Heves Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-11 / 189. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1992. augusztus 11., kedd Látószög Városos pátriánk A11. világháború előtti alig több, mint félszázról napjaink­ra kereken 180-ra nőtt hazai városaink száma. Bizonyára elis­meréssel adózik ennek a külföldi, és a rangos települések kis országunkhoz képest magas aránya számos — avatatlanabb, keveset utazó — honfitársunk szívét is megdobogtatja. Csak a járatosabb ember nem lelkendezik az összegezésen. Néhány kellemetlenebb találkozása, tapasztalata is elegendő ahhoz, hogy sokallja a felsorolást, hosszúnak, túlságosan terjedel­mesnek találja a listát, s kétségbe vonja a papíron egyébként fehéren-feketén kimutatott gyarapodást. Akár egyetlen csalódásából is óhatatlanul úgy ítéli, hogy mint annyi más a legutóbbi évtizedekben — a városiasítást is erőltettük, elhibáztuk. Meglehetősen torz felfogással közelí­tettünk e téren is a haladó világhoz, a nemzetközi színvonal­hoz. Bebeszéltük magunknak, azt hittük, hogy helységeink új besorolásával is sikerülhet a felzárkózás az előttünk járókhoz. Eszünkbe sem jutott más is, több is. Az volt a fő, hogy ígér­hessünk, avathassunk. Képviselők, megyei vezetők hosszú sora fáradozott az előreléptetéseken abban a hiszemben, hogy leginkább talán ilyen formában hagyjon maga után ma­radandót. S az ügyekben szívesen szorgoskodtak, segítettek az előkelőbb tisztségek viselői is, hogy az érdemeken hasonló meggondolásból osztozhassank. így születtek egymás után az olyan városok, amelyek nem csupán felemelkedésük idején voltak meglehetősen méltatla­noka tekintélyesebb címre, hanem bizony még ma is — hosszú esztendőkkel avatásaik után — nagyon, vagy eléggé falusia­sak. Csekély lélekszámúkkal, elmaradottságukkal messze a korábbiak mögött kullognak, s talán soha el sem érik azokat. Nem öröm ez az országnak, de még az ebben vagy abban a mini, fejletlen helységben élőknek sem. Szégyenkeznek és bosszankodnak egyszerre a többiek, s az ország, a világ előtt. Pirulnak, mert okkal, joggal kérdik tőlük — nemegyszer csú- folódva, megvetően — hogy ez a falu város? Válaszolni, ma­gyarázkodni sem tudnak a felvetésre, s a reményük is hiányzik az elfogadhatóbb felelethez. Hosszú lenne részletezni, hogy valójában mi minden kell egy városhoz, s elkeserítő emlegetni, ami számos régi rango­sabb településünkről is még mindig hiányzik. Ilyenformán csak helyeselni lehet a várható mértéktartást, amit már emle­getnek. Valószínű, hogy többet teszünk országunkért, ha fel­ismerjük, hogy a legutóbbi két esztendőben avatott 14 új vá­ros is túlzás, s legalább a továbbiakban kerüljük a hasonló buzgalmat. Színes marad így is a térképnük és változatos. Ke­vesebbet kell pirulnunk egymás vagy az idegenek előtt. S ez önmagában is megnyugtatóbb lehet. Gyóni Gyula Idén a Balaton... Az idén a Balaton melegebb, mint máskor. Lehet, hogy a káni­kula teszi, lehet, hogy már ottho­nosabb nekünk. Évről évre egyre kevesebb idegen szót hallani. Bár ebben az évben mégis. Igen sok a német vendég. Hemzseg­nek a parti homokon: kevés a hely, minden drága. Mozgó áru­sok jönnek, kürtös kaláccsal, fagylalttal. A rozoga kerékpár­ján friss-meleg áruj át hordozó ci­gányasszony lassan már nagyobb nyelvi műveltséggel bír, mint a drága holmik között megbújó butikos. Ő ugyanis széles néptö­megekkel találkozik. Egy-egy főtt kukoricát — harmincért — még mindenki megkockáztat, még az egykori NDK-s, ma már (egységesen) német turisták. Bitte Mais, Bitte Mais — hangzik félóránként. Veszik is, eszik is. Ezt még jobban, mint a partmen­ti büfék zsíros hurkás-hambur- geres-lángosos kínálatát (noha ott is nagy a sor). A német turis­ták, az ideiek, csaknem olyan vé­kony pénztárcával érkeznek a magyar tengerhez, mint mi haza­iak. Hogy mégis miért ide? Óva­tosabbak, nyaralásukat jobban megfontolok a németek.” Görög­be” nem ajánlatos az utazási tor­túra miatt elindulni (noha kultu­ráltabb is olcsóbb is.) Ki így, ki úgy dönt. Talán egykori álmaik nyaralóhelyét keresik meg most. Azelőtt erre a lehetőségre is éve­ket kellett várniuk. Az idén a Balaton tehát forró. Júüus közepén végén a víz hu­szonhét-huszonnyolc fokos, és nem olyan büdös, legalábbis nem olyan nyilvánvalóan büdös, mint tavaly. Az angolnapusztu­lásról hallgatnak a helybeliek, hallgat a sajtó a rádió a tévé. Csu­pán a víz felett „bűzlik valami”, de fölfordult hasú haltetemet nem, vagy alig látni. Lehet, hogy óvatos és az idegenforgalom mi­att aggályos helybeliek kora haj­nalban eltüntetik e csúfos kör­nyezetvédelmi botrány áldoza­tait, a mégis elpusztult halakat. Tény, hogy az idén kevesebben vannak, bár egyáltalán nem nyu­godhatunk meg. A víz még nem él jobban, mint az előző évek­ben, de talán nem romlik. A Balaton környéki lakosság viszont egyre jobban él, legalább is egyre jobban él a lehetőségek­kel. Gombamód szaporodnak a kis üzletek, éjjel-nappalik és diszkontok. Rozoga villák szü­letnek újjá, mint bevásárlócent­rumok. Az obiigát ABC-ből Meinl-üzlet lett, tele az ország keleti felén (vagy legalábbis Egerben) soha nem látott italok­ká és édességekkel. Az idén a Balaton part ébre­dezni látszik. Siófok újjászületé­se bámulatos. Posztmodem üz­letházak épülnek, formás üzlet­sorok a vasút mentén, az árukí­nálat már majdnem európai. Az éttermek közül sok a frap­páns, ötletes vállalkozás. Kí­nai teázó élő zenével, és különfé­le sörözők, fagylaltozók. Az em­ber felszabadultan sétál a forró balatoni éjszakában. A pénztár­cáját eldugja jó mélyen a táskájá­ba, s lehetőleg nem vagy alig fo­gyaszt. Azt meghagyja a külföl­dieknek. Elsétál a Peep & play mellett (amely az osztrák szex­vállalkozás centruma) és próbál felszabadult lenni. Ha kell mű­körmöt (Kunstnagel) készíttet, vagy a saját fényképét applikál- tatja a pólójára (kilenszázötve- nért.) Megteheti. Mehet egyene­sen Londonból importált, ma­gyar aggályossággal (láthatóan pemzlivel átfestett) piros emele­tes buszon várost nézni, vagy konflison, s ha bár nem a medi- terránumon tölti a szabadságát, vehet Gyrost is, igaz, itt nálunk kétszer annyiba kerül, mint tő­lünk délebbre. Az idén a Balaton jó. Csak az a baj, hogy keveseknek. A vas­munkások, bányászok szakszer­vezeti üdülőjéből legfeljebb Bil­liges Hotel — így hirdetik az ol­csó szállást — lesz bárkinek, ha nem, billiárdterem vagy kaszinó. Az egykori „tulajdonosok” már nem jönnek, mert nem jöhetnek ide. Csak azt felejtették el vala­kik a privatizáció lázában, hogy ezeket az épületeket, még a Ká­dár-rendszer előtt, meg még az előtt (még negyvenöt előtt is) szakszervezeti tagdíjakból, a munkások pénzéből építették. A dolgozóknak, akik most aztán végleg kiszorultak. Az idén a Ba­laton — nekik — a kiskert, vagy a közeli strand, vagy még az sem. Munka után — ha van még nekik — megisznak pár üveg jól behű- tött sört — amit a diszkontban vesznek. Az idén... Jámbor Ildikó Az Etoni Kollégium Anglia legkiválóbb nevelő iskolája Barokk zenei fesztivál Egerben Két orgonaművész és a Musica Aulica Fél évszázaddal Ameriká fel­fedezése előtt a fiatal király, IV. Henrik alapította az iskolát, amely az Eton nevet kapta. Az intézmény öt esemény telj es év­századot élt át az angol történe­lemben. Eton az álma minden angol apának, akinek fia szüle­tik, főként akkor, ha az apa is Etonban járt iskolába. Sok apa gyermekét már hároméves korá­ban bejegyezteti az etoni iskolá­ba. Sokan azonban hiába jön­nek, merr Eton telítve van 15-20 évre. Eton a legdrágább iskolák kö­zé tartozik. Évente sok tízezer fontba kerül, és általában a tanu­lók öt évet töltenek ott. Ez az ösz- szeg nagy tőke még Angliában is. Azonban minden apa, aki itt járt iskolába, kijelenti, hogy nem lé­tezik jobb befektetés mint az eto­ni neveltetés, mert a legjobb biz­tosíték a sikeres élethez. Eton eddig már több miniszterelnököt adott Angliának, mint a többi is­kola eyüttvéve. Innen került ki már indiai alkirály, s leendő tá­bornokok, tudósok és feltalálók ültek padjaiban. Talán egy az okok közül, ami fontos, hogy a volt etonisták segítik a fiatalokat, hogy sikeresen tegyék meg az el­ső lépéseket az életben. A XVII. századtól kezdve vált szokássá a jelenlegi oktatási rendszer, melynek értelmében minden gyerek egy helyettes mesterhez tartozik, aki különös gonddal kíséri tanulmányi ered­ményeit. Mindenkinek saját szo­bája van, amelyek magánházak­ban vannak. Ott a házigazda a vezető, akinél 40-50 gyerek is la­kik. Az etoni diákok szobája ki­csi és sötét, jóformán nélkülöz minden komfortot. Az ágy egész nap meg van vetve, és a szoba sarkában található a mosdóasz­tal a mostótállal. Semmi kényez­tetés, nincs hideg-meleg folyó­víz. Található a szobában asztal is szék is, de nincs központi fűtés, és jön a hideg a Temze felől. Az etoni diákok háromszor fürde- nek hetente, a fürdőszoba azon­ban fűtetlen. Az étkezés bőséges, de nem nagyon finom. Legtöbb angol munkáscsalád jobban ét­kezik, mint az etoni diákok. En­nek az életnek a józansága teszi Őket edzetté. Az etoni diákok közössége bonyolult dolog. A 12-14 évesek rövid zakót viselnek. Az első 10- 12 hónapban, 18 hónapig min­den gyereket bükkfának nevez­nek. Éz azt jelenti, hogy nekik kell kiszolgálni az idősebbeket. Különböző szolgálatokat végez­nek, így el kell készíteniük az idősebbeknek a teát, és ki is kell őket szolgálni. Kitisztítják a na­gyok cipőjét, és takarítják azok szobáját. Ebben az időszakban fontos dolog az idősebbek aláza­tos szolgálata, ám ha feladataikat nem jól végzik, büntetésben ré­szesülnek. A legmagasabb fokozat az etoni közösségben az iskolai ta­nács. Tagjai „félistenek” Eton­ban, fekete-fehér négyszögletű nadrágot és kabátot viselnek, amelynek szegélye arannyal van hímezve. Mindenkor rószaszín szegfűt viselnek a gomblukban. Ezt a ruházatot kínai brokátból készítik. Nos, minden bükkfá­nak, ahogy a kicsiket nevezik, az a nagy álma, hogy valamikor ő is a tanács tagja legyen. Valójában ez csak egy ábránd, hiszen Eton­ban 1185 diák tanul, tehát az esély nagyon csekély. Itt a címeket nem nagyon tisz­telik. Amikor a kenti herceg is ta­nuló volt Etonban, mindegyik gyerek szimplán csak Kentnek nevezte, és ő is mint a többiek, ha hibázott, ugyanúgy megkapta a büntetést. Senki számára nem volt kivétel. Azok a gyerekek, akik befejezték a tanulást Eton­ban, két évre bevonultak katonai szolgálatra, és leggyakrabban el­érték a főhadnagyi fokozatot. A katonai szolgálat után 2-5 évig az oxfordi, vagy a cambrid- gei egyetemen tanulnak. Az igazi élet a végzés után váija őket. Nem csoda tehát, hogy a legtöbb ifjú nagyon konzervatív, habár a munkáspárti politikusok és mi­niszterek is hasonló nevelést kaptak. Van egy híres mondás, ami Macmillan miniszterelnök­től származik: „Attlee kabinetjé­ben három Etonban végzett volt, az enyémben viszont hat van.” Az iskolai idő alatt különböző vitaklubbokat alakítanak. A klubtagok az ország leghíresebb embereit is meghívták. Minden héten, más-más politikus tartott előadást, sok híres személyisége Angliának. A tapasztalt politi­kusok is elismerték, hogy Eton­ban bizony komoly kérdéseket adtak fel nekik, amelyekre csak nehezen tudtak helyes válaszo­kat adni. Eton egyedülálló, talán nincs is ilyen a világon még egy. Nem érdekes itt a ruhaviselet, az épít­mények. A nevelésnek ez a rend­szere vezet Angliában. Ha Eton egyszer lerombolódna például földrengés által, vagy akármi­lyen más módon, akkor is hason­ló módon folytatnák a nevelést, ha szükséges lenne sátrakban, vagy barakkokban. Éton az Eton, lényeges része Angliának. Történelmi hangu­lat, csend, nyugalom. Végered­ményben ez jellemző erre a vá­roskára, amelynek lakossága a statisztika szerint harmadrész­ben diák. id. Zakar János fordítása A zenei fesztivál időrendi sor­rendjében a második szakaszba esett az a hangverseny, amelyet a program kétorgonás esemény­nek hirdetett meg. Az ötletet egy ilyen műsor beállítására az a puszta tény adhatta, hogy az Egri Bazilikában valóban van két or­gona és — ha az egyébkénti adottságok ezt lehetővé teszik — két művész két orgonán egyszer­re játszhatik is itt olyan művet, ami a kettős hangszerhasználatot igényli. Itt, jelen esetben ilyen adott­ságokról szó sincs. Miután egy hirtelen összeállítás szerint meg­szólaltak Bach alkotásai, követ­keztek Mendelssohn, Liszt, Ko­dály, sőt — ezt már csak a kapko­dás hozhatta így össze — Hidas Frigyes is, egy toccátával. Sajnál­juk Kéri András orgonaművészt, aki álló a szentélyben található orgonán adta elő, bensőséges ér­zéseket keltve és vonzó lírát tol­mácsolt, a hangverseny miként­jét illetően teljes homályban lele­dző, ám kíváncsi közönségnek; majd magyarázattal fordult a hallgatósághoz sajnálva, hogy egy ilyen és ekkora félreértés — félretájékoztatás megtörténhe­tett. A három Bach-számot és Liszt B-A-C-H-ját Bíró Imre szólaltatta meg. Mintha minden igyekezete arra irányult volna, hogy ezeken a kínos negyedórá­kon túl legyen: ő, aki a bazilika házi orgonistája, ugyancsak tisz­tában lehetett, hogy a tervezők egy akusztikai képtelenségre osztottak szerepeket. Amennyire csalódottan tá­voztunk a Bazilikából, a Francis- kánus udvarban néhány nap múlva kárpótolva éreztük ma­gunkat. A Musica Aulica Régi­zene Együttes, az Ágoston Ottó által évekkel ezelőtt életrehívott baráti társaság tartalmas össze­kötő szöveggel eggyéfűzött zenei csokrot nyújtott át a hallgatóság­nak ritmusokból, dalokból, dal­lamokból, himnuszból, és főleg táncosokból, amelyek a korare­neszánsztól napjainkig nem her­vadtak el: a friss mozgás báját, az érzelmek és itt-ott megjelenő szenvedélyek lendületét sorjáz­ták — érzékeltették ezek a szá­mok. Akkor is, ha „a nóták” vásári sokadalomban hangzottak el, akkor is, ha a kifinomult Ízlésű főúri udvarokban adták elő azo­kat, a dámák és az uraságok csacska szórakozására. Isme­rünk innen neveket is, Claude Gervaise-t, Michael Praetoriusét is például, de a XIII. századi him­nusz szerzője ismeretlen. A ta- bulaturák csak bizonytalan szár­mazási adatokat közölnek. A sok és sokfajta fúvós szerszámot Okos Tibor, Baran Grzegorz, Kovács István, Kardos Judit, De- áki András szólaltatta meg, míg a spinéton Kovácsné Gulyás Zsuzsa működött közre; szóló­ban ő játszotta a Giovanni Picchi táncgyűjteményéből való Ballo ungaro-t. És hogy a zenészek már a re­neszánszban is „vizsgáló szem­mel és füllel” figyelték a muzsi­kát rendelő gazdáikat, ideidéz­zük az Ágoston Ottó által citált szöveget: „... nem lelem örö­möm az udvaroncban, ha nem muzsikus is egyben és ha köny­vön csiszolt tudása és elméssége mellett nem jeleskedik megfelelő modorban különféle hangszere­ken is.” (Castiglione: Az udva­ronc című könyvéből részlet). Az együttes vezetője félreérthe­tetlen célzással szolgált netán ar­ra, hogy ma is vannak udvaron­cok, akik éppúgy üresek és el­lenszenvesek, mint elődeik. Csak esetleg másként nevezik őket. Farkas András Kerecsendi Kis Márton- pályázat Ugyan emlékszik-e még vala­ki — persze a kerecsendieken kí­vül — Kis Márton kereskedőre és feleségére, Rajbát Piroskára, akiknek házasságából 1917. jú­nius 28-án fiúgyermek született, s a keresztségben a Márton Ist­ván nevet kapta? Az idők sodra bizonnyal elmosta Kisék nevét, de nem merülhet feledésbe a fiú­gyermek, Kis Márton István, a növekedtében sorsharaggal bir­kózó tollforgató, a múzsák je­gyese. Az a művész, aki költői, írói előnévként szülőfaluja nevét választotta, s már mint Kere­csendi Kis Márton szignálta ver­seit, publicisztikai munkáit, hogy a német megszállás alatti évek hazai irodalmának ígéretes alko­tójává váljék. Verseit, novelláit, regényeit, filmjeit tekintve egyébként ott a helye a népi iro­dalom sodrában Szabó Pál, Ve­res Péter, Sinka István oldalán, mígnem 1990-ben elragadta tő­lünk a halál a Clevelandbe emig­rált írót. Tudjuk, szülőfalujában a mos­tani évfordulón is megemlékez­tek az íróról, virágokkal ékesítve a szülőházára illesztett emlék­táblát, de elhangzik-e a neve az egri tanárképző főiskola irodal­mi tanszékének előadásain, a megye középiskoláiban, vagy hol és kik publikáltak munkássá­gáról tanulmányt, kik értelmez­ték nyelvezetének ízességét, a Kerecsendi-próza és vers hangu­latteremtő erejét? A Nemzetközi Tőkés László Mozgalom folyó­irata, a Délsziget által ezúton meghirdetett megyei pályázatot, amelynek tárgya a Kerecsendi- életmű feltárása, népszerűsítése. Pályázati kiírás szerint a terje­delmüket tekintve 10-15 gépelt oldalt kitevő dolgozatokat 1992. november 15-ig kell eljuttatni a hatvani „illetőségű” folyóirat­nak: 3001, Hatvan, Pf: 79. cím­re. Pályadíja: 10-8-6 ezer forint, amihez hozzászámít még a Dél­szigetben történő publikálás ho­noráriuma. (moldvay)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents