Heves Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-06 / 185. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1992. augusztus 6., csütörtök Erdélyi levél „Kérem, akasszanak fel...!” Megdöbbentő az, amikor egy ember, pontosab­ban egy iskolaigazgató ezzel a csaknem követelés­szerű kéréssel fordul egy város tanácsüléséhez, amelynek éppenséggel ő is tagja. A történet színhe­lye — ez már mindinkább természetes — Kolozsvár. Kezdődött azzal, hogy a város ultranacionalista polgármestere, a már világszerte ismert Funar úr felszámolással fenyegette meg a helybeli magyar tannyelvű iskolákat. Szándékosan írtam tannyel­vűt, mert őkegyelmessége, aki mellett Ceausescu már csak kisfickó volt, ismételten kijelentette, hogy Kolozsváron magyar iskolák nincsenek, csupán magyar tannyelvű osztályok létezhetnek, ahol bizo­nyos tantárgyakat anyanyelven adnak elő. Polgármesterünk a magyarok elleni hadjáratát folytatva, az elmúlt napokban megjelent a Brossai Sámuelről elnevezett líceum (az egykori „Unitárius Kollégium”) végzős román estis osztályainak évzá­ró ünnepségén, ahová — állítólag — éppen a növen­dékek hívtak meg. A késve érkezett polgármestert és helyettesét az elnökségi asztalhoz ültették, még­pedig úgy, hogy Bálint Kelemen Attila igazgató fel­állt, atadta a helyét, majd pedig — szándékosan-e vagy sem — félrenúzódott, és állva várta meg az ün­nepség végét. Funar urat már ez a magatartás is felháborította, hát a búcsúzás pillanata, amikor a „brassais” igaz­f ;ató nem fogadta a polgármester kéznyújtását, cé- ozgatva a magyar iskolák felszámolásának funari szándékára és polgármesterünk ama korábbi kije­lentésére, hogy a magyaroknak nem volt elég ezer év ahhoz, hogy civilizálódjanak. Több sem kellett vérig sértett polgármesterünk­nek, és azonnal elrendelte bértollnokainak, hogy megfelelő súlyú és hangvételű „Közleményt” szer­kesszenek, amelyet a lehető leghamarabb közzé is tétettek. A magyarság etnikai alapon való pocskon- diázása, a saját iskolahálózatunkhoz való jogunk határozott kétségbe vonása, az etnikai alapon „vi­rágzó” szeparatizmus kemény elítélése után meg­született a „példás” döntés: Bálint Kelemen Attila igazgatót azonnal függesszék fel igazgatói megbíza­tásából, mert — állítólag — illegálisan foglalja el azt a helyet. Csak mellékesen, zárójelben mondom el, hogy 1990. januári megválasztásakor jelen voltam a tanügyiek gyűlésén, és igazolhatom, hogy a nagy többség akaratának megfelelően foglalta el azt a bi­zonyos, egyáltalán nem bársonyozott széket. A polgármesteri rendelet szerint Bálint Kelemen Atti­lát fel kell menteni megválasztott városi tanácsosi tisztségéből, mi több: bűnügyi eljárást kell kezde­ményezni ellene. A felháborodás, a polgármesteri dühöngés lég­körében került sor közben a városi tanács esedékes ülésére, ahol egyelőre még tanácsosi minőségében Bálint K. Attila is szót kért. Drámai hangvételű be­széde vádirat volt a szélsőnacionalista helyi polgár- mester ellen, aki alig tartóztathatta magát a közbe­kiabálástól. A vádlottként kezelt és lekezelt iskola- igazgató ekkor a következőket mondta: „Kérem, el­lenőrizzenek le minden szempontból, nincs semmi rejtegenivalóm. ..Sha mégis olyan nagyon hibás va­gyok, kérem, akasszanak hát fel! Ne zárjanak be 5 vagy 10 évre, egyenesen vigyenek az akasztófához. Nincs semmi kifogásom ellene...” Amikor e sorokat írom, a „szabad” román televí­zió békés marosvásárhelyi eseményeket közvetít: Naghi Victorpolgármester (így írták a képernyőn: „Nagy Győző”!) hivatalos beiktatását, a helyi ta­nács megalakulását. Szép, felemelő esemény volt, még tapsolt is a terem, a vatrásokat is beleértve. Utana — természetesen jól időzítve! — Funar úr és helyettese ült a felvevőgép elé, és az országot pusz­tulásba döntő, engedetlen és megátalkodott ko- lozsvári magyarok bűntetteiről beszélt, olyan hang­nemben, hogy féltünk: valamilyen csoda folytán ki­lép a képernyőből, és egyenesen felfal minket. Egy dolgon csodálkozom csupán: miként bírta el ha­zugsága it a fel vevőgép és a képernyő?! Ez kizárólag valami technikai bravúr eredménye lehetett... Mindenesetre, az utóbbi időben aggodalom és szomorúság költözött szíveinkbe: meddig és kinek az engedelmével, esetleg ösztönzésével lehet ily sú­lyosan megalázni egy népet? Avagy mindenképpen igaza kell majd, hogy legyen annak a kolozsvári vatrás képviselőnek, aki azt jósolta: egy év múlva Erdély is Jugoszlávia sorsára juthat? Sóhajtunk: Isten őrizzen meg egy újabb Maros- vásárhelytől! Esetleg valami meg súlyosabbtól. Ez­úttal Kolozsváron! Okos György, (Kolozsvár) Üj középiskolai történelemkönyvek Történelemkönyvek írására még mindig nagyon nehéz rábír­ni a tankönyvszerzőket — je­gyezte meg Baranyi Károly, a Művelődési és Közoktatási Mi­nisztérium közoktatási szakmai irányítási főosztályának vezető­je. A Borsányi György szerkesz­tette, 1944-1990. Történelem ÍV. című, középiskolák negyedik osztályának második félévi anyagát tartalmazó tankönyvet — lektori véleményekre alapoz­va — intelligens reformkommu­nista könyvként jellemezte Bara­nyi Károly. Ezt a tárca, mint mondta, szakmai hibái miatt nem vállalhatja. Adott formájá­ban nem is forgalmazzák. A középiskolák negyedik osz­tályai számára készülő tanköny­vei:: közül a főosztályvezető nó­vumként említette Rubovszky Péter Történelmi vázlatok című munkáját. Ez röviden, vázlato­san, tényszerűen ismerteti az anyagot, nagy szabadságot biz­tosít a tanarnak és a diáknak egyaránt. Az első félév anyagát tartalmazó kötet kézirata már el­készült, a második köteten még dolgozik a szerző. A könyvet — amely formátumát illetően in­kább füzetnek lesz nevezhető — a Tankönyvkiadó jelenteti meg. A Maecenás Kiadó gondozásá­ban jelenik meg az az ugyancsak negyedikes középiskolai tan­könyv, amely 1939-től ’90-ig fogja át a magyar és az egyetemes történelmet. A könyvet készítő team munkáját Kállay István professzor vezeti. Nemeskürty István: Mi magyarok című, már korábban megjelent könyve tör­ténelmi olvasókönyvként lesz használatos a középiskolákban. A kötet, amely a honfoglalástól napjainkig öleli át a magyar tör­ténelmet, az Akadémiai Kiadó f ondozásában jelenik meg, és a lűvelődési Minisztérium anya­gi támogatása révén a jelenlegi szép kivitelben, és remélhetőleg a mostaninál olcsóbb áron kerül a diákokhoz. Kiss Éva — Palasik Mária: Történelmi szöveggyűjte­ménye pedig a XX. század ma­gyar és egyetemes történetének legjelentősebb dokumentumai­val ismerteti meg a diákokat. E felsorolás természetesen nem jelenti azt — húzta alá a mi­nisztériumi főosztályvezető —, hogy a diákok csak ezekből a könyvekből tanulhatnak. A mű­velődési tárca nem szól bele, hogy az egyes oktatási intézmé­nyek vagy az egyes tanárok mi­lyen más, hozzáférhető könyve­ket használnak. HANG-KÉP Déri János emlékezete Tiszteletre méltó, hogy volt kollégái, barátai emlékeznek egykori társukra, a nemrég el­hunyt Déri Jánosra. Arra az egyéniségre, aki szi­szifuszi küzdelmet vívott az idő­vel, a lehetőségekkel, a gyógyít­hatatlan betegséggel, aki úgy óhajtott a halhatatlanság ormai­ra feljutni, hogy közben tudta: soha el nem érhet oda. Ez nem az ő hibája, vétke, hi­szen a kor, a körülmények, a vá­lasztott hivatás gyakorlatilag blokkolta azt a sikerfolyamatot, amelyre sorsa rendelte. A tévés „újságírás” mindig megalkuvással, kényszerű kompromisszumokkal tűzdelt küldetés volt, s gátolta a gondo­lat szabad szárnyalását, az örök etikai regulák maradéktalan szolgálatát. Ez a feloldhatatlan ellentmon­dás magyarázza vívódásait, út­kereséseit, s azokat a kitérőket, amelyek pályáját tarkították. Kacérkodott a Tökéllyel, de nem azonosulhatott vele, mert az önmaga által is teremtett gátlá­sok akadályozták törekvéseinek egyenes ívelését. Ráadásul mind a riportok, mind a humor időhöz kötött el­hivatottság, amely szülhet ugyan eredményeket, de a szellemi öröklétet, a folyvást aktuális út­ra valót aligha garantálja. Mégis megérte idézni őt, s azokat a munkákat, amelyeket ránk hagyott. Egyik sem hiány­talan, mégis valamennyi egy olyan személyiségről árulkodik, aki magasabbra, messzebbre vá­gyott, mint azt végzete számára megszabta. Innen a vibráló ka­rakter, a szkeptikus, az olykor önironikus alkat, s az az egyéni ízű töltés, amely még sokáig hat ránk. S innen a bennünk formálódó keserűség is. Annak a kiszolgál­tatottságnak a tudata, amely a toliforgatók, az írásra esküdtek múltja volt, s részben jelene is. S ebből a helyzetből fakad az a megtisztulásféle, az a kissé meg­nyugtató érzet, hogy a jövő nem lehet már ilyen. Persze csak akkor, ha a ma­gunk frontján nem adjuk fel, s azért munkálkodunk, hogy kizá­rólag arra a belső hangra, arra a folyvást többre ösztönzőre fi­gyeljünk. Nem magunkért, hanem má­sokért. Ritka remeklés Sohasem pazaroltam a mélta­tójelzőket. A Goya életét felele­venítő tévéfilmsorozatot értékel­ve, mégis csak dicsérő szavakat említhetek, azokat is csak felső­fokon. Az ötletgazdák vérbeli témát választottak. Ez a zseniális adottságú festő eleget sanyargat­tatok ahhoz, hogy vergődése mindnyájunkat megrázzon. Neki is kijutott a rendszervál­tozásokból. Az első udvari festő­nek hűségesküt kellett tenni a monarchiának, a konzervatív eszméket menedzselő királynak, s aztán Napóleon testvérének, Józsefnek, annak a diktatúrá­nak, amely szabadságot ígért, ám mégis főhajtást parancsolt. Ké­sőbb visszatért az uralkodó, majd a „forradalmárok” követ­keztek, hogy aztán a felség érvé­nyesítse megint akaratát. Ebből a pokolból senki sem kerülhet ki győztesen. Nem járt kaméleoniskolát, nem vizsgázott jellemtelenség- ből, működött csorbítatlan igaz­ságérzete, .v így aztán végül csak vesztes lehetett. Persze csak a külvilág előtt, hi­szen megőrizte erkölcsi emelke­dettségét. Azt vallotta, hogy nemcsak a mindennapi kenyér fontos, hanem ennél sokkal lé­nyegesebb az, hogy a holnapok­nak üzenjen, s azt hirdesse, hogy az egy vagy a több érdemrendes, bármilyen magas rangú kis sen­kik semmibe tűnnek, őket az utókor elfeledi. Nem úgy azokat, akik katarzisra sarkalló művek­kel ajándékozzák meg az őket követő nemzedékeket. Ezek az egymást követő kései ifjak felnőtté válva sem törlik tu­datukból azt a szuverén lényt, aki elsősorban nekik szólt. Ön­magáról, az embertelenség, a ge- rinctelenség stációiról, a hata­lommánia teljes értelmetlensé­géről, s a szabadság, a hosszú tá­von mindig diadalmaskodó de­mokrácia elsődlegességéről. Ezeket a jelzéseket vettük, gyógyírt kapva nemcsak pilla­natnyi bajainkra, hanem a maj­daniakra is... Pécsi István Fekete krónika A halálozások alakulása Heves megyében Megyénk lakónépessége a két népszámlálás közötti időszak­ban— 1980. január 1-jétől 1990. január 1-jéig — folyamatosan, közel tizenhatezerrel (4,6 száza­lékkal, országosan 3,1 százalék­kal) fogyott — tájékoztatta la­punkat a KSH Heves Megyei Igazgatósága. Száma 1990. év végén 333.377 volt, egy év alatt további mintegy ezerrel csök­kent. A halálozások száma min­den évben meghaladta az élve- születésekét. A természetes fo­gyás évről évre vándorlási vesz­teséggel párosult 1989. évig, amely szintén mérsékelte a me­gye lélekszámát, 1990-ben már minimális vándorlási többlet ke­letkezett. A lakosság nemek szerinti ösz- szetételében tovább erősödött a „gyengébb” nem, 1000 férfira 1105 nő jutott 1990. év elején, huszonhárommal több, mint tíz évvel korábban (huszonnéggyel több az országos átlagnál). Megyénkben 1990. évben 4842-en haltak meg, az 1000 la­kosra jutó számuk (14,5) kedve­zőtlenebb, mint országosan (14,1), melynek fő oka a népes­ség Korösszetételében jelölhető meg. A fiatalabb korosztályokba tartozók aránya kisebb, a maga­sabb halandoságú öregkorúaké — mindkét nemnél, ezen belül elsősorban a nőknél — nagyobb, mint országosan. A nők halálo­zási arányszáma összességében az országos átlaggal azonos (12,8 ezrelék). Az ötéves kor­csoportonkénti összehasonlítás­ban a mutató értéke a 20-24 éves, valamint a 85 éves és idő­sebb korúak kivételével lényege­sen kisebb az országosnál. Ked­vező, hogy a 40-54 évesek köré­be tartozó nők 1000 megfelelő korúra jutó halálozása csökkent 1988. évhez képest. Merőben más a helyzet a férfi­ak halálozási viszonyait tekintve. Az 1000 férfire jutó halálozások száma 1988. évben 15,8, 1990. évben ennél kedvezőtlenebb, 16,4 volt (országosan 15,5). A halandósági mutató rosszaobo- dása és az országost meghaladó mértéke részben, a korösszetétel változásából, az öregedő kor­struktúrából adódik, részben pe­dig abból, hogy a 35-64 éves fér­fiak körében — a 40-44 évesek kivételével — fokozódott a halá­lozás, s a 40-54 éves korú férfiak főbb korcsoportjaiban maga­sabb a meghaltak aránya, mint országosan. Az országoshoz képest kiugró értéket mutat az 50-54 éves kor­csoportba tartozó férfiak halan­dósága. Körükben az 1000 meg­felelő korúra jutó halálozások száma 20,6, az országos átlagnál mintegy négy fővel több. A 65- 79 éves férfiak halandósága 1988-hoz képest mérséklődött, és 1990. évben a 70-74 éves kor­csoport kivételével kisebb az or­szágos átlagnál. A meghaltak közül 1990-ben a férfiak aránya közel 54 száza­lék, a 60 éveseká és az idősebbe­ké több mint 77 százalék volt. A kor szerinti összetételben ne­menként jelentős a különbség. Az elhalálozott nők 9,7 százalé­ka, a férfiak 24,7 százaléka a 40- 59 éves korcsoportba tartozott, az elhalálozott nők 87,3 százalé­ka, a férfiak 68,6 százaléka 60 éves vagy idősebb volt. A nemzetközi osztályozás a halálokokat 17 fő csoportba so­rolja. A halálesetek megyénkben is — az országoshoz hasonlóan — néhány haláloki fő csoportra koncentrálódnak. A halálokok közül a vezető helyet 1990. évben is a keringési rendszer betegségei foglalták el. A halálozások 54,5 százaléka e betegségek miatt következett be. A meghaltak közül a nők aránya 52,7 százalék, a 60 évesek és idő­sebbeké 87,0 százalék. A cso­porton belül leggyakoribbak a szív betegségei, ezt követik az agyvérzés és az agyi erek beteg­ségei miatti halálozások. A ha­landósági mutatók mind a fő csoport egésze, mind a kiemelt betegségcsoportok tekintetében meghaladják az országos átlagot. Második helyen — 20,7 száza­lékos haláloki részesedéssel — a daganatos megbetegedések áll­nak. A meghaltak közül a férfiak aránya 59,2 százaléka, a 60 éves és idősebbeké 74,4 százalék. A betegségcsoportra jellemző ha­landósági mutató közel azonos az országos átlaggal. Ezen belül annál kedvezőtlenebb a légcső, a hörgők és a tüdő rosszindulatú daganata esetében a halálozási ráta. Harmadik helyen—8,9 száza­lékos részesedéssel — a nem ter­mészetes, külső ok. A férfiak ré­szesedése 64,0 százalék, a 60 éves és idősebbeké 52,4 száza­lék. Az e halálokok miatt meg­haltak 1000 lakosra jutó száma is meghaladja kissé az országosat. Mindkét nemnél, ezen belül el­sősorban a férfiaknál emelkedett 1988-hoz képest az e haláloki csoportba tartozó öngyilkossá­gok és önsértések száma, ennek ellenére a halálozási mutató ki­sebb az országos átlagnál. Az ön­f yilkosságot, önsértést elkövetők özei 80 százaléka férfi. Az el­követők részesedése a 40-59 évesek, valamint a 60 éves és idősebbek korcsoportjába tarto­zó népesség körében jelentős (44,1, illetve 35,4 százalék). A halálokok közül jelentősebb még — 6,0 százalékkal — az emésztő­rendszeri, illetve — 4,4 százalék­kal — a légzőrendszeri betegsé­gek miatti halálozás. A halálozási arányszámok mindkét fő csoportban azonosak az országossal. Az emésztőrend­szer betegségeiben meghaltak körében azonban a májbetegség és a májzsugorodás miatt bekö­vetkezett elhalálozás az orszá­gosnál gyakoribb. Az emésztő­rendszer betegségeiben elhuny­tak közül a férfiak aránya 70 szá­zalék, a 60 éven aluliaké 49 szá­zalék, ezen belül a 40-59 éveseké több mint 80 százalék. Erdélyi magyar kongresszus Erdélyi magyar kongresszust tartanak augusztus 22-én Buda­pesten, amely vitafórum jelleg­gel az erdélyi magyarság sorskér­déseivel, kilátásaival, jelenével és jövőjével foglalkozik — jelen­tette be a szervezők nevében Mátyás B. Ferenc, az Erdélyi Magyarság című folyóirat fő- szerkesztője. Kreczinger István, az Erdélyi Világszövetség Magyarországi Szervezetének elnöke kiemelte: e kongresszus iránti igény régen megfogalmazódott már, de meg­rendezésére csak most nyílik al­kalom. A tanácskozástól első­sorban azt remélik, hogy sikerül egységes koncepciót kialakítani az erdélyi magyarság sorskérdé­seivel foglalkozó számos szerve­zet között. Az Erdélyi Világszö­vetség keretében egy arra felkért bizottság jelenleg már dolgozik „A Magyar Önrendelkezési Nyi­latkozaton”, amelyet megvita­tásra és elfogadásra terjesztenek a kongresszus elé, s amelyet a ta­nácskozást követően a kormány­hoz is szeretnének eljuttatni. Ftlmpremterek Get Back Idén 50 éves Paul McCartney, az egykori Betles-fiú, az együttes legtöbb slágerének zeneszerzője. A szétválás után ő futotta be a leghosszabb, ma is tartó szóló­karriert. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy két és fél évvel ezelőtt világ körüli turnéra indult, és mindenhol kirobbanó sikert aratott. Richard Lester, a Beatles-mániájáról ismert ren­dező (többek között ő forgatta a Nehéz nap éjszakája és a Help cí­mű filmeket) stábjával végigkí­sérte Paul diadalmenetét. Min­den koncerten 1-1 tizenegy per­ces filmet készített. Ezekből állt össze a Get Back, amelyet az egri Uránia mozi mutat be. A címet a rendező az utolsóként megjelent Beatles-albumtól kölcsönözte. A koncertjeleneteken kívül ar­chív felvételek is tarkítják a fil­met. Különösen érdekesek azok a képsorok, amelyeken a kamera a koncertek közönsége között pásztáz. Gladiátor Tommy Riccy kissé zavart, szőke fiú, Chicago lepusztult déli részén él. Egy utcai bunyó követ­keztében felfedezik nem min­dennapi tulajdonságait. A főhős így egyik napról a másikra a chi­cagói bokszvilág kellős közepé­ben találja magát. Tommy az egyetlen fehér srác ebben a po­kolban, ahol életre-halálra har­colnak a szorítóban állók, és gyakran megesik, hogy a közön­séget kiszolgálva, barát adja a barátnak a halálos csapást. Tommy kezdetben szó nélkül be­illeszkedik ebbe a látszatközös­ségbe, majd hamarosan barátra is szert tesz, akivel annak rendje és módja szerint szembekerül egyszer. A fiatal bokszolok egyik legnagyobb problémája és di­lemmája alkotja tehát a Gladiá­tor központi magját... A vérbeli bunyósfilmet az egri Uránia mo­zi nézői tekinthetik meg. Jelenet a Gladátorból

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents