Heves Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-18 / 195. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1992. augusztus 18., kedd Látószög Károgók igazsága? Őszintén szólva már nem tudom, hogy voltaképpen milyen is volt az idei búzatermés. Arra még emlékszem, hogy a termelők — a gazdaságok, ahol csak megfordultam — kevésbé voltak derűlátóak az aratás előtt. S azt sem felejtettem, amikor a tévében hivatalosabban is osztották az előbbiek álláspontját, majd — röviddel ezután — sokkal optimistábban nyilatkoztak. Ám, hogy a képernyőről először azt tudtam meg, hogy a vártnál kisebb az eredmény, utána pedig a reményen felüli betakarítást hozták tudomásomra, férfiasán bevallom: egy kissé megzavart. Annál is inkább zavarban vagyok, mivel a szaktárca egyik prominens főembere sokatmondóan azt is hozzáfűzte nyilatkozatához, hogy — legalábbis ilyesféleképpen fogalmazott: — hála Istennek, most sem a károgóknak lett igazuk. Nem emelkedik a kenyér ára... Utóbb azonban — szinte még fülemben csengett az iménti magabiztos kijelentés — mégis csak drágult a keresett péktermék. Amit, ha közleményben próbáltak is magyarázni, bizony — annyi más honfitársammal együtt — nem kevés megütközéssel, csalódással fogadtam. Ugyan — sajnos — volt elég alkalmam már a régi rendszerben is hasonló megtévesztésekre, félrevezetésekre — valószínűleg kevésbé edződhettem hozzájuk. Ha próbáltam is kemény lenni, óhatatlanul megrendített a kísérteties hasonlóságú folytatás. Talán naív vagyok, de — mi tagadás? — mást vártam a régebbieknél hitelesebb emberektől. Az új rendszer új főtisztviselőjétől kimondottan nehezemre esett a csalódás. A „károgók” fölényes le- intése után igencsak fájt, amikor repeső kedvemet lehűtötték. S könnyelműségemre a legkevésbé sem szolgál, hogy az emlegetett „károgók” már máskor, többször is ráérezek az igazságra, olyat véltek tudni, mertek kifejezésre juttatni, ami a későbbiekben bejött. Fogalmam sincs, hogy honnan ez a csalhatatlan szimatuk, de tény: nemigen hibáznak jóslataiknál. Noha, a mai világban — úgy tartjuk sokan — ugyancsak nehéz jóslásokba bocsátkozni. No, persze, általában. Egyszóval nem is biztos, hogy károgók a „jósok”, hanem inkább csak iparkodnak a valóságnál maradni, szeretik az egyenes beszédet. S nem hinném, hogy holmi káröröm vezérli őket akkor, amikor a rosszról, a kellemetlenről is beszélnek. Lehet aggódás is találgatásikban, mérlegeléseikben, figyelmeztetéseikben. Egy csomó jószándék, amikor a hibákat, a fogyatékosságokat emlegetik, netán bírálják, ostorozzák. Ilyenformán pedig nem szabadna, hogy a „hivatalos álláspont” a legcsekélyebb mértékben is érzékenykedjék, megsértődjön, felháborodjon a kevésbé egyező vagy akár teljesen eltérő vélemény hallatán. Amúgy igazából közössé kellene már válniuk közös ügyeinknek, hogy véletlenül sem lehessenek közöttünk „károgók”, ellendrukkcrek, jobbulásunkat keresse, akarja egyikünk és a másikunk is. S a jószándék, az igyekezet valameny- nyiünknél kétségbevonhatatlan legyen. Győni Gyula Agria Filmszemle ’92 Fogunk mi még moziba járni...? Pap Var* Cáípir sinder eparja* xiroly jár «*> csapd le csat i > « Citálhatnánk most okosnak tűnő megállapításokat arról, hogy miért nem néznek a magyarok magyar filmeket, vagy hogy miért nem vetítenek ilyeneket a hazai mozik, sőt hovatovább már a filmklubok se. Töprenghetnénk azon, miért lesznek még az amerikai filmek is egyre kevésbé vonzóak, miért üresek a filmszínházak nagytermei a hatalmas csinnadrattával beharangozott szuper izgalmas akciófilmeknél is, vagy csak olyan egyszerű kérdésen, hogy az utóbbi néhány esztendőben miért nem láthattunk egyetlen lengyel, orosz vagy akár cseh filmet sem Egerben?Olyan kérdések ezek, amelyek kifejtéséhez külön-külön is nagyobb terjedelmet igénylő tanulmányokban foghatnánk, ám ez valószínűleg a végeredményen mit sem változtatna — gyengélkedik az európai film, s ennél is jobban gyengélkedik a magyar. Mindezek ellenére megrendezték idén az Agria Filmszemlét, amely részben folytatta az Egri Filmművészeti Nyári Egyetemek hagyományait, részben más irányt vett. A 18. alkalommal életrehívott akció ezúttal az elmúlt két év hazai filmterméséből volt hivatott válogatni. A „nyári egyetem” jellegét némiképp el is veszítette ezzel, hiszen a külföldi mozis szakemberek a budapesti filmszemlén megnézhették ezeket az alkotásokat, illetve ezúttal nélkülözniük kellett azt a rendszerező elvet, amely eddig minden évben egy-egy rendező munkásságát, illetve egy- egy stílust, korszakot vagy műfajt állított a középpontba, s elemezte azt. A további értékelés helyett álljon itt néhány villanás az augusztus 1-től 8-ig tartó szemlén történtekből, elhangzottakból. „A mozgó kép, vagy ha úgy tetszik, a filmművészet, mint kommunikációs lehetőség kitermel magából néha műveket is, de csak néha. Ha a világ filmgyártásából — és most akarattal mondok filmgyártást, és nem film- művészetet — egy esztendőben a tíz százaléknak köze van a művészethez, akkor boldogok lehetünk. A többi ócskaság. Arra jó, hogy olyan embereknek, akik ki akarnak kapcsolódni egy sötét helyiségben — miközben fogják egy másik ember kezét — valami mozogjon a szemük előtt.” (Részlet: Szabó István Oscar-díjas filmrendező megnyitójából.) — Én nem vagyok annyira elkeseredve a mozit illetően — mondja Tényi István filmrendező. — Sőt úgy gondolom, hogy két-három év múlva a filmszínházak a reneszánszukat fogják élni. Méghozzá azért, mert a tőlünk három házzal odébb lakó kislánynak a kezét videonézés közben, vagy tévézés közben nem lehet megfogni. Azt csak a moziban lehet. — Nagyon sok olyan filmet láttunk, amelyek öngyilkossággal végződnek — taglalja a rendezvény egy német vendége. — Éppen ezért az egri utcákat járva elkezdtem figyelmesebben nézni az embereket: valóban látható-e rajtuk ez a kilátástalanság? Meg kell, hogy mondjam, hogy az a világ, amelyeket a magyar rendezők a mostani műveikben lefestenek, egyáltalán nem hasonlít arra a világra, amit én egyébként láttam. — Érdekes hangulata van ennek a filmszemlének — elemzi Klöpfler Tibor, a „Lakatlan ember” című film rendezője a vele folytatott nyilvános beszélgetés után. — „Olyan, mintha a külföldiek egymás előtt szerepelnének. Megszokták, hogy megnéznek valami filmet, utána meg vacsoráznak vagy nem vacsoráznak meg, aztán jön egy rendező, és annak feltesznek három-négy kérdést. De a válaszok vagy nem érdeklik őket igazán, vagy nem tudnak azokkal mit kezdeni.” Jancsó Miklóst a hallgatók csupán fél órán át kérdezgették, Mozgókép Alapítvány titkárát másfél óra múlva sem akarták elengedni. Az előbbi a filmről beszélt volna, az utóbbi a filmforgalmazásról. Művészet — és pénz. Vajon mi vagyunk-e túlzottan romantikusak, álmokat kergetők, tényleg hiányzik-e belőlünk a praktikus, gyakorlatias gondolkodás rutinja. Vagy valójában mégiscsak Jancsó Miklós-1 nakvan igaza, amikor azt mondja: ”...a kelet-európai filmrendezők hajlamosak „túlértékelni” magukat, művészetnek nevezni azt, ami valójában nem az, elolvadni attól a szótól, hogy „film- készítés”... Miközben más országokban ez nem más, mint egyfajta feladat: elfogadható, a közönség által megemészthető alkotásokat csinálni. Néhány szám: az Agria Filmszemlét — amelynek öszes költsége másfél millió forint volt— a Magyar Mozgókép Alapítvány 700 ezer forinttal támogatta, a Heves megyei Moziüzemi Vállalat 200 ezer forinttal járult hozzá, míg a résztvételi költség összesen 600 ezer forint bevételt jelentett. Kilenc náció — francia, török, görög, osztrák, német, lengyel, orosz, svéd, magyar — 42 küldötte vett részt a hét napig tartó filmszemlén, nekik három tolmács fordított — németre, angolra és franciára. A vetítéseket körülbelül harminc „külsős” látogatta alkalmanként, főként olyan egri fiatalok, akik egyébként nincsenek túlságosan elkényeztetve a magyar filmekkel. Talán nemcsak nekikjóahír: ha minden igaz, jövőre lesz már saját filmklubja Egernek — az Uránia moziban egy különtermet készülnek kialakítani erre a célra. Doros Judit Amit a kárpótlásról (még) tudni kell Kárpótlási jegyért — részvényt? Csak tudománytörténet? A kikerülhetetlen Isten Jáki Szaniszló, az Isten és a kozmológusok szerzője maga sem gondolhatta 1942-ben, amikor magára vette a szerzetesi ruhát és életformát, mekkora utat jár majd be teológusként, fizikusként, tudománytörténészként, filozófusként az egyetlen szilárd pont, a teremtő Isten körül. Megvallom, ezt az Univerzumot és vele együtt az Istent megközelítő tudománytörténeti munkát szorongva vettem a kezembe. Csillagászati ismereteimet — ha azok egyáltalán ismereteknek mondhatók — még a harmincas években kaptam a középiskola padjaiban, amikor még a Kant-Laplace-elmélet uralkodott a világ keletkezéséről. Azóta azt mérföldes léptekkel meghaladta a tudás, az idevonatkozó ismeretek amőbaszerű- en szétterjedtek. Az elektronika jóvoltából hallatlan teljesítményekre lettünk képesek. Mondom így, többes szám első személyben, mert ez a könyv is, mint minden tisztességes írás, meghívott engem a közös gondolkodásra, arra az utánaszámo- lásra, amely minden korban, ma is kötelező: hol tartunk most, mit kell elfogadnunk a hirdetett világképből, hogyan kell értelmeznünk mindazt, amit a generációk rendje összeműködött, kíváncsiságból, igazságkeresésből? S főleg azért, hogy hitét megerősítse, kételyeit — amik egyre szaporodnak maga iránt is — esetleg eloszlassa. Erre a kötetre rá kell hangolódni. És ez lehetséges a magamfajta laikus számára is. Előbb meg kell szoknunk, hogy a szenvedélyes vitakészséggel rendelkező Jáki Szaniszlóelőhívja a tudományos aforizmák szerzőit — mert mi más egy-egy elmélet, mint szellemes aforizma, amit az időben az arra hivatottak baráti körben elmondanak — a görögöktől fel. Newtonig, Einsteinig, de a filozófusokat sem hagyva ki, Spinozát, Descertes-tés a többieket, a közbeszólókat, a gáncsos- kodókat is emlegetve. Mert a szellemtörténet bizonyság rá, hogy a gondolkodó elmék, a nagy felfedezők, az egy képletbe, az egy mondatba zárható számtani és logikai igazságok megfogalmazói a legmegál- dottabb képzelettel rendelkeznek, amely lehetővé teszi azt, hogy túlnyúljanak a valóságon, és megérintsék azt a függönyt, amely mögött ott található a titok. Ügy, igazán. Ezt csak én, a laikus írom le így, mert tudom, hogy ez a dijakkal és kitüntetésekkel körülvett szerzetes, aki az egyetemeket és a világot járja, élőszóban, írásban, magatartásában hirdeti egységesen mindazt, amit az Istenről a hit ereje és szellemi szorgalma által megtudott. De mi tudható manapság? Az, hogy nemzedékről nemzedékre születnek gondolkodók, felkészülnek az igazság megtalálására. Kutatják azt, mert valahol valahogyan beléjük van programozva ez a munka. El is jutnak egy-egy képletig, addig a néhány mondatig, amivel ráépülnek az elődeikre, meghaladják azt. Ezzel a meghaladással vitát váltanak ki, tekintélyt szereznek, elindul bennünk az a teljességre törekvés, hogy a meglelt aforizmából rendszert, kerek egészet alkossanak. (Emberi alap- adottság vagy gyengeség, hogy nem éljük be csak azzal a fontossal, amit ránk bíztak?) És úgy tűnik, például Einstein esetében is, hogy amikor be akarta tetőzni nagyhatású munkáját, éppen a tetőzésnél kikezdhető mondatokat jegyzett le, amikben kételkedtek a többiek, a mások, az újak, az újabbak, a még konokabbak, az utánaszámolok. A szenvedélyre szenvedéllyel válaszolók ugyancsak belevetették magukat a feladatba. Mára már újabb és újabb képletek, újabb „aforizmák” jelennek meg, alakulnak. Elméletek csatája zajlik. És nem azért, hogy ezt vagy azt a tételt megdöntsék, hanem inkább azért, mert a nyughatatlan ember, az emberiség araszolva halad előre. Ilyen alkat. Újabb és újabb távlatokat fedez fel. Megközelítünk itt-ott részleteket, amik eddig homályban maradtak, vagy egyáltalán elfeledkeztünk arról, hogy valamikor ez, az, amaz közismeret tárgya lehetett. Felderíthető történelmünk, így a tudománytörténet is adatok rendszerével bizonyítja, hogy ugyancsak ballagunk a tudás felé, az ösvény beláthatatlan. Egy idézet csak a kötetből, hogy kitessék, mire gondolok: "...1924 körül Hubble Copheid variánsokat figyelt meg az And- roméda-ködben, s ennek következtében meg tudta állapítani ennek igazi távolságát és nagyságát. Kiderült, hogy kétmillió fényév távolságra van; ez húszszorosa a Tejút átmérőjének. Ez rámutatott arra, hogyazAndromé- da-köd nagyságát tekintve megegyezik a Tejúttal, és igazi riválisa a látható univerzum feltételezettfő részének. ” (Scholtz Kinga fordítása) Az ember belebor- zong az adatok mögött megbúvó univerzum-jelenlét velünk — egyidejű történésébe és abba a gondolati kapcsolatrendszerbe, amiben hol elsüllyedő, hol magasba ívelő tendenciákkal az emberi gondolkodás, az emberi tudat beméri-megkísérli az Abszo- lutumot. Mert hisz az ember léte, a földi sanyarúsága, kíváncsisága, mesés és mesélő ésszerűsége igazánból mindig is az Abszolu- tum felé törekszik. Ne szégyelljük itt az Istent hirdetni! Jáki Szaniszló a hívő tudós ösz- szegez, vitázik, mondatot mondattal ütköztet, képletet képlettel vizsgáztat. A módszer világos : arra a kérdésre feleltet, válaszokat a maga szintjén, amire az írások már rég a hit keretein belül és azon kívül is megnyugtató tudást ajándékoztak az emberiségnek. Van abban valami nagyszerű és az emberi méltóságot keményen megalapozó, hogy mi nem csak történelmet élünk át, nemcsak hagyományozzuk tapasztalatainkat, táguló tudásunkat, de képesek is vagyunk belátni, hogy Isten létét ki lehet, ki kell olvasni abból az Univerzumból, aminek törvényeit és határait szeretnénk megközelíteni. És ez kinek-kinek saját feladata! Ezért nagyszerű szellemi kaland Jáki Szaniszló műve. Főképp, ha együtt, párhuzamosan olvassuk másik művével, a magyarul is megjelent, A tudomány Megváltójával. Nem elkallódó idő utitársként szegődni ehhez a híres szerzeteshez. (Ecclésia kiadó.) Farkas András Sokan már megkapták, mások még csak ezután vehetik kézhez a kárpótlási jegyüket, s akik nem kívánnak rajta földet vásárolni, bizony törhetik a fejüket, mit is kezdjenek ezzel az értékpapírral? A kormány a nyár elején foglalkozott a kérdéssel, és úgy döntött, hogy a kárpótlási jegyeket a részvénypiacon — egyelőre csak korlátozott körben, kijelölt cégek részvényei esetében — törvényes fizetőeszközként fogadja el. Új befektetési lehetőség teremtődött, aminek előnyeiről, hátrányairól, meglehetősen keveset tud a részvény-piacon járatlan ember. Jelenleg az OTP és a Inter-Europa Bank részvényeit árusítják az akció keretében, a piacon az eddigi állami tulajdonban lévő papírokból teremtettek kínálatot. Szokatlan helyzetet teremtett ezzel az állam, a két nagy bank főrészvényese. Vállalta, hogy e jelentős pénzintézetek irányításában mérséklődik a befolyása, s egyben jelentős engedményre is elszánta magát: a piacon jó árfolyamon jegyzett értékpapírokat névértékükhöz képest is csökkentett áron kínálja e speciális vevőkörnek. Miért elfogadható ez a különös akció az amúgy is forráshiánynyal küzdő költségvetésnek? Mindenekelőtt azért, mert ezzel elejét vehetik a kárpótlási jegyek elértéktelenedésének, a pénzpiacon hirtelen megjelenő vásárlóerővel szemben kínálatot tudnak teremteni, ugyanakkor e papírok gyors visszaforgatására is mód nyílik. Ez pedig — közvetve ugyan — de újabb forráshoz juttatja a költségvetést. Miért járhatnak jól a kárpótlásra jogosultak? Ebben egy viszonylag egyszerű matematikai példa talán eligazíthatja az érintetteket. A számok természetesen csak példaértékűek, de így is segíthetnek a döntésben. Induljunk ki abból, hogy mondjuk az állam a tulajdonában lévő részvényeket a névérték 80 százalékáért kínálja fel, így 100 ezer forintért mindjárt 125 ezer forint értékű részvényt kaphat a vásárló. A felhasznált papírok érték- növekedése máris 25 százalékos. Ha azonban azt is figyelembe vesszük, hogy a most forgalomba hozott részvények piaci értéke a tényleges névérték fölött van, a vevő haszna tovább nő. Ha a papírokat — mondjuk — 120 százalékon jegyzik, akkor a 100 ezer forintjáért 125 ezer forintnyi részvényhez jutott vásárló — ha azonnal eladja a papírjait — máris 50 százalékos hasznot mondhat magáénak... A részvényvásárlás azonban bonyolult gazdasági „manőver.” Nem olyan befektetés, ami általában egyik napról a másikra pénzt fial. Jelenleg a vállalati részvényekből remélhető osztalék összege — az esetek többségében — elmarad a banki kamatok mértékétől, ám ha a mai tendenciák folytatódnak, a következő 2-3 évben kiegyenlítődhetnek a különbségek. Mindezek után mit tanácsolhatunk kárpótlási jegyek tulajdonosainak? Ne feledjék: a részvény jó befektetés, de mielőtt bárki vásárlásra szánná magát, informálódjon a kiválasztott cég piaci helyzetéről, stabilitásáról. Ha úgy találja, hogy a helyzetük kedvező — ne féljen belevágni. Feltéve persze, ha nem kívánja azonnal aprópénzre váltani tőkéjét... Mert nem szabad elfeledni: a részvények többsége a hosz- szútávú befektetőknek kedvez. A pillanat-hasznot másutt kell keresni. (FEB) ( 1 I < I I I I v < V I I I FÍmmrC/f/Z/i ri%rv
