Heves Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-10 / 188. szám
4. HÍRLAP, 1992. augusztus 10., hétfő Üzen a szerkesztő: K. T. Ön időszakonként keresi a nyil vánosságot, most is írt egy türelmetlen „könyörgésfélét”, amire a parlamenti ülések közvetítése, vagy inkább az ottani, olykor nem is egészen épületes közjátékok ingerelték. íme: „Kb. három hónapja igen megsajnáltam Vörös Vince házelnökhelyettest, mert szinte nevetségessé vált („a helyzet”), hogy ötpercenként, több versben könyör- ött a honatyáknak, jönne már a üféből legalább az 51 százalékuk, mert képtelenek szavazni, dönteni (arról, amit esetleg előzőleg nem is hallottak). Szeretném ugyanígy nyilvános adásban, a tv-ben látni, hogy hasonló könyörgés van-e, hogy jöjjenek már a fizetést felvenni. Májusban Pétervásárán Orbán Viktor többek között azt mondta: „Az emelés előtt hozzávetőlegesen ötvenezer nettót vettem fel, de higgyék el, hogy ha a Parlamentben ülő jogászok inkább ügyvédként ténykednének, akkor sokkal többet keresnének. Könyörgöm, akkor miért nem csinálják!!? Biztos volna országunkban egy-kétszáz fej (köz- es mezőgazdász stb.), aki talán 30- 40.000-ért is nemcsak „ülne”, hanem dolgozna (tevékenykedne) a Házban. A TB évek óta könyörög a vállalatok, szervezetek zsebre vágó vezérigazgatóinak, hogy fizessék meg a TB-nek a sokmilliós tartozásokat, viszont elolvastam a Hírlapban, hogy egy tejtermelő kisgazda rimán- kodott a Tejiparnak, hogy három hónapos hátralékát fizesse meg neki. Tényleg váltás, és nem változás van?” Ilyenkor a szerkesztő megy szép sorjában, mert ez a tiborci hang igen mélyről jön, a feszülő izgalmat levezető írást nem lehet könnyű kézzel kezelni. Levélírónk nyilván nyugdíjas, mert van ideje es idegrendszerében kellő tartaléka, hogy szemmel tartsa a T. Házban folyó életet. Mi is belelesünk néha a nyilvánosság elé tárt folyamatba, s nemegyszer ki is akarjuk mondani, hogy ez a fene nagy nyilvánosság olykor árt a honatyai és honanyai tekintélynek. Hogy V. V. könyörgésre kényszeredett, ez egy egyéniség kényszer szülte megnyilvánulása lehetett, mert van egyfajta tartás, a helyben illő méltóság, amelyről lemondani nem illik. Vagy nem lehetne. Megítélés dolga. Levélírónk azonban csak a felszínt, vagy ha jobban tetszik, a megütközést is kiváltó látványt veszi észre. Minden bizonnyal ezeket glosszázza, mert ezek a tapasztalatok nem férnek össze az ő képzeletében mindazzal, amit felelősség, kötelességtudat, munkaköri teljesítés címen tartott eddig tudatában. Ez a szavazásért elindított könyörgés még jó néhány más irányú kéréssel, biztatással, noszogatással is kiegészíthető lenne. Az rendjén van, hogy a kormány előterjeszti a törvénytervezeteket, meg is vitatják, törvények is születnek — sokak szerint óriási a teljesítmény —, forog az ország szekerének a kereke. De hogy merre, azt kérdezik-e maguktól és másoktól ezek a honatyák, honanyák az ország első hatalmi fórumán? Van-e és hányszor, milyen ügyben — interpelláció ide es oda —, hogy a testület, vagy annak valamely tagja álhatato- san és a rendszeres oeszámolta- tás igényével rakná akár a miniszterelnök elé az égető kérdéseket? Vannak átütések, a frakciókon belül bomlások, irritáló folyamatok, személyeskedések, gombnyomogatások, ügyek s j áznak, de a kormány mögött álló tömb éppúgy nem tud mit kezdeni a sok kérdéssel és a kisgazdákkal, mint az ellenzék? Gyanúsan furcsa jelenségek mutatkoznak a választási kampányok során, de nincs olyan személy a törvényhozásban, aki nemcsak a jog tisztán tartása érdekében, etikai okoknál fogva is feltenné a kérdést: van-e, volt-e elfogulatlan vizsgálat, volt-e visszaélés, mi az eredmény? Hogyan alakulhatnak a dolgok, hogyan mérgesedhetnek el a személyes csatározások, hogy a kisgazda-képviselők az ország színe előtt kínosan jellegtelen részdrámákat játszanak, játszhatnak végig lökdösődéssel, kirekesztéssel, ráolvasással, botokkal, milliós korrupciók emlegetésével, vice-verza, miközben a nyugdíjas — mint a levélíró is — komoly közgazdászi furfanggal igyekszik beosztani a keveset, hogy kitartson. Vagy: így, ilyen ügyekben kell leveleznie Göncz- nek és Antalinak? Folyik a médiaháború, bujkálás a joghézagok között, itt csűrnek, ott csavarnak, és a végén mi sül ki: ha az államelnök nem ír alá — mit lehet vele tenni? Joghézag van, — semmit. Ezt Göncz is tudja, Antall is tudja, a játék megy tovább. A törvényhozás kettéhasadva ezt nézi, mert nem tehet mást. Meg az ország látja- hallja. Van egy Antall-Tölgyesy- paktum, amit senki nem ismer igazán (vagy igen?), van az alkotmány, a kettő közül melyik a fontosabb? — nem ártana ezt a kérdést is eldönteni. Vannak a már joghézagokkal, kiegyensúlyozatlan előfeltételekkel igencsak megterhelt szabályozások, kárpótlás, elévülés stb. Baktat a közélet ilyen botránytól odébb, egy olyan botrány irányába. Veszt jósolnak innen arra, onnan erre. Inog a bankrendszer? Nem! De lopnak, nagyban? Vizsgálják! A statisztikák ugyanarról minden héten másfeleképpen szólnak, más-más szájakból természetesen. Kinek jo ez? Hagyjuk az ügyvédeket! A sok laikus honatya között még viszonylag ők ülnek a legindokoltabban a helyükön, mert legalább ismerik a szakkifejezéseket, tudják, miről beszélnek, és nem a vad demagógia kiabál belőlük. De vannak olyanok, akiket a szavazók vagy a j>ártok elképesztő könnyelműséggel emeltek be az ismeretlenségből e díszes környezetbe, és ugyanolyan ismeretlenek, kiismerhetetlenek maradnak, mire a négyéves ciklus lejár. A hírességekben nincs sok örömünk. Mert mintha csak pillanatnyi érdekek vezetnék az orrukat az éppen kellemes illat irányába. Nem egy ötvenezer nettó méri a parlamenti képviselő erkölcsi értékét, hanem az, hogy miközben mi itt, lent nyögünk a terhek alatt, ők ott fent megfeledkeznek arról, hogy a választók nem hatalmazták fel őket az ülésrend forgatására, ide-oda ülésre, hanem inkább arra kaptak mandátumot, hogy a szavazatokkal a törvényhozói megbízatásukat elnyerő kiválasztottak a szürkéket, a névteleneket képviseljék a legfontosabb helyen. Ez a kötelességük mintha a jiöffeszkedő arrogancián és más személyi kérdések mögött csak másodrangú nyavalvgásként jöhetne számításba. Es ha még az újgazdagokat, a műveletlenül ehtet játszó maskarákat is behozzuk a képbe, netán a két- és sokszínűekkel együtt, a panoráma még zordabb lesz egy-két paraszthajszállal. Ide valóban szükségeltetik a polgári fegyelem, kivárni ama bizonyos alagútnak a végét. Üres helyek Üres helyeket szór elénk egy nagy, bőséggel bíró kéz. Hívogató hang csendül belénk, halálos portyára invitál a vészterhes este. Testünk-lelkünk megkötve, leheletnyi finomsággal visszautasítjuk a megfoghatatlan meghívást, helyünk üresen marad ezen az estén is, az irányok tarthatatlansága belénk fagyasztja a józan ész elolvadni látszó félelemjéghegyeit. Üres helyekkel van teleszórva körülöttünk a tér. Üres arcokkal feldíszített üres érzelmek ütnek üres tenyerekkel, a puszta semmi kiált felénk egy hiányjelektől nyüzsgő mondatot. Zord, elhivatott pillanatok zümmögő monotonitása késztet minket az üresség meghódítására. Lágy, átlátszó kupac a Semmi, a sóhajtó esték levegővétele, a Minden eredendő őse. ValamiEgy érdekes, zsebbe vágó esetre hívom föl azoknak a szülőknek a figyelmét, akiknek gyermeke autóbusszal közlekedik — úja levelében Kovács Zsolt, majd így folytatja: a gyermekem hanyagságból a bérletét otthonhagyta, és egy ellenőrzés során a buszon elkapták. Megmondta becsületesen nevét, címét, majd aláírattak vele egy papírt, miszerint két napon belül mutassa be a bérletét, vagy fizessen 618 forintot. Amennyiben ezt nem teszi, úgy további 1200 forintra büntetik meg. Lányom aláírta a papírt, aztán elfelejtette az egészet. Nemsokára levelet hozott részére a posta, amelyben az állt, hogy vagy fizet 1818 forintot, vagy végrehajtót küldenek a nyakára. Eddig a történet. Tudom, hogy szokványos, miután minden gyerek hanyag, elég sokszor előfordulhat ilyesmi. lyen másik oldalról elénk dobbanó, ködös magyarázata kúszik felénk a pontos megfogalmazások túloldalán, kezét nagylelkűen felemelve, üres tekinteteket és helyeket engedélyezve életünk robogó gyorsvonatán. Törvényellenes, természeti ismereteink által megmagyarázhatatlan létezés a léte ezeknek a felpuffadt, semmi által nem érintett területeknek, amelyek körbevesznek minket, napjainkat, tetteinket, gondolatainkat. A kézzel, gondolattal megfogható, leírható fogalmak és tárgyak, lények és élmények nem tudnak megkapaszkodni ezeken a hiány nevezetű vákuummal burkolt, ember által nem érintett, nem tapasztalt helyeken. A megoldás adva van, kínok és keservek közepette lángol fel a válasz, és a kerítések korlátolt, Nem is értek egyet azzal, hogy a yerekem jegy nélkül jár, meg is apta érte a büntetést. Ámde, bizonyos részletekben az Agria Volán eljárásával sem értek egyet: milyen alapon íratnak alá mindenféle jogi következményekkel járó okiratot gyerekekkel? Vajon a bíróság elfogadna-e ilyet? Mit foglalnak le, ha én nem fizetek? Játékokat, tanszereket, vagy netán alsóneműt? Tudniillik, ez a lányom személyes vagyona. Ha az aláírása ér annyit, mint egy nagykorú személyé, akkor az o tulajdonát kell lefoglalni, nem pedig a családét. Miért nem a szülőket értesítik, ha már úgyis rajtuk akar a Volán ütni egy nagyot? Még a végrehajtási fenyegetést sem a szülők kapják, hanem a kiskorú. Tényleg őt akarják végrehajtani? Netán eg- zekució is lesz? Egy vonaljegy 18 forintba kerül. Ebből még Ali kíméletlenül kísértő körülfogása lassan leomlik, és elindul az emberi értelem félelmetes hadserege ezekre a szűz, sejtelmes vidékekre, ahol — mai fogalmainkkal mérve — a puszta semmi az úr, és akkor egy piros pont újra beíródik az emberi faj előrelépésének végtelenül hosszú palettájára, ahol rengeteg szín, rengeteg furcsa vonal kódolja a múltat és ajö- vőt, a végtelen létbe vetett hitet, és az elért, soha el nem vitatható eredményeket. Üres helyek... Álmaink otthona, áttörések, kivárások, elfoglalások vágya, szép, új világok lehetősége, elmondhatatlan, gondolati síkon létező vadon. Megtalálásuk és birtokba vételük gyönyörűség, létük remény a Másra. baba és a negyven rabló sem tudna 1818 forintot csinálni. Az Agria Volánnak sikerült. Milyen alapon? (Egy tanulóbérlet ára 130 forint.) Nem azért írtam le mindezt, mert egyetértek gyermekem magatartásával, sőt mélyen elítélem ezt, meg is beszéltem vele. Nem mondtam azt sem, hogy csak így tovább, kislányom. Bármilyen kellemetlen is volt, de felhívtam a Volán osztályvezetőjét, Bodor urat, akinek elmondtam a fenti ondókat, ő közölte velem, ogy ha gyermekem történetesen lopna vagy gyilkolna, úgy, miután kiskorú, engem vonnának felelősségre, majd ezek után lecsapta a kagylót. Ez is egy eljárás. Itt a vége, fuss el véle. Csak egy baj van. Ez nem mese. Kérdéseimre választ várok az Agria Volán illetékeseitől. Kámforrá vált Hírlapok A szerkesztőségbe érkezett panaszok tucatjából úgy tűnik, hogy a címben szereplő megjegyzés nagyon is igaz, ugyanis nemcsak Egerben, hanem megyénk határain túlra sem jóinak ei a Hírlap számai. Ó.'drúl például Lukács Ti- bomé panaszkodik, hogy évek óta járatja a lapot, eddig különösebb probléma nélkül, időben vehette kezébe, most azonban július 20-tól se Íme, se hamva a Heves Megyei Hírlapnak. Lajszner Lajos egri olvasónk a postához küldött levelének másolatát juttatta el hozzánk, amely ben elég elkeseredetten jegyzi meg, hogy már kezdi elveszíteni a türelmét és a bizalmát a posta szolgáltatásával kapcsolatban. Az elmúlt három évben például hússzor tett panaszt azért, mert a Heves Megyei Hírlapot nem kapta meg. Az idén is már többször megismétlődött ez a probléma. A posta arra hivatkozik, hogy a kézbesítő elnézi a címet, a panaszos meg nézze el a sorozatos tévedéseket. De meddig még? — kérdezi olvasónk. Panaszosaink sem választ, sem elnézést, sem ígéretet nem kérnek, csak pénzükért pontos szolgáltatást. Sauf ért Attila Ha nem fizetünk, jön a végrehajtó Horoszkóp augusztus 10-től 16-ig KOS (HI. 21.-IV. 20.) Szerelem: A hetet talán zsörtölődéssel kezdi, de boldogan fejezi be. Jókedve határtalan, s ez vonzó a másik nem számára. Hivatás: Ez a munkahét nagyon rövid lesz ahhoz, hogy mindennek a végére érjen. Még a hét végére is marad teendő, amit nehezen tud összeegyeztetni személyes programjával. Aki viszont nyaral éppen, boldog és vidám napokat él meg. BIKA (IV. 21.-V. 20.) Szerelem: Igyekszik elhessegetni magától a sötét gondolatokat, de újra meg újra erőt vesz hangulatán a szomorúság. Igyekszik partnere kedvében járni, de mosolya nélkül a legszebb ajándék sem az igazi. Hivatás: Kétszeres energiával hajt, pedig sok esetben nem is követelik meg öntől ezt a tempót. Mintha a munkába bújva keresne búvóhelyet gondjai elől. IKREK (V. 21.-VI. 21.) Szerelem: Ha nem vigyáz, olyan kapcsolatba bonyolódik, amely méltatlan önhöz. Aki fél a magánytól, járjon többet társaságba, de nem kell az első csábításnak engedni. Aki partnerkapcsolatban él, ugyancsak áldozata lehet egy csábítónak! Hivatás: Halaszthatatlan teendőit lássa el, azután pihenjen! Most jóval több alvásra van szüksége! RÁK (VI. 22.-VII. 22.) Szerelem: Szíve választottja a héten kicsit megorrol önre, mert a szokottnál kevesebb figyelmet fordít rá. Bokros teendői közt saját magával is kevesebbet ér rá foglalkozni, ezért elfeledi minden búját-bánatát, s már-már teljesen kiegyensúlyozott. Hivatás: Rengeteg feladata adódik, élvezi a munkát, S még ha szabadságon van is, bejár dolgozni. OROSZLÁN (VII. 23.-VIII. 23.) Szerelem: Amíg nem döntötte el, hogy akarja-e igazán a változást, addig ne kötelezze el magát idegenben. Lehet, hogy már néhány hét múlva bánja az egészet. Hivatás: Nincs túl nagy kedve a munkához, de azt sem tudná elviselni, hogy felettese és munkatársai rossz véleménnyel legyenek önről, ezért nagy morgások közepette ugyan, de mindent elvégez. SZÚZ (VIII. 24.-IX. 23.) Szerelem: Ha eddig nem használta ki a bolygók kedvező hatását, s nem jutott döntésre, most már késő, egyre nehezebben tudja elérni „célját párjánál. „Jobb a rosszal, mint egyedül” megfontolásból még kompromisszumra is kényszerülhet. Hivatás: Kedvezőtlen helyzet alakul ki ön körül, ami felületességből adódik. Vállalja a következményeket. T elefon-Horoszkóp magyar nyelven! Tudj meg többet a jövődről! Ez a saját eheti horoszkópod. Hívd fel ezt a számot! Tárcsázd elóbb a 00/1400 490 76 + számot és utána folytatólag a saját csillagjegyed számát 40 Bak 41 Vízöntő 48 Halak A telefonhívás ára percenként: 180 Ft MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.) Szerelem: Feledi eddigi gondjait, mert van, aki segít fátylat bontani a múltra. Hálás is ezért neki! Hivatás: Soha ilyen hosszúnak nem érezte a munkanapokat. Alig várja, hogy valamilyen ürügygyei kibújhasson a tennivalók és a felelősség alól. Ha szabadságon van, néhány kellemetlen találkozás adódhat. SKORPIÓ (X. 24 - XI. 22.) Szerelem: Egyszerre többfelé is szólja bókjait, illetve fogadja az udvarlást, ami nem lenne baj, ha nem volna elkötelezve. Csak a magányos Skorpióknak kedvez most a szerelem istenasz- szonya! Hivatás: Hosszabb terveket ne szövögessen, néhány hét múlva minden alaposan megváltozik ön körül, és az élet eddigi elképzeléseinek felülbírá- latára kényszeríti. NYILAS (XI. 23.-XII. 21.) Szerelem: Néhány kellemes flört adódik, az új ismeretségek közül néhányból hosz- szú barátság szövődik, de egy talán annál is több lesz! Hivatás: Ha a héten állásajánlatot kap, vagy különmunkára adódik lehetőség, ne gondolkozzon sokat a válaszon, fogadja el, mivel anyagi helyzete nem alakul túl rózsásan az elkövetkezendő időszakban. BAK (XII. 22.-I. 20.) Szerelem: Megbocsátani is tudni kell! Ráadásul az is lehet, hogy alaptalanul vádolja partnerét. A hét nagyon kedvez a komoly beszélgetéseknek. Hivatás: Munkahelyén meglehetősen rideg légkör alakult ki ön körül, amit saját magának, pontosabban morózus hangulatának és tüskés viselkedésének köszönhet. A gondolatai elől a munkába menekül. VÍZÖNTŐ (I. 21.-n. 20.) Szerelem: Az érzések most nem tudják hatalmukba kentem. Racionális és számító. Minden szót mérlegre tesz. így aligha érhet célt a másik nemnél! Hivatás: Nyakába szakad a világ! Egyszerre annyi mindent kell csinálnia, hogy a hét elején még hinni sem meri, hogy a végére jut. A munkaidőt több órával meg kell toldania, de a siker nem marad el! HALAK (II. 21.-III. 20.) Szerelem: Ez a csalódások és félreértések időszaka. Hol önt érti félre a partnere, hol meg ön őrről olyasmiért, ami pedig éppen hogy kedveskedés volt. Ha azonnal tisztázná a helyzetet, nem okozna magának álmatlan éjszakát. Hivatás: Most bármibe kezd., csak lassan alakul majd a siker, de végül nem marad el. Csak épp kétszeres erőfeszítést követel!