Heves Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-24-25 / 251. szám
4 SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1992. október 24—25., szombat—vasárnap Hatvan is megmutatta arcát Loire menti szép napok a magyar — francia barátság jegyében Idén áprilisban látogatott el Hatvanba a negyedmilliós Loire menti város, Tours küldöttsége, amelyet a Magyar-Francia Társaság helyi csoportja — Vass György elnökkel az élen — oly meleg szeretettel, s gazdag programmal fogadott, hogy azon nyomban együttműködési szerződés született a randevúból. Milyen céllal? Megismerni egymás életét, kultúráját, elhinteni a szoros együttmunkálkodás feltételeinek magvait. S íme, alig telt el fél esztendő, már a reggeltől estig zsúfolt tours-i utcákat járjuk, gyönyörködünk a pompázatos középületekben, a dúsgazdag kirakatokban, de még inkább a múzeumok látványosságaiban, hogy a városi könyvtár dísztermében a Hatvani Galéria vendégkiállításába botoljunk. Ám a magyar tájakat, embereket megidéző színpompás festmények gyűjteménye mellett szerepel az ötezer példányos alkalmi műsorfüzetben a Hatvani Kvartett éjpp- úgy, mint a nógrádiak néptanc- kavalkádja, Benda Kálmán professzor előadása a magyar-francia kapcsolatok történelmi múltjáról, vagy Köpeczi Béla értekezése Erdély jelenének mondásos stigmáiról. helyzetéről, ellentennek Végül is hogyan jutottunk idáig, kinek köszönhetjük az ünnepi heteket, ki mozgatta meg irányunkba a tours-i derék franciákat? Egy tragikusan csengő történelmi névre utalok: grófTeleki Pál. Az a miniszterelnök, aki — ha már nem tudta meggátolni hazánk háborúba sodródását a náci Németország oldalán — önigo magát áldozta fel félelmetes me- mentóként. Nos, az ő testvérének unokája, Teleki Judit sürög- forog most körünkben, hogy a tours-i Magyar-Francia Társaság elnökeként mindent rendre ellenőrizzen, utolsó energiáját áldozza fel az ügy, az első közösen kimunkált kulturális és tudományos szemle sikere végett. Amikor pedig a könyvtári díszterem szépszámú közönsége előtt elhangzik nyitóbeszedem, már fordul Patrik Balaynan alpolgármester úrhoz, aki hangsúlyt ad szavaimnak, miszerint: valamennyien szépre, nemesre születtünk, s ezt a lehetőséget nem játszhatjuk el könnyelműen. Törekednünk kell hát a legnemesebb célok megvalósítására, s ha ez a két város, Hatvan és Tours baráti kézszorításában testesül meg, akkor már érdemes léteznünk. * Teleki Judit egyébként négyf yerekes családanya. S bár töré- eny, mint a rozmaringszál, igyekezete kiapadhatatlan. A tárlatnyitás alkalmára képes volt egyik verskötetemből idézni szakaszokat előbb magyarul, majd francia fordításban, hogy hallgatósáf unk párhuzamot vonhasson a ét nyelv hangzása, zeneisége között. És valami ehhez hasonlót véltem kihámozni ama törekvéséből is, ahogyan videofelvételről megszólaltatta kisebb leánya, Sabine hárfajátékát, méghozzá Liszt- és Debussy-művek tételeinek egymásba oltása, egymásra építése révén. Hogy pedig háziasszonyként szintúgy állja a sarat, bizonysága ennek, miszerint — Szokolay Sándor hírneves zeneszerzőnk hatvani szóhasználaA híres tours-i katedráiis tát idézve — agypangásként hatott reánk a szerény ebédlőasztalra szervírozott magyaros étkek sorsa. Ám mindig mentegetőzve, hogy ez biztosan nem az „igazi”, s nagyszülei kastélyában, túl a Kükúllőn, mind a malacsült, mind a töltött káposzta más ízeket gerjesztett volna nyelvünk hegyen. Judit asszony férje, Gerando de Charpentier úr merőben más alkat. Nem tudja kivonni magát felesége bűvköréből, ám elgon- dolkodóbb, megfontoltabb. Ez egyébként szakmájával is összeS het, mivel a vasútmémöki jma merőben más belső habitust feltételez. De amikor megérkezik idősebb leányuk, Valerie, rögtön kapacitálja, hogy vigyen el bennünket a Rue Traver- síere 15. alá, ahol további meglepetésben lesz részünk. Hát igen, a zsúfolt, különböző kelmékkel, antik bútorokkal teli lakásban tem meg. Utaltam például arra, hogy a vízfestés technikája szinte egyidős az emberi kultúrával. Ám önálló, sajátos képzőművészeti ágazatként Angliából áramlott szét a XVIII. században. És nem mi, magyarok tehetünk róla, hogy Albionnal átel- lenben, francia földön, nem születtek William Turnerek, vagy akárcsak a magyar Barabás Miklóshoz, Lotz Károlyhoz, Fe- renczy Bénihez mérhető mesterek. Szily Géza, Légrády Viktor, Szakáll Agnes és a többi magyar akvarellista tehát folyamatosságot jelez, állandó jelenlétet a műfajban, amiért mindenképpen halasak lehetünk nekik. * Mennyire sikerült vitapartnereim figyelmére hatnom? Egyelőre nenéz lenne felmérni. Meg aztán időnk se maradt az akva- rell-propagandára, mivel előállt egy gépkocsi, hogy francia túránk záróaktusakent ellátogassunk a Loire-völgyi több száz éves kastélyok tálán legszebbi- kébe. Chateau de Chenonceau! Voltaképpen a folyó, a Loire vizére épült a szemet-szívet gyönyörködtető főúri fészek, amelynek nemcsak a méretei nyűgözik le az embert, hanem amibe csak ütközik ezernyi ilyen-olyan célra kialakított szobában, teremben. Na meg a műkincsek, a faragott bútorok, márkás festmények itt, odébb meg a konyhák, kamrák, üveg- és porcelánedényekkel telítetten. Ez még igazi rácsodál- kozás, beleértve a műves vadász- fegyvereket is! Ám igencsak be- leborzongtunk, amikor a kastély hajdanvolt gazdáinak kínzó- kamrái felé tapostuk a lépcsőzetes majd ama kiröpítő kabinhoz kormányoztak bennünket, ahonnan a megtévedtek összemorzsolt teste rongyzsákként csusszant végig egy lejtős alag- utacskán a Loire mindent elnyelő vizébe. Rászolgált-e bármelyikük e félelmetes, megalázó büntetésre? A választ múlt századok rejtik. S ki törődik már a semmibe hullt halálhörgéssel, egy-egy sikoly hangfoszlányaival... * Hát igen! A Loire-völgyi pompázatos kastélyok látványához, eme építmények XVII- XVIII. századi életviteléhez az ilyesmi is hozzátartozott. De tálán épp ennek az ellentételezéseként tart még most, október második felében sem csökkenő érdeklődés közepette Tours és a Francia-Magyar Társaság első kulturális demonstrációja, amelynek részesei lehettünk. Milyen sikerrel? Véleményem szerint vendéglátóink nem csalódtak bennünk. Ez kiérzett hangjukból, párás tekintetükből, s ugyanígy a gépkocsijaink után lebbenő kenaőcskék szél fútta lobogásából. Akkor hát ou Tevőire, vagy: viszontlátásra! Akár, a jövő esztendő tavaszán... És Hatvanban! Apropó! Hadd jegyezzem még ide: eljöttünk után lours nem szűnt meg bennünket szolgálni. Október 28-án várják hazánkból azt a negyven közép- iskolás diákot, akiknek tíznapos vendégeskedését jövő év tavaszán francia gimnazisták viszonozzák, s ne feledkezzünk meg arról a diaporáma-vetítéssoro- zatról sem, amelyet e hó végén a tours-i könyvtárban rendeznek meg, négy estén át mutatva be hazánk tájait, nevezetes építményeit. Moldvay Győző nyújtott tálcáján. A matróna pedig — magyarul ugyan kukkot sem tud! — büszkén hivatkozik szobrász férjére, Hargitai Bélára, aki Mindszenty bíboros bizalmasa volt hajdanán, s a faragás, az agyagformálás mellett a hittudo- mannyal is frigyre lépett. Mi több, e tárgykörben féltucatnyi könyve jelent meg...! De már elment, örökre, nyújtja ki kezét a reszketeg hölgy, s múlt év júliusát emlegeti, amidőn áttetsző ujjakkal lefogta életpáija szemeit az egyik tours-i Klinikán. Pedig hogy örült volna most nekünk! Miként Magyarországra is vágyakozott. De nem tudta döntésre vinni a dolgot. Félt az öregkori meghurcoltatástól. A rendszerváltozást pedig már nem érte meg... ^ Akadt persze vitánk is egynémely francia barátunkkal. Főleg azokkal, akik Tours-ba vitt kiállításunk akvarelljeivel nehezebben fértek össze. Van ennek múltja, gyökere? Van távlata, jövője? Vagy csupán egy divatáramlattal, egy átmeneti műfajjal kísérletezünk? Firtatták vállalkozásunk hátterét, rugóit. Effajta vacsora utáni beszélgetéseinket ilyenkor „hittérítőként” élA SIPOTEKA KÖNYVESBOLTOK ajánlatéi: Remarque: A fekete obeliszk Boris Vian: Pekingi ősz Dale Carnegie: Sikerkalauz I-H. Árengedményes könyvvásár minden Sipotéka-boltban! SIPOTÉKA KÖNYVESBOLTOK: Eger, Hatvani kapu tér 8. tel.: 316-998 Érsek u. 2. tel.: 323-393 \ SIPOTÉKA ANTIKVÁRIUM Eger, Bajcsy-Zs. u. 2. tel.: 322-562 r Három pontban törvénytelen... A malomügy: „űj rendszer, új szemlélet?” Még emlékszünk, milyen vihart kavart — legalábbis azok körében, akiket érdekel a jogosság-jogtalanság témaköre —, amikor az egri malom kivált, levált, elvált (egyelőre még ez sem tisztázott...) a Éleves Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat kötelékéből. A malomi munkástanács Szarvas Béla országgyűlési képviselő hathatós közbenjárására elindította Magyarország addig talán egyetlen „spontán privatizációját”. Hogy az a bizonyos szavazás, amely erről döntött, jogos volt vagy jogszerűtlen, ezt még ma sem sikerült megnyugtató módon tisztázni. Az alábbi riportban egyebek mellett arról is szó lesz, vajon miért Ugrin Emese, és miért nem Szarvas Béla interpellált a Parlamentben a malommal kapcsolatos törvénytelenségek ügyében? Miért vonta vissza a földművelésügyi miniszter a malom alapító okiratát, s miért adott ki néhány héttel később egy másikat — s hogy eme akcióról miért nem értesültek idejében az érintettek? No meg talán az is kiderül a végén, hogy nemcsak Isten malmai őrölnek lassan... Miről nem tudtak Gyöngyösön? Komiéi Károly egy éve még a megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat (továbbiakban GMV) jogtanácsosa volt, ma már Gyöngyös jegyzője. Az első információkat tőle kaptam. Eszerint a legfőbb ügyész törvényességi óvást nyújtott be az egri malom kiválása miatt a miniszternek. És Gergátz Elemér nem sokkal később visszavonta a a különválást engedélyező határozatát. Erről egy hétig nem tudtak Gyöngyösön, de talán még Egerben sem. Az érintettekkel egy héttel később a minisztérium privatizációs főosztályának vezetője közölte a tényt, s egyben felkérte Veliczky Józsefet, a malom jelenlegi megbízott vezetőjét, hogy pótiratok benyújtásával szüntesse meg a törvénytelenségek okait. Elvileg tehát egy újabb szavazást kellett produkálnia Veliczkynek. A bökkenő, hogy az a gárda, amelyik tavaly decemberben szavazott a leválásról, már nem ugyanaz, mint a mostani. Többeket elküldték, a mostani csapat pedig miért szavazna a kenyéradó gazdái ellen? Arról nem is beszélve, hogy a jogszabály, ami alapján 1991- ben még leválhattak, már nem létezik. Sas vári Tivadar, a GMV általános igazgatóhelyettese tovább árnyalja a képet a helyzetről... Hangsúlyozza, nem az a céljuk,hogy visszakapják a malmot, annál is inkább, mert egy újfajta koncepció szerint a malomiparban is a kisüzemek megteremtése a cél. Egyébként sem a GMV vezetői, hanem annak szakszervezete kezdeményezte a malom kiválásának felülvizsgálását, jogi szempontból. Az ügy először a megyei bíróságra, majd onnan a legfőbb ügyészhez került, aki három pontban találta törvénysértőnek a kiválás módját. Egyrészt a kiváláshoz szükséges kétharmados többség nem volt meg a szavazáskor. Másrészt az illetékes önkormányzatnak nem jelentették be a kiválást, harmadrészt pedig nem rendelkeztek a törvényben előírt 12 havi zavartalan működéshez szükséges tőkével... A malom, mint labda... — Magát rosszul informálták — szögezi le Veliczky József, amikor a törvénysértésről érdeklődöm. — A miniszter úr visszavonó határozatáról Önök akkor nem is tudtak? — Hallottunk róla, de csak annyit, mint maga, vagy az utca embere — írásban nem értesítettek minket. Egy-két papírt pótlólag bekért a minisztérium, aztán pedig kaptunk egy megerősítő alapító okiratot. (Komiéi Károly úgy emlékszik, hogy Veliczky társaságában hallgatta végig a „minisztériumi kihirdetést” a visszavonásról.) — Állítólag újra kellett szavaztatni a dolgozókat... — Rosszul tudja. Nem kellett. — Hol vannak a régi szavazást bizonyító iratok? — Az irattárban. De higgye el, megfelelő számú szavazat van az igen mellett. Ez az egész akció a GMV mesterkedése, arra irányul, hogy a malmot visszaszerezzék. Csakhogy ez a malom a dolgozóké, az ő akaratuk pedig, hogy önálló vállalat maradjunk. Mi ebben a labdajátékban a labda szerepét töltöttük be, de ezek régi ügyek. Termelünk, dolgozunk... — A kiváláskor feltételként szabta a minisztérium, hogy március 31-igprivatizálniuk kell a malmot. Már annak idején is szó volt bizonyos kivásárlásról, s ennek érdekében Önök egy kft.-t is alapítottak, aminek az ügyvezető igazgatója Szarvas Béla képviselő úr. Hogy állnak jelenleg a privatizációval? — Ön is tudja, hogy valamit privatizálni nem könnyű ma Magyarországon. Hosszú folyamat, és mi különben sem akarunk fejjel menni a falnak. Türelmesek vagyunk, inkább a labirintusban megkeressük a kijáratot. Nem úgy néz ki, hogy márciusban privatizálni tudnánk, de még egyszer mondom, ez nem rajtunk múlik. Ha én magának azt mondom, vigyen el a lakásomról két szekrényt, s közben bezárom a lakást, elhajítom a kulcsot és elutazom — mit csinál? Nem tudja elvinni a szekrényt. Hát valahogy így állunk mi a privatizációval. — Mi igaz abból, hogy a kivásárlásra alakult kft. ügyvezető igazgatója Szarvas Béla ország- gyűlési képviselő, s amennyiben a kft. a malom tulajdonosa lesz, akkor belőle válik az első számú vezető? — Nézze, a kft.-nek majdnem harminc tagja van, amint már említettem, köztük dolgozók is. Nem tudom, ki lesz az ügyvezető. Majdnem mindegy, hogy Szarvas Bélának, Szilágyi Sándornak vagy Németh Gyulának hívják. De olyan ember lesz, aki ezért a malomért tett is valamit, nem pedig csak úgy beszédült az utcáról. „Ha visszarendeződés — rástartolok” Érdekes mozzanata a dolognak az, ami a Parlamentben történt. Ugrin Emese képviselőnő interpellált a malommal kapcsolatos törvénytelenségek miatt, a minisztertől kapott elhárító választ a képviselők elfogadták. Hogy nem Szarvas Béla — mint az egri körzet honatyja — szólalt fel a hiányosságok ellen, annak az újságíró csupán egyetlen elfogadható magyarázatát látja: bizonyára nem tudott azokról. Ám a tisztánlátás érdekében megkérdeztük, tájékozódott-e arról, hogy több szempontból törvénytelennek ítéli a legfőbb ügyész a kiválást? — Egyrészt ezek a pontok „nem ültek” — válaszolta a kérdésre Szarvas Béla. — A kétharmados többség esetében egyszerű matematikai műveletről van szó, ehhez nem tudok hozzászólni. Tulajdonképpen nem is nagyon mentem utána az ügyészségi óvásnak, mert úgy tűnt, hogy az egyoldalú információkra épül. De mivel a legfőbb ügyész nem azt kérte, hogy állítsák vissza az eredeti állapotot, hanem azt, hogy a formai hiányosságokat küszöbölje ki a minisztérium, így nem láttam szükségét, hogy különösebben utánajárjak a dolgoknak. De megtettem volna, ha úgy látom, hogy a „visszarendeződés” a cél. — Hogy megfelelő tőke vagy forgóeszköz nélkül működne a malom — ez is egy pontja az óvásnak —, nem más, mint szakmai balfogás. Eszközök nélkül hogy működhetne egy vállalat? Az meg, hogy az önkormányzattal nem volt egyeztetve, megint nem állja meg a helyét. Csupán arról van szó, hogy az alpolgármester nekem címezte a jóváhagyást, az új vállalatnak ugyanis még nem volt neve. Én ezt a papírt azonnal csatoltam a kérelemhez. — A válasza után fölöslegesnek tűnik a kérdés, de azért felteszem: nem fordult meg a fejében, hogy interpelláljon a Parlamentben? — Miért interpelláltam volna? Minden rendben ment, a leválás megtörtént. Akkor „startoltam” volna rá, és kértem volna magyarázatokat, ha vissza akarták volna fordítani ezt a folyamatot... Doros Judit ,Ha bezárom az ajtót, nem tudja elvinni a szekrényt...”
