Heves Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-30 / 179. szám
4 HORIZONT HÍRLAP, 1992. július 30., csütörtök Háromezren mentek el idén is a diósgyőri Kaláka^ Szili ima. A vízműtelep fái alatt kell sátrat verni, közvetlenül a strand és a vár mellett, mert ezen a helyen nomadizálni remek, ide jár mindenki évek óta. Tehát a rendőrök is, s megállapítják, hogy birtokháborítás történik, magánterületen táborozni ugyanis tilos, következésképpen igazoltatnak és felírnak neveket. Az ember aztán nyugodtan heverészik és iszogat tovább a sátra előtt, időnként eltávolít egy-két kullancsot magáról, van idő. A fesztivál csak holnap kezdődik. De nemcsak a vízműtelep tisztásait lepik el egyre nagyobb tömegek, hanem a diósgyőri vár közvetlen környékének szinte minden talpalatnyi területét. És a kocsmát. Mert a rég nem látott barátot ölelni kell, és fizetni kell neki egynéhány sört, majd vele együtt kell elordítani egy dalt, mondjuk a Kalákától. Rég nem látott barátját az ember egy-két-akár- hány évvel ezelőtt látta ugyanebben az időpontban ugyanitt, és (a remények szerint) majd látja egy-két-akárhány év múlva ugyanebben az időpontban ugyanitt, mert ahogyan 1980 óta minden júliusban: Kaláka Nemzetközi Folkfesztivál. Egy középkorú úr, feltehetően diósgyőri lakos, az öklét rázza a gyülekezők felé, és kiált: — Büdös csavargók!... (Rendszeres alapossággal kávaija fel napjait az esemény.) A program szerint a fesztivál szombaton, délután három órakor veszi kezdetet. Huszonvala- hány együttes pályázott arra, hogy ezen a tehetségkutató megmérettetésen részt vehesen, de a beküldött hanganyagok elbírálása után csak egytucatnyinak küldött meghívót a zsűri. Ezek mérkőznek most. A közönség pedig a szitáló eső ellenére is fürtökben lóg a falakon, s lelkesen tapsol minden újabb színpadra lépőnek, némelyikkel együtt énekel. A várba vezető lépcső tövében fölállított bódéknak is közönségsikere van, sört mérnek, bort mérnek. A tehetségkutatás után következnek a profik. Fellép a Kaláka, és új felállásban, új műsorral szerepel a tavalyi fődíjas, az Idegenek. Szombat estére főattrakcióból több is akad. így a — nem véletlenül — hamar elhíresült angol Miro zenekar, vagy az amerikai színes bőrű énekesnő, Faith Pillow. Vagy a nagyon várt magyar Barbaro együttes. Az eső pedig esik cudarul, egész éjszaka és szinte egész nap esik, s aki nem hiszi el, maga is kipróbálhatja, hogyan lehet az eső elől öten egy kétszemélyes sátorba bemenekülni. Ázik az egész fesztivál, így a vasárnapi program másfél órás késést szenved, a zenészek rövidített műsort adnak. A közönség természetesen kitartó, majd’ mind a háromezer a várban tolong: eredményhirdetés. A fődijat a Gőzerő kapja, a Kaláka együttes különdiját, az egy üveg whiskyt pedig az egri Gajdos Utóbbiaknak számtalan ember tapsol külön, hiszen vannak itt egriek és egri főiskolások. A rendezők ezután meglepetéseket ígérnek. Az egyik egy angol zenekar, amelyet tavaly elmosott az eső, a nevük talán Whiskey’s Priests (Whisky-pa- pok), de nem érteni tisztán. A színpad előtere pillanatok alatt csatatérré változik. Ez a zene nem hagyja nyugton az embert, s ráadásul a (Zalán Tibor által versben megénekelt) „tévés smasszerekker is meg kell küzdeni, ami érthető, hiszen a kamerát mégse hagyják veszni. A zenekar alatt majdnem beszakadnak a deszkák, a sörhasú basz- szusgitáros legalább száz kiló, és üvölt és tombol nagyon. A legnagyobb meglepetés viszont Kevin Locke az USA Dél- Dakota államából. A világjáró Mr. Locke ugyanis igazi sziu-da- kota indián, szénfekete haja hosz- szú varkocsba fonva, lábán mokaszin, csodájára járnak. Még a sorukra váró vagy már „leszerepelt” zenészek is előjönnek kuckóikból, hogy a nézők sorai közé telepedve bámulják a rézbőrűt és két gyermekét. Először valami különös táncot járnak el különös dallamokra, aztán Kevin Locke együtt énekel a közönséggel, vagy azok vele együtt, de dakotául — néhány szó csak, amit az indián megtanít. Aztán egyedül táncol, és különböző színű karikákat pörget a karján, míg a tánc végén a karikák az indián egy mozdulatára hatalmas gömbbe állnak össze. S elmond egy imát, amelynek a lényege az,liogy a sok-sok sápadt- arcu és a sok-sok nem sápadtar- cú testvérek és egyek, összetartoznak szorosan, és a sokszínű gömböt magasra tartja. (kácsor) HANG-KÉP Nemcsak irodalom Elviselhetetlen kánikula, uborkaszezon nélkül. így lehetne jellemezni július végi napjainkat. Némi változás azért érzékelhető, mintha kevésbé ordasak lennének az indulatok. Botrány azonban ilyenkor is akad. Például az, hogy a hajdan nagy hatalmú Buda elvtárs az olimpiai csapattal utazott Barcelonába. Eszébe sem jutott, hogy ő a diktatórikus sportirányítás folyvást szeszgőzös főkolomposa volt. Néhány újság tisztességes zsurnalisztája felháborodott, ám a hivatalos reagálás elmaradt. Csak a forróság miatt? Ne ítélkezzünk túl korán, hiszen ez a kommentár még megszülethet. A Vasárnapi Újság még mindig tartós hullámvölgye ellenére is szolgál pozitív .meglepetésekkel. Innen is értesültünk arról, hogy Zsíros Géza, a 35-ök egyik képviselője a legfőbb ügyészhez fordult, feljelentve az ország téeszek. Első hallásra ez meghökkentőnek tűnik, valójában nem az. Legfeljebb megkésett reakció. Honunkszerte ugyanis hónapok óta beszédtéma az, hogy egyes közös gazdaságokban a vagyonnevesítés során épp azokat semmizik ki, akik az elorzott értékeket megteremtették: az egyszerű, a kétkezi munkát végző tagokat. Bizony nem a huszonnegyedik órában kellett volna azt a vészharangot megkondítani. Mellesleg ebben a helyzetben álvitákat sem érdemes indítani. Például arról, hogy az Agrárszövetség egyik főnöke tiltakozott amiatt, hogy kolhoztípusúaknak minősítették gazdaságainkat. Kár ezen vitázni, mert a polgároknak vagy mosolyogva, vagy sírva, de be kellett lépniük. Aki ezt tagadja, az a történelmet hamisítja meg. Mindegy, milyen szándéktól vezérelve. Figyelmeztetett Cseres Tibor is. Joggal kesergett amiatt, hogy irodalmunk elszakadt az olvasóktól. Szinte meghalt a hagyományos regény, az úgynevezett ifjú titánok feladványoknak, rejtvényeknek beillő „dolgozatokkal” riogatják a könyvbarátokat, holott a tollforgató ősi kötelessége a tisztánlátást szolgálni. S ezt csak tehetséggel ötvözött fel- készültség, közérthetőség birtokában lehet. Nemcsak a literatúra berkeiben... Reagan a képernyőn Egykor Budapestről indult világhódító útjára Kertész Mihály, a későbbi Oscar-dijas amerikai filmrendező. Csak dicsérni lehet azt a kezdeményezést, hogy a TV 2 Filmmúzeuma megemlékezik azokról a magyarokról, akik hazánk hírnevét öregbítették határainkon túl. Vasárnap délután vetítették a tőlünk messzire szakadt alkotó egyik emlékezetes művét, a Santa Fé ösvényt. Aki ráért, s bekapcsolta készülékét, nem bánta meg. Érthető, hiszen hamisítatlan csemegével ajándékozták meg. Meggyőződhetett arról, hogy létezik olyan recept, amely nemcsak a sikert, hanem a rangot is garantálja. A történet az USA-ba kalauzolt bennünket, a híres polgárháborút megelőző periódusba, sajátos szemszögből ismerhettük meg a rabszolga-felszabadítást hirdető, s fegyverrel is nyomatékoló John Brown kétségkívül ellentmondásos személyiségét. História formálódott előttünk. S ez akkor is lenyűgözött minket, ha néhány mozzanatot meg is kérdőjeleztünk, ízes, fordulatos, kosztümös sztorit élvezhettünk, s az alkotó igazolta, hogy e téren irigylendő otthonossággal mozog. Nem maradt el a kuriózum sem, ugyanis láthattuk Reagan elnököt színészként. Róla az elmúlt rezsim propagandája azt híresztelte, hogy e fronton is „gyengélkedett”. Hát nem így van. Érzékelhettük tatpraesettségét, átlagon felüli adottságait. Amit az Államok első polgáraként is bizonyított. Az oldódás periódusában persze megbocsáttattak nem létező bűnei. Hát igen. Efféle az osztályharcos érvelés, aminek annyi köze van a Justiciához, mint egy jól fejlett tyúk agyának Einstein zsenialitásához. S a többi? Hát erről ne beszéljünk. Mindkét adót uralta a már hagyományos szürkeség, színvo- naltalanság, s a szavatoltan tömény unalom. S ne feledkezzünk meg az HBO-ról sem, amely ezúttal is harmonizált semmicske konkurenseivel. Bosszúságunkra... Pécsi István Akvarellbiennálé — tizenharmadszor Kell az egri szemle Ez a nyár is meghozta az esedékes akvarellszemlét ennek a barokkban tobzódó városnak. A műfajról, annak szélső határairól lehet egyáltalán szót ejteni, hiszen ez a technika éppen köny- nyűsége, könnyedsége folytan időről időre „lenézetté” válik. Mintha nem lenne alkalmas arra, hogy érzelmeket, gondolatokat, szenvedélyeket, a szépséget, az álmokat, a nagy eszméket, az ember kisebb és nagyobb vétkeit, vitatható vagy vitathatatlan rajongásait megjeleníthesse. Az alkalmi katalógus figyelmeztet, ne húzzuk el a szánkat, ha az ak- varellről beszélünk, mert igencsak rangos művészek vették elő a gombiestéket, nem is ritkán, hogy lejegyezzék magukat, és azt a szemíéletet rögzítsek, ahogyan a világot látták. Ami az alkotói szándékot illeti, nincs is különösebb kifogásolnivalóm mindabban, amit itt, ezen a biennálén látni lehet. Ma már nincsenek a hatalom iránti udvarlási kényszerek, a személyiségek eggye terelő és elválasztó vonalai jól kivehetők: az egyik mesélni akar, a másik gondolatokkal töri meg a vonalak rendjét, a harmadik játszik a színekkel és a foltokkal, mert a szellemi incselkedés közösségteremtő ereje szenvedélyeket és indulatokat is gerjeszthet a szemérmesebb hangulatokon és érzelmeken felül. A mesélésben is ezerféle mód nyilvánul meg. Másképp vonultatja fel táj emlékeit a fődíjas Lóránt János, mint az ugyancsak díjazott Kishonthy Jenő. Kis- honthynál a táj helyett fejek jelennek meg, arcok, jelíemek, emberek, akik összehajolnak, mert vallani akarnak egymásnak. Vagy vallatni, mint az öreg emberrel megeső beszélgetésben. Vagy itt van Kéri László. Átjáró passzázsa öt kiadásban. Mint a makacs gyerek, ismétli azt a bonyulult látványt, amit csak egy nagyváros belső áramlása idézhet így fel. Szentgyörgyi József alkalmasint előforduló rémületeit, vagy inkább révületeit veti papírra, hogy megszabaduljon ama gonosztól, amely akár belülről türemkedik fel, akár kívülről kísérti őt, egyként rettenetes. De leíró szépséggel köszönhet ránk egy tanyasi ház, (Balogh Gyula), egy vízpart (Megy- gyes László), egy kalvánás domb, vagy egy lírai szenvedély, mint F. Balogh Erzsébetnél. Összetettebb élményre kényszerít, mert az elvontság, az absztrahálás is közrehat Herczeg ■ István Ima, Sorsok, Korszakok című fogalmazványainál. (A Sorsokat díjaztam volna.) Czin- ke Ferenc grafikai „beütései” ugyancsak érdekessé teszik ezt a tarlatot, mert az bizonyítja, hogy a valódi tehetség nem farad el; nem ártott neki a rendszerváltás sem, ő az az értékes népfi maradt, aki elegáns érettséggel állít emléket mindannak, amit faluja közelében átélt. Külön kell írnunk a halála után díjazott Kollár Györgyről. A Lenyomat és a két Nyomot hagyni együtt — a belső izzást kifejező, az égő fáklyaszerűség és a nyomában feltornyosodó füst meg egyéb — szögesdróttal vagy mivel körülfonva egy kerek egész, szinte kívánjuk, hogy további tartományát is megismerhessük ennek a tájnak, amit Kollár bejárt. Végh András: Három grácia (1.) Aztán van itt arisztikum Buták András Fejtett fényeivel, Szily Géza lendületes tájtitkaival, Kovács Péter Balázsnak az Aranykorról szóló színpászmáival; Stefanovits Péter kalandjai a geométerrel, a geométerről, Új- Jiázy Péter utazója csak újságkivágást bebújtatva a kinyíló papírba, azzal a távolbamutatással, amely a közölt szöveget is túlértelmezi, ha lehet ilyent kívánni egy akvarellistától? Mayer Berta születő formái, Végvári I. János színei, Székhelyi Edit barbár mitológiai eligazítás is lehetnek arra nezve, meddig megy, mehet el a festő az absztrakcióban, hogy még az érthetőség, a követhetőség határain belül maradna. Vízi Tihamérmmátn lapja szorosabb vizsgálatra készteti a nézőt, főként a Tojás című, hiszen az arányok a téma körüli forgolódás- ban meglepő asszociációkat eredményezhetnek. Ide sorolnám Balogh László lapjait is. Szikora Tamás nemes elszántsággal „dobozol”, hajtogatja a papírt, a keményet, ötlet adta melységben és magasságban keresve, találva meg azt a pontot a térben, ahol hatásossá avatja munkásságának eredményeit. Magunk is kérdezzük, nem is egyszer újra elindulva a dobozok felé, jobbról is és balról is közelítve a formát és a benne tárolt tartalmat, hogyan, hová vezet, főként hová érkezik el az alkotói út, ha a dobozolást netán elunja majd a jó színérzékkel rendelkező művész? Pár szó a rendezésről. A megnyitó alkalmával Chikán Bálint örömét fejezte ki, hogy végre elmozdult a rendezői szándék a Gárdonyi Géza Színház aulájától, és kitalálta az Ifjúsági Házat, ahol egy viszonylag tágas terem, az átrium és az udvar apróbb zegzugai is befogadják az akva- relleket. De amíg az átriumban ideálisnak mondható fényviszonyok uralkodnak, az udvar átjáróiban, a kapualjban már kritikusnak minősíthető fényhatások érik a műveket. A tulajdonképpeni kiállítóterem pedig a söté- tebb tónusú alkotásokat egyenesen megöli azzal a sötét háttérrel, amit a falak adnak. Eléggé szemléltető példa: Herczeg István három lapja a Paparó Ibolyáé mellett jól látható. Amíg azonban a világos tónusú munkák szinte virgoncán világlanak elő a fal kék hátteréből, addig Paparó Ibolya három munkájában a mély színeket „elsüllyeszti”, „megfojtja” az a háttér, amit kapott. Rendezői átgondolatlanság, vagy valamilyen egyéb kényszer határozott így? Az átriumban egy sor olyan alkotás található, amelyek kimondottan a mélyebb, sötétebb hátteret kívánták volna (vagy legalábbis elbírták volna), míg a terembe egy sor sötét tónusú lapot soroltak be, amelyek sokat vesztettek éppen azért, mert az adott környezetet hozzájuk rosszul választották meg. Á végeredményt tekintve — a rendezés szempontjából — nem tartjuk óriási előrelépésnek a helyszín megváltoztatását, még utána kell gondolni a további hogyannak. A szponzorok áldozatkészségét dicséret illeti, a katalógus az esemény rangjának megfelelő. A tapasztalatokat két év múlva bizonyára hasznosítani fogják az arra illetékesek. De személy szerint kik lesznek azok? És milyen felfogásban, mekkora tájékozottsággal? Farkas András Mozipremierek Freddy halála — az utolsó rémálom A rémálom 1984. november 2-án kezdődött Springwood városában, ekkor lett az Elm utca nyugalmának örökre vége. . r A szülők nem vették komolyan gyerekeik állítását, hogy Éreddy Krueger a felelős barátaik titokzatos es gyakran véres haláláért. A Rémálom-sorozat utolsó darabjában az Álom- szörny örökre eltűnik... Eljött az ideje az igazi leszámolásnak Freddyvel, meg kell semmisíteni őt, hogy ez a rémálom végre az utolsó legyen... A horrorfilmmel az egri Uránia nézői ismerkedhetnek meg. Superman II. A lázadó ZOD tábornok és kísérői váratlanul kiszabadulnak fogságukból a film elején. Bosszút akarnak állni Supermanen. A Föld felé indulnak, de útközben a Holdon elég nagy károkat okoznak... Az USA-ban szállnak le, Washingtonba mennek, ahol arra kényszerítik az elnököt, hogy ismerje el az uralmukat... Közben Superman feleségül akaija venni Lois-t, aki rájött a félszeg újságíró másik énjére. Az elnök az ő segítségét kéri a lázadók terrorja ellen. Hősünk ezután visszatér a Crypton palotába, és egy zöld cryptonit segítségével visszanyeri legendás erejét. Nem véletlen tehát, hogy minden nehézség nélkül tudja legyőzni ellenfeleit. A Superman II. részét az egri Uránia mozi mutatja be.
