Heves Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-26 / 201. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1992. augusztus 26., szerda Egy fotókiállítás margójára Az arc, mint gyilkos szatíra Funák András: Urbanizáció A diósgyőri fotósok munkái közül legutóbb Funák András felvételei kaptak nyilvánosságot az Ifjúsági Házban, annak is a kí­sérleti galériájában. Ez az Ízelítő­nek szánt képsor egyéniségeket igyekszik utolérni. Öregembere­ket többnyire, akiknek a megfá­radt tekintetében még felcsillan az az érdeklődés, amit a világ ki­vált belőlük. Magukat csak any- nyira mutatják be, amennyivel elárulják horpadtságukat, azt, hogy az életet eddig kibírták, hogy jó is volt, de akadt sok iga­zán kárhoztatnivaló is. A gúnyá­juk nem több a hétköznapi meg­szokottnál. Ezek a portrék leg­jobb esetben a falu tiszteltebb vénjei közül kerültek ki, nagyjá­ból meggyőzve minket arról, hogy ebben a században is, a szá­zad végén is, a két nyomorító vi­lágégés után is őrzik azt a mo­solynak nevezett udvariasságot, amivel belenéznek az idegen em­ber lencséjébe, és hagyják, hogy belőlük megörökítendő maska­rát csináljanak. Kinek van erre már szüksége, amikor lassan már ráhúzzák a földet? Egy felvétel azonban hangsú­lyosan felkiáltójellé magasodik a minitárlatból. Funák András az Urbanizáció feliratot tette alá. Elgondolkodtatásul közöljük is ezt a fotót. A kép közepén egy védőszemüveges, rövidre nyírt hajú fiatalember arcából látszik egy részlet; a füle még benne ma­rad a látványban, a két orrlika is szelei még feketén, a homlokát félrecsapja egy kicsinység, a vilá­gítás. Eddig - gondolom én — ez a fotótéma. De ami körülve­szi! Egy többemeletes csarnok folyosókkal, a folyosókon ajtók és ablakok sziluettjei tűnnek fel, a koponyatető fölött, mármint a portré fejéből-fejétől mintegy folytatásképpen, fekete téglalap alakzatban két, kör alakú fehér nyílás, felette mintha füstölne valami. Alul, a kép legalsó teré­ben, ahol a szemet a fekete szem­üveg fedi, ipari csarnokra emlé­keztető mozzanatok vehetők észre. Funák azt állítja, hogy ez egy arckép, fotó egy emberről, az egyéniségről. El is fogadjuk. Nem azért, mert a látvány meg­nyugtat és békés elmélkedésre késztet, hanem azért, mert elhisz- szük, hogy ez a környezet a maga kegyetlenül éles és szigorú agresz- szivitásával az egyébként fénylő homlokra úgy ráül, rátenyerel. Atmoszférájával, súlyával, s nemcsak látványi erejével onnan minden emberi megszokottat ki­szorít. Itt nemcsak arról van szó, hogy ez a fotós végrehajtott egy kipattanó ötletből származó ka- rikírozó szándékot, tudatosan ment át szatírába. Ahogyan ez az arc odafeszül a fotós gépe elé és rezzenéstelenül felajánlja magát megörökítésre, ahogy hagyja magát így jellemezni — ez nem­csak az áldozat és a fotós közös műve, ez a kor ábrázata, ez a kor kiüresített emberének olcsósá­gát leleplező dokumentáció, a lélek nyomorának, az agy álla­potának feltárására irányuló, célzott cselekvés. Ez lenne az urbanizáció? Vagy annak a végterméke? így, ennyi­re elsekélyesedhet az ember, aki gyerekkorában elindul a faluból — mondjuk Diósgyőr vagy Ózd felé —, vagy akár Pestre, netán Dunaújvárosba, hogy meglelje kenyerét, sorsát, házát, hazáját, és beleérkezve „a környezetbe”, ennyivé válik? Fő jellemzője le­het a feketét mutató szemüveg? A homloka mögötti részt is in­kább a csaknem simára gyalult fej és a jellegtelen, bár fénylő si­maság vetíti elénk. Mi nem művi itt? Kérdezném félig nyögve, só­hajtva valami után, mert eszem­be jut fiatalkori tanulmányaim közül a pszichológiai tétel, amely szerint a környezet épít, rombol, átalakít, attól függ, kinek, milyen és hová tartó, tartozó adottságai vannak. És még azt is hozzáten­ném: milyen útravalói, képessé­gei maradnak meg, ha olyan ma­gány szakad rá, mint erre az em­berre, ebben a csarnokban? A társa meg csak nézi. (farkas) Ürpajzsot a környezetszennyezés ellen Földgolyónk lőporos hordó. Tucatnyi a fenyegető vészhely­zet: környezetrombolás, éhség, szárazság, nemzetiségi háborúk. A szemben álló tömbok eltűnése nem békét eredményezett, ha­nem sok-sok helyi háborút, etni­kai villongást, miközben a kör­nyezet szennyezése soha nem lá­tott méreteket ölt. Ezekkel a globális kihívások­kal foglalkoztak egy vasárnap befejeződött nemzetközi tudós­tanácskozáson a szicíliai Ericé- ben, ahol évről évre atomtudó­sok és más tudományágak ki­emelkedő képviselői ülnek ösz- sze, hogy kötetlenül világproblé­mákkal foglalkozzanak. Antonio Zichichi, az Ettore Majoránna Központ igazgatója meghívására amerikai, orosz, kí­nai, európai és fejlődő országok­ból érkező tudósok, köztük több Nobel-dtjas jött össze ebben az évben is. A tanácskozás két társ­elnöke Teller Ede, az amerikai hidrogénbomba atyja és Jevge- nyij Velihov, a volt szovjet, jelen­leg orosz tudományos akadémia tagja, Gorbacsov és Jelcin tudo­mányos tanácsadója. Teller Rea­gan elnökhöz állt közel. Ő java­solta annak idején a hadászati védelmi kezdeményezés (SDI) elnevezésű programot, amely gi­f ászi űrpajzsot készült rendszer- e állítani lézerfegyverekkel és űrbe telepített számítógépekkel a támadó szovjet rakéták meg­semmisítésére, rögtön felbocsá­tásuk után. Mára eltűnt a Nyugatot fenye­gető szovjet veszély. A 84 éves Teller szerint azonban az űr­pajzsra változatlanul szükség lenne, az ma is időszerű — mint mondta — a „sok-sok kis Szad­dám” ellen. Irak csak az egyik példa. Középhatalmak egész so­ra képes tömegpusztító eszközö­ket, atomraketákat, vegyi vagy baktériumfegyvereket bevetni közvetlen vagy távolabbi szom­szédai ellen, s újabb jelöltek to­longanak nyomukban. Irán, Pa­kisztán, Izrael, Dél-Afrika, Ar­gentína, vagy ami a legnyugtala­nítóbb, Észak-Korea szerepel­nek a listán, összesen 19 ország. A felelőtlen és gátlástalan kalan­dorok, diktátorok kezének lefo­gására Teller szerint az egyetlen hatásos eszköz a csillagháborús pajzs, földi és űrbe telepített vé­delmi rendszer, amelynek kiépí­téséhez az Egyesült Államok most már számíthat az orosz tu­dományos kapacitásra és együtt­működésre is. Teller időskora ellenére válto­zatlan hévvel és energiával képes érvelni elképzelései mellett. Eri- cében nagy rálátó tervet vázolt: az űrpajzs nemcsak az innen-on- nan váratlanul jelentkező nukle­áris csapás ellen adhatna védel­met, hanem a környezetrombo­lás ellen is. Az űrbe telepített megfigyelő műholdak ellenőriz­hetik a tengerek, a légkör állapo­tát, és nyitott a közreműködés mindenki számára, aki kész tenni valamit az elemi katasztrófák, vulkánkitörések, nagyméretű környezetszennyezések elhárítá­sára. „Jelcin kész együttműködni ebben az Egyesült Államokkal. Oroszország ma óriási gazdasági nehézségekkel küszködik, de potenciálisan tudományos és gazdasági nagyhatalom, és célja a globális biztonság” — szögezte le Velihov. egy vKdfft A zon sokan vitatkoztak — szakírók is —, hogy vajon Steffi Graf azért játszik-e olyan fergetegesen, mert szűz, vagy azért szűz, mert csak teniszezik. Es hogy az erőnlét mennyiben függ a defloráci- ótól... Hogy egy bizonyos, meglehetősen vékony hártya megrepesztésé- nek a ténye vagy esélye fontos kérdés tíz és húsz év közötti lányok esetében, azt körülbelül mindannyian tudjuk. De hogy csupán az érintetlen hajadonok szolgálnak táplálékul a félig ember, félig szörny „alvajárók” számára — ez sokak számára újdonságként hatott, s ezt az elemi meglepetést Stephen Kingnek, a népszerű horror-írónak kö­szönhetjük. Ha azonban ezen az egyszerű teórián túlnézünk, s persze azon is felülemelkedünk, hogy válogatott eszközökkel, profi szerkesztéssel borzongatnak meg bennünket a moziban (elfelejtve azt a balsikerű jelenetet, amikor a kameraállvány árnyéka otrombán bekúszik a kép­be...), nos, ha mindezeket figyelmen kívül hagyjuk, még mindig ma­rad elég izgalmas kérdés ahhoz, hogy utólag is visszagondoljunk erre a filmre. Például az, nem kéne-e néha a szörny szemszögéből is megvizs­gálni a világot, nem kellene-e megpróbálni, hogy megértsük leg­alább, ha mások másképpen gondolkodnak, s másra van szükségük az élethez, mint nekünk. Az átlag — és a különleges. Ez is lehet egy kérdés, csak persze megfelelő empátia és intelligencia kell ahhoz, hogy a nem eredendően pozitív szereplőket néha egyáltalán számí­tásba vegyük. Stephen King talán egyike azon keveseknek, akik nem didaktikus hősöket gyártanak, királyfit fehér lovon és vasorrú bábát, hanem összetett tulajdonságokkal bíró figurákat. Mert az ő szörnye például szerelmes. Igaz, hogy a saját anyjába, de ezen az apróságon most nem muszáj fennakadnunk. (Van ilyen...). S ráadásul ingadozik is egy kissé azon: valóban kiszippantsa-e a gyönyörű szűz erejét? Mennyivel könnyebb dolga lett volna, ha ez a szűz ronda, mint a föld, hisz akkor talán mi se olyan egyértelműen szorítunk a lány életben maradásáért. Lám-lám, milyen könnyű minket máris manipulálni. Pedig bizony az matematikai tény, hogy gyönyörű szűz nő sokkal ke­vesebb van, mint csúnya... Nehéz manapság az alvajáróknak, akármilyen szuper képessé­gekkel is rendelkezzenek. A normák és az elvárások nem kedveznek az ő kategórián kívüliségüknek. S King, legyen bármilyen toleráns is, nem hagy kételyeket afelől, hogy ezúttal is győz az ember, vagyis a normális, az elfogadható, a mindenki számára megemészthető (sic!) személyiség. Még akkor is, ha a macskák ebben a diadalban ezúttal igen nagy szerepet játszanak. Doros Judit József Attila portréját készíti Párizs várja a 70 éves Agárdy Legalább négy időpontot egyeztettünk Agárdy Gáborral, míg sikerült telefonvégre kap­nunk, hogy lapunk nevében is köszöntsük Kossuth-dijas kiváló művészünket, aki most ünnepli 70. születésnapját. Ahogy mondja, nem volt könnyű me­net, az évforduló alkalmából özönével kapta a jókívánságo­kat, egyik vendég a másik után nyitotta rájuk a lakásajtót. Job­bára pályatársak, barátok, a mű­faj miniszteriális főnökei, no meg az ismeretlen színházrajongók népes hada. — Ha csak egy kisfröccsöt ürí­tek mindegyikkel, máig nem jó­zanodon! ki, pedig elég harc­edzett vagyok burgundi- és bika­vér-ügyekben — mondja derű­sen. — Bevallom, nagyon jólesett a figyelem, a megbecsülés. A tié­tek éppúgy, mint a vásárhelyi la­pé, mivelhogy félig odavalósi va­f yok. Édesanyám ott született, a ugár utcában, s jómagam gye­rekként nagyapámék sarki bolt­jában csetlettem-botlottam, szemközt a susáni templommal. Heves megyére is mindig nosz­talgiával gondolok, hiszen min­den városában, nagyobb telepü­lésén felléptem, vagy egy-egy színműben, vagy önálló műsora­immal. Szóval ez a harci helyzet, no meg egy számomra ugyan­csak örvendetes, nagyon közeli esemény. Párizsba készülök...! — Tudtommal most jártál ott, talán a tavaszon, amikor Sütő András darabja, az Advent a Hargitán vendégeskedett francia Gábort földön. Visszahívják a produkci­ót? — Nem, egészen másról van szó. Mint emlékezhetsz rá, Eger­ben, Hatvanban, aztán a vásár­helyi könyvtárban bemutatták ikonfestményeim kiállítását pár ével ezelőtt. Vagyis két múzsá­nak jegyeztem el magamat. Szín­ház és piktúra! És most a festé­szeté lesz a terep. A francia-ma­gyar társaság megbízásából Jó­zsef Attila portréján dolgozom, minden szabad percemben. A párizsi Hotel Atlantis egyik szo­bájába kerül. Oda, abba, ahol 1926 elejétől ’27 végéig nagy költőnk lakott, s amelyben — ki­vételes szerencseként — engem is elszállásoltak a Sütő-darab franciaországi előadásainak ide­jén. A Rue Bonaparte és a Rue Colombier sarkán áll ez az épü­let, s noha küllemében azóta vál­tozott, szelleme a régi. — Es mikor leplezik le József Attila-portrédat? — Sokat nem vakarózhatom, mert a francia-magyar társaság legfrissebb jelzése szerint szep­tember első felében kerül falra festményem, avatóbeszédet Szá­va János párizsi nagykövetünk mond, s erre az ünnepi alkalom­ra engem is vendégül hívtak. — Gratulálunk, örülünk a si­kernek, éspedig annak reményé­ben, hogy az ősz folyamán ismét élvezhetik attraktív színpadi fel­lépéseidet, ikonkiállításaidat megyénk műbarátai, Agárdy-ra- jongói! (moldvay) A. kútsírok titka Felfedezőúton a Királyok völgyében A csodálatos Nílus bal partján vezet az út a Halottak városához, a Királyok völgyéhez. Az ideér­kezőt titokzatos és rejtélyes érzé­sek fogják el, miközben gondo­lataiban évezredekkel lapozza vissza a történelmet. Föld alatti kastélyok Biban el Moluk a fáraók te­metkezési helye. Nemcsak rit­kák, de nagyon értékesek ezek az emlékek, mert évezredekkel ez­előtti életet, a kultúra valóságos fejlődését mutatja meg nekünk. A fáraók az írások szerint sokáig keresték, amíg megtalálták a módját, hogyan tudják legjob­ban megőrizni sírjaikat évezre­deken keresztül. Nagyon mélyen a homok alatt, a kövek között valóságos föld alatti palotákat építettek. Amikor a fáraók meghaltak, ve­lük temették mindazokat a hasz­nálati cikkeket is, amiket a földi életben használtak, valamint azokat az eszközöket, amik a túl- világi életben szükségesek. Ezeknek a kriptáknak a falait csodálatos rajzokkal díszítették. Ezek a halottat és életének egy jelenetét ábrázolják. A föld alatti kripták a mai napig megőrizték a fáraók idejének történetét. A rajzokból megelevenednek előt­tünk a győzelmes csaták, láthat­juk a mindennapi élet történeteit is. A kripták mélyén Sok feltáratlan kriptát talál­tak, természetesen ezek nagyon értékesek. A falakon bevésett feliratok mind művészi munkák. A mészkőbe vésett jelek dí­szesek. A halál a régi egyiptomi­aknak csak átmenet volt a túlvi­lágba, és az út az ő elképzeléseik szerint csak a legszebb lehetett. Azért maguknak olyan sírhelyet készítettek, ahol testük békén pi­henhet az örök életben. A kútsírok titka Jó néhány évtizeddel ezelőtt, a távoli hegyeken tudósok fedez­ték fel a kútsírokat. Ezekbe te­mették a papok a rablóktól való félelmükben a királyok múmiá­ját, több mint 4000 éven át. Ezeknek a rejtélyes síroknak a történetét több filmen meg is örökítették. Amikor ezeket a múmiákat bárkákon átvitték a Níluson Kairóba, Felső-Egyip- tomba, a Luxer környéki falusi nép összegyűlt a Nílus partján, és lövöldözéssel, könny hullajtva kísérte a szokatlan körmenetet, amely észak felé haladt. Ez való­jában nem a szomorúság jele volt, hanem a tiszteleté a régi elő­dök iránt. Nem messzire a Királyok völ­gyétől, nagy szegénységben, nyomorúságos kunyhókban, fenn a hegyekben, Luxorral szemben élnek a fellahok. Hogy kik is a fellahok? Legrégebbi családja a sírrablóknak az egész világon. Valamikor régen össze­szedték a sírokban található ara­nyakat és drágaköveket. Miről beszél Tutenkámen sírja? A Királyok völgyében több mint 400 sír van. Mind a tudo­mányos körök, mint a legszéle­sebb közönség számára Tuten­kámen sírja volt a legérdeke­sebb. A kutatók leírása szerint erre a sírra érintetlenül bukkan­tak rá. Valójában ez egy rejtély. Erről a feltárásról már könyve­ket írtak. Leírták, hogy a rablók már ebben a sírban is jártak, mégis a feltárás során a sírt érin­tetlenül találták. Hogyan lehet­séges ez? Erre a kérdésre talán senki sem tud valódi felvilágosí­tást adni. Úgy néz ki, hogy a rab­lók ismeretlen okból gyorsan el­menekültek. Igaz, elvittek a sír­ból néhány tárgyat, de a sírt újból becsukták. Mondhatnánk azt is, hogy hihetetlen, azonban ez az igazság. Amikor a sírt 1922-ben feltár­ták, az szinte eredeti állapotban volt. Mindent megtaláltak ben­ne, amit valójában sejtettek. A mai világ szeme előtt megjelent a régi, magasfokú kultúra és civili­záció. Tutenkámen egyébként egészen fiatalon halt meg, még uralkodásának kezdetén. Az óri­ási értékű leletet, amit síijában találtak, átvitték a kairói múze­umba. Az a könyv, amit a felfe­dezésről írtak, bármelyik re­génynél érdekesebb, hiszen azok írták, akik átélték a feltárást, és először látták meg, illetve elő­ször kerültek kapcsolatba több ezer éves tárgyakkal. Menjünk egy kicsit előbbre, hiszen túl a sivatagon, a Nílus bal partján hatalmas templomokat pillanthat meg a kíváncsi látoga­tó. Ezek a régi egyiptomi építé­szet remekművei. A Nílus jobb partján A Nílus másik részén találjuk Luxor és Karnak városát. Ezek mellett a városok mellett emel­kednek a csodálatos piramisok. Valójában ezek az építmények az ókor hét csodája között van­nak. Hiszen ezeket sokezres rab­szolgahad építette. A fáraók valamikori birodal­ma, Egyiptom földje és a Kirá­lyok völgyének kincse fennen hirdeti, hogy itt volt az ókori kul­túra bölcsője hajdanán. Id. Zakar János * fordítása

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents