járó összeg leg­alább 70 százalékát készpénzben kifizeti. Az is kikötés, hogy a tel­jes vételárat a felvásárlási szezon végéig megtérítse. A jövő évi ter­més érdekében a termelők ked­vezményes —10 százalékkal ala­A tűzvédelmi totó eredményei A Heves Megyei Hírlap 1992. szeptember 22-i számában megje­lent tűzvédelmi totóra beérkezett megfejtéseket értékelte a Heves Megyei Tűzoltó-parancsnokság. A számos beküldő közül ketten teli­találatot, négyen pedig 13 pontot értek el, melyhez gratulálunk. A szerencsés nyertesek: Vajda Bálint (Gyöngyös) 400, Sallai Kinga (Eger) 400, Palkó Ágnes (Eger) 300, Szolyák Ágnes (Eger) 300, Dó na László (Hat­van) 300, Mérai Péter (Eger) 300 forintos könyvutalványt nyertek. A helyes megfejtés a következő: 1, 2, X, 1, 2, X, 2, X, 2, X, 2, gyufa, füst, kakas. A nyereményeket a Heves Megyei Tűzoltó-parancsnokság pos­tán küldi meg a nyerteseknek. Hatszor több, mint máshol... Építkezések és halálos balesetek THE ORIGINAL SINCE 1851 MÁRKABOLTJA NYÍLT Heves megyében Egerben az ARANYPÓK ÁKI HÁZ-ban Sándor 1. u. 8. és Gyöngyösön a CIAO RAGAZZO Áruházban Mátyás kir. u. .3. Ajánlatunk: gyerek joggingnadrág hosszú ujjú felsővel, pólók. „RUGBY” pólók hímzett emblémával, felnőttpólők, ingfazonü joggingfelsők, kapucnis joggingfelsők, garbók. „SZABADIDŐ-RUHÁZAT AZOKNAK, AKIK A MINŐSÉGET KERESIK” A nyári gyakorlatot is ide tervezik Gyöngyösi gazdászok Ausztriában A Gyöngyösi Mezőgazdasági Szakközépiskola két esztendeje ápol testvérkapcsolatot a stájeror­szági Raumberg hasonló intézmé­nyével. Azóta rendszeresek a cse­relátogatások, a tapasztalatszerző tanulmányutak. A Mátravidék diákjai s nevelőik legutóbb a na­pokban töltöttek ismét hasznos és emlékezetes időt külföldi baráta­iknál. Ez alkalommal az újabb csoport is megismerkedett az in­tézet életével, tanüzemével, kuta­tóintézetével, valamint szórako­zást szolgáló létesítményeivel. Még a kiutazás során megte­kintette a társaság Liszt Ferenc doborjáni szülőházát, a fraknói Esterházy-várkastélyt, a közeli Traunfels barokk kiállítását, il­letve egy Altauss körüli sétán is részt vett. Hazafelé pedig a melki székesegyház és kolostor szépsé­geiben gyönyörködtek a gyön­gyösiek — akik mostani látogatá­sát majd a tavasszal viszonozzák a vendéglátók. A gyöngyösi iskola gazdakép­zésben résztvevő tanulói október 2-án kétnapos burgenlandi ki­ránduláson voltak. Megtekintet­tek Felsőőr környékén több far­mergazdaságot is, s egyidejűleg a falusi vendéglátást tanulmá­nyozták. A vendégeket minde­nütt nagy szeretettel fogadták az osztrák, a horvát és magyar szár­mazású gazdák, s ismételten az­zal biztatták, hogy a gazdajelöl­tek esetleg majd a kötelező nyári gyakorlatukat is Ausztriában tölthetik. a mezőgazdaságnak csonyabb kamatozású — hitelt vehetnek fel az 1993-as vetéshez szükséges szántóföldi és kerté­szeti talajmunkák elvégzéséhez. Az ilyen kedvezményes hitel ösz- szege hektáronként 6 ezer forint lehet. Az őszi búza, árpa és rozs vetési munkáinak költségeire 10 ezer forint értékű, ugyancsak 10 százalékkal csökkentett kamato­zású hitel vehető fel. Az aszály­károsnak minősített termelő ugyanazt a 6 ezer és 10 ezer fo­rintos kölcsönt húszszázalékos kamatcsökkentéssel kaphatja meg. — Mely termelő minősül aszálykárosultnak ? — Megyénkben minden gaz­daság ilyennek számít, ez össze­függ azzal, hogy ilyen kevés csa­padék, mint amennyit az idén mértek, egy évszázadban csupán egyszer fordul elő. A legkevesebb eső megyénk déli részén, Pélyen volt, ahol szeptember végéig nem érte el a száz millimétert. De a megyei átlag sem túl sokkal több, hiszen 150 milliméter volt, a ki­lencedik hónap végéig. Az aszály által sújtott gazdaság fogalmát a földadóról szóló törvény szabá­lyozza, amelyet hivatalunk iga­zol. A hitelfelvételnél aszályká­rosultnak minősül az a termelő, aki a földadó mérséklésében vagy annak elengedésében ré­szesül. Emellett az is, aki egyéb­ként felmentést kapott a földadó fizetése alól, hivatalunknál segít­séget kérhet az aszálykár nagysá­gának megállapításához. — Mit kell tenni azoknak, akik kedvezményes hiteleket kí­vánnak felvenni? — Forduljanak a kereskedel­mi bankokhoz, amelyek a hitel- képességet megvizsgálják. En­nek garanciája az a termék, amelyhez a kölcsönt felveszik. A kormány az őszi búza biztosítása érdekében a kamatkedvezmény mellett ehhez a hitelhez 70 szá­zalékos fedezetet is vállal annak érdekében, hogy a termelők mi­nél nagyobb köre kölcsönképes legyen. Az említett állami garan­ciát akkor kaphatja meg, ha hoz­zájárul ahhoz, hogy a megtermelt őszi búza értékesítéséből szár­mazó összegből a hitelt törleszti. Ezt a szerződésnek tartalmaznia kell. Amennyiben a termelő va­lamilyen oknál fogva a hitelt nem tudja visszafizetni, akkor az álla­mi garanciavállalás visszafize­tendő állami támogatássá alakul át. A kamatkedvezményt akkor kaphatják meg az érintettek, amennyiben hivatalunk igazolja az elvégzett talajmunkát és a be­vetett terület nagyságát. — A legújabb kormányzati in­tézkedés szerint vissza nem térí­tendő állami támogatást is nyúj­tanak. — Valóban, az őszi búza, árpa és rozs vetéséhez hektáranként legfeljebb 1500 forintot biztosít — minősített vetőmag, műtrágya beszerzésére, a talajművelésre és a vetéshez felhasznált gázolaj megvásárlására. Mindezt szám­lával kell igazolni a támogatás igénybevételéhez. Ennek birto­kában a termelőnek az APEH Heves Megyei Igazgatóságához kell fordulnia. A vetést követő •hónap 15. napjától ugyanis on­nan lehet igényelni a támogatást. — Miközben az aktuális mun­kákat végzik, a szövetkezeti tag­ságot élénken foglalkoztatja az átalakulás. Ebben mik a tapasz­talatok? — Eddig a megye 56 termelő- szövetkezete közül 10 alakult át magántulajdonon alapuló mező- gazdasági, illetve kereskedelmi szövetkezetté. Új alapszabályt, új igazgatótanácsot és felügyelő­bizottságot választottak. Azok­nál a gazdaságoknál húzódik el az átalakulás, ahol csoportosan is kiválást jelentettek be. A va­gyon megosztása hosszabb elő­készítést igényel. így van ez Egerben, Hatvanban, Mezősze- merén, Kiskörén. Egyébként a szövetkezetek 20 százalékában várható jelentősebb szervezeti változás a következő időszak­ban. Mentusz Károly Továbbképzés pedagógusoknak A Heves Megyei Pedagógiai Intézet első osztályban tanító szakemberek számára bemutató tanításokat szervez. Tegnap dél­előtt Egerben, a tanárképző főis­kola 4-es számú gyakorlóiskolá­jában került sor ilyen órákra, míg október 13-án Gyöngyösön, a II. Rákóczi Ferenc Általános Isko­lában tartanak hasonló foglalko­zásokat. Klebelsberg Kunó- emlékünnepség A hatvani Bajza József Gim­názium és Egészségügyi Szakkö­zépiskola igazgatósága, valamint a Bajza Öregdiákok Baráti Kö­rének elnöksége szervezésében — dr. gróf Klebelsberg Kunó ha­lálának 60., és az iskola fennál­lásának 65. évfordulója alkal­mából — emlékünnepséget ren­dez. A rendezvény október 10- én délelőtt misével kezdődik (a hatvani belvárosi r. k. plébánia- templomban), majd délelőtt fél 11-kor leleplezik Klebelsberg domborművét, amelyet Sz. Nagy Mária, egykori bajzas diák alko­tott. Az ünnepség iskolatörténeti kiállítás megnyitásával folytató­dik, majd a gimnázium tornater­mében iskolai ünnepéllyel zárul. A KDNP elnökhelyettese Párádon Október 8-án, csütörtökön — délután 17 órától — dr. Varga László, tárca nélküli miniszter, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökhelyettese tart előadást Pá­rádon, a polgármesteri hivatal épületében. A politikus többek között arról beszél majd hallga­tósága előtt, hogy Magyaror­szágnak milyen esélyei vannak a jóléti társadalom elérésére. Rock-klasszikusok klub A gyöngyösi Török Ignác Gyermek-Szabadidőközpont­ban tartja alakuló estjét a most induló Rock-klasszikusok klub. Az első találkozóra csütörtökön délután 5 órakor kerül sor. A programok között szerepelnek majd rocktörténeti előadások és vetélkedők, az érdeklődők pedig egyedi video- és hangfelvétele­ket láthatnak, illetve hallhatnak majd a különböző ritkaságokról. Gáz Besenyőtelken és Dormándon Mostantól kezdve Besenyő- telken és Dormándon is lesz ve­zetékes gáz. Ebből az alkalom­ból Besenyőtelken az általános művelődési központban e két község ünnepélyes átadási ün­nepséget rendez. Ennek kereté­ben október 9-én. pénteken 14 órakor dr. Bakay Árpád, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium helyettes államtitkára gyújtja meg jelképesen a lángot. Az indiai jóga csodái Az egri Ifjúsági Házban ma 17 órától kerül sor a Vízöntő című sorozat következő előadására, amelynek címe: Paramahansa Jogananda és az indiai jóga cso­dái. Az előadó ezúttal Bánhegyi Zsolt, a Parakutatási Tudomá­nyos Társaság elnöke lesz. Fut a Heves Október 11-én, vasárnap, dél­előtt 11 órától rendezik meg az immár hagyományosnak számí­tó Fut a Heves őszi futamát. Az útvonal megegyezik a tavalyival, ám az utcák nevei időközben megváltoztak. így most a Vérta­nú, az Aponyi és a Gyöngyösi ut­ca irányában futhatnak majd a vállalkozó kedvű sportbaratok. A táv 4 és fél kilométer, a me­zőnyt pedig a városi sporttelep­ről indítják el. Nevezni a helyszí­nen lehet 9 órától. Hírközlési konferencia „Fel — támadó” vidék ’92 címmel információs és hírközlési konferenciát rendez a MTESZ Heves Megyei Szervezete és a Magyar Elektrotechnikai Egye­sület Egri Szervezete. Az egri Technika Házában október 9-én, 10 órakor kezdődő tanács­kozásra számos rangos előadót — így dr. Kiss Gyula, dr. Siklós Csaba és dr. Pungor Ernő mi­nisztereket — hívtak meg. Értesítjük olvasóinkat, hogy a Heves Megyei Kárrendezési Hivatal (Eger, Maczky V. u. 2.) termőföld-árverési hirdetmé­nyeit a holnapi lapszámunk­ban olvashatják.

Next

/
Thumbnails
Contents