Heves Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-01-02 / 181. szám

HÍRLAP, 1992. augusztus 1—2., szombat—vasárnap MEGYEI KÖRKÉP 3 Egerszalóki telkek A település egyik szép fekvésű részén — az iskola mellett — par­cellázott ki 21 építési telket Egerszalók önkormányzata. A közművesített terület iránt már van érdeklődés, ám a helybeliek szeretnék, ha mielőbb gazdára találnának a vízzel, villannyal, aszfaltozott úttal, közeli gázbe­kötési lehetőséggel bíró Laskó utcai telkek. Hangverseny a bazilikában Vasárnap este 8 órakor Ros­witha Hachler svájci orgonamű­vésznő ad hangversenyt az Egri Bazilikában. Műsorán J. S. Bach, Frank Martin, C. H. Rink, C. Franck és Alain művei szere­pelnek. Zenetörténeti bevezetőt mond Szepesi György. A hang­versenyt a Nemzeti Filharmónia rendezi. Keresztrejtvényünk nyertesei A július 25-én közölt rejtvé­nyünk helyes megfejtése: „A tu­lajdonképpeni tragédia az, ha az embert azért csodálják, mert fél­reértik.” A jó válaszokat bekül­dők közül a következők nyertek 100 forintos ajándékutalványt: Csaba Árpádné (Eger), Blahó László (Kompolt) és Suba An- talné (Hatvan). Gratulálunk! A mai 12. oldalon található felad­ványunk megfejtését augusztus 7-ig küldhetik el címünkre (3301 Eger, Pf. 23.) Korponay-tárlat Tatán A 20. önálló kiállítása nyílik Korponay Margó egri festőmű­vésznek ma délután 4 órakor a tatai Magyary Zoltán Művelődé­si Központban. Az akvarellek- ből és olaj képekből összeállított tárlatot Korga György festőmű­vész, az egri alkotó mestere ajánlja az érdeklődők figyelmé­be. A kiállítás augusztus 22-ig tekinthető meg. A Cantus Corvinus rádiókoncertje Hétfőn délután 16.05-kor a Bartók rádió hullámhosszán su­gározzák azt a zenei felvételt, amelyet az idén készítettek a rá­dió munkatársai a gyöngyösi Cantus Corvinus Vegyeskarral. Az adásban az énekkar változa­tosan összeállított repertoárral mutatkozik be a zenebarátok­nak. A műemlékvédelem­ről — Egerben A történelmi városok védel­méről és chartájáról tartják meg az idén az Egri Nyári Egyetem műemléki eseménysorozatát. A megnyitóra augusztus 10-én dél­után 3 órakor kerül sor: ezúttal Román András építészmérnök, az ICOMOS alelnöke tart elő­adást „A történelmi városok chartájának története és tanítá­sa” címmel. A műemlékvédelmi rendezvénysorozat augusztus 15-ig tart. Új Kör-kép Változatos környezet- és ter­mészetvédelmi ismeretanyaggal jelent meg az Észak-magyaror­szági Környezetvédelmi Felügye­lőség júliusi-augusztusi, össze­vont kiadványa. A lap figyelem­re méltó tanulmányt közöl a ré­gió környezeti állapotáról. Fo­lyóvizeinkről szólva megállapít­ják a szakemberek: ha nem törté­nik megfelelő környezetvédelmi intézkedés, akkor a Tisza ma még jó minőségű vizében is je­lentős romlás várható. Rendkívüli ülést terveznek Elkészült az egri városi önkor­mányzat harmadik negyedévi közgyűlési menetrendje. A ter­vek szerint augusztus 18-án rendkívüli ülésen tárgyalják majd meg a jövő évi céltámoga­tások pénzügyi fedezetéről szóló tájékoztatót. A további üléseken szó lesz még a felnémeti Béke-te- lep sorsáról, a költségvetési gaz­dálkodás első félévi eredményei­ről, a fogászati alapellátásról, a szeptemberi ülésen pedig a laká­sok értékesítésének aktuális kér­déseiről. Halálos baleset Szilvásváradon és Füzesabonynál Traktor és személyautó a síneken (Folytatás az 1. oldalról) Mint a rendőrség hevesi köz­lekedésrendészeti szakemberei — valamint a szerelvényen szol­gálatot teljesítő vasutasok — el­mondták: 13.30-kor rendben út­nak indultak a megyeszékhely állomásáról. Tiz perc múlva Fü­zesabonynál a Szihalom felé ve­zető — régi 3-as — főút vasúti ke­reszteződésében személyautóval ütköztek. — A villanymozdony mintegy 150 méter hosszan tolta maga előtt az autót... — mondták a vas­utasok, akik a rendőrséggel és a tűzoltósággal együtt kezdték meg a baleset okának feltárását. Az előzetes megállapítások sze­rint az E 2656 XT rendszámú személygépkocsi Szihalom felől érkezve — feltehetően a fényso­rompó tilos jelzése ellenére — hajthatott a sínekre, ahol a sze­relvény elé került. — Borzalmas volt látni, ahogy görgette maga előtt... — sopán­kodott egy asszony, aki a vasút menti utca közeli házában lakik, s éppen kinn tartózkodott a por­ta előtt. A baleset következtében a személygépkocsi vezetőjét sú­lyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Utasa — akinek a személyazonosságát ottjártunkkor még nem tudták tisztázni — a helyszínen életét vesztette. Mint megtudtuk, a fővárosba tartó déli gyors utasai s személy­zete közül senki sem sérült meg. Az utasok egy másik szerelvénye nyel folytatták az utazást, a sze­mélyzet pedig éppen jegyző­könyvbe mondta a történteket. Ebbe az is belekerült, hogy a bal­esetnél a mozdonyban is jelentős — szemmel is látható — károk keletkeztek. A rendőrség mindkét halálos kimenetelű baleset ügyében foly­tatja a vizsgálatot. (r. m. — sz. i.) Ülésezett Gyöngyös önkormányzata Hosszú vita a pénzről Bár három óra előtt néhány perccel csak két-három honatya lézengett a díszteremben, a kez­désre a java részük megjelent. Soros ülését tartotta ugjanis Gyöngyös város képviselo-tes- tülete, csütörtök délután. Napirend előtt válaszolt dr. Keresztes György polgármester Nyerges Pál szocialista képvise­lőnek az erdei kisvasutakkal kapcsolatos interpellációjára. írásban adott válaszát azzal egé­szítette ki: a kormány harminc­hatmillió forintot szavazott meg a kisvasutak fejlesztésére az egész országban. A területen­kénti elosztás egyelőre nem is­mert. Ezután hosszas vita kezdődött — a pénzről. Törvény határozza meg ugyanis a közhivatalnokok bérének rendezését, amire „ter­mészetesen” a kormány nem nyújtott elég fedezetet. így az önkormányzatok kénytelenek kigazdálkodni — 1995. január 1-jéig — a bérfejlesztéseket. Már most felvetődött, hogy az idei pénzmaradványt ne jutalmazás­ra, hanem bérfejlesztésre fordít­sák, így később kevesebbet kell pótolni. Hiesz György képviselő azzal érvelt ez ellen, hogy a kor­mány esetleg akkor kevesebbet szán a különbözetre. Barcs Ala­dár megbízott jegyző azzal vá­gott vissza a képviselőnek, hogy a kormány soha nem „különbö- zetet”, hanem keretösszegeket biztosít. Szintén a javaslat ellen szólt Keresztesi József, fideszes hon­atya. Szerinte jutalomként kellene kiosztani a pénzt, hisz ezzel job­ban lehet „differenciálni” a telje­sítmények értékelését. Végül is a testület nem szavazta meg a ja­vaslatot, hogy az idei pénzma­radványt berfejlesztésre fordít­sák. Üjabb financiális „tétel” kö­vetkezett ezután, az önkormány­zat által kivetett adókat elemez­ték. Keresztes György ezzel kap­csolatban kifejtette: elgondol­kodtató, hogy amíg a szegényebb réteg szó nélkül fizeti az adót, ad­dig a tehetősebbek igyekeznek különféle kibúvókkal elkerülni ezt a kötelezettségeket. Az is probléma, hogy az állampolgá­rok nem ismerik, milyen kedvez­mények illetik meg őket ezen a téren. Ennek orvoslására várha­tóan tájékoztató anyagokat nypmtatnak, s az Önkormányza­ti Értesítő is közölni fogja a lehe­tőségeket. Még ehhez a témához kapcso­lódva vetette fel Tőkés Lászlófi- deszes képviselő: sérti az állam­polgárok igazságérzetét az adó- befizetésekkel kapcsolatos visz- szaélés. A Sár-hegyen — az ő körzetében — például rengeteg, engedély nélkül épült házacska található. Ezek oly módon „nőt­tek ki” a földből, hogy tulajdo­nosuk 6-8 négyzetméteres fás­kamrára kért engedélyt — aztán nem egy esetben lakóépület lett belőle. Ezek a renitens állampol­gárok ráadásul még kommunális adót se fizetnek — hisz ami tilo­sán áll, az nem is áll... A képvise­lő szigorúbb elllenőrzéseket sür­getett. Egy érdeklődő állampolgár is szót kért ebben a témában, s el­mondta: tavaly óta több lett a munkanélküli, nem ártana, ha ezt is elemeznék, amikor az adók kivetéséről tárgyalnak. Az ülés indítványok, javasla­tok megtárgyalásával folytató­dott, ezekről körzeti oldalunkon —jövő héten csütörtökön — szá­molunk be részletesebben. (doros) mmmt Vass Lajosné: — Gyenge most a szezon Dénes Béláné: — Én és a testvé­rem dinnyéskunyhóban szület­tünk Dénes Béla: — Utánfutóval hordtuk a vizet (Fotó: Perl Márton) Nem Hízott meg idén a dinnye (Folytatás az 1. oldalról) A szülők földkunyhót építet­tek, kutat fúrtak, és ott rendez­kedtünk be egész nyárra. Min­den évben máshol ütöttünk ta­nyát. Többnyire a tiszaluci Erdő- di-uradalomban gazdálkodtunk, de voltunk Baján és Pécsen is. A férjem szintén kertészcsaládból származott, így aztán amikor ösz- szeházasodtunk, tovább folytat­tuk a mesterséget. — Ma sokan panaszkodnak, hogy nincs haszon a dinnyén, s ezért egyre többen hagynak fel a művelésével. Önök nem gondol­koztak még ezen? — Ez nem ilyen egyszerű. Ta­valy például nagyon jó termés volt, de filléreket adtak érte. így július végén 3-4 forintot fizettek kilójáért. Mivel exportálni sem lehetett, itt maradt a földön több mázsa termés. Nem találtuk meg a számításunkat. Mondogattuk is, hogy befejezzük, elég... Aztán idén tavasszal minden kezdődött elölről. Tudja, aki ebben nőtt fel, az, amíg mozogni tud, nem hagy­ja abba. Ezt elhiheti nekem. Akárhogy panaszkodunk is, a tél végén már nincs maradásunk. — Pedig egyre többe kerül a vetőmag, arról már nem is be­szélve, hogy idén nagyon kevés eső esett. — Ez így van. A vetőmag ki­lója 10 ezer forint, a trágya má­zsája 60 forint, a napszámos 600 forintnál kevesebbért nem jön el — sorolja a férj. — Idén a száraz­ság miatt öntöznünk is kellett. Utánfutóval hordtuk a vizet a palántákra, és jó párszor be is ka­páltuk így kettesben a területet. A dinnyék mégsem híztak meg igazán. Tavaly ugyanekkora te­rületen 10-12 vagonnyi gyü­mölcs termett, idén jó, ha 3 va­gonnyi termés lesz. Igaz, most valamivel jobb ára van, és a ke­reskedők is a helyünkbe jönnek. A szomszédos kéthektárnyi parcellát Vass Lajosné 'idős kora ellenére egyedül műveli. Tavasz óta Kerekharasztróljár a földre. S bár a termés gyengébb az előző évinél, még sincs elkeseredve. Derűsen mondja: — Manapság már nem lehet a dinnyén meggazdagodni, de nem is azért csinálom. Ez inkább csak amolyan nyugdíj-kiegészí­tés. Tudja, a féljem több mint tíz éve meghalt, egyedül maradtam. De akármilyen nehéz is ez a munka, én nem tudnék már meglenni nélküle. Ilyenkor, érés idején felfogadok néhány nap­számost, akik segítenek. A fia­lnék is jönnek, amint letelik a szabadság. Az idei szezon gyen­ge, s augusztus 20-ra véget is ér, de én nem panaszkodom. A szü­leimtől tanultam én is ezt a mes­terséget, és nagyon szeretem. Ha nem is hoz annyit a konyhára, amire számítottam, akkor is megérte. S amíg van elég erőm, minden évben újrakezdem. — S ha a fiatalabbak másként is gondolják, az én korosztá­lyomból még mindenki így van ezzel. (bárta) Támogatják a vállalkozókat (Tudósítónktól) Nem tart nyári szünetet Péter- vására város önkormányzata. Csütörtökön sor került a július hónapban esedékes ülésre. Ez alkalommal a vállalkozás volt napirenden. A beszámolóból ki­tűnt, hogy az utóbbi két évben mind az ipari, mind a kereske­delmi tevékenység területén je­lentősen növekedett a vállalko­zók száma. Az összetétel már kí­vánnivalót hagy maga után. Nincs a településen víz-gáz sze­relő, kozmetikus, ajándékbolt, de nincs hagyománya a fizető­vendéglátásnak sem. Az önkormányzat lehetősége szerint támogatja a vállalkozó­kat, a tulajdonában lévő helyisé­Í 'eket — viszonylag alacsony bér- eti díj mellett — rendelkezésük­re bocsátja. így lett fagyizó a régi orvosi rendelőben, s Mini-mar- ket a mozi épületében. Alkalmi árusításokra, engedményes ke­reskedelmi akciók megtartására a városi művelődési ház is ren­delkezésre áll. Az önkormányzat nem kezdeményezte a helyi ipar­űzési adó bevezetését, ami szin­tén könnyítést jelent. Zay József „Közelebb kerültünk a rászorulókhoz...'” Mentőállomást avattak Kompolton Amikor ma reggel az első ri­asztás elhangzott, megkezdte működését a Kompolton átadott új mentőállomás. A Toyotával ezúttal Kiskartali István gépko­csivezető és Berki Gyula ápoló gördült ki a polgármeteri hivatal és az egészségügyi központ kö­zött lévő „támaszpontról, amely egyben egy Nysa típusú mentő­autó állomáshelye is. S azé az öt­öt „pilótáé”, illetve ápolóé, akik ettől a naptól itt teljesítenek szol­gálatot Holhauser András mb. főápoló és Kiskartali István ga­rázsmester irányításával. Mind­ketten régi mentősök, egyikük Gyöngyösről, másikuk pedig Hevesről került az új szolgálati helyre. — Négy ápoló káli lakos, ket­ten Tenkről járnak majd be, a többiek is a közelből látják el a szolgálatukat. Szinte mindenki hazajött... — mondták, amikor körbejártuk a garázst, az öltöző- és pihenőhelyiséget, amely mel­lett még egy kis teakonyha is he­lyet kapott. A lehetőségekhez képest kényelmes „otthonuk” lett, szinte minden rendelkezé­sükre áll a havi 180 órás ügyelet szakszerű ellátásához. Az aszta­lon már ott voltak a riasztást rög­zítő tömbök, működött a rádió- telefon, azonnal nyugtázhatják a hívásokat. — Amíg jövőre át nem adják a crossbar-vonalakat, addig a pol­gármesteri hivatalszámán — Kál 29/ 13-as melléken —, illetve a szokásos 04-en lehet hívni az it­teni állomást... Tegnap délelőtt — amikor ott jártunk — kis avatóünnepség zajlott. Dr. Göbl Gábor, az Or­szágos Mentőszolgálat főigazga­tója mondta, mielőtt átvágta a nemzetiszínű szalagot. — Rövid időn belül ez a máso­dik ilyen városkörnyéki „perem­állomás”, amelyet ebben a me­gyében átadtunk, s amellyel kö­zelebb kerültünk a rászorulók­hoz. Valamennyien tudjuk, meny­nyire fontos a gyors és szakszerű segítségnyújtás, ennek jegyében szervezzük át a hálózatunkat, hogy az immár elvárt 15 percen belül bárhová eljuthassunk... A komp ölti önkormányzat 350-400 ezer forintos ráfordí­tással alakíttatta ki a műszaki és személyzeti helyiségeket, s ren­dezte be. A jövőben — a jelenlé­vő önkormányzati vezetők nevé­ben Farkas Pa7kompolti polgár- mester mondta beszédében — a társult Erdőtelek, Nagyút, Kom­polt, Tófalu, A Idebrő és Feldebrő gazdálkodja majd ki az évi 200- 250 ezer forintos fenntartási költségeket. (szilvás) Újra pusztított a vörös kakas Gázrobbanás Balatonban Szinte percenként riasztották a hét utolsó napjaiban a tűzoltó­kat: hol a határban kapott lángra a szalma, hol baleset miatt gyul­ladt ki egy-egy jármű, hol pedig az emberi mulasztás miatt kellett oltaniuk a lángokat. Péntekre virradóra az egri Pe­tőfi Sándor u. 11. szám alatt lévő három különálló családi ház kö­zül az egyikből csaptak fel a lán­gok, pillanatok alatt égett a tető- szerkezet. A lakásban tartózko­dó két gyermek és két felnőtt csak a tulajdonos lélekjelenlété­nek köszönheti életét, s hogy szerencsésen kimenekültek. A tűzoltók három autóval érkeztek a helyszínre, és hajnali fél négyig oltották a tüzet. A gyors beavat­kozásnak köszönhető, hogy a lángok nem terjedtek tovább a többi épületre. Az előzetes szak­értői vélemény szerint a szom­széd telken lévő melléképület gyulladt ki először, ami porig égett. A szakértői vizsgálat to­vább tart. A biztosító már kora délelőtt a helyszínen volt és in­tézkedett. Heréden egy József Attila ut­cai portán gyulladt ki egy szal­makazal, Mezőszemerénegy La­da gépkocsi hátsó ülése kapott lángra, Bükkszéken öngyulladás miatt izzott fel s égett el egy szén­kupac, Felsőtárkányban pedig a bozótos területen küzdöttek a lángokkal a tűzoltók. Kigyulladt az egerszalóki sze­méttelep is, majd a legelőre, illet­ve egy 40 hektáros avarosra, va­lamint nyolc hektár erdős részre terjedt át a tűz. Balatonban az Alkotmány u. 20. alatt — felte­hetően rosszul elvégzett palack­csere miatt — gázszivárgás tör­tént, s ez robbanáshoz vezetett a nyári konyhában, a tűz martalé­kává vált a tetőszerkezet. Átány közelében elégett egy balesetet szenvedett Zsuk, a lángok átter­jedtek a közeli, mintegy kéthek­tárnyi területen lévő búzaszal­mára. A tűzoltók szakértők bevoná­sával vizsgálják a nagy károkkal járó eseteket. Szakértők helyszínelnek az egri Petőfi utcában

Next

/
Thumbnails
Contents