Heves Megyei Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-12-13 / 216. szám
4. SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1992. szeptember 12—13., szombat—vasárnap Utcára vonulnak-e még a fehérköpenyesek? A megyei kórház lázlapja — Az egészségügy szervezeti változásai hogyan érintik a megyei kórházat, az alapellátás átszervezése mennyiben módosította a helyét* és szerepét? — Úgy gondolom, hogy alapvetően a kórház helyzete és szerepe nem változott. Régen is, jelenleg is, és a jövőben is az a feladata, hogy az otthonukban nem kezelhető betegeket gyógyítsa, vagy adott esetben vizsgálja ki. 1991-ben, miniszteri utasítás értelmében — egyébként a kormány cselekvési programjának megfelelően — került sor a megyénk székhelyén lévő körzeti orvosi és körzeti gyermekorvosi hálózat leválasztására. A megyei jogú város önkormányzatával folytatott hosszas tárgyalássorozatot követően, 1992 februárjában állapodtunk meg, január 1-jei dátummal visszamenőleg. Ettől kezdve a háziorvosok és házi gyermekorvosok munkáltatói feladatait Eger önkormányzata látja el. Ezzel a lépéssel a kórházban dolgozó orvosok és szakdolgozók száma érthetően lecsökkent, hiszen munkajogilag a városi önkormányzathoz kerültek át. A cselekvési programban meghatározott célkitűzések egyértelműek és világosak. Azt szolgálják, hogy a körzeti orvosiból háziorvosivá átfejlesztendő, és tulajdonképpen évek alatt megvalósulandó rendszerben ez a szolgálat minél teljesebb körű ellátást tudjon nyújtani a rászoruló betegeknek. Várhatóan az évek alatt bizonyos fokig a kórházi betegforgalom csökkenhet így, de ebben az évben ennek még — figyelemmel az első félévi kórházi ágykihasználási mutatókat—nincs jele. Úgy gondolom, hogy az igazi háziorvosi rendszer kialakulása egy körülbelül 6-8 éves folyamat. Ehhez hozzátartozik első lépésként, hogy háziorvosi képzés induljon az egyetemeken. Másodsorban a létrehozott háziorvosi intézet találja meg azokat a képzési formákat, amelyekben az orvosok a szükséges ismeretbővítést megkaphatják. Jelenleg a háziorvosi intézet által kiadott állásfoglalások és továbbképzési tervek egy többlépcsős programot jelentenek. Rövidebb-hosszabb távú posztgraduális oktatás után érhető el az a szint, amely a megfelelő ellátáshoz szükséges ismeretek megszerzéséhez kell. Természetesen a másik oldalról, az ellátást igénylők részéről is szükséges egy bizonyos szemléletváltozás. Nevezetesen, hogy legyen meg egyfelől a szociális háttér és biztonság, hogy az idősebb kordákat ne kelljen csak azért kórházba vinni, mert mindkét gyermekük dolgozik, s nincs, aki őket éllássa, napközben felügyelje. Másfelől pedig el kell terjednie a szemléletnek — és uralkodóvá válnia a lakosság körében hogy a gyógyulás legjobb feltételei (általában) az otthoni környezetben inkább adottak, mint a kórházban. — Korábban az egészségügyben volt egy jelszó, amely az integrált betegellátást tűzte ki célul, nagy gyógyító „monstrumokat” elképzelve. Ez a koncepció, amit az imént vázolt, némileg más. Mindenképpen jobban érvényesül benne annak az orvosnak a felelőssége, aki közvetlenül foglalkozik a beteggel... — Az integráció egyrészt munkajogi volt, hiszen régebben a tanácsokhoz tartoztak az orvosok. Most tulajdonképpen e téren történt a leválasztás, s ez nem azt jelenti, hogy alacsonyabb vagy magasabb szintű ellátás következik be ettől a rendelettől. A jobb munka garanciája az lehet, hogy a háziorvosi rendszerben az alaprendelet bizonyos limiteket ad meg, amely fölött már nem célszerű például kártyát begyűj- tenie az orvosoknak. Az ideális fölötti betegszám már túlzott feladatot ró az orvosra, következésképpen ilyenkor már nem emelkedik, hanem csökken a bére, éppen azért, mert gondozási feladatokat is el kellene látnia. Sőt, lassan afelé haladunk, hogy a szüléseket ismét a háznál vezessék majd le. Nyugaton ez az eljárás már nagyon terjedőben van, mert csak látszólag visszalépés: kórházi környezetben nagyobb a fertőzésveszély. A háziorvos nyomon tudja követni a terhesség folyamatát, s ha a leletek normális folyamatra utalnak, mondjuk a második gyerekét már miért ne szülhetné meg otthon a nő? — A régi elképzelések között fontos szerepe volt a különböző egészségügyi intézmények közötti rangsornak. Eleve más lehetőségei voltak egy városi kórháznak, mint egy megyeinek, vagy egy kiemelkedő pesti intézetnek. Változik-e ez a elv? — Nem volt ez az elképzelés helyes, amennyiben alá- és fölérendeltségi viszonyokat tükrözött. Nem szolgált jó célt, ha az alacsonyabb és magasabb rendű kórházi orvos fogalmának kialakulását segítette elő. Mert e koncepció szerint egyes kórházak bizonyos feladatok ellátására tárgyi vagy személyi feltételek miatt nem képesek. Persze nem lehetett és ezután sem lehet minden intézményt valamennyi ma létező egészségügyi technikával felszerelni. Ezt egyetlen ország sem engedheti meg magának. A megyei kórházak létrehozásának is Az egészséges ember, ha nem ott dolgozik, vagy ha nem látogatóba megy, inkább kerüli a kórházat. Pedig előbb-utóbb valamennyien rászorulunk az egészségügy segítségére. Nem mindegy tehát senki számára, hogy milyen körülmények várják ott, milyen szakemberek kezébe kerül, s mennyire korszerű berendezések segítik a gyógyulását. Sok ellentmondásos hírt lehetett hallani a kórházakról: anyagi nehézségeikről, mindennapos gondjaikról. Arra kértük dr. Ertsey Csabát, a Markhót Ferenc Megyei Kórház-Rendelőintézet igazgató-főorvosát, hogy vessünk számot az intézmény helyzetével. té, hanem az, hogy előbb szereztek pénzt a berendezés megvételére. De olyan igény volt erre, hogy nálunk is meg kellett vásárolni. — A Hírlap is írt arról, hogy nem könnyen jött össze erre a pénz. Ebben a szűkös anyagi helyzetben, amelyben még a kórházak működése is veszélybe kerülhet, hogyan telik ezekre a fontos, szinte nélkülözhetetlen modern berendezésekre? — Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy szükséges számunkra kom- puter-tomográf, először a társadalombiztosítást kerestük meg, hogy bár tudjuk, hogy nem kötelességük, tudják-e támogatni a készülék beszerzését. A működtetés többletköltségét vállalta a főigazgatóság. Hosszú tárgyalások után egy alapítványt hoztunk létre, hogy meg tudjuk vásárolni. A megyei önkormányzat 15 millió, Eger 5 millió forinttal, s különféle üzemek, vállalatok, kistelepülések kisebb-nagyobb ösz- szegekkel segítettek bennünket. Maga a telepítés sem volt olcsó, mert specialis, légkondicionált helyiséget kellett kialakítani hozzá. Ez már befejeződött, s a betegek gyógyításának szolgálatába állhat. — Egyébként a műszerbeszerzéshez az úgynevezett céltámogatási rendszer segít bennünket. A fenntartó önkormányzat ad bizonyos összeget, amelyhez a minisztérium a vásárlás során további 40 százalékot biztosít. Ebben az évben még számos egyéb, kisebb értékű berendezést is be tudunk szerezni. A következő hónapok feladata a jövő évi pályázatok elbírálása: az igényeket augusztus 19-ig kellett benyújtani. Mintegy 60 milliós keretünk lesz az ilyen vásárlásokra. — Mire elég ez, elérheti-e a megyei kórház felszereltsége az európai színvonalat? — A Népjóléti Minisztérium országos felmérést készített a magyar egészségügyi intézmények műszerezettségéről. Ebből az derült ki, hogy a képalkotó berendezések mintegy 50 százaléka elavult, s az egyéb készülékek körülbelül 37 százaléka szintén rossz állapotban van. Rendkívül nagy összeg kellene ahhoz, hogy a helyzeten alapvetően válmniniíirtftt^if az volt a célja, hogy azok a betegek, akik a szűkebb városi intézetekben nem gyógyíthatók meg, oda kerüljenek, ahol a felszereltség, a technika jobb, magasabb szintű. De ez soha nem jelentett merev határt. Például megyénkben a gyöngyösi kórházban hosz- szú ideig működő dr. Niedermüller Ferenc főorvos — aki a közelmúltban hunyt el — olyan magas szinten végezte a struma-muté- teket, hogy az ország egész területéről felkeresték. Tehát sokszor nem az intézmény jellege, hanem az osztály munkája dönti el a minőséget. Az indokolt, hogy mindenhol nem vesznek meg mindent. Elég, ha csak a képalkotó eljárásokra utalok: az érbetegek ellátására a megyei kórház sokkal alkalmasabb, mint a városiak. Olyan háttérrel rendelkezünk, amely a sürgősségi és az egyéb eseteket jól el tudja látni. Nálunk is vannak persze fehér foltok, amelyekben a miskolci kórház segít ki bennünket, amely regionális szereppel rendelkezik. A számítógépes réteg- vizsgálatra sokáig Miskolcra kellett küldeni a betegeinket, a komputer-tomográfot csak nemrégiben szerezhettük be. Ebben nem a borsodi megyeszékhely kitüntetett szerepe játszott köztoztassunk. Ez nem áll rendelkezésre. De még a nyugati kórházakban sem tudnak folyamatosan lépést tartani a technika fejlődésevei, mert az árak robbanásszerűen megnőttek. Ezért mindenhol programokat dolgoznak ki, mi is négy évre tervezünk, a lehetőségek figyelembevételével. — A műszerezettség hiányosságain mülhatnak-e életek? — Az ellátás minőségét ez mindenképpen befolyásolja. Kórházunkban az érsebészet országosan is kimagasló színvonalú, ennek háttere a megfelelő vizsgálóberendezés. Ez nálunk 11 éves, hetente meghibásodik, a szerelők tájékoztatása szerint azt is kérdéses, meddiß javítható. A következő évre tűztük ki az új beszerzését. Ez rendkívül nagy értékű, s ha ennek a megvételére valamilyen okból nem nyílik lehetőség, olyan visszalépés következik be, ami veszélyezteti a betegellátást, esetleg sorozatban a végtagok csonkolását eredményezheti. Az agyi érszűkület nem megfelelő vizsgálata miatt pedig végleges bénulások is történhetnek. — Térjünk át egy másik problémára. Említette, hogy milyen fontos az emberi tényező a gyógyításban: a szakemberek hozzáértése kulcskérdéssé válhat. A megyei kórházban sok osztályvezetői poszton vált szükségessé új főorvosok kinevezése. Hogyan sikerült a generációváltás? — Az elmúlt hónapok során négy új osztályvezető főorvost neveztünk ki. A baleseti sebészet élére dr. Balogh József főorvos került, a higiéniai osztályt dr. Béri Rózsa főorvosnő vezeti, aki megelőzően a tisztiorvosi szolgálat kórházhigiéniai munkáját irányította, az onkotherápias osztály főnöke dr. Kovács Lajos főorvos, aki az 1989-ben alakult osztályt azelőtt megbízottként vezette, s végezetül a szülészetinőgyógyászati osztály élére dr. Orosz Tóth Miklós lépett, aki korábban Nyíregyházán töltött be hasonló funkciót. Az egészségügyben pályázati rendszerrel töltik be az állásokat. Az érvényes előírások szerint a kérelmek szakmai elbírálását az illetékes országos intézet szakmai kollégiuma végzi. Mindent alaposan mérlegelve mondanak véleményt arról, hogy a pályázókat alkalmasnak tartják-e. A népjóléti miniszter rendelkezése értelmében nem kötelező ezt figyelembe venni, de nem hiszem, hogy sok kórházigazgató döntene a szakma legjobbjaival szembehelyezkedve. Az említett kinevezések esetében is alkalmasnak nyilvánította e jelölteket a szakmai kollégium. Ezen túl a kórház orvosi kamarája, s az intézményben működő érdekvédelmi testületek is állást foglaltak. Minden szükséges Tépés megtörtént ahhoz, a legjobb szakembereket nevezzük ki, akik emberi oldalról is megfelelőek. Persze a döntés helyességét az idő igazolhatja, s azok közül nevezhettünk ki osztályvezetőket, akik pályáztak. — Vonzó-e a megyei kórház, sok volt-e a pályázó? — Igen, sokan pályáztak. A szülészet-nőgyógyászatra hatan, a baleseti sebészetre öten, a higiéniára hárman, s az onkológiára ketten jelentkeztek. ■A — Szinte minden kérdésnél a lénzhez lyukadunk ki. Kijön-e i költségvetéséből az intéz- nény, vagy jelentkeznek-e meg- »Idhatatlan anyagi nehézségek? — Az első fel év gazdálkodása ízt bizonyítja, hogy a rendelkezésünkre álló fedezetből — ha szűkösen is — a következő időszakban meg tudjuk őrizni a működőképességet. Nem biztos izonban, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben előírt minden kötelezettségnek eleget tudunk tenni. Járna a jogszabály szerint a tizenharmadik tavi fizetés, de kérdés, hogy ezt ci tudjuk-e gazdálkodni. Minden kórháznál az jelenti a legnagyobb gondot, hogy drasztikusan megemelték a gyógyszerárakat, s ezért sok a többletkiadás, így az első fél évben 12 millió fo- ínttal használtunk fel többet a nedicinákra, mint amennyit terveztünk. Pedig a felhasználást ésszerű keretek között igyekszünk tartani, ez év áprilisától nár igen szigorú takarékossági ntézkedéseket vezettünk be. Ráadásul át is csoportosítottunk bizonyos összegeket a gyógyszerek beszerzésére. Abban is bízom, hogy a társadalombiztosítás is segít, hiszen ez az egész magyar kórházügyet érinti. Nehéz hónapok elé nézünk, de a működésünk egyelőre zavartalannak Játszik. — Idén tavasszal az egészség- igyi dolgozók tüntettek, mert szinte reménytelennek látták a íelyzetüket. Milyen ma a közérzetük, a közeljövőben várható- i, hogy újra az utcára vonulnak? — A közérzetük részben jgyanazért rosszabbodik, mint valamennyi magyar állampolgáré. Az infláció miatt egyre nehezebb a megélhetés. Az országban ceringenek hírek hatalmas jövedelmű orvosokról, nagy hálapénzekről, pedig nagyon sok helyen az ilyesmi szóba sem jöhet. Sok rémhír is napvilágot lát, így elterjedt, hogy az egészségügyben tömeges elbocsátások várhatók. Az elképzelhető — Budapesten már szóba is került —, hogy bizonyos osztályokat ösz- szevonnak. De erre európai példák is vannak, az NSZK-ban 1975-től ’90-ig 35 ezerrel csökkentették az ágyak számát, s 524 kórházat zártak be. Ezalatt nálunk 14.500-zal nőtt az ágyak száma. A feszültség másik oka az hazánkban, hogy valóban fenyegető, hogy néhány helyen osztályokat, vagy éppen kórházakat kell bezárni. A mi intézményünkben ilyen veszély nincs. Az elmúlt évben elkezdtük a nélkülözhető ágyak számának csökkentését — 159-cel kevesebb van —, s ez a folyamat folytatódik. Ez a rekonstrukcióhoz, a kórház épületeinek modernizációjához kapcsolódik. Ennek ellenére tömeges elbocsátásról szó sincs, csak a természetes létszámcsökkenésre — nyugdíjazásra — számítunk. S hogy sor kerül-e a tavaszihoz hasonló tüntetésre? Szerintem igen. Bár a Parlament tárgyalja a tavaszi tárgyalások után beígért béremelést, amely tudomásom szerint 1200 forint dolgozónként. Amennyiben a T. Ház jóváhagyja, s a költségvetés fedezni tudja, július elsejétől visz- szamenőleg, differenciáltán tudjuk ezt szétosztani. Ez talán némileg csökkentheti a feszültségeket. — Köszönjük a beszélgetést! Gábor László (Fotó: Gál Gábor)
