Heves Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-16 / 167. szám

8 PIACGAZDASÁGI FIGYELŐ HÍRLAP, 1992. július 16., csütörtök A pénz világából Lakossági megtakarítások A korábbinál kisebb ütemben ugyan, de tovább nőttek május­ban a lakossági megtakarítások — derül ki a Magyar Nemzeti Bank nyilvánosságra hozott vég­leges adataiból. Az ötödik hónap végén a pénzintézeteknél a meg­takarítások bruttó összege 884 milliárd forint. Ez valamivel ke­vesebb az előzetesen számított­nál, de mintegy 7 milliárd forint­tal meghaladja az áprilisi szintet. Elsősorban a bankban elhelye­zett betétek összege növekedett gyorsan, szintjük elérte a 477,9 milliárd forintot. Áprilisban a bankbetétállomány 464,7 milli­árd forintot tett ki. Ezen belül gyarapodott a devizabetét-állo­mány is, bár meglehetősen mér­sékelt ütemben. Május végére a lakossági devizabetétek összege 137,8 milliárd forint volt. A pénzintézeti értékpapír-állo­mány 197,9 milliárd forintra nö­vekedett. (MTI) Csökken a lej árfolyama A román valuta 38 százalék­kal értékelődött le a vállalati va­luta-szabadpiac egy hónappal ezelőtti bevezetése óta. Az űj jogszabályok módot adnak arra, hogy hazai és külföldi cégek sza­badon árusítsák valutakészletü­ket a kereskedelmi bankok valu­taárverésein, amelyeken már 345 lejt adnak egy amerikai dol­lárért, szemben a június eleji 250 lejjel. Adrian Grigoriu, a román nemzeti bank elnöke szerint nincs ok pánikra. A nemzeti bank sem a lej, sem a dollár vé­delmében nem próbálja meg be­folyásolni az árfolyamok alaku­lását. Korábban a bank jelentős intervenciókat hajtott végre a lej árfolyamának támogatására. (Reuter) Július végén lett rubel Vállalkozni akar? Jegyezze meg! Kisakkozható, hogy holnap mi lesz kelendő A látszatkedvezményektől a termékfejlesztésig Az induló kis- és középvállal­kozások nagy része — a piac egy részének meghódítása után „be­áll” valamilyen tevékenységre, s így megpróbálja állandósítani pi­aci jelenlétét. Ez azonban a ha­gyományos piacgazdaságokban sem elég, még kevésbé nálunk, ahol állandóan változnak a piac szereplői és a működés feltételei is. A sikeres jelenléthez, a vevő­kör szélesítéséhez egyfelől jól megalapozott vizsgálatokkal, a piaci helyzet és a résztvevők kap­csolatainak elemzésével alátá­masztott marketing-stratégia, másfelől időszakonként változó marketing-taktika kell. A hosszabb távra szóló straté­gia nem csupán a termelő kis- és középvállalkozásoknak, hanem a szolgáltatóknak és a forgalma­zóknak is fontos iránytű. Elsőd­leges feladat a fő piacok megha­tározása. Elsősorban a hazai és a külföldi potenciális vevőkört kell fölrajzolni: hol, milyen régiók­ban, országcsoportokban kíván tartósan jelen lenni a vállalkozó? Fontos annak több évre előrete­kintő mérlegelése, hogy a meg­célozott piacokon hogyan ala­kulnak az igények. Napjainkban például a csupán rövid távra ter­vezők nagy része „leírta” a kelet­európai piacot — pedig néhány éven belül alighanem tényleges vásárlója lesz a magyar termé­keknek és szolgáltatásoknak. Jellegzetesen olyan leendő piac­ról van tehát szó, amelynek stra­tégiai elemzésére érdemes előle­gezni időt és energiát. A potenciális piacok helyzeté­nek rendszeres elemzése szintén megtérülő „befektetés”. Érde­mes, sőt szükséges vizsgálni, hogy a közeljövőben és a későb­biekben várhatóan hogyan ala­kul egyes fogyasztói rétegek vá­sárlóképessége, milyen igények felkeltése járhat sikerrel. Szá­molni kelí-e mondjuk azzal, hogy a nők kisebb része fog mun­kát találni, nagyobb része tehát otthon marad, s több ideje jut a háztartásra, azaz változnak a fo­gyasztói igényei. A hosszabb távú marketing- stratégiában tekintettel kell lenni a várhatóan gazdagodó fogyasz­tói réteg sajátos igényeire, példá­ul a hobbikertek tulajdonosai­nak gépekkel, felszerelésekkel való ellátására, gyermekek gon­dozásának könnyítésére, az öre­geket segítő eszközök iránti ke­reslet növekedésére stb. is. A piaci jelenlét szempontjából roppant fontos a várható ver­senytársak megjelenésének prognosztizálása, ami nem köny- nyű, mert általában erről a legke­vesebb a konkrét információ. (Kivált a külföldi versenytársak hazai megjelenése lehet fontos elem, folyamatosan figyelemmel kell tehát kísérni a hirdetéseket, egyéb jelzéseket.) Az új vállalko­zások megjelenese után nyom­ban számot kell vetni azzal, hogy a piac mely szegmensében vál­hatnak veszélyes konkurenciává, hogy ott erősítsük a jelenlétet — többletszolgáltatásokkal, kedve­zőbb ár- és fizetési feltételekkel. A vállalkozás tartós sikerének fontos feltétele a termék- és tevé­kenységfejlesztés. A megszerzett vevőkör megtartása és bővítése ugyanis minden szférában a te­vékenység állandó megújítását igényli. Rendszerint nem kell alapvető változtatásokat végre­hajtani. A legsikeresebb több­nyire az, ha a már bevált termék- és tevékenységfajtát kiegészítjük néhány praktikus, új elemmel, szolgáltatásváltozattal. Tipiku­san ilyen lehet a tanácsadó szol­gálat, amely a felhasználás mód­jait, előnyeit propagálja. S nem titok: vannak látszatkedvezmé- nyek, amelyekkel szintén sok új fogyasztót lehet megnyerni. Gondoljunk annak meghirdeté­sére, hogy postán — külön térítés nélkül — megküldik a megren­delt terméket, ami a gyakorlat­ban persze azt jelenti, hogy az ár tartalmazza a szállítás költségeit is. A sikeres piaci jelenlétnek en­nél lényegesebb eleme a termék- fejlesztés. Ehhez a vállalkozónak ismernie kell a hasonló új külföl­di termékeket, hogy azok elő­nyeit saját tevékenységében hasznosítsa. Ugyanakkor célsze­rű, ha alkalmazkodik a piac konkrét igényeihez. Az önállóvá váló kisgazdaságok például mind több kisgépre tartanak igényt, amit lehet itthon gyárta­ni, vagy külföldről beszerezni. S következő lépésként megtervez­hető valamelyik pénzkímélő for­ma — a lízing, a bérbeadás, a köl­csönzés — alkalmazása... S a ter­mékfejlesztés nem elhanyagol­ható módja a formai megújítás sem. Az új fogyasztói rétegek számára ugyanis a design igen fontos tényező, akár fogyasztási cikkről, akár tartós használati eszközökről van szó. Ny-é Külföldről Veszélyben az ukrán gazdasági reform Az ukrán gazdasági miniszter bejelentette, hogy lemond, mert re­formelképzeléseit nem valósítják meg, sőt az ország „visszatérőben van a szocializmushoz”. Lanovoj— az ukrán vezetés leginkább Nyu­gat-orientált tagja — újságírók előtt közölte, hogy nem sikerült meg­szereznie Kravcsuk államfő támogatását radikális gazdasági reform­jához. Az ukrán gazdaság átalakítására kidolgozott terv elnyerte ugyan a Nemzetközi Valutaalap tetszését, ám éles bírálatokba ütkö­zött a hazai konzervatívok részéről. (MTI) Lemondott a bolgár bankelnök Váratlanul benyújtotta lemondását a bolgár jegybank elnöke. Tó­dor Valcsev azzal indokolta döntését, hogy a sajtóban támadást indí­tottak ellene korrupciós vádakkal, és ez aláássa a központi bankba vetet bizalmat. A bankelnök cáfolta az ellene felhozott vádakat, s parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kérte az ügy tisztázására. (VWD) Jordánia visszafizeti adósságát Oroszországnak Jordánia részben készpénzzel, részben áruszállítással fizeti vissza Oroszországnak a korábban a Szovjetuniótól kapott 750 millió dollár katonai kölcsönét — jelentette a Reuter. Az ammani központi bank elnökhelyettese a brit ügynökségnek a szóba jöhető áruféleségek kö­zül a gyógyszert, a szappant és a kozmetikai szereket említette. A készpénzfizetés értéke állítólag 100-150 millió dollár. Az adósság- törlesztési megállapodást egy orosz gazdasági küldöttség hamarosan sorra kerülő jordániai megbeszélése során írják alá. (MTI) Európai üzleti adatbank A France Telecom, a Britisch Telecom, a Telefonica de Espana, az ASS/STET és a Deutsche Bundespost Telekom összeurópai üzleti adattovábbító rendszert hív életre — közölte az AFX hírügynökség­gel a France Telecom szóvivője. A Global European Network optikai szálas hálózat jövőre lép üzembe, adatátviteli sebessége 64 kilobyttól 2 megabytig terjed. A Francé Telecom szerint már összeállították a hálózat kiépítésében részt vevő cégek névsorát. Az öt cég reméli, hogy további európai adathálózatok is csatlakoznak. (AFX) Béremelés a cseh egészségügyben Az idei év végéig 1,1 milliárd koronát szabadítanak fel a cseh állami költségvetésből az egészségügyi dolgozók béreinek emelésére. A má­jusi megnövelt bért júniusban vették fel az alkalmazottak; az átlagos kereset 22 százalékkal, azaz 860 koronával lett nagyobb. A cseh egészségügyi dolgozók legkisebb alapbére 2200-2830 korona, a leg­nagyobb bér pedig 5700-8310 korona. Ehhez járulnak a különböző pótlékok. (Rudé Právo) EK-támogatás Palesztinának Az Európai Közösség (EK) 35 millió dolláros segélyt ad Paleszti­nának lakásépítésre és ipari beruházásokra a tavaly jóváhagyott 75- 80 millió dolláros alap részeként. Izrael már kapott az EK-tól ugyan­ilyen célokra 250 millió dollárt. (AP) Alacsony sebességen indult a magyar bankközi devizapiac Július 25-től nem lesz már for­galomban Lettországban a rubel, mivel az említett időponttól saját pénz lesz érvényben, lett rubel néven. Ennek értéke egyelőre megegyezik az orosz rubelével. A lett rubelt már két hónapja használják részlegesen a köztár­saságban, párhuzamosan orosz megfelelőjével. Ez a pénz azon­ban csak átmeneti, a valódi nem­zeti pénz, a lat bevezetéséig lesz használatban, előreláthatólag a jövő év elejéig. Jelenleg Észtor­szág az egyetlen olyan volt szov­jet tagköztársaság, amely a ru­beltől függetlenített saját pénzt használ, az árfolyamában a már­kához kötött koronát. (MTI) Gyémántcsere szabadon Szabadkereskedelmi övezetté vált a hónap elejétől a világ leg­nagyobb gyémánttőzsdéje, a tel- avivi Rámát Gan. Az intézke­déstől a külföldi gyémántkeres­kedők érdeklődésének növeke­dését várják. A tőzsde résztvevő­inek ezentúl nem kell majd adót fizetniük, és jövedelmüket meny- nyiségi korlátozás nélkül, bármi­lyen valutában hazavihetik. Az eddigi gyakorlattól eltérően nem kell izraeli közvetítőt sem igény­be venniük az ügyletekhez. A kereskedelmi bankok óva­tosan kikukucskáltak a Magyar Nemzeti Bank árnyékából, mi­után Magyarországon beindítot­ták az első bankközi devizapia­cot. A forgalom valószínűleg nem érte el a 10 millió dollárt, és a forint árfolyama alig változott, ám a kereskedők és az MNB egyaránt elégedettek voltak. „Semmi sem ment rosszul, min­den sima. Amennyire én tudom, eddig kevés ügylet született” — jelentette ki Pásztor Csaba, az MNB devizaszakértője azt meg­előzően, hogy a központi bank megállapította volna a hivatalos árfolyamot. Az új piac komoly lépést jelent Magyarországnak a devizalibe­ralizációra irányuló lépései sorá­ban, a bankoknak pedig lehető­séget teremt azon tudás gyakor­lása, amely a forint konvertibilis­sé válása esetén — talán jövőre — lesz szükséges. Pásztor elmond­ta, hogy a jegybanknak délig nem kellett interveniálnia az éles árfolyammozgások megelőzésé­re. A forintnak a dollárhoz viszo­nyított deviza-középárfolyama 77,94-re emelkedett a keddi 78,23-ról. Több mint 20 bank kapott en­gedélyt a piacra való belépésre. Az új piac célja: elválasztani a kereskedelmi bankokat a köz­ponti banktól, s engedni, hogy inkább egymással kössenek azonnali és határidős ügyleteket. Az eddigi gyakorlat szerint a bankok az ügyfeleikkel lebonyo­lított tranzakciókban adták és vették a devizát, de egy bizonyos határ felett fel kellett ajánlaniuk az MNB-nek. Az új rendszerben az exportő­rök továbbra is eladják kemény­valutára szóló követeléseiket a bankoknak, a bankok azonban nem kötelesek felajánlani azt az MNB-nek. Ehelyett üzletelhetnek maguk között, bár az MNB, kontrollá­landó a kockázatot, nyílt piaci pozícióikat tőkéjük százaléká­ban korlátozza. (Reuter) Rizikófaktorok /? Külföldi lapok bővebb választéka a posta újságárusainál! 1992. július 15-től többek között a képen látható lapokat is megveheti a posta hírlapárusainál. A Miskolci Postaigazgatóság és a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft szerdától a következő árushelyeken kínálja Önöknek az idegen nyelvű lapokat. Miskolc: Mezőkövesd: Sárospatak: Tokaj Hírlapüzlet, Széchenyi utca 6. Popsarok Olasz és Társa, Széchenyi utca Audio Gmk. Hírlapüzlet Földi Géza Hírlappavilon, Rákóczi utca 40. Therm alfűrdő Bodrog Szálloda Hírlappavilon, Hősök tere Hotel Central Tokaj Camping Aggtelek: Bogács: Eger: Was für iVW! ' dg Jagd auf Auto-Betrüger *DieHackenfesFwd Fiesta WerzahltwasbeiUnfaB? Postahivatal Postahivatal Hírlapüzlet, Széchenyi utca 22. Minaret Hotel Pető János Hírlappavilon, Fő tér Postahivatal Turu Motel Postahivatal Postahivatal Camping Szilvásvárad Leendő előfizetőinknek felhívjuk figyelmét, hogy a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft az újságárusoknál kapható lapokon kívül egyéb idegen nyelvű kiadványokra is teljesíti a lapmegrendelést. Információval írásban és telefonon is szívesen "WÍMÜL Gyöngyös: Párád: Mátrafüred: Szilvásvárad: állunk rendelkezésére. 1122 Budapest, Városmajor u. 11. Fax: 06-1-1752849; 06-36-2022178 TeL: 06-1-2017122/113 PRÉS

Next

/
Thumbnails
Contents