Heves Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-09 / 161. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1992. július 9., csütörtök Dalok a könyvtár- szobában T udod, amikor együtt léptünk fel! Tudod, amikor & fe dalodat énekeltük!” — csak most jut eszembe, hogy így beszélgetünk, hogy nemcsak nekem, hanem ebben az országban még nagyon sokaknak van ilyen élményük Dinnyés Józsefről. A magát tudatosan daltulajdonosnak nevező zenész-költő, a középkori igricek utóda már több évtizede járja az országot. Időközben persze változtak a dalai, alakult egy kicsit előadói stílusa is. Változott, gyarapodott a közönsége, hiszen ma már nemcsak a tizen-, hanem a húszon-, harminc- és a negyvenévesek is magukénak érzik mindazt, amit hajthatatlanul üzen. Most viszont egy egészen új, országos vállalkozásba kezdett a barátaival együtt. Dalok a könyvtárszobában címmel a napokban jelent meg az a videokazetta, amelyet az ország általános és középiskolásainak, valamint felnőttjeinek készítettek a határon túli mai magyar irodalom legjobb alkotásaiból. — Miért éppen ez lett a címe a válogatásnak? — Egész egyszerűen azért — válaszol —, mert a felvétel valóban könyvtárszobában készült. Az írószövetség könyvtárszobája ez, egy kicsit hasonlít az én lakásomra. Itt is a földszinttől a mennyezetig vannak könyvek, s köztük nagyon sok határon túli szerző kötete. — A határon túli megnevezés meglehetősen tág fogalom. Milyenek a videofelvételen rögzített műsor arányai? A daltulajdonos, amikor tavasszal Tarnaleleszen járt... — Én magam szerkesztettem azokból a versekből, amelyeket már évek óta „mondok”. A szerzők közül majdnem mindegyik személyes ismerősöm is. Az ösz- szeállítás 26 perc tengerentúli és nyugat-európai magyar versekkel kezdődik, „Beszélni kell, ha érezni szabad” címmel. Aztán ugyancsak 26 percben — az erdélyi és partiumi magyar versek jönnek: Szégyen a szó, ha nem igaz. Majd a délvidéki irodalom remekei: Nyelvingoványban címmel. Ezt a képes kifejezést Szunyogh Sándor írásából vettem. Mindkét hazából kiárvulva — vallja a kárpátaljai magyar költők egyike. Erről szól a közel húszperces blokk. Majd felföldi magyar versek következnek, ennek a résznek azt a címet adtam, hogy Járjon az ember szegfűfehérben. A kazetta végén egy Tiszán inneni és Dunán túli hazai ciklus következik, Édesanyám, vers vagyok címmel. — Az elbeszélésből is kitűnik, hogy ez nagyon nagy munka volt. Van-e még más érdekessége a műsornak? — Mindegyik rész — az egész felvétel különben 150 perces — egy-egy népdallal kezdődik. A klubom, a Tinódi Olvasóegylet egyik tagja, Gisztl Anna énekli ezeket az autentikus dalokat, ő Budai Ilona tanítványa, és népi ruhákat varr. S hogy látványban is megpróbáljuk élvezetessé tenni az összeállítást, úgynevezett vágóképeket alkalmaztunk: századfordulós és század eleji képeslapokból. — A tudatos szerkesztés, a gondos versválogatás jelzi, hogy ebből valóban tanulni lehet... — Magát a kazettát tulajdonképpen oktatási segédanyagnak szántuk az el nem készült nemzeti tantervhez. Az MKM közművelési alapjából kaptunk alapítványi támogatást, de ez nem sokra volt elég, úgyhogy, mivel nagyon fontosnak tartottam, nem kíméltem a saját pénzemet sem. — Ez azt is jelenti ugye, hogy kis példányszámban készült. — Egyelőre 2500 darabot sokszorosítottunk, szerencsére Szabolcs-Szatmár és Borsod megye nagyvonalúan segített. Ott az MDF, a Fidesz és az SZDSZ közösen adta össze a pénzt, hogy például a kárpátaljaiaknak ingyenesen tudjunk ebből küldeni. „Ez nem pártpolitikai kérdés!” — mondták ottani barátaim. Nagyon sok helyről ígértek támogatást. Azt szeretnék, ha a megyék vagy az ügyért lelkesedő cégek, szervezetek segítenének abban, hogy a hazai iskolák is megkaphassák az anyagot. Erre a célra hoztuk létre a Krónikás Alapítványt (ez a kazetta kiadója), melyre a Dunabank Rt. 217- 98955/1609-es számlaszámon lehet befizetni a támogatásokat. — S hogyan lehet majd hozzájutni a kazettához? — Ehhez elsősorban a megyei pedagógiai intézetek, népfőiskolák és könyvtárak támogatására számítunk. Ezek az intézmények ugyanis össze tudják gyűjteni az iskoláktól az igényléseket. (Kazettát csak akkor sokszorosítunk, ha már tudjuk, hogy menynyire van szükség.) Tehát várjuk a leveleket az alapítvány címére: 1608 Budapest, Benczúr u. 3. — A Heves megyeiek között is nagyon sok barátja van. Mikor jön legközelebb hozzánk? — Egerben, a 2-es iskola napközis táborában találkozom a gyerekekkel július 7-én, délután 3-kor. De van egy hosszabb távú tervem is. A Szívós József vezette irodalmi vándortársulattal készülünk egy közös műsorra, s ősztől már velük együtt is járom a megyét' Jámbor Ildikó HANG-KÉP Megtérők Nem hiszek abban, hogy az ember életfogytáig egy és ugyanaz. Megértem azokat, akik volt hitüket túlhaladják. No, nem úgy máról holnapra, hanem hosszas lelki gyötrődés, vívódás,.önsanyargatás után lépnek a módosított irányba. Aki ezt vitatja, tagadja a fejlődést, az értelem, a töprengő, a mérlegelő gondolat szabadságát, s a mindezt hitelesítő érzelmi hátteret. Viszolygok azonban — s tudom, nem vagyok egyedül — azoktól, akik karrierjük, érvényesülésük érdekében egyik pillanatról a másikra cserélnek szí- vet-lelket, meggyőződést, kizárólag csak azért, hogy az újsütetű húsosfazekak körül settenkedjenek, remélve, hogy azokból is mind zsírosabb, ízletesebb falat jut nekik is. Sajnos, átmeneti korunkban — ki sejti, meddig húzódik még ez az időszak — az effajták a hangadók. Azok a gátlástalanok, akik megrendülés nélkül néznek keresztül hajdani elv- és sorstársaikon, s hízelegnek azoknak, akiké a pillanatnyi hatalom. Az különösképp felháborító, ha az ilyen kaméleonok színjátszásukat szájtépve harsogják, nem véve észre, hogy rókavérű önmagukról állítanak ki cáfolhatatlan szegénységi bizonyítványt. Nemcsak korcs voltukról, hanem az esetek többségében kisstílűségükről , tehetségtelensé- gükről is. Egészen más, ha valaki megszenvedte a tisztítótüzet, s aligha megkérdőjelezhető belső parancsra tér más irányba. Mindez akkor jutott eszembe, amikor a Vasárnapi Újság legutóbbi két számában a humoralistának kitűnő Sándor György félórás vallomását, illetve egyik írását hallgattam. Kommunista szülők gyermekeként csak ilyen jellegű nevelést kaphatott, és megfertőződött ezektől a valóságot leegyszerűsítő, az élet ezerarcúságát szürkítő, a gyakorlatban milliók kiirtását szülő tanoktól. Igen, elszakadásához legalább húsz esztendő kellett, válságokkal, megtorpanásokkal, kompromisszumokkal tarkítva. Kikerülhetett a purgató- riumból, mégsem azonosulhattunk teljesen vele. Elsősorban amiatt, mert másokra is hivatkozott. Azokra az állítólagos ellenzéki vezetőkre, akik hasonló környezetből rajtoltak, akik mostani nézeteiktől függetlenül, szalonspiccesen mégis a Bun- kócskát, a Fel vörösök, proletárokat, az Amuri partizánokat éneklik. A túlsó partról jöttem, ám hajdani kizsákmányoló származékként is tolerálom ezt, de úgy hiszem, azt csak hozzá kell tennem, hogy ha nosztalgiázom, akkor egészen más töltésű dallamokat dúdolok. És még egy. Ezt is az ősöktől hoztam: vagdalkózni, csatározni sem óhajtok senkivel. Bárhonnan érkezett is. Katona Tamás a képernyőn Nem először találkozhattunk itt ezzel a kulturált, intelligens személyiséggel, akinek tekintete, arca is tükrözi, hogy nem kedveli a szélsőségeket, hogy segítő szándék vezérli, s partnernek tekint mindenkit, aki a hétköznapi humanizmusra voksolt. Nem kis feladatot vállalt, amikor a kormányon belül a sajtóügyek főnöke lett, hiszen hirtelen csöppent a frontvonalba. Oda, ahol izzanak a feszültségek, ahol dívnak az övön aluli ütesek. Valamennyi oldalon. S ekkor a múlt heti Össztűzben — félretéve minden előítéletet — kijelenti, hogy konszenzusra törekszik bárkivel, s csevegve, diskurálva, érvekkel próbálja meggyőzni a vele tárgyalókat, a hivatalát felkeresőket. Rangra, beosztásra való tekintet nélkül. Rég vártuk ezt a hangvételt s a mögötte lévő jó szándékot, mert a viszonylag tisztességes toliforgatók tisztában vannak azzal, hogy csak egymás marcangolását feladva juthat előbbre ez a senyvedő haza. E hon csak akkor ébredhet nyugalmasabb korszakra, ha ellentéteinket félretéve, mindnyájan munkálkodunk fel- emelkedéséért. Persze aggódom is, mivel ilyen befejezés, illetve történetzarás csak a mesékben megszokott. Abból a világból viszont a miénkbe települt majd az összes gonosz mostoha, hétfejű sárkány. Hol vannak azok a bátor, leleményes királyfik, akik megküzde- nek velük? Fogalmam sincs. Mégis, maradjon hát a bizakodás, s az a kívánság, hogy teljesüljön legalább ez a beígért álom. A tömegkommunikáció any- nyira sóvárgott békéje. Pécsi István Vízhözelben A diósgyőri fotósok az Ifjúsági Házban hetenként és egyénenként mutatkoznak, fejenként tízegynéhány felvétellel. Amiről úgy éreztük, hogy mélyebb benyomást tett ránk, jegyzetet is készítettünk. Mint például Sza- módi Zsolt felvételeiről. A part menti sétálgatás, akár álló-, akár folyóvízről legyen szó, őt megállásra készteti, olyanféle foglalkozásra, amikor az elmúló pillanat hangulatát, fajsúlyát, mélységét, tartalmát, szépségét, elevenségét nemcsak átéli, ae készségeinek és hajlamainak, adottságainak, felkészültségének megfelelően elengedni sem akaija azt, hiszen az emlékezésbe vésés, mint ösztönös magatartás, végigkíséri őt az élet folyásán. Ezek a víz menti, part menti gyorsképek a csaknem orrunkig feltüremkedő hajóorrot pöccen- tik elénk, ahogyan a sötétbe, inkább szürkébe visszamaradó víztükör teljesen semleges szereplővé degradálódik, előtte pedig mi tudjuk, hogy ez a büszkén magasba bökő najórész a maga természetes ringatózásában, a vízben fekszik, nyugalmi állapotában is azt mesélve el a jámbor szemlélőnek, hogy „habár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr.” Láttunk itt két csónakot is egymás mellett, a szikár alkotmányokat valóban a puszta fény emeli ki abból a mögötte levő „közegből,” amit a víz, mint főszereplő el is játszhatna. De ez a csaknem semlegessé váló anyag, mármint a víz, a maga homályos egyszínűségében és közömbösségében itt semmi másra nem szolgál, csak arra, hogy az ember alkotta dereglyéket szemlélhessük, bár azokon olyan sok látnivaló nem akad. Föl is merül bennünk önkéntelenül a gondolat, netán a gond, miért is emeli ki a fotós a szegényes rajzolatú, semmi feltűnőt nem jelentő parti vonalakat, az ott található, de mindenképpen ember gyártotta alakzatokat, amikor festők, írók és a szépség sok egyéb megszállottja, a köznapi rajongók is annyi mindent le tudnak kottázni a nyugtalan, vagy a meséket álmodó-aímod- tato vízről. A Balatonnak nálunk olyan esztétikai jelentősége van, hogy az utolsó században százakra rúg azoknak a száma, akik a kiismerhetetlen, s ezért megunhatatlan tóról, mint a nyár egyik nagy-nagy szórakozási forrásáról az esztétikum kiapadhatatlan „tőkéjéről”, s annak „kamatairól” könyvtárnyit regéltek. Itt meg ez a fotós, a vizet, mint a folyton mozgó, és minden pillanatban, még aléltságában is eleven erőt, a vizet, észre sem akaija venni, úgy tekinti, mint másodlagos szereplőt, mint elhanyagolható epizódot, hogy a színpadidrámai nyelvnél maradjunk, amit epizódistává sorol be a jelenségek, a látható és felmérhető tárgyak közé. Miért teszi? Ezzel „a náttérbetolással”, ezzel az elhanyagolással, ezzel a titkolózással teszi érdekessé, kutathatóvá a (Fotó: Jakab László) vizet. Mert a szemünknek is, az agyunknak is szokatlan, hogy ez a fotós annyira eldugja előlünk, annyira semlegesíti a vizet, azzal, ahogy csak háttérnek használja, hogy magunk ösztönösen, az összhang es a harmónia elnyerése okábol eredünk utána, kutató, sóvárgó szemünkkel. Nem tudjuk, mennyire érzékeltetik a felvételek mindazt, amit leírtunk, de nekünk ez a kiosztás, a fotósnak ez a tudatos eljárása tette ezt a miniatűr kiállítást érdekessé és izgalmassá. Következésképp kíváncsiak is lettünk, hogy egy nagyobb és sok témában megfürdetett anyagánál hogyan szembesülnénk a fotóssal. Megoldódna-e a talány, amiért ezt „a téma- bújócskát” végignézegettük, többször is. (farkas) Rendhagyó helyzetjelentés A betegbiztosítási kártyák frontjáról A sajtó, a rádió és a televízió immár sokszor írt és beszélt a tb- kártyákról. Most a betegbiztosítás hátterére derít fényt Koczka József, a Heves Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság igazgatója és dr. Zombori Gyula, az igazgatóság osztályvezető főorvosa. Koczka igazgató úr szerint a tb-kártyák terén megmutatkozó ond nem kis részben arra vezetető vissza, hogy az új társadalombiztosítási rendszer feladatterve bár már múlt év decemberében elkészült, s bevezetését július 1-jére kitűzték, viszont a kártyák kézbesítése csak márciusban kezdődött. Meglehetősen sok hibásan kiállított kártyát is kiküldtek. Sajnos, a Népességnyilvántartó Hivatal a bejelentések hiányában nem minden esetben rendelkezett a biztosítottak megváltozott új címével. Olyan esetről is tud, amikor egy 1970- es években elhunyt gyermek számára is kikézbesitették a tb-kár- tyát. A tb-kártyák orvosi, illetve betegbiztosítási vonatkozásairól dr. Zombori Gyula főorvos nyújtott tájékoztatást. Bevezetőként elmondja, hogy június 30- ig a bükkszéki önkormányzat kivételével (!) Heves megye valamennyi önkormányzatával, mint munkaadóval megkötötték a szerződést. Az önkormányzatok dolga volt azután, hogy meghatározzák pontosan az egyes háziorvosi körzetek kiterjedését. Megtudom, mint az egyik legfontosabbat: a tb az egyes háziorvosi körzetek számara a hó 3-áig átutalja az egyes önkormányzatoknak, mint munkáltatók számára körzetenkénti, tételenkénti bontásban a tb-hozzájá- rulást, mely két tételből áll. Először is a bérből és a működési költségből. A bér fedezi az orvos besorolás szerinti alapfizetését, az ápoló, az írnok és a takarító havi fizetését. Az ún. működési költség, melyet az önkormányzat kezel, mindazt a kiadást magában foglalja, mely a praxis gyakorlása folyamán felmerül: így a rendelő bérletét, a fűtés, a világítás, a vízfogyasztás költségét, a gyógyítás Közben felhasznált gyógyszerek árát, a kisebb műszerek javítását, illetve beszerzését, az orvosi szakfolyóiratok előfizetését, stb., stb. Ez viszont azt jelenti, hogy célszerű lesz takarékoskodni a fölöslegesen használt villamos energiával, fűtéssel, vízzel, hogy egyéb fontos tételre több juthasson. A tb által az önkormányzatoknak havonta átutalt pénzösszeg másik igen fontos részét, az ún. „kártyapénzt” — azaz a háziorvost választott biztosítottak után járó teljesítményarányos díj — a „praxispénz” képezi. Ezt is az ön- kormányzat kezeli, az orvos és az önkormányzat között megállapodás alapján. Ebből az önkormányzat azonban egyetlen fillért sem használhat fel másra. Igen fontos, hogy a praxispénz megjelenik a praxisban dolgozók bérének kiegészítésében. Zombori főorvos ur elmondja, hogy a praxispénzből a háziorvosnak módja s lehetősége nyűik például arra is, hogy körzete számára működéséhez szükséges személygépkocsit lízingelhet. A háziorvos ugyanis a nala jelentkezett biztosított érvényesített kártyájáról leválasztott szelvények száma alapján részesül a teljesítményaranyos praxispénzben. A biztosítottak bizonyos számú korcsoportba vannak sorolva, s az egyes korcsoportok után más-más „pontszám ” illeti meg a praxist: minél idősebb a biztosított, az annál több „pontot ’’jelent a háziorvosi körzet kártya- vagy praxispénzében. Ideálisnak egy-egy háziorvosi körzetben 18001800, gyermekorvosoknál pedig 800-800 tb-kártya tekinthető. A bevezetett, merőben új betegbiztosítási rendszer utat nyit a háziorvosok vállalkozási lehetősége felé is. Azaz orvos, aki ezt az utat választja, az igazgatósággal kötött szerződés alapján, nem az önkormányzat révén, hanem közvetlenül ő veszi kézhez a bért, a működési költséget és a kártyavagy praxispénzt, s abból körzetében háziorvosi gyakorlata során szabadon gazdálkodhat. Megtudom, hogy eddig az igazgatósággal már négy háziorvos — kettő Erdőtelken — kötött ilyen szerződést, de néhány orvossal még folynak a tárgyalások. Dr. Zombori Gyula ebben látja az újonnan bevezetett betegbiztosítási rendszer jövőjét. A vállalkozás útját választott háziorvos tehát munkáltató lesz, s pénzügyi tekintetben független az önkormányzattól. A háziorvosnak gondosan nyomon kell követnie betege sorsát, s ezért is bizonyos szakrendelésekre csakis ő utalhatja be betegét. Természetesen a megyei társadalombiztosítási igazgatóság negyedévenként ellenőrzi valamennyi háziorvos működését és elszámolását. A háziorvosnak csakis érvényesített tb-kártyáról szabad leválasztania a szelvényeket. Zombori doktor nem felejti el hangsúlyozni, hogy a háziorvosi rendelőben szükséges felújítási s beruházási költségeket továbbra is az önkormányzat köteles viselni. A háziorvosnak mindenképpen szakorvosnak kell lenme. Aki tehát nem rendelkezik szakorvosi képesítéssel, azt 1998-ig meg kell szereznie. Az osztályvezető főorvos úr határozottan állítja, hogy a jól működő háziorvosnak lényegesen magasabb lesz a jövedelme. Sugár István Fíímpremíerek Elemi ösztön Az év várhatóan legnagyobb vitákat kiváltó alkotása lesz Michael Douglas új filmje. A legvadabb testiség és a kegyetlen bűnügy ritka jó keveréke a BASIC INSTINCT. Rögtön a film elején, egy sze« xMk, ma ttWbi «fc rn* Síá«*#In». i&. Ice baby retkezés tetőpontján jégvágóval aprít miszlikbe egy rocksztárt egy elbájolóan szép szőke nő. Egy jobb napokat látott zsaru (Michael Douglas) kezd el nyomozni. A szálak egy milliomos írónőhöz vezetnek, aki abszolút pontossággal írja le a gyilkosságot. Vajon az élet vagy a halál ösztöne lesz az erősebb? A felnőtt nézők érdeklődésére számot tartható filmet az egri Uránia mozi mutatja be. Ice baby A film főszereplője az énekes sztár, Vanilla Ice. A zenére orientált történetben Vanilla Ice Johnnyt, a szabadon vándorló idegent alakítja, aki egy kisvárosba érkezik, ahol találkozik egy diáklánnyal, Kathy vei. A rossz fiú beleszeret a jó lányba, de némi meglepetéssel felfedezik, hogy sokkal több közös vonásuk van, mint hinnék. A film lehetőséget ad az énekesnek arra, hogy két hobbiját, a zenét és a motorozást ötvözze. Vanilla Ice hajdan versenyző volt, s a filmben számos rapszámot ad elő, sőt még egy speciális motort is vezethet. A zenés történetet az egri Uránia mozi nézői tekinthetik meg.
