Heves Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-22-23 / 198. szám
4. SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1992. augusztus 22—23., szombat—vasárnap A megyeháza, Montpellier-ben Józsi bácsi és a színes tengeri koktél francia népművelők érkeztek Magyarországra, hogy bepillantsanak az itteni ifjúsági házak, művelődési otthonok munkájába, júniusban pedig magyar kollégáik viszonozták ugyanezt. * * * Amikor az ember életében először osztrigát eszik, annak meg kell adni a módját. Akkor is, ha a mellette lévő asztalnál egy szigorú képű úr percek óta azt bámulja, hogyan próbálja kirángatni a puha testet a kemény otthonából. Kiskanállal. Nem nagyon megy, a fele mindig benne marad. De legalább az úr mosolyogni kezd... Tulajdonképpen nem is olyan nagy dobás ez az osztriga. Otthon, a parázson sült pisztráng, az igen, abban van valami, de ez itt csak sós, meg sikamlós, beleharapni se lehet, csak egyben lenyelni, ráadásul tizenkettő van a nagyobbikből meg ugyanennyi a kisebből, sose lesz vége. Aztán a bor megmenti a helyzetet. Azzal már sokkal könnyebb. Vendéglátónk „fekete lábú francia” — Algírból települt visz- sza a hatvanas évek közepén. Sóvárogva nézi a tengert, s mutat valahová a távolba: ott van Algír.. Soha nem tudja elfelejteni már azt az országot, Franciaországban nincs teljesen otthon. Külön kis közösséget képeznek ők Montpellier-ben is, egymás társaságában szabadulnak fel teljesen, bárányt sütnek, fürdődnek a lenyugvó nap fényében, s szeretettel kínálgatják egymást olajbogyóval, mogyoróval, libanoni süteménnyel. * * * Tizenvalahány magyar ember megismerkedett tizenvalahány franciával. Címeket cseréltek, telefon- és telefaxszámokat. A dolguk az, hogy minél több embert „csereberéljenek”, gyerekeket, időseket, szakácsokat és művészeket, mindegy. Szervezzenek — elvégre népművelők. De valójában ennél több történt velük. Együtt laktak, együtt lélegeztek két teljes héten át — egy hetet itt, egy hetet ott. A francia itt evett először túrós tésztát, a magyar ott kagylót. A francia itt nem tudta felhívni tizedszerre sem telefonon az otthonát, a magyarnak hamarabb bejött odaátról, mint itthonról Miskolc. A magyar kínálgatott, a francia csak kitette az asztalra az ételt. A magyar politizált — a francia szintén. A szélsőjobbtól mind a ketten félnek. Ám ezen különbözőségek és hasonlóságok legalább kiderültek. Már nem úgy bámulnak egymásra, mint két, messziről jött idegenre, tisztelik a másféle szokásokat, a másféle gondolkodás- módot és temperamentumot. Nekik már nem sztereotípiák és közhelyek jutnak az eszükbe, ha egymásról hallanak. S nem mondják kapásból valamire, hogy rossz — mert lehet, hogy csak nem ismerik. Egy ember egy másik emberre talált. Kell ennél több? Doros Judit esetleg kiosztanak neki valamilyen dijat, vagy az a lényeges, hogy otthon, a saját falujában bármikor kedvére énekeljen. Hugó Tatabányáról azt mondta, Mari néni ne játsszon versenyes- dit, maradjon otthon, s örüljön, ha spontán dalra fakadhat. Juli cáfolt. Ekkor ütötte az óra a hajnali négyet... Szóval, ez a bizonyos Közösségfejlesztők Egyesülete évek óta francia kapcsolatokat ápol — „cseréltek” már eszmét borászok, diákok, polgármesterek a segítségével, egyedül népművelők nem. Ezért az idén májusban Montpellier-ből és környékéről Egy magyar a Cote d’Azur-on Monte-Carlo, távlatok Nem túl gazdag művház (Fotó: Jakab László) Magyar-francia barátság A Közösségfejlesztők Egyesülete hajdan olyan népművelőkből alakult, akik igazából megpróbáltak „népművelni”. Nem holmi sablonok, előírások, H a az ember tizenvalahány népművelővel, egy mikrobusszal meg egy Renault Expresszel indul el a dél-francia Montpellier-be, számíthat néhány kellemes meglepetésre. Például, hogy nem kell egyfolytában végigteperni a kétezer kilométert, mert egy népművelőnek még Olaszországban, egy hegy tetején lévő ifjúsági hotelben is vannak ismerősei, akik este kilenckor forró makarónival és behűtött borokkal várják a csapatot. Aztán arra is nagy valószínűséggel jól tippelhet, hogy nem valamiféle karót nyelt, udvarias- kodó népséggel, hanem rendkívül vidám emberekkel teszi meg ezt a fárasztó utat — Erdőkürtről Józsi bácsi szilvapálinkát hoz, Ceredről „mindenki pótmamá- ja-barátnője-gyermeke”, Juli pedig otthonosan ellátja az egész buszt tepertővel. (Aztán a maradékot Franciaországban elajándékozza, ezért visszafelé két napig tűri a csípős megjegyzéseket.) A pikáns nóták garmadát veszi elő a két „öreg”: Bekepali meg Dini, de ezeket csak Tamás tudja megfelelő hangerővel előadni, tehát, amikor ő alszik, akkor valami nincs egészen rendben, hangilag. * * * törvények szerint, hanem — hiába „nagy szó” — a lelkűk mélyéből. Néha aztán össze is csaptak ők, tizenvalahányan, franciaországi útjuk során. Szakmailag, persze. Hogy Mari néni elmen- jen-e népdalfesztiválokra, ahol Mediterrán ba rádiózás Alternatív fesztivál Jászberényben „Kérem, én nem vagyok beteg, csak a szívem máj...” „Rájár” a baloldal mostanság Jászberényre, aki csak baloldalinak vallja magát ebben a hazában, az ebben a hónapban már megfordult a városban. Azon persze vannak viták, hogy egyáltalán ki a baloldali, ki kivel vallal baloldali közösséget, és ki az, aki nem. Az a hír, hogy a Munkáspárt hívei Jászberényben ünnepelték augusztus húszadikát, alaposan bejárta a sajtót, elsősorban amiatt, hogy a helyi képviselő-testület ezt nem kívánta megengedni. Azt a tényt viszont meglehetősen agyonhallgatta a magyar tömegtájékoztatás, hogy egy héttel korábban három napig alternatív fesztivált rendeztek a tanítóképző főiskolán, az Ifjú Szocialisták és a Budapesti Anarchista Csoport szervezésében. Érdekes módon ezt nem akarta betiltani senki, pedig hát a köztudatban az anarchista jelző nem tartozik éppen a pozitív fogalmak közé. — Az anarchisták esetében szó nincs semmiféle erőszakról — mondja Seres László, a budapesti anarchisták egyik vezető alakja, aki nem először nyilatkozik már erről a kérdésről, de még nem tették fel neki ezek szerint elegen. — Azt akarjuk, hogy az emberek autonóm szervezeteket, érdekvédelmi csoportokat alakítsanak, s legyenek végre önmaguk, ne rossz pártok mentén szerveződjenek. Hogy ez az egész mitől baloldali, s mi különbözteti meg például a karórángató kisgazda-hő- börgéstől, arról rendeztek többek között vitát az egyik meleg jászberényi estén. Ott ült többek között az a Keserű Imre is, aki annak az MSZMP reformszárnyának egyik vezéralakjaként lett közismert, más mellett úgy is, hogy például idősebb' pártalkalmazottak akasztófa alá állítással is fenyegették. Kitűnő karriernek lehetne ez most hivatkozási alapja, ám mégsem az, Keserű még csak városában, Szentesen sem vállal azóta közéleti szerepet, mondván: nem ismer olyan pártot, amelyik kifejezné azokat a nézeteket, amelyekhez ő kötődik. — Arra biztattam a diákjaimat filozófiaórákon, hogy ína- nak utópiákat — meséli. — Árról, hogyan szeretnének élni. Természetesen sokan szerettek volna pálmafák tövében hemperegni, whiskyt iszogatni, bögyös trópusi nőket nézegetni. Akkor láttam, hogy valami nincsen rendben, és azt kérdeztem tőlük: szeretnétek-e beleszületni a pincér családjába is. Természetesen nem. így azóta úgy íratom ezeket az utópiákat, hogy felhívom a diákjaim figyelmét, olyat írjanak, amelyik történetben minden szereplő életét vállalnák, mindegyikük helyzetébe bele tudnák élni magukat. Hogy érezzék azt: Szentesen sem mindegy, hogy ki hová születik. Mert ha az iksz utcába, akkor munkanélküli lesz belőle már tizenévesen, ha viszont az ipszilonba, akkor gimnazista. Hogy mennyire bonyolult ez a baloldaliság, azt mi sem bizonyítja ékesebben, hogy egy másik baloldali ifjúsági szervezet egyik Heves megyei vezetője meg a rendezvény előtt néhány nappal azt mondta: ők oda nem jönnek, mert ezek az ifjúszocik túlságosan elméletieskeaőgyerekek, ráadásul a legtöbbnek valami egykori magas funkci a papája. Szó, mi szó, nem minden név hangzott ismeretlenül, az egyik hallatán az ember bizony egy hajdanvolt miniszterelnökre is gondolhatott, erről azonban meglehetősen fölösleges lenne vitat nyitni. A résztvevők sem ezt tették, de az azért mindenesetre szóba került, hogy nézetük szerint a mai parlamenti baloldali párt — az MSZP — nem vállalja fel az ország házában a baloldali mozgalom értékeit, nem eléggé következetesek például az egyházakkal szemben, kezdeményezői a NATO-hoz csatlakozásnak, s nem hallatták szavukat az Öböl-háború ellen sem. — Most miért kezdjük el önmagunkat meghatározni, kijelenteni, hogy ki a baloldali és ki nem — kelt ki magából egy ifjú anarchista. — Nincs arra szükséf ünk, hogy kijelentsük, ki a falában a domináns hím. Baloldali akkor az ember, ha harcol a jobboldal ellen, és kész. Jobboldali pedig akkor, amikor elkezdi meghatározni, hogy ki az egyenlőbb, ki a magyarabb, ki a balol- dalibb. Én ebben az országban nemcsak magyarként szeretném jól érezni magam, hanem kínai homokos kommunistaként is. - Meglehetős egységet mutattak ellenben az egybegyűltek az esti rendezvényeknél, amikor is neves zenekarok — mint például azÁpolókésaz Üllői ÚtiFuck— léptek fel, s a hömpölyögve táncoló tömeg ilyenkor nem annyira ment bele olyan vitákba, mint például abba, hogy mi a különbség a „semmilyen hatalmat senkinek”, valamint a „minden hatalmat mindenkinek” jelszavak között. Ez utóbbit egyébiránt Vitányi Iván, a szocialista párt választmányának elnöke vezette be a helyi köztudatba, amikor arról vallott, hogy fiatalkorában nem anarchistaként, hanem pán- archistaként határozták meg magukat azok a fiatalok, akik hozzá hasonlóan gondolkodtak. — Azért higgyétek el, hogy a arlamenti demokráciánál job- at mind ez idáig nem találtak ki — tette hozzá, látván, hogy néhá- nyan a teremben ezt a tézisét kétségbe vonják. — Azt, hogy bemegy az ember a szavazófülkébe, és odateszi a megfelelő helyre az ikszet. Nem tökéletes ez sem, de még mindig a legjobb. A tota- litáriánus diktatúrával például összehasonlíthatalan. Kellenek a társadalmi szerveződések, munkás-önigazgatások, de ha nincsen parlament, akkor sokkal kisebb ennek a hatása. Mint ahogy a parlament sem elegendő magában, ilyen szervezetek nélkül. „Kérem, én nem vagyok beteg, csak a szívem máj” — énekelte az Ápolók zenekar egy másik meleg jászberényi estén, ahol együtt üldögéltek az anarchisták, szocialisták, feministák, országy- gyűlési képviselők és autóstoppal érkezett diákok, titkos rádióadók emberei és a hivatalos sajtó jegyzetelő hírlapírói. Á kíváncsi külső szemlélő valóban kissé érdeklődve figyelhette őket, hiszen ebben a körben meglehetősen negatív kifejezésnek számított a piacgazdaság, a tőke, a kapitalizmus, s ehhez manapság senki sem lehet hozzászokva, különösen itt és most, a Kádár-rendszer után három évvel. Kovács Attila A SIPOTÉKA KÖNYVESBOLTOK ajánlata: Irving A. Greenfield: Torpedótámadás Barbara Taylor Bradford: A szív hangja Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót Charles Berlitz: UFO katasztrófa ELŐJEGYEZ TELHETŐ: A sport krónikája Révai Nagy Lexikona Jókai-sorozat Brehm: Az állatok világa Minden kedves vásárlónkat szeretettel váijuk az ANTIKVÁRIUMBAN IS! SIPOTÉKA KÖNYVESBOLTOK Eger, Hatvani kapu tér 8. tel.: 16-998 Érsek u. 2. (volt Marx K. u.) SIPOTÉKA ANTIKVÁRIUM Eger, Bajcsy-Zs. u. 2.
