Heves Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-25 / 149. szám
HÍRLAP, 1992. jémns 25., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP Vigye emlékül ujjlenyomatát... T Rendőreink a hatvani expón Fenti címből nehogy valaki a karhatalom, a rendőrség valaminő beavatkozására következtessen. Egészen másról van szó. Miként dr. Jusztin Ferenc őrnagy, a városi kapitány frissiben informált bennünket, a hatvani expót arra szeretnék felhasználni, hogy a nagyközönség elé táiják az a sokrétű munkát, amely hazánk rendfenntartó testületét jellemzi. E szemlére egyébként június 27-én, szombaton délelőtt 9-től délután 3 óráig kerül sor, s bevezetésként a rendőri ezred zenekara a városháza előtt műsort ad az érdeklődők szórakoztatására. Fél 10 órakor a testület tűzszerészei végeznek robbanóanyagkutatási bemutatót a Szabadság utcai iskola sportpályáján, s ide várják a BM helikoptereinek az érkezését is 10 óra tájban. Fél 11-kor viszont már annak a gyermek-kerékpárversenynek a mezőnye rajtol, amelynek pályáját az expo területét körbefogó utcákon jelölték ki. De ez még mind semmi! A kerékpárversenyt követően szemtanúi lehetnek az expóra összesereglet- tek, hogy milyen okosan, ügyesen teljesítik „kötelességüket” a rendőrség szolgálati kutyái, fél 12-kor a megyei főkapitányság „Kobra” akciócsoportja tart terroristaelhárítási bemutatót, majd a budapesti lovas rendőrség egysége vonul fel, illetve fegyverzeti bemutató várja a nagyszabású eseményre érkező közönséget. Itt adunk hírt arról is, hogy szeptember 1-jétől közlekedési osztállyal bővül a városi kapitányság, amely meglepetéssel szolgál a vállalkozó szellemű polgároknak, akik az expóról e napon hazavihetik emlékbe friss ujjlenyomatukat. (moldvay) Helyreállítja az aurát Mire jó a Pi-víz? Mostanság sokat beszélnek a Pi-vtzről, amit az élet vizének is szoktak nevezni. Az ezt előállító készülékeket Japánból hozták be az országba, s az ottani, valamint a különböző hazai kísérletek azt igazolják, hogy üdvös hatású, hiszen korrigálja a szervezetet körülvevő aura hibáit, ugyanis ezután megindulhat a szervezet öngyógyítási folyamata. A Hevesi Napló és az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület szervezésében július 1-jén, szerdán délután S órától — az Egri Dohánygyár kultúrtermében — Pécsi István, lapunk olvasószerkesztője készít nyilvános riportot az ügyben érintettekkel, többek között dr. Fü- löp Lászlóval, a Her- motrade Kft. ügyvezető igazgatójával. A programra várják a vitázó kedvű ellenfeleket is. Az egyesületi tagoknak és az üzemi dolgozóknak hagyományosan ingyenes belépők mától a rendezvény kezdetéig — szombat, vasárnap kivételével — naponta reggel 5-től délután 5 óráig vehetők át a dr. Nagy János utca felőli portán. Vezérigazgató-váltás Visontán Visontán tegnap délelőtt tartotta közgyűlését a Mátrai Erőmű Részvénytársaság. Ezen részt vett az Állami Vagyonügynökség, a Magyar Villamos Müvek Részvénytársaság küldötte, továbbá a belterületi földingatlanok értékének megfelelően megállapított tulajdonrésszel az illetékes önkormányzatok képviselői. A közgyűlés a korábban sajtóban is meghirdetett napirendi pontokat tárgyalta és elfogadta. Megvitatták az MVM Rt. és a Mátrai Erőmű Rt között kötendő alapszerződést, mely a két társaság közötti gazdasági kapcsolatok jogi feltételeit tartalmazza, s a felúgyelőbizottság ügyrendjét és a Salgótarjáni Fűtőerőmű szervezeti változását. A közgyűlés döntött személyi kérdésekben is, amely során elfogadta a korábbi igazgatóság testületéből dr. Gerse Károly- nak, az igazgatóság elnökének és Füleki Sándor igazgatósági tagnak, a társaság vezérigazgatójának a lemondását. Az igazgatóság tagjává választották Holló Vilmost, az MVM Rt. gazdasági igazgatóhelyettesét, és Valaska Józsefet, a Mátrai Erőmű Rt. karbantartási osztályvezetőjét. Elfogadták továbbá dr. Gergye Géza könyvvizsgáló lemondó nyilatkozatát, és érré a posztra a DRT Hungary könyvvizsgáló cég javaslata alapján — Timmer Ferencet választották meg. Az újjáválasztott igazgatóság a közgyűlést követően megtartotta ülését, ahol szavazás útján az igazgatóság elnökévé Holló Vilmost választották. Az alapszabály szerint az igazgatóság tagjai közül kinevezte a Mátrai Erőmű Részvénytársaság vezérigazgatóját, Valaska Józsefet. (kb) Ülésezik a gyöngyösi önkormányzat Ma délután 3 órától tartja soron következő ülését Gyöngyös város képviselő-testülete. Az előzetes tervek szerint még a napirendi pontok előtt ismerteti a választási bizottság az időközi választás eredményét, s átadják a 10-es számú egyéni választókerület képviselőjének a megbízólevelét, s hitelesítik mandátumát. Ezután a jogi és ügyrendi bizottság elnöke tesz javaslatot a szervezeti és működési szabályzat módosítására. Ezúttal még intézményvezetőket is kineveznek, s javaslat hangzik el az idei költségvetést egyszer már módosító rendelet további „finomítására”. Az indítványok, előterjesztések között a polgárőrség munkájáról hallhatnak beszámolót az önkormányzat tagjai, s várhatóan jóváhagyják a mátrafüredi részönkormányzat testületének szervezeti és működési szabályzatát. Bizonyos építési telkekre vevőket jelölnek ki, s várhatóan több kiskorú gyermek rendszeres nevelési segélyezéséről is döntenek. Telepünkön nagy választékban kaphatók építészeti lemezek és bútorlapok. Kapható színes farostlemez többfajta színben. Újdonság: 12 mm-es gipszkarton-lemez 350 Ft/mz áron. Július 1-jétől az Interspán natúr faforgácslapokból és laminált színes bútorlapokból 15% engedményt adunk július 15-ig. Ha olcsón akar vásárolni, a Tüzépet keresse! Cím: Eger, Kistályai út. Telefon: 20-322, 20-073. „ .Telefax: 10-224 Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik TÓTH LÁSZLÓ (hentesmester) temetésén részt vettek és ezzel fájdalmunkban osztoztak. Felesége és gyermekei \ Köszönetét mondunk mindazoknak, akik LAKÓ RUDOLF temetésén megjelentek, részvétüket nyilvánították. A gyászoló család Konzultáció ajegyzőknek A Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves Megyei Köztársasági Megbízott Egri Területi Hivatala szakmai konzultációt tartott Hatvanban a város és környéke jegyzői részére. Elsőként a területi hivatal vezetője, dr. Balás István tájékoztatta a résztvevőket az időszerű feladatokról, a köz- igazgatás fejlesztésének várható irányairól. Ezt követően a hivatal munkatársai válaszoltak a jegyzők kérdéseire, amelyek leginkább az építés-, illetve a gyámügyet érintették. Ebben a formában ez volt az utolsó jegyzői konzultáció, ugyanis a tervek szerint ősztől meghatározott tematika szerint folytatódik a közigazgatásban dolgozók továbbképzése. (Fotó: Perl Márton) Szeptembertől harminc-negyven, később akár hetven-nyolcvan egercsehi polgárnak is biztosíthat munkahelyet a községben a Broiler Bt. csirkefeldolgozója — hangzott el az új üzem tegnapi alapkőletételén, ahol köszöntötte a kezdeményezést mások mellett dr. Saárossy László, a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára is. Az ünnepségen azonban az is elhangzott, hogy egyelőre még 24 millió forint hiányzik a beruházás elkészültéhez, s ehhez a Világbank hitelére számítanak. Zöld-programok klub” előadás-sorozata. Másnap délelőtt 10-kor az egri, délután 3-kor a hatvani művelődési ház ad otthont az ismerettelj esztő programoknak. Ezek között hasznos tanácsokat adnak a napozásról, az ózonlyuk és a bőrrák kapcsolatáról, a vese- és cukorbetegség gyógyításáról, a környezetbarát üzemanyagokról. A Magyarországi Zöld Párt júliustól kezdve Heves megye öt városában havonta egyszer klub- foglalkozást tart azért, hogy felkeltse a figyelmet környezetünk valós problémái iránt. Július 4-én délelőtt 10-kor Gyöngyösön, délután fél 3-kor Hevesen, este 6-kor pedig Füzesabonyban — mindhárom helyen a művelődési házban — kezdődik a „Zöld Nincs béke a földek körül (Folytatás az 1. oldalról) — A törvény szerint érdekegyeztető fórumokat alakítottak minden egyes gazdálkodóegységnél, amelyek azt a célt szolgálják, hogy helyben jussanak egyezségre. Mi a tapasztalatuk ezek munkájával kapcsolatban? — Nem a legjobbak a tapasztalataink. Voltak köztük olyanok, amelyek valóban megpróbáltak kompromisszumokat kötni, de olyanok is, amelyek direkt nem akartak. Előfordult, hogy a termelőszövetkezet sem hajlott a megegyezésre. Az ilyen helyeken sok probléma lesz az árveréssel. Olyan érdekegyeztető fórum is akadt, amely a mi határozatunkat fellebbezte meg, pedig a földkijelölés rendben volt. A földhivatal és mi is felülvizsgáltuk, s jobbat annál nem lehetett kitalálni. Ha másodfokon jóváhagyják a mi döntésünket, akkor lehet, hogy bírósághoz fordulnak. Abban a községben — meglehet — jövőre sem lesz árveres, mert elhúzódik. Szerintem nem mindenhol azt a célt szolgálta ez a fórum, amelyre létrehozták. Előfordul, hogy a benne résztvevők a saját érdekeiket képviselték, saját szándékaikat akarták keresztülvinni. Jó példák is vannak, de a 63 gazdálkodóegységre csak 18 jóváhagyott határozat jut. — Azt hiszem, tényleg így érdemes kezdeni a licitek sorát, mert a legkeményebb viták éppen a megyeszékhelyen, Egerben dúlnak. Mi ezeknek az ellentéteknek a háttere? Őszinte szívvel köszönöm mindazoknak, akik szeretett feleségem, RAIGYÖRGYNÉ elvesztésének fájdalmát részvétükkel és virágaikkal enyhíteni igyekeztek. — Az Egervin kérdésével kezdeném. Az első pillanattól vitatták annak a jojgosságát, hogy a kárpótlási törvény hatálya alá tartoznak. Ezért több helyre is benyújtottak állásfoglalási kérelmet, még bírósághoz is fordultak, hogy ténymegállapító bírói ítéletet kapjanak. Aper most is folyamatban van. Többször is próbáltunk velük egyezkedni, mert a jogszabály szerint rögtön ki kellett volna jelölni a kárpótlási területeket, de addig nem bocsátották volna azokat a kárpótoltak vagy a fórum rendelkezésére, míg az alapkérdés el nem dől. Ezt elmulasztották, bár térképen — úgy tudom — ki is jelölték. Azt hiszem, minimális meny- nyiséget, talán ötezer aranykoronányit érint. Egerben 1700- 1800-at, a többi a környező községekben volna. A tervezetet nem bocsátották a fórum rendelkezésére, illetve akkor adták át, amikor kiadtuk a határozatot a kényszerkijelölésre. Ezt megfellebbezték, s itt áll az ügy. De szerintem meggyőződtek már arról, hogy nem vonhatják ki magukat a torvény hatálya alól, s kialakulhat az egyezség. — Az Egri Csillagok ügye egészen más. Véleményem szerint a téesz, s a fórum sem úgy állt a dolgokhoz, ahogy kellett volna. Kiadtuk a határozatot a kényszerkijelölésre, s azután hozta be a fellebbezését, amely szerint márciusban átadták a kijelölési tervezetet. A fórum mulasztott ebben az esetben, s úgy néz ki, hogy vissza is kell vonnunk a haFérje 3300 EGER. TŰZOLTÓ TÉR 3. TELEFON: 36-15097 tározatunkat. A fórum nem reagált, nekünk sem jelzett, s a té- esznek sem, pedig a törvény szerint akkor, amikor a tervezetet térképpel együtt átveszik, a fórumnak nyilatkoznia kell. Ráadásul meglepődve olvastuk az újságban a közleményüket, hogy mi nem teljesítettük kötelességünket, pedig már június 9-én elkészült a határozatunk. Itt már jelentős mennyiségről, ötvenezer aranykoronáról van szó, s nem is tudnak ennyit kijelölni. — Ezek szerint Egerben államiforrásból kell pótolni a hiányzó mennyiséget? — Igen, a törvény úgy rendelkezik, hogy állami földeket jelölnek ki ilyen esetben. Elsősorban az állami gazdaságokat érintheti ez. Már le is adtuk azoknak a gazdálkodóegységeknek a listáját, ahol nem tudják biztosítani a szükséges mennyiséget. — Hogy látják, kell-e a föld az embereknek, vagy másba fektetik a kárpótlási jegyeiket? — Érzésünk szerint éppen Egerben lesz majd nagy földvásárlás, de jelentős az érdeklődés Gyöngyös, Heves és Hatvan környékén is. A hegyvidéki tée- szeknél — úgy tűnik — nagyon kevesen akarnak majd venni. — Optimális esetben — ha minden a menetrend szerint megy — mikor jut földhöz a licitáló? — Ha licitre kerül a sor, azután a birtokbaadás is megtörténik. Csak azokkal a földekkel lesz probléma, ahol a termelő- szövetkezet vetett, s meg kell várni a betakarítást. A parlagnál nem kell semmire sem várni. — S a legrosszabb esetben meddig húzódhat el az eljárás? — Ahogy a bíróságok leterheltségét figyelembe vesszük, még a gyorsított eljárásnál is mintegy másfél évig. Gábor László Fiatal romák találkozója Országos roma ifjúsági találkozónak ad helyet Karácsond. A szombaton délelőtt 10 órakor kezdődő programon megvitatják a cigányság — azon belül is a nem felnőtt korosztály — problémáit, jövőjük formálásának lehetséges módjait. Fideszes biciklitúra A mostani, forrónak ígérkező nyár nem elsősorban politikai nyilatkozat megfogalmazásával telik majd el — hangzott el az egri Fidesz-csoport legutóbbi ülésén, amelyen részt vettek az önkormányzati frakció tagjai is. Az eseményen megerősítették pozíciójában ifj. Révész Tamás szóvivőt, aki a területi koordinációs tanácsban is képviseli az egrieket. Megállapodtak abban, hogy július 5-én a Bükkbe szerveznek kerékpártúrát, s erre minden szimpatizánsukat várják vasárnap délelőtt 9 órakor, a Dobó téren. Függetlenségi piknik A szovjet csapatok kivonulása évfordulójának alkalmából függetlenségi pikniket rendez az MDF egri szervezetének elnöksége Bélapátfalván szombaton. A meghívó szerint szeretettel várják az MDF-tagokat családjukkal együtt a tó környékére, ahol bográcsfőzéssel egybekötött sportversenyeket szerveznek. „A jó hangulatot biztosítjuk!” — ígéri már jó előre az elnökség. Folyamatos a betakarítás A hatvani termelőszövetkezetben 228 hektáron megkezdődött az őszi árpa aratása a hét elején. Eddig mintegy 4-5 tonna árpát takarítottak be, s úgy tűnik, a munkákat a hét végére sikeresen be is fejezik. Felkészült az Agrárszövetség Az Agrárszövetség Heves megyei választmánya legutóbbi ülésén áttekintette a mezőgazdaság és az ott dolgozók helyzetét. A testület úgy döntött, hogy az ágazat egyre mélyülő válsága miatt kezdeményezi a megye politikai pártjainál és agrárvédelmi szervezeteinél egy megyei agrár-ke- rekasztal létrehozását. „Famentes” helyett famentés A gyöngyösi Önkormányzati Értesítő a fenti címmel ad hírt arról, hogy a városban az Eszperantó út, a Batthyány utca és a Patakpart lesz a központ kikerülésének egyik fő útvonala. Az átépítés során veszélybe kerültek az Eszperantó úti nyárfák, ám a lakosság tiltakozása miatt sikerült a tervet úgy módosítani, hogy ezeket nem vágják ki. Füzesabonyi cserebere „Ki mit gyűjt?” címszó alatt nagyszabású cserebere-akciót szervez a füzesabonyi művelődési központ július 1-jén. Ezen a napon a vakációzó gyerekek szalvétáikat, bélyegeiket, ásványaikat és kövületeiket cserélhetik el, felajánlva saját gyűjteményük egy-egy darabját a megóhajtott tárgyakért. ' Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. SZILÁGYI GÁBORNÉ 1992. június 22-én elhunyt. Temetése 1992. június 26-án 13.30 órakor, a gyászmisét követően, az egri Kisasszony temetőben lesz. A gyászoló család 'Á hét minden napján 0—24-ig áll rendelkezésére a TEMETKEZÉSI VÁLLALAT. DÍJTALAN ravatalozás, teljes körű ügyintézés. Hatvan, Ady E. u. 12. Tel.: 38/12-915 Német importból, sokféle színben, kapható MÁR 500 Ft/m2-TŐL SZÖFA KISÁRUHÁZ PADLÓLAND BOLT BÜTORHÁZ SZŐNYEGBOLT LAKBÉR ÜZLET KÓRÓDI ERZSÉBET FORGÁCS JUDIT SZUPERIOR KISÁRUHÁZ HORVÁTH GYULA FÜLÖP PÁLNÉ KAKAS GYULA ABC LAKBÉR ÜZLET BÁLI BOLT Kei Eger, Makiári u. 140/a. Eger, Mátyás kir. 85. Eger, Napsugár u. 15. Eger, Servita u. 62. Eger, Vörösmarty u. 10. Füzesabony, Csaba u. 6/a. Füzesabony, Piaccsamok Gyöngyös, Móricz u. 2. Hatvan, Iskola u. 2. Heves, Fő u. 8. Abasár, Ifjúság u. 1. Balaton, Kossuth u. 49. Besenyőtelek, Fő u. 96. Domoszló, Toldi u. 29. reskedők figyelem! Padlószőnyeget minta után árusító üzleteket keresünk. (Szónyegboltok előnyben!) « TEL: PÉCSI-KER (72)71-921, 71-932