Heves Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-15-16 / 193. szám

HÍRLAP, 1992. augusztus 15—16., szombat—vasárnap MEGYEI KÖRKÉP 3. Segítség Balatonban A vékonyabb pénztárcájú ba­latoni családok megsegítésére élelmiszerjegy-akciót kezdemé­nyezett az SZDSZ helyi szerve­zete. A tegnap induló program keretében mintegy tízezer forin­tot osztanak szét a rászorulók között. Dinnyenap Hevesen Ma egész napos rendezvényt tartanak Hevesen, a polgármes­teri hivatal szervezésében, s a programra hazánk távolabbi ré­széből is érkeznek kereskedők. A népművészeti vásár mellett lesz mezőgazdasági termékbe­mutató, kisgépek kiállítása, diny- nyeevő-verseny is. A rendezvé­nyen néptáncosok, népi együtte­sek lépnek fel, s egy olasz delegá­ciót is vendégül látnak. Keresztrejtvényünk nyertesei Az augusztus 8-án közölt rejt­vényünk helyes megfejtése: „Minden vád ellen lehet védekez­ni, csak az önvád ellen nem.”Ajó választ beküldők közül a követ­kezők nyertek 100 forintos vá­sárlási utalványt: Bakacsi Ernő (Eger), Lukács Imre (Gyön­gyös) és Veres Andrásné (Derű­jén). Az áram­szolgáltatásról Augusztus elsejétől emelke­dett az áramdíj, és ezzel egy idő­ben a havi leolvasásra és számlá­zásra tért át az ÉMÁSZ Rt., amelynek gazdasági igazgatója, dr. Perjési Zoltán lesz a Miskolci Rádió augusztus 17-i, hétfői mű­sorának vendége. Az adásban szó lesz a fizetési morálról, to­vábbá arról, milyen esetben kap­csolhatnak ki fogyasztót az áramszolgáltatásból. Megtud­hatják, hogy a régi éjjeli áramot biztosító kapcsolóórák helyett hangfrekvenciás vezérlésre tér­tek át. A hallgatók kérdéseiket, észrevételeiket a miskolci 345- 510-es telefonon tehetik meg. Kik látták? A rendőrség kéri azoknak az utasoknak (tanúknak) a jelent­kezését, akik 1992. augusztus 8-án 15.10 órakor a 11-es számú egri helyi járatú csuklós autóbu­szon utaztak, vagy az Eszterházy tér 8. szám (EMÁSZ) előtti megállóban tartózkodtak, és lát­ták a 3. ajtónál leszállni szándé­kozó idős hölgy balesete bekö­vetkezésének körülményeit. A kivizsgálás érdekében váiják je­lentkezésüket az Egri Rendőrka­pitányság Közlekedési Osztá­lyán (III. emelet, 340. sz. iroda), vagy telefonon a 12-555/14-16- os számú melléken. Szafari a kastélyban Augusztus 20-án a hatvani Városi Művelődési Központban tigriseket, oroszlánokat, majmo­kat és leopárdokat láthatnak a szabadban az érdeklődők. A „szafari” délelőtt 10 órától dél­után 6 óráig tekinthető meg. Bábjáték-vezetői tanfolyam A Megyei Művelődési Köz­pontszeptembertől bábjáték-ve­zetői tanfolyamot indít, amely C-kategóriás bábcsoport-veze- tői működési engedély megszer­zésére ad lehetőséget. A foglal­kozásokat Tömöry Márta és Szentirmai László tartja. A je­lentkezők bővebb felvilágosítást az intézmény 11-954-es telefon­számán kaphatnak. Kisvállalkozókat tanítanak Hatvanban a városi művelő­dési központban kisvállalkozók­nak, gazdasági ügyintézőknek kívánnak segítséget nyújtani egy októberben induló speciális kur­zussal. A témakörök között sze­repel egyebek között idegen nyelvű ügyintézés, vállalkozási ismeretek, a számviteli renddel, az adózási kötelezettségekkel és a valutaelszámolással kapcsola­tos tudnivalók. Az érdeklődők az intézményben kaphatnak bő­vebb felvilágosítást. Megvizsgálják a Tisza hevesi szakaszát Megyénkben nem észleltek vérhast Amint azt a rádióból, televízi­óból, a sajtóból megtudhattuk: az elmúlt napokban számos vér- has-megbetegedés fordult elő a szomszédos Szolnok megyében. A nyomok a Tiszához vezettek, s feltételezték azt is, hogy a bol­tokban kapható tej, illetve tejter­mékek okozták a nagy bajt. — Szerencsére Heves megyé­ben nem fordult elő ez idáig egyetlen vérhas-megbetegedés sem — tudtuk meg dr. Müller Er­zsébet megyei tiszti főorvostól. — Mi több, Borsodban sem ütöt­te föl a fejét a fertőzés. Ennek el­lenére természetesen megtesz- szük a szükséges óvintézkedése­ket: a közeli napokban meg­kezdjük a Tisza Heves megyei szakaszán a hathatós vizsgálato­kat. Dr. Juhász Erika egri városi tisztiorvos elmondta: — A vizsgálatok még Szolnok megyében sem igazolták egyér­telműen, hogy a tej, a tejtermé­kek okozták a vérhas-megbete- gedéseket. Amint a vizsgálatok lezárulnak, megkapjuk a hivata­los jelzést. Mi magunk is végez­tünk Eger boltjaiban ellenőrzé­seket, s ezeket folytatjuk tovább­ra is. Eddig semmi rendellenes­séget nem tapasztaltunk. Mind­össze szórványosan fordult elő a közelmúltban a városban egy- egy szalmonella-fertőzés, ám ezek nem a boltokban kapható zacskós tejek, termékek miatt történt. Az otthoni, nem megfe­lelő élelmiszer-tárolás volt az ok. — Mennyire veszélyes az idén az egri strand? — Mostanában nem fordult elő semmiféle megbetegedés, fertőzés. Az egri strand vizét egyébként, csakúgy, mint min­den nyáron, az idén is folyama­tosan ellenőrizzük, vizsgáljuk: a medencéket pedig az előírásnak megfelelően fertőtlenítik. (mikes) Forgalomkorlátozások Ma Heves város önkormány­zata Dinnyefesztivált rendez. Ez idő alatt reggel 7 óra 30 perctől este 8 óráig a 31. számú Buda- pest-Jászberény-Dormánd fő közlekedési út hevesi átkelési szakaszán, a város központjában 40 kilométeres sebességkorláto­zás lesz, s a fokozott gyalogosfor­galomra figyelmeztető táblákat helyeznek el. A járművezetőktől nagyobb figyelmet kérnek, a for­galmat rendőrök irányítják. A Magyar Síszövetség ugyan­csak ma 9 és 13 óra között az egerbakta-bátori elágazásig ke- rekessí-versenyt rendez. A ver­seny ideje alatt csak a menetrend szerinti autóbuszok közleked­hetnek. A forgalmat rendőrségi és honvédségi erőkkel biztosít­ják. Salvus-napok Bükkszéken Ma és holnap ismét megren­dezik a Salvus-napokat Bükk­széken. A helyi strandfürdő ad otthont a rendezvénysorozat­nak, amely ma reggel 9 órakor kezdődik meg, az egri helyőrségi zenekar fellépésével. Szombaton szerepel még a bükkszéki és a mátraderecskei népi együttes, va­lamint a váraszói citerazenekar, ugyanakkor természetgyógyá­szok, masszőrök, csontková­csok, grafológusok is bemutat­koznak a közönség előtt. A hely­színen termékbemutatóra is sor kerül: lehet majd vásárolni pél­dául különböző biokrémeket és mézszármazékokat. Emellett a strand előtti téren mindkét na­pon egy budapesti motorosegye­sület produkciója szórakoztatja az érdeklődőket. Ma este pedig a Strand vendéglőben diszkó várja a táncolni vágyó fiatalokat. Ugyanitt vasárnap este a bükk­széki Ozmium együttes műsorá­val ér véget a Postabank támoga­tásával megrendezett kétnapos program. El kéne már vinni a kukákat... Bűz az egri belvárosban Az egri lengyelpiacról szóló cikkünk után személyesen, illet­ve telefonon is megkeresték szer­kesztőségünket a Katona tér 1. számú ház lakói, hogy írjuk csak meg: nemcsak a Tihaméron le­het balkáni állapotokat találni, hanem itt-ott a bevárosban is, je­lesül az ő udvarukban. Több üz­let hordja az ott található három nagy konténerbe a szemetet és a hulladékot. Mindeddig a konté­nereket rendszeresen elszállítot­ták, de most már rég nem tűnt föl a speciális teherautó. A nagy me­legben messzire száll a nagy ku­kák bűze, az udvar felőli ablako­kat már napok óta nem tudják kinyitni a lakók, az udvaron par­koló autók gazdái (köztük kül­földiek is) visszafojtott lélegzet­tel közelítik meg gépkocsijukat. Szóval, nem igazán elegáns foltja ez az udvar jelenleg a bel­városnak. Hogy a helyzet meg­változzon, ahhoz nem sok kell, így hadd tolmácsoljuk a lakók kérését: kedves szemétszállítók, ha idejük engedi, kanyarodjanak már a Katona tér 1. szám alá, és szabadítsák ki az ott élőket a bűz fogságából... Melyik az egri Csepel-autósok járható útja? (Folytatás az 1. oldalról) — Szerintük a 428 millió fo­rint készlettömeg az övék volt kezdettől fogva, ezért az idén februárban utasították az rt.-t, hogy válassza el és kezelje külön ezt a készletet — folytatja. — A Csepel Autó az alapításkor kö­tött bérleti szerződést szintén az év elején felmondta úgy, hogy újat kezdeményezett, más felté­telekkel. Az egyik pontja például azt tartalmazza, hogy a felmon­dás lehetősége—azonnali hatály- lyal — már akkor fennforog, ha felszámolás indul a Gearral szemben. Ekként cselekedett te­hát a Csepel Autó, amikor fel­mondta a felszámolás alatt álló részvénytársasággal szemben a bérleti szerződést. Abból kiin­dulva pedig, hogy a bérlet tárgya az ő tulajdonuk, továbbá a szer­ződést felmondták, és még ott van a 428 millió forint készlet, mind­ez elegendő ahhoz, hogy leány- vállalatot alapítsanak. Ezt meg is tették, és beadták a papírokat a cégbírósághoz bejegyzésre. A Reorghoz fordultak ezután, hogy Őszi Sándort adja ki a le­ányvállalat számára. Őszi urat a Csepel Autógyárnak adtam ki, minthogy a leányvállalatot nem ismerem el. Ezután nevezték ki Őszi urat a leányvállalat igazga­tójává, aki kérte, hogy 398 em­bert ugyancsak bocsássák ren­delkezésükre. Erre nemmel vá­laszoltam, mert nem tartottam volna etikus lépésnek, hogy nem létező vállalathoz irányítsak em­bereket. Ennek ellenére a leány- vállalat a dolgozóknál — megfe­lelő előkészítés után — elérte, hogy 360-an önként kiléptek a Gearból, és csatlakoztak a leány- vállalathoz. Ezzel egy furcsa helyzet alakult ki. A leányválla­lat úgy gondolja, hogy a gép, amelyen dolgoznak, az övék, én úgy gondolom, hogy a gép azért forog, mert én bériem. Hasonló a helyzet a 428 millió forinttal kapcsolatban is. Hogy a bonyo­dalmakat rendezzük, a bíróság­hoz fordultam, döntsön arról, hogy a 428 millió forint hová tar­tozik. Felkértem továbbá a le­ányvállalatot egy új mérleg ké­szítésére. Levelet intéztem a pol­gármesteri hivatalhoz, hogy álla­pítsák meg, hogy a felszámolást végző Reorgot milyen jogok ille­tik itt meg. Addig is, amíg a vá­lasz megérkezik, a Reorg komp­romisszumot ajánlott. Két alap­vető kérdést kell szem előtt tarta­ni: nem szabad a dolgozók lelki­világát tovább zaklatni, a másik pedig, hogy ne legyen fennaka­dás a sebességváltók gyártásá­nál. Ezért békés együttélésre van szükség. A munka is ráadásul úgy oszlik meg, hogy az egyes al­katrészek előállításában részt vesznek a leányvállalat és a fel­számolás alatt lévő rt. dolgozói is. Az együttműködést úgy sza­bályoztuk — a jóhiszeműséget mindkét oldalról feltételezve —, hogy kötöttünk egy megállapo­dást a Csepel Autó legfelső veze­tésével. — Nem régen látott napvilá­got az a hír, hogy a Csepel Autót felszámolják. Könnyíti vagy ne­hezíti ez a bejelentés az elkövet­kezendőkben a felszámolóbiztos munkáját? —- A kormány rendelte el an­nak idején a szanálást, és a leg­utóbbi ülésen a tapasztalatokat értékelték. Megállapították, hogy a szanálás nem hozta meg a várt eredményt. A felszámolási eljárás bírósági eljárás, ennek megkezdésére nincs a kormány­nak kompetenciája. A megindí­tást a bíróságtól kérheti egy hite­lező, vagy önmaga, a pénzügyi egyensúlyát vesztett gazdálkodó. Mi lesz a Csepel Autóval a továb­biakban? Azt ma még senki sem tudja. Az itteni helyzetet ez nem befolyásolja, a munkámat nem akadályozza, a lehetőségeket nem rontja, de nem is javítja. Ki merem jelenteni, hogy amíg Ma­gyarországon lesz teherautó- és buszgyártás, addig az egriek dol­gozhatnak szakmájukban, akár­kinek is a javára dől el a fennálló jogi vita. Ha nem csökken a se­bességváltók iránti kereslet, ak­kor nem kell további létszám- csökkentést végrehajtani. Ellen­kező esetben a 400 dolgozó fe­letti munkásokra, vagyis a Gear- esekre bizonyára nem tartanak majd igényt. Az ő további sorsuk megnyugtató és tisztességes ren­dezése a felszámoló dolga lesz. Természetesen mindez csak el­mélet, hiszen a leányvállalatot nem ismeijük el, hivatalosan sincs bejegyezve, és a 390 em­bert sem adtam át. Az ideális megoldás az lenne, ha a Csepel Autót nem számolnák fel, és mi­után a föld, a ház, a gép az övé, megvenné a Reorgtól azt, ami még itt van, és utána azt írhatna ki a cégtáblára, amit kíván. Saj­nos ezt nem így látja a „leányvál­lalat” és a Csepel Autó vezetése, ők azt hiszik, a legjobb úton jár­nak, mi úgy látjuk, az a helyes, amit a felszámoló szervezet tesz... Szüle Rita Nagyító alatt a Mátra Nemzetközi tábor az erdőért Holnap zárja kapuit az a nem­zetközi tábor a Mátrában, amelynek elnevezése: „Kelet- Közép-Európa fiataljai az erdők belső változékonyságának meg­őrzéséért”. E hosszadalmas cím mögött nem más rejlik, mint hogy né­hány fiatal — magyar és külföldi — egy hónapon át különféle megfigyeléseket végzett az őser­dő-rezervátumban és környé­kén. A szakmai gyakorlatok mellett előadásokat is hallgat­hattak a témával kapcsolatosan. A tábor célja, hogy a Kárpát­medencében kialakítsanak egy azonos mintavételen és kiértéke­lésen alapuló olyan erdőrezervá­tum-hálózatot, amelyben nyo­mon követhetőek a környezet eredendő változásai — az emberi kéz beavatkozásától mentesen. Kaiser söröző Egerben A Piramis Kft. beruházásában elkészült és tegnap átadásra ke­rült Egerben a Kaiser söröző az Érsek út 8. szám alatt. Az ízlése­sen, kulturáltan berendezett lé­tesítményt Hevér János, a kft. el­nöke mutatta be a sajtó képvise­lőinek. A gazdag étel- és italvá­lasztékon kívül a kereskedelmi egység többek között lehetősé­get biztosít majd különböző szakmai tanácskozásokhoz — például menedzserképzéshez —, és nem titkolt szándékuk, hogy elsősorban olyan vendégeket várnak, akik naponta irányítják gazdasági életünket, és termé­szetesen kulturált körülmények között kívánnak kikapcsolódni is. Az új sörözőben bemutatko­zik festményeivel Drozsik István képzőművész is. (Fotót Perl Márton) Kedves „ cs99 Ellentmondásosnak tűnő a pontjában sem haragszanak a meg a napokban. Jó két esztendő cím, de ez alkalommal szándé- feltúrt út láttán. A fényképező- múlva az egész szennyvízhálózat kos a megfogalmazás, mert a hír gép ugyanis a régóta várt csator- elkészül a községben, így igaz: Gyöngyöstaiján köz- názás egyik pillanatát örökítette (Fotó: Gyóni Gyula) Tábori alapkőletétel A gyöngyösi Heldák Istvánná — A nna néni—táborhelyet ado­mányozott a fiatalságnak Mátra- szentimrén. A megajándékozott Heves Megyei Gyermek- és Ifjú­ságvédelmi Intézet a szép fekvé­sű területen pénteken délelőtt bensőséges hangulatú kis ünnep­séget rendezett az alapkőletétel alkalmából. Az eseményen — ahol részt vettek a segítő szervezetek, a he­lyi polgármesteri hivatal, a ME­FAG, a Hungarocappen, az ÉVIZIG, a Mátrai Regionális Vízmű, a Hejőcsabai Cement- és Mészipari Rt, az Egri Vasöntöde képviselői, illetve a tervező Zsis- ka György — Kovácsné dr. Nagy Magdolna, az egri intézet igazga­tónője mondott köszönetét a tá­mogatásért, az igazán széles körű összefogásért, amellyel a leendő üdülőtelep megvalósításán fára­doznak. ELEGANCIA CSÚCSMINŐSÉG tella DES,C" »ramia jffy 3300 Eger, Nagy-Eged út 17. Telefon/fax: 36/13-452 csempe, szaniter, padlóburkolólap szaküzíetben egyes fajták 30 %-os árleszállítása!

Next

/
Thumbnails
Contents