Heves Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-11 / 189. szám
HÍRLAP, 1992. augusztus 11., kedd GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 5 Hermann Lipót hagyatékának hányattatása Rossz gazdák a gyöngyösiek? Nyelvi tábor Hidegkúton A gyöngyösi Mátra Művelődési Központ augusztusban is gondolt a gyerekekre programjának összeállításakor. Tegnap fejeződött be a Mátrában, Hidegkúton megrendezett angol és német nyelvi tábor. A kiejtés, beszédtechnika és grammatika gyakorlásán túl a természet sze- retetére és védelmére is tanítgat- ták őket a tábor vezetői. Rózsapark Az adácsi községházával szemben lévő Egészségház kertjének feltöltésével a polgármesteri hivatal úgynevezett rózsaparkot alakított ki. Ahol eddig csak gaz termett, most már a zsenge fű zöldell. Emeli a park szépségét, hogy a bejáratot szé- kelykapuvallátták el, bent pedig padokon pihenhetnek az idősek Történt, hogy 1980. február 27-én, azaz 12 évvel ezelőtt Hermann Lipót festőművész hagyatékát özvegye Gyöngyösnek ajándékozta. A város pályázat útján nyerte el a műveket, megelőzve Szentendrét, és az óbudai Zichy kastélyt. Úgy tűnik azonban, korai volt az öröm, vagy fogalmazzuk inkább másként: nem biztos, hogy Gyöngyös megérdemelte ezt az örökséget. A helyzet ugyanis a következő. Az ajándékozási szerződésben szerepel az a kitétel, hogy amennyiben a körülbelül 100 festményt és grafikát nem helyezik el megfelelő helyre, akkor az özvegy részben vagy egészben visszaköveteli a hagyatékot. Az akkori városi tanács vállalta, hogy amíg ez nem történik meg, addig ideiglenesen a Mátra Múzeum helységeiben állítja ki a képeket. Az ideiglenes elhelyezés 12 évig tartott. Pelle Sándor, a Vachott Sándor Városi Könyvtár igazgatója tavaly novemberben vállalta, hogy intézményükben, annak is a kerengőjében helyet adnak a kiállításnak. Ehhez azonban bizonyos átalakítási munkálatokra volt szükség, amelynek teljes ösz- szege 1,2 millió forint. Ebből 400 ezret kaptak a képviselőtestülettől az idei költségvetés terhére. Ám az átalakítás mielőbbi elkezdéséhez, folyamatos végzéséhez még félmillió forintra lett volna szükség. Ezt azonban már nem kapták meg. A Hermann Lipót hagyaték ügyében megkerestük Kenyér Bélát a gyöngyösi polgármesteri hivatal humán szolgáltatások igazgatóságának vezetőjét, akitől a következőket tudtuk meg: — Még szükség van az Országos Műemlékvédelmi Felügyelet engedélyére is, hogy a könyvtár kerengőjébez ezeket a bizonyos átalakítási munkálatokat elvégezhessük. Igazában nem nagy dologról van szó, hidegburkolatot kell kialakítani, lámpatesteket felszerelni. — A festmények egy része tudomásom szerint évek óta raktárban van, teljes egészében soha, sehol nem állították ki a hagyatékot. — Erre egyelőre még mindig várni kell, mert a város képviselőtestülete nem szavazta meg a könyvtár számára a kért félmillió forintot. Kompromisszumos döntés született: amíg az önkormányzat megvizsgálja az elhelyezés lehetőségeit, addig a könyvtár galériájában a képek — legalábbis részben — helyet kapnak. Ezt úgy oldják meg, hogy folyamatosan cserélgetik őket... (Lehet, hogy kívülállóként könnyebben ítél rosszul az ember. Hajlamosabb nem mérlegelni a nehézségeket, s elfelejteni, hogy például e hagyaték ügyében milyen könnyelműen nem tett semmit az előző vezetés, a városi tanács. 1980. március 20- án egyébiránt Tir Dezső, akkori tanácselnök és dr. Jakab István, akkori VB-titkár írta alá a határozatot, amelyben a hagyatékot köszönettel elfogadják, és vállalják, hogy az özvegy feltételeinek eleget tesznek. Ám a tény mindezek ellenére tény marad. Gyöngyös város nem adott méltó helyet annak a hagyatéknak, amelyet azért mégiscsak ő kért, nem pedig Hermann Lipótné tukmált rá. S az is tény, hogy ezt a hiányosságot már nem az aláíróknak kell pótolni — a rendszerváltás többek között ilyen örökségekkel is együtt jár.) Doros Judit és fiatalok. Könyvtárfeltíjítás Felújítási munkák miatt zárva tart a gyöngyösi Vachott Sándor Városi Könyvtár. A bibliotékát augusztus 24-e után kereshetik fel ismét az olvasók. Adácsi ünnep Kétszresen is ünnep lesz Adá- cson a vasárnap augusztus 30- án. Ekkor avatják, adják át rendeltetésének az addigra teljesen elkészülő, kifogástalan tanmedencés tornatermet a testedző pályával együtt. Az eseményhez is kapcsolódó ünnepi nagymisét dr. Bánk József érsek-püspök, Adács díszpolgára celebrálja. Mégis itt vagyok Nerti egy szokványos utat járt be gyerekkorától mostanáig dr. Komiéi Károly, Gyöngyös város most megválasztott jegyzője. Azt is mondhatnám, mindezt a matematikának köszönheti. Megbukott, és emiatt a szülei inasnak adták. Később leérettségizett, majd még később jogból doktorált. Csak az utóbbi másfél évtizedben jutott nyugvópontra sorsa. Egészen a harmadik ízben megtartott jegyzőválasztásig. A képviselőtestület egyhangú szavazással döntött a személye mellett. Igen: egyhangú szavazással, ami szinte kirívó példának számít manapság. — Édesapját mindenki Karcsi bácsinak emlegette. Közismert, közkedvelt alakja volt a városnak. Ez a fajta apai örökség nem volt nyomasztó? — Fiatal koromban nagyon nem szerettem kis Kömleinek lenni. Később mégiscsak hasznosítottam ezt a tényt. De nyomasztó volt azért is, mert bizonyítási kényszert jelentett és jelent ma is: megfelelni az örökségnek. Az ő személyes példája nyomán megtanultam szeretni és tisztelni a munkát. És ezzel együtt megtanultam „mosolygósán súlyt emelni.” Mert én olyan jó humorú embert se sokat láttam, mint apám volt. Az igazán nagy teljesítményeknek egy kicsit könnyednek is kell lenniük, ez a véleményem. — Elmondaná, hogy Komiéi Karcsiból hogyan lett dr. Komiéi Károly? — Ennek elég bonyolult útja van. Fiatal koromban a tanulás nem nagyon vonzott. Csak a történelem és az irodalom érdekelt igazából. Az iskolában konfliktusaim voltak. — Nagyon finoman fogalmaRégi vágya a gyöngyöstaijáni- aknak is a szennyvízhálózat. Hosszas készülődés után szerencsére már a megvalósításon a sor. A községi önkormányzat idei legnagyobb beruházása a három ütemben elkészülő rendszer első szakasza. Mint Szamosvölgyi Péter polgármestertől értesültünk: 43 millió forintba kerülnek az ezévi munkák. A Csárda-híd közelébe tervezett fogadó állomástól a település központjáig húzódik a gerincvezeték, amire a továbbizott: „ konfliktusaim voltak. ” Éspedig? — Erről akár egy kisergényt is lehetne írni. Az történt, hogyha gimnáziumból kimaradtam. És amivel korábban fenyegettek: ha nem tanulsz, mész Bozóki bácsihoz asztalosnak, ez bekövetkezett. — Miért nem tanult? — A matematika..! Soha nem szerettem. Elsősorban ezzel volt bajom. Ma is utálom, bár nagyon sokszor rá vagyok kényszerítve, hogy számoljak. A gimnáziumban megbuktam. — Komolyan gondolta ezt az asztalos-mesterséget? — Teljesen. Szerettem a különböző műhelyekben bámészkodni. Engem gyermekkoromban mindig valamelyik iparosnál találtak meg. Ez a kézművesség iránti vonzalom a mai napig bennem van. Itt került szóba az a hobbikért, ami a Sárhegy innenső oldalán található. A kerttel kapcsolatban pedig az a rengeteg munka, ami kellett ahhoz, hogy az elvadult területből teraszos művelésű szőlő és gyümölcsös legyen, hogy a kis házikó tető alá kerüljön, aminek falát faragott kőből alakította ki — mind, mind kétkezi munkájával. Ez a hely a pihenés, a feltöltődés forrása ma is. — De a kérdés önként adódik még mindig: ha annyira szerette az ipari munkát, miért lett abból „doktor úrig; — Abban az időben keményen adóztatták a kisipart. Ezért a mesterem nem tudott tovább foglalkoztatni. Átkerültem egy vállalathoz, amit később áttelepítettek Egerbe. Közben leérettségiztem. Ahogy leszereltem a katonaságtól, kenyér után kellett akban — jövőre, illetve a következő esztendőben — az utcai csatornákat kötik. Az egész vállalkozás mintegy 130 millió forintos, s ehhez 60 százalékos céltámogatást kaptak a tarjániak, központi keretből. A program valóraváltásának határideje 1994 vége, s a kezdeti igyekezet tapasztalatai alapján minden remény megvan a sikeres átadásra. Nem szerveztek a faluban szennyvíz-társulást a megoldáshoz, a lakosság önkéntesen ránéznem. Egy hónapig jártam a várost körbe, hogy el tudjak helyezkedni. És nem sikerült. Egy véletlen találkozás folytán Kecskemétre kerültem. De nem számoltam a szerelemmel meg a nosztalgiával, és egy hónap után sírva jöttem haza, legyen ami lesz elhatározással. Munkám nem volt. Olvastam egy hirdetést, hogy az ingatlankezelő műszaki ügyintéző keres. Jelentkeztem. Ott keveredtem össze a joggal. Egyszer aztán az igazgatóm megkérdezte: nem volna-e kedvem a jogot elvégezni. Négyszer felvételiztem. Nem tágítottam. — M iért nem adta fel a harmadiknál? — Mert azt mondtam: én nem unom meg, ők pedig nem unhatják meg. Közben átkerültem a városi tanácshoz, ahol állandóan jogi kérdésekkel foglalkoztam. Vargabetűk után eljöttem a tanácstól. — Megsértődött vagy megsértették? — Talán nem... bár?... Állandó konfliktusaim voltak. Kértem a felmentésemet és megpályáztam a gabonaipari vállalatnál az állást. Ott lehúztam tizennégy évet. — Jól érezte magát, megbecsülték a gabonánál, mégis eljött. Miért? — Talán azért, hogy elégtételt is szerezzek magamnak. — Azzal, hogy „mégiscsak itt vagyok”. — Igen. Igen. — Kiknek akarja „megmutatni? — Nem, nem! Én ezt a munkát nagyon szerettem. Egy kis túlzással: imádtam. Élvezettel csinálom. Igazából ez fájt nekem, hogy ettől a munkától annak idején megfosztottak. — Benne van az is, egy kissé mogatja a terveket. Ingatlanonként 13.5 ezer forint terheli a tar- jániakat a vállalkozásban, s tekintve, hogy aki az idei év utoljáig befizeti az említett összeget, attól a későbbiekben nem kérik a progresszíven emelkedő summát: igen élénken adják a helybeliek a pénzüket. Jellemző az erőfeszítésekre, hogy már az elmúlt hét végéig közel félezer családtól gyűltek össze a forintok.-így. fellengzős fogalmazással, hogy a városért, a gyöngyösiekért tenni? — Mindenképpen. És ezzel az indokkal nagyon sokan győzködnek is, hogy vállaljam el. — Ezzel kapcsolatban az a kérdésem, hogy marad-e a Komiéi Karcsi, vagy jegyző úr lesz belőle? — Marad Komiéi Karcsi, aki most éppen jegyző. Dehát mindannyian többféle faladatot látunk el, több „szeredet” játszunk: apák vagyunk, és gyerekek, főnökök es beosztottak és én még kertészkedem is. — Hányszor pályázott a jegyzői állásra? — Felkérés alapján én csak a harmadik pályázaton vettem részt. — Tagja valamelyik pártnak? — Soha sem voltam, ma sem vagyok. Nagyon szeretném, ha a hivatali szervezet maximálisan pártsemleges lenne. — Hogyan szavaztak a személyére a megválasztáskor? — Egyhangúlag. Tehát nem az egyik vagy a másik frakció jóvoltából lettem jegyző, ami azt jelenti, hogy később sem mondhatják, hogy én ennek vagy annak a pártnak vagyok az embere. — Egy gyarkorlatiasabb kérdés: mi lesz gázgyújtó nűhelyecs- kével ezután? — Semmiféle mellékfoglalkozásom nem lehet és nem is lenne rá szükségem. Azt a sufnit naf yon sajánlom. Nekem az a büty- ölés mindig kellett. Egyébként az a kis műhely egy társasági központ volt, ahova beszélgetni is bejártak az emberek. Valószínű, hogy a fiam lesz az iparos a műhelyben. — Kinevezése alkalmából megfogalmazott-e valamilyen célt a jövőt illetően ? — Én már ezt egy más alkalommal már közöltem: a város első számú hivatásos szolgája akarok lenni. Mind amellett, hogy a jegyző nem csak városi tisztségviselő, hanem állami is. Egy nagyon jól dolgozó és szolgáltató hivatalt szeretnék megteremteni, amivel nem azt akarom mondani, hogy esetleg már míost is nem az. ^ *» « / w-i G. Molnár Ferenc Az asztalosinasból Gyöngyös jeg lett Szervezett cigányok Karácsondon van az egyik szellemi bázis A cigánykérdésben persze, hogy sok a feszültség. Áki cigány, az valószínűleg megszokta az élet során az előítéleteket. így már eleve akkor is védekezik, na a másiknak esze ágában sincs támadni. Sokszor ezek az elfojtott feszültségek erőszakoskodásba, hangoskodásba, törvényszegésbe csapnak át, s az ördögi kör máris látható. A cigányság „lelki felszabadításának”, illetve a többség és kisebbség közötti ellentét fóloldá- sának egyik módja lehet, ha megpróbálnák összefogni, s egységesen fellépni a saját érdekvédelmükért. Nem feledkezve meg Csík Zsolt arról, hogy mindezt türelem és a megérteni tudás alapjairól tegyék. S elvárva persze azt, hogy velük szemben hasonló tolerancia mutatkozzék meg. Csík Zsolttal a Roma Ifjúsági Szervezet Heves megyei Ellenőrző Bizottságának elnökével és Berki László megyei elnökhelyettessel arról beszélgettünk Karácsondon, milyen nehézségekbe ütközik a cigányság érdekvédelme, illetve honnan kaphatnak segítséget munkájukhoz. — Heves megyében 11 ifjúsági alapszervezete van a romáknak, így Karácsondon, Halmaj- ugrán, Tarnazsadányban, Ecsé- den, Szűcsiben, Apcon, Gyöngyösön, Nagyfügeden, Hatvanban, Gyöngyösorosziban és Tar- naörsön—mondja Csík Zsolt. — Számítunk arra, hogy a jelenlegi 850 tagunk mellé újabbak is csatlakoznak, hiszen mégcsak most folyik az alapszervezeteink kiépítése. Berki László — Mennyire önállóak ezek az alapszervezetek ? — Teljesen — válaszolja Berki László. — Rájuk van bízva milyen programokat szerveznek, illetve milyen eszközökkel próbálják meg érdekeiket érvényesíteni. Jó dolog, hogy Halmajug- rán, Karácsondon es Ecséden is alakult kisebbségi önkormányzat, így a községek irányításába legalábbis véleményezési lehetőségükkel bekapcsoldóhatnak. — Vannak ennek konkrét eredményei? — Igen. Az már majdnem hogy gyakorlattá vált, hogy ha egy romacsalád például szociális segélyt kér, akkor azt a kisebbségi önkormányzat — szóval a romák — véleményezik. Ugyanis ők ismerik legjobban egymás családi helyzetet. — A cigányokról olyasfajta felfogás létezik a legtöbb emberben, hogy hangosak, és indulatosak. Ezzel szemben Önöket egy politikai rendezvényen higgadtan és okosan hallottam érvelni... — Ez egyrészt annak köszönhető — mondja Csík Zsolt —, hogy az ember rájön, hangoskodással igen kevés eredményt érhet el. Azzal csak odajut el, hogy az ellenfele, vagy vitapartnere nem fog vele szóbaállni. Másrészt a Roma Ifjúsági Szervezet vezetői résztvehettek egy amolyan politikai továbbképző tanfolyamon, ahol amelett, hogy közigazgatási alapkérdéseket tisztazhattak, némi retorikát is megtanulhattak. Kár, hogy zömében ezen a kurzuson csak Heves megyeiek vettek részt. Másokra is ráférne a vitakultúra csiszolása. (doros) Pata a Hargitán Ha még nem is éppen nagy múltú, mindenesetre már régebbi keletű a gyöngyöspataiak erdélyi kapcsolata, testvérfalujukkal ápolt barátsága. A szomszéd országból legutóbb sportolók — focisták — jártak a Mátravidék kedves községében, ahol ugyan 8:l-re kikaptak a vendéglátóikkal vívott izgalmas mérkőzésen, ám mindenképpen kellemes, feledhetetlen időt töltöttek. Látogatásukat meghívóik röviddel ezután két csoportban is viszonozták. Előbb a helyi diákság, az iskolai oktatók illetve néhány kísérő szülő, s más felnőtt, majd a győztes labdarúgók utaztak a bájos Hargita megyébe egyaránt július végen, s az elmúlt héten tértek vissza a több napos kirándulásról. Élményeikről a polgármesteri hivatalban beszélgettünk két résztvevővel, Balogh Krisztina pénzügyessel és Szilágyi József- né gazdálkodási előadóval. — Igazán mondhatjuk, hogy minden várakozást felülmúlt az út, a táj, ahol jártunk, főleg pedig a kedvesség, szeretet, amivel fogadtak bennünket! — összegezik már találkozásunk elején, szinte egymás szavába vágva. — Láthatóan nagyon készültek érkezésünkre, volt ház, ahol festettek is a tiszteletünkre. — A polgármester jött elénk, de ott tolongott buszainknál úgyszólván, aki csak tehette. Egykettőre „szétkapkodtak” minket, amikor a szállásadáson osztozkodtak, s a családok nem egy esetben erejüket meghaladóan iparkodtak kitenni magukért lakásaikban, asztalaiknál. — Sokat és sok mindenről beszélgettünk, számos új ismeretséget, barátságot kötöttünk. Annyi minden szóba került, hogy most hirtelen be sem tudunk számolni valamennyiről. Az iskolások Zeteváralján, a többiek a hozzá tartozó Zetela- kán vendégeskedtek. Innen igyekeztek bejárni a környék nevezetesebb, érdekesebb részeit rövidebb-hosszabb túráikon. A pataiak ennek során felkapaszkodtak a sajnos már csak romjaiban látható Zetevárhoz, megtekintették a Szent Anna-tavat, Tusnádfürdőt, a szovátai sóbányát, a ritka hely játszóházát, hangversenytermet, sóból faragott szobrait. Voltak a Medvetónál, Farkaslakán Tamási Áron emlékművénél, Csíkszeredán a Nagy Imre képtárban, rácsodálkoztak Cheausescu egykori vadászházára. Nem hagyták ki portyáikból a híres Hargita-csúcsot, ahol a már előbb itt járt más magyar települések kőből rakták ki neveiket, emlékül. Útba ejtették az Erdélyből 40 esztendeje Gyöngyöspatára települt Lacz- kó Papp Gyula egykori gyergyói falucskáját, ahol a visszatérőt különösen melegen köszöntötték az ismerősök, s az idős „világjáró” az egész társaságot asztalhoz ültette. Felkerestek a Békás-szorost, a Gyilkos-tavat, volt aki csak megmártózott a vízben, s akadtak persze, csónakázók is. Fürödtek a Küküllőben, mulatoztak a diszkókban, s — ki ne maradjon a felsorolásból! — természetesen a focivisszavágóra is sor került. Ez utóbbin — meglehetősen nagy számú néző előtt — ismét a pataiak nyertek, de már „csak” 4:2-re. Hajnalba nyúló bankett követte a nemzetközinek hirdetett, s a messzi földön nevezetes eseménynek számító mérkőzést, illetve a vele járó zászlócseréket, ajándékozást. Himnuszok zengtek meghatóan, s könnyeztek a szemek a közös templomi éneklések idején is, meg a oúcsúzásoknál. Nehezen szakadtak el egymástól az erdélyi és a honi magyarjaink ismét, végül pedig abban maradtak a régi és új barátok, hogy a legközelebbi önkormányzati szervezésű találkozóig is látják egymást. Több hargitai már az augusztus 20. körüli napokra Gyöngyöspatára látogat. Gy. Gy.
